Neves
– és a neves emberek farvizén mindenképpen nevessé válni akaró - személyiségek és
feleségeik, exfeleségeik, gyermekeik írták alá azt a nyílt levelet, melyben a
hirtelen elpartneresedett Mesterházy Attilát arra szólítják fel, hogy az MSZP
mai kongresszusán „töröljék Gyurcsány Ferencet a baloldali pártok közös
listájáról. Ne segítsenek hozzá egy mindenfajta moralitás híján lévő politikai
kalandort ahhoz, hogy továbbra is a Magyar Országgyűlés tagja legyen.”
Nézegetem az aláírók listáját, néha mosolygok,
néha szánakozom, néha csodálkozom.
Hát, hiszen mit is lehet mondani egy olyan listáról,
melyen együtt szerepel a Magyar Népköztársaság volt moszkvai nagykövete a
Corvin-közi hős anyával, meg a társairól jelentő III/III ügynök élsportolóval,
és hogyan kerülhet egy ilyen irományra elismert művészek neve együtt mindenféle
negyedosztályú ipardalnokokéval?
Nézegetem a neveket és azon töröm a fejem, hogy
szakmájukban, hivatásukban sikeres embereknek mi szükségük lehet arra, hogy
felkerüljenek egy ilyen szégyenlistára.
Jó, rendben van, nehéz a művészi karrierje
csúcspontján túljutott, öregecskedő művésznő élete, megszokni azt, hogy már nem
ő van a társaságok középpontjában, hogy már nem utána fordulnak meg a férfiak,
hogy eddig sikeresen alkalmazott női fegyverei egyre-másra csütörtököt mondanak
– szörnyű helyzet lehet ez egy exhibicionista embernek.
Azt sem tartom csodának, ha valaki egzisztenciális
okokból csatlakozik egy olyan kezdeményezéshez, mely biztosítja számára a
kurzus majdani háláját, vagy éppenhogy a hála kifejezése már bekaszált
elismerésekért, pozíciókért, színházakért,
Azokért az adományokért, melyek segítségével
direktor úrként tudja kárpótolni magát a hajdani népszerű sorozatszínész,
akiről menet közben kiderült, hogy nemigen lesz belőle a magyar Laurence
Olivier, hát legalább Sir legyen, ugye…
Vagy a másik csepűrágó, aki művészi pályafutása
alatt harmadosztályú buffóként játszott maradandónak nem igazán mondható
szerepeket, de ma az ország egyik legtehetségesebb színházművészéhez akarja
feltolni magát – ehhez kell neki a politikai hátszél.
De vannak azért ezen a listán komoly szakmai
sikereket magukénak mondható emberek is.
Hogy miért gondolja például egy elismert
agysebész, szívsebész, hogy neki a saját baráti társaságán kívül nyilvánosan
állást kell foglalnia politikai kérdésekben, az érthetetlen.
Hiszen ezeknek az értelmes, tiszteletreméltó
emberek tudniuk kell, hogy amikor erre a terepre beteszik a lábukat, akkor
csalóvá válnak, mert más szakterületen szerzett tekintélyüket konvertálják
politikai tőkévé.
Nem ismeretlen ez a jelenség, volt már mifelénk
hajóépítő mérnök, aki a Duna szabályozási kérdéseiben lenyomta a világhírű
Mosonyi professzort Háry Jánost megszégyenítő ötvenhatos hőstetteivel pótolva a
szükséges szakismeret hiányát.
Vannak persze az aláírók között olyanok, akik a a
schmittiózis nevű betegségben szenvednek – ők mindent aláírnak, amit eléjük
tesznek, mert annyira tetszik nekik a saját nevük – ők már az általános
iskolában is az aláírásuk tökéletesítésében lelték örömüket, rajtuk nemigen
lehet segíteni.
Mindenesetre van annak valami pikáns bája, hogy
egy ilyen erkölcsi hulladékokkal megpúpozott lista aláírói nyilatkoznak a volt
miniszterelnökről, kérnek rajta számon morált, jóllehet már az magában
immorális, hogy képesek odaírni egy olyan listára, melyen együtt szerepel Kun
Béla unokája, a Munkásőr újság volt szerkesztője és a szélsőjobb kedvenc Bayer
Zsoltja.
Sajnálom azokat – mint például Balázs Fecót - akik
értékes, okos emberek, mégis képtelenek ellenállni a szereplési vágynak,
jóllehet lehetne tanulni az úszó Egerszegi Krisztina vagy az ökölvívó Kovács
István példájából, akik beálltak biodíszletnek Orbán mögé, ezzel sikeresen leküzdötték
magukat az ország kedvenceiből a fél ország kedvenceivé.
Amúgy maga a levél is hazug, hiszen az ellen követel
fellépést, „aki a hatalom megtartása érdekében saját bevallása szerint is
éveken át hazudott tudatosan a magyar embereknek, aki hazugságaival lejáratta
Európában Magyarországot, aki nyilvánosan trágár kifejezésekkel beszélt a
hazánkról, és aki a magyar rendőrséget békésen ünneplő magyar emberekre
uszította, soha többé nincs helye a magyar közéletben. Gyurcsány Ferenc
számunkra és Magyarország józan többsége számára persona non grata.”
Hát nem tudom, én arra emlékszem, hogy a gyűlölt politikus éppen a magyar
politikai élet hazugságai ellen mondta el ominózus beszédét, de valószínűleg
ennek megértéséhez nem agysebésznek kellene lenni, hanem épeszű, gondolkodó
embernek.
Ha pedig itt Bayer Zsoltnak van pofája erkölcsi oktatást tartani a trágár
beszéd ellen, akkor az magáért beszél.
Magyarország nemzetközi tekintélye Gyurcsány kormányzása idején rendben volt,
őt mindenhol partnernek tekintették, szívesen jöttek hozzánk külföldi
politikusok is, nemzetközi rendezvények színhelye volt ez a kurva ország,
amelyik mindig eljátssza a történelem által felkínált lehetőségeit.
Ma már a libák is elkerülik Magyarországot, amit ha Semjénre gondolunk, nem is
lehet csodálni.
Ami meg a békés tüntetőket illeti, aki ezt 2006 kapcsán le meri írni, az egy mocskos
hazudozó – hálistennek, van elég dokumentum, amelyik megmutatja az Orbán által
felhergelt csőcseléket – munka közben.
Egyébként meg vicces, hogy bele akarnának pofázni más politikai pártok
dolgaiba, ebből is látszik, hogy mennyire távol áll tőlük a demokrácia.
A sok lepukkant vitéz, a sok kielégítetlen kopott mucus szereplési
viszketegsége nem ismer határokat.
Mindenesetre nem lenne baj, ha nem Magyarország józan többsége, meg a
tisztességes baloldali emberek nevében, hanem az ócska köpönyegforgatók, a
mocskos haszonlesők meg a vénségükre erkölcsi példaképpé érett hajdani
szépasszonyok nevében írnának, - már, ha mindenképpen írniuk szükséges.
Azoknak pedig, akik véletlenül, vagy ingyen keveredtek ebbe az illusztris
társaságba, azért el kellene gondolkodniuk – jó üzlet az, ha valakinek ingyen
lesz korpás a haja?
:O)))
21 megjegyzés:
Aki korpa közé keveredik, azt felfalják a disznók. Ámen! :D
Kb. ugyanazon a szellemi szinten vannak, mint a főnőkük:
Kövér: Gyurcsány 2006 októberében összeesküvést szervezett, hogy antidemokratikus puccsot hajthasson végre
Hogy az ég nem szakad rájuk, hazudnak éjjel, hazudnak nappal, meg amikor kinyitják a mocskos szájukat, meg amikor nem!
Nem tudom, jártatok-e mostanában a Keleti pu. környékén. Az egyik házfalon több emeletnyi méretben az ismert bohócos plakát, amely egyébként sosem látott mennyiségben és változatos méretekben árasztotta el a várost, illetve felteszem, az egész országot is.
Érdekes és tanulságos, ahogy emberek reagálnak rá. Van, aki csóválja a fejét, van, aki biggyeszt egyet, de találkoztam már buszon azzal is, hogy valaki azt mondta: "Nahát, innen látszik, hogy nagyon retteghet ezektől a Viktor!"
Tegnap hazafelé meg huszonévesek beszélgetésére figyeltem fel, hogy "innen látszik, együtt már ellenfélnek tartják őket! Nagyon helyes, hogy végre felfogták, amit a rakparton skandáltunk!"
Néztem röviddel ezelőtt az ATV-n az MSZP mai nagygyűlését: M.A. beszédét, utána a köszönő kézfogását a partnereikkel az összefogásban.
Nagyon helyesen látványos cáfolatául a poszt témájául szolgáló szégyenlistás felhívás hatásosságának.
Ám nem tudok szabadulni a gondolattól - ahogy az emiatti indulatomtól sem -, hogy ha mindezt M.A. és a tisztelt pártja a 2010-es választások ELŐTTI KAMPÁNYBAN hangoztatta volna lépten-nyomon, büszkén és határozottan, ahelyett, hogy a beszari és a Gyurcsány-fóbiás kussolásukkal a "nyócévezéshez" komplett partnerekként funkcionáltak fideszéknek, nem tudott volna Orbán 2/3-ot produkálni!
Most lehet M.A. akármekkora mellesgéza, ezt sose fogom se elfelejteni, se megbocsátani nekik!
Ez a jobb híján jobboldalinak nevezett söpredék,elsőtől az utolsóig hazánk szégyene.Akit még be tudnak csapni,azok ázalagok.Adjon a történelem ura akkora verést nekik,amit megérdemelnek.Már nem lehetnek sokan.:O)szi.
Kedves PuPu !
Mindig megdöbbentem, hogy mennyi Hülye ember van ebben az országban, akik még saját maguk ellenségei is ráadásul !
Sajnos nem csak a nagyok között van ilyen, hanem a hétköznapi emberek között is !
Ezeket felvilágosítani, vagy meggyőzni szinte csak Orbán tudná, ha csődbe vinné az országot !
Bár azt is kimagyaráznák és Gyurcsányra fognák !
Ezek vagyunk, sajnos !
Üdv sphagin.
Az MSZP nyilvánvalóan úgy viszonyul az idei választásokhoz, hogy ha nyernek, akkor az Mesterházy Attila sikere, ha vesztenek, akkor annak pedig Gyurcsány Ferenc az oka.
Szánalmas.
Remélem gyorsan visszaállítják valahogy a két fordulós rendszert, aztán legközelebb már tényleg csak a DK-t támogathatom az X-emmel, míg az MSZP-E14-PM-MLP mehet felőlem a levesbe...
Rejtély, hogy lehet valaki a maga szakterületén zseni, de legalábbis okos, miközben a közélet dolgaiban az erkölcstelenségig idióta.
Ezek a köztiszteletben álló, jó szándékú aláírók teljesen elszakadnak a valóságtól és csak nagylöttyös hiteik (vallásosságuk, hazaszeretetük) vezérli őket.
Ezt játssza ki orbán, ezzel él vissza, és ezen keresztül manipulálja Chipollaként őket, ahogy a társadalomnak azt a részét is, amelyiket a valóság látására képtelenné tevő hit vakítja el.
Úgy tűnik, a hit nagyobb energiákkal táplált érzelmeket szabadít fel, mint a valóság és a józan ész.
Az illusztris aláírók legnagyobb bűne, hogy az önkontroll náluk nem működik. Sikereik következtében önhittek, magabiztosak, és úgy élnek málé szájjal bele a világba, hogy nem tudják mennyire vakok, ostobák és milyen mérhetetlenül kártékonyak.
Nem kellene kíméletesen bánni velük. Mert ők a legbűnösebbek.
Bűnösebbek az elmeháborodottnál is!
Mindenki pártállása magánügy!
Ha nekik tetszik a mostani diktatúra, egészségükre!
De ne próbálják befolyásolni a másik oldalt! Ahhoz igazán semmi közük!
Mindenki maradjon saját berkein belül!
Kedves Hello, nem tudom, hogy miert kell mindig a gezakat bantani! Masreszrol viszont nagyon fontos volt amit irtal az MA es az mszp szereperol ebben az egeszben. Ha belegondolok, hogy igazabol az mszp az oka annak, hogy az orszag idejutott, es hogy most egy csomo atlagembernek kell "aktivistaskodni", hogy valamivel jobb legyen, akkor nagyon felmegy bennem a pumpa. De a legnagyobb problema az, hogy nem valtoztak. Eppen olyan tehetsegtelenek es gyavak es sumakok. Na de nem ekeezem tovabb az "osszefogast", mert most mar keso, csak a valasztasokig birjuk ki valahogy.
Ami pedig az "alairokat" illeti, egy kicsit nem ertek egyet a blogban reszben sugalt erdekbeli csatlakozas kenyszerevel. Szerintem ezek tobbsege elvbol teszi, amit tesz, es nem esik neki kulonosebb nehezsegbe alairogatni, mert igazan utalja a szabad gondolkodasast es ugyanakkor igazan imadja azt a szellemiseget, amely 2002 ota arad raank. Mi hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy nem az emberek, hanem azok a gonosz diktatorok, meg meg par ember... Mint mar sokszor elhangzott itt is, ami mo-n ma van, az igenis az emberek bune, az ahitatukee, amelyet nap mint nap lathatunk - es nem csak aze a balfsz focistae.
ez egy kampányesemény pupu. azion a sznten áll, minthogy h ki mersz lépni a lakásodból, a szemedbe bmául egy magyar értelmiségi és rákezd:a nácik,a szobor, a nácik, a szobor. a fasiszták.. a nácik, a szobor,.... mindezt aért, mert valamfle fejreállt logikával azt hiszik, amjd visszajönnek az alaposan lenácizott szavazóik a jobbiktól...
belátom fárasztó.
de ha mást akar,akkor Mesterházy-nak máshogy kellene politizálnia.
a langymeleg téma nélküli tejbepapi politizálás közetlen következménye, hogy ilyemivel tematizálni lehet a közbeszédet. ha a fontos kérdésekről szó esne (nem, nem a nácikról) akkor még a választónak is feltűnne a mellébeszélés.
jelenleg a szocialisták mellébeszlése a feltűnő (igen a zösszefogásról)
Etele 1-nek !
Nem tudom mit néztél tegnap az ATV közvetítése helyett.
De hogy azt nem,az a napnál is világosabb,
Kedves Géza, bocs, ez egy szólásmondás, talán ismerted is. A párom édesapját is így hívták, szóval dehogy bántanálak benneteket!
:-))
promenad:
három napon át ment a nácizás, ne zavarjon. ja, úgysem zavar, mit neked a választás :p
egyébként atis gondosan távoltartja magát a verőlegényszereptől, szóval tőle ne várj ilyesmit, főleg ne nagy párteseményen, a nácizás a dolgos hétköznapok része.
ha mártegnapnál tartunnk: a havast néztem, neki is sikerült belecsapnia a lecsóba, szóval nincs pntek nácizás nélkül, mégha te lusti vagy hozzá hogy havast nézz akkor sincs :p
ja ma vasárnap van. nem baj. kivárjuk a hétfőt, majd hétfőn nácizunk. meg kedden, meg szerdán,....
Nem kell szapulni azokat, akik arcukat, nevüket és aláírásukat adják egy állampolgári véleményhez! Szerintem fontos, hogy felvállaljuk amit gondolunk!!! Egyébként is miért kellene mindenkinek üdvrivalgással köszönteni Gyurcsány Ferencet?
Szerintem a honpolgári többség inkább azon morfondírozik, hogy miképpen jött létre ez az újszerű együttműködési besorolás? Az, hogy Gy.F. a palettán van, ez szerintem nem okozhatott különösebb meglepetést, ez szinte nyilvánvaló volt - már régóta. Azonban az, hogy megelőzte Bajnai Gordont és Jávor Benedékéket - ez már inkább egy izgalmasabb felvetés. Vagy Fodor Gábor! Ilyenkor elgondolkodik az ember...
Még az is eszébe juthat, hogy lehet, hogy a "Szégyenlista" kopott mucusok alkotása, de akkor meg ez a meglepő újsütetű szerelmi sorrend nem esetleg aszott babiloni harangtulajdonosok névtelen brigádjának titokban kifundált főműve?
Bár az is igaz, hogy néha nem könnyű eldönteni, hogy a Sunyi Tagozatot ki végzete nappali képzésben, ki esti tagozaton és ki levelezőn...
Kedves szomorú vasárnap délután,
nem szapuljuk mi ezeket az embereket. Mit szapulnánk egy Wittner Márián, vagy egy Bencsik Andráson, és a hozzájuk hasonló minőségű aláírókon?
Csak a jobb sorsra érdemes nevek szégyenlistán szereplése miatt fejeztük ki megdöbbenésünket.
Ezeknek a neveknek tulajdonosai az értelmiség elitjéhez tartoznak, hatással vannak a közvéleményre, ezért fel kell hívjuk figyelmüket a gondolkozással megalapozott vélemény nyilvánítás felelősségére. Ők nem engedhetik meg maguknak, hogy állampolgári jogon legyenek hülyék, nekik kötelességük a felelősségteljes megnyilvánulás. Mert nagy a tét: egy őrült tombolásának martalékává segítik tenni az országot, vagy magyarként Magyarország érdekében használják befolyásukat a közvéleményre.
Pleinair 21:23
Egyetlen intézményvezető sem tud mindig olyan döntést hozni, ami mindenkinek tökéletes. Ilyenkor fontos, hogy a véleményét mindenki szabadon elmondhassa, felvállalhassa, mert ezzel például valószínűleg nem ágyazunk meg különféle aknamunkálkodásnak.
Szerintem a szabad vélemény kinyílvánítása fontosabb, mint annak kritikája, mert az utóbbi nem is létezhet az előbbi nélkül.
Egyébként nem ismerem a listát, de nem hiszem, hogy leselkedték volna egymás aláírását a levélbeli szereplők.
Még nem vagyok szomorú, mert a közvetlen környezetemben többen vannak Meggyőzés, mint Legyőzés pártiak, bár kétségtelen a meggyőzés sokkal időigényesebb és sokkal macerásabb is :-)))
Kedves vasárnap délután!
Hogy miért is van Gyurcsány előrébb a közös listán?
Hát én úgy gondolom, azért, mert a pártja létszáma és valós támogatottsága ezt indokolja.
A DK taglétszámban is, szimpatizánsok számában is többet tud felmutatni, mint Bajnaiék meg Jávorék.
(Az viszont most mégse fog kiderülni, hogy az MSZP valós támogatottsága mennyi is... tényleg ők-e a legnagyobb párt... azt se tudni, mert megakasztották a folyamatot, hogy voltaképpen hány valódi tagja van a pártnak...)
Pamagd 23:31
Én nem tudom, hogy a pártok jelenlegi taglétszáma és a szimpatizánsaik száma mennyire pontosan tükrözheti a várható választói hajlandóság létszámát és a voksok arányait.
És azt sem, hogy a bemérhetetlen és a megközelíthetetlen szavazói tábor mennyire komolyan megtippelhető!
A maszop 2010 előtt is a pártfinanszírozási mutyi status quo-ját védte, ahogy most is. Csak azért engedtek, mert a szavazók a wc-n is örökre lehúzták volna őket, ha az alapvető matek ellenére cselekszenek. De most sem a feladathoz lett ember, hanem Puch embere lett a me-jelölt. Azért szavazni kell, mert aki nem szavaz, maga is felelős lesz a 4 millió nyomoráért és mindnyájunk jövőjéért.
Gyurcsányista vagy?
:)
Megjegyzés küldése