2014. április 22., kedd

ÚTON A TÖRTÉNELEMKÖNYVEKBE

Az MSZP-ről beszélünk, természetesen, mely a magyar baloldal emblematikus pártja, tulajdonképpen maga a magyar baloldal.
Hiányozni fog.
Hogy miért szól a cím mégis arról, hogy útban van a történelembe, annak legfőképpen az az oka, hogy ha ez így folytatódik – és miért is ne folytatódna így – akkor mire ez a ciklus véget ér, addigra nem lesz MSZP.


Vagy ha lesz, akkor az nem az lesz, esetleg egy halom forgács lesz, jó lesz majd alomnak a libák alá a miniszterelnöki baromfiólba, ahol is Őfőméltósága majd kedvtelve szemlélheti, amint a sok baromfi nagy libapottyokkal díszíti a maradványokat.
A Vezér ehhez nagyon ért, feltrancsírozni egy politikai formációt.
Nem Gyurcsányokból áll ez a párt, nem kell direktben, minden rendelkezésre álló eszközzel nekimenni, mert a külső támadás ellenállásra és összefogásra sarkall, míg ha belülről verik szét, akkor a végrehajtók jobbító szándéka kétségtelen.
Viktor meg mosolyoghat és moshatja kezeit – lám, ezek annyira hülyék, hogy maguk kötik nyakukba a kötelet.
És igaza van, habár valószínűleg nem mind hülye, aki annak néz ki, lehet ezen elég szépen keresni is…


A baloldali elkötelezettségű választó meg csak néz, mint a lukinyúl – ez nem lehet igaz.
Merthogy az kétségtelen, hogy egy választás után le kell vonni minden pártvezetésnek bizonyos következtetéseket, de itt nem egy választásról van szó, hanem egy választás-sorozatról, melynek minden eleme fontos a pártoknak, a baloldali szavazónak meg akkor lesz fontos, ha látja, hogy potenciális pártja vezetésének is fontos.
Ha ölik egymást, az azt jelzi, hogy más fontos, nem az EP, vagy az önkormányzati választás, ha azt látja, hogy beledöglenek az igyekezetbe, akkor esetleg megkönyörül rajtuk és félreteszi összes előítéletét, megpróbálja elfelejteni rossz tapasztalatait, feláll a televízió elől és némileg fintorogva elmegy rájuk adni a voksát.


Hát, most éppen nem a nagy igyekezetbe döglik bele a Szocialista Párt, hanem a fene nagy bölcsességébe, mellyel vezéri szerepre tehetett szert a demokratikus oldal összefogásának felszámolásában.
Bölcseik kijelentik, hogy egyedül erősebbek, mint másokkal összefogva, kommunikátoraik reggeltől estig azt próbálják választóik fejébe verni, hogy ha egyedül indultak volna a parlamenti választásokon, akkor talán még meg is nyerhették volna a választást, ami azért józanul nézegetve a világot meglehetősen vicces.


Amúgy túl sok a párt az ellenzéki térfélen, de azt azért nem gondoltam volna, hogy éppen a Szocialista Pártot kellene felszámolni.
Ellenben Viktor gondolta, és tesz is ezért.
Hogy ki dolgozik neki, azt legfeljebb sejteni lehet, de az biztos, hogy ugyanazok, akik most segítenek a szocialistáknak elveszíteni a soron következő két választást is ugyanúgy, ahogy segítettek elveszíteni a parlamenti választásokat is.
Azt hiszem, ebben a helyzetben nem lenne szabad támadni Mesterházy Attilát sem - mégis támadják.
Pedig felettébb ostoba ember az, aki azt képzeli, hogy a lóversenyen féltávnál zsokét lehet cserélni a győzelem esélyével, de attól tartok, hogy a szereplők jelentős része a politikai lóversenyen már régen nem akar győzni - első a Fidesz, második a Jobbik, futottak még Cukorbaba, Pityipalkó meg az MSZP.
Szégyen.


Persze sokféleképpen be lehet kerülni a történelemkönyvek lábjegyzetei közé, oda lehet kerülni egy évszázados, ámbár ezerszer megtagadott és letagadott múlttal rendelkező párt szétverésének dicső tettével is - Herosztratosz nevét se felejtette el a világ, ugye.
A legújabb hír, hogy anyagilag is padlón van az MSZP, amin azért nem lehet csodálkozni, mert azt már Murphy törvényei között is megtaláljuk, hogy egy szervezet akkor lép a pusztulás útjára, mikor felépíti új irodaházát.
Ez most is bejött, és természetesen Gyurcsány nevét felemlegették azonnal, jóllehet ez testületi döntés nélkül azért nem ment volna.
De szépen beleillett az MSZP és Gyurcsány elképzeléseibe is, hogy a múlttól való megszabadulás jegyében meg kell szabadulni a jobboldali ellenfelekben rossz érzéseket keltő Köztársaság téri pártszékháztól, a márványtáblától, a mártírok szobrától, a múlttól.


Eleve reménytelen elképzelés volt, meg felesleges is, de ma már mindegy, a mai Szocialista Pártnak se egysége, sem ütőképes vezetése, sem pénze nincs.
Hogy múltja sincs, ami emlékeztethetné a választókat arra, hogy voltak olyan elődök, akik elégedettséget és emberi életet adtak nekik, az már csak hab a tortán.
Talán most ki lehetne költözni Ócsára, a devizahitel-károsultak közé, egyúttal lehetne ott némi szerénységet is tanulni.


A Szocialista Párt a huszonnegyedik órában van, a percmutató kérlelhetetlenül megy körbe-körbe.
Jön május elseje, talán odamennek még néhányan a szocialisták ünnepségére, talán az utolsó alkalom elbeszélgetni a néppel, mint Fülig Jimmy tette: Szervusz nép, hogy vagy, mit tehetek érted?
Meg kellene próbálni…

:O)))

12 megjegyzés:

xyz írta...

rItt a rendszeres hozzászólók között szerintem mindenki tudja, hogy ki vezeti a pártot az idő előtti vég felé...

hello írta...

Bár ahogy nézem, itt a kedvenc helyeid között még mindig ott a kapcsolat.hu - nem tudom, jársz-e még oda. (Én már évek óta nem.)
De ha igen, hogy ezt a posztodat SE fogják ott megtűrni még percekre sem, abban teljesen biztos vagyok.

Többféle értelemben is nagyon igaz, hogy "nem Gyurcsányoknól áll ez a párt" - mit ne mondjak, meg is látszik rajta. Aki sok tekintetben nem hibátlan, de vannak a politikai közegben unikumnak számító tulajdonságai: pl. mindenek felett az ország számít neki, nem korrupt, nem megvehető, a kudarcok sem térítik el a meggyőződésétől, no meg "lát a pályán".

Ami meg az MSZP pénzügyeit illeti, nem tudom, mitől tartanak ekkora hiánynál. Nem gondolom, hogy a KASZ-tól megvett székház miatt.
Egyébként 1 pici, de jellemző példa arra, hogy Gy.F. miként sáfárkodott a párthoz köthető Táncsics Alapítvány pénzével. Az előző elnöktől, Mónikától magas hiánnyal vette át, és miközben tanfolyamokat, hasznos és érdekes programokat szervezett, mégis nullszaldósan adta át az utódjának. Oszt' nem telt bele sok idő, mikor megint azt lehetett olvasni, hogy a Táncsics Alapítvány anyagilag padlón van.

Unknown írta...

"Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja". Sok igazságot takar ez a mondás. De most zörög. Hogy miért? Mert van benne "valamy".. Az Igazság.

Csődközeli helyzetbe került. Nem kicsit, nagyon! KÉTMILLIÁRD nem kis pénz. /Simon 240 millájához képest kurvasok/ És a szomorú az benne, hogy sejtésük sincs, hogyan másszanak ki belőle. Pedig olvastam egy kedvenc blogomban, hogy ha a TAGSÁG csak félévig fizetne 1000 Ft TAGDÍJAT, máris eltűnne az adósság!

De az MSZP nem "gyurcsányokból" áll. Hát éppen EZ A BAJ! Mert ha abból állna, nem lenne csődközelben! A DK-t ugyanis a TAGSÁG tartja életben. A TAGDÍJAKBÓL. Az MSZP-ben viszont nem BERAKNAK pénzt, hanem KIVESZNEK.. íGY NEM CSODA, hogy a "megélhetéshez" már NEM ELÉG, hiszen nincs mit kivenni a kasszából.

Hogy bekerül-e a történelem-könyvekbe? Ha Hoffman Rózsa fogja ÍRNI, biztosan nem. Még az utókor TANULNA az elődök hibáiból. :( :(

morzsi írta...

Kedves PuPu!
Azt, hogy a magyar politikai pártok saját erőből "leamortizálják" magukat, az tudott dolog. (Lásd mdf, kisgazdák, kereszténydemokraták, szadesz) Ha nincs egy erős, karizmatikus személy a párt élén, előbb utóbb megy a "lecsóba." (a fidesz "szerencséje" hogy van egy erős orbánuk.)
Nem is ez a bajom a politikai pártjainkkal, hanem, hogy az elmúlt 24 év alatt minden erőfeszítésük arra irányult, hogy érdekköreiket kistafírozzák, ill. a saját zsebüket megtömjék.
Nem tettek semmit a korrupció megszüntetése érdekében, a cigányság "felzárkóztatása" érdekében (pedig milyen jól hangzik!) az antiszemitizmus felszámolása érdekében.
És ami számomra a legszégyenteljesebb, hogy egyik kormányon lévő pártunk sem tett lépéseket annak érdekében, hogy a nyíltan neonáci jobbikot bírósági úton töröltesse a pártok sorából!
Pedig hivatkozásul ott volt mindegyik előtt a párizsi békeszerződés...
Nekik ez így volt jó. Most arccal az EP választások felé, hogy a kegyenceiket jó zsíros brüsszeli parlamenti székekbe ültethessék. Mert nekik az jó. - Nekem meg nem!
Tisztelettel: - morzsi -

asta írta...

Keserű írás ez PuPu.. és sajnos igaz. Mégis, azt hiszem a helyzet egyáltalán nem reménytelen.
Szerintem az MSZP már évek óta csak a nevében él. A régiek, akik még tudtak valamit háttérbe szorítva ( némelyekért persze nem kár), az okosabbik fele kivált és ment a DK-ba, vagy az Együtt/PM-be. Ami pedig maradt, az a név, meg a régi dicsfény. Ja és az infrastrukra és vagyon, amit épp most készülnek elveszteni. Lehet nulláról indulni.
Ami mégis reményteljes, még ha nem is látszik annak: van remény, hogy kialakul egy új demokratikus oldal, amelyet már nem fog terhelni az utódpártiság ráragasztott címkéje.
A kérdés valóban az, amit Morzsi is ír, talál-e ez az oldal egy megfelelő vezetőt. Ezt a harcot még meg kell vívni és az bizony időbe telik, pedig a versenyfutásban a tét a Jobbik.

És van itt még egy nagy kérdés: a Fidesz. Megindul-e a normálisak harca egy normális pártért? Jelei már vannak. Szerintem hamarosan ( egy-két év) a teljes paletta gyökeres átstruktuálódása várható.
Jó esetben.... de az is lehet, hogy nagyon keserű éveknek nézünk elébe, mert ez így nem folytatható.

talalom írta...

Kedves Morzsi!
A logikád lenyűgöző. Csakhogy szerintem hamis.
"(a fidesz "szerencséje" hogy van egy erős orbánuk.)" - A párt úgy hullik darabjaira, amint Bolseviktor eltűnik, mint a milliós tagságú MDP, MSZMP. Vagy az MDF Antall halála után, esetleg a kisgizdák Józsi bácsi kiiktatása után.
2. "Nem tettek semmit" írod. És Te mit tettél? Amikor GyF rá akarta venni a nemzetet az adózásra, elkezdtem számlát (nyugtát) kérni a piacon. A saját elvtársaim voltak a leghangosabban ellenem. De azért jártatja mindenki a száját, hogy szar az eü, az oktatás, az utak stb. Azt kéne valahogyan megérteni, hogy nélkülünk nem megy. Egyetlen "karizmos" személy sem képes hülyeségeket beszélni, ha mondjuk egy aljas és rabló törvénybe belenyugszanak. Mert fel kellett volna emelni a hátsójukat,és kellett volna egy nyilatkozatot tenni, hogy megmaradjon a nyugdíj-megtakarításuk. Féltek? Ugyan már, egy komplett iskolát nem lehet kirúgni, egy kórházat nem lehet felszámolni. (Csak másképpen.) Amikor Mesterházy Attila, meg a pártok, az időjárás, a lapjárás meg ki tudja, még ki mindenki felelős a kialakult szörnyű helyzetért, csak mi magunk nem. Á, mi ártatlanok vagyunk, amikor nem fizetünk adót, amikor hitetlenként elmegyünk a misére, mert "úgy illik", amikor nem nézünk az állam körmére, hogy mire költi a mégis befolyó adókat, amikor nem élünk az állampolgári jogainkkal, amikor zsidó-cigány-buzi-szőkenő vicceken nevetgélünk önfeledten stb.
(Mellesleg: már nem vagyok MSZP tag, és nem véletlenül.)

morzsi írta...

Kedves "talalom"!
Igen, valószínűleg igazad van. Csak én azt már nem érem meg, hogy orbán eltakarodik. Lehet, hogy Te igen, de én már nem.
Azt, hogy én mit tettem ezért az országért és ha igen, akkor volt e értelme, szerintem hagyjuk. Üdv: - morzsi -

Donáto írta...

Talalomnak.
Nagyon szimpatikus az a jogkövető magatartásod, amikor számlát v. blokkot kérsz egy szolgálatótól, árustól.
Azért én kíváncsi lennék, ha ki akarod festetni a lakásodat, felhívsz egy mestert aki felméri, majd a következőket mondja: 254 ezer, számla nélkül 200 ezer, - te mit választanál?

hello írta...

Lehet tovább ámuldozni e zsenik gyülekezetén - ez a mai Megbeszéljük egyik témája:

"Átadná a főpolgármester-jelöltséget az MSZP az LMP-nek. A szocialisták számítása szerint ha a baloldal felsorakozna az LMP jelöltje mögé, biztosan meglenne a Tarlós István leváltásához szükséges többség. Az LMP nem lelkesedik az ötletért."

Kommentek hozzá a fórumukról:
"Mi, kis naivak azt hittük, Horváth Csaba jelölésénél nincs rosszabb ötlete a MSZP-nak. De van..."

"Nem tűntek ennyire idiótának. Lehet a PM és a DK elfedte a látszatot.
Úgy látom, ezért volt oly nehéz választani, ha a kínálat a gazember és az idióta."

"Szóval az MSZP azt szeretné, hogy én szavazzak az LMP-s jelöltre. Üzenem: nem."

"Valaki mondja meg nekem, az MSZP MILYEN JOGON AJÁNLJA FEL a lehetőséget AZ LMP-nek????

Ha az MSZP NEM SZÁNDÉKOZIK indítani SAJÁT jelöltet, akkor DŐLJÖN HÁTRA A HINTALOVON és figyelje a többieket, de A PARTVONALON KÍVÜLRŐL NE LEGYEN NAGYLELKŰ!!!!"

talalom írta...

Kedves Donato! Igen, kértem számlát a 70 ezer forintos(+áfa) radiátorcseréről. De most festetni kellene. Az lenne az igazságos, hogy kérek számlát, főként, mert laktakból lesz a pénz rá (ahhoz meg járt az állami támogatás). De a festékárak rakétaemelkedését látván, nem biztos, hogy elég lesz az áfára is a pénz. Sajnos, nem vagyunk már olyan eü helyzetben, hogy magunk lássunk neki. Tényleg, nem tudtok egy megbízható szobafestőt? Csak festés - esetleg takarítás lenne...
Kedves morzsi! Nincs kétségem, hogy Te is sokat tettél az országért. De kérlek Téged is, a többieket is, ne bólogassanak helyeslően, amikor valaki szemmel láthatóan csak megszokásból morgolódik, panaszkodik, irigyli a "zsíros" politikai állásokat, pfújolja a politikát, mert az olyan "trendi", meg "bátor". Lehet, hogy én sem érem meg Bolseviktor eltakarítását, nem vagyok mai gyerek. De amíg élek, nem fogom befogni a számat.

talalom írta...

Bocsi, bővebben, hogy mire gondolok, amikor sokan automatikusan, gondolkozás nélkül helyeselnek, bólogatnak. A 2010-es kampány idején vásároltam a piac melletti barkácsboltban, a téren meg ott volt az MSZP kampánysátor, üvöltő zenével (tényleg, vajon minden szoci vezető hallássérült?), gyér érdeklődés mellett. Az eladó (tulajdonos?) megjegyezte: Na, eleget loptak mind..! Én meg vissza: Mint a vállalkozók ugye? (Utalván ezzel arra a szintén közkeletű vélekedésre, hogy a magyar vállalkozó a tolvaj szinonimája.) Nem szólt semmit, de kérés nélkül is adta a számlát...

kekec írta...

Bocs Pupu, csaxolók:
nem Murphy, hanem Parkinson törvény a székházépítés és a bukás közvetlen összefüggése. Egyébként szuper, mint mindig.