A média teljes
elfoglalása felé vezető út padkáján, gyomirtás közben kőbe akadt a kasza…
Pedig olyan szépen, gördülékenyen ment a dolog, talán ez is lehetett a hiba.
Merthogy ez keltette azt a határtalan agresszivitást és elbizakodottságot,
mellyel az éppen regnáló hatalom a másik két hatalmi ág – a bírói és a
törvényhozói hatalmi ágak – sikeres, és szinte teljes megszállása után nekiment
a mostanság egyre többek által a negyedik hatalmi ágnak tartott médiának.
Akinek jó a memóriája, még emlékezhet a rengeteg panaszra, melyet egy csücsöri jobboldali
száj ejtett arról, hogy nincs médiaegyensúly, és ez a demokrácia
érvényrejuttatása szempontjából tarthatatlan állapot.
Ma nincs oka a panaszra.
Aki még jobb memóriával rendelkezik, az arra is emlékezhet, hogy Horn Gyula
miniszterelnöksége idején a Magyar Nemzetet támogatta, mert fontosnak tartotta
a média sokszínűségének fenntartását, pedig hát ő, szegény, egy jó szó nem sok,
de annyit sem kapott a jobboldali sajtótól.
Viszont demokrata volt, pufajka ide-oda.
Mára a helyzet úgy alakult, hogy a kisgömböc benyelt mindent, amihez csak
hozzáférhetett, a többi meg ment a kukába.
Nem sunyi bujkálással, hanem melldöngetve tettek tönkre médiumokat, sztároltak
és pénzeltek másokat, így aztán a megfélemlített médiamunkások ellenállási
készsége megtört, különösen, mikor a vész nem állt meg a nyomtatott sajtónál,
hanem elérte a televíziókat is.
A Népszabadság kézhez szoktatása már csak hab volt a tortán, így aztán ami
ellenzéki oldalon maradt, az jószerivel a semmivel egyenlő.
A még – névleg – ellenzéki, demokratikus oldal eszmerendszerével rokonszenvező médiumok
lassú átpozícionálása is folyik, kit megettek, kit megvettek, és az
újságírókkal ugyanez a helyzet.
Aki szót emelt a gátlástalan és hazug hatalom ellen, az ma már nincs állásban,
aki kritikus a hatalommal, az többnyire erősen meggondolja, hogy mit kritizál,
így aztán leginkább olyan cikkek születnek, melyek kritizálják a hiéna és a
vazallus sakálok bundájának trimmelését, kiemelve a kozmetikusok ügyetlenségét,
de hogy ez a büdöspofájú és randa ragadozó tulajdonképpen mit csinál, arról szó
sem esik.
Pedig az életünket, a gyermekeink és unokáink jövőjét zabálja fel.
Sokszor elnézte az ember a vezető
zsurnaliszták rettenetes kínlódását – például az Újságíróklubban, ahonnan csak
azért, mert a DK alapításának moderátora volt, kirúgta a tulajdonos Dési Jánost.
Szolidaritást a műsor többi résztvevőjétől nem kapott, a vadul kussoló megmaradt
újságírókról azt hihette az ember, ezek tojásokon táncolnak.
Rossz volt hallgatni Bolgár György addig szokatlan óvatoskodását, de nem volt
mit tenni – a demokratikus oldalnak alig maradt médiafelülete, azt kellett
nézni-hallgatni, ami még látszólag a mienk maradt.
A TV2 is feladta a harcot: fogd a pénzt és fuss!
Egy kereskedelmi televízió természetesen elsősorban a pénzről szól, ha
tulajdonosai azzal tudnak keresni, hogy apolitikussá válnak, hát akkor
apolitikus lesz a műsorszerkezet, a politikát pedig a lehetőségekhez mérten távoltartják
a nézőktől.
Itt szabták el Orbánék, az RTL pénzéhez nyúltak, mert nem tudták elviselni, hogy a
legnézettebb televízió még mindig nem az övék.
A pénz pedig olyan a multinak, mint libának a kukorica - piszkosul szereti.
Rossz ötlet volt, az RTL megmutatja, hogy tud normális híradót is csinálni, és
ami azt illeti, még mindig kíméletes, mert híradóját csak a késő esti kiadásban
turbózza fel…
És még nincs is itt a kampány hajrája, amikor igazi, kövérre hizlalt kárt lehetne
okozni a hatalomnak, de attól tartok az elszántságot látva, hogy közel a
kiegyezés.
Ellenzéki rádió megdöglött, televízióban pedig aki nem szereti Orbánt, az
nézheti a Paprika tévét.
Maradt még az internet, de az igazán látogatott portálok már jó kezekben
vannak, jobb kezekben meg ott a Kurucinfo, míg a baloldal kezében jelenleg a
csupasz jóindulata van.
A facebook, remek találmány, de akit igazán érdekel a politika, az nem onnan
szeret tájékozódni, mert macerás és nem igazán megbízható, úgyhogy gyakorlatilag
itt a vége, fuss el véle.
A Népszava haldoklása már csak szimbólum.
Viktor megmondta: célja a baloldal végleges felszámolása.
A legjobb úton halad, hiszen amiről nem beszélnek, az nincs.
Márpedig itt tizenöt éve csak arról beszélnek, amiről Orbán beszélni akar, a
sok baloldali médiamágus meg a mai napig képtelen tematizálni a közbeszédet,
jóllehet az élet jobbnál-jobb alapanyagokkal látja el őket.
De – sajnos – a mi mainstream médiánk beszari, számító és helyezkedő, az
elveket mindig felülírják a csip-csup kis személyi érdekek, aki pedig kiáll, az
olyan egyszál magában marad, mint liba a rókaketrecben.
Lásd Nagy Navarro Balázs esetét, mely szépen mutatja a magyar újságírás és az
újságírók erkölcsi állapotát – tisztelet a roppant kevés számú kivételnek.
Helyezkedés, tojástánc, eladó lelkek, bulvármocsok és egyrészt-másrészt okoskodások
– ez ma a magyar sajtó, beleértve az internetes portálok jelentős részét is.
Felmentő érvek mindig akadnak, mióta világ a világ – ma is talál, aki keres.
És sokan keresnek, hogy kereshessenek.
A demokratikus oldalon is.
A baloldalon is.
A ma embere sokszor nem is érti, mi vezethetett a fasizmushoz, a holokauszthoz,
Rákosi diktatúrájához.
Most élőben lehet tanulmányozni a folyamatot, és hiú remény, hogy az út vége nem
ugyanoda vezet.
Jobb sose jön, mondja a népi bölcsesség…
:O)))
8 megjegyzés:
Kopogósan kemény mondatok, nagyon keserű, nagyon igaz megállapítások.
És tényleg nem látszik, merre van belőle kiút.
Aki használja a netes hírportálokat, blogokat olvas, azért össze tudja szedni a fontos infókat. Kicsit strapás összevadászni, de akinek igénye van rá, tudja, mit hol keressen.
De hát nincs mindenkinek internete. Meg ha van is, ilyen igénye se biztos, hogy van.
A 92.9 a konyhai készülékemen nem fogható, márpedig reggelizés és főzés közben ott van bekapcsolva a rádió, ami helyette szól, azon kizárólag az MTI hurráoptimista híreit lökik. Aki a saját tapasztalata helyett a médiának hisz, gőze sem lehet az összes többiről.
Hát PuPu, ez van. Lassan a két kezemen össze tudom számolni, hányan írunk...még.
Lang Alex
PuPu! Én idáig azért szerettem az írásaidat, mert bármilyen visszás és szomorú dologról írtál, mindig tudtam rajta nevetni... Hogy igen, igen, így van, de ez már vicc... És de jól megírtad...
Na ez azaz írásod, amin nem tudtam nevetni már... Sírni tudnék a dühtől és tehetetlenségtől. Lehet, hogy ehhez most közre játszik ennek a balfék ellenzéknek a széthúzása is... Hogy az Együtt-PM keze benne van az ellentüntetésbe a KORMÁNY ELLENI RENDEZVÉNYEN!!! Hogy ezt a pár maroknyi embert a sajátjai akarják megsemmisíteni... Hát ez most hirtelen sok nekem. És miért gondolod, hogy az RTL az önkormányzati választásokig már nem tart ki, mert közel a megegyezés?
Pupu sajna de így van.
Nekem az első hatalmas csalódásom az ATV-nél a Dézsi kirúgása volt, aki után egyet se vakkantottak, pedig nagyon jól vezette az Újságíróklubot, kifejezetten szerettem őt, volt humora, isteni beszólásai, nagyon sajnáltam.
A Bolgár hatalmas csalódás volt szintén, pedig a "Beszéljük meg" műsora attól lett híres és piszkosul hallgatott, mert a fél ország azt hallgatta, én például munka után hazafelé a kocsiban, és tényleg megbeszélt dolgokat a betelefonálókkal, aztán egyszer csak hirtelen óvatoskodni kezdett, rászólt a betelefonálókra ezt vagy azt a témát ne így mondják, hanem úgy,bizonyos témákat egyszerűen szóbahozni sem engedett, szóval kezdett furcsáskodni,kiadta a "regényét", amiből országos botrány lett az enyhén szólva is pornó tartalmától, egy darabig el is tüntették a színről, még a rádióban se szerepelt.
Na most már ők sem lesznek többet, mert megszűnt az Újságíróklub is.
Az ATV-nél akkor kezdődtek ezek az érdekességek, a harcosság hirtelen alábbhagyása, amikor orbán elismerte a Németh Sándor vezette "gyülit" egyháznak és onnantól állami támogatás is járt nekik.
Felháborító volt és az máig is, hogy Iványi Gábor egyházát viszont nem, ez sokat elárult orbán jelleméről már akkor is, holott ezzel az emberrel kereszteltette egykor a gyerekét, lehet nem is egyet.
Az RTL se azért lázad az új híradóival, mert hirtelen irgalmas szamaritánus lett, egy túróst, a haszonért, amit el akarnak tőle venni.
De minden fórumon megírtam már, hogy persze emiatt lehet mindenféle csúnyát irogatni róluk, meg a botrányosan szar,igénytelen, nézhetetlen műsoraikról, de ezt a tv-t nézik a legtöbben, milliók, ezeknek a millióknak ez a színvonal kell, ezt tudomásul kell venni, és ezek a milliók most innen tájékozódnak arról, hogy mi folyik ebben az országban, mert sehonnan máshonnan nem kapnak információt, mert mást nem is néznek, nem is hallgatnak, egész biztosan nem is nagyon érdekli őket a politika, de talán-talán beszivárog valami az agyakba a híradók révén és megakad ott, és esetleg elgondolkodnak, hogy miért is olyan sz@r az életük mostanában "két valóvilág" meg "Xfaktor" között.
Na egyedül ezért jelentősek az RTL jelenlegi híradói manapság és remélem, hogy jódarabig ez így is marad.
Még a "Barátok közt"-ben kellene a szereplőknek a szájába adni napi aktuálpolitikát, talán az kiverné a biztosítékot.
Még tudnék írni erről arról, de minek, el vagyok keseredve, mert nem látom a kiutat, egy alagútban botorkálunk a vaksötétben, fogalmunk nincs merre kéne menni, mit kéne csinálni.
A baloldal meg egy közröhej, minden szinten, az egy DK-t kivéve, de azokat is fúrják-faragják mindenhonnan, csak ők legalább ne veszítsék el a harcosságukat, a bátorságukat, mert nincs vesztenivalójuk.
MÉG NEM KAPTAM RÁ VÁLASZT!
Tárgy: népszabadság előfizetés és véleményezés
Népszabadság Zrt.
Hanák Tamás vezérigazgató helyettes Úrnak
1591.Budapest
Vajdahunyad u. 38-40
szerk@napszabadsag.hu
Tisztelt Hanák Tamás Úr!
Köszönettel vettem a Népszabadság-előfizetés elmulasztásáról szóló figyelemfelhívó levelét. Annak ellenére, hogy szándékosan nem fizettem elő a lapra, bíztam benne, hogy érzékelik az előfizetés elmaradását és jelzést kapok róla, mivelhogy ez a normális reakció egy „ügyfél” elmaradása esetén.
A gesztus hatására utaltam az előfizetést. Nem a plusz havi újságért, nem a felkínált galéria-belépőért, és nem a népszabadság kártya felajánlott előnyeiért, - a gesztusért.
Tisztelt Vezérigazgató-helyettes Úr! Engedje meg, hogy mint régi előfizetőjük, alkalmi levelezőjük, észrevételekkel éljek a lappal kapcsolatosan, vélemény-nyilvánításommal egyben magyarázatot adjak arra, hogy miért nem fizettem elő a korábbi alkalommal.
Az újság fejléce és impresszuma sem jelzi, hogy milyen irányultságú lapról van szó. Közéleti napilap?, baloldali, vagy független? Mintha szégyenlősséget sugallna ennek elmaradása, ugyanakkor a tartalmában sem érzek egyértelmű érték-kiállást. Mélyebb tartalmában pedig a közéletiséget, az egyértelmű politikai álláspontot, az oknyomozó újságírást és a visszás közélet megváltoztatására irányuló kikényszerítés igényét.
Egyfajta sótlanságot érzek, feleljünk meg mindenkinek, adjunk egy kicsit ebből is abból is. Lehet ez a megjelenési mód akár szándékos is, akár a lap ars poétikája is, - viszont számomra ezek a kifogásoltak és hiátusok mondatták azt, hogy nem rendelem meg a továbbiakban, mert korábban nem ez volt jellemző a lapra.
A világ hírein túl, a hazánkban zajló eseményekről harciasabb véleménynyilvánítást várnék, orientálóbb megnyilvánulást, a visszásságok (nem csak politikai) feltárását, oknyomozást, megjelenítést, harsányabb számonkérést, napirenden tartást, - egyszóval valami fajsúlyos nyugatias lap-hatást. Ez többet hozna az előfizetők számában, mint egy galéria-belépő, vagy egy vásárlói kártya.
Szinte nincs olyan tere az életünknek, amely ne lenne tele visszásságokkal, erkölcstelenségekkel, bűncselekményekkel, elhallgatásokkal, simlisségekkel. A téma adott, de nincs, aki felvállalja ezeknek a nyilvánosság erejével történő megszüntetését, kikényszerítését.
Nem tartanám ördögtől valónak az olvasói levelek rovat jelentős kibővítését, (mint az ápr. 5.-i számban!) a jelzések tényfeltárását, széles nyilvánosság elé tárásást, a vezető értelmiség véleményeinek riportokkal történő megjelenítését, - akár a kulturális vagy a sportrovat rovására is, - hiszen ez utóbbiak inkább csak rétegigényt jelentenek, és talán meg is vannak a rétegigénynek megfelelő kiadványok is.
És, talán azt sem lenne ördögtől való, ha a közéleti témát felvető olvasó-író visszajelzést kapna az újságtól, hogy miért nem jelent meg, amiről írt!
Tisztelt Uram! Valahol e gondolatok témái körül van hiányérzetem, és azt is gondolom, hogy ezekkel nem vagyok egyedül. Tudom a pártjainknak is feltehetőek, tőlük is számon kérhetőek lehetnének ezek a megoldandónak hitt közéletet érintő kérdések, - de mégis, úgy vélem, hogy az ott is meglévő (sőt! a nagyon is meglévő!) visszásságok széles nyilvánosságra hozása is elsősorban az értelmiségnek, az újságírásnak kellene, hogy a feladata legyen.
Kinek, ha nem egy patinás, volt baloldali, közéleti napilapnak?
Nagyatád, 2014. április 5.
Tisztelettel:
Név és cím. Itt: Civil48
Kedves Pupu bácsi!
Csupa jó hírem van!Amióta apukámnak doktori címe van, azóta fogadja a köszönését a harmadikról a nyugdíjas tanár házaspár és az elsőről a fogorvos Fehér Dezső bácsi is. Mikor a szerszámgyárban dolgozott, egyik sem köszönt neki.
Pár hete állást is kapott baloggatya, vagy Balog atya minisztériumában. Egy betegségügyi államtitkárnak ő lett a kabinos, vagy kabinet főnöke. Nem tudom mki a különbség...
Amikor az irodája ajtajára névtáblát csináltattak, ott volt egy kis kalamajka, mert azt mondta a főnöke, - hogy nézne ki az a táblán, hogy Dr Stern Béla Csanád! Apu kérdezte, hogy mi baj van vele, mire azt a választ kapta, hogy hát a "szegedi" óta nem veszi ki jól magát ez a név. A Stern meg ugye, hm, olyan zsidós... szóval változtassa meg.
Apu hazajött, ivott egy sort és azóta úgy hívják, hogy Western Béla doktor, engem meg Western öcsike.
Anyu nagyon boldog, csak a nagyi aggódik apu sorsának hirtelen jobbra fordulása miatt.
Amióta apu a minisztériumban dolgozik, mindenről van véleménye.
Az egyik nap anyu szóba hozta a békemenetet, mire apu hangosan felröhögött, hogy - milyen marhák a baloldali újságírók, mert senki nem kérdezte meg a sok lengyel tüntetőt, hogy mennyibe került a Pestre utazásuk, mennyit kaptak még pluszban és, hogy ki fizette az egészet.
Hát ennyi jó hírem volt, kezicsókolom: Western öcsike
A demoktatikus ellenzék figyelmébe!
Valamikor hónapokkal ezelőtt már próbáltam megemlíteni, hogy saját erőből el kellene indítani egy műholdas baloldali rádiót, valahonnan külföldről (akár Amerikából vagy Kanadából)
Egy XXI. századi "Szabad Magyarország" rádiót. Ott élnek olyan magyar baloldali újságírók, akik levezényelhetnék ezt az egész folyamatot. Kellene néhány szponzor és valamennyi bérelt (induláskor 2-3 óra) műsoridő. A szponzori költségek fedezését reklámfelületek eladásából lehetne fedezni.
A lényeg, hogy a rádió mindig ugyanazon hullámhosszon és mindig ugyanabban időben sugározzon.
Ezt aztán meg lehetne tölteni napi hírműsorral és ellenzéki aktuálpolitikai elemzésekkel, amit szét lehetne az éterben sugározni .
Lehet-e ennek valami jogi vagy más egyéb akadálya?
Én nem tudom, ezért kérdezem.
Kedves Civil48! Köszönöm a részletes leírást,magam is csak ezt írhattam volna. Minden észrevétellel egyetértek,örülök ,hogy valaki szóváteszi. Magam is hasonlóan jártam,bár levelet is írtam,hogy nyáron nem is vagyok otthon ezért is nem újitottam meg az előfizetésemet,és tippet sem akartam adni hívatlan látogatónak a felgyülemlett sajtótermékkel. de a szomszéd értesített róla,hogy továbbra is küldik.
Megjegyzés küldése