2014. szeptember 9., kedd

VÉRPADRA VELÜK

Orbán állítólag azt mondta Kötcsén az önkormányzati választásról, hogy úgy kell nyerni, hogy a balliberálisok esélye arra, hogy visszatérjenek a hatalomba, a nullával legyen egyenlő.
Nem hiszem, hogy ez a kijelentés bárkit is meglepetésként ért volna, a meglepő az lenne, ha másként foglalna állást.
A politika számára nem programokat és a programok közötti választás lehetőségét jelenti, számára a politika élet-halál harc, melyben az ellenfél megsemmisítendő ellenség, ő pedig nem a köz szolgáinak vezetője, hanem Bórembukk, a nagy hadvezér. aki kivont karddal vezeti győzelemre csapatait.
Amit Kötcsén mondott, az a diktatúra alapvetése, hiszen ha az ellenzéket megsemmisíti, akkor már csak ő marad a pályán, egy a tábor - egy a zászló, ein Volk, ein Reich, ein Führer, ugye.

Samesza, Nyitrai Zsolt már tovább is ment egy lépéssel, mikor Vezére szavait cizellálta: szerinte a kormányfő arra utalt, hogy az emberek érdekében le kell számolni „a bukott Gyurcsány és Bajnai-korszak” politikusaival, akik eladósították a településeket.
 „Nekünk kell szembesíteni a választópolgárokat azzal, hogy a következő hónapokban mire számíthatnak, ha a baloldal nyer, és nyilván a választópolgárok döntése lesz majd október 12-én, hogy mit választanak hosszas morfondírozás után”- magyarázta a fideszes képviselő az ATV értesülése szerint.

Szinte hihetetlen, hogy hova süllyedt Orbán, akiről hajdan el lehetett hinni, hogy minden politikai-ideológiai köpönyegforgatása dacára demokrata.
Le kell számolni az ellenfél politikusaival, engedte meg magának most államtitkára, ami természetesen nem vérengzést jelent, hanem politikai leszámolást elsősorban, de azért ez sem illik bele a demokráciák eszköztárába.
Igaz, régebben főnöke is megengedte magának, hogy kinyilvánítsa: amikor esélyed van megölni riválisodat, akkor nem gondolkozol – megteszed!
A fejlett demokráciákban azért a politikussal nem számolnak le, csak az általa hirdetett elvekkel, vagy programmal vitáznak, más megoldást kínálva a választóknak.
Ha az ellenfél libacombot kínál, akkor mi majd szőlőt kínálunk, lágy kenyérrel, - de senki sem akar leszámolni az ellenfél séfjeivel, mert a vita nem a szakácsról, hanem az étlapról szól.

Ami meg a települések eladósítását illeti, a gátlástalan politikus lazán elfelejti, hogy a települési önkormányzatok - kevés kivétellel - Fidesz-irányítás alatt álltak, eladósításukat központi párt-instrukciókra – minél rosszabb, annál jobb… - a Fidesz-irányítású önkormányzatok végezték el fáradságos munkával, sok esetben az ablakon szórva ki azt a pénzt, melyet értelmesebb célokra is el lehetett volna költeni, mint a helyi libalegelők viacolorba öltöztetése.
Mindegy volt, a sápot ezekről a beruházásokról is le lehetett húzni, a Vezér pedig gálánsan kifizette az önkormányzatok tartozásait, a te, az én, meg az érintett települések választópolgárainak pénzéből.

Persze az állampolgár elájult ettől a nagyvonalúságtól, hiszen számára értelmezhetetlen fogalom már az is, hogy „adófizetők pénze”, Magyarországon az adó az állam bevétele, aminek elköltésébe aztán a szürke, mezei állampolgárnak beleszólása egy fikarcnyi sincs.
Tulajdonképpen a jelenlegi helyzet egyik oka, hogy magyarember hülye a demokráciához.
Alapfogalmakkal sincs tisztában, közgazdasági ismeretei alulról nyalják a nullát, az állam működéséről fogalmuk sincs.
Ötletszerűen állnak egyik vagy másik oldal mellé, olcsón meg lehet venni őket, hogy aztán a saját vételárukat ezerszeresen fizessék vissza mindenféle jogcímeken, vagy akár azok nélkül is, merthogy ezek mára már fertelmesen elpofátlanodtak.

Ez részben jó hír is, hiszen már a látszatra sem vigyáznak, valóban a tanúk kezébe nyomják az ítéletet, mint a klasszikus moziban, és ez csak előbbre viszi a pusztulásukhoz vezető nem túl gyors, de halálbiztos folyamatot.
Már csak a legostobábbak hisznek nekik, az pedig, hogy most hirtelen új adatok kerültek a hatóságok birtokába a Hajdú-Bét ügyében és most nyomoznak ezerrel – közröhej tárgya.
Folyik a megfélemlítés, mi történik majd, ha nem „helyesen” választasz, erre vonatkoznak az államtitkár szavai is, aki szembesíteni akarja a választót fertelmes tette majdani következményeivel.

Lesz itt min dolgozgatni a választások után, attól tartok…
Mindenesetre el kell menni és le kell adni a szavazatotokat az ellenzék helyi jelöltjeire, nem kellene megkönnyíteni a dolgukat, aztán majd a többit elintézi a szegénység terjedése, a középosztály lecsúszása, a fiatalok kilátástalan jövője.
Türelem - a világot sem egy nap alatt teremtették…

:O)))

27 megjegyzés:

charly fighter írta...

Barroso is nekik kampányol!
http://444.hu/2014/09/08/barroso-csutortokon-orbannal-ebedel/

nemóvatos írta...

Eddig hezitáltam menjek-nemenjek (mármint szavazni).

PuPu most megvilágosított.

Nem megyek mert :
(nálunk)a kormánypártit benyomják a hívek, az ellenzékire meg ha "....a többit elintézi a szegénység terjedése, a középosztály lecsúszása, a fiatalok kilátástalan jövője...." ---és ez szerintem is igaz--- akkor dolgozzon meg immár a terepen, a nép között a támogatásomért.
Miattam ne jusson még a mutyi lehetőség közelébe egyik sem.

hello írta...

Nemóvatos, akkor majd neked is köszönjük meg, hogy ezek a nyakunkon maradnak az idők végezetéig?

Na ne!
Azt hittem, ennél több felelősségérzet szorult beléd!

Az önkormányzati választáson a demokratikus ellenzék által elért jobb eredmények által - ezek Gy.F. szavai - a demokrácia kis szigetei teremthetők meg.

Ajánlom továbbá a figyelmedbe a tegnap esti Egyenes beszédben elhangzott interjút:

http://www.atv.hu/videok/video-20140908-gyurcsany-ferenc

Unknown írta...

Kedves "nemóvatos"!

Jelenlegi véleményed szögesen ellentétben áll a "neveddel". Túlságosan is ÓVATOS LETTÉL! "Miattam ne jusson még a mutyi lehetőség közelébe egyik sem."

Ha a választók többsége ezt a stratégiát választja, nem kétséges, mi lesz auz ország sorsa: ORBÁN - dinasztia kihalásig! Ezt csak nem úhajthatod, bármennyire ios tale van a tököd a politika mocskával.

Ha már "nemóvatosnak" tartod magad, légy következetes: Bátran hűzd be az X-etaz ellenzék oldalára.

Habár tettednek nem lesznek sikeres következményei, legalább annyit elérsz majd: Nem kellesz a választás másnapján szembeköpnöd magad azért, hogy Te is ezt a semmirekellő maffia-bandát segítetted hatalomba. Ezt az "érzést" így meghagyhatod az ÓVATOSAKNAK.

PuPu írta...

Hiába no, régi igazság az, hogy ha egy ember mond valamit,. akkor az nem ugyanaz, mint amit a másik hall belőle.
Hogy jelen esetben miből vontad le a következtetésed, az rejtély, de nagy szégyen lenne rám nézvést, ha kiderülne, hogy én bárkit is a választástól való távolmaradásra késztettem volna...

asta írta...

PuPukám vigasztaljon, hogy én megyek x-elni, legjobb meggyőződésem ellenére.

A gyomrom forog, nem kapok levegőt a sok hülyeségtől, ami mostanában belepi az egész országot... fenn és lenn, jobbra és balra.

Megint sikerült igazi magyaros, piti Magyarországot teremteni közös erővel.

Mintha csupa óvodás élne itt, akik krumplievest főznek babaedényekben, de köpködni azt tudnak.

Névtelen írta...

Megérdemlitek a sorsotokat.Marhasokat tettetek ellene.Engedtétek vérpadra a veletek hasonlókat. A szívetek felőli vezetőknek engedtétek az összevissza beszédet,kibeszéléseket a sorból mert ez a "demokrácia". Nem figyeltétek az ellen lépéseit.Láttátok tömi a zsebét újságot Tv csinál magának.Egyedül Pupu fáradhatatlan energiáját tisztelem.Talán csak Ő és Tuareg maradt. Különben rég elmerültetek volna

Marika Anikó Benkő írta...

Névtelen Te mit tettél ellene? Mi az a "marha sok", amit Ezek szerint Te megtettél? Azonkívül, hogy még a neved sem vállalod.

morzsi írta...

Próbáljuk megérteni Orbánt, talán közelebb jutunk ahhoz a magyarázathoz, hogy miért lett olyan, amilyen.
Ha egy önkormányzati választáson veszít, esély nyílhat arra, hogy a 2018-as választást elbukja-
És az baj lenne? Számára beláthatatlan veszélyekkel járna.
Nem biztos, hogy egy baloldali választási győzelem esetén még egyszer akkora "mázlija" lenne, sőt, nincs garancia arra, hogy még egyszer olyan elszámoltatási biztost neveznének ki, mint volt Keller László, - aki 40 megkezdett büntető feljelentésből 41-et veszített el.
Nézzünk szét és magunkban számoljuk, hány korrupciós építkezést látunk. Rengeteget!
Csak a felcsúti Pancho stadionnal "meg lehetne fogni", de mindenki kedve szerint válogathat a 2 millió helyett 6,5 millióba került játszótér és a stadion építések között.
Na ezért tűnik úgy, hogy hatalom mániás, pedig nem az, - egyszerűen fél attól, hogy valamikor nem ő eteti a tenyeréből a legfőbb ügyészt, s abban a pillanatban BÁRMI megtörténhet...
Egyszer biztosan ráébred a magyar ember is, hogy a közpénz az ő pénze is és inkább fordítsák azt gyerekének/unokájának iskolai étkeztetésére, mint virág ágyásokkal díszített villamos megállók szépítésére.
Üdvözlettel: - morzsi -

Névtelen írta...

" magyarember hülye a demokráciához.
Alapfogalmakkal sincs tisztában, közgazdasági ismeretei alulról nyalják a nullát, az állam működéséről fogalmuk sincs."

Igen. Ez a legfőbb oka annak, hogy az országnak vége lesz rövidesen. Élhetetlen. A gyerekeink itt is hagyják, a határok nyitva. Egyszerűbb elmenni mint itthon küzdeni. Kövér László is megmondta, hogy meg kell menteni a hazát mert kihal 20 éven belül. Kár, hogy nem érzi, hogy ők a nemzet hóhérai.

promenad írta...

Ha netán lett volna bűncselekmény a Hajdu bét ügyben,az már régen elévült. Nyomozni sem szabadna benne !
319

Belák Andrea írta...

Tulajdonképpen a jelenlegi helyzet egyik oka, hogy magyarember hülye a demokráciához.
Azt hiszem, Pupu, fején találtad a szöget. Türelemre intesz, pedig már Te se vagy 20 éves. Azért jó lenne meglátni a végét... hogy tudjam, nem egy ócska világot hagytam az utódaimra...

kiskató írta...

"Megérdemlitek a sorsotokat.Marhasokat tettetek ellene.Engedtétek vérpadra a veletek hasonlókat. A szívetek felőli vezetőknek engedtétek az összevissza beszédet,kibeszéléseket a sorból mert ez a "demokrácia". Nem figyeltétek az ellen lépéseit.Láttátok tömi a zsebét újságot Tv csinál magának.Egyedül Pupu fáradhatatlan energiáját tisztelem.Talán csak Ő és Tuareg maradt. Különben rég elmerültetek volna"
Bizony Anikó, névtelennek igaza van....PuPu meg egyszerűen jól látja a helyzetet, és irni is tud! Mint Tuareg! Tehát: Hajrá OGYM!

Marika Anikó Benkő írta...

Kiskató Nekem az nem tetszett, hogy névtelen...mintha nem is itt élne/lehet/ kvüláálóként osztja az észt. Egy mondata sincs arról, ő mit tett? Szerintem semmit, azonkívül, hogy kritizál. Nem azt mondtam, hogy nincs igaza abban amit leírt. Azt hiszem, külföldön él.Egyébként meg... Hajrá OGyM! :)

Névtelen írta...

Marika Anikó..
Nem a szívem csücskei vagytok,csak nézem reálisan a világot.De lehet ,hogy több légyotton voltam ott mint Te.Láttam a sok tehetetlenkedést.

hello írta...

Azért az is elég árulkodó a mibenlétükről, hogy Európa közepén nem ám az amúgy általuk felnevelt és bátorított, szélsőjobbos, fasiszta bagázzsal akarnának "leszámolni"! :-((

Azokkal láthatóan jól elvannak. Hiszen, ha egyszer a 2/3-os szavazatarányukhoz segítség kellene, rájuk (no + az LMP-re) számítanak.

Azt sajnos nem tudom cáfolni, hogy a magyarok X része még nem érett a demokráciára, nem jelent értéket a számukra, a politikát nem is értik, nem is érdekli őket, a vezérürü követése egyszerűbb a számukra. Ettől lehet a jelen kurzusnak a leghajmeresztőbb húzásokat is következmények nélkül elkövetni.
Kizárt, hogy bármely normális országban ezek így megtörténhetnének. :-((

Névtelen írta...

nemóvatos véleménye egyezik az enyémmel. Nincs olyan politikus, vagy magát annak nevező, aki ne saját pecsenyéjét sütögetné. nem álltak ki Nagy N.Balázs mellett, Tuareg erőfeszítéseit is semmibe veszik, és anno hiába gyalogolt fel Bp-re az Éhségmenet 2 x is!!! Ja, és nem utolsó szempont, felesküdtek a Fidesz alaptörvényére

grund írta...

Kedves Pupu, igen, a helyzet kulcsa ez:
"...a jelenlegi helyzet egyik oka, hogy magyarember hülye a demokráciához.
Alapfogalmakkal sincs tisztában, közgazdasági ismeretei alulról nyalják a nullát, az állam működéséről fogalmuk sincs.
Ötletszerűen állnak egyik vagy másik oldal mellé, olcsón meg lehet venni őket..."
Aztán van még egy pár:a társadalom végletes megosztottsága, szolidaritás hiánya, az egymásra várás,felelősség áthárítása, nagyfokú kiszolgáltatottság...
Nem véletlen, hogy Ungváry Rudolf még 20-30 évet is jósolt a narancsosoknak a minap Fridi műsorában...

nemóvatos írta...

Tisztelettel hello-nak, V. Szilárd-nak, PuPu-nak!

Döntésem indokát beidéztem PuPu-tól.
Ami lényegében az írás utolsó bekezdése (ezek szerint félreértve).

Ezek nem a nemszavazók miatt maradnak a nyakunkon hanem a megélhetési "ellenzékiek" miatt, akik a terepen nem mutatnak fel jószerével semmit. Ha meg "hivatalt" kapnak még úgy sem, mert lesz mire hivatkozni. "..a kormánypártiak minden javaslatunkat lesöprik... nyaf-nyaf..." Lásd a Navarró Balázshékhoz, az OGYM-hez, az Ellenállás napjához, az Ökotárs razziához, a...... való tevőleges viszonyukat és képességeiket.
Gyurcsányt mindig érdeklődéssel hallgatom és nézem, (többször a helyszínen is tömegként) de mára nálam igazán Ő az óvatos aki nyiltan 2018-ra játszik, meg arra amit PuPu-tól beidéztem. Egyébként erre a hello által hivatkozott beszélgetés vége felé utal is.

Már vannak demokrácia szigetek csak a komp meg a révész hiányzik közöttük, és én nem szavazok hajós ruhát viselő politikai nepperekre, teljes tisztelettel a sajnos kevés kivétel iránt.

Barátsággal ha szabad:
az óvatos nemóvatos.

hello írta...

Kedves óvatos Nemóvatos!

Ha azt akarod megvárni, hogy mint Vénusz a habokból vagy a Zeusz fejéből teljes vértezetben kipattant Pallas Athéné, szülessen meg egy szeplőtelen, hótiszta politikus gárda, addig a szavazatodra senki ne számítson, akkor a XXII. században is ennek a kurzusnak a leszármazottai fognak országolni - ha még lesz, kik fölött.

nemóvatos írta...

Helló hello!

Beérném azzal is ha a jelenlegi gárda alkalmas egyedei feltisztulnának és elkezdenének cselekedni. Mert ha nem akkor a cink interjú utolsó mondata szerint:

..." több ciklusra vagyunk egy olyan konszolidációtól, amit én várok és szeretnék." /by Gy.F./

További szép napot!

csakafidesz? írta...

T. helló!
Elolvastam az ajánlott interjút. Gyurcsánnyal kapcsolatban egy jottányit sem változott a véleményem.

Okos ember, többre lenne hivatott annál, mint amivé lett. A harciassága, gondolom a 2006 évi durva bántások hatására végleg megtört.
Egy bizonyosan mondható, ezzel a mentalitással háttéremberként lehet csak eredményes, forradalmár vezetőnek egy más tipusú ember kell.
Kérdés, hogy mikor lép elő az ismeretlenség homályából egy ilyen.

asta írta...

Csakafidesznek:

Miért kéne forradalmár vezető? Egyelőre és remélem, nem lesz szükség forradalomra. Gy. nagyon reálisan látja a helyzetet: az ellenzék a mai formájában több ciklusnyira van egy választási győzelemtől Lehet persze ámítani a nagyérdeműt, ahogy Szigetvári próbálja. ( istenem! Ha csak a fejét látom, sírni lenne kedvem)

Totális szemlélet és retorika váltásra lenne szükség ezen az oldalon. De leginkább a ügy iránti alázatra. Na ez az, ami végképp hiányzik az önjelölt botcsináltakból.
A mostani választásokat már bukták, mégis el kell menni szavazni, hogy ahol lehet győzzenek.

Ha elolvasod Szigetvári mondókáját a plurális baloldali győzelemről, akkor tudhatod, hogy a tipikus luzerrel van dolgod. Csak tudnám hogyan kerühetnek ilyen képességű emberek a politika közelébe is.. meg a Juhász, meg kik is vannak az MSZP-ben, már a fene se tudja. Olyan szürkék, annyira jellegtelenek, hogy tizen nem tesznek ki egy valamire valót.
18-ban akkor van esély, ha Gyurcsány, vagy valaki más képes lesz egy olyan pártot szervezni, amely az összes többit kiszorítja, helyesebben integrálja a szavazóit. Nekem ugyanis - lehet, hogy nincs igazam - az az érzésem, hogy a mai szereplők az idők végezetéig sem lennének képesek valódi összefogásra. Az oka pedig a hatalmas egó, a székhez való görcsös ragaszkodás, mert a szék(pozíció) nélkül mindegyik semmivé válna.

Kovácsmester írta...

Szíves figyelmetekbe ajánlom Nemeskürty István: Elfelejtett évtized 1542-1552:Tíz esztendő magyar krónikája című művét. Abban minden benne van a "magyar" lélekről és a "magyar" mantalitásról!

civilhuszár írta...

Úgy elmerengtem a történelem szabadságharcain és a forradalmak zajlásán.
S közben ahogy Danton és Robespierre történetéhez értem, Robespierre végzete áll vészjóslóan közel fantáziámban a mi kis diktátorunk sorsához. Ha valami úton az úr netán hamarabb szólítja magához, nem kizárt, hogy a nép hangulata olybá válik, mint a franciáké 1794. július 28-án délután a fővárosban, amikor az ő zsarnokuk lelke szállt a mennybe.

csakafidesz? írta...

T.asta!
Itt írtad le az igazságot: - "Nekem ugyanis - lehet, hogy nincs igazam - az az érzésem, hogy a mai szereplők az idők végezetéig sem lennének képesek valódi összefogásra."
Ezen maiak közé tartozik a Gyurcsány is, ha jól sejtem.

A forradalmár tipusú vezető meg kb olyan, mint amilyen a Feri volt a 2006-os kappányban ideértve az Orbánnal vívott szócsatát is.
Olyan volt a hitele, olyan határozott a fellépése és olyan elsöprő a lendülete, hogy sokan akár "tűzbe" is mentek volna érte.
Aztán 2006-os események, a párton belüli ellentétek, a koalíciós parner sokszor minősíthetetlen magatartása, a Fidesz karaktergyilkos kampánya teljesen összetörte benne ezt a lendületet.
Ő akkor olyan ütéseket kapott, amiből ugyan mindig fel tudott állni, de ami nála még a mai napig is ható maradandó károsodásokat(traumákat) okozott.

Én így látom és rendületlenül ebben hiszek.

Ezért vagyok képtelen megérteni őt. Mire megy azzal, hogy szándékosan még emlékezni sem akar életének ezekre a szomorú fordulópontjaira. Miért nem akar a maga békés módján - mondjuk kiírja magából a bántásokat, árulásokat és sérelmeket - bosszút állni azokon, akik őt és a családját bántották. Ő lenne az irgalmas szamaritánus? Ez pontosan arra "hajaz", ami a baloldal máig is érvényes álláspontja. Mi a jóságunkkal is eléggé meggyőzőek tudunk lenni - mondják ők. Az eredményét meg lessan 10 éve már mi is láthatjuk.
A jóság és az erőszakosság soha sem jártak kéz a kézben.
Erőszakra csak az erőszak lehet a jó válasz.

Nem tehetek róla, de minden szimpátiám ellenére a baloldalnak ez a naív hozzáállás engem rohadtul zavar.

Gyurcsány meg azért, mert 2004-ben én is benne bíztam!

BeneI írta...

Tisztelt hozzászólók, mint aki mindig elmgy szavazni, így névtelenül bátorkodom megjegyezni,
hogy a demokrácia nem olyan bonyolult,
csak mindenkinek el kell menni szavazni….
Ha például egy valódi tisztességes választáson,
ahol lehet kampányolni,
ahol van miniszterelnöki vita,
ahol a program nem annyi, hogy „folytatjuk..”
és nem sorolom az április 6-i NEM VÁLASZTÁS ismérveit, a szavazók legalább 70-80%-a, azaz 5-6 millió ember szavaz, és abból 4 millió ember (50%) ezt a SEMMIT támogatja, mint DEMOKRATA elfogadom.
Az azonban abnormális, hogy kb: 20 % félrevezetett ember szavazatával 2/3-ot és korlátlan törvényhozói hatalmat lehessen nyerni.
Az az igazi hazugság, amikor 2010-ben sem volt kampány és nem létező program alapján ÖNKÉNYES alaptörvényt kotyvasztottak, amit már ki tudja hányszor módosítottak, azaz a
TÖRVÉNYHOZÓI HATALOMMAL ÉLNEK VISSZA, „OSZT JÓNAPOT”.
Persze kérdezhetnénk, miért tűrjük, sok oka van de az egyik legfontosabb a
FORINT SZÁNDÉKOS LEÉRTÉKELÉSE, azaz
a SEMMIT TEVÉS ÁRA, a NEMZETINEK HAZUDOTT nemzet árulás.
Az a több mint 3 millió embert (FIDESZ+JOBBIK+LNP), aki vette a fáradságot és
elment szavazni április 6-án a semmire,
attól hogy konzervatív, nemzeti, vallásos, zöld… és elment szavazni, azaz van véleménye, miért nem tudja azt, hogy a
FORINT ÁRFOLYAMÁNAK SZÁNDÉKOS GYENGÍTÉSÉVEL
a 4 év alatt átlagosan 1 millió 600 ezer forintot vesztett.
Persze az SZJA-val a szerencsések kaptak 800 forintot, a rezsi blöffel is pár tízezret….
Nem tudják az emberek, hogy a sok közgazdasági mutatóból

a legfontosabb a NEMZETI VALUTA árfolyama.

De mit jelent az árfolyam SZÁNDÉKOS 10 %-os gyengítése?
- Minden Magyarországi ingatlan, föld a külföldieknek és valutával rendelkező magyaroknak 10%-al olcsóbb
- A MULTIK 10%-al kevesebbe kerül a munkások bére, a költségvetésbe befizetet adók
- Az EU-s támogatásokat kapó kiváltságosok munka nélkül 10% extra támogatáshoz jutnak.
A valuta árfolyam gyengítéséhez
nem kell ész, elég pár média nyilatkozat,
amit a tőzsdék szakbarbár alkuszai bekapnak és már intézik is a forint eladásokat, amitől az árfolyam a „kívánt” szintre áll be.
Ezzel még dicsekszenek is a „Sakk és Póker” könyvben.

A jó kormányzás következménye a forint árfolyam TERMÉSZETES ERŐSÖDÉSE, de ehhez keményen dolgozni kellene.
A jogi semmittevéssel és kommunikációs médiakacsákkal, magyarkodással átmenetileg el lehet fedni az igazságot, a politikai kalandorságot.
Lehet a hatalmi ágakat szétverve a központosításokkal (államosításokkal) félelembe és kiszolgáltatottságba kényszeríteni az embereket, de ettől az ország csak gyengülni tud, amit a forint árfolyamának további gyengülése követ.
Van egy pont („okos” Londoni elemzők szerint ez 350 Ft-os szint).
Hasonlattal élve ez a hógolyó, amit 2010-ben Kósa elindított (? kinek a tanácsára ?) lavinává válhat, aminek az árát mindenkinek viselnie kell….