2018. augusztus 6., hétfő

NEMZETI DISZNÓSÁGOK

Fene tudja, lehet, romlik a memóriám, de mintha régebben is ettünk volna disznóhúst.
Igaz, akkor semmi tudományosságot nem vittünk a dologba, csak zabáltunk, mint az állat, talán ennek köszönkető az is, hogy félrevezetett népünk a mangalicát nem sokra tartotta, mondván, hogy az négy lábon járó zsírosbödön, a húsa még büdös is, de hát annyi mindenről derült már ki, hogy rosszul tudtuk - nincs ok a csodálkozásra.
Persze a dolog nem megy felvilágosító kampány nélkül, de O1G gondoskodik róla, hogy ne éljünk sötétségben.
"A többek között B-vitaminok tárházát és számtalan ásványi anyagot (például vas és foszfor) tartalmazó sertéshús fogyasztásának ösztönzésére, és a tudatos vásárlás fontosságának hangsúlyozására indított kampányt Magyarország Kormánya az Agármarketing Centrummal együttműködve. A nagyszabású médiakampány során az elsődleges cél, hogy felhívja a figyelmet a sertéshús kiemelt szerepére a táplálkozásban, valamint arra, hogy vásárláskor érdemes odafigyelni a frissesség mellett a hús származására és minőségi tanúsítványaira is" - írja a kormány által alapított és szaxerűen felhizlalt szervezet honlapja, mely beszámol a szemléletformáló és fogyasztásösztönző kampányról, melynek jelmondata "Sertéshús - a velünk élő hagyomány".
Még két hétig tart a szemléletformálás, ú
gyhogy aki még nem evett echte magyar, csavaros mangalicafarkat, hát gyorsan kapja be, nehogy lemaradjon a jóról.



Mint most is kiderült, sikerült meghaladnunk az átkos Kádár-rendszert, ahol az egy magyar-egy malac elve érvényesült, ma kevés a disznónk, de az legalább mind nemzeti.
És hát persze meg kell néznünk, honnan származik az a disznó, mert nem mindegy, hogy Alcsútról, vagy esetleg Bagdadból, horribile dictu egyenesen Mekkából importáltuk.
Szóba jöhet akár még Izrael is, mint a migráns sertések származási helye, de ezt nem emlegetjük, hiszen tegnap érkezett baráti látogatásra Horvátországba két izraeli felségjelű F-16-os vadászbombázó, jobb a békesség...
Az igazi magyar nemzeti disznó szülőhelye a Mészáros család mangalica-farmja, melyet maga Miniszterelnök Urunk avatott fel, és gondosságára jellemző, hogy máig sem engedte el a mangalica-csülköt, hiszen számára a mangalica egy valóságos malacpersely, ő pedig nem az az ember, aki ne hajolna le a fillérekért is, ha megfelelő szorzószámmal lehet felkapkodni.
Egy ilyen reklámkampány nem öt fillér, továbbá a reklám fele mindig kidobott pénz, csak az a kérdés, melyik fele az, de attól tartok, annál jobb kampány nincs, mint amikor saját disznóságainkat reklámozzuk, és hát lássuk be, 
ebben az országban kétségkívül  Miniszterelnök Urunk - kinek szakállát Allah növessze hosszúra - ért legjobban a nemzeti disznókhoz.  

Merthogy a nemzeti marhákhoz Csányi Sándor ért a legjobban - nem lehet csak úgy össze-vissza öldökölni a vágóhidakon, tenni is kell azért, hogy megfelelően viselkedj a boltban.
Mint kiderült, a csirkét nem kell reklámozni, meg aztán mégis hülyén jönne ki, ha megjelenne az óriásplakát a visszafoglalt nemzeti plakáthelyeken meg a Hírtévében: "Csirkefarhát - a velünk élő hagyomány", oszt kiderülne, hogy Julcsa néni nem szegény, mint a templomi segédegér, hanem trendi.


Ady Endre látnok volt, mikor megírta a versét: Harc a Nagyúrral - pedig ő még nem ismerhette Vezérünket, és mégis:

Megöl a
disznófejű Nagyúr,
Éreztem, megöl, ha hagyom,
Vigyorgott rám és ült meredten:
Az aranyon ült, az aranyon,
Éreztem, megöl, ha hagyom.


Persze egyelőre csak átvitt értelemben, csak a lelked, a jövőd, a gyermekeid és az ország jövőjét viszi vágóhídra, ezekhez természetesen neked semmi közöd nincs, erről nálad okosabb emberek döntenek, te csak zabáld boldogan a mangalicát.
Ha te vagy a nemzeti középosztály - és nem csak annak tartod magad, merthogy az nem ugyanaz - akkor talán fussa is rá, hogy a kedvelt népi kifejezéssel éljek.
Ha nem, hát magadra vess, te csak egy csirkefarhátnyit érsz.
És ne kapcsolgassad a tévéd, ne kérdezd meg, hogy hol van Kálmán Olga, hogy holnap senkinek se kelljen megkérdezni, hogy hol vagy te...
Hogy itt még nem tartunk?
Az inga ki szokott lengeni a szélső pontjáig, aztán visszaleng a másik szélső pontig, esetleg más lesz rajta a függeszték, de ez téged már nem fog vigasztalni, attól tartok...



:O)))

7 megjegyzés:

kekec írta...

Meg kell hagyni, lopni zseniálisan tudnak! Két légy egy csapásra: megspórolják a reklámköltséget és az állami hirdetés "alkotmányos költségéből" részesülnek. Bárcsak az ország dolgaihoz is ennyire értenének, de hát az huszadrangú kérdés.
Egyébként meg a nép élvezi és erről József Attila tudott jót mondani:
"Láttam a boldogságot én,
lágy volt, szőke és másfél mázsa.
Az udvar szigorú gyöpén
imbolygott göndör mosolygása.
Ledőlt a puha, langy tócsába,
hunyorgott, röffent még felém –
ma is látom, mily tétovázva
babrált pihéi közt a fény".

kiskato írta...

De jó! De siralmasan jó!!!

Promenad írta...

A nagy reklámhadjárat persze,hogy nem ejt szót arról a mai hírröl,hogy a disznóhus a közeljövőben akár több száz forinttal is emelkedhet a gyenge gabonatermés miatt. A lényeg azonban az,hogy a nyugdijemelés mércéjéül szolgáló 2.7% kőbe van vésve/ Holott még Matolcsy is 3 főlé taksálja,már most/ Ezt kapjátok ki !

Kovács Erzsébet írta...

Promenádnak: az utolsó mondatod nem helyes.
Nem felszólító mondatnak kéne lenni, hanem kijelentőnek.
És nem csak ezt kapjuk be.
Mindig.
Mindent.
Tövig.

Joszi írta...

Negyvenöt éve, 8mor először voltam Franciaoszagban, döbbenten tapasztaltam!hogy a franciák szerint disznóhúst csak a szegények esznek..Persze azóta kiderült, hogy ezek sehol sincsenek, Nagy Francia Forradalom is kártékony volt,.Ezert élünk mi újra a jó kis feudalizmus an, s esszük a disznót, ha van.

Névtelen írta...

"Helló Röfi!"
"A magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: „ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ.” De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. "(K.Á. 2011.aug.29.)
Mano

1970 írta...

"Mint most is kiderült, sikerült meghaladnunk az átkos Kádár-rendszert, ahol az egy magyar-egy malac elve érvényesült"

Kedves Pupu!

Volt is egy mondás, mely szerint amikor 10 millió alá csökkent a sertésszám, Kádár azonnal összehívatta a KB-t:)
Ma nem tudom, hol tart (2-3 millió?), de rossz belegondolni, miből is készül a Pick, meg a Herz szalámi:(