2021. október 22., péntek

HUGYOS FORRADALOM




Tisztelt Egybetereltek!
Magyar Testvéreim!


Azért gyűltünk ma itt össze, hogy megemlékezzünk az 1956-os forradalom hatvanötödik évfordulójáról és a 2006-os Nagy Októberi Húgyos Forradalom tizenötödik évfordulójáról!
1956 már lerágott csont, ami vállalható volt a hatórás forradalomból, azt már szorgalmasan összekentük nemzeti fekáliával, hőseinket - a pestis srác Dózsa Lászlót, a bicskájával kolleganője udvarlóját  sikeresen operáló Tóth Ilonát, és a gépkocsizár-szakértő és rendőrt új menetvonalra terelő, raktári eszköz-átcsoportosító szerencsétlen kis deviáns Mansfeld Pétert már megfelelően felmagasztaltuk, ellenben a 2006-os forradalom hőseiről alig esett szó, hát szánjuk nekik ezt a megemlékezést!
Itt állunk hát, hőseink harcának színterén, mely harcot nem oldja békévé semmiféle emlékezés, mert a harc folytatódik, míg csak ki nem gyomláljuk a közéletből mindazokat, akik akadályt gördítenek a nemzeti vagyon és a nemzeti érzelem zavartalan átcsoportosításának útjába! 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

65 évvel az 56-os szabadságharc és 32 évvel a rendszerváltás után már tisztán látszik, bár a nemzet visszanyerte katonai függetlenségét és végre vehettünk néhány tankot, repülőgépet, bár kiharcolta a szabad választások jogát, mégis, milliószám élnek még hazánkban olyan magyarok, akik nem érzik szabadnak magukat.
Hiába szabad kívül a nemzet, ők belül nem szabadok. Számukra a nemzet szabadsága nem hozta el az igazságosságot, sorsuk nem változott, és ha mégis, inkább romlott.
A rendszerváltással kiszabadulniuk sikerült, de felszabadulniuk nem.
Ők ma is kiszolgáltatottak - úgy három-négymilliónyian vannak.
Jó, rendben van ideig-óráig etetjük őket nemzeti maszlaggal, de mi van, ha mégsem fordulnak fel, mi van, ha kinyílik a szemük, mi van, ha meglátják a valóságot?
Hát kell ez nekünk, magyaroknak?
Bátran kimondom - nem kell!
Ezt mi már láttuk 2006 embertpróbáló napjaiban is, mikor oly jó ötletnek tűnt összeütni egy virtigli kis puccsot, amit azóta átkereszteltünk békés tüntetéssé, s melyet azóta is rendületlenül próbálunk beemelni a nemzeti  történelembe.
Hiszen, ha lehetett sörpuccs, ha lehetett "Marcia su Roma", ha lehetett "Kristallnacht". hát miért ne lehetne Hugyos Forradalom, miért ne lehetne a hazafias érzelmeknek eme túlcsordulása nemzeti büszkeségünk része?

Itt volt nálunk látógatóban a világ, mi meg megmutattuk, milyenek is vagyunk valójában.
A Kádár korában kiharcolt elismerés és megbecsülés egy perc alatt odalett.
Azért ez teljesítmény a javából, nemde?
Idézzük fel nagyjaink emlékét, kiknek hajlékuk ugyan nem volt, de napi párezer forintért felhorgadt bennük a nemzeti büszkeség, melytől hajtva napjában többször is körülszarták a Kossuth teret, beleértve az 56-os harcosok szimbolikus sírját is.
Hej, daliás idők, midőn csapágygolyókkal küzdöttünk az Őszödi Rém ellen, mikor a gondosan felhalmozott viacolor kockákkal fordultunk a gyáva rendőrök ellen, akik a főpróbán nem tartották oda bátran orcájukat, sőt, még kenyereket se dobtak vissza, csak szeppenten várták a halált.
Aztán a menet, mely még az Alkotmány (Alaptörvény?) utcában megmutatta, ki is itt a halljakend, és megkéselte a bolond rendőrt, aki nem volt hajlandó szigorú tekintetünktől megrettenve időben odébbcipelni bánatos seggét, pedig hát ismerhette már rohamosztagosainkat még a Fradi-Újpest meccsekről, ha már a TV székház előtt nem is volt szolgálatban!
A bátrak bátrai, kiknek nemzetközi hőstetteire a nemzeti jövedelem jól meghatározható hányadát fizetjük ki a nemzetközi labdarúgó szervezeteknek aztán persze elnyerték jutalmukat.
Lett stadion annyi, mint Kossuth téri húgyos hajában a tetű, és hát a hősök ma is állományban vannak, mint a klubok biztonsági őrei.
Azért nem a beléptető kapuk őrei, mert azokat nem a pályák környékén kell keresni, hanem homályos raktárak eldugott zugaiban...
Aztán a menet elérkezett ide, ahol a dráma egyik csúcspontjaként a rendőröknek küldtünk egy T-34-es harckocsit.
Ha egyszer az volt kéznél, nem egy Trabant?


Amikor a Madách térre értünk, már látszott: a rendszer nem omlik össze, a beszédem is lement már az Astoriánál, ami Szent Föld lett, mióta a lábainkat (arany, büdös, gombás, stb...) reátettük, és ekkor jött a lovasroham, melyet sajnos leginkább csak a rendőrök láttak, mert nem a tömeg felé, ellenkezőleg, a tér oldalán, üres területen hajtottak végre a szervek.
Ez sajnálatos, mert eddigre már kiderült, hogy a ló szerve lesz itt, nem forradalom, ezért én is hősiesen, farokfelcsapva elléptettem  egy erre a célra bérelt páncélozott BMW hátán, nehogy sáfrányos legyen a kevlár gatyám.
Lehetett volna még kicsit fokozni a helyzetet, például kilőni a golyóálló mellényt viselő Gyurcsány-gyerekeket, vagy az utóbbi időben sok bosszúságot okozó bolgár komcsiivadékot, hiszen ott volt a szemeink előtt, minden goj motoros neki bőgette a Harley-t.
De meggondoltam, hiszen ezek vissza is lőhetnek.
Be is csuktam elővigyázatosan a szemem és csak akkor nyitottam ki, mikor már biztos volt, hogy a Nagyorrú nem vitet el, mert amilyen  ugye, azt hitte, hogy a nagyvonalú gesztus, mellyel megmentett a huszonöt éves várfogságtól, majd viszonzásra talál.
Ostoba.
Azóta is nagy hasznát vesszük ennek a helyzetnek, ők meg isszák a levét hajdani túlhajtott demokrácia-felfogásuknak.
Fordított esetben még mindig követ törnének a Fater bányájában, nehéz vasban!


Honfitársaim! Magyarok!
Az út túlvégén azok a beszariak, akik maszkot viselnek nem nyughatnak, hát mi, hősök sem nyughatunk addig, míg ki nem irtjuk az írmagjukat is.
Erre szolgál a vírus, melyet Romániából importálunk székely testvéreink közbeiktatásával!
Hadd hulljon a férgese, mienk a vár, övék meg a lekvár!
Brüsszel, Soros, Gyurcsány!
Idén nem lesz Karácsony, idén a Télanyót ünnepeljétek!
Dolgos népünk győzni fog!

Hajrá Magyarország, hajrá Mogyorók!                                                                          


:O)))

8 megjegyzés:

MoonRiver írta...

Te jó ég!!! Pupu, én még ennél is dühösebb vagyok!! Tavaly konkrétan összeírtam, hány politikus és főrend volt itt akkir, az 50. évforduló tiszteletére. S után hányan voltak itt (1 db!) a 60.évfordulón. Pedig az is szép kerek volt. S mindez fel sem tűnik immár, hogy Gyurcsány akkor éppen nem szemet lövetett, hanem George Patakytól (legnyugatabbról), Putyinig (na rá éppen nem egyenesedek ki)vagy 40-50 nobilitást kísérgetett, miközben Budapest utcáin már készek voltak egy teljes puccsra is. S most erre büszkék, ezt emlegetik, mint hőstettet. Hát az agyuk helyén kész pocsékság van,lelkekről pedig szó ne essék!

1970 írta...

Kedves PuPu!

Most igazán sziporkáztál. Nagyon jó volt olvasni. Jól látszik, hogy az "új hőseik" (a húgyosok) valahol ugyanolyanok, mint a "régiek" (tóthilonka, wittnermariska, tuskólábúmeszjankó és társaik) voltak. "Imre bácsi" szerencsétlen meg már a süllyesztőből is eltűnt.
Szánalmas ez az egész.

kekec írta...

Kedves Pupu!
Aki akkor élt és eléggé az eszénél volt, az jól tudja, mit tartson erről a "békés tüntetésről"
és a hugyenottákról. Azonban egy újszülöttnek minden vicc új - a fiatalság már csak a minden csapból folyó orbánista verziót ismeri. Egyetlen szerencse, hogy már nem nagyon érdekli, és ráadásul azóta már látott nás országokból közvetített tömegoszlatást.

kekec írta...

Kedves 1970!
Új csalódások poszt 27. Hadd ne ismételjem itt!

Valaki írta...

Nem az a baj, hogy a fiatalok mást hallanak a történelemről, hanem az, hogy ugyanúgy megelégednek a kész magyarázatokkal tájékozódás helyett.

Ezért nem tudom osztani, hogy ők mások lennének, mint az idősebb korosztály.

Aki szereti a saját véleményét megformálni, az utánanéz, mi történt, hogyan történt.
Ebből a típusból van kevesebb.

Sajnálattal nézem, hogy a kétsoros facebookos hozzászólások uralják a terepet - ennél hosszabbat nem is biztos, hogy elolvasnak, s nem is szégyellik, hogy az már "megterhelő".

Az újságírók pedig tökéletesen kiszolgálják ezt az igényt, már a címekkel.

Olyan természetessé vált ez a környezetemben is, hogy azt kell gondoljam, az én készülékemben van a hiba, vagy nem ugyanazt a vizet isszuk. Mert ugye, Kövér Lászlótól tudhatjuk, hogy a koponyánkon belülről fogják befolyásolni a gondolatainkat "neurotechnológiai eszközökkel". Ő csak tudja ... ):

Ezért olvasom el itt a cikkeket/hozzászólásokat mindig, mert olyankor legalább annyi vigaszt találok, hogy nemcsak én gondolkodom másképp.

Kedves kapat!
Valahogy nem is új párt kellene, hanem egy minőségi tv/internetcsatorna, ahol adott témát legalább széleskörűen mutatnak be, s nem az aktuális trend szerint (lásd '56), ami ellenpontja lenne annak a sok marhaságnak/szándékos hazugságnak, ami megjelenik körülöttünk.

Valaki írta...

Rosszul címeztem a végén a pártalapításról szóló sorokat: kedves talalom (és nem kapat ...)!

1970 írta...

Kedves Valaki!

A végén talalomnak címzett utalásoddal valójában a lényegre tapintottál rá. Amíg a médiaviszonyok olyanok, amilyenek, érdemi változásra nincs remény. A sok marhaság, szándékos hazugság pedig nem csak a "királyi médiumokban" jelennek, meg, hanem mondjuk az ATV-ben is. Nézd meg, időnként milyen marhaságokat beszél össze Krug Emíliácska, hogy Somos Andriska "színvonaláról" ne is beszéljek (szerintem ő a hazai televíziózás egyik mélypontja). A "királyi" médiumok totális sötétségét most hagyjuk...

Czékus Lajos írta...

Tökéletes helyzetkép 2006. okt. 23-ról, a humoros stílus még hitelesebbé teszi. Ott voltam akkor, délelőttől késő délutánig, az utcákon, Kossuth tértől (az azt körbefogó kerítésig jutottam csak), a Corvinig. Láttam Satut, aki az akkori tömegmegmozdulásnak a szellemi vezére volt. Te jó isten! Az Akadémia épülete előtt feküdt egy kőlapon, mert rosszul volt (ha a piás állapotot annak lehet nevezni). Találkoztam "békésen" rendősorfalat kövekkel dobáló, kukákat döntögető ordibáló emberekkel. A Corvinnál Jánosy Katalint (Nagy Imre unokáját) a Kossuth tériek (hugyosok) lesodorták a kis emelvényről, ahol beszédet (akart) mondani. Láttam, ahogy a sok külföldi nobilitást a Soroksári úton menekítették ki Ferihegy felé.
Az egész balhé mögött - történelem fintora - egykori Kisz titkárok, MLSZMP tagok, de akkor már fideszes tagkönyvvel rendelkezők álltak.