ÉJJELI FARKASOK

 

Az Éjjeli farkasok egy orosz motoros-klub, állítólag Putyin kedvencei, akik most éppen azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy részt vettek a második világháború lezárására - az orosz és amerikai csapartok Elba menti találkozására - emlékeztető rendezvényen a Németországi Torgauban.
Ez a  motorosklub is olyan, mint amilyenek a motorosklubok lenni szoktak, ezek még kulturáltabb külleműek, mint a Pokol Angyalai, és talán nincs olyan neonáci felhangja sem elnevezésüknek, mint a Goj Motorosoknak, akik hazánk gyermekei.
Az orosz motorosok közül többen jó kapcsolatokat ápolnak a Kreml egyes politikusaival és közülük  többen is támogatják az Ukrajna elleni háborút.
Mecsoda csoda, - oroszok, és mégis támogatják az oroszokat irtó, a neonáci szabadcsapatokat az orosz nemzetiségű ukránokra szabadító  ukrán rezsim elleni harcot.
Nálunk ilyen nem lenne, mert ha ha például a román állam támogatásával, a Vasgárdára utaló jelképeket viselő románok irtani kezdenék a magyar nemzetiségűeket, legfeljebb Karácsony kerékpárosai emelnék magasba harci kerékpárjaikat és Dúró Dóra handabandázna, mint Magyar Anya egy kicsit.
Az Éjjeli Farkasok provokálták a németeket, merthogy az Elba menti találkozás nyolcvanadik évfordulójára a hivatalos orosz küldöttség nem kapott meghívást, mégis megjelent ott az orosz nagykövet, valamint a motorosok, akiket egy lovas vezetett fel, kezében orosz zászlóval.
Hogy ki provokál itt kit, az erősen kérdéses, mint ahogy a meghívottak összetétele is, akik közül az amerikai, ukrán, grúz és fehérorosz hivatalos képviselők távol maradtak. Nem hinném egyébként, hogy a fehérorosz rezsim képviselője meghívást kapott volna, de nem is érdekes, hiszen a Szovjetunió utódállama minden tekintetben Oroszország, mely most úgy tűnik, nem várja meg, hogy a meghívót ismét Moszkva alá vigyék a memória tekintetében kihívásokkal küzdő németek.
Pedig illene tudniuk, hogy ha még egy világháború kirobbantásában vennének részt, akkor az Németország feldarabolásával fog járni, oszt harciaskodhatnak tovább a romokon.
Ami a II. Világháború lezárását illeti, éppen a revans erős vágya vett erőt némelyeken, akik talán nem is tudják átérezni annak a generációnak a tragédiáját, melyet idióta politikusok halálra, szenvedésre ítéltek.

Azt hittük, legalább Európában megértették az emberek, hogy véget kellene vetni a fegyverek uralmának és ideje lenne a békés egymás mellett élést a gyakorlatban is kipróbálni.
Mikor Merkel volt Európa vezetője, remekül ment a dolog,  
Az európai országok Helsinkiben, - amikor Finnország még adott a semlegességére - rögzítették az európai határok megváltoztathatatlanságának elvét, a kölcsönös biztonság garantálását.
Sajnos ez nem tetszett mindenkinek és a nyugati országok a délszláv háborúval - Koszovóval -
fel is borították a megállapodást.
Nem az első eset volt, hiszen a győzelem csak elfedett ellentéteket, de meg nem szüntette azokat.
Alapvetően az Egyesült Királyság és az USA Oroszországot mindig ellenfelének, pontosabban egy lenyelni való kiadós falatnak tekintette, és a mai napig nem képes arra, hogy a helyén kezelje.
A győzelem után az angolszászok a német csapatok feloszlatását késleltették, potenciális szövetségest láttak bennük egy Oroszország elleni támadáshoz.
Az ukrán nacionalisták Bandera vezetésével hol a németekhez húztak, hol azok ellen is harcoltak, de azért maradt idejük arra, hogy kiirtsanak úgy százezer lengyelt.
A lengyeleknél az angol támogatású emigráns kormány próbálta megváltoztatni az erőviszonyokat, - a varsói felkelés vérbefojtása lett a vége.
Európa országai vagy a németek szövetségesei voltak, mint mi is, vagy mindenhol akadt egy Quisling, akikről ma szeretnek elfeledkezni.
Hogy éppen az oroszokat próbálják meg távoltarani a megemlékezésektől, ez nevetséges és felháborító, ők a részvétel jogát tengernyi vérrel vették meg.


Az egészben az a legborzasztóbb, hogy a háború lassan befejeződik, a célokat, amiért elindult az oroszok elérték.
Ukrajna nem lesz NATO-tag, nem lesz atomfegyvere és az oroszlakta területek a Krímet is beleértve orosz fennhatóság alá kerülnek.
Az oroszok annak idején lényegesen kedvezőbb feltételeket támasztottak, az oroszlakta területeknek bizonyos autonómiát kértek Ukrajnán belül, valamint Ukrajna katonai semlegességét és atomfegyver-mentességét.
Ha a minszki megállapodást a Nyugat és Ukrajna betartja, ma nem élne az ukránok fele külföldön, nem lenne az ország elaknásított csatatér és nem gyászolnák ukrán és orosz anyák fiaikat.
Európa olcsó energiaellátása biztosított lenne, az Unió tényező maradna a világban, és az oroszokkal szövetségben esélye lenne beleszólni a világ dolgaiba.
A saját politikusaink sajnos még az európai átlagnál is sötétebbek, pedig hát Ursula és Kaja Kallas nem semmi.
Zelenszkíj meg örülhet, ha nem esik le a létrája.
Ha kinyírják, nem az oroszok között kell keresni a tettest.
A katonai eredmények mellett - a zsoldosokkal is megnyert háborúval, a hadiipar teljesítményével, a szankciók nevetségessé tételével az évszázadok óta elismert orosz diplomácia is jelesre vizsgázott, Lavrov brillírozott.
Putyin meg ismét feltette Oroszországot a nagyhatalmi térképre, és ezzel elérte azt, amit Oroszország Gorbacsov utáni helyzetében el lehetett érni.
Sokan berzenkednek a gondolattól, de reális veszély az Uniótól való elszakadásunk, és nem csak Orbán vélekedik így.
Az Unión belül is átrendeződnek a frontok, nem hiszem, hogy a tények ismeretében a jelenlegi idióta álláspont hosszabb ideig tartható lenne.
A táposcsirkék korszakának befellegzett, és ha nem fűzik szorosabbra a szövetséget, akkor az Uniónak annyi.
Talán a NATO-nak is, - megjósoltam én már, hogy az út a mi belépésünkkel csakis erre vezethet.
Reménykedjünk, hogy az európai politikusok nem bolondulnak meg, az Egyesült Királyság meg a dollár egyeduralmának megszüntetésével elindulhat az eljelentéktelenedés lassú, de biztos útján.
Nekünk ilyen téren nincs feladatunk.
Hát nem a szerencse gyermekei vagyunk?

:O)))