2015. február 15., vasárnap

BALOLDALI BELHARCOK

Elképesztőnek tartom, ami ma a baloldalon folyik.
Kiküldött a Szocialista Párt két képviselőt az Európai Parlamentbe, ahol a magyar baloldalt rajtuk kívül a Demokratikus Koalíció két képviselője képviseli - összesen négyen a jobboldal tizenöt képviselőjével szemben.
Akik még rajtuk kívül bekerültek, azok lengedeznek bal és jobb között, mint földműves gatyamadzagja a parasztgatyában.
Ami azt illeti, a négy fő még a saját pártcsaládon belül a kéréshez is kevés, ilyen létszámmal legfeljebb koldulni lehet a politikai támogatást, aztán vagy megkapjuk, vagy nem.

Persze ez senkit nem akadályoz meg abban, hogy szembeforduljon a másikkal, cséphadaróval üsse verje, mint jégesőben a paraszt a vetést - lássuk Uramisten, mire megyünk ketten.
A DK képviselői nyugodtan teszik a dolgukat, de a szocialisták egymásnak estek - Szanyi és Újhelyi többször is nyilvánosan szerelmet vallott egymásnak, a dolog egészen odáig ment, hogy egyesek Szanyi pártból való kizárásáról kezdtek nyilatkozgatni, az újságírók meg az ilyennek mindig örülnek, 
végre valami szaftos kis cirkusz.

A két versenyző habitusa erősen különbözik egymástól.
Szanyitól soha nem állt távol egy kis hőbörgés, soha nem félt attól, hogy sarkosan mondja el a véleményét, amely sok esetben ellentétben állt az aktuális pártvezetés elképzeléseivel.
A tetejében sok esetben még igaza is volt.
Soha nem volt elégedett az éppen regnáló pártelnökkel, szerintem egyetlen esetben lett volna elégedett, ha a pártelnököt Szanyi Tibornak hívják.
Nem szerette Gyurcsányt, nem szereti ma sem, ő volt az egyik, aki szerint a Gyurcsány vezette MSZP-ben annyi volt a baloldaliság, mint vöröshagymában a proletár öntudat.
Aztán az események részben őt igazolták, Gyurcsány új pártja már inkább a középosztály szociálisan érzékeny része felé fordult, a panelok bánatos prolijai meg ott maradtak egy tétován bóklászó, morálisan megroggyant párttal.
Meghirdette, hogy balra át - aztán a vége az lett, hogy balra el.

Szanyi kiegyezett a párt befolyásos háttérembereivel és a nyílt csaták helyett a brüsszeli kényelmet választotta.

Belefáradhatott az iszapbirkózásba, emellett családi viszonyai is a nyugalmat követelték meg, a sok csalódás és megnemértés átmenetileg felőrölhette ambícióit.
A terv szép volt, csak az ember nehezen tud kibújni a bőréből, aki ilyen kolerikus természet, annak ha be kell fognia a száját, talán bele is halhat
Tulajdonképpen mindegy is, hogy min vesztek össze, Szanyi az a típus, aki őszintén hisz azokban a dolgokban, melyeket elmond és nem bírja a mellébeszélést, a simulékonyságot.
Az ilyen embereket nem szokták szeretni, kivégezni inkább, majd öt-hat év múlva újratemetni és nemzeti hőssé nyilvánítani.


Újhelyi egészen más habitussal rendelkezik, ő olyan, mintha Botka öccse lenne, annak ambíciói nélkül.
Nem az a fajta, aki a széles nyilvánosság előtt boldogan villog és szónokol.
Ő eldolgozgat békésen, de sem nem hordószónok, sem nem karizmatikus forradalmár, annyira terepszínű, hogy amikor jelölték, akkor nyomkereső kutyákkal kellett felkutatni, de még akkor is csak vonakodva tápászkodott fel, mikor Blöki már az orrával bökdöste.
Jólképzett, európai küllemű, jómodorú, tud viselkedni, öltözködni, nyilatkozni - ha valaki alkalmas uniós képviselőnek, hát akkor az ő.

Mint ki is fejtette, nincsenek pártelnöki ambíciói, mikor a neve a pozíció várományosai között szóbakerült, akkor sikítozva rohant haza, neki egy ilyen beosztás olyan lenne, mintha pucéran kellene rohangásznia délidőben a Moszkvai körúttól a Bertalan hídig.
De azért nem nyeretlen kétéves, húsz éve van a politika élvonalában és tökéletesen ismeri az MSZP-n belüli erőviszonyokat, szabályokat, igazodási pontokat - és hajlandó is igazodni.
Pártbürokrata, a szó jó értelmében, soha nem fog forradalmat kirobbantani, de amit rábíznak, azt színvonalasan elvégzi.


Hogy ez a két ember egymásnak esett, az csak részben magyarázható Szanyi esetenként túlmozgásos természetével, inkább azt tanúsítja, hogy a párton belül még ma sem nyugodtak le a kedélyek - a tagság feje felett folyik a harc, Tóbi kell vagy nem kell, jöjjön vissza Atis vagy jól van ott, ahol van.
A generációváltáson már túl van a párt, a nagy öregek már ott állnak a maguk ásta gödör szélén, már belelökdösni sem érdemes őket, új versenyzők nemigen tolonganak, a maradék forradalmárnak meg elég lesz az ami a libasültből a nagy verekedés végén megmaradt.
Orbán megmondta, hogy célja a baloldal teljes megsemmisítése, és a cél karközelbe került.
Nem hiszem, hogy a maradék szocialista pártelit annyira ügyes volna, hogy ezt a célt egyedül is elérje, viszont a Fidesz szívesen segít ebben, szakemberei már évek óta dolgoznak a projekten, pénz van a nemes célra, úgyhogy lassan ott tartunk, mint a feltámadott Lenin, az Aurórán: Elvtársak, kezdhetjük!

Szomorú dolog ez, de legyünk optimisták, a helyzet úgyis kitermel majd egy közösséget, mely az elesettek és szegények, a kétkezi munkások, a polc-menedzserek és a műkörmösök érdekeit fogja képviselni.
Ötven év múlva?
Száz év múlva?
A történelemnek ez csak egy másodperc.
Hacsak az emberiség végképp meg nem hülyül...

:O)))

25 megjegyzés:

morzsi írta...

Én bírálhatom a baloldali pártokat, mert mindig rájuk szavaztam.
Nagyon el vagyok keseredve, mert úgy gondolom, hogy a tehetségtelen (ezt most nem ragozom) baloldali politikusoknak köszönhetem a mániákust és bandáját.
A mostani "elitet" értem, - nem szabad veszíteniük, mert még egyszer nem lesz az életben olyan szerencséjük, hogy egy Keller nevű hozzá nem értő pasast nevez ki az ellenzékük, "elszámoltatási biztosnak."
Csak kapásból, - ha 2002-ben elkezdik alaposan vizsgálni a "hosszű bájtok" éjszakáját (akkor még frissen élt a tanuk emlékezetében az ügy) ha időben az ügyészség mozdul a fidesz elsikkasztott pénzére, amiből aztán kőbányák lettek, - ma talán kevésbé fájna a fejünk, hogy mit üzent Simicska és miért nem reagál rá a mániákus.
Csak abban bízom, hogy a természetes kiválasztódás nekünk is terem majd olyan politikust, aki tudja, hogy egy s@ggel csak egy lakást lehet lakni, vagy hogy csak egy szánk van, s azzal csak egy tányér levest lehet megenni, - ergó értelmetlen egy milliárdnál többet lopni.

Kapat írta...

Medgyessy Péter ároktemetése volt az a pont, amikor elbuktuk a fidesz számonkérhetőségének lehetőségét.
Ha a székház-ügyet helyén kezelik, most nincs fidesz.Ugyanis pénz nélkül nincs párt.
Keller pedig iszonyúan sokat dolgozott, nem az Ő hibája, hogy nem tudták (akarták) perre vinni az általa feltárt disznóságokat.
De hogy mást is említsek, a Millenáris Park esete.
2002-ben a Park élére Mizsei Zsuzsa a KDNP választmányi elnöke került. Lemondott pártbéli tisztségéről, hogy megbizatását teljes odaadással végezhesse. Igen tiszteletreméltó munkával, tálcán nyujtotta a Millenáris Parkban történt visszaélések részletes leírását az új kormánynak. Annak ellenére, hogy az ellenzékhez tartozott, végtelenül becsületes módon, komolyan vette munkáját és szakmai tisztességét.
Mi lett ebből a hűtlen kezelési ügyből, meg kellene kérdezni az árokbetemetőket.
Sorolni lehetne a visszaéléseket, melynek kapcsán a fideszt anyagilag ellehetetleníthették volna, szigorúan tényekre alapozva, minden koncepció nélkül. Kihagytuk a lehetőséget! Ráadásul szememben az is tisztességtelen, aki a tolvajokat futni hagyja.
A jámbor kiegyezés széplelkű elképzeléseit busásan meghálálták és hálálják azóta is, a tolvaj banda akkor még "viszonylag" kispályás résztvevői.
Mostanra a gáltástalanságot tökélyre vitték, amiről már első kormányzásuk alatt is figyelemreméltó ízelítőt kaptunk.
A balodal egymást öldöklő gyakorlata az ország iránt érzett felelősség tökéletes hiánya.
Ezeknek nincsenek elvárásaik saját magukkal szemben sem.
Felelős államférfiak? Micsoda kívánalmak?!
Tudom, hogy nem adhatjuk fel a reményt, nem nyugodhatunk bele, hogy világ szégyenére, ebben e lelket ölő posványban élünk! De
hogyan lehetnénk optimisták, ha a "történelem egy másodperce" éppen a mi életünk?!

hello írta...

2010-ig én is az MSZP-re szavaztam: 2006-ban még büszkén és boldogan, tele optimizmussal, az „Igen, igen”-t énekelve nem csak azon az emlékezetes délutánon, ott az Andrássy úton, hanem minden adódó alkalommal. Majd 2010-ben már csak jobb híján, és csak mert Gy.F. még azon a listán szerepelt. De már 2006 őszétől folyamatosan húzva a strigulákat, egyre inkább megvolt a nem épp hízelgő véleményem erről a pártról. Ami 2009 tavaszától csak egyre még lesújtóbbá vált. Onnantól kezdve pláne csak lefele ment a színvonaluk. Csak azért nem írom, hogy szánalmasan, mert egyáltalán nem tudtam szánni őket. Az indokokat ebben a körben felesleges sorolnom, mindnyájan együtt éltük végig, mi történt és hogyan.

Ami Szanyi „kapitányt” illeti:
Eléggé köztudott Szanyi krakéler, agresszívan támadó, más véleményt, pláne kritikát el nem viselő stílusa. Amiről a Kapcsolat.hu-n többedmagammal együtt személyes „élményeket” is gyűjthettem. Szabadon pocskondiázhatott minket, akik merészeltünk nyilvánosan vitába szállni vele. Ahogy megtehette ezt Gy.F.-cel és a blogjával is. Mikor szembesítettük az állításait és a teóriáit a nyilvánvaló és dokumentálható tényekkel, bedühödött, gorombán vagdalkozott. Szóval nekem nem kell őt bemutatni.
A sértett bosszú fűtötte, hogy a Gy.-kormányban nem kapott valami szerinte őt megillető posztot, majd nem ő lett a pártelnök, hogy a hangoztatott nézeteire nem voltak vevők a pártjában stb., stb. Azt hallottam, EU-s képviselőt is azért csináltak belőle, mert megelégelték az itthoni kavarásait.
De bárhol megtalálja a módját, hogy kiviselkedje magát.

önélzetes latol írta...

Szanyi vállalhatatlan figura, vele öngólt lőtt az MSZP. Ha semmi más nem lenne a rovásán, csupán a Goj Motorosok meghívása, már az is bőven több lenne az elégnél. Így néz ki az MSZP eu-s képviselője? Hát ez önmagáért beszél. Én kérek elnézést.

kekec írta...

Morzsi, abban az időben vagy Polt volt a legfőbb ügyész - vagy Polt volt a bábként odarakott legfőbb ügyész BŰNÜGYI főosztályának vezetője. Mindenképpen el tudta fektetni a fidesz ügyeket. Amiből 2 igen fontos tanulság következik:
1. (és fő) senki fideszest nem szabad az út szélén hagyni, mind be kell rugdosni az árokba! (teljes vezetőségcserét, még a takarítón is gondolkodni kell) leánykori nevén lusztrációt! Pl törvényt hozni arról, hogy aki részt vett az alkotmány elleni puccsban, az 5-10 évig nem tölthet be közszerepet.
2. Nem csupán a büntetőjogot kell alkalmazni, ezekben az ügyekben nagyon jól alkalmazható lett volna a
polgári jog (szerződések megtámadása, semmissége) Akkor még ennél függetlenebb volt a bíróság, ott lett volna esély. Aztán a megállapított jogsértésekre már lehetett volna alapítani a büntető eljárásokat.
és igen: többé az életben nem szabad engedni a baloldali médiák elsorvasztását!

kekec írta...

Pupu, teljesen egyetértek a DK minősítéseddel, mondjuk nekem jogászként értelmiségi rétegpártként is vállalhatók. Viszont kezd beigazolódni azok igaza is, akik szerint Gyurcsány elfoglalva tartja képességei alapján a baloldali népvezér pozícióját, viszont egyre nyilvánvalóbban nem akar azzal élni, tehát jobb lesz, ha tényleg elmegy babázni, hogy adjon egy kis esélyt másoknak is. Csakhogy még nyomelemekben sem látunk jelöltet!
A baloldal szegénységi bizonyítványa, hogy még egy Simicska is esélyesebb,
az ellenzék vezetésére, mint bárki onnan!

Wolk írta...

"..a budapesti jellemtelen gyáva értelmiségnek, amelynek egyébként őt év alatt még két értelmes (és egy napnál tovább érvényes) mondat nem hagyta el az értelmiségi száját, ahhoz van elég ereje és esze, hogy a hamis tekintélyével elnyomjon és elnémítson minden bátor és egyenes, őszinte beszédet, megbélyegezve a szélsőségesség vádjával. Pedig csak a gyáva, korrupt, romlott lelkük beszél belőlük.

Ezzel viszont azt érik el, hogy a harag megy lejjebb, a társadalom alsóbb szintjei felé, és olyan rétegeknél tör majd a felszínre, akik szó nélkül fognak akasztani a Nagykörúton. Ennek oka ez a megjátszós, önmagába szerelmes, gyáva és üresfejű értelmiség lesz, ez a sok szar ember, akiknek a feje pontosan úgy működik, mint egy félkarú rabló Las Vegasban: meghúzod a kart, a benne levő zagyva anyag pörögni kezd benne, aztán kidob egy kombinációt mára...."


http://nepszava.com/2015/02/velemeny/bartus-laszlo-orban-g.html

hello írta...

Látod, Kekec, itt jön be az az emberekben mindmáig élő, elaltathatatlan gyanú, hogy a jóég tudja, miféle összefonódások okán az MSZP-ben némelyeknek nem is igazán állt szándékában bármi ilyen tabula rasa.

hello írta...

Engedjetek meg egy szubjektív megjegyzést:
engem egyre jobban taszít és undorít is Bartusnak ez a biztonságos távolságból előadott, tenyerét kárörvendően dörzsölgető károgása.

Magam pont emiatt már jó ideje nem olvasom az értékeléseit és jövendöléseit.

Kapat írta...

"kekec"-hez csatlakozva (bár én nem vagyok jogász), még két lehetősége lett volna a bírósági eljárások indítására.
Kiss Péternek, aki akkor a miniszterelnökséget vezette, a magyar államot ért (jól dukumentált és bizonyítható) károk miatt kötelessége lett volna magánvádas eljárást indítania.
A másik : amikor az interpellációkra adott válaszaiért 11-szer leszavazták Poltot, már a hatodik után az országgyűlés megszüntethette volna státuszát.
Sajnos akkor még élt az úgynevezett 30-70%, azt hiszem ezt mindenki érti. Nos szerintem emiatt állították le Kellert és akadályozták meg a felelősségrevonás egyéb módjait.

Kapat írta...

Bartus általánosításai nagyon veszélyesek és többnyire igaztalanok.
Bátornak tűnő megállapításai valóban csak uszítani tudnak. Az egyéni sérelem (mely némileg érthető) teljesen megfosztja a valóság higgadt, reális értékelésétől.

talalom írta...

Wolk! Én nem gyávának tartom az értelmiséget, inkább úgy látom, hogy képtelenek a más fejével, a más helyzetében gondolkodni. Számomra két politikus volt-van a magyar csapatban, akikről mindig tudtam, hogy miről beszélnek, mégha nem is értettem egyet velük. Az egyik Horn Gyula, a másik Gyurcsány Ferenc. Magam olyan veréb-féle értelmiségi lennék (tudjátok, a veréb is énekesmadár, csak levelezőn végzett). Egy példa: értelmiségi körben vitatkoztunk a cigányság ügyéről. Ők hamarost előjöttek a cigány kultúra felkarolásának ügyével. És képtelen voltam velük megértetni, hogy gyerekkoromban én se csuhébabára vágytam, hanem porcelánfejű alvóbabára. A cigányok se a tűz körül szeretnének ugrándozni ceglédi kannát verve, hanem szeretnének munka után, hét végén beülni egy diszkóba anélkül, hogy páran megjegyeznék, hogy honnan lopta a a sörre valót.
Morzsi! Keller hozzáértésével nem volt semmi nagyobb baj. A jogállam hívei mindig is azért maradnak hátrányban, mert tisztelni illik mindenkinek az egyenlő elbánáshoz való jogát. A gátlástalanokat ez nem zavarja. De vajon lehet-e jogállamot építeni jogtalanság árán?

Anikó írta...

Az eszem megáll, mert soha, de soha nem gondoltam volna, a legmerészebb elgondolásaimban sem, hogy annakidején amikor Orbán sorban darálta be a többit, a kisgazdákat, az MDF-et, azt gondoltam, hogy itt a vége, a baloldalt azaz az MSZP-t soha nem fogja tudni, mert az akkora, hogy nem és kész.
... és aztán kiváltak a DK-sok.
... és itt van, az egész maradék MSZP egy szétesett katyvasz lett, tehetségtelen, szerencsétlen, ámde sz@rt kavarni tudó emberekkel az élen, aki tehetséges volt /vagy annak hittük/ megöregedett és letaposták, a szakpolitikusok nem meghatározóak az összegész szempontjából, a fiataloktól meg borsódzik a hátam annyira alkalmatlannak látom mindet, de áskálódni na azt elsőre mindegyik tud. Igy születnek vagy mi. Érdekes.
Most olvasom a ma reggeli hírekben, hogy a Puckot utasították - ha igaz, mert a pestisrácok.hu állítja ezt, azok meg tudjuk kicsodák, pl.Huth Gergely volt Széles féle Magyar Hírlapos és akkor ezzel mindent elmondtam - szóval ezek állítják és akár még igaz is lehet, hogy a Puck csöndben vegye fel a kapcsolatot a Simicskával, merthogy jelzésértékűnek találták az MSZP-ben, hogy ő a Népszavát választotta az anyázásához ill. viktorozásához.
És én még ezt is el tudom képzelni erről a garnitúráról.

Anikó írta...

Morzsi mindenki bírálhatja őket, mindegyiket, függetlenül hova szavazott !!!

Anikó írta...

hello egyetértek a Bartust illetően, már én sem olvasom a hülyeségeit, kifejezetten taszít, neki is megírtam többször a véleményemet az agresszivitásáról, az anarchikus elképzeléseiről, de nem vevő a normális hangú, józan beszélgetésre, csak a magáét fújja. Na ez nem kell.

Anikó írta...

talalom egyetértek veled, nekem is az a véleményem, hogy mindösszesen két olyan politikus mondhatnám államférfi volt itt a rendszerváltozás óta, a Horn és Gyurcsány, akik az országért, az emberekért dolgoztak.
A többi abszolút felejthető, a nevükre sem fog senki emlékezni, ill. Orbánéra igen, NEGATÍV értelemben.

hello írta...

Anikó, végül is "belefér", hogy a hír akár igaz is legyen. Mit tudjuk mi, könnyen lehet, hogy Puch pályafutása során nem először egyezkedne Simicskával, ezért esett rá az MSZP választása...

pleinair írta...

Kapat:

"Medgyessy Péter ároktemetése volt az a pont, amikor elbuktuk a fidesz számonkérhetőségének lehetőségét.
Ha a székház-ügyet helyén kezelik, most nincs fidesz.Ugyanis pénz nélkül nincs párt.
Keller pedig iszonyúan sokat dolgozott, nem az Ő hibája, hogy nem tudták (akarták) perre vinni az általa feltárt disznóságokat."

Igen, a baloldal ősbűne ez a "lágytökűség", ez a békeszeretet mezébe öltöztetett bűnpártolás.
Nem emlékszem, hogy Szanyi akkoriban hallatta volna radikális, pártvezetést emiatt bíráló hangját.

Ő csak akkor szólalt meg az igazság bajnokaként, ha hellót idézve: "sértett bosszú fűtötte, hogy a Gy.-kormányban nem kapott valami szerinte őt megillető posztot, majd nem ő lett a pártelnök, hogy a hangoztatott nézeteire nem voltak vevők a pártjában stb."
Pedig az erőtlen baloldalnak szüksége lenne itthon és az Eu-ban rusztikus, bátor hangvételre. De ha ez a hang a hazugság és ostoba gyűlölet hamis hangján trombitál, az fülsiketítő, lelket sértő, azt nem tűri meg egyetlen zenekar se. Pláne az a zenész, aki éppen mellette játszik az ő finom hangú, tisztán szóló fuvoláján.

Pupunak:

Újhelyire nézve sértő, ha Botka kisöccsének titulálják.
Botka egyenesen undorító a megtévesztő diszkrét stílusa mögül kikandikáló karaktergyilkolászásával, hazudozásával.
Újhelyi részéről ilyen eszközök bevetését soha nem tapasztaltam.
Ha nem csak a felszínt hasonlítjuk a két ember esetében, hanem a mélyebben rejlő tartalmat és a jellemet is, akkor (bár Botka jó polgármester), láthatjuk az emberi minőségbeli különbséget.

hello írta...

Nem tudom, csak az én képernyőmön lóg-e le oldalt Szanyi fotója, ezáltal részben takarásban van, azaz nálam nem látszik a nem tudni, mire és hogy értendő kézmozdulata.
De ha másnál is így volna, itt a teljes kép róla:

Szanyi

Zöldséges írta...

A kép tanúsága szerint nyilván tintás Szanyi éppenséggel a jobbikosoknak mutatott be akkor, de általában mégis megértőbb pl a gójokkal kapcsolatban, mint a DK-sokkal...
zakkant alak, az is volt már a balmagyarja idején is.....már akkoriban is olyanokat írta saját pártjáról,illetve a kapcsolat.hu-ról a nol-os blogján ,hogy "rájuk csapta a klozetajtót"

morzsi írta...

Azért ha én egy cipész kisiparos vagyok és a tizedik kuncsaftom azzal a panasszal hozza vissza a cipőjét, hogy még mindig beázik a cipője, hát minima elgondolkodom, hogy nem kéne visszaadnom az ipart?
Azért ha én vagyok a Keller László közpénzügyi államtitkár (eletromérnök és közgazdász végzettséggel, korábban gmk tulajdonos, ill. beruházási oszt.vezető múlttal)és a huszadik! általam kezdeményezett büntetőperemet is elbuktam, már csak elmondom a pártom vezetőinek, hogy - fiúk! nekem ehhez a feladathoz sem affinitásom, de még f@ngom sincs. Azért ez két egyetemi diplomával már látható nem?
(egyes források szerint 41 általa kezdeményezett ügyet bukott el)
De felelősek azok is, akik őt erre a munkára kijelölték és hagyták...
Ennyit akartam csak hozzáfűzni a Keller témához.

kekec írta...

morzsi, nem vagy jogász, ezért nem érted. NEM VOLTAK PEREK! Polt nem engedte az ügyek többségét vádemelési szakba kerülni, mert elévülésig elfektette azokat. Ez nem Kelleren múlott - hanem az Mszp háttérmutyiján.
Mert jön még kutyára dér, és őket is számon kérhetik majd.
Aki meg komolyan vette, hogy nem mutyizni kell a fidesszel - hanem harcolni ellenük, az már régen átment a DK-ba. A többi meg aki maradt, az
annyitisér.

morzsi írta...

Kekecnek! Más is tanult jogot, nem csak a jogászok.

Névtelen írta...

Kekecnek. Azt írod, hogy "jön még kutyára dér és őket is számon kérhetik"
Saját magadnak mondasz ellent!
Nem jön kutyára dér! mert elévül:D)

kekec írta...

Névtelen
Ahogy a Rapülők danászta anno: "Még ne remélj. Lesz rosszabb"
Merthogy a szerződések semmisségére bárki, HATÁRIDŐ NÉLKÜL hivatkozhat.
És semmis az a szerződés amelyet jogszabályt sértve (na ezért csinálták a "ne zavarj, épp lopok" törvényeket)
VAGY A JÓ ERKÖLCSBE ütköző módon kötöttek.
De láttunk mi már karón varjút, és visszamenőlegesen hatályon kívül helyezett törvényt is, ugye?
Meg egyébként is, mindenkinek öv alatt van a legérzékenyebb testrésze: a zsebe. Ha ott rúgják, az nagyon tud fájni!