2021. január 9., szombat

BAUER TAMÁS UTÓVÉDHARCA



Kicsit azért elszomorító, habár élettanilag érthető - mint kortársa magam is tapasztalom - hogy az évek múlásával időnként bemerevednek az ember izületei, a dereka, a lábai, a nyakizmai, nem tud már lazán hátranézni, de ezt mind túl lehet élni, hiszen az ember - ritka kivételektől eltekintve - nem bagoly.
Csak az a baj, hogy előre menni úgy lehet gond nélkül, ha néha hátratekintünk hogy lássuk, honnan indultunk, miközben azért - mint egy csúcsformában levő Matolcsy - szemünket folyvást a célon tartjuk.
Baj akkor van, ha az ember gondolkodása merevedik meg, mert abból nagy bajok tudnak támadni.
Ha hátranézünk, látnunk kell hajdani tévedéseinket, hibáinkat is, ami nem mindig kellemes, de felettébb hasznos - már, ha képesek vagyunk tanulni belőlük.
Van úgy, hogy nem sikerül...


Bauer Tamás úgy döntött, hogy ha már használni nem tud Orbán ellenfeleinek, akkor legalább árt nekik kicsit - napersze csak módjával, jobbító szándékkal, pártszerűen.
Hogy az a párt az Anarchista Párt, melyben egy ilyen viselkedés jól állna, ez nem zavarta, hiszen ő csak az egyéni véleményét mondta, igaz, hogy döntés után, és igaz, hogy kissé fegyelmezetlenül, hiszen a szerző - ha jól tudom - a mai napig a DK tagja.
Ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne pártja irányvonalától eltérő egyéni véleménye, de talán belátható, hogy ezt döntés után nem éppen célravezető és etikus a széles nyilvánosság előtt kifejteni.
Azt gondolom, hogy szerzőnk felelőssége nagyobb, mint az átlagos tagoknak, hiszen a párt egyik vezető tisztségviselője volt, személyes tekintélye vitathatatlan, különösen a liberális szavazók körében.
Egyenes jelleme okán magam is tisztelem, még akkor is, ha olyan, mint az Állatorvosi Egyetem üveglova, melyen a ló minden betegsége, az ő viselkedésén pedig hajdani pártjának, az SZDSZ-nek minden betegsége tanulmányozható.
De térjünk a lényegre.


Bauer Tamás kifogásolja, hogy Jakab Péter nem hat párt, hanem tizenötmillió magyar kormányát látja a leendő koalícióban, és ez nem fér össze a DK álláspontjával, és itt jön egy rossz premisszákból kiinduló fejtegetés a közjogi státuszról, meg utalás Antall Józsefre és az Orbán kormány értelmezésére.
Szerintem ez az egész nettó szócséplés.
Talán - ha javasolhatom, első lépésként válasszuk szét a nemzetet meg az államot, mely fogalmak nem esnek egybe.
Aztán próbáljuk meg elfogadni azt a tényt, hogy a magyar államnak felelősséget kell éreznie a határontúli magyarokért, ami nem jelenti azt, hogy 
Julcsát Gyergyószentmiklósról kettős hatalom alá kívánná az épeszű politikus rendelni, azt viszont jelenti, hogy ha a magyar állam hátrányos megkülönböztetést észlel, akkor ez ellen minden létező fórumon felemeli a szavát.
Emellett persze lehetőségei szerint támogatja a magyar közösségeket, a nyelv, a kultúra fenntartását, mint ahogy tette ezt a német állam is, mikor például kivásárolta a szászokat Ceausescutól, vagy teszi ezt ma is a román állam a moldvai románokkal kapcsolatban.
És tette ezt a Kádár-rendszer is kora lehetőségei között, például ezért nem kaphatott meghívást soha Ceausescu Budapestre, nagyon helyesen.
Viszont azt se feledjük, hogy nekünk se tetszene, ha Budaörs ki akarná kiáltani a Budai Sváb Királyságot, közben a sváb zászlót (Zöld mezőben páncélba öltözött vitéz karja, kezében egy söröskriglivel) lengetné és a Volksbund prominenseinek hamvaival az aktatáskájában szaladgálna fel-alá az M1 feletti felüljárón.

Az sem helyes, hogy aki nem él Magyarországon, akkor az döntő befolyást tudjon gyakorolni a magyar választásokra, anélkül, hogy felelősséget kellene vállalnia döntéséért.
Viszont szerzett jogot elvenni igencsak kontraproduktív, és talán először a saját választási kommunikációnkat kellene  megszervezni, mielőtt be akarnánk segíteni a Fidesznek.
Ezt hívjuk politikának, amit meg Bauer Tamás gondol erről, azt némi jóindulattal bölcselkedésnek hívhatjuk..
Ezt a kérdést csak hosszabb távon, az egész választási rendszer újragondolásának keretében lehet tisztességesen megoldani, és erről a vitát kiélezni se vallana ma túl nagy előrelátásra.


Ami Gyurcsány Ferenc és a DK ezzel kapcsolatos véleményét illeti, azzal csak egyet lehet érteni.
Nem vall nagy politikai bölcsességre a határontúliak ügyét és a hazával kapcsolatos pozitív érzelmek bármilyen kifejezését átengedni a jobboldalnak, átengedni Orbánnak és bandájának.
Legfőképpen hibás reakció nélkül eltűrni, hogy a politikai teret ez a populista bohóc a "mi, a hazafiak és ők a hazátlan nemzetárulók" törésvonal menténí adja el a magyar társadalomnak.
Ellenkezőleg, hiszen csak magam nevében nyilatkozva bátran elmondhatom, hogy bármikor voltam és vagyok akkora hazafi, mint ezek a műszittya szarjankók valaha is  lesznek, és kikérem magamnak, hogy akármelyikük is jogot formáljon arra, hogy kizárjon engem a nemzetből.
Felmenőim közül nem egy az életét adta hite szerint a hazáért, generációm és apáink generációja pedig a romjaiból építette fel ezt az országot, melyet most háború nélkül romboltak le néhányan, és még ma is a mi múltunk hasznát kótyavetyélik el. 
Rettenetes megélnünk, hogy ellopták tőlünk a múltunkat, az emlékeinket, a hőseinket, az ünnepeinket, a kokárdát, és kisajátították, jóllehet Orbán rendszerét egy tolvajkulcs sokkal jobban jelképezhetné, mint a nemzeti zászló.
A hazával együtt  vissza kell venni jelképeinket is, múltunkat is, és éppen itt volt az ideje, hogy a DK ezt valamilyen módon deklarálja is.

Ami a migráció kérdését illeti, azt el lehet fogadni, hogy a menekültekkel menekültekként kell bánni, de az sem ördögtől való álláspont, hogy kézben kell tartani a folyamatot.
Egy oldalról az ötvenes évek görög menekültjeit tudom példaként felhozni, ők adtak a nemzetnek cserébe a segítségünkért, a másik, a negatív példa pedig az állampolgársággal való kufárkodás, melynek során valaki kölcsönad az államnak pénzt, ennek egy része magánzsebekbe vándorol, majd néhány év múlva vissza kell adni a tőkét, ezt és a kamatot meg te fizeted. 
Azt hiszem, ezt a dolgot viszonylag gyorsan helyre lehet pofozni, a határőrizetet külön szervezetre kell bízni, ez lehet akár a Rendőrség keretei között is, de egységes és önálló irányítással - mint például a TEK.
Nem vadászok kellenek a határra, hanem őrök, akik értenek is ahhoz, amit csinálnak.
Az államhatárok védelme szuverenitásunk elengedhetetlen része, őrzése kötelességünk, előfeltétele a rendezett hazai viszonyoknak.
Természetesen szuverenitásunk egy részéről le is miondhatunk egy hatékonyabb Európa érdekében, mert aki azt hiszi, hogy a migrációt meg lehet állítani egy két kilométeres csirkehálóval az sík hülye, de annak sincs sok esze, aki politikára vetemedik és nem érti ennek a kerítésnek jelentőségét a tömegkommunikációban.
Márpedig a mai világ leginkább a kommunikációról szól, az ideológiával viszonylag kevesen foglalkoznak.


Nem szívesen írom le, de nagyon úgy tűnik, Bauer Tamás leginkább kötőzködni akar, hiszen azt például senki nem várhatja egy Orbánt váltó olyan koalíciós kormánytól, melynek tulajdonképpen a diktatúra, az egyszemélyi hatalom felszámolása és a demokratikus államrend helyreállítása szinte a kizárólagos feladata a napi ügyek vitele mellett feladata lenne, hogy húsz éves gazdaságpolitikai elképzeléseket tegyen az asztalra, hiszen - szerintem - ezt a koalíciót a résztvevők valamennyien átmenetinek tekintik.
Talán jobb lenne, ha ebben tévednék.
A szerző szemét nagyon csípi a Jobbik jelenléte is, jóllehet, mint a számok embere tudhatná, hogy a Jobbik választói nélkül élete végéig nézegethetné a nagyhasú bajkeverőt.
Ennek tükrében érthetetlen a viselkedése, de hát sajnos doktriner ő is, ezt szokhatta meg  SZDSZ tagsága idején.
Ha a sivatagban elfogy a víz, mert aki a kulacsot megkaparintotta mind megitta, akkor a többiek még a tevepata nyomából is inni fognak és felnyalják a sarat is, mert első az életbenmaradás, és ez akkor is így van, ha a teve odapottyantott a patanyoma mellé egyet-kettőt.
Emellett hinni kell a változás lehetőségében.
Csak példaként említeném Bajcsy-Zsilinszky Endrét, akiről elég szép út van elnevezve Budapesten.
A nemzeti hős tevékenyen részt vett Áchim András parasztvezér meggyilkolásában, de aztán a német megszállás elleni harc ikonja lett, az életét adta az ország függetlenségéért. 
Az élet maga a változás, és magunknak is változnunk kell, ha nem akarunk végzetesen begyepesedni.


Nem lesz egyszerű ügy egyben tartani ezt a koalíciót, mindenkitől kompromisszumokat igényel, de nem is eleve halott a dolog, köszönhetően Pocak generalisszimusznak.
Kár szembefordulni ésszerű és szükségszerű folyamatokkal.
Remélhetőleg Bauer Tamás is felismeri ezt, és nem kevés tisztelőjét is együttműködésre inspirálja majd.
Reménykedjünk ebben...


:O)))

10 megjegyzés:

góbé írta...


PuPu minden szavával egyetértve, elfogadva hogy puha selyempapirba csogagolta véleményét, azért van némi hiányérzetem.
Nem a posztot, hanem a DK-illetően. Ha anno a Kerék-Bárcit egy épitő javaslatért, figyelmeztetésért kirúgták a pártjukból, érthetetlen számomra hogy Bauer mit is keres még ott.

E nézetének nyilván, korábban, a párton belül is hangot adott, melyre vélelmezem azt kapta: vettük Tomika, értjük, de az irány marad, nyugodj bele...

Ha Bauer Tamás az a nyilt, korrekt, tisztességben megőszült, tiszteletre méltó politikus amilyennek PuPu jellemezte, akkor kilép a DK-ból s magánemberként teszi közkinccsé nemkicsit zavaros és, - nocsak-nocsak - a fidesszel azonos nézeteit.

KZs írta...

Valamikor a 80-s évek második felében volt egy Illés koncert a Népstadionban, közel
100 000 ember lehetett ott- a lelátók és a pálya is zsúfolásig tömve, állóhely sem volt szabadon- és amikor a zenekar a Ha én rózsa volnék című dolhoz ért 100 000 ember felállva énekelte velük teli torokból:
"Ha én kapu volnék, mindig nyitva állnék,
Akárhonnan jönne, bárkit beengednék,
Nem kérdezném tőle, hát téged ki küldött,
Akkor lennék boldog, ha mindenki eljött."
Szerintem Bródy János ma is így gondolja.-Szörényi talán már akkor sem-
És mi?

Ottilia Marton írta...

"Remélhetőleg Bauer Tamás is felismeri ezt, és nem kevés tisztelőjét is együttműködésre inspirálja majd.
Reménykedjünk ebben..."

Bauer Tamás a tiszta elvek embere.Iránytű, de a szükséges kitérőt most meg kell tenni--
Ezt a tényt azért nehéz elfogadni, mert nem tudjuk, hogy a többséget a normalitás, a mértéktartás mindig megszerzi-e?
Amikor a "gyűlöletbeszéd törvény" vitája volt--akkor az az álláspont nyert, hogy nem kell törvény majd a társadalom egészséges gondolkodása megold dolgokat.
Hát nem oldott meg.

Ezért hát bízzunk, de legyen száraz a puskapor is --

kekec írta...

Bauer szösszenetét a régi latin elv alapján lehet megítélni: cui prodest? (kinek használ?) Merthogy nem az összefogásnak az tod zicher! Szenilitás delectat.

sphagin írta...

Kedves PUPU !

Jó a meglátásod !

Üdv sphagin.

Belák Andrea írta...

Nagy örömmel olvastam. Próbáltam rákeresni Bauer Tamásra, de nem találom az ismerőseim közt, bár, szerintem, valamikor az volt, hiszen én is DK.s vagyok. Nagyon jó lenne rábírni. hogy elolvassa ezt a blogot, és reagáljon. Sajnos, én is azt tapasztaltam nála, hogy mostanában elég sok a vitatható megnyilvánulása. Én nem érzem magam eléggé rátermettnek, hogy szembesítsem őt ezzel a bloggal, de nagyon örülnék egy ilyen beszélgetésnek, mert, Pupu, Veled ebben nagyon egyetértek, amit itt fönn írtál.
És gratulálok ehhez az íráshoz.

pleinair írta...


Bauer Tamás képtelen a mérlegelésre. Az egész helyett csak csak bizonyos részletet lát, azt boncolgatja, és nem veszi észre, hogy ezért az egészet áldozza fel. Önmaga "tisztaelvűségének" pózába merevedve nem képes önkorrekcióra, akkor se, ha ezzel véleményformáló értelmiségként árt.

kekec írta...

Lehet, hogy Bauer szösszenete is egy gumicsont, amit odavetnek az ellenzéknek, hogy legyen mit rágcsálni. (amíg a kutya rág, addig sem harap)
Mert maguktól nemigazán tudnak rágnivalóval előjönni.
Egyébként meg érthetetlennek tartom, hogy sem Gyurcsány, sem az ellenzék oldaláról nem hozták fel, hogy ő is lebegtetett uniós vétót - csak éppen az tényleg az ország érdekében volt, mert kiharcolt az előző uniós költségvetésben 1 mrd euró pluszt. Az más tészta, hogy Orbán és társai élték fel.
De normális dolog, hogy erre csak a jobboldalon emlékeztetnek? (na persze narancs körítéssel)
https://pestisracok.hu/gyurcsany-ismet-elojott-legjobb-baratjaval-a-kettos-mercevel-amikor-fleto-batran-vetozott-volna-brusszelben-video/
akár olyan megjegyzéssel, hogy nem maga a vétófenyegetés a gáz, hanem annak célja.

Libbbbant írta...

Bauer libcsi.Ilyen a természete

Libbbbant írta...

A libcsik ilyenek