NÉGY ÉV RABSZOLGASORS

Éppen erre szeretnék ítélni a külföldön dolgozó magyarokat - szlovák, cseh és lengyel sorstársaikkal együtt - a visegrádi államok vezetői, mondván, megértik a brit miniszterelnököt, akit leginkább a szociális rendszerükön élősködők zavarnak.
Érthető, hogy nem akarja a brit adófizetők pénzét a potyautasokra pazarolni, de talán mégsem az a legjobb megoldás, ha mindenkit egy kalap alá veszünk, majd mindenkitől megvonjuk a szociális ellátást, lehetne ezt talán jobban is cizellálni, - mondjuk, hogy aki munkában áll, az élvezze ugyanazon jogokat, mit akámelyik brit állampolgár, természetesen ugyanazon kötelezettségek mellett.
Persze, ha mindenkitől megvonják a juttatásokat, akkor azon rendesebbet lehet kaszálni, adminisztrálni se kell annyit, a hatékonyság mindg is erénye volt az angol közigazgatásnak...

Ahogy ezt már megszokhattuk, természetesen ez sem arról szól, mint amiről beszélnek, hanem sokkal fajsúlyosabb dologról - az Unió jövőjéről.
Az eredeti elképzelés szerint az Unió ugyanis egyetlen gazdasági tér, melyben az emberek szabadon választhatják meg a lakhelyüket, munkahelyüket, iskolájukat, maga a Paradicsom.
Azt ugyan mindenki sejtette, hogy a munkaerő oda fog vándorolni, ahol jobbak az életfeltételek, a kereseti lehetőségek, de a modell megalkotói nem tekintették ezt leküzdhetetlen akadálynak, hiszen azt gondolták, hogy a fejlettebb államok által felzárkóztatásra adott pénzek elegendőek lesznek a gond megoldásához.
Hibáztak, nem számoltak az orbánviktorok mentalitásával, akik a pénzeket biztosabb helyen látták a saját zsebükben, mint az infrastruktúrában, egészségügyben, munkahelyteremtésben, így aztán ide jutottuk, ahol most vagyunk.

Viszont menet közben világgá ment párszázezer emberünk, akik most kint várják, hogy kormányuk megvédje őket a hátrányos megkülönböztetéstől.
Magyarember mindig a töretlen optimizmusáról volt híres...
Az ügy azért is problémás, mert a mindenféle érdekek kusza szövevénye már megint nem egy európai megoldás felé mutat, hanem tovább gubancolja a világot.
Orbán nem akarja Európát államnak látni, kelet-európai cimborái se nagyon, emellett látják azt is, hogy az Unió fejőstehenének lassan elapad a teje, lassan saját lábra kellene állni, de azt is tudják, hogy erre képtelenek.

Ellenben ha hazajönnének a nyugaton dolgozók, hát ez hozzávetőleg uralmuk végét jelentené, ezért mindenáron meg kell hosszabbítani kinntartózkodásukat, addig meg lehet alkalmazni Naszreddin Hodzsa tanítását: négy év alatt vagy az emír halálozik el, vagy ő maga, esetleg a szamár, de az már egy másik probléma lesz.

Sorscsapásunk meg arra van szocializálva, hogy héfőről-keddre gondolkodjon, az is éppen elég fárasztó, még akkor is, ha Ceausescu magyar reinkarnációjáról, a Világ Eszéről van szó.
Mindenesetre az érdekek egybevágnak.

Az érdekeltek egyike sem akar egy közös államot, mindegyik boldogan ül a saját szemétdombján és egyik se viselné, ha lenne egy állam, melybe be kellene tagolódnia országának.

Az angoloknál ez érthető, komoly tradiciói vannak a Splendid Isolationnak, a szigetország befeléfordulásának, a fényes elszigeteltségnek, csak sajnos - vagy hála istennek - a világ a XIX. század vége óta rengeteget változott, és aki a gyarmatbirodalmat sírja vissza arrafelé, az épp olyan ostoba, mint aki Nagymagyarország feltámasztásában hisz - errefelé.
A világ összement és minden államnak be kell illeszkedni a nemzetközi munkamegosztásba, ha tetszik, ha nem.

A tőkekoncentrációt politikai koncentráció követi, szövetségi rendszerek uralják a nemzetközi teret, valamelyikbe integrálódni nem lehetőség, hanem parancsoló szükségszerűség.
A kérdés ez esetben például az, hogy az Egyesült Királyság Európához, vagy kissé nagyra nőtt volt gyarmatához kíván-e csatlakozni.
Lehet, oda elég a katonai-gazdasági szövetség is, míg Európa feltartóztathatatlanul halad az állammá válás felé, mert jelenlegi formájában nem képes hatékonyan megoldani még a migránsok formájában jelentkező kihívást sem.
Minden nap hallani, hogy mekkora szükség lenne közös hadseregre, közös pénzpolitikára, közös külpolitikára, de - éppen a hasonló problémák miatt - ezek megvalósítására esély sem látszik.
Persze egy erős Európa senkinek se lenne ínyére, nem tetszene sem Obamának, sem Putyinnak, egyedül a kínaiak mosolyognának sejtelmesen, nekik mindig volt idejük kivárni mindent...

Hamarosan eljön majd az a pillanat, amikor mindenkinek színt kell vallania, és akkor lehet, hogy kívül találjuk magunkat a bezárt kertkapu előtt.

Kívül mi, libák bent, nézni szabad lesz...
És az is lehet, hogy Anglia is kívül találja magát, bár ebben kételkedem.
Az se megy már sokáig, hogy Európa azokat tömje adófizetői pénzével, aki egyértelművé tették már régen, hogy csak a pénz miatt tagjai az Uniónak.
Az persze megint más kérdés, hogy egy ilyen helyzethez mit szólna János bácsi, meg Mari néni, de hát majd megoldjuk okosba - lesz egy újabb nemzeti konzultáció, és akkor azonnal kiderül, hogy úgy utálja mindenki ezt az Uniót, mint Harangláb a kukoricagölödint.
Nem lesz könnyű a következő tíz-tizenöt év, de a prognózisom beválni látszik.
Mikor csatlakoztunk a NATO-hoz, meg az Unióhoz, egyértelművé vált, hogy el lehet dobni mindkettőt, jöhetnek a pirézek...

Lesz majd egy állam, úgy fogják hívni, hogy Európai Unió, meg lesz egy Európai Nemzetközösség, oszt ebben majd becsoportosulhatunk az angol királynő jogara alá - ő ebben a műfajban már igencsak jártas.
De van egy durvább változat is, mely szerint Orbán riksakuli lesz a Selyemúton...

Viszont akik Angliába migrálnak, azok valószínűleg szippantani fognak, hála annak a bávatag idiótizmusnak, melynek tanúsítására restek sosem voltunk, és ha éppen nem ült a nyakunkban senki, hát akkor egy idiótát felemeltünk, és a nyakunkba raktuk.

Még így sem tartok attól, hogy csapatostul vándorolnak majd haza külhoni magyarjaink, hiszen ha összehasonlítják a londoni és a nyíregyházi kukák tartalmát, akkor abból nem valószínű, hogy Nyíregyháza jön ki jobban.
Hát, várjuk ki a végét.
Ha az európai vezetők pucájában lenne csepp vér, akkor mondanák Cameronnak, hogy övé a döntés, de az Unió szabályain nemigen érdemes változtatni.
Vagy ha igen, akkor csak az egység erősítése felé.

Azt gondoljuk, ezek nem a mi problémáink, pedig dehogynem - a mi problémáink is.
Vagy sikerül együtt megoldani ezeket Európával, vagy olyan világ jön, melyben még a szabolcsi nyomortelepekre is nosztalgiával emlékezhetünk vissza.
Nem kellene kipróbálni...

:O)))

KUTYÁBÓL NEM LESZ SZALÁMI

A pedagógusok már megint a rossz végére kerültek a problémáknak, Viktor meg a hasát foghatja a röhögéstől.
Persze, ő ismeri a kuncsaftjait, nem is teketóriázott sokat, belekotort a zsebébe, kihalászott belőle egy marék tökmagot, Balog miniszter kezébe nyomta, majd ellátta jótanáccsal: szórd eléjül apránként, aztán majd meglátod, a hálától párás szemmel fogják a segged is kinyalni.
Most mondjam azt, hogy nem csalódott?
A pedagógusok letettek az asztalra egy huszonöt pontból álló követeléscsomagot, a hatalom bele se nézett, gyakorlatilag ellentételezésképpen a seggét tette a tárgyalóasztal mellett álló székekre, és lazán hülyét csinált belőlük.
Ígéreteken kívül nem adott semmit, de az égvilágon semmit, viszont a hét végére ígért tüntetést sikeresen szétverte, anélkül, hogy akár a TEK-et vagy a rendőrséget be kellett volna vetnie.
Hogy a követelés követelés lett volna, arról már szó sem esett, az alázatosan kérelmező pedagógusok vállát megveregették, jól van tanár úr, nem kell pánikolni, míg minket lát!
Itt van egy kártya, ezen lesz annyi pénz, ha elfogyna a kréta, majd tud venni!
Ezzel akkor az önálló gazdálkodásra vonatkozó részt ki is pipáltuk, ugyebár, majd később megmondjuk, hogy a kártyával hol vásárolhat, egyszerre maximum kétszáz forintért!
És ne feledje, ez azonnali intézkedés volt, mert mi ha problémát látunk, olyanok vagyunk, mint a hejderménű, azonnal odacsapunk, ahova köll.
Vagy az a munkásököl?
Mindegylófax, a lényeg az odacsapás.

Ott volt az akciót kezdeményező iskola igazgatója, ott a messzetekintő szakszervezeti vezető, aztán kétkézre kapták az eléjük tartott  problémát, és úgy szopták, hogy behorpadt Balog miniszter homloka.
A legdühítőbb az egészben az a tény, hogy úgy söpörték le az asztalról a pedagógus-társadalmat, sőt, az egész magyar társadalmat, mint az elszemtelenedett legyet: gyorsan rutinosan, bízva benne, hogy a reakcióik éppen olyanok lesznek, mint azt oly szépen fejtette ki Kertész Ákos.
Mit sikerült kivívni?
Átalakul majd a KLIK költségvetése, ami remek dolog, hiszen annyi zseb van a Fidesz uniformisain, hogy szinte mindegy, melyik zsebből melyikbe tesszük a pénzt, de arról nem esett szó, hogy a KLIK arra sem képes, hogy a pedagógusok fizetéseinek rendezett és rendszeres kifizetéséről gondoskodjon - merthogy arra gondolni sem merünk, hogy a központi költségvetés pénzzavarban lenne.
De ha így is lenne, az se gond, majd ad kölcsön szerény kamatra Mészáros Lőrinc...
Meghatározták, hogy az azonnali intézkedést igénylő témák között kap helyet a nyugdíjas pedagógusok továbbfoglalkoztatása, azonnali intézkedést igényel az elmaradt jövedelmek kifizetése, aztán persze majd az önértékelési folyamatot is ésszerűsítjük, elég lesz egyetlen kérdésre válaszolni: komcsi-e vagy?
Aztán megfogalmaztak vágyakat is, például, hogy meg szeretnék tartani a legszegényebb gyerekek napi háromszori éteztetését.
Az ember felháborodik - az anyjuk csipáját, hiszen ezek belefulladnak a pénzbe, a luxusba, urizálnak, hobbizgatnak, és akkor szeretnék...
Szemétládák.
Namármost a jövedelem kifizetésének elmaradását - ha rajtam múlna - súlyosan szankcionálnám, a tanár egyetlen felettese - igazgatótól a miniszterig - sem kaphatna fizetést addig, ameddig csak egyetlen pedagógusnak is bérhátraléka lenne.

A többi kérdésről is konzultációk kezdődnek, sokat beszélgetünk, eleinte személyesn, később majd a helyetteseink, esetleg a minisztérium portása.
Lesz ezer bizottság, lehet, még tiszteletdíj is, aztán majd azokban a kérdésekben is születnek ígéretek, hogy majd megvitatjuk, amit kell és eldöntjük, amit kell,ugye.
A netto nyereség ezen az oldalon a kréta, a másik oldalon viszont egy feszült politikai helyzetet tudtak konszolidálni, négy nappal egy olyan tüntetés előtt, mely mellé odaállt a társadalom jelentős része, most meg ott áll mindenki mint borjú az új kapu előtt - mostanakkor mi is van?
Merthogy mindenki olyan elégedett, mint az öregember, ha meglátja a neves tévécsatorna új hírigazgatóját és merevedése támad.
Ugyan soha nem kapja meg, de belegondolni is gyönyörűség...
Kedves jó pedagógusok, már megint hülyére vettek benneteket, ti meg minket, talán akaratotokon kívül.
Mert nem kell azt hinni, hogy ettől a bohóc-produkciótól bármi megváltozna, legfeljebb Mendrey kap majd egy állást, mint kapott hajdan Kerpen Gábor, mikor szakszervezeténél befejezte áldásos tevékenységét.
A Fidesz névre hallgató Orbánviktor továbbra sem fog figyelembe venni semmit és senkit, most éppencsak kivárja, míg lecsendesülnek a hullámok, aztán folytatja az eddigi - álrtala oktatáspolitikának gondolt - ámokfotását.
Kutyából nem lesz szalonna, - belőle se lesz demokrata oktatásszervező.

A pedagógusok bűne magában hordja büntetését, ők fognak körbe-körbe szaladgálni a mókuskerékben, de a z igazi vesztes a társadalom lesz, legfőképpen a fiatalok.
Merthogy nem a kréta körül van itt baj, hanem ez az egész mai oktatáspolitika úgy szar, ahogy van.
Beleértve a felzárkóztatásra szorulókat, a funkcionális analfabétákat, a társadalmi mobilitásra való képességet, a közép és felsőoktatást.
Erről kellene tárgyalgatni, miközben a napi problémákat kezelni kellene, nem azon tökölődni, hogy ezek most azonnali problémák, vagy nem?
Utolsó csapásként a DK bejelentette, hogy átszervezte kongresszusát, de előtte hagyta azért, hogy egy hétig mindenki ezen rugózzon.
Mire döntött, jószerivel okafogyottá vált az egész, hiszen erős kétségeim vannak az iránt, hogy szombaton lelkes tömegek sűrű, tömött sorokban indulnának tüntetni - a mi ellen is?
Hiszen tárgyalunk elvtársak egy gondot már ki is pipáltunk, szaxervezet sem rakéta, majd szépen, egyenként, apránként, nem igaz?
Addig menjetek csak nyugodtan haza, nézzétek a sorozatotokat, addig sem kell a TEK-től várnotok a sorozatot...

A tanárok tanítani tudnak, tanulni, példát mutatni, kiállni értékekért, saját magukért - nem annyira.
Majd az idő megtanítja őket...

:O)))

KÉTSÉGES EGYSÉG

Elindult az akció, nem lehet az ilyet túl korán kezdeni.
Ceglédi Zoltán kezdte a sort, majd Berkecz Balázs, az Együtt elnökségi tagja nyalintott oda egy kiadósat pártbéli főnökének, aki maga is elmondta a véleményét Gyurcsányról - na hol? Hát a Magyar Idők című demokrata lapnak.
Aztán odanyilatkozott egyet a PM-től Tordai Bence is, aki szintúgy megalapvetette, hogy más pártokkal nem foglalkoznak, merthogy őket az emberek érdeklik.
Tóbiás nem árulta el, hogy őket kik érdeklik - jelenleg még vitakérdés, hogy a közép-középosztály vagy a felső-középosztály pártja szeretnének lenni, Marx lehányná őket, ha élne.
De nem él, ezért aztán itt állunk ezzel a nagy kalap párttal, meg a valódi kisemberekkel, pártképviselet nélkül.
Végignézve a fenetudja kinek a politikusai során, elkeseredik az ember - hát tényleg nem maradt szellemi tőke a baloldalon?

Gyurcsány néha  még mond ezt-azt, de egyre kevesebb  a lendület,  a hit, a baloldaliság, igaz viszont, hogy soha nem is határozta meg pártját baloldali pártként.
Ő nem pávatáncot, hanem tojástáncot táncol - elnézegetném a két táncost párban, a pávatáncos és a tojástáncos padödöjét, tütüben...
Ott van még Bokros Lajos, aki szintúgy nem baloldali, de legalább tisztán gondolkodó és tisztességes ember - nem is tolong utána szinte senki.
Kis párt - nagy önérzet, és minél kisebb az a párt, annál nagyobb.
A felsoroltak pártjai közül a többség mérhetetlen, csakúgy, mint vezetőik önbizalma.
Értem én, hogy ha valaki politikai pályára lép, abban kell lenni egy kis exhibicionizmusnak, de azt azért felettébb utálom, hogy matematikai analfbéták döntik el, hogy miként kellene  a győzelem minimális esélyével belemenni egy választási harcba.
A dolog pedig igen egyszerű.
A Fidesznek van X számú szavazója, a Jobbiknak Y számú rendíthetetlen híve, az LMP-nek Z számú, legfőképpen antikommunista liberálisa, tehát ha nyerni akarunk, akkor az X+Y+Z < D - ahol a D legyen mindenki, akitől távol áll a diktatórikus rendszer - nevezzük őket az egyszerűség kedvéért demokratáknak.


Mi tehát a két oldal érdeke?
Az X+Y+Z egy sunyi, de működőképes formáció, melyben a Fidesz hozza a törzsszavazókat, a megingathatatlan fideszeseket.
A Jobbik a szélsőjobb radikalizmust azoknak, akiknek a Fidesz túl gyenge, hiszen bár hatalmában állt volna, mégsem gázkamrákat és cigány-gettókat épített, hanem stadionokat, figyelmen kívül hagyva a tiszta turáni vér eszményeit.
Ezen kívül nem lövetett bele a migráncsokba sem, jóllehet igény lett volna rá.
Mindkét tábort erősítik a migránsok okán erényeikért aggódó magyar agg és a Lenin-szobortól szűzek, akik olyanok, mint az ominózus viccben a Rózsa Sándor általi megpocsékolástól megvédeni kívánt nagymama.*
A liberális térfélről az LMP feladata elcsippenteni a szavazatokat, oda csoportosult ugyanis a saját maguk által teleszart fészkét vesztett liberálisok azon része, melyek a demokrácia definícióját úgy adjákl meg, hogy ez egy olyan rendszer, melyben én mondom meg a tutifrankót.
Csak remélni merem, hogy a liberálisok hajdani logójának három szabad madara közül egy sem volt liba...


Ennek megfelelően aztán a vezetőik se különbek, tán Bokrost kivéve - csupa-csupa kalandvágyó politikai szédelgő, kezdve Nagyurunk ügyvédjétől, folytatva a teljes baloldalt bejárt Szigetvárin keresztül az örök ígéret Tóbiásig, aki maga a kétlábon járó bizonyítéka annak, hogy mindenki addig megy felfelé a ranglétrán, míg el nem éri azt a beosztást, melynek betöltésére már tökéletesen alkalmatlan.
A Fidesz nickre hallgató Orbánnak meg az az érdeke, hogy ne egy erős ellenféllel kelljen megvívnia, hanem egy veteránnal, egy úttörővel, meg két-három csecsemővel.
Az se nagy baj, hogy ezek egymással marakodnak, sőt.
Ez persze nem megy spontán módon, de - hálistennek - vannak erre megfelelő, kipróbált eljárások.
Szembe kell állítani egymással őket, akkor köpni se kell rájuk, elvégzik ezt a nehéz munkát öntevékenyen.
Magyarország akkor lesz az Ígéret Földje, ha mind a kilencmillió lakosa személyenként is gyűlöli egymást, plusz a határon belüliek a határon kívülieket és viszont.
Hát, ezen dolgozgatunk éppen, a mágus politikai elemzővel együtt, akinek tárgyilagossága megkérdőjelezhetetlen.

Azt írja például, hogy "Én meg visszaolvasom Bajnai 2012-es nyilatkozatait, és hát... szóról szóra ugyanazt az egyszer már csúfosan megbukott módszert találták fel újra a mai nyilatkozók. Minden párt meg a civilek is összefognak egy választási szövetség ernyője alatt?
Pont ugyanez volt a szöveg 2012 őszén is. Meg is csinálták: MSZP, DK, Együtt, PM, Milla, Szolidaritás, Haza és Haladás, Fodorék... mindenki! És ez az ötlet minden elemében megbukott.
Hamisnak, rossznak, vesztesnek bizonyult. Egyetlen részkoncepciót sem igazolt vissza belőle az élet. Egy körömfeketényi sikert sem tudott felmutatni ez a stratégia."
Csak tájékoztatásul írom a szerzőnek, hogy mindenki civil, aki nem pártpolitikus, de ha valaki felmászik a pódiumra, hiába bizonygatja magáról, hogy ő a civil, abban a pillanatban pártpolitikussá válik, csak még nem adott nevet a pártjának.
Amúgy meg  nem jött létre az ernyőszervezet, ehelyett Bajnai bambán belesétált a neki és a demokratikus oldalnak állított csapdába, saját pártot alapított, jóllehet neki nem pártpolitikusként volt reális esélye, hanem mint pártok felett álló demokratának, technokratának.
Aztán persze voltak körülötte, akik a választási vereség után kaptak egy leányvállalati menedzserséget az OTP Banknál, mások eltűntek, mint a büdösség, de a felelősség soha nem a tanácsadóké, hanem azé, aki dönt.

Pártpolitikussá silányítva egy lett a többi közül, akik ott úszkáltak a politikai szartengerben, melyet a jobb és baloldal nagy nemzeti együttműködésben állított elő.
Erről éppen a hajdani MSZP tag Szigetvárinak illene tudnia, akinek lakcíme hol Medgyessy, hol Gyurcsány, hol Bajnai hátsójában volt - ő mindenhol ott bábáskodott a kis kupac újszülött világrajöttén.

Most megint járvány van.
Két Gyurcsányozás között köhögnek a bolhák.
Értem én ezt is, rémes lehet ebből az intellektuális nyomorból felkepeszkedni a mára már kissé elhízott (hja, az a rengeteg  madártej, futás meg semmi...) politikus cipőpertlijéig, de mégis, - nem unalmas már kissé még mindig őt üldözni?
Különösen úgy, hogy Gyurcsányt csak félig a Fidesz amortizálta le, a másik felét saját demokrata elvbarátai, és lám, ő még mindig itt van a politikai pályán, sokszor saját maga ellenére is.

A törpepártok meg most énekelgetik hattyúdalukat. 
A következő választás után senki nem fogja értékesnek vélt szavazatát rájuk pazarolni, mehetnek a levesbe.
Vezetőikkel együtt.
A politikai elemző meg majd megvonja a vállát - hát hiába írta meg a frankót, ezeken semmi nem segíthetett.
Aztán a következő négy évben vagy jönnek új erők, vagy a kínaiak/arabok - ahogy a gép dobja.

:O)))

* Megy a hintó az erdőben, elétoppan Rózsa Sándor.
- Most kiszállítunk mindönkit! - mondja, rettenetes flintáját markolva.
- Jaj, a nagymamát is? - kérdi sírva a grófkisasszony.
- Mögmondtam, mindönkit!
És most mindönkit ki fogunk fosztani!
-Jaj, a nagymamát is?
- Mögmondtam, mindönkit!
És utána az asszonyállatokat mög fogjuk pocsékolni!
- Jaj, a nagymamát is?
- Hallgass lányom, nem hallottad?
Mögmondta, mindönkit!

MÉGIS, MIT VÁRTOK, TANARAK?

Kenik a madzagra a mézet szorgalmasan, van már egy alvezéráldozat is, aki körülbelül annyit tehet a kialakult helyzetről, mint Sóvárgó Alíz a második világháborúról.
Konkrétan semmit, legfeljebb azonosulását lehet szemére vetni a Legfőbb Hadúr politikájával.
Dejszen az ígéretek szépek voltak, Alízka meg meseországba képzelte magát, karrierje csúcsaként élte meg, hogy ő oszthatta a körmösöket kollegáinak.
Kevés ember akad, aki vissza képes utasítani egy ilyen magas hivatalt, ha felkínálják neki, ő sem tudta, pedig tudhatta volna, hogy az üres kamra szakácsnéja szerepét osztották ki neki.
Azt nemigen hiszem, hogy ne lett volna tájékozott a számára kiosztott terület gondjaival, habár, mint egyetemi oktató a saját bőrén nem tapasztalta meg a Nemzet Pocakos Tanítómesterének korbácsütéseit, a tetejében nem is állami, hanem egyházi intézménynél tevékenykedett, tehát az átlag pedagógusoktól eltérő körülmények közott, de mégiscsak pedagógusok között élte az életét.
Most kihajították, mint az ominózus macskát, bár jövedelem nélkül nem hagyták, a Pocista Simicskán kívül nem hagy senkit éhen veszni, az meg nem akar, egy istennek se, a rohadtja...
Ha a Vezér ejt valakit, akkor arról gondokodik, hogy maradjon azért valamennyi veszítenivalója, ezzel jobb eredményt érhet el, mintha betömné a szájukat gépronggyal.

Bizonyára van, aki ezt a helyzetet legalábbis részgyőzelemként éli meg, de téved.
Czunyiné annyira jelentéktelen figura Orbán sakktábláján, hogy még csak gondoskodni sem kellett az utódlásáról, az általa felügyelt területet egy laza mozdulattal hozzácsapták Palkovics államtitkár területéhez, aki egyébként a saját területén sem tudodtt eddig maradandót alkotni, hacsak azt nem tekintjük eredménynek, hogy az állami felsőoktatásban helyet kapó fiatalok száma igencsak lecsökkent.
Bár a tandíjmentességet megőrizte, csak az abban részesülők száma csökkent rohamosan, államilag finanszírozott helyeket nem képes produkálni, aki nem fér be az igencsak szűkre szabott keretbe, az fizethet, mint a katonatiszt.
Ha van miből.
Hogy ebben mi a szakmai teljesítmény, az ma még megfejtendő kérdés, de az biztos, hogy az oktatáspolitika felvirágoztatásához sok köze nem lesz neki sem.
Hogy nem vágták ki őt is hivatalából, az csak annak köszönhető, hogy a felsőoktatás összes résztvevője kussol és sunnyog, ahelyett, hogy beleállna a harcba egy értelmes oktatási rendszer kiépítéséért - mondjuk bölcsődétől a doktoranduszképzésig vázolva fel a modellt.
Az, hogy egy Parragh ott sertepertélhet az oktatás körül, az ország szégyene, az meg, hogy a szava súlyosabban esik latba, mint a pedagógusoké. az az ország halála.
Nem mondom, hogy Parragh buta, de ő a csempéhez és az okos beszerzésekhez értett úgy-ahogy, ő nem oktatási szakember, hanem egy diktatórikus hivatásrendi szervezet vezetője, aki nem a gyerek sorsát tekinti elsődlegesnek, hanem a többi csempész érdekeit.
Márpedig az oktatásban első a gyerek, bármennyire furcsa is ez.

Természetesen először a leggyengébb érdekérvényesítőt kellett feláldozni, aki mögött nem álltak tömegek, mert azt azért nem hiszem, hogy Bokod szorgos népe kiegyenesített kaszával sietett volna védelmére kelni.
De ha jönnek is majd sorba a többiek is, az sem old meg semmit, hiszen ezek - beleértve a repkényszájú minisztert is - mind csicskák, aki meg számít, azt Orbán Viktátornak hívják.
Ameddig ő van hatalmon, addig minden figura feláldozható, különösen szorult helyzetben.
A jó király felnégyeltetheti Palkovics államtitkárt és karóba húzathatja mosolygóstekintetű miniszterét, lesz helyettük másik.
Mert mindig van másik, ebben az országban államtitkártól felfelé káderhiány még soha nem volt, Szálasi is tudott még a végnapokban is helyre kis kormányt működtetni...
A szakszervezetek meg már megint beszopták a cumit, eltűrik, hogy a hatalom bánatos képviselői akarják megmondani, hogy miről lehet tárgyalmi, meg miről nem.
Gondolom, a követeléseiket felelősen állították össze, a realitásokra tekintettel, hát ki kellene tartaniuk mellette.
Nem látom értelmét a tárgyalásnak addig, ameddig a kormány nem ad konkrét választ a pedagógusok követelésének minden egyes pontjára, méghozzá indoklással egybekötve.
Harcba vezetni bárkit is csak úgy lehet, ha a résztvevők érzik az erőt, abból pedig nem éppen erőt lehet érezni, ha a miniszte langyos és semmitmondó igérgetéseire az akció vezetői odarohannak a tárgyalóasztalhoz, ahol a másik oldalon nem ennek a tehetségtelen bohócnak illene ülni, hanem minimálisan is Lázárnak, aki nem ágazati, hanem kormány-szinten lenne képes állást foglalni.

Ez időhúzás és az időhúzás minden harcban igen veszélyes, ez alatt ki lehet szúrni az akcióban résztvevők szemét hülye lózungokkal, meg lehet venni a megvehető szakszervezeti tisztségviselőket, az iskolák igazgatóit, néhány olyan tanárt, akinél a pártszimpátia a lényeg.
Miire eljutnak a megegyezésig, addigra az eredmény az lesz, hogy minden marad a régiben, csak az igazgatóknak adnak egy házipénztárt, melyből krétát vehet.
Ha egy ilyen harcban állandóan jópofizni akarnak a vezetők, akkor akár már ma is haza lehet ballagni és csicskázni tovább.
Aki a legjobb ebben, az megkapja a libasült dombornyomott receptjét, mézesmadzaggal betekerve, Kertész Ákos igazságával nyakonöntve...

Addig üsd a vasat, míg meleg.
Ez a Pocakkirályra is érvényes, nem kellene ezt elfelejteni.
Gyárilag beszari, ha erővel találkozik, akkor visszahúzódik, ha birkákkal, akkor kiröhögi őket.

Lehet választani, hogy aztán 2018-ban is választhassunk.

:O)))

VITAKÉRDÉS

Lázár szerint a KLIK léte nem lehet vitakérdés.
Közvetlen azután mondta ezt, hogy arra kérte a tanerőket, ne vigyenek az iskolába politikát.
Vicces gyerek ez a Jankó, jópofa dolog, mikor egy okos ember hülyéskedik.
Bizonyára ő is érzi ezt, de hát nem tehet róla, neki nem az a dolga, hogy értelmesen beszéljen, hanem az, hogy szeretett főnöke szekerét tolja, és ő teszi is ezt, nem él vissza vele, hogy ebben a magas színvonalú kormányban ő az egyetlen írástudó a sok funkcionális analfabéta között.
Na, de ez a duma azért túlzás.
Kezdjük mindjárt azzal, hogy a politika közéleti tevékenység, míg az iskola a közélet része.
Aki a közéletben aktív vagy passzív módon részt vesz, az mind-mind politizál.
Akkor is, ha nem politizál, ugyanis a passzivitásával vagy egyetértését vagy beletörődését fejezi ki a fennálló rendszerrel kapcsolatban, és ezen ne csak politikai rendszert értsünk, érthetünk akár oktatási rendszert is.
Hogy az oktatási rendszer ide jutott, abban vastagon benne van a magyar jobboldal politikája, kezdve az állami oktatási rendszer szétverésétől az egyházak szerepvállalásán át az egyen-tankönyvekig.
Kell hozzá pofa, hogy ezek után valaki a tanárokon kérje számon azt, hogy az iskolákban politizálnak, legfőképpen szakpolitikai szinten.


Az iskolákba nem ők viszik be a politikát, hanem a hatalom vitte be azt, a sok baromságával, idióta intézkedéseivel, parancsuralmi rendszerének bevezetésével.
Az nem politika tán?
Az oktatás rendszerének felforgatása, a központosítás, a pedagógus önállóságának megvonása tán nem politika?
Dehogynem.
Hát akkor ne csodálkozzanak, ha a pedagógus ott politizál, ahol él, és rettenetesen örüljenek, hogy leginkább csak szakpolitikai kérdésekkel foglalkozik, holott az oktatáspolitika visszahat a társadalomra, tehát elvileg foglalkozhatnának a szegregációval, a szegénységgel, a történelemoktatás egyoldalúságával, a kenetes hazafiaskodási igényekkel?
Lázár ezt pontosan tudja, de ha egyszer a Fidesz és nemzeti focialista Vezére a megfélmlítés és a zsarolás politikáját akarja érvényre juttatni, akkor a jó katona teljesíti a parancsot - és Lázár jó katona.
Csak azt nem érti meg, hogy hosszú távon a jó katona is veszíthet egy rossz célok érdekében folytatott háborúban.
Keitel, Rommel és a többiek a Wehrmacht jó katonái voltak, mégis rosszul végezték.
El lehetne ezen töprengeniük némelyeknek, mielőtt még nem késő.


Azt mondja Lázár, hogy a KLIK léte nem lehet vitakérdés.
A miniszter óriási tévedésben van.
Ha ez egy megbokrosodott tanyasi iskolaigazgató ötlete lenne, még akkor is kétséges, hogy egy magát demokratikusnak hirdető országban lehetne-e ezzel lerázni az érintettet, de látnivaló: a szakma ezzel egyetért.
És ha egyetért, akkor arról kell tárgyalni, ami az egyik tárgyalófél szerint probléma, nem pedig arról, ami a másik tárgyalófélnek kellemes.
Ha a pedagógusok azt követelnék, hogy a tárgyalásokon a hatlalom képviselője minden alkalommal egy húszezresekkel kitömött malacperselyt cipeljen a hóna alatt, emlékeztetve arra, hogy mekkora összegekkel támogatta a kormány Csányi meg Mészáros Lőrinc malac és borjúnevelési projektjeit, akkor arról a követelésről kellene tárgyalnia.
Hogy Lázár nincs tisztában a demokrácia játékszabályaival, az bocsánatos bűn, hiszen azokban a körökben, melyekben ő cipelte a táskát nem volt divatban a demokrácia gyakorlása, csak a hirdetése.
De az, hogy nincs tisztában a helyzetével, az bizony hiba.
Ha a pedagógusok durcásak lesznek és leállnak a tanítással, akkor nem biztos, hogy akadna helyettük hirtelen más, akit felállíthatnának a katedrára.
A félelem ragályos, de valaki elmagyarázhatná neki, hogy a bátorság is ragályos betegség, márpedig a pedagógusok és neveltjeik ma megfelelnek a klasszikus Marxi megállapításnak: csak láncaikat veszthetik...


Azért éreztem fontosnak ezeket a dolgokat megírni, mert tartok attől, hogy a szombati tüntetés előtt néhányan elbizonytalanodnak,
Az lenne jó, ha ezek az emberek a kormányoldal képviselői lennének.
Ha Orbán Viktor elve az, hogy ha a kisvasútja ellen tiltakoznak, akkor meg kell hosszabbítani a vonalát Vlagyivosztokig, akkor a pedagógusok is hozzácsaphatnának még egy-két követelést az eddigiekhez.
Nagy a tét.
Ha a pedagógusok meghátrálnak, az kihat a többi ágazatra is, ha kitartanak és győznek, akkor a többiek esélyeit is jelentősen növelik.
A pedgógusoknak tanítaniuk kell.
Nem csak a gyerekeket, hanem az egész népet - most éppen demokráciára, érdekérvényesítésre, bátorságra.

Ha lehet, nem középiskolás fokon...

:O)))

VISSZASZERZETT BECSÜLET

Nézem a pedagógusok miskolci tüntetését, és hosszú évek óta először érzek irántuk és szakszervezeti vezetőik iránt feltételek nélküli tiszteletet.
Természetesen ezidáig is tiszteltem gyermekekért végzett munkájukat, a településekért végzett tevékenységüket, de ezeket az érzéseket mindig beárnyékolták folyamatos megalkuvásaik, melyek kétségbe vonták alkalmasságukat a jövő nemzedékeinek oktatására, nevelésére.
Hiszen milyen példát ad az, akivel szinte mindent meg lehet csinálni, akinek a legnagyobb baromságokat is le lehet tuszkolni a torkán, aki képtelen a rá bízott fiatalok érdekeinek következetes képviseletére?
Aki szó nélkül eltűri, hogy elvegyék a beleszólása lehetőségét intézménye tevékenységébe, akit máról-holnapra alattvalói létbe kényszeríthetnek, akinek a kezéből úgy csavarják ki évtizedek munkájával megszerzett jogait, hogy még csak ellenállást sem tanusít, akiknek minden porcikája félelmet sugároz - hát hogy lesz az ilyen emberből példakép és minta a jövő generációi előtt?
Jó, elismerem, volt egy-két pozitív példa is, de a többség tűrt és beletörődött, mondván, majd csak lesz valahogy.

Aztán mára kiderült: nem lesz sehogy.
Ott dolgoznak egy szétvert és ellehetetlenített oktatási rendszerben, mint a gályarabok a léket kapott hajón, ahol felére csökkentett ételadagok mellett dupla csapásszámmal kellene húzni az evezőt, mert a kapitány vizisízni akar.
Hogy erre ráébredjenek, idő kellett, sok idő, tán túl sok idő is, hiszen ha az első alkalommal a mostanihoz hasonlóképpen reagálnak, akkor a hatalom is meggondolta volna, hogy merjen-e ujjat húzni a talán legbefolyásosabb választói csoporttal, kiknek minden megmozdulása országos jelentőségű és országos visszhangot vált ki.
Ehhez persze meg kell mozdulni, méghozzá dühhel és haraggal, mert a hatalom olyan, mint a kutya, megérzi azt is, ha félnek tőle, de megérzi azt is, ha erővel és elszántsággal áll szemben.
Most utóbbit érezheti.
Jóllehet még ugat, de kezdi már a farkát a lába közé húzni.
A pedagógusok felemelték a fejüket és dühösek.
És ami felettébb rokonszenves bennük az az, hogy nem csak és nem főként önmagukért dühösek, hanem tanítványaikért, a jövőért állnak ki.
Ez az igazi hazafiság, nem pedig az a néphülyítő hazudozás, mellyel a hatalom iparkodik elkendőzni a bajokat, melyek ugyan ma az iskolák környékén tapasztalhatók, de valójában égető társadalmi problémák.

Emellett természetesen a pedagógus-társadalomnak is megvannak a maga bajai, sajátos érdekei, melyeket ugyancsak érvényre illene juttatni, mert csak akkor lesz ép az új nemzedékek sora, ha mentálisan ép pedagógusok munkálkodnak személyisége pallérozásán, márpedig a nyomor felzabálja a mentálisan ép személyiséget.
Ha egy pedagógusnak megélhetési gondokkal kell küzdenie, ha meg kell osztania energiáit és figyelmét tanítványai és másod és harmadállása között, hát az bizony meg fog látszani az eredményen is.
Nem szólva az oktatáson túli hatásokon, a nevelésen, a példaadáson.
Ha a hajdani portosz modell szerinti bokacsattogtatós szolgákat nevel az iskola, akkor ahhoz ugyanilyen tanárok kellenek.
Ezt erőszakkal és a madzag állandó mézesen tartásával el lehet érni talán, de ez esetben a bosszút az iskola által kibocsátott emberek minősége hordozza magában.
Rendes emberek lesznek ők, sokat is fognak dolgozni, de soha meg nem fogják érteni, hogy miért bizonyul a teljesítményük mégis kevésnek a XXI. század követelményeihez képest.
Az ő teljesítményeik összessége lesz a társadalom teljesítménye, márpedig ha a sok elégtelen teljesítményt összeadjuk, abból csak elégtelen társadalmi és gazdasági teljesítmény lesz az egyenleg.
Ha a társadalom fejlődésének öt területén egyest kapunk, azokból, ha összeadjuk, nem lesz ötös, az összeadva is csak elégtelen marad, ez pedig az ország számára a legriasztóbb perspektíva.
Hajdan diákjaink helyt álltak nemzetközti összehasonlításban, ma már a futottak még kategóriában is a sereghajtók között vagyunk, és sehol semmi esély nem látszik a fejlődésre.

Ma lepusztult iskolákban, elégtelen körülmények között, frusztrált és megfélemlített, nyomorban tartott pedagógusok foglalkoznak gyertmekeinkkel, unokáinkkal, XIX. századi elvek alapján.
Túlterhelt gyerekek érik el a szégyenletes eredményeket, tanáraikkal együtt gyakorolván a gondolkodás nélküli egyszerre lépés tudományát, miközben énekelgetik: aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére.
Sajnos, ma már az sem kap rétest, aki egyszerre lép, legfeljebb őt nem vágják nyakon az ételosztó süteményes kanállal, de ez se biztos.
Hol vannak már a szép liberális álmok az elektronikus tábláról, a minden iskola számára elérhető információs sztrádáról, a szegregáció megszűntetéséről, a felzárkóztatásról?
Az iskolák nagyszámú funkcionális analfabétát eresztenek a társadalomra, akiknek munkaerő-piaci értéke a nulla felé konvergál, nemhogy csökkentve, de erősítve a társadalmi tragédiát, kizárva a társadalmi mobilitásnak még csak az álmát is.
Szentnek kell lennie annak a pedagógusnak, aki ezek között a körülmények között lámpás tud lenni ebben az óegyiptomi sötétségben.

Ma azért remény ébredt bennem, hiszen a miskolciak megmutatták, hogy aki libacombot akar enni, annak nem elég sohajtozni, hanem el kell kapni a bánatos baromfi nyakát, ehhez pedig összehangolt tevékenységre van szükség.
A liba ugyanis ravasz jószág, már azt hinnéd, hogy elkaptad, de hirtelen huss - odébb repül.
Utól lehet érni, csak el kell zárni előle a menekülés útját.
Nem kell meghatódni a hirtelen támadt engedékenységen, a kenetes dummákon, az igérgetéseken, és ha a hatalom a hazát emlegeti, akkor tudtára kell adni: rablóbanda, mi vagyunk a haza!
Mintha a szaklszervezetek is rájöttek volna, hogy mi a feladatuk, és talán nem tévesztik össze a szükséges kompromisszumok keresését és kimunkálását a különféle zsarolások ellőtti főhajtással.
Vannak még eszközök, melyekkel irányt lehet szabni a folyamatoknak, melyekkel rá lehet kényszeríteni a hatalmat, hogy kedvenc Klebelsbergét tegye félre és igazi szakemberekkel, valódi szakértők bevonásával dolgozza ki a közoktatás-köznevelés új, XXI. századi rendszerét.
Olyan rendszert, melyben a fiatal megtanul írni-olvasni, és olyanná tudják formálni az iskolában töltött évek, melynek eredményeképpen sikerrel tud bekapcsolódni a társadalmi munkamegosztásba, nem a kedves papa pénztárcájának, hanem a képességeinek megfelelő szinten.
Olyan óvoda, iskola kell, melyben jól érzi magát diák és tanár egyaránt, ahol a fiatal személyisége kibontakozhat, ahol végre nem azt akarják bebizonyítani, hogy milyen ostoba.
Olyan iskola, ahol a tanár értelmét és eredményét látja a munkának, ahol nem azt kell éreznie, hogy szellemi fűnyírókezelő, akinek egyforma magasra (alacsonyra...) kell nyírni a pázsitot, hanem aki olyan kertész, mely minden növényének azokat a körülményeket biztosítja, melyek számára a legoptimálisabbak.
És ahol megbecsülik, nem csak erkölcsileg, de anyagilag is.

Most úgy tűnik, mintha a a pedagógusok vissza tudnák szerezni kissé megtépázott becsületüket, ki tudnának lépni a szolgalétből, de nem szabad beérni ezzel és elégedetten hátradőlni.
Folytatni kell a harcot, és nem hallgatni azokra, akik azt mondják, hogy a pedagógus nem sztrájkolhat, nem tüntetgethet, hanem tanítania kell, ha esik, ha fúj.
Rendben van.
Ha a hatalom nem enged, hát be kell menni az iskolákba, és tanítani kell.
Mondjuk matematika helyett a demokráciát, a magyar irodalom helyett az állam szerepéről kell átmenetilleg beszélni, a történelem helyett az önkényuralmi módszerekről, a napi testnevelés helyett meg a stadionok társadalmi hasznát kell összevetni a helyi tornatermek társadalmi hasznosságával.
Tanítani lehetne a korrupció természetéről, a parlamentarizmusról, arról. hogy ki kinek a szolgája, és arról, hogy milyen lenne a kívánatos társadalom a XXI. század Magyarországán.
Lehetne tanítani a tömegmanipulációról, a világban végbemenő folyamatokról, a nagyhatalmakról, az egypólusú világ megszűnéséről, az internet hasznáról és veszélyeiről, a kultúrák sokszínűeégéről, a globalizációról - sok mindenről, ami talán hasznosabb lenne, mint deriválást tanítani az általános iskolákban.   

A társadalmi bizalom kényes jószág, ha egyszer sikerül visszaszerezni, az kivételes kegyelmi pillanat.
Nem lenne jó eltékozolni, mert elveszíteni roppant könnyű.
Szerintem a társadalom most azt várja, hogy a pedagógusok tartsanak ki, és mutassák meg, hogy eredményt lehet elérni, ha mindahányan - diák-tanár-szülők - egyként akarjuk.
A hatalom meg fog hátrálni.
Ha a pedagógusok hátrálnak meg, akkor még nagyobb a baj, mint gondoljuk.
Szombaton eldől a dolog, együtt kell követelni velük a normális iskolát, a jelenlegi állapotok azonnali felszámolását.
Ezzel az oktatási kormányzattal nem tárgyalni kell, ezeket el kell zavarni világgá, lehetőleg azonnal.
Ha tízezren leszünk a Kossuth téren, ez illúzió marad.
Ha százezren, akkor reális lehetőség.
Ha kétszázezren felül, akkor elmondhatjuk: döntöttünk.
Nagy a felelősség, ennek tudatában kell dolgozniuk a szervezőknek.

Remélem, ők is érzik ezt.

:O)))

HA EGY SZIKLA ELKEZD GURULNI...

... a hegy tetejéről, akkor az nem egy azonnali, gyors és folyamatos mozgás.
Hogy útjára indítsák, kellenek hozzá emberek, kellenek eszközök, melyek alkalmasak arra, hogy az évek során a talajba süppedt súlyos kőtömböt kimozdítsák, kellenek munkavezetők, akik megmutatják az embereknek, hogy melyik oldalról, merrefelé kell ezt a sziklát görgetni.
És kell ok, mely elég erős ahhoz, hogy a résztvevők el is higgyék, hogy a szikla legurítása az ő érdeküket szolgálja, merthogy a hegy tövében ott táborozik a népnyúzók kicsi, de erőszakos csapata, meg a hozzájuk csapódott szolgalelkűek és haszonlesők serege.
A hegy legyen mondjuk a társadalom, a szikla az évek során felszaporodott társadalmi elégedetlenség és düh, a hegy tövében meg táborozzon mondjuk a Fidesznek becézett maffiózók csapata.
A szikla feszegetését már régebben elkezdték sokan, de nem elegen.
A  többség leginkább beletörődően legyintett - ott van az a szikla már régen, ha azt lelökjük, lesz helyette másik, nem éri meg a fáradságot!
Voltak, akik szerint ez a világ sora, a szikla úgyis ottmarad, mert a hegy tövében táborozók őrzik azt, ha valaki el akarja mozdítani, úgyis fejbeverik egy NER nevű szerkezettel, mely vazallusok és pár filléren megvett szerencsétlenek kitépett karjaiból készült, melyek azonnal hadonászni kezdenek, ha veszély fenyegeti szeretett sziklájukat, melyben egy porszemecskét a magukénak gondolnak.
Ne tegyünk hát semmit, jobb a békesség.
És mégis, mintha egyre többen lézengenének a szikla körül, némelyikük már ügyibevaló gerendákat is cipel, miközben retteg, mert látott már ilyen gerendákból kereszteket ácsolni, aztán felállítani a Capuából Rómába vezető út mentén,
Forradalmárkodni veszélyes üzem.


A világ népessége két részre szakadt, az emberiség egy százaléka birtokolja az összes vagyon felét, míg a társadalmak fele csak a vagyon egy százalékát. 
A társadalmak felső tíz százalékánál van a vagyon 87 százaléka, és ez a vagyon folyamatosan növekszik, miközben a szegényekhez semmi sem kerül belőle.
Ez a trend az utóbbi években felgyorsult, és a mi országunk sem kivétel, a gazdagok itt is egyre gazdagabbak, a szegények egyre szegényebbek lesznek, előbbiek természetesen az utóbbiak rovására gazdagodnak.
Talán még ez se lenne baj, de a mi társadalmunk újgazdagjai képtelenek az önmérsékletre, a libasültből a csontokat tövig lerágják, egy fecnyi hús, annyi nem marad azoknak, akik az székük mögött várnák a nekik vetett falatokat, de még a csontokat is inkább adják a kutyáiknak, mint a szegényeknek.
Fenn lehet tartani ezt az állapotot ideig-óráig, de eljön majd az a pont, amikor az éhség átcsap erőszakba, de akkor jaj lesz ezeknek, ezerszer is jaj.
Nem csak az élelemről van itt szó, hanem az enberek egyszeri és megismételhetetlen életéről, gyermekeik sorsáról, jövőjéről, mely már megszületésük pillanatában eldőlt.
Az asszonyról, akinek nem jut pénz a gyógyszerei kiváltására, a gyerekről, aki ott alszik hajléktalan apjával-anyjával a város szélén, az erdőben, miközben a politika családbarátságról hazudozik.
A száz fagyhalált haltról, meg akikről mégcsak nem is tudunk, mert a saját lakásukban hűltek ki, és miután egyébként is volt ezer bajuk, hát a halál oka lehetett kihűlés helyett akár Alzheimer kór is - elfelejtettek egy idő óta enni, meg fűteni - ilyen ez a betegség, nem igaz? 
A statisztika mindent elbír, a koncentrációs táborok lakói is túlnyomórészt tüdőgyulladásban haltak meg...


Emellett folyik ezeknek a suttyó tahóknak a dzsentroid urizálása, a vagyonuk mértani haladvány szerint szaporodik, a nép szeméből meg a vagyonbevallásukkal törlik ki a csipát.
Ha valaki egy ilyet elolvas, hát felforr a vére a vagyontalan Orbán, meg a léggömb-jellegű Pasa Park hallatán, miközben szót sem ejtenek Mészáros Lőrincről, akit bátran nevezhetünk Orbán bal zsebének, ha már nem akarjuk strómannak nevezni.
Orbán hordja a világ legérdekesebb öltönyét, ezen csak zsebek vannak mindenfelé, melyiket Kékessynek hívják, melyieket Vitézynek,  születtek erről már igen jó könyvek, nevekkel, mindenféle mutyik taglalásával, de a szereplők senkit nem pereltek be.
Amivel nem foglalkozunk, az nincs.
Az lett volna várható, hogy legalább a kádári középosztályt, az orvosokat, pedagógusokat békében hagyják, de a hiénától hiába várod a mértéktarást meg a diétát, a hiénának gyárilag zabálnia kell, míg csak az utolsó kis csontocskát is szét nem ropogtatja.
Nincs pénz az oktatásra, nincs pénz a pedagógusok bérére, akiknek az Úr - viselkedésük miatt, bosszúból - megadta a jelenlegi hatalom összevetésének lehetőségét a hajdani, elátkozott szocialista kormánnyal, vagy a józan ésszel.
A kórházak lerobbantak, a háziorvosok lassan járókerettel mennek az íróasztaltól a vizsgálóágyig, pénz nincs, csak gigantomán tervek vannak óriás kórházakról.
Építeni kell, mert az építésből lehet lecsípni a sápot, a beteg meg nyugodjék békében.
Aztán majd az új épület is lerobban, mert fenntartására, üzemeltetésére, karbantartására nem lesz pénz.
Benne javasasszonyok gyógyítanak varjúhájjal, sámánok püfölik majd a dobot, mert orvos sem lesz, leszámítva a bangladesi belgyógyászt, akit magunkhoz tudtunk nagykeservesen csábítani.


Most úgy látszik, hogy az áldozatok kezdenek ébredezni, elindultak mindenféle mozgalmak a pedagógusoknál, az egészségügyben, a közlekedésben.
Némelyik szakszervezet is feléledt a hibernálásból, Gaskót már seggberúgták, bár egyelőre még kispárnát kötöttek előtte a fenekére, de eljön még az idő, mikor őt és társait is vizes, szappanos lábbal, ugye...
Ez azért üdvös fejlemény, mert alkalmat ad arra, hogy a rendszer szolgái elbizonytalanodva elspekuláljanak a jövőjükről, melyhez én - parttalan optimizmusom mellett, hitemben az emberi értelemben és jóságban nem megingatva - ajánlom nekik tanulmányozásra a koncentrációs táborok őreinek és kápóinak sorsát...
És reménykedek abban, hogy a pártok is felzárkóznak az ébredező tömeghangulathoz, és addig zavarják világgá korrupt és ezerszer leszerepelt politikusaikat, míg nem a tömeg teszi ezt, mert akkor igen sebesen kell szedni a lábaikat, hogy elkerüljék az érett gyümölcs szindrómát.
A tömeg nem szokott érteni a cizellált finomságokhoz, csak dönt-borít és gyilkolászik - éredkes, az ilyen feladatokra mindig van vállakozó - sokszor az áldozat ódákat tudna zengeni gyilkosa nyelvének minőségéről - a világ már csak ilyen.
Aki a fővárosban él, annak kevés fogalma van arról, hogy milyen a helyzet vidéken- mínusz Felcsút.
És arról sincs fogalma, hogy mi lesz, ha kihal a TSZ-nyugdíjas generáció,  merthogy akkor valóban lehet majd kerülgetni az utakon a hullákat.
Ezért is érdekes a mai helyzet, a találkozás a Nagy Sziklánál.


Már mozog, kicsit meg is emelik néhányan, de ez még nem az igazi.
Majd amikor átbillen a súlypontján, és elkezd lefelé gördülni.
Először lassan, aztán egyre gyorsabban és gyorsabban, időnként a levegőbe ugorva, először csak egy-két óvatlan maffiózót csapva agyon, aki keresztbe akar feküdni előtte, hátha feltartóztatható, de mire a völgybe ér, addigra megállíthatatlan lesz és agyonveri ezt az egész büdös bagázst.
És akkor őröket kell álítani, hogy az életben soha többé ne kerülhessen még egy ilyen szikla a társadalom nyakába.
Gazdagodjon a vállakozó, de adjon az alkalmazottjának is tisztes megélhetést, az állam gondoskodjon a gyerekekről, adjon nekik jövőt, az időseknek meg békés, nyugodt életet...
És a dolgozóknak munkát, mert a munka felemel, a munkanélküliség meg felzabálja az erkölcsöt.
Esetleg egy békés, nyugodt Magyar Köztársaságot.


A sziklából meg faragjunk emlékművet, a szikla alól kinyúló ernyedt bronz kéz fölé véssük fel: így jár mindenki, aki elárulja a népet...

:O)))

LÁZAS TEVÉKENYSÉGGEL LEPLEZETT SEMMITTEVÉS

Poci utazik.
Szinte főállásban, merhogy utazni jó, főleg ha ezt első osztályon teheti az ember.
Ha ilyenkor az ember tízmillió magyar seggeként terpeszkedhet az ülésén, a háládatlan mezei választópolgár meg azt kívánja neki, hogy a megtett kilométereket a Wizz Air economy classának luxusülésein tegye meg.
Ne csak a légitársaságban legyen része - rossz nyelvek szerint -, legyen része a magas szintű kényelemben is, melyet látván bármelyik szardínia-konzerv gyártója zokogna az irigységtől.
Az utazásnak az a nagy előnye, hogy nincs az ember itthon, így nem kell naponta szembetalálkoznia saját dilettantizmusa következményeivel, csak becsukja a szemét hátradől a ülésben, belekortyol a whiskybe és máris elhiszi, amit hirdet - az ország felvirágzását, magyarember felhőtlen boldogságát.
Közben elmereng az utazás kapcsán realizálható eredményeken: sokszor nyolc az negyvennyolc X 20% az annyimint jajdesok, majd az Anikó elkönyveli, a szerződéseket meg felvezeti a Strómanok Könyvébe - de szép is lesz!

Merthogy utaztunk idén már Mongóliába, hol Pocogány azt találta nyilatkozni, hogy mindkét nép egyformán sikeres bizonyos összefüggésekben, emellett hosszú évek után visszatértünk Mongóliába.
A frász tört ki, hogy esetleg Csimedin Szaikhanbideg kormányfő is megígéri, hogy ők is visszatérnek hozzánk.
De nem, így aztán a gazdasági kérdésekre helyezték a hangsúlyt, és ünnepélyesen bejelentett egy huszonöt millió dolláros, EXIMBANK által nyújtott hitelt egy borkombinát felújításához, mely a világban máshol ismeretlen, úgynevezett keceli tablettás legmodernebb technológiával történő előállítását és palackozását fogja segíteni mongol testvéreinknél.
Együtt fogunk működni a fejlett mongol állattenyésztéssel is, a Legnagyobb Hazai Vállalkozó vágóhídja jakot fog vágni, mi meg jó pofát vágunk hozzá, különben nem kapunk csirkefarhátat se!
A Legnagyobb Magyar Üzletlánc ezentúl kumisszal és tevehússal kedveskedik majd vásárlóinak.
Tiltakozom - nem adom a púpom!
A hitel törlesztése szárított teveszarral fog történni, Paks esetleges meghiúsulása esetén ezzel a környezetbarát technológiával fogják forrpontra hevíteni magyarember vérét, ha esetleg túlélné az éves, rendes kriopatikus terápiát, mely az egyes szervek, vagy akár a teljes test hűtésén alapul.
Ártunk és ormányunk ezt díjmentesen biztosítja elesett polgárainak, mely nagyfokú szociális érzékenységre utal.
Ezt irigyelhette meg Bokros Lajos is, mikor a Kossuth téri baráti találkozót szervezte.

A következő uticél Bulgária volt, velük is testvérek vagyunk - kivel nem - nagyon jól mutatott a Mi Vezérünk az aktuális Dimitrov mellett, aki szép nagyra nőtt bácsi.
Amikor egymás mellett álltak, azonnal kiderült, hogy a sors igazságtalan, de végtére is Napoleont se vették volna fel a Buckingham palota őrzésére, mégis mekkora nagy ember volt, csak a szarkofágja három méter hosszú.
Viktornak is ekkora lesz, a tövében tábla, melyen megmagyarázzák, hogy mi az a "kofág"!
Napóleont Szent Ilona szigetére küldték, miután, nagysokára megelégelték a hepciáskodásait.
Szerintem nekünk is megérné, hogy a mi Napoleonunkat száműzzük Szent Margit szigetére, ellenne ott békésen, mi is itt a Duna védelmében, nem egy Hosszú Katinka-alkat, ellenben mindent utál, ami hosszú, még a tőzsdén is shortolni szokott.
Bulgária elnökét is kitüntettük, megkapta a kerítésdrótot a pengékkel és tölgyfalombbal, majd kölcsönösen tiiszteltük egymást, ez pedig igen nagy dolog, merthogy a Vezér szerint a tisztelet Európában manapság hiánycikk.
Például őt se tiszteli senki, jóllehet ő az Unió falbontó golyója, csak rá nem ül még egyelőre Miley Cyrus , viszont a forma ellen senki nem vethet fel kifogásokat.
Vazallusai hiába próbálják meggyőzni arról, hogy amikor Merkel találkozásaik alkalmából maga elé suttogja: Du kleine Ratte, akkor az azt jelenti, hogy valóságos titkos belső tanácsosom vagy, merthogy az arckifejezést, meg amikor leköpi őt, nem találja ezzel a kifejezéssel egybevágónak.
Erről a tiszteletről egyébként a Keresztapában olvashatott, és annyira megtetszett neki, hogy már utasította is a caporegimeket, hogy akiről kiderül a tisztelet hiánya, az kapjon betoncsizmát és építség be a Tisztelet Házának alapjába.

Persze a fáradozás elnyeri méltó jutalmát, ki kell valahol pihenni a kumiszt meg a sopszkát, mi sem alkalmasabb erre, mint Indonézia, ahol találkozhatott sok kis muszlimmal.
Szakértők szerint az indonéz nép kedves, mosolygós, barátságos és szerető szívű, csak az a baj, hogy úgy tíz-tizenöt évenként bekattan és akkor legyilkol egymillió kommunistát, máskor ugyanennyi keresztényt, esetleg európait, a világ túlnépesedése elleni küzdelem jegyében.
Mi a magyar gógyit ajánlotuk fel nekik, ők pedig az erőt, mely velük van, hiszen a legutóbbi terrortámadás után is három-négy óra alatt stabilizálták a helyzetet, mi meg itt lacafacázunk ezzel a rendkívüli állapottal...
Kötöttünk halászati megállapodást is, melynek értelmében mi deklaráltuk, hogy nem halászunk pörölycápára az Indonéz parti vízeken, ők pedig nem tépik ki Áder keéből a pecabotot a Balaton partján.
A népes delegáció esténként kormányülést tartott, meglátogatták a jogdjakartai szultánt, a Vezér tanulmányozta a címet, mint a kissé elkoptatott "Nemzetvezető" helyett alkalmazható megnevezést - tetszik neki.
Balit, az Istenek Szigetét nem keresték fel, Nagyurunknak nem tetszett a többesszám, mi egy Istent kell, hogy tiszteljünk, keresztneve Viktor.

Persze hátra van még a feketeleves, idézése van február közepére Vlagyimír Vlagyimírovicshoz is, ahol válaszolnia kell néhány kínos kérdésre.
Tanácsadói azzal vigasztalják, hogy Putyinnak nincs pénze a paksi hitelre, ami parttalan optimizmusra vall, emellett azt bizonyítja, hogy ezek még soha nem láttak térképet, és abszolut tájékozatlanok a nagyságrendek tekintetében.
A kormányzati propaganda ugyan nem említi, de ha nem derül ki menet közben, hogy Indonéziában beléptünk az ASEAN szervezetébe, akkor még van esélyünk belépni a FÁK tagországai közé.
Mindenesetre ha Moszkva felől kattogás hallik, akkor az nem sarkantyúpengés, hanem bokacsattogás...
Utána persze lehet menni raportra nyugatra is, habár az amerikaiaknál már olyan mélyen elkaparta magát, mint egy vakond, csak le ne fejelje a rotációs kapát.
Szóval, diplomáciai nagyüzem folyik, a közeljövőben felvesszük a kapcsolatot a kanadai eszkimókokkal, és a brazil esőerdőkben is él néhány ígéretes törzs.
A kormánymegbízottak Indonéziában is körülnéztek és tapogatózó tárgyalásokat folytattak Borneon a helyi lakosok vezetőjével, a Nagy Ezüsthátúval, de távozásuk után három órával a gorillák nekimentek az orangutánoknak, talán úgy tizenöt év múlva béke lehet arrafelé is.
Hogy felénk mikor?
Fene tudja, itt talán soha nem lesz béke.
Végtére is magyarok lennénk, nem igaz?
:O)))