2017. május 14., vasárnap
MILLA KOMPLEXUS
Az ország csendes, újra csendes,
Elzúgtak tüntetései...
Szégyen reá! lecsendesűlt és
Szabadságát nem vívta ki.
Magára hagyta, egy magára
A gyáva népet a magyart;
Lánc csörg minden kézen, csupán a
Viktor kezében cseng a kard.
És akkor most itt kérek bocsánatot Petőfi Sándortól a tiszetelelenségért, hogy lángolóan lelkesítő versét kissé átdolgoztam, a mai állapotoknak megfelelően.
Mentségemre szolgáljon, hogy a tavaszi tüntetések kezdetén felmerült bennem a gondolat - ennek itt-ott hangot is adtam - hogy bár a téma változott, de a módszertan maradt, aki hegedülni tanult, az legfeljebb másik darabot fog eljátszani, de nem ad zongorahangversenyt...
Tulajdonképpen a tavaszi akciók a MILLA-sémára mentek.
A rendezők nekiküldték a pofátlan hatalomnak az elégedetlen tömeget, a tömeg kiorditozta magát, majd a rendezők hazaküldték a népet, mely olyan volt, mint a tyúk a viccben - felajzott állapotában futott még két kört az utcákon, vezetés és konkrét cél nélkül, majd eleget tett a felszólításnak.
Így úgy tűnhetett, mintha elért volna valamit, jóllehet az égvilágon semmit nem ért el, a csüngőhasú meg elégedetten nyugtázhatta, hogy már megint remekül kezelte a helyztet.
Amikor a vonulászás közben valami konkrétum jutott volna a tömeg eszébe, akkor mindig akadt néhány lánglelkű forradalmár, aki elordította magát: Mennyünk tovább!
A tömeg pedig engedelmesen skandálta a jó ritmusú felszólítást, és tette, mire felszólították, ment tovább, miközben elfelejtette észlelni, hogy tulajdonképpen körbe-körbe jár.
A népszavazási kezdeményezés ugyanerre a sémára ment, lelkes aktivisták - zömében a pártok és különféle civil szervezetek aktivistái - gyüjtötték az aláírásokat, hogy legyen mire hivatkoznia Orbánnak az olimpia rendezésétől való visszalépés során.
Orbán nem hülye, csak szociopata, ő pontosan tudta, hogy az ország mai állapotában olyan az ötlete, mintha az árokparti közmunkás pályázna a városligeti múzeumi negyed felépítésére.
Ha valaki, ő aztán tudja, hogy az ország koldulásból él, az alamizsnát pedig nem olimpia-rendezésre adják, pontosabban arra nem fognak adni a görög olimpia gazdasági eredményeit élvezve a nyugati adófizetők egy megveszekedett kanyit se, de az ország meghülyíthető része, akik zömében az ő hívei, már nyálcsorgatva várják a megdicsőülést.
Ha viszont egy elmaradt népszavazás - értsd: vereség nélküli visszavonulás - legalizálja döntését, akkor dínom-dánom, a sok ostoba kecske is jóllakott, a káposzta is megmaradt, a tetejébe az előkészítő munkákkal magyarázva néhány milliárdot ismét ki lehetett talicskázni a költségvetésből.
Érthető, a Keresztapának nem csak Rasi saját lábairól kell gondoskodni, hiszen olyan a család, akár a százlábú, és még senki nem látott olyan százlábút, mely a saját lábain támolygott volna, áll stabilan mindegyik, akár a római vallás...
A szörnyű ebben a mainstream magyar értelmiség viselkedése, akinek azért az lenne a történelmi feladata és felelőssége, hogy felnyissa a tanulatlan nép szemét, mely nép jelen állapotában olyan, mint a liba.
Megy a gúnár után boldogan, hiszen nem neki kell dönteni az útirányról, és egyébként is - a liba nem szokott képesújságokat olvasni a lemmingekről, és ha olvas is, szakadékot még nem látott.
Amit meg a szakadékról mesélnek neki, azt mesének is hiszi és legyint boldogan, mert lehet, hogy beleestek már néhányan, na de ő bátor és ügyes, vele ilyen nem történhet.
Az nem igaz, hogy a magyar értelmiség ne lásson át ezen az egyébként nem túl bonyolult ravaszkodáson.
Habár, ha annyi aranygyűrűm lenne, ahány olyan gagyit magyar értelmiségi megvett már az utcai ékszerboltban, mely zöld karikát festett az ujjára, meglehetősen gazdag lehetnék, még, ha nem is egy mészároslőrinc.
Mindenesetre a magyar értelmiség is megosztott, és vagy ideológiai elkötelezettségből, vagy a korpa ellenértékének élvezetétől befolyásolva inkább egymást öli, mint, hogy kiállna az alapvető demokratikus értékek mellett.
Inkább egymással vannak elfoglalva, meg azt magyarázgatják, hogy mit, miért nem lehet, hogy miért nem lehet választáson elzavarni ezeket, vagy ha nem lehet, miért nem lehet másként, ki visz inkább, mint hoz, meg nyalintanak egyet-egyet a felséges seggen.
Várnak, és velük együtt mi is várunk, leginkább a csodára, a messiásra, egy új pártra, egy új tömegmozgalomra, Orbán megboldogulására vag megtérésére.
Már látom is lelki szemeimmel. hogy hamut szór a fejére, de előtte felépíti a Nemzeti Hamu és Pernyeműveket, természetesen uniós támogatásból, majd privatizálja - tulajdonos és az igazgatóság elnöke Mészáros Lőrinc.
Ügyes népek, de van náluk ügyesebb is, akinek a nevével nemigen lehet találkozni a médiában, pedig ezekhez a tolvajlásokhoz bank, bankár is kell.
Naivitásra vallana, ha valaki azt hinné, hogy a pozíció nincs betöltve, és a pozíció betöltője nincs megfizetve.
Az viszont kétségtelen, hogy bár ő a közpénzt magánpénzze, viszont a hálát termelő kapacitásokká konvertálja, és már ez is eredmény.
Ha odaáll is a stadionok tribünjeire, azok nem az ő gazdasági vállalkozásai, a szalámigyárnak meg nincs lelátója.
Ő is rabló ugyan, de hát az volt hajdan Morgan is Amerikában.
Olvasom az ÉS - ben a cikket, mely kilátásba helyezi a bűnösök megbüntetését.
Na, addig álljunk féllábon, meg ne vegyünk levegőt!
Itt, aki az erdőben gallyat gyüjt és hazafelé tolja az ócska kerékpárra kötve, az börtönbe vonul, aki meg ellop egy komplett erdőt, azt nagyvállalkozónak hívjuk.
Az ország gazdaságilag sincs a legfényesebb állapotban, és néhány év múlva visszavonják az engedélyét, melynek alapján ma a templom kapujában ülve nyújtogathatjuk a kezünket a gazdagok felé.
Akkor eljön majd az igazság pillanata, mi meg majd fohászkodunk, hogy bár soha meg ne értük volna.
A nagyobb gond, mégis az erkölcsi állapottal van, hiszen itt lassan már mindenki ellensége mindenkinek, pedig mindenki hallott az iskolában az "oszd meg és uralkodj!" szép elvéről.
Mindegy, majd vonulászunk kicsit, óbégatunk, aztán hazamegyünk nyomorogni, és várjuk, hogy ideérjenek a kínaiak.
Gyönyörű jövő, szép kilátások...
:O)))
2017. május 12., péntek
PÁNCÉLGATYA, VASFÜGGÖNY
![]() |
| MEHÁR A NEVEM, EFFENDI! |
Friss hír, hogy kikerültek a kerítésre a táblák, melyek szerinrt a kerítés áram alatt van, ami hálistennek hülyeség, de ijesztgetésre jó, az összes magyarul beszélő arab farokfelcsapva menekülni fog.
Az a pőre tény, hogy a dupla kerítés mögé egy harmadik kerítés is épül, melyben valóban lesz áram - gyengeáram, melynek segítségével jelezni lehet a határsértés tényét, helyét, - volt már ilyen a nap alatt, SZ-100 jelzőrendszernek hívták.
Egy ilyen berendezéshez is kell rengeteg oszlop meg tengernyi drót, viszont ahol ilyen van, oda nem kell a pengés dróttal koronázott kerítés, amiből már két sort kifeszítettek , szép profitot biztosítva a vélhetően Mészáros Lőrinc tulajdonában levő Első Nemzeti Penge és Drót Műveknek.
Bár, ha lopni kell, akkor Orbán kreativitása felülmúlhatatlan, és mint tudjuk, ő takarékos ember, a fületlen gombért is lehajol, mégis hadd adjak szaktanácsot, mint hajdani határőr.
Jelen állapotát tekintve fennáll a veszély, hogy a jelzőkerítésnek a nemzeti elkötelezettséget nélkülözni kénytelen állatok ( szarvas, őz, liberális, sorosbérenc) szándékosan nekirohannak, a határvadászt felverik legédesebb álmából (enni kap és tetőt a feje fölé, ha szakad az eső...) ez pedig rontja a harci morált és csökkenti az állomány harcértékét.
Ezért célszerűnek látszik egy újabb sor kerítést húzni a jelzőrendszer elé, nevezhetjük akár vadfogó kerítésnek is, egyet pedig a jelzőrendszer mögé a szexuális késztetéseiknek engedő ám régi szeretőiktől elkerített dühös földikutyák ellen, így a kerítésrendszer máris ötsorosra bővült
Utoljára ilyet Verdunnál látott az emberiség, mígcsak a gáztámadások miatt meg nem vakult.
Itt a gáz helyett Habonyt alkalmazunk, ő is tiszta gáz - vakulj paraszt!
A helyettesítő eljárás kétségkívül bevált, magyarember éleslátásban mára már lenyomja a vakegeret.
Ami azt illeti, ha ezt valaki elmesélte volna nekem a klubban 1989-ben, hát halálra röhögöm magam, mert ugyan már azidőtájt is voltak jelei a telhetetlen bírvágynak, darabideig még a gyanakvó népek is azt gondolhatták, hogy megérkeztek a népükért élő romlatlan fiatalok, akik majd rendet tesznek a magyar ugaron.
Ajánlom ezt azok figyelmébe, akik ma azt gondolják, hogy megérkeztek a népükért élő, stb., stb...
Ami Orbánt illeti, három eset van:
1. Kiszámolta az ország + Felcsút + Cinege utca körbedrótozásához szükséges drótmennyiséget, és megállapította, hogy ez jobb üzlet talán még Paksnál is.
2. A paranoiája elhatalmasodott, emellett azt szokta álmodni, hogy meztelen arab férfiak üldözik ágaskodó öntudattal, és azt kiáltozzák neki, várj meg Bucibugyi, Kadhafi sem panaszkodott!
3. 1+2
Szeretem az ilyen felvillanyozó híreket, hát még hogy szeretheti az a mélymagyar koma, aki leordította a hajat a rohatt kebabsütő migráncs fejéről, mert az angolul kérdezte meg tőle, hogy na mi kő?
Tőle, a magyartól, Magyarországon - angolul - tűrhetetlen impertinencia.
Utána még megverte azt az asszonyt is, aki szóvá tette a viselkedését, de meg is érdemli az az ostoba liba, aki egy állaton az emberséget kéri számon!
Rejtőnél persze mindenre lehet megoldást találni, az ilyen embert például egy cellába kellene zárni Mehárral, a törökkel, döntse el Mehár és kis menyasszonya egymás között az etnikai konfliktust...
:O)))
2017. május 10., szerda
EZEKKEL VAN TELE...
Van néhány dolog, melyektől már megcsömörlöttem, de kénytelen vagyok naponta hallani, látni, műélvezni.
Ideje lenne befejezni.
1. Migránsozás
A "migráns" szó maga másik helyre költöző, vonuló személyt jelöl, nálunk meg a "Qrva annyukat" kifejezés szinonimája, Orbán médiaszemetének kulcsszava.
Azonos értelműnek kezelik az illegális bevándorló kifejezéssel, ami már önmagában is hihetetlen baromság, hiszen a bevándorlás szabályozott folyamat, akit a hatóságok nyilvántartásba vesznek, engedélyükkel lép be az országba, az eleve nem illegális, aki kéri a bevándorló státust, az meg még nem bevándorló, aki pedig a hatóságok által kijelölt vagy megtűrt helyen lépi át az államhatárt, az még határsértőnek se minősíthető.
A kifejezés nem fedi a menekült fogalmát sem, jóllehet Európa földönfutóinak jelentős része menekült, akikre mindenféle nemzetközi egyezmények vonatkoznak, melyek aláírói között ott vagyunk mi is, csak éppen hülyének tettetjük magunkat.
Természetesen van olyan is, aki gazdasági okokból keres olyan országot, ahol jobb életet remél, de ezt - ha letelepedését kérelmezi - szintúgy nem tekinthetjük illegálisnak, joga van hozzá, mint ahogy az adott országnak is joga van a kérelmet elfogadni vagy elutasítani.
Jól meg kellene az ilyet fontolni, hiszen az európai zsidóságot éppen azért is irthatták ki a nácik, mert a korabeli országok nem fogadták be őket, mikor elüldözték őket hazájukból.
A mi helyzetünk azért speciális, mert nálunk senki nem akar letelepedni, ennek oka, hogy megfogadtuk Szent István intelmeit ("Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak!")...
Mint ezt szeretjük magunkról hirdetni, vendégszerető nép vagyunk, befogadó társadalom, ami viszont a valóság, az az ország szégyene, amit a világnak mutatunk magunkból, az egy torzult lelkű, szadista koldus képe, egy beteg társadalom.
2. Többet visz, mint hoz.
És egyáltalán, ideje lenne befejezni gyurcsányozást, különösen akkor, mikor ő az egyetlen európai küllemű és mentalitású politikusunk, rajta kívül ilyen léptékben legfeljebb gerinctelen csicskákkal, tehetségtelen és infantilis pszeudo-politikusokkal, mindenoldali populistákkal vagyunk tele, meg nyeretlen és éhes, de felettébb nagy arccal rendelkező kétévesekkel, akiknek élet és munkatapasztalata nulla, és ha nem követtek el még hibát, az csak annak köszönhető, hogy nem volt rá módjuk, de majd bepótolják.
Hogy utóbbiakkal mire megyünk, arra jó példa a Fidesz, az előbbiek meg maguk a két lábon járó kontraszelekció - önjelölt váteszek és a mindenféle pártbürokraták bánatos kollektívája.
Ezzel nem kívánom azt mondani, hogy Gyurcsány hibátlan, a legnagyobb hibája az, hogy nem tanul a hibáiból, de még ezzel együtt sem két libáért megvehető megélhetési, mint azok, akik azon filozofálgatnak, hogy mennyit hoz vagy visz.

Akik ezt latolgatják, azok eddig semmit sem hoztak, de vinni minden nap visznek és torzsalkodásukkal elriasztják a választókat a demokratikus oldalhoz való csatlakozástól.
Be lehet fejezni a terméktelen siránkozást azon, hogy Orbán ilyen, vagy olyan.
Aki épeszű az tudja, hogy az ország egy szociopata rabló és bűntársai kezébe került, ha ezt ötezerszer mondjuk el, attól még nem lesz demokrácia.
Nem siránkozni kell, hanem szervezni a helyi kisközösségeket, pótolni a média hiányát, megmagyarázni a napi politikát, leleplezni a hazugságokat.

3. Ezek mind egyformák, egyik se különb a másiknál.
Ez is egy közkeletű baromság, már hogy lenne egyforma az, aki nem vette fel a fizetését sem azzal, aki lelopja az ujjadról a gyűrűt, miközben a kezed szorongatja?
Aki a semmiből az ország leggazdagabb emberévé vált magas stalluma betöltésének ideje alatt, aki szemrebbenés nélkül hazudozik, szemben azzal, aki őszintén feltárta az ország helyzetét és erre majdnem ráment a politikusi pályafutása?
Hogy lenne egyforma az, aki nyolcszáz kilométer autópályát és háromszáz ipari parkot építtetve bekapcsolta az országot az európai vérkeringésbe azzal, aki teleépíttette az országot stadionokkal, hogy ma már több a stadion, mint a nemzetközi mércét megütő játékos?
Nem, ezek nem egyformák, az egyiket - ha néha nem beszélne feleslegesen - úgy kellene hívni, hogy államférfi, a másikat meg, ha nem védené mentelmi jog, úgy kellene hívni, hogy gyanúsított, később vádlott, majd a végén, hogy elítélt.
Hogy az Orbán papagáj-kórusa miket mantráz, az nem zavar, de hogy a sajátjaink is ugyanabból a kottából énekeljenek, ez azért túlzás.

4. Az ország csődben volt.
Nem, az ország nem volt csődben, csak a pénzügyi világválság hatására a szabadpiaci hitelek elképesztő módon megdrágultak, és az ország lakosságára szinte elviselhetetlen terheket rótt volna, ha nem találunk erre megoldást.
A megoldás az IMF volt, mely sokkal olcsóbb hitelt biztosított, mint amennyiért ma vesszük fel ugyanazokat a hiteleket.
Mi ugyanis tagjai - tulajdonosai - vagyunk ennek a szervezetnek, évente fizetünk is azért, hogy ha pénzügyi nehézségeink támadnának, hát nyújtson segítséget.
A hitelt kellő időpontban vettük fel, jól használtuk fel, a maradványt tartalékba helyeztük.

Ezt aztán azok tapsolták el, akik kárhoztatták felvételét.
Ők valóban eltőzsdézték a hitel-milliárdokat, ahelyett, hogy adósságtörlesztésre fordították volna.
5. Mindennek Putyin az oka.
Lószart mama, mondaná a klasszikus, aki egyébként maga is beállt az alkalmi hülyék kórusába, de ő legalább csak politikai érdekből, az európai egységet erősítendő.
Putyin egy világhatalom elnöke, a jogköre semmivel nem terjedelmesebb az amerikai, nopláne a francia elnök jogkörénél, és mint minden tisztességes politikus, országa érdekeit szem előtt tartva politizál.
Hogy a magyar miniszterelnököt hozzá hasonlítják, az olyan, mint amikor az egeret egy elefánttal állítják párhuzamba, mondván, mindkettőnek négy lába van, s a farka a fenekére nőtt, mert az elefántnak az orra már foglalt volt.
Alsó hangon aránytévesztés ez, az oroszok nagyhangú ócsárlása pedig politikai bűn, de nagyobb baj az, hogy hiba, hiszen egy óriási piaci lehetőséget tolunk el magunktól, egy olyan piacot, melyen a mai napig volna még nevünk.

Be kellene fejezni a ruszofób hisztériázást, egyszer meg kellene nézni végre a térképet.
6. Mindennek Soros az oka.
Na, ez meg a másik baromság, merthogy Soros ugyan nem szereti a kommunistákat, nem szereti az oroszokat, ez tény, de számára Magyarország és legfőképpen Orbán nem tényező, itt meg úgy esik szó róla, mintha gondolkodása centrumában mi állnánk, kivont lángpallosunkkal a kezünkben.
Soros magasról tesz ránk, egyetemestől mindenestől, ha Orbán tovább pattog az egyetem elköltözik innen, hiszen a fogadó ország részére nem jelent költséget, viszont emeli ázsióját a nemzetközi tudományos életben.
Csak a hülye ágál ellene.

Persze, vannak még más dolgok is, melyek idegesítőek, de hadd ne egyedül dolgozzak - szerintetek mivel van még tele a nemzet töke?
:O)))
2017. május 8., hétfő
BAJSZOS SZivAR
Tulajdonképpen - már, ha az átlagot nézzük - rendben is van a dolog.
Áder János, a nemlétező Köztársaság köztársasági elnöke magas méltóságának betöltése alatt olyan terepszínű, hogy a kaméleon térdenállva könyörög neki a receptért, de aztán belehúz, és néhány hét alatt nevet szerez magának.
No, nem egy dicsőséges név, de mégiscsak név, utal nevezetes bajszára, miközben minősíti is viselőjét.
Ha Barbarossa Frigyes kaphatta nevét vörös szakálláról, akkor ő miért ne kaphatná a bajuszáról, mely ezzel az aktussal be is vonult a történelembe.
Miután Orbán másodszor is megválasztotta a nevezetes posztra, beszédet is mondott, szépet, szívhez szólót.
Ha nem ő mondta volna, felállva kellene tapsolnia mindenkinek, csak az a baj, hogy vannak mondatok, melyek nem minden szájból tűnnek hitelesnek.
Ilyenek azok is, melyekben értékeink védelméről beszél, mondván: legalább három dologban jó lenne egyetérteni: mindannyian Európa polgárai vagyunk, a magyar nemzethez tartozunk és tisztességes, becsületes, nyugodt életre vágyunk.
Azt kérte, adjuk vissza a nemzeti ünnepeink méltóságát, és ez ne egymás rendezvényeinek megzavarásáról szóljon.
Hát nem is tudom, de mintha nem emelte volna fel szavát pártja idióta plakátkampánya ellen, mely Brüsszel megállítására szólít fel, ami azért vicces, mert Brüsszel - az EU - mi is vagyunk, mint ahogy az IMF is, és mintha a Közép Európai Egyetem sem a szomáliai gerilláknak képezne parancsnokokat, hanem az Unió számára képez magasan kvalifikált vezetőket.
Utóbbi intézményt bizonyára ismeri, hiszen személyesen verte bele az utolsó szöget koporsójába.
Hogy a magyar nemzethez tartozunk, az vitán felül állna, ha nem éppen az ő pártja osztotta volna meg a nemzetet, mondván, a nemzet nem lehet ellenzékben.
Amikor nagybeteg felettese azt mondja, hogy a magyar emberek, akkor csak a magyar emberek felét érti alatta, azt a felét, mely hajlandó mindkettejüket hatalomba emelni, és eltűrni, hogy vazallusaikkal együtt úgy viselkedjenek, mint Batu kán harcosai ellenfelük legyőzése után, szabadrablás idején.
Azt hiszem, ha bűneiket rangsorolni kellene, ez lenne a listavezető, hiszen a többi már jórészt ebből következik - a kirekesztések, a rassziszmus, antiszemitizmus, a maffiózó küldetéstudatos gőgje, a gátlástalanság, a néppel szembeni alázat hiánya.
És hát igen, tisztességes, becsületes nyugodt életre vágyunk, de hogy legyen tisztességes az a vállalkozó, akinek egész élete munkája mehet tönkre, ha nem asszisztál a korrupcióhoz, mely ugyan mindig létezett, de ilyen nyílt, ilyen pofátlanul természetes még soha nem volt.
Ahogy a példabeszéd is mondja, sokan belepisilnek a fürdőmedencékbe, na de a trambulinról tenni ezt, ez azért túlzás - és itt éppen ez folyik.
És már gátlások sincsenek, Áder főnöke Mészáros Lőrinc és társai néven gátlástalanul lop magának és pereputtyának, most legutóbb a Mátrai Hőerőművet szemelték ki Európa legnagyobb napenergia előállítására épült erőművével együtt.
Hát akkor most ítéljük el azt, aki a megrendelésért cserébe visszacsorgat huszonöt százalékot a fideszes oligarchának?
Nem egyszerű dolgok ezek, de hogy ez bárkiben erkölcsi dilemmát okozhat, ennek egyértelműen ő is oka, még ha funkciója karbantartását bátran tekinthetjük fazonigazításnak is a bikinivonalon.
Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis - írja József Attila és nagy igazsága a mai társadalomban is érvényes.
Hogy ez így van, az Ádernek is köszönhető, aki azért egy bazi nagy csavar a gépezetben, és már régen eljátszotta a jogot, hogy szót emelhessen a becsület mellett.
Nyugodt életet meg olyat kívánok neki, melyben havi harmincezerből kell eltartania a családját - és nem euróban értettem.
Ami pedig az ünnepek méltóságát illeti, 2006 óta erről egyetlen Fidesz-hívő, tag vagy funkcionárius sem beszélhet, és a helyükben nagyon reménykednék abban, hogy nem kerül bevezetésre új nemzeti ünnep, melynek dátuma egy falhoz, az előtte állók mögött porzó vakolathoz kötődik.
És ezen nem változtat semmit, hogy az ellenzék gyenge, mint a májusi libapotty, hogy azzal üti el az időt, hogy Áder beszédét jeltolmácsként marionettbábúval nyomatékosítja, az sem, ha már valóban csak röhögni tudunk, mikor Orbán a hat lakosú faluban egy majd' hatszáz millióért épített csodapark, a hülyeség emlékparkja tövében idétlenkedik, mert ez az egész valahol azért már a legalja.
A plakátkampányokkal, a mémekkel, a nemlétező migránsokkal együtt, hiszen innen már csak egy lépés, hogy a marslakók támadásával hülyítsék a népet, de ha egyszer már elfogytak az ötletek...
Szánalmas ország szánalmas köztársasági elnöke úgy csinál, mintha hinne Meseországban, pedig ennél azért ő értelmesebb!
Ezért is lehet, hogy látták, mikor ült a patakparton és a kifogott keszeggel beszélgetett:
"Halacska, ha újrakezdhetem, szabadon engedlek, nem adlak oda Viktornak, nem lesz belőled sülthal!"
A keszeg nem felel, Áder meg majd hallgat tovább, mint a sülthal.
De azért a keszeget megsüti ő is...

2017. május 7., vasárnap
ORBÁN ÁTVILÁGÍTÁSA
Demeter Márta volt szocialista, jelenleg független képviselő arról érdeklődött a belügyminisztertől, hogy Orbán Viktor átesett-e nemzetbiztonsági átvilágításon.Természetesen a belügyminiszter nem a kérdésre felelt, hanem arról tájékoztatta a kíváncsi kérdezősködőt, hogy a vonatkozó jogszabályok szerint a kormányfő nemzetbiztonsági átvilágítása nem előírás, és ezt azzal indokolta, hogy "a törvények szerint a kormányfő úgyis megismerhet minősített adatokat, hogy nincs átvilágítva, titoktartási nyilatkozatot sem iratnak vele alá és személyi biztonsági tanúsítványa sincsen."
Ügyes.
Mindig gyanítottam, hogy Rejtő Jenő megelőzte korát, ő ugyanis már évekkel Orbán születése előtt megírta, hogy ha ki akarsz maradni egy névsorból, célszerű azt neked olvasni...
A balhé éppen akörül alakult ki, hogy Gyurcsány megvádolta Magasztos Urunkat, hogy az oroszok kezükben tartják - konkrétan úgy morzsolgatják a mogyoróit, mint háziasszony a kukoricát kedvenc libájának, melynek következtében nagyurunk úgy csattogtatja nekik a bokáját, mint a Noszty fiú a megyebálon.
Hogy aztán ez most igaz, vagy nem igaz, ebben az esetben lényegtelen is, a lényeg itt a lehetőség: a jelenlegi szabályozás szerint így betölthetné a miniszterelnöki pozíciót Kim Philby, James Bond, de akár Rökk Marika vagy Mata Hari is, ha Magyarországon elképzelhető lenne egy női miniszterelnök.
Nopersze, mi nőügyekkel nem foglalkozunk, hálistennek, így máris több, mint ötven százalékkal csökkentettük a kockázatot, hogy miniszterelnökünk idegen hatalom ügynöke, vagy idegen hatalom által zsarolható legyen.
Persze ez a zsarolás nem nézhet ki zsarolásnak, elég az, ha az érintett tudja, hogy mi tudjuk, aztán amikor megkeressük egy ajánlattal, melyet nem lehet visszautasítani, akkor ő tudja, hogy - ahogy a klasszikus fogalmaz - vagy az aláírása, vagy az agyveleje kerül a papírra, melyet aztán nevezhetünk akár nemzetközi szerződésnek is.
Akárhonnan is nézegetjük ezt a dolgot, mindenhonnan és minden megvilágításban siralmas képet kapunk, pedig Nagyurunk a maga testi valójában egy Adonisz az ő golyóálló mellényében, hiszen csak meg kell nézni legutóbbi médiaszereplését, melyben a kisgeci a nagygéci nénivel társalgott.
Nekem legjobban az tetszett, mikor felrikkantott a disznók láttán, hiába az ember legjobban a sajátjai társaságában érzi magát...
Mégis, azt hiszem, hogy a magyar miniszterelnökkel szemben illik egy kicsivel magasabb követelményt támasztani, mint az átlagemberrel szemben illene, például nem lenne baj, ha olyan valaki töltené be a posztot, akinek nem mondhatja senki, hogy márpedig ha nem tudod a dolgod, hát ott fogsz a sitten papás-mamást játszani (papa leszopja a mamát...) hátralevő életedben, és hidd, hogy lesz, aki kihívást fog látni abban, hogy egy miniszterelnök szopja, míg csak be nem horpad a homloka.
Az emberek hálátlanok, az árokparti Rambók nem fogják díjazni a teljes foglalkoztatottságot, nem csettintenek majd elismerően a szomszéd zárkában szobalányi feladatokat ellátó Lőrinc barát gyarapodása láttán, mert addigra Nagyuramék már szegények lesznek, mint a templomi segédegér és a Tiborc(z?)oknak ezer okuk lesz a panaszra...
Tulajdonképpen ez ennek az ügynek a veszélye is.
Régebben a vesztenivaló is kevesebb volt, tán egy kőbányányi, de ma már egy fél ország, és ez csak személyesen az ő vesztenivalója, mert a vagyon az övé, és csak a kockázaton osztozik a strómanokkal.
Ha ő bukik, és egy tökös vezetés jön, akkor vele bukik a birodalma is, ehhez pedig csak a felhatalmazásunk kell, na meg egy alkalmas váltógarnitúra, politikai strómanjai nélkül.Ma már a politikai élet is úgy néz ki, mint a gazdaság, a pártok fele az övé, csak mások neve alatt üzemelnek, ezért aztán kézzel-lábbal ragaszkodnia kell a hatalomhoz, hiszen egy bukás maga a halál - és még jó eset, ha csak átvitt értelemben.
De, ha már az átvilágításról esett szó, akkor én nem hagynám ki a lehetőséget, hogy kezdeményezzem: a képviselői stallumok elfoglalásának legyen előfeltétele egy egészségügyi alkalmassági vizsgálat is, a kormány és legfőképpen a miniszterelnök és a közjogi méltóságok tekintetében a pszichiátriai és pszichológiai alkalmasság vizsgálatával egybekötve.
A vizsgálatot pedig végezzék a szakma nemzetközileg ismert legjobbjai, kerül, amibe kerül.
Mégiscsak röhej, hogy a buszvezető, aki mögött ötven ember ül, pályaalkalmassági vizsgálatra kötelezett, az az ember, aki mögött tízmillióan ülünk kiszolgáltatottan, köztudottan pszichiátriai eset, egy ország röhög rajta, amikor a népnyelv szerint évente többször is generáljavításra megy Grazba, és gyógyszerei mellékhatásaként a nyelvét lengeti.
Igenis, jogunk van tudni annak az embernek az egészségi alkalmasságáról, akire rábíztuk a jövőnket, a gyermekeink, unokáink jövőjét.
Még egy egészséges ember is lehet becstelen, lehet tehetségtelen, lehet lusta, lehet buta, de azt azért megérdemelnénk, hogy olyan ne kerülhessen a miniszterelnöki székbe, aki szociopata, pszichopata, vagy kleptomániás.
Minden elismerésem Demeter Mártáé, ha sikerül keresztülvinnie az átvilágítást.
És ha sikerül a miniszterelnököt a Nemzetbiztonsági Bizottság elé állítani, akkor Gyurcsány Ferencé is, hiszen ő - ha a miniszterelnök megjelenik a parlamenti bizottság előtt - szintén ott lesz, és ígérete szerint bizonyítékokkal fog előhozakodni.
Nagy baj, hogy az ország nem érdeklődik a téma iránt, hiszen ez a jövőnk szempontjából messze fontosabb, mint akár a CEU kérdése is, - ha ezt megoldaná az ország, a CEU ügye automatikusan megoldódna.
Reménykedjünk, hátha egyszer győz majd a józan ész ebben az országban...
:O)))
2017. május 6., szombat
ANYÁK NAPJA
Tulajdonképpen igazságtalan ez az egész, hiszen ha igazságosak szeretnénk lenni, akkor az év minden napját nekik szentelhetnénk.Nekik, akik páratlan lehetőséget adtak nekünk, olyan lehetőséget, melyet senki mástól meg nem kaphattunk volna: az élet lehetőségét.
Ha mást nem is tettek volna, már ezzel is kiérdemelnék a hálát, hiszen békeidőben élni szép, élni jó, már persze, ha valaki el tudja fogadni, hogy az élet magában hordozza a szenvedést és a halált is.
Mégis, még ezzel együtt is, kevés ember van, aki nyűgnek találná az életet, inkább megpróbálja megtalálni annak kisebb-nagyobb szépségeit, örömeit.
Szerencsés korban élünk, nem kell menekültként keresni helyünket a világban, legfeljebb migránsok vagyunk, akik - egyelőre még - csak saját döntés eredményeként, gazdasági okokból kénytelenek elhagyni hazájukat, joggal lehetünk hát hálásak anyáinknak.
Anyának lenni nem egyszerű dolog, és most tekintsünk el a szülési fájdalmaktól, pedig, ha a vetés is olyan fájdalmakkal járna, mint az aratás, már régen kihalt volna az emberiség.
Az anya feladata pedig csak ekkor kezdődik.
A számtalan átvirrasztott éjszaka, a gyermekbetegségek miatti aggodalmak, a kisebb-nagyobb balesetek során átélt ijedtség, a gyerekkel kapcsolatos feladatok olyanná teszik az anya életét, mint a pilótákét - a megterhelés miatt minden év kettőnek számít.
De ők bírják, és ha saját magukra nem is jut mindig elegendő erő és energia, a gyereknek mindig megvan minden, amire aktuálisan szüksége van.
Természetesen vannak azért kivételek is, az önző anyák anyasorba cseperedett önző gyermekei, akik saját életük korlátozásaként élik meg az anyaságot, hatalmas akadálynak önmegvalósításuk versenypályáján.
Soha nem értettem meg őket igazán, hiszen gyereket szülni nem kötelező, de ha már megszülte valaki utódját, hát felelősséggel is tartozik érte - természetesen a másik szülővel együtt.
Ők a kivételek, a deviánsok, akik szembe mennek nem csak az emberséggel, de a természet törvényeivel is.
A mai világban lehet jó és rossz példákat egyaránt találni, vannak szép családok, és vannak elvált szülők is, akiknek gyermeke egészséges légkörben cseperedhet, mert az anyák nem akarják bajaikat, gondjaikat gyermekeikben tovább éltetni.
De vannak anyák, akik a gyermeküket a volt társ zsarolásának eszközeként használják, nem törődve azzal, hogy milyen szenvedéseket és torzulásokat okoznak a gyermek lelkében.
Ők vannak kevesebben.
Az anya felelőssége rendkívül nagy, hiszen általában nagyrészt ő neveli-gondozza gyermekét annak úgy hatéves koráig, márpedig hatéves korára nagyjából kész az ember, innen már csak finomítani, csiszolni, fényezni lehet, de minden alapvető tulajdonsága kialakult már.
Ezekben az években leginkább az anyjához kötődik, ő kis élete naprendszerének központi csillaga, az igazodási pont, a megfellebbezhetetlen tekintély.
Mint kisliba a Libamama után, úgy megy a kisgyerek is anyukája után, korlátlan, feltétlen bizalommal.
Nyomasztó, de gyönyörű felelősség
Az anyák túlnyomó többsége eleget tud ennek a gigászi feladatnak tenni, tisztelet és megbecsülés érte mindannyiuknak.
Ezzel persze nincs vége az anyaságnak, nem olyan ez, mint amikor egy félkész munkadarabot átadunk a futószalag következő fázisának.
A gyermek ugyan szépen lassan leválik szülőjéről, de a szülő soha nem szűnik meg aggódva szeretni gyermekét, még, ha az már vén nyugdíjas is.
Ha olyan szerencsés valaki, hogy öregen is fel tudja köszönteni az édesanyját, hát számítson rá, hogy nevelés vagy aggodalmak áldozata lesz, hiszen számára életkorunktól függetlenül gyerekek maradunk, akit vigyázni, óvni kell.
Ez néha nagyon vicces, de megható is egyben, boldog az, akinek része lehet benne.
Kedves Édesanyák, Anyuk, Anyukák, Mamák és Nagymamák, köszönjük nektek, hogy voltatok és vagytok, ha valamit is elértünk az életben, ami nektek és nekünk értékes és szép, azt javarészt nektek köszönhetjük.
Köszönjük, hogy szerettek minket és tudnotok kell, hogy mi is szeretünk titeket.
Akkor is, ha az élet úgy hozza, hogy fáradtabbak, neadjisten ingerlékenyebbek vagyunk, ha bokros teendőink között kevesebb idő jut rátok - az ember esendő, de hát ki tudná ezt jobban, mint ti...
Anyák Napján éltetekben-holtatokban tietek a gondolataink, az örömünk, a szép emlékeink, a szeretetünk.
Ha velünk vagytok, hát éljetek velünk még sokáig erőben, egészségben, és szeressetek minket, ez éppen elég nekünk.
Ha már csak az emléketek él, akkor tudnotok kell, ott a felhő szélén lógázva végre a lábatokat, hogy gyermekeitek nem feledtek el, a szívükben örökké éltek.
És mindannyitoknak tudnotok kell, hogy amit tőletek kaptunk, azt továbbadjuk.
Reméljük, a mi gyerekeink is hálásak lehetnek érte egyszer...
:O)))
2017. május 4., csütörtök
ADÓBUHERA, PARASZTVAKÍTÁS
Közelednek a választások, itt az ideje, hogy kiderüljön, hogy mienk minden kormányok legjobbika, nem is szólva a Kedves Kormányosról, aki éppen félúton tart a kormányosból a kormányzóvá válás felé, de ehhez ma még kell egy választási győzelem.
Így aztán elindulnak a népszerűségnövelő intézkedések, a kormány úgy szórja a pénzt állampolgárai közé, mint gazdasszony a kukoricát kedvenc libája elé, tegyük hozzá, hogy a céljuk hasonló, mindketten le akarják vágni azt, akinek ma kedveskednek.
A népszerűséget úgy lehet növelni, ha adókedvezményekkel és támogatásokkal kedveskednek a gyanútlan áldozatoknak, továbbá adnak valamit a nyugdíjasoknak is, akik még mindig pofátlanul sokan vannak, kétmillióan szívják el a levegőt szerető gyermekeik elől.
Talán kezdjük velük.
A legjobb trükk az, ha azt adjuk oda kegyként, ami egyébként is jár nekik.
Szeretett kormányunk itt csapdába esett, hiszen a nyugdíjak reálértékének megőrzése érdekében abban érdekelt, hogy minél kisebb inflációt mutasson ki, és minél később fizesse ki valóságosan a kötelező nyugdíjemelést a nyugdíjasoknak, mégis, most jó lenne barátságos hangulatba hozni az érdekelteket.
Ennek kissé ellentmondani látszik, hogy idén az elemzők kettő és három százalék közöttire prognosztizálják a pénzromlást, de van elemző, aki három százalék felettire tippeli.
Törvény szerint a nagykeservesen másfél százalékosnál valamivel többre feltornázott év eleji kifizetés és a valóságos emelés közötti különbség kifizetésére novemberben kell sort keríteni, csak hát az infláció addig sem pihen, a nyugdíjas meg azt érzi, hogy egyre kevesebbet kap a pénzéért, ezért aztán most bölcs uraink előre akarják hozni az emelést, vagy annak egy részét.
És meghirdették, hogy majd jön a választási alamizsna is, egyösszegben-jósokpénz, már nem Mészáros Lőrinci értelemben, hanem Julcsa néni léptékének megfelelően, akár öt zacskó csirkefarhát értékében is...
Arra azért rettenetesen vigyáznak, hogy az öregségi nyugdíjminimum összege ne emelkedjen,
jóllehet mindenki tudja, aki ebben illetékes, hogy a 28500,- Ft-ból legfeljebb éhen lehet halni.
Viszont a nyugdíjat évente emelni kell, és a nyugdíjminimum emelése viszi magával azokat a támogatásokat, melyek mértéke - például a Gyes-é - a minimálnyugdíjhoz van kötve.
Kíváncsi vagyok, hogy a javaslat, mely szerint a minimálnyugdíj összege legyen ötvenezer forint, vajon átmegy-e a Parlamenten, és lesz-e annyi esze az ellenzéknek, hogy erről név szerinti szavazást követeljen.
Tovább folyik az adóbuheráció is, a családosok adókedvezményét kívánják növelni például.
Én lennék az utolsó, aki a gyermekektől sajnálná a pénzt, de én a tiszta adórendszer híve vagyok.
Fizessen mindenki egységes elvek mentén adót, aztán az állam ebből az adóból támogassa azokat, akiket támogatásra érdemesnek tart, de a pénz először kerüljön be az államkasszába.
Után majd kiderül, hogy a nép igazságosnak tartja-e, hogy annak a gyereke, akinek van munkája, kapjon állami támogatást, és minél többet keres a szülő annál többet, vagy azt gondolja, hogy a gyerek az gyerek és őt kell támogatni, nem a szülőt.
Merthogy a családi pótlék utolsó emelésének dátumát talán az egyiptológusok tudnák meghatározni Kheopsz fáraó sírkamrájának hieroglifáinak megfejtése után...
Így tiszta lenne a kép, nem lehetne olyan hülyeségekkel etetni az embereket, hogy a vállalkozó hadd rendelkezzen közvetlenül a társasági adójáról, merthogy ez úgy csalás, ahogy van.
Amiről a vállalkozó rendelkezik, az nem az ő adója, hanem az állam adóbevétele, a te meg az én pénzem, mert ha igaz, amit ezek állítanak és ez a pénz elvesztette közpénz-jellegét, akkor ez az állam elvesztette épeszű jellegét.
De optikailag mást mond a gyanútlan állampolgárnak, ha nem azt mondják, hogy a Botlábú Fiúk stadionjára kifizetett az ország száz lélegeztetőgépnyi összeget, mintha azt mondanák, hogy a Hentes és Mészáros Kft társasági adójából támogatta ezt a feltörekvő csapatot egy stadionnyival...
Illúzióim nincsenek, a nagyonokos magyarember könnyes szemmel fogja kirablója kezét csókolgatni, ha megkapja azt, ami jár, és ami sokkal kevesebb, mint amit érdemel.
Mészáros meg fogja venni a Mátrai Hőerőművet, mely a magyar áramszükséglet tizenhárom százalékát adja.
Ennek utána aki még elhiszi a rezsicsökkentésről szóló meséket, az megérdemli...
Választás előtt állunk, figyelni kell nagyon, de - mint hajdan Rodolfo mondta, csak a kezüket, mert csalnak.
Most is, mint az elmúlt években is tették...

2017. május 3., szerda
KÁDÁR ÁRVÁI
Nézegetem a televízióban a május
elsejei közvetítést, hallgatom a szónokot, aki kifejti, hogy május elseje nem
kommunista ünnep, és nem Kádár János ünnepe.
Bizony nagy bölcsesség ez, habár igen ostobának kellene annak lenni, aki egy ilyen állítással ellenkezőt megfogalmazna, nincsenek is ilyenek sokan.
De azért van ezzel a kissé feleslegesnek tűnő cáfolattal kis baj, mert aki korrekt, az úgy fogalmaz, hogy nem csak a kommunisták és nem csak Kádár ünnepe, mert ettől a kis szócskától válhat igazzá az állítás.
Abba már bele se mennék, hogy ki a kommunista, hiszen a kor pártjának neve is Magyar Szocialista Munkáspárt volt, mely kongresszusain maga is leszögezte, hogy nem a kommunizmust, hanem a szocializmust építi.
Nyolcszázezren voltunk, akiket ma kommunistának hívnak, ifjúkommunista ugyanennyi.
A szónok előtt ott áll zömében ősz hajú. ráncos arcú közönsége, Kádár árvái.

Nem csak ez előtt a szónok előtt
állnak, de szinte minden párt mindenféle szónokai előtt is, hiszen a társadalom
gerince ma belőlük áll, a rendszerváltás idején harminc-harmincöt éves, és
ennél idősebb emberekből, akik tudják, hogy amikor Kádár koráról beszélünk,
akkor miről is van szó.
Ők azok – mi vagyunk azok – akiket cserbenhagyott a történelem.
Ma ezek az emberek nyugdíjba készülnek, vagy már nyugdíjasok, és amikor arról hallanak, hogy Görögországban csökkenteni fogják a nyugdíjakat, kiveri őket a hideg veríték.
A világ összement, ami megtörténik ma Görögországban, az megtörténhet holnap Magyarországon is…
Kádár népe, mely hajdan saját országának tulajdonosa és legfontosabb szereplője volt, ma megtűrt, lesajnált ember saját hazájában, jóllehet mai urai még most is azt a vagyont fosztogatják, melyet ő halmozott fel, melyet ő épített, melyért az ő körme kopott.
Leértékelt nemzedékek, megtűrt – vagy lassacskán már meg se tűrt – személyiségek, akiknek a nagypofájú utódok elvették a múltját, elvették a jövőjét is, és akinek jelene oly siralmasan különbözik a Kádár-kor létbiztonságot adó állapotaitól.

Kádár népe hallgatja a fennkölt
szólamokat, közben elnézegeti, hogy a kőbányász fia, a lófelcser unokája hogy lopja
az ország vagyonát, és miként próbálja ellehetetleníteni az iszákos apa mellett
gyerekeit tisztességesen felnevelő gyári munkás Katus fiát, miközben kéz a
kézben szidják felmenőiket.
Merthogy amikor a Kádár-rendszert szidják, szüleik életét értékelik le, az ő munkájuk értelmét vonják kétségbe, miközben ők is, követőik is ezidáig még csak Európa alamizsnájáért nyújtogatták a kezüket, és hárommillió nyomorgót adtak az országnak.
Kádár árváinak nincs ma képviselete ebben az országban, pedig ők vannak többségben, csak sajnos megettek minden maszlagot, melyet eléjük villáztak, és megmérgezték a lelküket.
A liba is be tud rúgni, ha rohadt gyümölcshöz jut, mi is meg tudunk részegedni a hazugságoktól, hiszen a sok hazugság ad valamiféle felmentést számunkra, mikor azt kérdezzük magunktól, hogy miként lehettünk olyan ostobák, hogy hagytuk kiénekeltetni a szájunkból a sajtot.
Leírtak bennünket, és ezt felettébb nehéz tudomásul venni annak az embernek, aki egész életében dolgozott, alkotott, hiszen abban a korban volt munka, volt munkahely, és a munkának is, a munkásnak is volt becsülete.
Most meg állunk a különféle tribünök előtt és hallgatjuk, hogy mekkora barmok is voltunk, mert dolgoztunk, neveltük a gyerekeinket, kuporgattunk a Trabantra és évente két hétre elmentünk a szakszervezeti üdülőbe nyaralni.
Megérdemeljük persze, hiszen mi is eltűrjük, hogy gusztustalan nyilatkozatokat tegyenek arról a korról és névadójáról, aki mellesleg az elmúlt néhány évszázad legtisztességesebb és legnormálisabb politikusa volt, csak azért, mert néhány mai politikus úgy véli, hogy nagyobb lesz, ha Kádárt kicsinyli.

A legviccesebb, amikor a húszévesek
mondanak megfellebbezhetetlen igazságokat arról a korról és úgy kezdik el
demokratikus működésüket, hogy kirekesztenek.
Jött létre már itt világmegváltó párt generációs alapon, most megint szerveződik egy, ami csak azért baj, mert az ország nem csak húszévesekből áll.
Ha csak húszévesekből állna, akkor nem kellene itt Orbánnak véres verítékkel erőlködnie az ország elpusztításán, éhes és erőszakos utódai fele idő alatt végeznének a feladattal.
Pedig hát, még él Kádár népe, és ha valakik, hát ők aztán tényleg felelősséget éreznek utódaikért, miközben ezt a felelősségérzetet visszafelé, a saját bőrükön nemigen tapasztalják.
Úgy látszik, minden nemzedéknek személyesen kell megtapasztalni majd azt, hogy gyerekeik viselkedésében saját magukkal találkoznak szembe.
Természetesen itt nem a te gyerekedről van szó, hanem a társadalomról, a társadalmi felelősségvállalásról.

Kádár árvái szép ütemesen ballagnak
a temető felé, egyelőre még nem kell egymást cipelniük a hátukon, de ez már
csak a kor társadalmi humánumának maximuma, ki tudhatja, mit hoz a holnap?
Félreértés ne essék, nem tisztán csak a pénzről van itt szó, hanem az emberi tisztességről, örökségünk megbecsüléséről, korrektségről és bölcsességről, vagy mindezek hiányáról.
A politikusi tisztesség hiányáról.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)