DIE WUNDERWAFFE

 

Az ukrán háború még abban a stádiumban van, mint a németek voltak a második világháborúban a Seelowi magaslatok elleni csaták idején.
Lassan elfogynak a katonák, elfogynak a készletek, elfogy az erő, már csak a csodafegyverekben bízhatnak, vezéreik pedig nemlétező hadosztályokat vizionálhatnak, miközben a hadrafogható férfiak láthatólag nem akarják életüket áldozni Zelenszkíj Ukrajnájáért.
Igazuk van.
És igaza van mindazoknak, akik azt a véleményt képviselik, hogy az ukrán nép számára is ezerszer jobb lenne a mai helyzetnél egy katonailag semleges, atomfegyver és nácimentes, demilitarizált, termelő és kereskedő Ukrajna.
Az oroszok megmondták, hogy nincs kifogásuk Ukrajna Európai Unióhoz való csatlakozása ellen, ez ellen a lengyel és francia parasztoknak van kifogásuk, mert az ukrán csatlakozás az európai mezőgazdasági termelés összeomlásával járna, ez pedig a ma hatalmon levő európai elit számára végzetes lenne.

Az ukrán paraszt számára pedig intő példa kell legyen a magyar mezőgazdaság története, mely Európa egyik vezető mezőgazdasági termelőjének, feldolgozóiparának totális tönkretételéről szól.

A globális Nyugat elszámította magát.
Stratégiai vereséget szeretett volna mérni Oroszországra, megroppantani az Orosz Birodalmat, lehúzni ha lehet még a regionális hatalmi centrum szerepénál is alább és lehetőleg szétdarabolni.
Ehhez Ukrajna lett volna az eszköz, és ma Ukrajna szétdarabolásáról hallani időnként igencsak reálisnak tűnő prognózisokat.
 Oroszország pedig erősebb, mint valaha és egyértelműen világpolitikai játékos.
Mindezt úgy, hogy közben Anglia csatlósszerepbe kényszerült, Franciaország nevének hallatán pedig a nyugati politikusok is csak legyintenek, míg Németország ismét belekezdett egy kilátástalan  hazárdjátékba.
Az USA - azzal hogy egymáshoz szorította  Kínát, Oroszországot és most már Indiát is, -egyértelműen defenzív pozícióba szorult.
Erős ellenfelei támadtak Ázsiában, Afrikában és már Dél-Amerikában is, miközben kezelnie kell saját belső problémáit, harcolni a világgazdasági vezető szerep várható elvesztésének rémével, a dollár egyeduralmának megszűnésével, ellenfelei katonai megerősödésével.
Trumpot sokan szeretik lekezelni, hülyének nyilvánítani, pedig csak - felismerve a reális helyzetet - szeretne Amerika számára elfogadható megoldást keresni a problémákra, minél jobb pozíciót elfoglalni az alakuló új világrendben.
A stílusa meg olyan - amilyen, hol bunkósbotot, hol mézesmadzagot lóbál, inkább kevesebb, mint több sikerrel.
Szerencsétlenségére még a hajdani gyarmattartók bűni is az ő fejére hullanak vissza, mint az izraeli - arab helyzet, melynek magvait az angolok vetették el úgy egy évszázaddal ezelőtt.

Félelmetes nézni, hogy hazai fotelforradalmáraink milyen lelkes hívei lettek az oroszok móresre tanításának.
Virágzik a ruszofóbia, a sinofóbia, India pedig még meg sem érintette a lelküket...
Szomorú látni, amint mindenkit lenéznek, aki bármilyen tekintetben eltér a mi kultúránktól vagy kulturálatlanságunktól, ahogy egy saját maguk becsapásából összelapátolt, vélt erkölcsi magaslatról ítélkeznek csalhatatlanul.
Bedőlnek mindenféle primitív propagandának, és már csak napok kérdése, hogy drónokat lássanak a Parlament felett, pedig nincs is augusztus 20...
Sajnos Magyarország soha nem tanul a történelemből, inkább ír magának egy kedvezőbb változatot, aztán addig ismételgeti, míg el nem hiszi.
Nemigen értjük a világot, régebben a mi nézőpontunkat béka-perspektívának hívták, de a békák ezt kikérték maguknak.
A világ a megsemmisülés határán táncol, miközben nálunk folyik a homokba pipiske, Zsoltibácsizunk, kétharmadról fantáziálunk, miközben zeng az ég...
Az európai ember a történelmet egyenes vonalú fejlődésként szemléli.
A kínaiak körkörös folyamatként.
Nekik van igazuk...


:O)))

SHANA TOVA

 

VALAMENNYI ZSIDÓ BARÁTOMNAK!

ROMULUSZBÓL RÉMUSZ

 

Érdeklődve figyelem a hazai közélet virágba borulását, melyet leginkább a titánbuzogány virágzásához tudnék hasonlítani, mely szintúgy csak négyévente következik be.
Igaz, akkor viszont a világ legbűzösebb virága bontja szirmait, és ezzel a maga műfajában felülmúlhatatlant alkot.
Ezrek és ezrek ugrálják körül, hogy szippantsanak a ritka illatból, majd együtt sajnálkozzanak, gyors elvirágzása miatt.
A titánbuzogány ebben is hasonlít a tiszavirághoz, mely egyre nehezebben viseli sorsát, pedig nagyurunk még be sem vetette a nehéztüzérséget - hejde' temető a Tisza, mikor kivirágzik, ugye.

Most éppen a volt vezérkari főnök van soron.
Ruszin Szendi Romulusz nem is olyan régen még a Fidesz kedvence volt.
Ő volt az, aki végrehajtotta a Nagy Mészárlást a honvédség tábornoki és tisztikarában, jóllehet tanulhatott volna Haynau sorsából, akit a császár a piszkos munka elvégzése után talonba tett.
És még mindig jobban járt, mint Jagoda, akit kiretusáltak az életből.
Haynau - stílusosan - Nagygécen vett kastélyt, birtokot és boldogan élt, míg meg nem halt, és valószínűleg így élhetett volna hősünk is, ha több esze van, de hát neki politikai szerepet kellett vállani.
Ez az álmoskönyv szerint egy katonánál seggberúgásokat és szerencsétlenséget jegyez.
Bekötötték a Nemzet Megmentőjéhez, aztán hagyták, hogy olyan legyen, amilyen, mert tulajdonságai alkalmassá tették szerepére.
A hibát ott követhette el, hogy jártatta a száját.
Ha hallgatni tud, Orbán neki is adott volna tisztességes megélhetést, mert nem szereti az olyan ellenségei számát szaporítani, akit nem ő választ ki, arról még nem is szólva, hogy a kipróbált nertárs még egyszer jó lehet valamire.


Barátomnak mondtam, hogy hősünk képességei alapján talán szakaszparancsnoki beosztásra lenne alkalmas, de a Fidesz nem a képességek alapján osztja a stallumokat, hanem a vazallusi hűség alapján, és - mint a példa ékesen bizonyítja - amikor pozícióba került, rá is szolgált a bizalomra.
De most tévedett - nem tudta felismerni a rendszer működését, és azt hitte, hogy ő önmagában is valaki, pedig dehogy.
Megtéveszthette a bokacsattogás, mely minden parancsnoknak kijár, jóleső zene füleiknek, és elnyomja a valóságos vélemények hangját.
Ha ő maga lett volna az elsőszámú puritán, akkor sem ússza meg Nagyurunk bosszúját, de a tetejébe még azt is hitte, hogy a stallumban elkövetett bűnei - a villaépítés, a helikopterezések, stb. -  akkor sem kerülnek elő, ha kibeszél a nyájból.
Emberi tulajdonságai csak megkönnyítették ellenfelei és ellenségei dolgát.
A legutóbbi pisztoly-ügy talán egy óvodában elmegy - kisfiam is az óvodai jelmezbálra felakasztott magára két coltot és ezzel valóságos cowboyjá lényegült, de már akkor sem hitte volna, hogyha Józsika meg akarja merényelni, az ellen ez hatásos védekezés lett volna.
Valami zűrzavar lehet egyébként is hősünk pszichéjében, hiszen két lányát Rominának és Ronettnek nevezte el, ezzel jó témát adhatna egy pszichológiai PhD kutatásaihoz az ego és a gyermekek névadása tárgykörében. 
Szóval, a Rémusz is csak egy köztes állapot, Vezérünk, kinek szép tulajdonsága a bosszúállás nem nyugszik úgysem, míg a neve Ruszin-Szende Romhalmaz nem lesz.

Mindenesetre esete megmutatja Orbán káderpolitikájának színvonalát, a többi se különb.
Romulusz meg kis idő múltán majd elmélkedhet egy homokpadon a Tisza áradásának szeszélyességéről, és a zavaros víz levonulása után szomorkodhat csupasz seggel, honvédként.
Vénségére meg bánatosan nézegetheti kitüntetéseit - mennyi szép csingilingi...
És a tragédia, hogy már Gyurcsány sincs, aki akkor végre meghívhatná a DK valamelyik kulcspozíciójának betöltésére.
A Tisza viszont új alapokra helyezi a káderkiválasztást, pályázatot ír ki a szűz képviselő és a becsületes képviselő posztjára, két fordulóban.
Az elsőben a Messiás kiválasztja azt a három jelöltet, akik közül majd a második fordulóban kiválasztja azt az egyet, aki azt csinálja majd, amit ő mond.
Mecsoda kilátások!
Természetesen okos népünk el van ájulva a demokrácia ilyetén kiteljesedése láttán, és bízik benne, hogy a választás után majd korrigálhat.
Ebben nem is téved, korrigálhatja saját bánatos elképzelését a maffiaállam lebontásának módjáról és arról, hogy kell-e akárkinek is, biankó felhatalmazást adni egyszemélyi vezetésre.

Magyarember érdekes jelenség.
Lelkes, optimista, és minél többet rúgnak a fenekébe, annál optimistább.
De sebaj, annyi mindent kibírt már ez az ország, csak a jódolgát nem, - az megviselte.
Most aztán szép az élet, végre félhetünk, fázhatunk, éhezhetünk, de szabadok vagyunk!
Vagy kisnyúl...


:O)))

HOGY A KUTYA HUGYOZNA MÁR A SÍRODRA!

 

A jókívánságot Rózsa Misi régi harcostársamtól kaptam, akit a netről ezer éve ismerek, tán már a néhai Polidilin is ott volt hajdan, igaz, már akkor sem ő volt - ahogy mondani szokták - a legélesebb kés a kredencben.
Nade most aztán kiköszörülte a csorbát, belecsurgott a fősodorba, mákszemnyi kis híve és egyben példája is annak az egészEurópára kiterjedő hisztériahullámnak, melyet a háború folytatásában érdekelt európai politikusok generálnak és gerjesztenek.
A jókívánság oka pedig az a rövid kis kommentem volt, melyben azt a hőstettet és sikert ünnepeltem, hogy belorusz figyelmeztetés után a lengyel légtérbe berepült 13 ismeretlen drónból hármat (a határtól háromszáz kilométerre...) a NATO holland repülői a lengyel légierővel összefogva lelőttek.
A többi eltűnt, és nem is lehetett őket megtalálni, mert Lengyelország polgárai egy napig a pincében ültek és várták Putyin baráti látogatását, de ő inkább a NATO ijesztgetésével volt elfoglalva.
Miután Misin kívül még néhányan sikítófrászt kaptak a facén, és jól megírták a véleményüket rólam, kis művemet sikeresnek nyilvánítottam és engedjétek meg, hogy így utólag megosszam veletek...

"Három uráli fülesbagoly repült be az éj leple alatt Lengyelországba.

A NATO harci gépei lelőtték a provokátorokat, a lehullott tollakat még mindig keresik.

Zelenszkíj nagy boldogságában véletlenül melléütött farkával a zongorán, Ursula von der Leyen hisztériás nagyrohamot kapott, a lengyel miniszterelnököt repülősóval kellett magához téríteni, az angol kabinet kifejezte meggyőződését: a példátlan provokáció bebizonyította, hogy egész Európa veszélyben forog.

Trump megvonta a vállát, és jópénzért eladott három selejt Patriot indítóállványt a németeknek, Macront felpofozta a felesége tutyimutyisága miatt.

A balti államok betiltották az orosz hússalátát, Németország az oroszkrém tortát is.

Európa harcban áll a józan ésszel - utóbbi sajnos jelenleg vesztésre áll.

Nincs is szebb a háborús hisztériánál..." - írtam hirtelen felindulásomban, mire is minden lettem, csak kedves, szép fiú nem. Hogy az EU rálépett a sírba vezető csúszdára, hát ez se kellemes, de hogy a honi polgárok közül is ennyire idióták legyenek némelyek, az annak dacára meglepő, hogy elvileg semmiféle meglepetést nem kellene megélnem. Azok után, hogy bölcs népünk egy jóllakott kis maffiózót éppen be akar cserélni egy éhes kis maffiózóra, aki a tetejébe a jóllakott megbízottja, ez szinte törvényszerű. Mert ez legalább csinál valamit, mondják, és igazuk van, csinál: egy bajból kettőt.

Brit tudósok kimutatták, hogy az emberiség intelligenciája hanyatlik - és ezzel egyet is kell értenünk, bár a hanyatlás üteme meghökkentő. Itthon meg pláne, hiszen ez egy mértéktartó, nyugodt és vidám ország volt, most meg mást se hall az ember, csak csontok ropogását, fogak csattogását. Néha egy-egy emberből - nem csak időskorúból, de korszerűtlenül neveltből is - visszaköszön még a múlt - ebből tudni lehet, hogy nem politikusok.

A drón-ügy egyébként rámutat arra az ellentmondásra, mely az EU nagy pofája és valódi képességei között mutatkozik, és bár a kettő közötti szakadék oly mély, mint a Mariana árok, tartok tőle, hogy tovább fog mélyülni. Én meg lassan olyan leszek, mint a beépített szépség című film szépségkirálynői, minden vágyam ismertetése után elmondom, hogy természetesen legfőbb vágyam - tulajdonképpen az egyetlen vágyam - a világbéke. Vagy tud valaki ajánlani olyan szkafandert, mely sugárzásálló, melyben sétálni lehet a Nap felszínén? Olcsó legyen, foltozott, használt nem érdekel!

:O)))

KÉT MACSKA VAGYOK ÉS JÁTSZOM EGYMÁSSAL 2.0

 

Nagyon tetszik nekem ez a kép, harmadszor botlok most bele, mikor képet választok a posztokhoz. 

Valószínűleg tudat alatt bűntudatom van a macskákkal szemben, pedig Bumbi kutyám ez ügyben kifogástalan nevelést kapott, Sapkácska vagy Kesztyűcske láttán méla undorral elfordul...
Viszont - úgy látszik - a belpolitikai helyzet tudathasadásos állapota számomra újra és újra Karinthyt idézi fel.
Két jobboldali pártszerűség vetélkedik a kizárólagos hatalomért, és van ennek valami diszkrét bája.
Azért nem pártot írok, merthogy egyik sem az, aminek láttatni szeretné magát.
Egyik - a megvénült demokraták - maga a maffia.
No, nem a tagság, ők csak eszköznek számítanak Don Alcsút kezében, és - ismerjük el, - mesterien bánik velük.
Pontosan tudja, melyek azok a hívószavak, melyekre ugranak, kiszolgálja hazafias érzületüket, közösséget teremt számukra és folyamatosan ellenségeket mutat fel nekik, ők pedig lelkesen böfögik vissza páratlan bölcsességeit, miközben egy részük vígan él abból, melyet másik részüktől elvon a Földre szállt Isten.
A másik maga a Hit és a Remény, mely ráborította szeretetét a semmiből jött és sehova sem tartó senkire.
Rossz nézni, ahogy értelmes emberek mint a lemmingek masíroznak a szakadék felé. Kilátástalanságukban illúziókat kergetnek és azt hiszik, hogy majd most, immáron teljesen üres zsebbel megvásárolják a jólétet,  jóllehet, amikor még abban a zsebben volt is valami, két kézzel szórták azt a  szélbe mindenféle manipulátorok harsány biztatásától kisérve...
Olyanok, mint a francia férj, akit a postás alól kérdez felesége: Nekem hiszel drágám, vagy a szemednek?

Ami azt illeti, ugyanannak a vallásháborúnak vagyunk tanúi, mint középkori eleink voltak, vannak Torquemadaink és Savanaroláink, még Borgia pápánk - és kuszaszemű Lukréciánk is van - nem panaszkodhatunk.
Egy csak a kérdés: hova lettek a normális emberek?
Az elmúlt átkos harmincöt év nem csak a társadalomban tett kárt, hanem az egyénekben is, hiszen az, hogy baloldali elkötelezettségű emberek beállnak egy jobboldali csoportba segédtapsoncnak - szinte hihetetlen.
Hogy emberek, akiknek ez a társadalmi rend csak rosszat hozott és nem adott semmit, hatalmon tartsanak valakit, aki közülük jött, de elárult mindent, ami érték volt ebben az országban - maga a butaság megtestesülése.
Hogy becsületben megőszült, élettapasztalatokban bővelkedő emberek egy miniszterfeleségben, egy karrierista zsúrfiúban lássák a reményt, hogy ebből az országból még valaha élhető hazát is lehet teremteni -  lesújtó.

Túl vagyunk Kötcsén, idén itt hirdetett igét mester és tanítványa, híveik ájult tisztelettel hallgatták ígéreteiket, melyek részben betarthatatlanok, részben be sem akarják tartani őket.
Éppen olyan a helyzet, mint amikor fogad valaki valamire, majd ugyanezen lendülettel az ellenkezőjére is.
Ha nyer, hát nyert, ha veszít, hát akkor is nyert, ha mást nem egérutat.
De ne ábrándozzunk, változás nem lesz itt semmi, legfeljebb odahajítanak valakit prédaként, mint rendszerváltáskor a titkosszolgálatok a III/3-at, az élet meg megy tovább, csak már az  a minimális kis parlamenti ellenőrzés is megszűnik, melyet egy gyenge, de valóságos ellenzék jelentett az Orbán által gründolt ellenzék mellett...
A magyar társadalom nem a túlbonyolított gondolkodásáról híres, fekete-fehér, jó-rossz és passz.
El se tudja képzelni, hogy valaki - ha olyan a helyzet - úgy nyerjen, hogy veszít, vagy hogy valaki két esélyre játsszon.
Persze Kötcsén megjelent Gyurcsány szelleme is, mert nélküle nincs politika Magyarországon...
Ígérgetésből is jutott bőven, meghallgathattuk, hogy ilyen időkben rendkívüli képességű miniszterelnökre van szükség - éppen van is egy kéznél - és az új párt elelnökévé avanzsált a régi párt államtitkára, másik alelnökké meg egy női jelölt Rasi balatoni tyúkudvarából, a hotelszakmából természetesen, nagy űrt töltve be.
Már csak ezért is érdemes beállni a táborukba, hiszen a vak is láthatja, ez a pártszerűség maga a megújulás...

Érdekes időket élünk, de ezen is túl vagyunk, már csak azt az ötven-hatvan évet kell valahogy túlélnünk, amikorra ebből az országból élhető,. nyugodt ország lesz...


:O)))

SZÁNALMAS MAGYARORSZÁG

 

Azt hiszem, a közösségi média nem tett jót a magyar népnek.
Ameddig nem létezett, addig se volt híres nagy eszéről a magyar társadalom, most meg aztán...
A közösségi média felerősítette összes negatív tulajdonságunkat, elősegítette, hogy már régen kihaltnak hitt elméletek feltámadjanak halottaikból, elég, ha csak a laposföld-hívőkre, vagy a Balaton tagadókra gondolunk, - de bizony feltámadt az etno-rasszizmus,  a sovinizmus és a Horthy-rendszer világa is.
A legnagyobb baj mégsem ez, hanem a normális emberi kommunikáció kiirtása és behelyettesítése valami agresszív, vérbunkó nyomulással.
Ebben a társadalomban nem lehet beszélgetni, nézeteket ütköztetni, összevetni a valóságot a nézetekkel, mert a harmadik mondat után megjelenik egy tapló, akinek ugyan lövése sincs a témáról, csak véleménye van - a téma felvetőjéről.
Ehhez kiváló hátteret ad a közösségi média, a személytelenség, a csalás korlátlan lehetősége, az érdemi kritika semmibevétele.
A közösségi médiában az lehetsz, aki lenni szeretnél, hazudhatsz magadnak három diplomát, öt évet az Idegenlégióban, soha senki nem tudja számonkérni rajtad.
És korlátlanul mondhatod a legnagyobb baromságokat, vevő biztosan lesz rá,  és vevőinek köszönhetően pedig a hülyeség  osztódással szaporodik, mértani haladvány szerint.
Bárki bármit leírhat, ami ugyan helyes, de még helyesebb lenne, ha hősünknek helyt is kellene állnia az általa közzétett állításokért.
Egy beszélgetés során nem baj, ha valaki téved, de egyre kevesebbszer van erről szó, és egyre többször a gátlástalan hazudozásról.
Vannak sokan, akik azt hiszik, hogy az általuk kedvelt irányzat támogatása mindent igazol.

Persze nem csak ez a baj.
Baj a közbeszéd általános eldurvulása, mely Orbán parlamenti hozzászólásával vette kezdetét. "hazudik a kormány" - még 1990 táján. 
Azóta a helyzet csak romlott, a példát átvették a képviselők, tőlük persze az önkormányzati képviselők is, akiknek régi fájdalma, hogy a tükrön kívül senki sem látja őket politikusnak, -  hátha akkor majd így.

Odáig fajult a helyzet, hogy közmeghallgatáson a másik  táborba tartozó önkormányzati képviselő bárdolatlanul ordibál a polgármesterrel, és  - függetlenül attól, hogy igaza van, vagy nincs - ezzel a testület tekintélyét kérdőjelezi meg.
Egyébként is annyi trágyát borítanak egymás fejére, hogy a kenyérharcukban érdektelen választópolgár szemében teljesen elveszítik a megbecsülést még azok is, akik ritka kivételként valóban a közösségért akarnak dolgozni.
Igaz, legalább így látja a település népe, hogy kikre bízta a kamrakulcsot.
Ebben persze a választási rendszer is ludas, mert engedi a pártpolitikát a helyi piac nyilvános vécéjének egetrengető problémájának megoldásába is beleormótlankodni.
Ha rám lenne bízva a reform, helyi szinten azonnal megszüntetném a pártpolitikát, egyéni lokálpatrióták versengésévé tenném a választást, bizonyos lélekszámon alul pedig a közvetlen demokrácia - népszavazás - intézményét vezetném be.
Ezek után mit várhatunk a közösségi médiában, hiszen az egyén nem meri artikulálni a véleményét, mert attól tart, hogy őt magát vagy szeretteit retorzió éri.
Igaz, nem is nagyon tartanak igényt a véleményére, a pénzzel rendesen kisámfázott testületek sok esetben csak a mutyi eredményét hirdetik ki, -tisztelet a kivételnek, ugye.
Akinek erre igénye van, az a közösségi médiában találja meg a fórumot, melyet aztán jelleme, képességei, ismeretei szerint használ, sok esetben kimondottan rosszindulatúan.

Hogy az ismeretek hiánya rettenetes mértékű, hogy az ismerethiánnyal azonos mértékű megfellebbezhetetlen állítások elborítják a pályát, az még csak hagyján.
De a stílus, az egymáshoz való viszony az iszony.
Sokan el sem tudják képzelni, hogy emberek érzelmileg közömbösen közelítenének meg egy politikai kérdést, vagy, hogy megkérdőjelezzék egy politikus éppen aktuális döntését, elvárják szinte, hogy ne legyen egyéni véleményed, hogy legelj együtt a csordával.
Ha azt találom mondani, hogy a számomra talán rokonszenvesnek tűnő szekta vezetője aktuális  döntésével politikai hibát követ el, azonnal bérenc leszek, áruló.
Hát még, ha egyetértek a politikai ellenfél valamelyik döntésével, akkor aztán végem, kioktatnak, hogy aki mást gondol, mint mi, az nem lehet okos, hogy aki lop, az nem hozhat az ország javát szolgáló döntést, minden lépése kivétel nélkül a sírba visz, - miközben a szekta tagjai mint a lemmingek masíroznak okos és tehetséges vezetőik után a szakadékba.

Közben mindent elborít a gyűlölködés, a csalhatatlanság - tobzódnak az érzelmek.
És nem a szeretetre, a toleranciára, egymás megbecsülésére gondolok...
Nincsenek gátlások nincs udvariasság, érvek helyett a politikai ellenfél minősítgetése, megértése helyett megsemmisítése - legalább elméleti téren, de nem szívesen látnék fegyvert egyes vitapartnereim kezében.

Érthető a dolog, a világ egyre bonyolultabb, egyre érthetetlenebb, átláthatatlanabb, és ilyen esetben az ember kapaszkodókat keres.
A bizonytalan emberek leegyszerűsítik a történéseket arra a szintre, melyet még megértenek  és kezelni tudnak, ezért lesznek szemükben a világhatalmak vezetői vérengző despoták, rosszindulatú, jellemtorzult tolvajok, pszichopaták, ezért ítélik meg a tetteiket úgy, mintha a nyolcvankét lakosú Magyarlukafa polgármesteréről beszélnének.
Másrészt félnek, szoronganak saját létbizonytalanságuk miatt, ezért keresnek - vagy álmodnak -  maguknak  egy közösséget, mely reményeik szerint megvédi majd őket.
A politika meg keres nekik ellenséget, mert a saját politikai tábor egyben tartásához ellenség kell, ezt mindenki tudja, az ellenségnek pedig el kell harapni a torkát, ki kell belezni, meg kell ölni.
Minél kevésbé képes érteni valaki a világot, minél kevésbé képes válaszolni a kor által számára feltett kérdésekre, annál agresszívebben reagál, verbálisan meg végképp.
Az az ember pedig, aki nem bírja verbálisan, előbb-utóbb ütni fog. 

És még hátra van a feketeleves, a világ robbanásszerű változása.
Jönnek a robotok, a mesterséges intelligencia, emberek tömegeinek munkanélkülisége, a világ hatalmi struktúrájának megváltozása.

Csak reménykedhetünk, hogy világháború nélkül megússzuk.
Szóval, szeressük egymást gyerekek, mert a gyűlölködés nem segíti a beilleszkedést az új világba, ami jön, ha akarjuk, ha nem.
Erre kell készülnünk.

:O)))

SZÁNALMAS EURÓPA,

 

Szegény jó Brezsnyev jut eszembe, ha Trumpra nézek.
Pont az a mentralitás, az az önteltség, az a küldetéstudat.
Mikor raportra rendeli Zelenszkíjt, természetesen jogosan teszi.
Végtére is a saját idomított majmát nevelgeti, hiszen áttételesen szemlélve a dolgot ő - Amerika - kreálta egy rossz pillanatában, mikor elhitte, hogy ő a világ ura, és neki kell valóra váltania az új világpolitika, a Pax Americana szép rendjét.
És ellátni a rendfenntartók hálátlan feladatát, kordában tartani a renitenseket, lecsipegetni a világ vadhajtásait, - már ha azok nem nekünk hajtanak - hasznot...
Tulajdonképpen még csak rosszat sem akar, csak kereskedni, adok-kapok, valamit valamiért, hogy Amerika ismét nagy legyen.
Merthogy Amerikát lelépték.
Gazdaságilag mindenképpen és katonailag sem érezheti magát biztonságban.
Kína robbanásszerű fejlődése sötét felleg a távolban.
Kína termel, szinte mindent és minden igényt kielégítő mennyiségben, Amerika óriási gazdasága meg főként a szolgáltatásokon alapul,
Ez roppant veszélyes, hiszen egy kiélezett katonapolitikai helyzetben komoly hátrányt jelent a szakképzett munkaerő hiánya, az importfüggőség, a megfelelő alapanyagok hiánya.
Nagy veszélyt jelent a dollár egyeduralmának megingása, a világkereskedelem elsőszámú tartalékvalutájának letaszítása a trónról.
Bár szeretik elhallgatni, de katonailag sem állnak valami parádésan.
Rakétatechnikában az oroszok messze megelőzték őket. Műholdjaik ott vannak az amerikai műholdak nyakán, erőik szétporlasztva nyolcszáz katonai bázison a világ minden táján, repülőgép-hordozóik felett - csakúgy, mint az oroszok harckocsijai felett - eljárt az idő, a tengeralattjárók tekintetében meg az oroszok jobban állnak.
Jelenleg Kínáé a legnagyobb létszámú hadsereg, a világ legnagyobb flottája, és erről sem esik gyakran szó a nyugati médiában.
És akkor ott van még Amerika ellenfeleinek gyakorlatilag kimeríthetetlen nyersanyagkincse, emberanyaga, és morális fölénye, ami abból adódik, hogy Amerika háborúi a hangzatos jelszavak ellenére nyersanyagokért, piacokért és a világ feletti egyeduralomért folytak, és egyáltalán nem oldottak meg semmit - viszont lábbal tiporták saját magasztos elveiket.

Hazugságokon alapultak, mint a mostani ukrán háború is, piszkos eszközökkel szerettek volna tiszta eredményeket felmutatni, de ez nemigen sikerült.
Irak, Líbia, Szíria csak némi olajat hozott, de fejlődő, normális világot nem.
A színes forradalmak sem hozták el Amerika imádatát, pedig dollármilliárdokat öntöttek felszításukba, és kudarcba fulladt legutóbbi elkalkulált ukrán háborújuk is, Ebből kihátrálni pedig nehezebb lesz, mint Vietnamból volt hajdan. 
Ennek a kísérletnek vagyunk tanúi és elszenvedői napjainkban.

Brezsnyev elvtárs is magához rendelte időnként a vazallus-államok vezetőit, Trumpnak még erre sincs szüksége, hiszen vazallusai farokfelcsapva rohantak hozzá könyörögni, hogy segítsen nekik megteremteni a győzelem, de legalább a tisztes kiegyezés látszatát.
Mintha Európa összes idiótája egyszerre jutott volna hatalomra, olyan szép egységben próbálták rábírni Trumpot arra, ami ellentétes alapvető érdekeivel. 
Szinte Petri-csészében lehetett tanulmányozni azt, hogy hova vezet, ha a választó arra alkalmatlanokat hoz helyzetbe, akik aztán meg vannak győződve arról, hogy ők Európa igazlátói, a bölcsek kövének hordozói.
Szinte észre sem veszik, hogy az utóbbi öt-tíz évben olyan gyorsan helyezték a világpolitika perifériájára Európát, amire egy vesztett háború sem lett volna képes.
Szánakozva lehet szemlélni azt a s*ggnyalással turbózott időnkénti hepciáskodást, melyet előadnak.
Angela Merkel volt talán az utolsó európai politikus, azóta a politizálás errefelé egy leánygimnázium harmadik osztályának szintjén folyik, klikkesedéssel, rózsaszín álmokkal, fantáziálgatásokkal.
Nem kell ahhoz atomfizikusnak lenni, hogy valaki meglássa a szomorú valóságot.

Európának egy esélye lett volna: ha összefog az oroszokkal, de ezt az esélyt elpackázta - semmiért.
Merkelre szokták fogni, hogy a bevándorláspolitikát elcseszte, de ez csak részben-és kis részben - igaz.
A bevándorlás mértéke ugyanis attól függ, milyen erők zavarásszák a szerencsétlen bevándorlókat/menekülteket Európa felé. és ha megkapargatjuk kicsit a dolog felszínét, hát kiderül, hogy ugyanazok az erők, melyek most a bevándorlás kártékonyságán siránkoznak.
Hol van már a régi szlogen, az emberek és eszmék szabad áramlásáról?
És hol van az érintett államok hatékony befogadási rendszere a feladat megoldására?
Nem szólva arról, hogy némelyik ország évtizedek óta küzd a problémával, köztük kontinensünkön kívül az USA is.
És még el sem indult az igazi népvándorlás...
Európának nincs semmilyen csereértéke, talán a szellemi tőkén kívül, de hát már ott is végzetes a lemaradás.
Mi persze késhegyig menő harcot folytatunk az ellen, hogy  a világ 34. legjobb egyeteme campust hozzon létre Budapesten.
A legjobb magyar egyetem valahol a 250-330. hely közelében található.
Katonailag Európa nulla, és akkor még nem is a BRICS erejét nézzük.
Hogy ezen a helyzeten lehet-e változtatni?
Bizonyára, csak nem ezekkel a szavlejárt politikusokkal, akik persze kézzel-lábbal kapaszkodnak az íróasztalukba, a választónak meg jólesik, ha egy még nála is ostobábbat tesz meg vezérürünek maga fölé.

A mi személyes tragédiánk is ott pöffeszkedik Európa vezetői között.
Nem is lóg ki nagyon a társaságból, hisz korrupt az egész banda.
Ursulánk is imádkozik, hogy megússza az sms botrányt, és ezek a vezetők ezer szállal kötődnek a hadiiparhoz - s nem ingyen.
A mi boldogságunk sem kanalat farag, hanem aknavetőt, páncélozott járműveket, oktató repülőgépeket és még a fene tudja mit gyárt, és dumálhat bármit, ezek oda fognak kerülni, ahol kereslet mutatkozik rájuk.
És ha esetleg most el is zavarják, ami egyébként nem valószínű, az csak színjáték lesz: a hatalom és a pénz marad.
Amit Ázsiával produkál, az persze nem lenne rossz az országnak, példát vehetnénk Erdély aranykoráról, amikor egy pici állam saját kora világpolitikai realitásait figyelembe véve megtanult megélni a hatalmas oszmán birodalom mellett.
A sajnálatos helyzet mégis az, hogy mi Európához tartozunk.
Nem vagyunk szlávok, kínaiak meg végképp nem, esetleg abban reménykedhetünk, hogy a honi cigányság lélekszáma a következő századfordulóra jelentősen megemelkedik, és akkor Kalányos miniszterelnök felfedezheti az indiai rokonokat.
De addig még sok víz lefolyik a Gangeszen, és kérdés, hogy ha ez így folytatódik,  lesz-e egyáltalán magyar állam addigra.
Merthogy az Uniónak - ha ebben a formában folytatja - annyi.
Ez már akkor eldőlt, mikor a belépési kérelmünket elfogadta, és hát, ugye, a NATO-nak is annyi, ugyanezen okból.

De most nagyon észnél kellene lennünk, a létünk forog kockán.
Sajnos olyan politikus a láthatáron sincs, aki rendelkezne a megfelelő mennyiségű ésszel, de talán megokosodnak a háború lezárásával, melynek mi sem nyertesei, sem haszonélvezői nem leszünk, csak egy "Megbízhatatlan szövetséges" címre tehetünk szert.
Az meg Ázsiának sem kell.

Európa meg vagy állammá alakul, vagy megy a levesbe.
És ez a döntés ránk is kihat, de vastagon.
Hogy milyennek kellene lennie ennek az új államnak?
Szerintem szövetsági államnak - orosz részvétellel.
A sírból hoznánk vissza a meccset, de ez annyira logikus, hogy errefelé illuzórikus.
Pedig a történelem majd rákényszerít bennünket, de addigra már késő lesz...

:O)))

NYELVESPUSZI ELŐTT

 

Végre látszik némi reális esély arra, hogy Ukrajnában elhallgatnak a fegyverek.
Igaz, négy nap van addig még hátra, és ez éppen elég lehet ahhoz, hogy azok, akik ellenérdekeltek a békében, valamiféle provokációval meghiúsítsák a Trump-Putyin találkozót.
Ellenérdekeltek pedig szép számmal vannak.
Ellenérdekelt ebben Zelenszkíj, aki még egy esetlegesen számára kedvező megállapodás esetén is bajba kerülhet az immár elkerülhetetlenül kiírandó választás alkalmával, hiszen nem túlzottan nehéz arra következtetni a katonai vereségből - akárhogyan is kommunikálja -, hogy az ő politikája vezetett az ország irgalmatlan eladósodásához, a területi veszteséghez, a sokezer halotthoz, a pusztuláshoz.
Természetesen elhangzik majd sok szép szólam az ukrán hazafiakról, a kitartás diadaláról, az ilyenkor végtelenül erős orosz hadsereggel szembeni - tulajdonképpen győzelemmel felérő - vereségről, dicsőségről, de biztosan lesz, aki megkérdezi, hogy mi értelme volt ennek?
A halottak hozzátartozói, az utcán összefogdosott lelkes hazafiak, a háború elől külföldre menekültek se biztos, hogy a szavazófülke magányában a megtollasodott farokzongorista dicsőségére teszik az ikszet.
Ellenérdekeltek az európai politikusok, akik veszni látják a pénzüket, és tudják, hogy innen már nincs visszaút, el kell fogadniuk a realitásokat, be kell fejezni a kardcsörtetést, mert Amerika számára már nem is olyan fontos Európa, és saját lábra kell állni - katonailag is.
Anglia pedig már valószínűleg tudja, hogy világbirodalmi álmainak végleg befellegzett, és veszélybe kerül első szövetségesi pozíciója is, ha nem paríroz az amerikai elnöknek.
Ha ügyetlen politikát folytat, csak idő kérdése a skót, ír, walesi elszakadási törekvések felerősödése, a monarchia pénzfaló és idejétmúlt berendezkedésének megkérdőjelezése.
A dollár helyzetének megingása pedig magával fogja húzni az angol fontot is.
És eszébe juthat valakinek, hogy India - az évszázados brit kötelékek dacára miért csatlakozott a BRICS-hez...
És hát természetesen ellenérdekeltek a fegyverkereskedők, meg a fegyvergyárosok, hiszen ha valami jót tett nekik, akkor ez a háború volt.
Ellenérdekeltek a lengyelek, akik saját világpolitikai szerepük felértékelését köszönhetik ennek a háborúnak, és egyáltalán nincs ellenükre veszélyes szomszédjuk meggyengülése, mert tulajdonképpen éppen úgy utálják őket, mint az oroszokat, akiket ugyanúgy utálnak, mint a németeket, akiket ugyanúgy utálnak, mint a litvánokat és ezzel meg is kaptuk a lengyel külpolitika kvintesszenciáját.
Azok számára, akik felrobbantották az Északi Áramlat csővezetékét, csak ujjgyakorlat egy bomba elhelyezése a Kreml tövében...


Trump számára presztízskérdés a béketeremtés.
Talán belpolitikai okok magyarázzák, hogy miért fontos egy amerikai elnök számára a Nobel-békedíj, de azért gyárilag beépített hiúságát sem lehet figyelmen kívül hagyni.
Az amerikai elnök reálpolitikus, a handabandázása csak munkamódszer, súlyosan téved, aki lebecsüli.
Látja az Amerikát fenyegető veszélyeket, azt is látja, hogy az USA eddigi pozíciója nem tartható, hát újra akarja pozícionálni országát, amíg ezt még az erő pozíciójából teheti, és a lehető legtöbbet akarja kihozni a lehetőségekből.
Egyúttal elegendő gazdasági és katonai erőt gyűjtve az elkövetkező, valószínűleg nem könnyű évekhez.
Üzletember, nem kötik ideológiai fékek, vesz és elad, és aki ezt megérti, tud beszélgetni vele.
Putyin számára ebben a helyzetben nem opció egy béketerv, de lehet, hogy egy tűzszünetbe beleegyezik, bár semmiképpen sem úgy, hogy európai nagyhatalmak csapatai legyenek a békefenntartók.
Ha el tudja vágni Ukrajnát a tengertől, elfoglalja Ogyesszát, akkor tudja azt mondani, hogy Ukrajna nem jelent további veszélyt Oroszországra, jöhet a békekötés.
A fegyverszünet a jelenlegi frontvonalak mentén, és a szankciók feloldása viszont most jól jöhet, hiszen csökkenteni akarja a katonai kiadásokat, és kommunikálnia is kell a győzelmet.


De ezzel nincs vége az európai  válságnak.
Hátra van még a feketeleves.
Európának meg kell emésztenie azt, hogy a terv, ami oly ígéretesen indult és Oroszország összeroppantásával, stratégiai vereségével  kecsegtetett befuccsolt, és ezzel befuccsoltak az európai jóléti államok is.
Ez persze előbbre fogja vinni a kohéziót, ezt a viccet, melyet Európai Uniónak nevezünk, fel kell váltania egy valóságos, cselekvőképes szövetségi államnak.
És helyre kell állítani a szétvert kapcsolatokat Oroszországgal, ami nem lesz könnyű azok után. hogy gyakorlatilag résztvevői voltak az ellene folyó harcnak.       
Máig érthetetlen számomra, hogy melyik európai politikus számára tűnt jobbnak egy fegyveres konfliktus, mint az évtizedeken keresztül folytatott békés kereskedelem, melyik hazardírozott arra számítva, hogy Oroszországot térdre kényszeríthetik végsősoron nevetséges szankcióikkal,  melyik hihette azt alapvető történelmi ismeretek birtokában, hogy Ukrajna lesz a Nyugat erős lovagja?
Mintha   Sátoraljaújhely le tudná győzni Magyarországot... 
Európa a konfliktus indulásakor világpolitikai tényező volt, ma elhanyagolható mellékszereplő, melynek teljesen alkalmatlan vezetése éppen azon dolgozik, hogy még rosszabb helyzetet alakítson ki.
Történelmi távlatban úgyis egymáshoz lesz kényszerítve Európa és Oroszország,   - az az Európa, melynek már tagja lesz Skócia és Írország is, csak talán az Angol Köztársaság nem...


Magyarország talán ma elfogadható külpolitikai helyzetben van, ha képesek lennénk elkergetni a Csüngőhasút és feladni világuralmi álmainkat, talán bele tudnánk simulni a nemzetközi munkamegosztásba.
Főként, ha elkezdnénk az oktatásba invesztálni, felvenni a küzdelmet a mélyszegénység ellen, támogatni a társadalmi mobilitást és lefaragva a politika szélsőségeit, erősíteni az önkormányzatiságot És ha kereskednénk, kereskednénk, kereskednénk - ha lehet, nem csak fegyverrel,  talán egy fél évszázad után ismét élhető lenne ez az ország.
Sajnos nem erre tartunk, de még megjöhet az eszünk.


Kár, hogy én már nem érem meg.
Ha semmi nem változik, akkor lehet, Magyarország sem...

:O)))