HALOTTSZEMLE

 

A halottszemle célja a halál okának megállapítása, ezen belül az, hogy az elhunyt természetes halállal, esetleg öngyilkosság, gyilkosság, vagy baleset következtében adta vissza halhatatlan lelkét teremtőjének/hótta meg magát.
Itt állunk a magyar marxista baloldal igencsak gyűrött és összeizzadt lepedőjű betegágyánál a lassan hűlő tetem mellett, és szomorkodunk, hogy még egy rendes ravatal se jut neki.
Az könnyen megállapítható, hogy a halál folyamata Kádár temetésének napján kezdődött.
Nem, nem az újratemetési performance napján, az, - mint később világosan ki is derült - csak a maradék horthysta értelmiség, kommunista szülők apáikat megtagadó gyermekeinek és az 1956 után eltávolított vagy kivégzett kommunisták leszármazottjainak revansa volt, nyilvános sebnyalogatás a tömegek manipulálása céljából.
A halál - mármint a marxista baloldal halálának egyik oka, hogy a kor állampártjának vezetői képtelenek voltak kezelni a megváltozott világpolitikai helyzetet, görcsösen próbáltak igazodni a gorbacsovi politikához, melynek taglalásába most ne is menjünk bele - geopolitikai eredményét naponta szemlélhetjük, ha az ukrán háborút próbáljuk megérteni.
De a halál aznap kezdődött, amikor a halott főtitkárt a ravatalánál kegyeletüket lerovó tömegek és a tiszteletére a halotti menet útvonalán spontán felsorakozott emberek - párttagok és pártonkívüliek előtt - a párt vezetésének utasítására - szinte rohanva vitték a Kerepesi temetőbe, hogy minél előbb elparentálhassák azt, akihez képest naponta érezték saját kisszerűségüket és alkalmatlanságukat feladatukra.

A nemzetközi helyzet szinte kikövetelte a rendszerváltozást.
Élelmes és életrevaló gazdasági vezetők felismerék a lehetőséget személyes anyagi érdekeik érvényesítésére, és gondoskodtak arról, hogy a társadalmi vagyon rájuk bízott része elveszítse közvagyon jellegét.
Feltalálták a spontán privatizáció ötletes intézményét, mely ötletük aztán a tehetetlen és koncepciótlan - vagy nagyon is koncepciózus - pártvezetés asszisztálása mellett szárba szökkent és a rendszerváltás során új és új ötletekkel bokrosodott, egy idő után minden kontroll nélkül.
Az Antall-kormány - kerül, amibe kerül alapon - szétverte az ipart, az Orbán-Torgyán kormány meg a falut, a mezőgazdaságot, nagyobb vagyonvesztést okozva az országnak, mint a II. Világháború.
A Szovjetunió, mint piac elvesztése rendesen betett a magyar ipar maradékának, a szétvert-széthulló magyar mezőgazdaságnak.
Eljött - visszajött - bölcs népünk számára a vágyott  kapitalizmus némi cseléd-nosztalgiával,  a Purgly Magdolna Őfőméltósága által adományozott egy pár cipő emlegetésével és a mézesmadzag nyalogatásával egybekötve.
Eljött a kor, melyben majd Bécsben cukrászdát nyithat, aki akar, amikor a Cote d'Azuron töltheti a nyarat saját jachtján, mikor a saját öt hektáros földjének eredményeivel - a lova seggét nézegetve - lenyomja Bábolnát, jön az aranykor.
Hát, a valóság aztán más lett, a nyolcszázezer párttag meg - mikor kiderült, hogy ők az oka a kiegyezés óta mindennek - megvilágosodott.
Egy részükről kiderült, hogy belülről bomlasztotta a rendszert, ami végül is igaz volt, mert hiteltelen személyiségét összekapcsolták az ideológiával.
Egy részükből kibuggyant, mint szar a medvéből a téli álom után az addig gondosan titkolt szociáldemokrata, egy részükből felszínre tört a konzervatív nacionalizmus, egy részük meg megpróbált hű maradni az elveihez, de a pártvezetés gondoskodott, hogy ne legyen rá módja.
A pragmatikus Horn létrehozta a Szocialista Pártot - és gyanítom a Munkáspártot is, mely azt a célt szolgálta, hogy legyen olyan szélsőbaloldali erő, melytől el lehet határolódni.
Thürmer kiválóan abszolválta is a feladatot.
A halál másik oka a főnixként feltámadó jobboldal, mely sajátosan magyar kulturális elixírt honosított meg a magyar politikában.
A csodaszer egy kamion trágya és egy szippantóra való  takony dialektikus elegye, ezzel mázolják be ellenfeleiket, függetlenül azok nemétől, színétől, vallásától.
A demokratikus felfogással ellentétben ők a bolsevik megoldást favorizálják, nekik nem ellenfeleik vannak, hanem ellenségeik, és aki nem akar az ö receptjük szerint boldogulni, annak meg kell boldogulnia.
Ezekkel kísérelt meg a magyar baloldal kulturált vitát folytatni, sportszerűsködni és hosszú ideig valamiféle Sztálin despotizmusáért érzett felelősségvállalás eredményeképpen nem merte nevén nevezni a dolgokat.
Úgy csinált, mintha a maffia politikai párt lenne, a tolvaj nincstelen, ám népéért a lelkét is kitevő hős, az álszent, szemforgató vazallus istenes ember lenne.

A felelősséget a helyzetért a magyar nép és a baloldal vezetése felesben viseli.
A nép azért, mert se a pozitív, se a negatív példákból nem tanul.
Azt hiszi, ha lecseerélik azt a figurát, aki annak a húsdarálónak a karját forgatja, melybe az ő fejét nyomják, akkor megoldódik a problémája. 
Nincs  semmiféle elvárása a jövővel kapcsolatban, legfeljebb annyi, hogy neki is jusson egy odahajított cupák az asztal alatt.
Nincs önérzete, nincs felelősségérzete a jövőért, beleájul a csak neki készített mesék világába.
Semmit nem ért a világból, és bár a mesterséges intelligencia ma még meglehetősen buta, máris ezerszer okosabb nála.
Mint az ősember a mammutcsontért, úgy harcol a javakért, sokszor nem m is tud élni az általa birtokolt tárgyakkal, de már maga a birtoklás ténye is kielégíti.
A baloldal vezetése meg elherdálta egy évszázad munkájának eredményeit.
Már ma is rossz a helyzet, de még messze vagyunk a gödör aljától, hiszen még mindent nem sikerült felélnünk a Kádár-rendszer hagyatékából.
Még élnek nyugdíjas parasztok, még vannak, akik úgy követelik az egészségügyi ellátást, mintha még járandóság volna, a középosztály egyre vékonyodó rétegének alja még harcol, hogy megkapaszkodjon, de a társadalom halálosan beteg.
Itt nem alakult ki az évszázadok során az a civil háló, mely átvállalja a társadalmi gondok megoldásának egy részét, a baloldal meg hagyta szétverni szervezeteit, intézményeit.
És nincs képviselete.
De nem is csoda, hiszen nincs osztálytudata, hogy ilyen elavultnak mondott fogalommal éljek.
Nevezetesen nem tartja magát munkásnak, nem akarja tudomásul venni, hogy aki  bérből él, az ide sorolható, még akkor is, ha jövedelme egy nem meghatározó része nem is munkatevékenységből származik. 
Nem érez szolidaritást másokkal, a sajtómunkások nem törődnek az egészségügyi dolgozókkal, a műkörmös vállalkozónak hiszi magát, a pénztáros meg száműzött grófkisasszonynak.
Egy felborult világ kiszolgáltatott páriái.

Hogy mi lesz ennek a katyvasznak a vége?
Ki tudja, hiszen a világ proletárjai helyett a világ tőkései egyesülnek éppen, és - szerintem - a kapitalista társadalmi rend, a profit mindenáron való hajszolása képtelen lesz megoldani a globalizálódó világ környezeti, technikai és  technológiai fejlődésből adódó problémákat.
Hogy lehet a kihívásoknak megfelelően átalakítani a társadalmakat?
Merthogy erre szükség lesz, az bizonyos.
És hogy az átalakított társadalom nem a mai fogalmak szerinti tőkés társadalom lesz, az biztosnak tűnik.
Áthelyeződik a fejlődés súlypontja Ázsiába, ennek összes gazdasági, kulturális és mentális következményeivel.
Nem lesz könnyű dolguk leszármazottainknak.

Mi meg szégyellhetjük magunkat, hogy milyen világot hagyunk rájuk.

:O)))

DEMOKRATÁK ÉS DIKTÁTOROK

 

„A demokrácia a legrosszabb kormányzati forma – kivéve mindazokat, amelyeket eddig kipróbáltak.”
Ez Churchill véleménye volt.
Lehet, hogy nekem is ez lenne e véleményem, ha én is Marlborough herceg családjába születek és rokonom lenne a Szívek Hercegnője, de Dianát én csak sósborszeszes cukorka formájában élvezhettem, ami nem túl nagy veszteség, - Neurózsika van az egyszerű emberek között is fölösen nagy számban...
Churchill véleménye (az üléspont meghatározza az álláspontot, ugye...) a hatalmat birtokló elit álláspontja.
Remekül szolgálja érdekeiket, leginkább az angolszász világban, vagy Európa nyugati felén, természetesen a helyi sajátosságokkal megspékelve.
Annyiban nem igaz a neves tömeggyilkos véleménye, hogy az emberiség kipróbált már más kormányzati formákat is, - emlékezzünk a felvilágosult abszolutizmus uralkodóira, - de legutóbb letesztelte például a szocialistának nevezett társadalmi rend kormányzati formáját, és mindkettő hatékonyabb - és az átlag-állampolgár számára jobb volt - a parlamentáris demokrácia jelenleg is érvényesülő paródiájánál.
Arról nem is beszélve, hogy egy állam kormányzatának kizárólagos feladata az állampolgárok elérhető legmagasabb életszínvonalának biztosítása, a létbiztonság megteremtése, a jogbiztonság fenntartása, a közbiztonság megteremtése.
Enélkül a társadalmi berendezkedés formája csak üres kagylóhéj.
Az államszervezet ugyanis nem cél, csak eszköz - legritkább esetben a nép, jellemzően az uralkodó osztály kezében.

A nép ugyanis legritkább esetben uralkodó osztály.
Mikor meg ezer évente véletlenül éppen az, akkor egyrészt természetesnek tartja jódolgát, másrészt meg fene nagy telhetetlenségében "a más rétje mindig zöldebb" örök elve alapján fantáziálgat, anélkül, hogy felmérné ábrándjai valóra válásának valós következményeit. 
Mikor Kádár mondta, hogy vigyázni kell vívmányainkra, mert van vesztenivalónk, az emberek csak bólogattak és a Kommunista Kiáltványt idézték, mely szerint a munkásosztály csak láncait vesztheti.
Bár akkor éppen nem voltak láncaik, de kiköveteltük őket.
Ha visszagondolok, hogy a rendszerváltáskor itt az volt a sláger, hogy majd cukrászdát lehet nyitni Bécsben, és ezt komolyan is vették néhányan, akik életükben még egy cukrászda ajtaját se nyitották ki, hát sírva fakadok
Az elvi lehetőség felcsillantotta előttük a tízmillió milliomos képzetét - hát nem vagyok túl büszke nemzetem szellemi képességeire.
Az uralkodó osztály meg általában el van foglalva saját felvirágoztatásával, miközben olykor vet egy-egy csontot a szolganépnek, akik fene nagy önérzetükkel önmagukat is az uralkodó osztályhoz sorolják, jóllehet legfeljebb az átlagnál kicsit jobban fizetett csicskái Lölönek, vagy valamelyik multinak.
Jellemző, hogy ma szinte nincs munkás, nincs paraszt, csak munkavállaló létezik - miközben  a nyugdíjjogosult parasztot felváltotta a társadalombiztosítás nélküli zsellér meg a napszámos.

A világban az államszervezetek sokszínűsége a jellemző, és egyáltalán nem igaz, hogy minden nemzet számára megfelelő az angolszász parlamentáris demokrácia modellje.
Elég megnézni azt, hogy hogyan csináltunk bohóctréfát magunk is az intézményből, cirkuszt a parlamentből, néphülyítést a társadalmi konzultációból, és azonnal rájövünk, hogy ez a társadalom nem alkalmas erre a berendezkedésre, ennek a társadalomnak vezérürü kell, melyet követhet boldogan.
Ha az egyiknek kitelt a becsülete, váltja egy másik, aki ugyanazt ígéri, mint elődje, mikor kezdte a pályát, és ugyanannyira is fogja betartani, mint elődje.
Ez a nép tekintélyelvű, és ha nem mondják meg neki, hogy mit csináljon, hát tanácstalanul kóvályog a világban, miközben nagy unalmában minimálisan is két táborra szakadva gyilkolja önmagát.
Mindig ilyen volt, István-Koppány, kuruc- labanc, Kossuth- Széchenyi, Horthy- Kun Béla - örökkön csak a nemzet egyik fele számított, a másik fele ment a selejtbe.
Igy hát a magyar államberendezkedés csak annyiban parlamentáris demokrácia, mint a hazai kínai büfékben kapható eledel kínai étel...

A különféle népek kialakítják a maguk számára legmegfelelőbb államberendezkedést, és szó sincs arról, hogy ez minden esetben a parlamentáris demokrácia lenne.
Hogy melyik nép számára milyen a megfelelő államszervezési modell, az függ az adott nép szokásrendszerétől, történelmétől, környezetétől, vallásától, technikai és tudományos fejlettségétől.
Az európai ember - és bár nem teljesen jogosan, de nemzetünket is ide sorolom - a maga végtelen beképzeltségében rossz véleménnyel van minden , a sajátjától eltérő szokásról, viselkedésről.
Részben lenézi, részben félelmet kelt benne, részben agressziót vált ki belőle a másság.
Ezt a mentalitást az ember az őskorból hurcolja magával, amikor a másság jogos vagy jogtalan gyanakvást váltott ki, és ha az ember biztosra akart menni, hát haladéktalanul agyonverte a gyanakvás kiváltóját.
A világ sokféle.
Például a kínai embert többnyire a konfuciánus filozófia irányítja, mely szerint a társadalom a hierarchikus kapcsolatok - alá és fölérendeltség - rendszerén alapul.
Császár-alattvaló, férj-feleség, szülő-gyermek, idősebb és fiatalabb testvér, főnök-beosztott közötti alá-fölérendeltségi viszony a kínai (és részben az ázsiai ember) számára teljességgel természetes, és az általunk ismert demokrácia deviáns.
A kínai állami berendezkedés tekintélyuralmi rendszer, de milyen is lenne ezek után?
Nem zsarnokság, ugyanis ugyanez a konfuciánus gondolkodás azt tanítja a nép számára, hogy az uralkodó tekintélye csak addig jogos, míg példát mutat az alattvalóknak, erényes és igazságos, különben a népnek joga van megtagadni az engedelmességet.
Vagy ott van Afrika, ahol a törzsi hagyományok égtek bele az afrikai ember tudatába, és a természetes módon - és sokszor kegyetlen harcok árán - kialakult államformákat a gyarmatosítók iparkodtak megváltoztatni technikai fölényük birtokában, a mai napig tartó károkat okozva.
Ezeken a népeken úgy áll a parlamentáris demokrácia, mint tehénen a gatya, ők is inkább az egyszemélyi vezetést favorizálják, és tetszik-nem tetszik, a vezető a személyes képességek alapján kerül kiválasztásra, nem minden esetben európai erények mentén.
Ugyanez a helyzet az arab népeknél is, a vallási államok teokráciájáról nem is beszélve.
Oroszországban a történelmi hagyomány az egyszemélyi vezetést preferálja, - minden oroszok cárjától szép ív vezet Leninen és Sztálinon át Oroszország elnökéig.

Ha a hatalmon levők be is csapnak minket, nem kötelező szemet hunyni a felett, hogy a parlamentáris demokrácia sem mentes az egyszemélyi hatalomtól, azzal a differenciával, hogy a hatalommal szemben ezek a társadalmak iparkodnak fékeket és ellensúlyokat beépíteni - több-kevesebb sikerrel.
A valós helyzet az, hogy két választás között a népnek semmiféle beleszólása nincs az állam irányításába, a megválasztott vezető jóformán korlátlan hatalommal rendelkezik - az állatorvosi üvegló, melyen a ló összes betegsége tanulmányozható, ebben az esetben mi vagyunk, akik eljutottunk a már alig leplezett rendeleti kormányzásig..
Az USA elnökei számtalanszor indítottak különféle államok ellen katonai akciót kongresszusi jóváhagyás nélkül, 
Franciaország elnőke nevezi ki és váltja le a miniszterelnököt, egyszemélyi kül és belpolitikát folytat, az önkormányzatiság erős állami kontroll alatt áll, a megyéket prefektusok irányítják.
Angliában a kormányfőt a parlamenti többség választja, és amíg parlamenti többsége van, képes önállóan katonai akciót is indítani, például a Falkland - háborút parlamenti szavazás nélkül indították.
Szóval a szép, népbutító elvek gyakran megbicsaklanak az érdekeken - az uralkodó osztály érdekein.
Talán érdemes ezeken a dolgokon elgondolkodni, mielőtt elkezdünk gátlástalanul diktátorozni, erkölcsi magaslatokra mászni.
És érdemes visszább venni az arcunkból.
Európa lakossága az európai államok által megtagadott Oroszország és Belorusz nélkül hatszáz millió körül van, Ázsia lakossága majdnem ötmilliárd, Afrikáé pedig másfél milliárd.
Parlamentáris demokráciában az emberiség harminc százaléka él, és ebben mi is benne vagyunk, így talán a valós helyzetet ne is firtassuk...

Hozzá kell szoknunk, hogy a világ sokféle, és alkalmazkodnunk kell hozzá, mert a világ nem fog hozzánk alkalmazkodni.
Szomorú, de ebben valószínűleg nem tévedek...

:O)))

DIE WUNDERWAFFE

 

Az ukrán háború még abban a stádiumban van, mint a németek voltak a második világháborúban a Seelowi magaslatok elleni csaták idején.
Lassan elfogynak a katonák, elfogynak a készletek, elfogy az erő, már csak a csodafegyverekben bízhatnak, vezéreik pedig nemlétező hadosztályokat vizionálhatnak, miközben a hadrafogható férfiak láthatólag nem akarják életüket áldozni Zelenszkíj Ukrajnájáért.
Igazuk van.
És igaza van mindazoknak, akik azt a véleményt képviselik, hogy az ukrán nép számára is ezerszer jobb lenne a mai helyzetnél egy katonailag semleges, atomfegyver és nácimentes, demilitarizált, termelő és kereskedő Ukrajna.
Az oroszok megmondták, hogy nincs kifogásuk Ukrajna Európai Unióhoz való csatlakozása ellen, ez ellen a lengyel és francia parasztoknak van kifogásuk, mert az ukrán csatlakozás az európai mezőgazdasági termelés összeomlásával járna, ez pedig a ma hatalmon levő európai elit számára végzetes lenne.

Az ukrán paraszt számára pedig intő példa kell legyen a magyar mezőgazdaság története, mely Európa egyik vezető mezőgazdasági termelőjének, feldolgozóiparának totális tönkretételéről szól.

A globális Nyugat elszámította magát.
Stratégiai vereséget szeretett volna mérni Oroszországra, megroppantani az Orosz Birodalmat, lehúzni ha lehet még a regionális hatalmi centrum szerepénál is alább és lehetőleg szétdarabolni.
Ehhez Ukrajna lett volna az eszköz, és ma Ukrajna szétdarabolásáról hallani időnként igencsak reálisnak tűnő prognózisokat.
 Oroszország pedig erősebb, mint valaha és egyértelműen világpolitikai játékos.
Mindezt úgy, hogy közben Anglia csatlósszerepbe kényszerült, Franciaország nevének hallatán pedig a nyugati politikusok is csak legyintenek, míg Németország ismét belekezdett egy kilátástalan  hazárdjátékba.
Az USA - azzal hogy egymáshoz szorította  Kínát, Oroszországot és most már Indiát is, -egyértelműen defenzív pozícióba szorult.
Erős ellenfelei támadtak Ázsiában, Afrikában és már Dél-Amerikában is, miközben kezelnie kell saját belső problémáit, harcolni a világgazdasági vezető szerep várható elvesztésének rémével, a dollár egyeduralmának megszűnésével, ellenfelei katonai megerősödésével.
Trumpot sokan szeretik lekezelni, hülyének nyilvánítani, pedig csak - felismerve a reális helyzetet - szeretne Amerika számára elfogadható megoldást keresni a problémákra, minél jobb pozíciót elfoglalni az alakuló új világrendben.
A stílusa meg olyan - amilyen, hol bunkósbotot, hol mézesmadzagot lóbál, inkább kevesebb, mint több sikerrel.
Szerencsétlenségére még a hajdani gyarmattartók bűni is az ő fejére hullanak vissza, mint az izraeli - arab helyzet, melynek magvait az angolok vetették el úgy egy évszázaddal ezelőtt.

Félelmetes nézni, hogy hazai fotelforradalmáraink milyen lelkes hívei lettek az oroszok móresre tanításának.
Virágzik a ruszofóbia, a sinofóbia, India pedig még meg sem érintette a lelküket...
Szomorú látni, amint mindenkit lenéznek, aki bármilyen tekintetben eltér a mi kultúránktól vagy kulturálatlanságunktól, ahogy egy saját maguk becsapásából összelapátolt, vélt erkölcsi magaslatról ítélkeznek csalhatatlanul.
Bedőlnek mindenféle primitív propagandának, és már csak napok kérdése, hogy drónokat lássanak a Parlament felett, pedig nincs is augusztus 20...
Sajnos Magyarország soha nem tanul a történelemből, inkább ír magának egy kedvezőbb változatot, aztán addig ismételgeti, míg el nem hiszi.
Nemigen értjük a világot, régebben a mi nézőpontunkat béka-perspektívának hívták, de a békák ezt kikérték maguknak.
A világ a megsemmisülés határán táncol, miközben nálunk folyik a homokba pipiske, Zsoltibácsizunk, kétharmadról fantáziálunk, miközben zeng az ég...
Az európai ember a történelmet egyenes vonalú fejlődésként szemléli.
A kínaiak körkörös folyamatként.
Nekik van igazuk...


:O)))

SHANA TOVA

 

VALAMENNYI ZSIDÓ BARÁTOMNAK!

ROMULUSZBÓL RÉMUSZ

 

Érdeklődve figyelem a hazai közélet virágba borulását, melyet leginkább a titánbuzogány virágzásához tudnék hasonlítani, mely szintúgy csak négyévente következik be.
Igaz, akkor viszont a világ legbűzösebb virága bontja szirmait, és ezzel a maga műfajában felülmúlhatatlant alkot.
Ezrek és ezrek ugrálják körül, hogy szippantsanak a ritka illatból, majd együtt sajnálkozzanak, gyors elvirágzása miatt.
A titánbuzogány ebben is hasonlít a tiszavirághoz, mely egyre nehezebben viseli sorsát, pedig nagyurunk még be sem vetette a nehéztüzérséget - hejde' temető a Tisza, mikor kivirágzik, ugye.

Most éppen a volt vezérkari főnök van soron.
Ruszin Szendi Romulusz nem is olyan régen még a Fidesz kedvence volt.
Ő volt az, aki végrehajtotta a Nagy Mészárlást a honvédség tábornoki és tisztikarában, jóllehet tanulhatott volna Haynau sorsából, akit a császár a piszkos munka elvégzése után talonba tett.
És még mindig jobban járt, mint Jagoda, akit kiretusáltak az életből.
Haynau - stílusosan - Nagygécen vett kastélyt, birtokot és boldogan élt, míg meg nem halt, és valószínűleg így élhetett volna hősünk is, ha több esze van, de hát neki politikai szerepet kellett vállani.
Ez az álmoskönyv szerint egy katonánál seggberúgásokat és szerencsétlenséget jegyez.
Bekötötték a Nemzet Megmentőjéhez, aztán hagyták, hogy olyan legyen, amilyen, mert tulajdonságai alkalmassá tették szerepére.
A hibát ott követhette el, hogy jártatta a száját.
Ha hallgatni tud, Orbán neki is adott volna tisztességes megélhetést, mert nem szereti az olyan ellenségei számát szaporítani, akit nem ő választ ki, arról még nem is szólva, hogy a kipróbált nertárs még egyszer jó lehet valamire.


Barátomnak mondtam, hogy hősünk képességei alapján talán szakaszparancsnoki beosztásra lenne alkalmas, de a Fidesz nem a képességek alapján osztja a stallumokat, hanem a vazallusi hűség alapján, és - mint a példa ékesen bizonyítja - amikor pozícióba került, rá is szolgált a bizalomra.
De most tévedett - nem tudta felismerni a rendszer működését, és azt hitte, hogy ő önmagában is valaki, pedig dehogy.
Megtéveszthette a bokacsattogás, mely minden parancsnoknak kijár, jóleső zene füleiknek, és elnyomja a valóságos vélemények hangját.
Ha ő maga lett volna az elsőszámú puritán, akkor sem ússza meg Nagyurunk bosszúját, de a tetejébe még azt is hitte, hogy a stallumban elkövetett bűnei - a villaépítés, a helikopterezések, stb. -  akkor sem kerülnek elő, ha kibeszél a nyájból.
Emberi tulajdonságai csak megkönnyítették ellenfelei és ellenségei dolgát.
A legutóbbi pisztoly-ügy talán egy óvodában elmegy - kisfiam is az óvodai jelmezbálra felakasztott magára két coltot és ezzel valóságos cowboyjá lényegült, de már akkor sem hitte volna, hogyha Józsika meg akarja merényelni, az ellen ez hatásos védekezés lett volna.
Valami zűrzavar lehet egyébként is hősünk pszichéjében, hiszen két lányát Rominának és Ronettnek nevezte el, ezzel jó témát adhatna egy pszichológiai PhD kutatásaihoz az ego és a gyermekek névadása tárgykörében. 
Szóval, a Rémusz is csak egy köztes állapot, Vezérünk, kinek szép tulajdonsága a bosszúállás nem nyugszik úgysem, míg a neve Ruszin-Szende Romhalmaz nem lesz.

Mindenesetre esete megmutatja Orbán káderpolitikájának színvonalát, a többi se különb.
Romulusz meg kis idő múltán majd elmélkedhet egy homokpadon a Tisza áradásának szeszélyességéről, és a zavaros víz levonulása után szomorkodhat csupasz seggel, honvédként.
Vénségére meg bánatosan nézegetheti kitüntetéseit - mennyi szép csingilingi...
És a tragédia, hogy már Gyurcsány sincs, aki akkor végre meghívhatná a DK valamelyik kulcspozíciójának betöltésére.
A Tisza viszont új alapokra helyezi a káderkiválasztást, pályázatot ír ki a szűz képviselő és a becsületes képviselő posztjára, két fordulóban.
Az elsőben a Messiás kiválasztja azt a három jelöltet, akik közül majd a második fordulóban kiválasztja azt az egyet, aki azt csinálja majd, amit ő mond.
Mecsoda kilátások!
Természetesen okos népünk el van ájulva a demokrácia ilyetén kiteljesedése láttán, és bízik benne, hogy a választás után majd korrigálhat.
Ebben nem is téved, korrigálhatja saját bánatos elképzelését a maffiaállam lebontásának módjáról és arról, hogy kell-e akárkinek is, biankó felhatalmazást adni egyszemélyi vezetésre.

Magyarember érdekes jelenség.
Lelkes, optimista, és minél többet rúgnak a fenekébe, annál optimistább.
De sebaj, annyi mindent kibírt már ez az ország, csak a jódolgát nem, - az megviselte.
Most aztán szép az élet, végre félhetünk, fázhatunk, éhezhetünk, de szabadok vagyunk!
Vagy kisnyúl...


:O)))

HOGY A KUTYA HUGYOZNA MÁR A SÍRODRA!

 

A jókívánságot Rózsa Misi régi harcostársamtól kaptam, akit a netről ezer éve ismerek, tán már a néhai Polidilin is ott volt hajdan, igaz, már akkor sem ő volt - ahogy mondani szokták - a legélesebb kés a kredencben.
Nade most aztán kiköszörülte a csorbát, belecsurgott a fősodorba, mákszemnyi kis híve és egyben példája is annak az egészEurópára kiterjedő hisztériahullámnak, melyet a háború folytatásában érdekelt európai politikusok generálnak és gerjesztenek.
A jókívánság oka pedig az a rövid kis kommentem volt, melyben azt a hőstettet és sikert ünnepeltem, hogy belorusz figyelmeztetés után a lengyel légtérbe berepült 13 ismeretlen drónból hármat (a határtól háromszáz kilométerre...) a NATO holland repülői a lengyel légierővel összefogva lelőttek.
A többi eltűnt, és nem is lehetett őket megtalálni, mert Lengyelország polgárai egy napig a pincében ültek és várták Putyin baráti látogatását, de ő inkább a NATO ijesztgetésével volt elfoglalva.
Miután Misin kívül még néhányan sikítófrászt kaptak a facén, és jól megírták a véleményüket rólam, kis művemet sikeresnek nyilvánítottam és engedjétek meg, hogy így utólag megosszam veletek...

"Három uráli fülesbagoly repült be az éj leple alatt Lengyelországba.

A NATO harci gépei lelőtték a provokátorokat, a lehullott tollakat még mindig keresik.

Zelenszkíj nagy boldogságában véletlenül melléütött farkával a zongorán, Ursula von der Leyen hisztériás nagyrohamot kapott, a lengyel miniszterelnököt repülősóval kellett magához téríteni, az angol kabinet kifejezte meggyőződését: a példátlan provokáció bebizonyította, hogy egész Európa veszélyben forog.

Trump megvonta a vállát, és jópénzért eladott három selejt Patriot indítóállványt a németeknek, Macront felpofozta a felesége tutyimutyisága miatt.

A balti államok betiltották az orosz hússalátát, Németország az oroszkrém tortát is.

Európa harcban áll a józan ésszel - utóbbi sajnos jelenleg vesztésre áll.

Nincs is szebb a háborús hisztériánál..." - írtam hirtelen felindulásomban, mire is minden lettem, csak kedves, szép fiú nem. Hogy az EU rálépett a sírba vezető csúszdára, hát ez se kellemes, de hogy a honi polgárok közül is ennyire idióták legyenek némelyek, az annak dacára meglepő, hogy elvileg semmiféle meglepetést nem kellene megélnem. Azok után, hogy bölcs népünk egy jóllakott kis maffiózót éppen be akar cserélni egy éhes kis maffiózóra, aki a tetejébe a jóllakott megbízottja, ez szinte törvényszerű. Mert ez legalább csinál valamit, mondják, és igazuk van, csinál: egy bajból kettőt.

Brit tudósok kimutatták, hogy az emberiség intelligenciája hanyatlik - és ezzel egyet is kell értenünk, bár a hanyatlás üteme meghökkentő. Itthon meg pláne, hiszen ez egy mértéktartó, nyugodt és vidám ország volt, most meg mást se hall az ember, csak csontok ropogását, fogak csattogását. Néha egy-egy emberből - nem csak időskorúból, de korszerűtlenül neveltből is - visszaköszön még a múlt - ebből tudni lehet, hogy nem politikusok.

A drón-ügy egyébként rámutat arra az ellentmondásra, mely az EU nagy pofája és valódi képességei között mutatkozik, és bár a kettő közötti szakadék oly mély, mint a Mariana árok, tartok tőle, hogy tovább fog mélyülni. Én meg lassan olyan leszek, mint a beépített szépség című film szépségkirálynői, minden vágyam ismertetése után elmondom, hogy természetesen legfőbb vágyam - tulajdonképpen az egyetlen vágyam - a világbéke. Vagy tud valaki ajánlani olyan szkafandert, mely sugárzásálló, melyben sétálni lehet a Nap felszínén? Olcsó legyen, foltozott, használt nem érdekel!

:O)))

KÉT MACSKA VAGYOK ÉS JÁTSZOM EGYMÁSSAL 2.0

 

Nagyon tetszik nekem ez a kép, harmadszor botlok most bele, mikor képet választok a posztokhoz. 

Valószínűleg tudat alatt bűntudatom van a macskákkal szemben, pedig Bumbi kutyám ez ügyben kifogástalan nevelést kapott, Sapkácska vagy Kesztyűcske láttán méla undorral elfordul...
Viszont - úgy látszik - a belpolitikai helyzet tudathasadásos állapota számomra újra és újra Karinthyt idézi fel.
Két jobboldali pártszerűség vetélkedik a kizárólagos hatalomért, és van ennek valami diszkrét bája.
Azért nem pártot írok, merthogy egyik sem az, aminek láttatni szeretné magát.
Egyik - a megvénült demokraták - maga a maffia.
No, nem a tagság, ők csak eszköznek számítanak Don Alcsút kezében, és - ismerjük el, - mesterien bánik velük.
Pontosan tudja, melyek azok a hívószavak, melyekre ugranak, kiszolgálja hazafias érzületüket, közösséget teremt számukra és folyamatosan ellenségeket mutat fel nekik, ők pedig lelkesen böfögik vissza páratlan bölcsességeit, miközben egy részük vígan él abból, melyet másik részüktől elvon a Földre szállt Isten.
A másik maga a Hit és a Remény, mely ráborította szeretetét a semmiből jött és sehova sem tartó senkire.
Rossz nézni, ahogy értelmes emberek mint a lemmingek masíroznak a szakadék felé. Kilátástalanságukban illúziókat kergetnek és azt hiszik, hogy majd most, immáron teljesen üres zsebbel megvásárolják a jólétet,  jóllehet, amikor még abban a zsebben volt is valami, két kézzel szórták azt a  szélbe mindenféle manipulátorok harsány biztatásától kisérve...
Olyanok, mint a francia férj, akit a postás alól kérdez felesége: Nekem hiszel drágám, vagy a szemednek?

Ami azt illeti, ugyanannak a vallásháborúnak vagyunk tanúi, mint középkori eleink voltak, vannak Torquemadaink és Savanaroláink, még Borgia pápánk - és kuszaszemű Lukréciánk is van - nem panaszkodhatunk.
Egy csak a kérdés: hova lettek a normális emberek?
Az elmúlt átkos harmincöt év nem csak a társadalomban tett kárt, hanem az egyénekben is, hiszen az, hogy baloldali elkötelezettségű emberek beállnak egy jobboldali csoportba segédtapsoncnak - szinte hihetetlen.
Hogy emberek, akiknek ez a társadalmi rend csak rosszat hozott és nem adott semmit, hatalmon tartsanak valakit, aki közülük jött, de elárult mindent, ami érték volt ebben az országban - maga a butaság megtestesülése.
Hogy becsületben megőszült, élettapasztalatokban bővelkedő emberek egy miniszterfeleségben, egy karrierista zsúrfiúban lássák a reményt, hogy ebből az országból még valaha élhető hazát is lehet teremteni -  lesújtó.

Túl vagyunk Kötcsén, idén itt hirdetett igét mester és tanítványa, híveik ájult tisztelettel hallgatták ígéreteiket, melyek részben betarthatatlanok, részben be sem akarják tartani őket.
Éppen olyan a helyzet, mint amikor fogad valaki valamire, majd ugyanezen lendülettel az ellenkezőjére is.
Ha nyer, hát nyert, ha veszít, hát akkor is nyert, ha mást nem egérutat.
De ne ábrándozzunk, változás nem lesz itt semmi, legfeljebb odahajítanak valakit prédaként, mint rendszerváltáskor a titkosszolgálatok a III/3-at, az élet meg megy tovább, csak már az  a minimális kis parlamenti ellenőrzés is megszűnik, melyet egy gyenge, de valóságos ellenzék jelentett az Orbán által gründolt ellenzék mellett...
A magyar társadalom nem a túlbonyolított gondolkodásáról híres, fekete-fehér, jó-rossz és passz.
El se tudja képzelni, hogy valaki - ha olyan a helyzet - úgy nyerjen, hogy veszít, vagy hogy valaki két esélyre játsszon.
Persze Kötcsén megjelent Gyurcsány szelleme is, mert nélküle nincs politika Magyarországon...
Ígérgetésből is jutott bőven, meghallgathattuk, hogy ilyen időkben rendkívüli képességű miniszterelnökre van szükség - éppen van is egy kéznél - és az új párt elelnökévé avanzsált a régi párt államtitkára, másik alelnökké meg egy női jelölt Rasi balatoni tyúkudvarából, a hotelszakmából természetesen, nagy űrt töltve be.
Már csak ezért is érdemes beállni a táborukba, hiszen a vak is láthatja, ez a pártszerűség maga a megújulás...

Érdekes időket élünk, de ezen is túl vagyunk, már csak azt az ötven-hatvan évet kell valahogy túlélnünk, amikorra ebből az országból élhető,. nyugodt ország lesz...


:O)))

SZÁNALMAS MAGYARORSZÁG

 

Azt hiszem, a közösségi média nem tett jót a magyar népnek.
Ameddig nem létezett, addig se volt híres nagy eszéről a magyar társadalom, most meg aztán...
A közösségi média felerősítette összes negatív tulajdonságunkat, elősegítette, hogy már régen kihaltnak hitt elméletek feltámadjanak halottaikból, elég, ha csak a laposföld-hívőkre, vagy a Balaton tagadókra gondolunk, - de bizony feltámadt az etno-rasszizmus,  a sovinizmus és a Horthy-rendszer világa is.
A legnagyobb baj mégsem ez, hanem a normális emberi kommunikáció kiirtása és behelyettesítése valami agresszív, vérbunkó nyomulással.
Ebben a társadalomban nem lehet beszélgetni, nézeteket ütköztetni, összevetni a valóságot a nézetekkel, mert a harmadik mondat után megjelenik egy tapló, akinek ugyan lövése sincs a témáról, csak véleménye van - a téma felvetőjéről.
Ehhez kiváló hátteret ad a közösségi média, a személytelenség, a csalás korlátlan lehetősége, az érdemi kritika semmibevétele.
A közösségi médiában az lehetsz, aki lenni szeretnél, hazudhatsz magadnak három diplomát, öt évet az Idegenlégióban, soha senki nem tudja számonkérni rajtad.
És korlátlanul mondhatod a legnagyobb baromságokat, vevő biztosan lesz rá,  és vevőinek köszönhetően pedig a hülyeség  osztódással szaporodik, mértani haladvány szerint.
Bárki bármit leírhat, ami ugyan helyes, de még helyesebb lenne, ha hősünknek helyt is kellene állnia az általa közzétett állításokért.
Egy beszélgetés során nem baj, ha valaki téved, de egyre kevesebbszer van erről szó, és egyre többször a gátlástalan hazudozásról.
Vannak sokan, akik azt hiszik, hogy az általuk kedvelt irányzat támogatása mindent igazol.

Persze nem csak ez a baj.
Baj a közbeszéd általános eldurvulása, mely Orbán parlamenti hozzászólásával vette kezdetét. "hazudik a kormány" - még 1990 táján. 
Azóta a helyzet csak romlott, a példát átvették a képviselők, tőlük persze az önkormányzati képviselők is, akiknek régi fájdalma, hogy a tükrön kívül senki sem látja őket politikusnak, -  hátha akkor majd így.

Odáig fajult a helyzet, hogy közmeghallgatáson a másik  táborba tartozó önkormányzati képviselő bárdolatlanul ordibál a polgármesterrel, és  - függetlenül attól, hogy igaza van, vagy nincs - ezzel a testület tekintélyét kérdőjelezi meg.
Egyébként is annyi trágyát borítanak egymás fejére, hogy a kenyérharcukban érdektelen választópolgár szemében teljesen elveszítik a megbecsülést még azok is, akik ritka kivételként valóban a közösségért akarnak dolgozni.
Igaz, legalább így látja a település népe, hogy kikre bízta a kamrakulcsot.
Ebben persze a választási rendszer is ludas, mert engedi a pártpolitikát a helyi piac nyilvános vécéjének egetrengető problémájának megoldásába is beleormótlankodni.
Ha rám lenne bízva a reform, helyi szinten azonnal megszüntetném a pártpolitikát, egyéni lokálpatrióták versengésévé tenném a választást, bizonyos lélekszámon alul pedig a közvetlen demokrácia - népszavazás - intézményét vezetném be.
Ezek után mit várhatunk a közösségi médiában, hiszen az egyén nem meri artikulálni a véleményét, mert attól tart, hogy őt magát vagy szeretteit retorzió éri.
Igaz, nem is nagyon tartanak igényt a véleményére, a pénzzel rendesen kisámfázott testületek sok esetben csak a mutyi eredményét hirdetik ki, -tisztelet a kivételnek, ugye.
Akinek erre igénye van, az a közösségi médiában találja meg a fórumot, melyet aztán jelleme, képességei, ismeretei szerint használ, sok esetben kimondottan rosszindulatúan.

Hogy az ismeretek hiánya rettenetes mértékű, hogy az ismerethiánnyal azonos mértékű megfellebbezhetetlen állítások elborítják a pályát, az még csak hagyján.
De a stílus, az egymáshoz való viszony az iszony.
Sokan el sem tudják képzelni, hogy emberek érzelmileg közömbösen közelítenének meg egy politikai kérdést, vagy, hogy megkérdőjelezzék egy politikus éppen aktuális döntését, elvárják szinte, hogy ne legyen egyéni véleményed, hogy legelj együtt a csordával.
Ha azt találom mondani, hogy a számomra talán rokonszenvesnek tűnő szekta vezetője aktuális  döntésével politikai hibát követ el, azonnal bérenc leszek, áruló.
Hát még, ha egyetértek a politikai ellenfél valamelyik döntésével, akkor aztán végem, kioktatnak, hogy aki mást gondol, mint mi, az nem lehet okos, hogy aki lop, az nem hozhat az ország javát szolgáló döntést, minden lépése kivétel nélkül a sírba visz, - miközben a szekta tagjai mint a lemmingek masíroznak okos és tehetséges vezetőik után a szakadékba.

Közben mindent elborít a gyűlölködés, a csalhatatlanság - tobzódnak az érzelmek.
És nem a szeretetre, a toleranciára, egymás megbecsülésére gondolok...
Nincsenek gátlások nincs udvariasság, érvek helyett a politikai ellenfél minősítgetése, megértése helyett megsemmisítése - legalább elméleti téren, de nem szívesen látnék fegyvert egyes vitapartnereim kezében.

Érthető a dolog, a világ egyre bonyolultabb, egyre érthetetlenebb, átláthatatlanabb, és ilyen esetben az ember kapaszkodókat keres.
A bizonytalan emberek leegyszerűsítik a történéseket arra a szintre, melyet még megértenek  és kezelni tudnak, ezért lesznek szemükben a világhatalmak vezetői vérengző despoták, rosszindulatú, jellemtorzult tolvajok, pszichopaták, ezért ítélik meg a tetteiket úgy, mintha a nyolcvankét lakosú Magyarlukafa polgármesteréről beszélnének.
Másrészt félnek, szoronganak saját létbizonytalanságuk miatt, ezért keresnek - vagy álmodnak -  maguknak  egy közösséget, mely reményeik szerint megvédi majd őket.
A politika meg keres nekik ellenséget, mert a saját politikai tábor egyben tartásához ellenség kell, ezt mindenki tudja, az ellenségnek pedig el kell harapni a torkát, ki kell belezni, meg kell ölni.
Minél kevésbé képes érteni valaki a világot, minél kevésbé képes válaszolni a kor által számára feltett kérdésekre, annál agresszívebben reagál, verbálisan meg végképp.
Az az ember pedig, aki nem bírja verbálisan, előbb-utóbb ütni fog. 

És még hátra van a feketeleves, a világ robbanásszerű változása.
Jönnek a robotok, a mesterséges intelligencia, emberek tömegeinek munkanélkülisége, a világ hatalmi struktúrájának megváltozása.

Csak reménykedhetünk, hogy világháború nélkül megússzuk.
Szóval, szeressük egymást gyerekek, mert a gyűlölködés nem segíti a beilleszkedést az új világba, ami jön, ha akarjuk, ha nem.
Erre kell készülnünk.

:O)))