2014. február 1., szombat

AGYONHAZUDOTT VAGYONOK

Végigmentem egy-két Budapest környéki kisvároson, végig főútvonalakon, mindegyik mellett ott virítottak az óriásplakátok, rajtuk Mesterházy, Bajnai, Gyurcsány, Hagyó, és - meglehetősen szokatlanul öltözve - maga Orbán Viktor, aki nem is tartja a kezében névtábláját – rá azonnal ráismer mindenki.

Hogy Hagyó, aki már négy éve nem is politikus, mit keres a plakáton, azt szerintem senki sem tudja, egy komplett generáció már nem is ismeri őt, hiszen négy éve nem politizál, ellenben az ellene indított egyik perben felmentették, azt a pert, melyet ő indított a strasbourgi emberi jogi bíróság előtt megnyerte.
Egy pere, mely még ma is folyik, jelenleg a különböző bíróságok között cirkulál.
Ebből is látszik, a vád igen gyenge lábakon áll, míg a Rendőrség büntetőeljárásban vitt szerepe elképesztő - remélhetőleg a felelősök egyszer még megtapasztalhatják azt, hogy milyen is egy korrekt büntetőeljárás.
Mindenesetre Hagyó rajta van a plakáton, mert – szerintem – alkotói szándéka szerint felidézi az elhíresült Nokiás-dobozt, melyről menet közben már kiderült, hogy nem létezett, de azért ha valakiket szarral hajigálunk, csak ragad rajtuk valami…

Mennyire igaza is volt Gyurcsánynak, amikor az őszödi beszédben felszólította a szocialista frakció képviselőit, hogy ideje lenne tiszta viszonyokat teremteni a politika pénzügyeiben, mert a semmittevés kompromisszumai semmiféle eredményt nem hoznak.
Aztán eltelt most nyolc év, lassan túl vagyunk azóta a harmadik kormányon is, és még mindig itt a képviselői vagyonbevallás.
Ami csak azt mutatja meg, amit nem lehet lehazudni, mert amit le lehet, azt le is hazudják a tisztelt képviselők.
Gyurcsány tett javaslatot egy átlátható és korrekt képviselői javadalmazásra, de azt a sajátjai éppúgy ellenezték, mint a Fidesz képviselői, nem is lett belőle semmi.

Arra azért jó a dolog, hogy jókat derüljünk azokon, akik képtelenek helyesen írni, képtelenek két kétjegyű számot összeadni, vagy kiderül, hogy a bevételeik nem fedezik a vagyongyarapodásukat, de ők azért magabiztosan beírják megálmodott számaikat, bízva abban, hogy akár azt is odaírhatnák, hogy "Mattolcsi hüje", akkor sem történne semmi ebben a következmények nélküli és összefonódásokkal bőven kicifrázott kis országban.
Épeszű ember egy szavát sem hiszi el a leírt soroknak, hiszen minden mértékadó becslés szerint Orbánnak százmilliárdjai vannak, ehhez képest nem erről beszélget a média, hanem Mészáros Lőrinc vagyonáról, aki nyilvánvalóan Orbán helyiérdekű strómanja.

Mint ahogy a Simicska-unokatestvérek kőbányáiban sem a kuzinok fejtik a követ, ők csak úri nevüket adták az akcióhoz, mellyel a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak gyűjtött pénzeket nyúlhatta le az ebben oly gyakorlott, de roppant vékony kőgazdag pénzbányász réteg.
De az ember Pintér Wartburgján is csak röhögni tud, hiszen az ominózus verda utoljára az olajszőkítések során fordult elő a Nógrádi-fiú vallomásában, aki szerint Pintér ezzel vartyogott le az „aranyháromszögbe,” beszedni az olajszőkítésből rájuk eső sápot – onnan tudja, mert ő tette a pénzt a csomagtartójába…
Vagy itt van az éhes, új harcosok ügye, akik csupasz seggel érkeztek a politikába, és lettek táskacipelőkből mára tehetős emberek, egytől-egyig.

Nem irigylem én őket, de azért azt mondom, hogy egy politikusnál felettébb fontos, hogy a pénzei – és hozzátartozói pénzei is - tiszta forrásból származzanak, mert a politikai korrupció gyakran ölti gazdasági műveletek látszatát.
Ha valakit meg akarsz kenni, akkor nem kell neked ehhez nokiás-doboz.
Megpályáztatsz vele egy munkát, mely pályázat elbírálására formális vagy informális befolyásod van, és máris a zsebébe tettél pár milliárdot, ha jó helyen üldögélsz a székedben.
Még azt is megengedheted magadnak, hogy ne a te embered nyerje a legtöbbet.
Ha magadnak akarsz pénzt csinálni, akkor az eljárás vége az, hogy osztozol a strómanoddal a nyereségen, egy részét leadóztatod, a maradékot meg majd elintézi a kreatív könyvelés, de a te pénzed az adózott részből, mindenféle papír és bizonylat nélkül származik, így olyan tiszta lesz az, mint a patyolat.

És, hogy miből legyen nyereség, azt is lehet befolyásolni, ezért van oly sokszor, hogy nem a legolcsóbb ajánlatot tevő nyer meg egy-egy tendert, hanem a megbízható második.
A pofátlanság mára olyan méreteket öltött, hogy kaszinó-koncessziók odaítélésénél le is írják ezt a megbízhatóságot, mint követelményt, sok pénz forog ott kockán, adni kell az adminisztratív háttérre is, ugye.
Persze, ezt csak állami pénzekből lehet megcsinálni, merthogy csak az állami pénz az a pénz, ami nem fáj senkinek.

Ami azt illeti, ha nekem választani lehetne, hogy a képviselők vagyonbevallásában szereplő vagyonuk, vagy az eltitkolt rész kellene nekem, a válasz nem lenne kétséges – nekem az eltitkolt rész kellene.
Amerikában azt mondják, hogy senkinek sem szabad megnézni, miből szerezte az első millióját, Magyarország annyiban különbözik Amerikától, hogy itt az első milliótól az utolsó milliárdig kockázatos utánanézni a vagyonoknak.
Vannak emberek, akik abból élnek, hogy mások pénzét mossák-mosogatják tisztára, mint Ágnes asszony a patakban, fehér lepedőjét, de itt a pénzt a Becsületeseken kívül senki sem kapdoshatja el, mert rávernek a fejére egy hólapáttal.

Faék Jóska meg elolvassa a hírt és elismerően bólogat: milyen ügyes ez a Viktor, saját stadiont épít, hiába a felesége is takarékos asszonyka – aztán meglengeti kétszer a nemzeti zászlót.
Közben a kormány negyvenmillió forintnyi adósságot vállalt át Felcsúttól, ismerek polgármestert, aki egy kanyi adósságot sem csinált, az meg ilyenkor a haját tépi.
Merthogy ebben az országban jövedelmezőbb felelőtlennek lenni, mint tisztességesen gazdálkodni.
Bölcs népünk meg elégedetten szemléli a vagyonbevallásban autónélkülinek feltüntetett potentátokat – milyen szerények – majd fizeti furikázásuk árát, beleértve magánútjaikat is.
Még szerencse, hogy létezik ez a vagyonbevallás, legalább van min röhögni is végre.
:O)))

9 megjegyzés:

Neked5 írta...


Akkor is ugy lesz,a hogy a vezér akarja…
http://www.atv.hu/belfold/20140201-sok-minden-fog-meg-tortenni-felcsuton-ellenfeleinek-uzent-orban
Addig fesziti a hurt, mig egyszer majd elszakad. Aztán pisloghat, hogy mi fog történni.

Részlet a cikkből: “Orbán Viktor azt mondta, Magyarország olyan ország, ahol, ha a miniszterelnök falujában történik valami, abból politikai ügy lesz. De “sok minden fog még történni Felcsúton, üzenem a politikai ellenfeleinknek, mert hiába csinálnak ezekből a kérdésekből politikai ügyet, az élet már csak olyan mifelénk, hogy a karaván halad, és haladni fog a jövőben is”.
Mészáros Lőrinc Felcsút fideszes polgármesterére utalva úgy fogalmazott: “még úttörőnyakkendőt sem tudtak a nyakába kötni Lőrincnek, nem csoda, hogy most ugyanazok kötelet emlegetnek, de az sem lesz sikeres”. A miniszterelnök végül megemlítette azt is, hogy a kormány negyvenmillió forintnyi adósságot vállalt át”

- A kutya ugat, a karaván halad – igy szól a mondás.. Tehát a politikai ellenfelek kutyák, akik hiába ugatnak..
Ilyen aljas gazembert nem sokat hordott a hátán a föld..

magyarmagyar írta...

Pupu! Ha nem lennél, téged ki kéne találni! Hofi pajtás reinkarnációja volnál? Nem találok szavakat! Remélem, a Nemzet Gézája nem sértődik meg, de utóljára Őt hallgatva nevettem ilyen jót, és ilyen keserűen. Szebb jövőt, mondanám én, ha a nácik nem sajátították volna ki. Így csak annyit: - Reméljük a legjobbakat!

nemóvatos írta...

A szomorú az, hogy PuPu-nak alappal nem kellet különbséget tennie politikusok között oldalilag.
Igaz: a példák jobbról jöttek, de ez mostanság érthető.
Bár csak rájönnének erre a baloldali kampány guruk(?) is.

Névtelen írta...

Ezeket a politikusokat utánfutóval együtt temetik el abban lesz a pénzük.

morzsi írta...

Kedves PuPu! Nagyon nehéz beismerni, de igazad van. Nem csak a jövedelem bevallásunknál, de mindenütt hazudunk. Hazudik a hentes, amikor borjúhúst számol a fiatal marhahúsra vagy a zöldséges, amikor frissnek mondja a legalább öt napja szedett gyümölcsöt.
Talán elkerülte a figyelmed/figyelmeteket most ezt pótolnám. A napokban született két bírósági ítélet.
Az egyikben egy cigány-sorozat gyilkos sérelmezte, hogy egy bulvárlap "sorozat gyilkosnak" titulálta, noha még jogerős ítélet ezt nem mondta ki. A másik felperes egy volt min.elnök volt, aki azért perelt, mert egy kormányszóvivő minden tolvaj sikkasztónak mondta egy korábbi polgári állása kapcsán.
A felperesek kérték a bíróságokat, hogy azok mondják ki, - alperesek jogtalanul keltették rossz hírüket és ezért a bocsánatkérés mellett fizessenek nem vagyoni kártérítést is.
Nna. A felperesek nyertek. A sorozat gyilkossággal vádolt pasasnak megítéltek 1,5 millió forintot, vagyis ennyire taksálták felperes "jó hírnevét."
A másik, a volt min.elnök meg a bocsánatkérésen túl meg kap majd alperestől 300 ezer forintot...
Javaslom, hogy minden határátkelőhelyen tüntessék fel, hogy a H betű nem hospitalt, nem hungary-t jelent, hanem hazugságot.
Üdvözlettel: - morzsi -

guglikugli írta...

Ma meg akartam nyitni ezt a linket az AN-en, de nem lehetett. Tegnap olvastam ugyan, ma ki akartam másolni. Mit gondoltok, ezt is cenzúrázták mint Bajnait Orbán facebook oldalán?
http://nepszava.com/2014/01/magyarorszag/gyurcsany-orbannak-hatrabb-az-agarakkal-kollega.html

pleinair írta...

Előbb utóbb lebukik keresztapástól ez a banda. Rá kellene hajtani a zemberek felvilágosítására, mit lopott tőlük Orbán, hogyan gazdagodott meg ő és maffiahálózata.
Nem kellene finomkodva mellőzni az úgynevezett negatív kampányt. Az igazság felfedése kötelessége lenne az ellenzéknek.

Névtelen írta...

Pleinairnek! Ezek olyan megátalkodottak, hogy nehéz rájuk hasonlatot találni.
Ha mondjuk én történész lennék és a kutatási területemnek a magyar kormány üléseket választanám, furcsa dolgokkal találnám szembe magam.
1920, vagy a 30-as évek üléseiről vannak jegyzőkönyvek. A második világháború alatt, vagy annak vége felé a nyilas kormány alatt készült dokumentumok megsárgult dokumentumai ma is olvashatók a levéltárban. Aztán Rákosi és Kádár kormányainak a jegyzőkönyvei is.
Láss csodát! Az 1998-tól hatalmon lévők üléseiről semmi? Ahogy a mairól sem. 2010-ben ők hoztak egy olyan törvényt, hogy "készíthető" jegyzőkönyv, vagy hangfelvétel, ha azt a kormány valamelyik tagja kéri. Hm. Eddig egyszer sem kérték...
Ahogy Al Capone és a chichagói gengszter szindikátus tagjai sem. Üdv: Bónusz.

civilhuszár írta...

magyarmagyar írta...

Ahogy ma rátaláltam PuPu-ra, hasonló fogalmazódott meg bennem, csak nem Hofi ugrott be, viszont ő egy más egyéniség a sajátos humorú szövegszerkesztésével. Én csípem, hogy az agya így van összerakva.:-)