2014. február 14., péntek

VALENTIN

Jól kicseszett velünk ez a Bálint.
Itt állunk bánatos pofával, kezünkben virággal és bonbonnal, és heppik vagyunk, mint annak a rendje – végre megint lehet úgy csinálni, mintha, ebben mi, magyarok nagyok vagyunk.
Tenyeres-talpas nők képzelik magukat Barbie-babáknak, a giccsparádé felülmúlhatatlan, ömlik a fejünkre az édes nyál vödörszámra, és aki hangot mer adni ellenérzéseinek, arra úgy néznek, mint a gyilkosra.

Ennél még a hajdanvolt szocializmus Nemzetközi Nőnapja is tisztességesebb volt, az érdem, melyért a nők a virágot kapták az maga női mivoltuk volt, az ünnep meg tisztelgés a családot összetartó, rengeteget dolgozó kedves és szép nők és lányok előtt - egy csokor hóvirággal, melyet éppúgy kilopott a rendszerváltási túlbuzgalom az életünkből, mint a nyugalmat, vagy a biztonságot.
Mondjuk az is csinált ünnep volt, de legalább lehetett vele azonosulni, hiszen csak a hülye nem látja azt, hogy mi teher nehezedik egy asszonyra, aki állandó huszonnégy órás szolgálatot lát el a maga kis paradicsomában, vagy poklában.

A hóvirág a tavasz első hírnöke volt, nem kellett hozzá semmiféle szervezett ünnep.
Pesten az aluljárókban árulták, és minden évben, mikor az elsőt megláttam, hát vettem belőle a a volt menyasszonyomnak, és őszinte szeretettel adtam át neki, lett légyen közöttünk aktuálisan bármilyen is a viszony.
A hóvirág egyébként is praktikus virág volt, becsavarták kis selyempapírba és zsebre lehetett tenni, megkímélve ezzel a férfiakat a virágcsokor-cipelés kellemetlen feladatától, - jelzem, az ibolya is ugyanilyen ügyes és olcsó kis virág volt, a legsmucigabb férfi sem sajnálta rá a pénzt.
A hóvirágot ugyanaz a virágárus-lobbi tépte ki a kezünkből, amelyik a Valentin-napot úgy akasztotta a nyakunkba, mint ahogy a gonosz törpe a púposról leszedett púpot a gyanútlan sétáló hátára vágta : Van púpod? Nincs? Na, mostmár van…

A hóvirág hagymás növény, ha leszedik a virágát, attól a növénynek sok baja még nem lesz, emellett  akár termeszthető is, éppen, mint a tulipán, de nálunk valószínűleg másként viselkedik, hiszen a potenciális hóvirág-árusokat kerékbetöréssel fenyegetik, természetesen környezetvédelmi indokokkal támasztva alá a tiltást.
Ezzel és a hasonló intézkedésekkel aztán sikeresen el is érik, hogy a magyar társadalom a zöldeket idióta seggfejeknek, állandóan túlhabzó majmoknak tartsa, hiszen a hóvirágárus vagy száz éven át üde kis tavaszi színfolt volt a pesti utcán, mégsem pusztult ki a virág, pedig egy évszázad hosszú idő ám...
A virágárusok általában nem a nagy virágkereskedő-cégek alkalmazottai voltak, hanem azok a többnyire cigány lányok-asszonyok, akik az erdőkben, patakparton vadon termő kis virágokat leszedték, összekötözték kis csokrokba és filléres haszonnal eladták.
Dolgoztak vele, nem lopták, mégis sajnálta tőlük valaki azt a pici kis hasznot, melynek többszörösét költötte orchideára, vagy valamiféle divatos zöldségre az, aki betiltotta az árusítását, nagy szemforgatások közepette.

A magyar mindig szerette mások seggét nyalni, és ha véletlen kis szünetet kellett tartania két segg között, akkor olyan tanácstalanul nézegetett maga köré, mint liba a műfüves futballpályán.
A rendszerváltás során először a Nemzetközi Nőnapot akarták kiváltani a Gyümölcsoltó Boldogasszonnyal, de a nép nem volt erre vevő, mert bár minden felmérésen buzgón hangoztatja hívő mivoltát, hétköznapjaiban annyit sem foglalkozik a vallással, mint az előző rendszerben a marxizmussal foglalkozott, így aztán a Boldogasszony nálunk boldogtalanná vált, mert nem ünnepelte szinte senki.

De aztán valamelyik virágárus a homlokára csapott: Valentin!
Ő lesz a mi megmentőnk, a virágüzletek felvirágoztatója, a megoldás maga!
Miután a Barbie-baba már régebben lenyomta Böbe-babát, így várható volt, hogy Valentin is sikeres lesz – és lőn.
Merthogy a Valentin-nap az maga a szívecske, a piros masni, az arany csengettyűcske, az ingyom-bingyom és csingilingi, továbbá a giccsparádé és a műanyag, műmájerek műérzelmeivel körítve.
Emellett megmég drága is, mint a rohadás - ez fontos, mert ami olcsó, az nem minőség, márpedig kötelező ünnepelni, mert nézze meg magát az a bak, aki ezt a napot ki meri hagyni.

De ilyen bátor ember nincs, mert aki ilyen, azt a hozzá tartozó nők haragja úgy sújtja, mint esküszegő katonát sújtotta hajdan dolgozó népünk megvetése.
Gyönyörű ünnep, olyan nálunk, mint egy Barbie-baba, amelynek seggére kalocsai mintát festettek, habár túlzottan sokat ezzel se foglalkoztak, megelégedtek azzal, hogy ezekben a súlyos téli hónapokban egy kis forgalom-emelkedést generáljanak.
Így aztán a baloldali emlőkön nevelkedett versenyző éppúgy Valentínkodik, mint a jobber gárdista, legfeljebb utóbbi azzal spékeli meg a dolgot, hogy kideríti, hogyan kell rovásírással a szívre írni, hogy imádom a sunádat kiscsibém!
Szóval a maga módján harcol a globalizmus ellen, de már az első mozdulatánál vereséget is szenvedett.

Úgyhogy heppi valentin déj, végre van egy nap, amikor szeretned kell, ha beledöglesz is, és azt kell szeretned, aki a hivatalos listavezetőd, ő meg köteles úgy tenni, mintha elhitte volna.
Igazi magyar ünnep, álságos, megjátszós, rongyrázós.
A hóvirág azért őszintébb volt.

:O)))

25 megjegyzés:

Geza írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Geza írta...

Gondoltam, ma kihagylak, de jo, hogy nem, mert halalra rohogtem magam. Annal vidamabb nincs mikor valaki ennyire kibukik valamin! De persze (lenyegeben) igazad van. Kulonoskeppen ami a hovirag/ibolya hisztit illeti. A zoldekkel kapcsolatban meg en vagyok legalabb annyira kibukva, mint Te a Valentin napon. Szerintem mindegyik sikhulye, alszent (vagy orult) es garantalatlan tajekozatlan szakmailag.

Böbe baba írta...

Azért kell szeretni, hogy lehetőleg ne gyűlölködésből legyünk világelsők!

"Nem a zablák, nem a csengések,
hanem a kosáron a fül:
nem az ostromok, a bekerítések:
hanem a korall-sor a nyak körül,
meg a tüzhely körüli székek:
nem a viharok, a mének, a diadalzengések,
hanem a szitaszél-veregetések,
ha a liszt megtömörül,
hanem a néma kitekintések
a téli ablak függönye mögül..."
(Illyés Gyula: Ditirambus a nőkhöz)

http://www.youtube.com/watch?v=Nzcd9_rRAGc

Névtelen írta...

"Merthogy a Valentin-nap az maga a szívecske, a piros masni, az arany csengettyűcske, az ingyom-bingyom és csingilingi, továbbá a giccsparádé és a műanyag, műmájerek műérzelmeivel körítve."

útkaparó írta...

Álljon itt a neve annak a virágos hölgynek, aki magáról azt hirdeti, hogy ő honosította meg itt a valentinozást, a wikipédia ekként írja:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Guba_%C3%81gi
Magam részéről abszolute egyetértek PuPuval, csinált ünnep nem ünnep, csak biznisz hajszolás.
Szeretni a mindennapokon kell, szép szóval bánni a kedvessel, és a többi, amíg csak képesek vagyunk rá :-).


útkaparó írta...

Még egy hivatkozás:

Dekor - Guba Ági szerint a virág | 4szoba
4szoba.hu/cikk/dekor/754-guba-agi-szerint-a-virag‎
2009 júl. 31 - Guba Ági fogalom a szakmában, aki azt vallja, hogy a virágkötészet ... ami miatt kitaláltam annak idején, hogy itthon is legyen Valentin nap, ...

Hát, ennyit erről...

pamagd írta...

Háááát.... azért a környező országok is tele vannak a Valentin-napi hirdetésekkel meg a giccsözönnel... előbb-utóbb mindenképpen meg kellett jelennie...
A nőnapot meg a hóvirágot meg az egyszerűséget én is sajnálom... de a gyerekem valentin-napozik...

rézevőfiamór írta...

https://scontent-b-fra.xx.fbcdn.net/hphotos-ash4/t1/1782156_658307867549060_1953832409_n.jpg

carte d'or vanilla írta...

Minden ünnep olyan, amilyenné a részvevői teszik :-)))

A Bloggazdának ismét sikerült a félénkségével mindenkit meghódítani, mint anno - ha akarta, ha nem akarta...

lábjegyzet írta...

Rézevőfiamór 9:40
Holnap Juliska és Lilla névnap is lesz, így a szeretet köszöntést még lehet utólagosan is pótolni!
Jobb későn, mint soha...
:-)))

hello írta...

PuPukám, azért a Nőnappal ellentétben a Valentin nap emancipált ünnep: ilyenkor a nők ugyanúgy köszönthetik a szeretett, ellenkező nemű személyt. Szerintem szokták is.
Vagy ez annyira még nem terjedt el, csak az én ismerősi körömben?

Nem giccsparádéval, de pl. az édesszájú pasikat csokival, egymást egy pohár valami finom nedűvel, jó vacsival stb. Az asztalon egy piros, szív alakú, meggyújtott mécses pedig nagyon hangulatos tud lenni.

erospista írta...

PuPu!Csúcs vagy,mint mindig!
Szívem szerint írtál,köszönet érte!

László Suhajda írta...

Mindenki azt ünnepel amit akar.
Mi elmentünk ma a boltba, aztán vettünk egy tortát.
Mondom a feleségemnek:
Mi aztán tudunk élni. Csak úgy veszünk egy tortát. Válasz:
Mondjuk azt, hogy valentinapi torta.

Hát így teremtettük meg az ideológiát ahoz hogy édesszájúak vagyunk.

Hát nálunk így megy ez a valentinnap.

Az is igaz, hogy 2-3 hete virággal jöttem haza, (nem Virág elvtársal) padig nem is volt valentinnap, vagy mi a fene....
Azt hiszem...

piros szív alakú égő mécses írta...

Hello tiszteletére, ötleteire és példamutató helyzetkezelésére szóljon ma is az egyik kedvenc dala - Valentin nap emlékére :-)
http://www.youtube.com/watch?v=3JWTaaS7LdU

öt libamáj írta...

http://www.youtube.com/watch?v=w2lXuM4mzzw

Névtelen írta...

FORINTOS JANCSI, AZAZ BLOGÍRÓ MÁR MEGINT SÍRÁNKOZIK. VALÓSZÍNŰ NEM TELIK NEKI A SZÍVECSKÉRE, STB-RE. sAJNÁLOM. mAJD KÜLDÖK NEKI EGY CSOKOR HÓVIRÁGOT. s HA IGYEKSZIK, ELTEHETI NŐNAPRA, ÍGY MEGÚSZHATJA A NŐNAPI KIADÁST.

Névtelen írta...

Ez a szegény pupu egy nagyon boldogtalan lúzer!!! :)))

hello írta...

Kedves, ezek szerint engem ismerő ismeretlen!

Nagyon köszönöm ezt a tényleg egyik örök nagy kedvenc dalomat!
Ez a felvételét a filmbevágás-részletekkel a legjobban szeretem.
A Valentin-napi témához nagyon passzol az én iránta való rajongásomtól függetlemül is!

Nem túl régen valaki már a kedvemért idehozta a dal másik felvételét is - nem tudom, az is Te voltál-e. Csak utólag láttam, addigra már másik blog volt terítéken, ezért nem reagáltam rá.
Felteszem, a megboldogult DK-fórumról tudod, mennyire szeretem ezt a dalt. Köszönöm még 1x!

hello írta...

Öt libamájnak:
valamelyik csatornán pont ma ment ez a film (a műsorban láttam, de a filmet már régebben, most nem néztem meg újra)- szórakoztató, jópofa, előre kiszámítható fordulatokkal, kellemes szereplőkkel.

hello írta...

Ha már zenélünk - meg táncolunk - Valentin nap alkalmából, hiszen mindkét tevékenység nagyon beleillik a nap programjába, hát hadd hozzam ide a másik nagyon nagy, örök kedvencemet:

http://www.youtube.com/watch?v=WpmILPAcRQo

hello írta...

Bocsi az érzelmek túltengéséért, de ebbe a napba szerintem belefér.
Szóval, akkor már legyen teljes az örök nagy kedvenceim kollekciója:

http://www.youtube.com/watch?v=S0yVspFJcPs

kökörcsin írta...

Hello!
Köszönjük a szép zenéket!
http://www.youtube.com/watch?v=k4l3PAKdQCo

talalom írta...

Meg kéne találni valahogy a ló hátát a két oldala fölött...
Az én boldogult munkahelyemen, mi, akik nem dolgoztunk a központban, a következőképpen lettünk "megünnepelve". A március 2-i fizetésnél a bérkiadók mellé egy nagy dobozba be volt öntve egy rakás asztalterítő, konyharuha - mikor mi - és abból vehettünk el egyet a nőnapra. Hóvirágot a páromtól, később meg a fiamtól kaptam...

hello írta...

Kedves Kökörcsin, nagyon kedves dal, köszönöm szépen!Spanyolul ugyan nem tudok, de a dal címét azért megértettem.

hello írta...

Különben még annyit a pénteki naphoz, hogy amikor az embernek már nemcsak a hóbakancsa, de a strandpapucsáig az összes lábbelije színültig van a politikával, érdemes ilyen zenéket hallgatni, ill. a hozzájuk tartozó filmeket újranézni, hogy mentálisan megvédjük magunkat a teljes kiégettség állapotától.