2014. április 27., vasárnap

FENÉKIG A MÉREGPOHARAT

Egész héten azt olvashattam mindenfelé, hogy mecsoda tragikus helyzet, hogy talán nem is kellene részt venni a Parlament munkájában, merthogy az ellenzéki képviselőknek semmiféle befolyásuk nincs a döntésekre, a lehetőségeik arra korlátozódnak, hogy megnyomják a „nem” gombot a pultjuk kommunikációs paneljén, hogy az élet kibírhatatlan, mert a Jobbik is kapott egy bizottsági elnöki posztot, és jajj, meg jujj, meg gyász és bánat.
A csalódást nehéz feldolgozni, én sem nagyon örvendeztem a választási eredmények láttán, de azért nem lenne baj, ha egy-két dolgot megpróbálnánk tudomásul venni, és szép apránként feldolgozni.


A választás minden elemében törvényes volt, kár is mérgelődni amiatt, hogy nem jelentek meg a NATO ejtőernyősei leverni a fidesznáci rémuralmat.
Az alkotmányozás ugyan etikátlan volt és a legitimációja is megkérdőjelezhető a választók jóváhagyásának hiányában, de gyakorlatilag a felhatalmazás létezett.
Még akkor is, ha Horn a kétharmad birtokában az alkotmányozást négyötödös többséghez kötötte, de ezt a döntést egykoszból kétharmaddal megváltoztathatóvá is tette, amivel Viktor élt is azonnal.
Ez ugyan szűkítette a demokráciát, de joga kétségkívül volt hozzá.
Ha Horn ezt megakadályozta volna egy előrelátóbb törvénykezéssel, akkor Viktornak esélyes sem lett volna új Alkotmányt gründolni, mint ahogy a választási törvényt is be lehetett volna betonozgatni, de persze akkor a saját mozgásteret is korlátozni kellett volna, ami nem minden pártnak és politikusnak volt szíve vágya egy kétharmados többség birtokában.


A választások során nem történtek tömeges és kirívó csalások.
Habár a pálya nem nekünk lejtett, és a határon túli magyarok választójoga is necces, de nem törvénysértő, csak etikátlan.
E területen sem hánytorgathatunk fel szinte semmit, mert a hatalom birtokában nem úgy oldottuk meg a problémát, hogy adtunk volna állampolgárságot, de szavazati jogot csak az életvitelszerűen az országban élőknek, hanem engedtük magunkra égetni a vádat, hogy ellenezzük az állampolgárságot, ki akarjuk zárni a határontúliakat a nemzetből, holott ez egy percig sem volt igaz.
De ettől még nem azért vesztettük el a választást, mert a határontúliak szavazatai döntöttek, hanem azért, mert a határon belülieknek nem kellettünk.
Ezt valóban nehéz feldolgozni, de ha előre akarunk menni, akkor szembe kell nézni a gyászos helyzettel.


Nem az a baj, hogy eddig talán csak Rákosinak volt fénykorában akkora hatalma, mint Orbánnak, a hatalomkoncentráció más, megkérdőjelezhetetlenül demokratikus országokban is ismert - gondoljunk bármelyik prezidenciális berendezkedésű országra, az Egyesült Államoktól Franciaországig.
A baj az, hogy a végrehajtó hatalom ellenőrzése és felügyelete formális, tehát az intézmények léteznek, csak személyi összetételükkel biztosítják Orbán egyeduralmát.
Régi bolsevik módszer ez, a párt tagjának saját beosztásában és területén biztosítania kell a párt politikájának érvényrejuttatását – kizárt, hogy Orbán ne olvasgatná esténként a Lenin összest…
Ez ellen viszont nagyon nehéz harcolni, mert formálisan minden rendben van, léteznek fékek és ellensúlyok, csak akiknek ezeket működtetniük kellene, azok nem teszik a dolgukat.


Az, hogy az ellenzék csak a „nem” gombot nyomogathatja, sehol sem szokatlan.
Ha az igen gombot nyomogatná, az meglehetősen furcsa lenne, mint ahogy az sem szokatlan, hogy a bizottsági ülések során a parlamenti többség érvényre juttatja álláspontját.
Még ha véletlenül egyet is ért ellenzékével, akkor is leszavazza a javaslatát, majd átfogalmazva beterjeszti és elfogadja, mint saját javaslatot – ez hozzátartozik a parlamenti táncrendhez mindenhol a világban.
Ami gond, hogy az ellenzék nem tudja eljuttatni álláspontját és kritikáját a választókhoz, emiatt valóban sérül a demokrácia, hiszen a választó választási lehetőségét teszik tönkre azzal, mikor csak az egy libacomb közül engedik választani, a másikat meg eldugják.
De emiatt sem háboroghatunk, mert tíz év folyamatos kormányzás után ilyen médiahelyzetben találni magunkat több mint bűn, ostobaság.


Mondják néhányan - meglehetősen erőszakosan - hogy ki kellene vonulni a parlamenti munkából.
Orbán megköszönné, bár felettébb sajnálná, hogy nem röhöghet a vergődésünkön, de ez a lényegen semmit sem változtatna, csak anyagi forrásainkat szűkítené, a megszólalási lehetőségeinket végérvényesen elvenné, és a teljes megsemmisüléshez vezetne, lásd kisgazdák, MDF, SZDSZ, - ha valakinek hiányzik a sorból az MSZP meg a DK, hát csak vonuljon ki bátran.
A Parlament meg zavartalanul tovább működik, lesznek benne kormánypártok – Fidesz, KDNP, meg lesz ellenzék is, LMP és Jobbik, meg lesznek függetlenek is, - ők azok, akik nem akarnak visszamenni karosszérialakatosnak.


Azon is verdesik magukat a földhöz néhányan, hogy a Jobbik parlamenti tisztséget – bizottsági elnöki helyet – kapott.
Ideje lenne tudomásul venni – a Jobbiknak majd ugyanannyi volt a választója, mint a demokratáknak, amit szintén magunknak köszönhetünk.
Amikor hatalmon voltunk, akkor ahelyett, hogy szétzavartuk volna a nácikat, elteszetoszáskodtunk velük, eltűrtük a szabadcsapataikat, ma is szabadlábon van a terrorista pirotechnikus Budaházy, ma is büntetlenül zsidózhat, cigányozhat bármelyikük, hirdethetik a náci-nyilas eszméket, parádézhat feloszlatott szervezetük, - min is csodálkozunk?


Azt mondják sokan, hogy van néhány vezető politikusunk, aki Orbán kottájából fújja a harsonát.
Van hát, de azért tehetik ezt, mert saját kottánk nincs, a legjobbjaink is csak olyanok, mint a cigányprímás, akinek mikor szóltak, hogy kilóg a farkad a gatyából, akkor mondta, hogy azt nem ismerem, de ha dúdolja, akkor eljátszom!
Magukat láthatólag komolyan vevő emberek ötletelnek, mint a gyerekek, hülyeségeket beszélnek, hamis illúziókba ringatják a választót, kóvályognak, mit az ökrösszekér, melynek részeg hajtója leesett a bakról.
A pártok meg jelszavakat árulnak program helyett, Mari néninek nem azt mondják, hogy hogyan akarják biztosítani a téli tüzelőjét, hanem szabadságot és hiteles narratívát kínálnak neki, mire is Mari néni visszaszól a televíziónak és elmagyarázza, hogy hova dugja fel a narratíváját az élettől elszakadt politikus, ott lesz majd jó helyen, éppen a szabadság mellett.


Lehetne folytatni, de minek, láthatólag most is inkább illúziókra van igény, meg önjelölt megváltókra, akiknek nem igazán drága a jövőnk, viszont az mindent megér, hogy a nevük öt napig forogjon a médiában.
Nem lenne baj az sem, ha első kanyarban a vezetők tanulgatnának demokráciát, később talán akkor a választó is megtanulná, hogy döntésének súlya van és hogy a nemdöntés is döntés – általában a legrosszabb döntés…
Hát, majd meglátjuk, de addig is, próbáljuk legalább nem becsapni saját magunkat, ha javasolhatom…

:O)))

44 megjegyzés:

Kovácsmester írta...

Csak gratulálni tudok az eszmefuttatáshoz! Persze, ha ehhez hasonlót olvashattam volna mondjuk egy héttel ezelőtt akár a DK-tól, akár ne adj isten az MSZP-től, sokkal nyugodtabb lennék. Sajnos ezer %-ban igazad van! Csak remélni lehet, hogy a két szervezetnél valaki csak elolvassa az írásod, elgondolkodik rajta, és esetleg tesz is valamit!

James Bond írta...

Kedves PuPu,
szóról szóra... No d,e sajnos a derék pártkorifeusok ezt nem igazán látják. Vagy nem akarják látni. Mindjárt egy példa. Az MSZP simán megoldhatta volna, hogy a DK-nak és az Együtt-PM.nek is legyen parlamenti frakciója: visszalép a listáról két ember, és ezzel helyet csinál egy-egy DK-s illetve E-PM-es jelöltnek. Máris nagyobb lenne a demokratikus ellenzéki erő. Nem a gombnyomogatáskor, hanem a bizottságokban. De nem! Ők ragszkodnak úgymond a "választók akaratához" (mintha a listát azok állították volna össze...) persze lehet, hogy ezzel generálódna kettő darab, állás nélküli karosszérialakatos (ami amúgy nem rossz szakma, jól is fizet, csak hát érteni is kell hozzá, hová üssön az a kalapács, nem úgy, mint a politikussághoz...). Ennél már csak az Egyszemélyes Tökigazi Liberális Párt (leánykori nevén: Fodor Gábor) érdekesebb, amely (aki?) "hitelesen fogja képviselni a liberális értékeket". Hát persze, okvetlenül. A büfében vagy a férfi WC-ben esetleg. PuPukám, ezek majdnem olyanok, mint a Bourbonok. Semmit sem tanultak, de - azokkal ellentétben - mindent elfelejtettek, amit valaha is tudta. Így nagyon nehéz lesz, cefetül nehéz. Valahogy emlékeztet az egész cirkusz a "Ki nevet a végén"-játékra: akit kiütnek, az menjen vissza a startvonalra és kezdje elölről. Kötve hiszem,hogy a jelenlegi baloldal a regnáló vezetőivel ezt akarná, vagy egyáltalán, képes lenne újra kezdeni.

Nekünk kell megtenni helyettük!

kekec írta...

Pupu, és meddig tart majd megszüntetni az állami párttámogatást? Ami nem is ismert a valódi demokráciákban, tehát túl nagy együttérzés sem várható akkor, ha elveszik. A fidesz könyékig turkál a költségvetésben - őket nem fogja érinteni. Azonnal padlóra vinné az mszp-t a 2 milliárdos tartozásával. A DK legalább erre felkészültnek látszik - eddig sem állam bácsi csecsén lógva éltek.
És MINDENT a parlamenten kívül értek el! Beleértve a regisztráció eltörlését, a pártépítést, stb.
Függetlenként alig lesz majd megszólalási lehetőségük! Erről nem kellene lemondani és a jelenlétükkel legalizálni Orbán bolsevista rendszerét? "Vétkesek között CINKOS, aki néma!"
Ha viszont egy megválasztott párt bojkottál a választójogi törvény illegitim volta miatt - annak lenne hatása. Mert nem az a gond, hogy a külföldi állampolgár magyarok is szavazhattak - hanem az, hogy félmillió MAGYAR embert (márpedig olyanokat, akik nem voltak kitéve az itthoni agymosásnak) bírói ítélet nélkül megfosztottak a szavazati joguktól (na jó: a 90 %-át) Azokért ki a fene fog kiállni? És ha senki sem, akkor forradalom nélkül soha nem lehet Orbánt elhajtani a halál farkincájára!

kekec írta...

Egyébként is, szerintem pont ezzel zsarolják az mszp-t, hogy ne merészeljen átadni 1-1 mandátumot.
Mert persze önálló frakcióként más lenne a leányzó fekvése. De erre mekkora esélyt látsz? Mert a bojkott-fenyegetés esetleg erős fegyver lehet ahhoz, hogy engedjék. Vagy sem. De egy próbálkozást megér!
Más:
Az Élet Menetéről: az én szemember a Duna-parti cipők a markecoló mélymagyarok emlékműve is. Mert az eredeti cipők NEM maradtak ott, a pragmatikus magyarok nem hagyták veszni a háborús időkben a nehezen pótolható cipőket. Talán nem ártana kiegészíteni Teleki búcsúlevelével: "Hullarablók leszünk. A legpocsékabb nemzet"
Csak hogy némi önkritika is eljusson a narancsgőzös jobboldali agyakba.

hello írta...

PuPu, a diagnózisod megint tökéletes, egyben mélységesen elkeserítő.
Mert a kiút sehol, az alagútban tök sötét van, még egy szembejövő vonat lámpásai sem látszanak.

Gy.F. 2006-ban úgy fogalmazott az addig történtekre, hogy elkúrtuk, pedig a jelen szituhoz képest úgy generál az akkori a fasorban sem volt.

hello írta...

Csak 3 percnyi kitérő. Bocsi. Vasárnap van, ennyi - ez se felhőtlen - humort megérdemlünk:

https://www.youtube.com/watch?v=k6Q5FXvp6pw

morzsi írta...

Kedves PuPu!
Olvasva mai blogodat, a következők jutottak eszembe.
Vagy három héttel a választások előtt egy zuglói postán adtam fel csekkjeimet. A pult túl oldalán egy olyan 35 év körüli nő, - átveszi a pénzt, csekkeket, bemutatja a leolvasó gépnek, a számítógéppel összeadatja, egy másikkal perforáltatja, hogy le lehessen tépni az "ügyfélnek" járó szelvényt, stb. Mint egy gép...
Megkérdeztem, hogy mindig postás kisasszony szeretett volna lenni?
Hosszan rám nézett, majd a következőket mondta: Nem. Csak két éve csinálom ezt, azelőtt gyógypedagógus voltam és Down-kóros gyerekeket tanítottam tíz évig. Nem kaptam levegőt egy pillanatra, aztán megkérdeztem, - ugye el fog menni szavazni!
Elmosolyodott és azt kérdezte, - minek, tud mondani egy olyan pártot amelyikre érdemes? Még hozzátette, hogy megszüntették az iskolát ahol korábban dolgozott és nem volt párt amelyik tiltakozott volna az ellen.

Azóta is ez a postás kisasszony van a fejemben. Lehet, hogy neki volt igaza, hogy valószínűleg nem ment el szavazni?
Ahogy az Amerikai Népszava írta, a fidesz törvénybe iktatta a választási csalást! Lehet, hogy én és a barátaim demokráciáról álmodunk és az egésznek semmi értelme?
Hogy nem tudom másnap reggel milyen baromsággal fogadnak az utcai plakátok, hogy "üvegzseb program" meg "Magyarország jobban teljesít"?

Nekik, ez nem volt csalás, ők megmaradtak kollégistának, - soha nem volt a parlamenten kívül komoly állásuk, - ez csak egy jó vicc volt, mint amikor álmában az egyik társuk képét bekenték cipőpasztával. Az is jó balhé volt, meg a a a az alaptörvény. Hát majd megszakadtak a röhögéstől.
Ahogy ezek sem tartják be a demokrácia alapszabályait, úgy az ellenzéknek sem kellene. Félre a polgári jó modorral, meg a többi halandzsával, ésszel és sok munkával kell őket legyőzni. Nem nagy kunszt, csak meg kell csinálni.
Tisztelettel: - morzsi -

asta írta...

Hát Morzsi a szívemből szóltál....pedig akinek értenie kéne, most sem érti.
Módszer váltás, stílus váltás... ahogy az előző blog kommentjében írtam.
Miért nem értik?

pretty írta...

Sok embertől halottam én is azt a magyarázatot,hogy azért nem ment el szavazni,mert nem volt kire.Szerintem ez a lustaságának megmagyarázása,mert ha egyik párt sem tetszik,akkor áthúzom a szavazólapot és ezzel kifejezem a véleményem.Nagyon érdekes lett volna a végeredmény,ha 90%-os részvétel esetén négymillió érvénytelen szavazat lenne,nem mondhatná senki,hogy a nem szavazók is rájuk szavaztak.Aki lusta arra,hogy éljen az adott jogával az ne is várjon változást.

NewTiborc írta...

Uraim!
Azért ne szorítkozzunk csak a politikusok hibáztatására! Nem védeni akarom Őket, mert a leírtak igazak, de... Milyen nezet az, amelyik a hantosi esemémyek után a választókörzetben a következőt produkálja: 1. fidesz torony magasan, 2. jobbik, 3. a károsultakat képviselő hölgy pár szavazattal. Hmm. Szerintem német honban a fidesz nem kapott volna két szavazatot, mégha annyira nincs is "választható" párt. Beteg ez a nemzet, ennek uralkodó és parancsoló kell és nála szegényebb szomszéd. Remélem értitek. Azt sem irom alá, hogy azért, mert..... Nem azért,hanem azért, mert a plebános Úr kihirdette. Rá kellett csak nézni a térképre, ahol a szószéken kivül más nem fogható.Ezeknek beszélhet a bajna, vagy Gyurcsány, ezek 300 évvel vannak elmaradva Európától. Az európai vallásos hívő embert semmi nem akadályozza meg abban, hogy józanul döntsön a saját érdeke szerint. És épp ezért óriási a katolikus klérus felelőssége az ország rombadöntéséért. Persze nekik mindig az volt az érdekük minél lököttebb bárgyú hiveik legyenek. Csak nehogy még a boszorkányégetést is meg kelljen érnem. Undorom a tetőfokon.

kekec írta...

NewTiborc
Egy párezres faluban általában 5-10 gazda van, aki valóban gazdálkodik.
A többi meg irigykedik rájuk és ha pofára ejtik őket, akkor kárörvendenek. A fidesz meg kézzelfoghatóan adott a népnek, amíg a kormányváltók pozícióharcoltak és szart sem ígértek. Tehát a kishantosi választási eredmény nagyon egzaktul leképezi ezt!
Nem lehet a vidék ügyeihez pesti illúziókkal hozzáállni.
Más: Ma olvastam, de nagyon igaz: a Jobbik sem rendelkezik nagyobb média befolyással, mint az mszp és tsai. Mégis tudtak erősödni. Nem lehet MINDENT a körülményekre fogni!

morzsi írta...

New Tiborcnak!
Nem értek Veled egyet, mert a nép nem hülye, ebben az országban minden felnőttnek minimum 8 osztálya van.
Lehet, hogy szolgalelkű, mert félti a nyomorult kis állását?
Mert egy közepes nagyságú faluban van 10-15 érettségizett lány, de a polgármesteri hivatalba csak három adminisztrátor kell! A Marika, a Rózsika és az Amál. A többi meg kereshet magának munkát ha talál.

Meg úgy általában elegük van ebből a városi hajcihőből, amit úgy hívnak, hogy politika.
Elegük van a harcból a korrupció ellen - mert falun mindenki tudja, hogy az kapja a polgármestertől a megrendelést, aki "tejel neki" (falun nincs titok)elegük van a Brüsszel ellen vívott harcból, mert a falusi ember azt is tudja, hogy minden egyes hektár után sok tízezer forint uniós támogatást kapnak a gazdák és egyáltalán hagyják őket békében.
Ha bevisz a hétvégi piacra tíz pucolt csirkét, akkor a piacfelügyelő azt kéri számon tőle, hogy ad e áfá-s nyugtát a vásárlóknak. Szóval nincs egy perc nyugta a falusi embernek.
Tőlük elvárni, hogy járatosak legyenek a városi ügyekben, képtelenség. ....azt a sz@rt a pestiek csinyáták, egyék is meg...

Névtelen írta...

Kovácsmesternek:
Sokan olvassák PuPu blogját, mégsem akad köztük egy sem, aki az arra érdemes vezető embereknek belinkelné ezt a blogot a privát e-mail címükre ha tudja?

Névtelen írta...

Kovácsmesternek:
Sokan olvassák PuPu blogját, mégsem akad köztük egy sem, aki az arra érdemes vezető embereknek belinkelné ezt a blogot a privát e-mail címükre ha tudja?

rézevőfiamór írta...

Morzsi 2014. április 27. 23:20
Te csak ne mentsd föl a falusi hülyetahót! Aki képes volt szétgyakni a TSZ-t, ami olyan életszínvonalat biztosított neki, mint soha se azelőtt, se azután (ötvenholdas nagygazda a legjobb földön se élt úgy soha mint egy átlag traktoros az átlagos TSZ-ben) és a mai napig azon busong, hogy a dédapját bepofozták a másfél hold plusz egy vedlett kecske vagyonából azok a kurva komcsik, bezzeg mekkora vagyona lenne már ha maradt volna a pucér seggével, attól várnál épeszű döntést?
Igen, Kishantos ügyben is ez volt a mozgatórugó! A szittyamagor komfortérzéséhez három alappilér a nélkülözhetetlen: 1. Legyen egy stabil, brutálisan erős, megfellebbezhetetlen valag az arca előtt; 2. Legyen valaki a közelében aki nyomorultabb nála és lenézheti; 3. Legyen valaki akit minden bajáért okolhat

talalom írta...

Nem szoktam általában a "népet" hibáztatni, de rézevő sztem rátapintott a lényegre. Bizony, mást sem hallasz, minthogy elvetTÉk a földeket,elvetTÉK a munkahelyeket. Á, nekünk semmi közünk nem volt hozzá: csak elszaladtunk egy fél traktorral, meg odaadtuk a kárpótlási jegyeket - ha már ilyen szemét módon intézték - sz-h-ért, aztán irigyeltük azt, aki kezdett vele valamit. Jöttünk a traktorral Pestre kempingezni, mert azt mondta a papbácsi, meg szidtuk a komenistákat. A magyar politika legkártékonyabb tétele az örökös hízelgés, hogy milyen szépek,meg okosak vagytok. És ebben a média élen jár. A dühtől nem láttam, amikor a '90-es években egy néni azon panaszkodott, hogy nem hozta a téesz a kukoricát télire a malacoknak. Holott kivette a földjét, aminek ellenében megváltásként kapta a terményt. A hülye riporter meg együttérzőn bólogatott, ugyanúgy, mint amikor egy másik nénike meghatottan törölgette a szemeit, hogy milyen szép világ volt régen, a méltóságáéktól ünnepen ajándékot kaptak, néha még cipő is volt a csomagban. Anyukám, aki vidéken nőtt föl, úgy káromkodott, mint egy kocsis, hogy hogy lehet ilyen hülye valaki.
És ne haragudjatok, de nekünk is itt többnyire csak arra futja, hogy szidjuk az ellenzéket. Már nem vagyok MSZP tag - és nem véletlenül. De egészen méltatlan, amit Mesterházyval művelünk. És nem Bolseviktorék,hanem mi. Nem kell kritika nélkül nézni, mit tesz az ellenzék, de gondoljátok meg: ha a politikával nem foglalkozó ember tőlünk sem kap mást, csak ócsárlást, akkor mit gondoljon?
Kedvenc példám erre az az átkozott "casting". Ami mindig úgy kezdődik, hogy valaki a médiában - sokszor a Magyar Nemzetben - feldob egy-két nevet, hogy ebből ez meg az lesz. Aztán ezt a KR meg az ATV napokig csámcsogja, hiába cáfol már az első nyilatkozó is. Nézzétek meg a főpolgármester-jelölt vitákat.Miután pedig már napokig rugóznak a kedves "riporterek" ezen a témán,egyre újabb és újabb neveket bedobva, végül elégedetten hátradőlnek: hát nem megmondtuk, hogy még egy rendes jelöltet sem találnak? Holott esetleg nem is az adott párt "castingolt", csak a kedves sajtómunkások akartak jól értesültnek látszani.
Igaz, a baloldal, főként a szocialisták egyáltalán nem tudnak a sajtóval bánni. Ezzel a megújulás őrülettel például. Simán rá kellene kérdezni: mégis, mit várnak, hogy akasszák föl az ötvenen felüli tagjaikat? Az MSZP-nek a hatodik elnöke és s fene tudja, hányadik elnöksége van, zömében fiatalabbak, mint a Párt bármelyik vezetője.
Asta! Én is úgy érzem, hogy igazságtalan vagy Szilivel, bár nem a kedvencem, és sose találkoztam vele. (Nekem túl ájtatos.) De soha nem mondott ostobaságokat, sőt jogász létére világosan és pontosan fogalmazott. Egyáltalán nem lett volna rossz köztársasági elnök,igaz bolseviktorék bárkit kicsináltak volna, aki nem fúj egy követ velük. Bocs a terjedelemért. Uff

Geza írta...

Megint azt hittem, hogy mindenki belemegy ebbe a sajat magunkra torteno hamuszorasba, de szerencsere nem! NewTiborc nagyon a szivembol szolt, teljesen egyetertek Vele. "rezefofiamor" [ez mi?]: "videki taho"-rol szolo szinten talalo hozzaszolasahoz csak annyit tennek hozza, hogy a rendszer tamogatasa es a tarsadalmi tisztanlatas hianya *nem fugg az iskolazottsagtol*, ugyhogy a tahok a tarsadalom minden szeleteben ott vannak, az akademikusoktol a falusi munkanelkuliekig. Ugyanakkor az ketsegtelen, hogy az MSZP szintelensege es vezetoinek tehetsegtelensege olyan tenyezok, amelynek fontos szerepe volt a valasztas ilyen merteku elveszteeseben.

Netudki írta...

Lassan a népet kéne leváltani.
Igen a népet, ugyanis, "hót" buta, de okoskodik.
Választani nem tud, vagy nem is akar, mivel a saját érdekeit sem tudja felmérni.
Olyan mint a királylány, hisz a "mesékben".
Netudki

civilhuszár írta...

A témáról jut eszembe Ásotthalom népe, akik nem ismerték Toroczkai László előéletét, pedig minden házban van rádió, vagy televízió,
mégis megválasztották polgármesternek úgy, hogy nem is érdeklődtek a személy ideológiai beállítottsága után.
Félelem tölt el ha ez a jelenség jellemző az ország jelentős számú
településén.

Lilla Szegezdi írta...

elég nagy az ellentmondás abban, hogy mi lehet a kívánatos mondanivaló és kinek szóljon?!

Semjén Zsolt fogalmazta meg legelőször máig hatóan
http://kdnp.hu/news/%E2%80%9Ea-gladiator-sebeket-kap%E2%80%9D
""Egy nagy néppárthoz sokan pragmatikus alapon kapcsolódnak, nem pedig valamilyen világnézeti elkötelezettségből. Ám éppen az MSZP példája mutatta, hogy miután a párt elveszítette a szociáldemokrata éthoszt, azaz a hangoztatott identitását, a párt kiüresedett. A Fidesz-KDNP szövetség lényege az, hogy a szavazatgyűjtésben a Fidesz dominál, viszont a szellemi forrásvidéket a KDNP biztosítja. Ahogyan Orbán Viktor felfestette, a Fidesz olyan, mint egy hajó, amely megy a tengeren viharban is, zátonyok között is. De a KDNP az a horgony, amely az örök értékekhez köti a szövetséget."" 2010. január

és semmi változás nem történt ! Lett 14 magát baloldalinak valló formáció, akik egymás baloldaliságát mai napig kérdőjelezik és eme ténykedéssel el is ment az idő, energia, hitelesség.

Egyébiránt ki a baloldali?!

Ki a demokrata?!
Miféle megoldások vannak a válaszok tükrében?!

Mert azokat a Mari néni is értené--- ha lennének megoldások, akkor azokat üzenetté lehetne formálni.
A dk üzenetei pedig félre vannak fordítva a média által azonnal, de van-e ereje a dk közösségének, hogy a negatívba fordításokat visszafordítsa ?

//ilyesmire gondolok http://beregihirek.hu/?p=42503 //

hello írta...

Kedves Lilla, megnyitottam a linket, az egy jobbikos oldal - ne csodálkozz, mégis mit vársz tőlük?

Más kérdés, hogy épp a napokban írtam, hogy nem 1x hallom a Klubrádióban, sőt, Olga is némi türelmetlenséggel kérdez DK-sokat, pl. Molnár Csabát.
Úgy tűnik, annak akarnak megfelelni, hogy miután mind a Fidesz, mind az MSZP számára a DK jelenti perspektívában a konkurenciát, ezért kell őket lehetőleg lapszélre szorítani.

Ami pedig a magyar választók politikai alap-tájékozottságát, vagy egyáltalán a szellemi színvonalát illeti, nyilván mindnyájan ismerünk elrettentő példákat. Nem csak vidéken, a fővárosban is. Hajaj, de mennyit! De a rossz hírem: eddig jószerivel csak családi hagyományként öröklődtek át az általatok sorolt nézetek és viselkedésminták, mostantól azonban Hoffmann Rózsa és társai jóvoltából ezt már általános iskolától kezdve tananyagként fogja a következő generáció elsajátítani és magáévá tenni!

könyvajánló írta...

Egy ok, amiért beteg (mély depresszióban van) a magyar társadalom.
Vekerdy Tamás: Jól szeretni Kulcslyuk Kiadó 2013 (részlet a 188 oldalról)

"Székesfehérvár, hatalmas, hatszáz fős pedagóguspaláver, óvónők, tanítónők, tanárok, megyei szintű rendezvény a színházteremben...Egyszer csak feláll egy köztiszteletben álló, idős, de még aktív vezető óvónő, és a következőt mondja:"Minden évben október vége felé ellátogatok a helyi iskolákba, és meghallgatom, milyen szörnyűek a tőlünk jött gyerekek: állandóan kérdeznek vagy mondanak valamit, folyton eszükbe jut valami, és nem lehet tőlük tanítani, mert zavarják az órát a közbevetéseikkel. Mire én azt mondom: Nézd, mi három évig erre neveljük őket - de ne aggódjatok, nálatok három hónap alatt egy életre le fognak szokni erről!"
Tehát egy igazán jó óvoda fenntartja és mindig újra kielégíti a gyerek kiváncsiságát, aki ezáltal tudja, hogy lehet kérdezni és véleményt nyilvánítani adott helyzetben - de ezt a mai magyar iskola az esetek nagy többségében nem bírja elviselni. (Általában - és itt is tisztelet a kivételeknek, mert azok, hála istennek, mindig vannak.)
A gyerekek individuálisak, és erre abszolút nincs felkészülve a mai pedagógia. Holott csakis erre kellene hogy felkészülve legyen! Minden gyerek más, mindegyik mást tud, másban jó - és ezt el kéne ismerni.
Azt is tudni kellene, hogy a tehetséges, kreatív ember eleve deviáns! Eleve nehezen, nehezebben kezelhető. Makacs, érzékeny - öntörvényű...
Ha nem ismerik fel, ha félreismerik, ha üldözik, a kezdeti agresszió mellé hamarosan társulhat a depresszió (az agresszió befelé fordított, önpusztító formája).
A tehetséges, kreatív gyerek konfliktusokat hordoz magában, és ezeket nemegyszer környezetébe is kivetíti, vagy éppenséggel környezetében generálja. Sokszor úgy viselkedünk mi, felnőttek, mintha nem tudnánk, hogy a konfliktus az élet része: a fejlődés, a változás konfliktusok során át halad a kiteljesedés felé (és egyben a mindig új konfliktusok felé). Az emberi kapcsolatok elmélyülése és kiteljesedése is konfliktusok sorozatán át vezet. A konfliktusban - a konfliktus kezelésében - erősödik a személyiség, bontakozik ki a jellem.
...
Diszkusszióban fejlődik a karakter, mondja Széchenyi, tehát a vitában, az összeütközésekben."

Nálunk már az is egy tyúklépésnek számít, ha valahol a felelős konfliktusérzékenység morzsája megjelenik!!!

civilhuszár írta...

Kedves Lilla Szegezdi...

Az utolsó hivatkozó linket megnyitva azt tapasztaltam, hogy egy hungarista
blog termékét a magyar nemzeti arcvonal, nekik hivatalos oldalt tekinti a bereregihirek hitelesnek. Akkor csak arra következtethetek, hogy ezek is kedvelik a náci eszméket és nem kizárt, hogy a mi ki új nyilasainkat is szívükbe zárták.
Azért néztemegy ellenpólusu oldalt is.
http://www.kommunista.net/blog/feketen-feheren-gyorkos-istvanrol-es-a-magyar-nemzeti-arcvonalrol

PuPu írásához, és az előző hozzászólásomhoz hozzáfűzöm még, hogy ismerős és egy ismeretlen nyugdíjas férfitól is hallottam a politikára terelt beszélgetés alkalmával ugyanazt a véleményt, hogy "csináljanak amit akarnak, csak a nyugdíjat fizessék".
Hát ezért tehette meg Orbán szerintem a MaNyup lerablását, mivel százezrek lehetnek ilyen véleményen. De ők már nem érik meg, amikor az állam fél nyugdíjat fog fizetni következményként.

asta írta...

talalomnak:

Lehet velem nem egyet érteni:) Nekem marad a véleményem... soha nem bírtam az ájtatos manóságot. Még azt sem mondom, hogy SZK nem tud szép szabatos mondatokban beszélni. De mögötte csak egy nagy űrt érzek. Ezen aztán nem is lehet vitatkozni, mert ízlés kérdése:)

A másik, ami sokkal lényegesebb: Mesterházy és a kritika. Az előző blog kommentjeiben éppen erről vitatkoztam Csabával. Ő mondta és én egyetértettem, hogy a politika művészet. Nem lehet igazán tanulni, születni kell rá. Képességek kellenek. Éppen ezért nem látom be, miért kellene egy alkalmatlan embert kímélni, mert sajnáljuk. Én is sajnálom, de a sajnálat sem politikai kategória. Aki erre a pályára adja a fejét, annak be kell kalkulálnia, hogy többször fog ócsárolást kapni, mint dícséretet. Ez alól a diktátorok kivételek. Ők kikövetelik maguknak a dícsőítést.

Itt kizárólag hasznossági szempontok jöhetnek szóba. Kegyetlen dolog, de az egyedül üdvözítő. Itt nem egy emberről van szó. Egy politikusnak emberek tömegére lehet hatása. Az élet körülményeire, de az irány mutatásában is.
Sokan itt a népet-szavazókat hibáztatják. És nincs igazuk. Ha az emberek nem kapnak megfelelő tájékoztatást, ha nem kapnak megfelelő példát és irányt, akkor, különösen ilyen ínséges és bizonytalan időkben, hajlamosak a legegyszerűbb megoldásokat hirdetők felé fordulni. A legtöbb ember nem a politikában él, nagy többségüket nem is érdekli... boldogan fogadják tehát azokat, akik teljesen kézenfekvőnek tűnő dolgokat ajánlanak, ami egyszeriben megoldja minden problémájukat. Mert az reményt nyújt neki... ha pedig remény van, akkor képesek kenyéren és vízen is kihúzni akár az egész életet is a jobbra várva. Nem fog sokat filozofálni demokráciáról, meg szabadságról...
Aki politikusnak áll, ismernie kell a tömegek pszichológiáját. Az ő nyelvükön kell beszélnie, az ő problémáikkal kell foglalkoznia. Mert ha a nép azt látja, hogy a politikusok egymással huzakodnak, vitakoznak számára érthetetlen nyelven, érdektelen dolgokról szónokolnak, el fognak fordulni tőle.
Az elméletet persze meg kell fogalmazni, a koncepciót ki kell alakítani, de az történjen kis vita körökben, olyan közegben, és olyanokkal, akiket ez érdekel...a lehetőség álljon rendelkezésre mindenkinek... kifele viszont csak ennek az eredményét szabad közvetíteni.
Én így gondolom.

asta írta...

hellonak

A média minden kritikán alul teljesít. Mindegyik, csak más-más szempontból. És kritikán aluli az un. megmondó emberek megnyilatkozása is. Visítani tudnék tőlük a-tól z-ig. Sajnos. Újakra lenne szükség, mert rajtuk is sok múlik. Nekik lejárt az idejük. Ez van.
Az első dolog, hogy ki kell kapcsolni az érzelmeket. Tárgyilagosan és érthető emberi nyelven kell megfogalmazni és elmagyarázni, miért nem jó a kialakult rendszer és milyen módon lehet rajta javítani. Tompítani kell az ellenségeskedést... ez lenne a legfontosabb első lépés. Az elvont fogalmakat le kell hozni köznapi példákkal a mindennapi élet szintjére. Amit mindenki megért. És kerülni kell az egyfelől-másfelől kommunikálást, mert azzal relatvizálódik minden bűn.
Más dolog egy szűk baráti körben filozofálgatni és megint más a tömeg kommunikáció... ez valahogy rendre összemosódik az un. baloldalon. Ez bizonytalanság látszatát kelti. Legelőbb ezt kéne felfogni.

Névtelen írta...

Most találtam. Segíthet (az apátiában is).
Polgári iniciatíva:
Mentsük meg a Városligetet! - Így:

http://chn.ge/1lYsSXd

Kibic37 írta...

Kedves Mindenki,
évek óta PuPu blogjával kezdem a napot. Örömmel tölt el, hogy egyre több a hozzászólás, és lassan kezd kialakulni itt is az a vitafórum, ami valamikor a Kapcsolatot jellemezte (amikor még Gyurcsány volt a gazdája), vagy később az AN-en (béke poraira ...). Április 6-a óta magam is kissé úgy érzem magam, mint a bokszoló, aki a ring padlóján éppen most kezdi felfogni, hogy valaki számokat mormol mellette. Keresem a kapaszkodót, a szalmaszálat, hátha segít. De stabil fogódzó egyelőre sehol.
Most az elemzések és a levonható tanulságok keresésének időszakát éljük, ez a blog is erről szól. Engedjétek meg, hogy felhívjam a figyelmet (aki esetleg nem olvasta) a Galamuson Fiderikusz Sándornak Szilágyi Ákossal folytatott interjújáról szóló beszámolóra (http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/376891_szilagyi_akos_tenyleg_a_szakadek_fele_rohanunk). Sok mindenre kaphat választ az, aki vállalja a terjedelmes filozófikus szöveg átolvasását.

morzsi írta...

Rézevő fiának!
Nem mentem fel a vidéki .... embert, csak próbálom megérteni.
Ha Te, vagy én - városi emberek, - így áprilisban, egy egész napot, netán egy hetet, végig kapálnánk a kertben, azt hiszem nem lenne kedvünk sem rádiózni, sem tévézni.


Úgy gondolom, hogy fájós derékkal, hólyagos kezekkel az ember nem sokat tököl azon, hogy kire szavazzon, egy perc alatt eldönti, hogy az erősebb pártra. Mert az ugye nem képezi vita tárgyát, hogy az emeszpé nagyon gyenge!
Na ez a bajom. Üdvözlettel: - morzsi -

Csaba J. Kulcsár írta...

T.talalom!
2:04

Írásod minden sorával egyetértek, erről már én is írtam és kb. ugyanezeket.
A történések soha sem kétszínüek ahogy mi emberek sem vagyunk egyformák.
Pálcát törni bárki felett, egyszerűen csak úgy általánosságban nincs jogunk.

Mindent alaposan végiggondolva kell értelmezni, megitélni,a zsigeri politizálás még soha sem vezetett sehová.

Akkor várható el eredmény, ha egyszer valahonnan a jelenlegi semmiből kinövi magát egy vezetésre termett bátor ember, aki nem csak azt mondja meg, hogy ez ami van így nem jó, hanem azt is meg tudja mondani - anélkül, hogy közben levegőt venne -, hogy hogyan tovább.

Ennek az önmarcangolásnak semmi értelme.
Ez olyan mint a Gyurcsánnyal kapcsolatos téveszme: -
Azért nem jó mert többet visz, mint amennyit hoz.

Ez Gyurcsány vonatkozásában nem biztos, hogy igaz! Biztosat majd az uniós választás után!

Viszont ez a véget nem érő bűnbakkeresés, önostorozás minden kétséget kizáróan taszít.

A választók szemében ez nem a sajnálatot, hanem tisztán csak a szánalmat tartja életben.

hello írta...

Adalék a médiatémához - mint tudjuk, ez az a kereskedelmi tévéadó, amit országszerte rengetegen néznek.
Érdemes a cikket végigolvasni!

http://444.hu/2014/03/17/meg-szerencse-hogy-nem-a-fidesz-vette-meg-a-tv2-t/

Mitől tudjon többet a világról, aki erre a kanálisra van rákattanva?

talalom írta...

Asta-nak! Nem tudom visszajössz-e ide, de azért. Szóval a kritika. Én még csak a következő "kritikákat" olvastam Mesterházyról: hatalomvágyó (és? a politikus dolga, hogy hatalmat szerezzen, amivel az elképzeléseit sikerre viheti; szépfiú bájgúnár; szürke; agresszív; ostoba. De hogy miért? Ez miben nyilvánul meg? Abban, hogy esetleg jóképű (nekem nem esetem, én a szikár, szőke, világos szemű, kissegű egyedeket csípem) - mi a baj? Nem részletezem tovább: róla többnyire csak dühös ócsárlást olvastam, nem kritikát. Itt is.
Ami bírálható: a rend, a szabadság, a vidéki lét kérdését teljesen ráhagyták a jobbikákra, és félő, hogy rossz irányba indultak el.

asta írta...

Talalomnak

Ha végig olvasnád az eddigi hsz-imat ( jó hosszúak), akkor engem nem vádolhatsz azzal, hogy nem indokoltam meg, miért kritizálom Mesterházyt.
És abban nem írtam a báj gúnárságáról, a szürkeségéről, rossz kommunikációjáról, na jó, egyszer írtam az újra növesztett bajuszáról és a kecskés szakálláról:) De csak az eszével kapcsolatban... Na!
Hogy a sok olvasást megspóroljam neked, próbálom összefoglalni:
Nincs koncepció, nincs előre gondolkodás, nincs alázat, nincs ügyszeretet, nincs fantázia, nincs meggyőző képesség, logikusan felépített beszédek. Van viszont bizonytalanság, tapasztalatlanság és ehhez túlméretezett arc, tehetséggel alá nem támasztott ambíció, a nevetségesség határán táncoló hiúság, és a politikai érzék teljes hiánya. Ezeket konkrét tényekkel, eseményekkel is alá tudom ( meg is tettem) támasztani.
Vitatkozhatunk róla pontról pontra is.
Erre mondom én azt, hogy alkalmatlan a további munkára. Nincs idő az érzékenykedésre. Sajnálom. Helyzet van.

Csaba J. Kulcsár írta...

T. PuPu
A blogbejegyzésedet olvasva sok dologban tudnék veled vitatkozni. Azért nem teszem, mert véleményemet nagy terjedelemben tudnám csak kifejteni és ez nem az a műfaj...

Most csak egyetlen idézetet hoztam, amire szeretnék reagálni.
Idézet:- "A választások során nem történtek tömeges és kirívó csalások.
Habár a pálya nem nekünk lejtett, és a határon túli magyarok választójoga is necces, de nem törvénysértő, csak etikátlan."
Az idézet első mondatához azért tegyük hozzá, hogy "a jelenlegi ismereteink" vagy "mai tudásunk" szerint...
Mert csalások azért történtek, csak ezek bizonyítást sehol sem nyertek. Kezdjük azzal, hogy egyik napról a másikra állami pénz igéretével a földből hirtelen 20-25 "kamupárt" nőtt ki. Csodálatos módon ezek minden szükséges aláírást rövid idő alatt összegyűjtöttek és egyike- másika országos listát is állított. Aztán ezek vittek el kimutatható mennyiségű szavazatot is. Aztán amint az utólag kiderült, egymáséról másolták a gyüjtőívek tartalmát az aláírásokat meg egyszerűen hamisították.
Ez nem csak csalás hanem még bűncselekmény is. Az illetékes hatóságok meg csak álltak mint a "Bálám szamara" és csak annyit mondtak, hogy ennek az állításnak a valódiságát képtelenek kivizsgálni. Ez pedig egyszerúen kötelességszegés és mérhetetlen cinizmus.
A határon túliak szavazatainak pártok közötti megoszlása pedig egyenesen botrányos. Ebből egyszerűen kilóg a lóláb. Persze mandátum nem lett belőle, de akkor is.

Belegondolt már valaki abba, hogy mi lett volna itt, ha a Fidesz veszít? Jobb bele sem gondolni. Emlékezzetek 2002-re. Milyen hisztit vágott le az akkori kormánypárt. Csalást kiáltott, pedig az ő adminisztrációja bonyolította a választást az akkori ellenzék hatékony ellenőrzése mellett.
Most a szavazókörökbe volt ilyen un. hatékony ellenőrzés. Szerény véleményem szerint - különösen vidéki, közepesnél kisebb településen - senki sem volt, csak a Fideszes polgármester által kijelölt bizottság. Ezek aztán úgy variálhatták a jegyzőkönyvi adatokat, ahogy az éppen aktuális állás azt megkívánta.
Azt hiszem, hogy ennél többet erről nem kell mondani.

Itt nem csak a pálya lejtett, de sok helyen a fék is hiányzott.

Névtelen írta...

PuPu,
gondolom olvastad, de ha mégsem, akkor - így:
http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/377136_a_mi_hatorszagunk

Csaba J. Kulcsár írta...

T.Ismeretlen!
Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmet erre a cikkre. Minden sorával azonosulni tudok.
Javaslom mindenkinek, hogy figyelmesen olvassa el és legyen a bűnbakkeresésnek és az önostorozásnak vége.

Tegyünk úgy mint az a huszár, aki alól kilőtték a lovát. Feállt, megvizsgálta magát és imigyen szólt: - Úgy látszik, hogy ezt a csatát elvesztettük.
A rosszban azért van valami jó is.
Nem sérültem meg, a kardom a hüvelyében van, lovat majd szerzek valahol és folytathatom a harcot. A háború még nincs teljesen elvesztve.

könyvajánló írta...

Csaba. J. Kulcsár 18:18
Én meg ezt a nagyon okos cikket javaslom:
http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/370228_radikalis_melankolia

hello írta...

Kedves Csaba, a cikkben foglaltakhoz és a véleményedhez csak 2 megjegyzés:

1.) Ahogy Lánczos Vera is taglalja az LMP mibenlétét, egyetértve vele, pláne bornírt ötlet és óbudai jósnői képességek híján is megjövendölhető blama volt az MSZP ötlete főpolgármester jelölés ügyben. Erről lehet szemérmesen és szolidarítva hallgatni, de ettől még a tényállás nem változik.

2.) Értem én, hogy „segíteni kell értelmezni a csalódott választónak, hogy ebből a csapdahelyzetből, amelybe az ország belenavigálta magát, nem lehet majd kitörni a jövőben sem másként, mint úgy, ha sikerül az erővel szemben egy másfajta értékrend mögött álló erőt megmutatni.”
Csakhogy: ehhez az alábbiak szükségeltetnek előfeltételként:
a.) annak a bizonyos másfajta értékrendnek a kialakítása, mindenki számára megismerhetővé és megérthetővé, ez által lehetőleg szimpatikussá is tétele;
b.) hogy valóban hihető, látható, érzékelhető erő képződjön mögé.
A per pill. ellene ható tényezők:
a.) egyrészt a "fogyasztható" minőségben kidolgozott értékrendek hiánya baloldalon, plusz az ismert részei közötti jelentős különbözőségek, ellentmondások, amelyekkel a pártoknak szándékuk is megkülönböztetni magukat egymástól.
b.) Így az egységes erő létrejötte sem sima ügy. Még akkor sem, ha nem bénázzák úgy el, mint 2012. okt. 23. és 2014. április 5. között.

Csaba J. Kulcsár írta...

T. hello!
A könyvajánló 18:18 által ajánlott Fleck Zoltán írást olvasd el a Galamuson.
Minden felmerülő kérdésre választ ad.
Jó olvasást!

NewTiborc írta...

"morzsi írta...
Rézevő fiának!
Nem mentem fel a vidéki .... embert, csak próbálom megérteni.
Ha Te, vagy én - városi emberek, - így áprilisban, egy egész napot, netán egy hetet, végig kapálnánk a kertben, azt hiszem nem lenne kedvünk sem rádiózni, sem tévézni.
Úgy gondolom, hogy fájós derékkal, hólyagos kezekkel az ember nem sokat tököl azon, hogy kire szavazzon, egy perc alatt eldönti, hogy az erősebb pártra. Mert az ugye nem képezi vita tárgyát, hogy az emeszpé nagyon gyenge!
Na ez a bajom. Üdvözlettel: - morzsi -"
Üdvözöllek morzsi! Hát akkora baromságokat hordassz itt össze, hogy a kutyám is megveszik tőle. Addig erőlködsz, amig büdös nem lesz. Nekem ne mutasd be a falusi embereket. Én ott nőttem fel, közben városi lettem. De én városi létemre nem felejtettem el, hogy mi a falusi lét, mig a falusiak zöme igen!!! Én a családommal marha városi létemre elvetem a paprika és paradicsom, stb. magokat februárban és mivel más helyem nincs együtt lakom velük a szobában. Mikor elviszem falura kiültetni a kertbe, akkor ott kuncsorognak a falusi "parasztok", hogy adjak már nekik palántát. tudod Ők nem érnek rá nevelni. A faluban nincs tyúk, disznó, a tehén meg már Isten káromlás. A faluban disznóölési banzájt tartanak, mert a gyerekeknek fogalmuk sincs arról, hogy az micsoda. Ott is a boltban veszik a zacskós szar műtejet. Amig én a kertben kapálok Ők a szomszédban a fehér műanyag asztal mellett napoznak. Ennyit a mai vizhólyagos kezű falusi emberekről. Jó lenne, hogy észretérnél és nyitott szemmel járnád a magyar falukat és nem ide irkálnál baromságokat. További jó egészséget.

Névtelen írta...

Új tiborcnak!
No comment... Nem vagy vitaképes.

Névtelen írta...

PuPu irod:
"A választás minden elemében törvényes volt..."
Nem az a kerdes, hogy a valasztas torvenyes volt-e, hanem az, hogy a valasztason ervenyesultek-e a demokracia irott es iratlan torvenyei.
Ha a valasztas torvenyesseget a fidesz altal hozott torvenyek alapjan vizsgaljuk, akkor az megfelelt a fidesz 2/3-os tobbseggel hozott antidemokratikus torvenyeinek. Mivel a fidesz a sajat erdekeinek megfeleloen modositott torvenyeket, a 89-es Alkotmanyt torvenyellenesen hatalyon kivul helyezte es helyette egy olyan alaptorvenyt vezetett be, amelyet a sajat erdekeinek megfeleloen fogalmazott meg. Mivel ezek a "torvenyek", a demokraciat figyelmen kivul hagyva, egy part erdekeit voltak hivatva kielegiteni, nem alkalmasak arra, hogy a valasztas torvenyesseget ezekhez az antidemokratikus torvenyekhez merjuk.
Ahogy a Rakosi rendszer "torvenyei" alapjan hozott valasztasokat sem tekinthetjuk torvenyesnek csak azon az alpon, hog azok megfeleltek a Rakosi parlamentje altal hozott torvenyeknek

talalom írta...

Kedves asta! Bár minden kommentet elolvasok, mielőtt szólnék, elkerülte a figyelmemet bizonyára a kritika.
Akkor mondanám a magamét, hátha ebben egyetérthetünk. Az MSZP legnagyobb hibájának tartottam akkor is, amikor még a tagja voltam, és ma is, hogy nem alakított ki saját narratívát a társadalom gondjaira, csak próbálta mindig felülütni az ellenfél bármilyen idióta ötletét. Most például a rendpártisággal, ahelyett, hogy azt sulykolná: retorzió sose szül rendet, csak agresszivitást, a szabadság az, ami megteremtheti egyén és közösség rendjét. Másik kedvenc példám az istenhívőkkel való kommunikáció: sunnyogásban, sunyiságban sose leszünk egyenrangúak a klérussal: nekik 2000 éves gyakorlatuk van. Azt kellene világossá tenni: nem a hívőkkel van vitánk, mindenkinek szíve joga isten-buddha-síva-allah-mózes segítségében hinni, de ez nem befolyásolhatja az emberek alkotta állam szolgáltatási kötelezettségeit. Nem mondja ki világosan: nekünk, szocialistáknak nem a Jobbikkal van vitánk (az csak egy politikai alakulat), nekünk a maffiáknak kiszolgáltatottakat kell meggyőznünk, hogy az erő nem az ideális rendteremtő.

morzsi írta...

T. PuPu!
Ez mehet? (lásd NTiborc 20:34-kor kelt hozzászólását)
Mert akkor szüret! Azt küldök el legközelebb melegebb éghajlatra, aki nekem nem tetszik.

hello írta...

Csaba! Elolvastam Fleck Zoltán cikkét is.

Nem kaptam belőle választ a felvetett problémáimra. Ezt írja:

"A lassabb építkezések ideje jön, a felkészülés aprómunkája. Ugyanis nemcsak a magyar jogállami intézményrendszer hever romokban, hanem a magyar demokratikus érzület is, az intézmények kultúrája, a közügyek elvi megalapozása."

"Őszintén szólva egy kicsit én is unom."

És a végén csattan az ostor:
"Minden rokonszenvem azoké, akik a globális demokrácia átépítésének korszakában a kis magyar válság oldásában bizakodnak."

Akkor ettől mennyivel kellene okosabbnak lennem???