ÁRTÓ PÁRTOK

Azt bátran megállapíthattuk a tegnapi posztban, hogy a mai magyar társadalom meglehetősen ramaty állapotban van, és vélelmeztük, hogy ennek oka az is, hogy ha feltesszük egy konkrét párttal kapcsolatban a kérdést, hogy kinek az érdekeit is képviseli, hát nagy bajba kerülünk.
Nem kapunk rá érvényes és hiteles választ, ugyanis.

Az okok keresésénél ismét vissza kell mennünk a rendszerváltozásig, melynek hajnalán az hamar tisztázódott, hogy az állampárti rendszernek befellegzett, ezzel az az ösvény, melyen Kádár társadalma lassan elindult a pluralizmus felé, a megváltozott körülmények között nem járható.

Így aztán megnyílt az út a valódi többpártrendszer felé, mely azért volt érdekes állapot, mert Magyarországon az első világháború után soha nem létezett a szó valódi értelmében vett többpártrendszer.

Több párt ugyan megesett, hogy létezett, de angolszász értelemben vett parlamentáris demokrácia ilyen-olyan okoknál fogva errefelé soha nem működött.
Hol a választójog anomáliái miatt, hol a választási rendszer antidemokratizmusa miatt, hol a nők választójoga hiányzott, hol a vagyoni cenzus akadályozta, hol a nyílt szavazás, hol a nyílt vagy burkolt terror lehetetlenítette el a valóságos demokráciát.
Volt egy rövid periódus 1945 után, amikor úgy tűnt, hogy valóságos pártok valóságos polgári demokráciát hozhatnak létre, de ezt meg a szovjet megszállás kedvezményezettjeként tevékenykedő Kommunista Párt lehetetlenítette el, létrehozva azt a centrális erőteret, melynek kései utódját manapság élvezhetjük, és mely remekül megfelelt a sztálini modell honosításához.

A valóságos többpártrendszer természetesen nem az engedélyezett pártok számán múlik, hiszen Lengyelországban és az NDK-ban is létezett párt az adott kommunista pártokon kívül.
A valóságos többpártrendszer léte azon áll vagy bukik, hogy azok a szervezetek, melyek pártnak nevezik magukat, valóságos társadalmi csoportok érdekeit fejezik ki, vagy nemlétező csoportok feltételezett érdekeiért szállnak harcba, maximálisan érvényesítve vezetőik egyéni érdekeit.

Mindenesetre a rendszerváltás után az új pártok úgy bújtak ki a társadalmi mocsárból, hogy többségüknek semmiféle gyökere nem volt - el is haltak hamarosan.
A jobboldali pártok többségének egyetlen dolog adott szilárd ideológiai alapot: a harcos antikommunizmus, melyhez csak a kommunistákat nem találták, pedig igen vadul kereste őket valamennyi párt.
Pedig igen jól specifikálták a kommunista fogalmát – kommunista az, aki gennyesre lopta magát a kádárizmus sötét évei alatt és kirugdalta ideológiai ellenfelei fogait.
Sajnos, a kritériumoknak maradéktalanul megfelelő kádert egyet sem találtak, nem volt egyetlen komcsi sem, akinél kiemelkedő vagyonra leltek volna, - a rendszer vezetőit akármelyik lángossütő mellényzsebből kifizethette volna.

Bármerre nézett az új uralkodó osztály, csat állami vagy társadalmi tulajdont talált – a puritán Kádár odafigyelt arra, hogy az ige hirdetői ragozzák is az igét - ne lépjenek túl egy szintet, mely a rendszer felső vezetőinek körében is csak valahol a kispolgárság anyagi helyzetének felső határa táján húzódott.

Az új pártok egy darabig elveszkődtek saját maguk identitásának keresésével, de részben társadalomtudományi felkészületlenségük miatt, részben a kevésszámú  felkészültek téveszméi miatt egy idő után letettek erről, legyintettek egyet és valamelyik önjelölt vezér után tolongva annak sületlenségeit helyezték ideológiájuk középpontjába.

Lett nyugodt erő, mely nagy sikert aratott a tovariscsi konyec című plakátjával, meg azzal a határozottsággal, mellyel szétverte hagyományos exportpiacainkat.
Vezetője éppen megfelelt a magyar néplélek pártvezetőkkel szemben támasztott követelményeinek, méltóságteljes volt és kenetes, aki nem röhögött az alámerülésén, az itta a szavait, mint gödény a kristályvizet.
Ha konkrétan megpiszkáltuk kicsit őket, akkor a Horthy–rendszer kukucskált ki nemes konzervativizmusuk alól, lábszártekercs, darutoll, böllérbicska, akasztgatás, kunbélázás, trianonozgatás, üldözött múzeumigazgató, üldözött vendéglátóipari vállalatvezető, üldözött KB titkár, üldözött Népszabadság-újságíró, üldözött üldözött, stb.

A vicces az volt, hogy a borzasztó tagság jelentős része a Kádár-rendszer kedvezményezettjei közül került ki, az ember néha nem tudta, sírjon, vagy röhögjön rajtuk.

A másik korabeli nagy párt a liberálisok voltak, velük csak az volt a baj, hogy mezei tagságuknak és híveiknek fogalmuk sem volt a liberalizmus mibenlétéről, rossz nyelvek szerint ők írták fel a falra, hogy szavazz a liberálisokra, vagy kinyírjuk a macskádat!
És ne mondja nekem senki, hogy a „Brian élete” című film rendezője, Terry Jones nem volt ott az SZDSZ megalapításánál…
Addig-addig hirdették a tiszta erkölcsiséget, mígnem ők is bele nem hasaltak a pocsolyába, ahol már ott hasalt kisöccsük, a Fidesz is, korán elveszítve szűzi ártatlanságát.

A magyar falut Torgyán ügyvéd és pártja képviselte, akik kétségkívül megérdemelték egymást, mert az okos magyar paraszt kerekenként hazavitte a Rába Steigert, erre a hőstettre a vicces ügyvéd a világhírű magyar mezőgazdaság porigrombolásával válaszolt.

A Fidesz eleinte pártnak indult, de az életrevaló Orbán hamar rájött, hogy a többiek meglehetősen élhetetlenek és megkereste a politikai sakktáblán azt a szabad mezőt, melyen éppen nem állt senki – tehetett ő arról, hogy éppen a magyar maffia helye volt üres?

Voltak még kereszténydemokraták, akiknél ebbéli minőségük kenetes pofák vágásában merült ki, majd átalakultak Orbán ideológiai mázává, szabadidejükben Harrach képviselővel riogatva a kisdedeket és Semjén műlovarral az ég madarait.

A jobbszélen eleinte a MIÉP nyomult a néhai Zsírtáltos vezetésével, ők szalonnyilasok voltak, visszafogott népség, majd menetből elfoglalta a helyüket a nyilasok militáns szárnya, a Jobbik.
Onnantól a zsidó mellé felzárkózott a cigány célcsoport is, akik erre kiválóan alkalmasak is voltak, lévén, hogy sokan közülük egy fillér jövedelemmel sem rendelkeztek, viszont képtelenek voltak leszokni az evésről és a didergésről, ennek összes következményeivel egyetemben.

Az MSZP pedig ott pironkodott a baloldalon.
Létük első húsz évét azzal töltötték, hogy megtagadták önmagukat, eredményeiket, a múlt vállalható és tisztességes eredményeit, szabadidejükben meg magukra húzták Sztálin összes bűnét, a Gulagtól Rákosiig.
A maradék ötöt meg önmaguk felszámolásával - lassan már csak abban reménykedhetnek, hogy ebben is éppoly sikeresek lesznek, mint többi politikai célkitűzésükben.
Szocialistának lenni az elmúlt negyedszázadban kész vesszőfutás volt abban a társadalomban, melyben minden épeszű ember az ő eredményeiket követelte vissza, miközben őket kárhoztatta hiányukért – végtére is Magyarországon vagyunk, ugye…

Végül a szocialisták is kétfelé vágták magukat, és a két fél ma jobban utálja egymást, mint Harangláb a kukoricagölödint – remélem, most eltaláltam a neves gourmetet.

Közben persze átalakultak a tulajdonviszonyok is, megindult a harc a vagyonért, hol foggal-körömmel tépték egymást a résztvevők, hol lemutyizták egymás között a dolgot okosba, a pártok pedig ennek koordinálásában vélték megtalálni társadalmi küldetésüket. 

Mára alig maradt közülük néhány, leginkább eltűntek a süllyesztőben, de amelyik maradt, az olyan, mint az ember gyereke, akinek sorsa hat éves korára alapvetően eldől, utána már csak polírozgatni lehet, de alapvetően nem változik.

És ahogy alapításukkor sem adtak választ arra, hogy kit akarnak képviselni, ma sem pótolják a mulasztottakat – mindegyik mindenkit akar képviselni, márpedig aki mindenkit képvisel, az nem képvisel senkit.
Persze ez így nem teljesen igaz, de ehhez egyenként kell szemügyre venni a politikai életben szereplő mai pártokat, - talán majd holnap…

:O)))

FENÉKIG A MÉREGPOHARAT

Egész héten azt olvashattam mindenfelé, hogy mecsoda tragikus helyzet, hogy talán nem is kellene részt venni a Parlament munkájában, merthogy az ellenzéki képviselőknek semmiféle befolyásuk nincs a döntésekre, a lehetőségeik arra korlátozódnak, hogy megnyomják a „nem” gombot a pultjuk kommunikációs paneljén, hogy az élet kibírhatatlan, mert a Jobbik is kapott egy bizottsági elnöki posztot, és jajj, meg jujj, meg gyász és bánat.
A csalódást nehéz feldolgozni, én sem nagyon örvendeztem a választási eredmények láttán, de azért nem lenne baj, ha egy-két dolgot megpróbálnánk tudomásul venni, és szép apránként feldolgozni.

A választás minden elemében törvényes volt, kár is mérgelődni amiatt, hogy nem jelentek meg a NATO ejtőernyősei leverni a fidesznáci rémuralmat.
Az alkotmányozás ugyan etikátlan volt és a legitimációja is megkérdőjelezhető a választók jóváhagyásának hiányában, de gyakorlatilag a felhatalmazás létezett.
Még akkor is, ha Horn a kétharmad birtokában az alkotmányozást négyötödös többséghez kötötte, de ezt a döntést egykoszból kétharmaddal megváltoztathatóvá is tette, amivel Viktor élt is azonnal.
Ez ugyan szűkítette a demokráciát, de joga kétségkívül volt hozzá.
Ha Horn ezt megakadályozta volna egy előrelátóbb törvénykezéssel, akkor Viktornak esélyes sem lett volna új Alkotmányt gründolni, mint ahogy a választási törvényt is be lehetett volna betonozgatni, de persze akkor a saját mozgásteret is korlátozni kellett volna, ami nem minden pártnak és politikusnak volt szíve vágya egy kétharmados többség birtokában.

A választások során nem történtek tömeges és kirívó csalások.
Habár a pálya nem nekünk lejtett, és a határon túli magyarok választójoga is necces, de nem törvénysértő, csak etikátlan.
E területen sem hánytorgathatunk fel szinte semmit, mert a hatalom birtokában nem úgy oldottuk meg a problémát, hogy adtunk volna állampolgárságot, de szavazati jogot csak az életvitelszerűen az országban élőknek, hanem engedtük magunkra égetni a vádat, hogy ellenezzük az állampolgárságot, ki akarjuk zárni a határontúliakat a nemzetből, holott ez egy percig sem volt igaz.
De ettől még nem azért vesztettük el a választást, mert a határontúliak szavazatai döntöttek, hanem azért, mert a határon belülieknek nem kellettünk.
Ezt valóban nehéz feldolgozni, de ha előre akarunk menni, akkor szembe kell nézni a gyászos helyzettel.

Nem az a baj, hogy eddig talán csak Rákosinak volt fénykorában akkora hatalma, mint Orbánnak, a hatalomkoncentráció más, megkérdőjelezhetetlenül demokratikus országokban is ismert - gondoljunk bármelyik prezidenciális berendezkedésű országra, az Egyesült Államoktól Franciaországig.
A baj az, hogy a végrehajtó hatalom ellenőrzése és felügyelete formális, tehát az intézmények léteznek, csak személyi összetételükkel biztosítják Orbán egyeduralmát.
Régi bolsevik módszer ez, a párt tagjának saját beosztásában és területén biztosítania kell a párt politikájának érvényrejuttatását – kizárt, hogy Orbán ne olvasgatná esténként a Lenin összest…
Ez ellen viszont nagyon nehéz harcolni, mert formálisan minden rendben van, léteznek fékek és ellensúlyok, csak akiknek ezeket működtetniük kellene, azok nem teszik a dolgukat.

Az, hogy az ellenzék csak a „nem” gombot nyomogathatja, sehol sem szokatlan.
Ha az igen gombot nyomogatná, az meglehetősen furcsa lenne, mint ahogy az sem szokatlan, hogy a bizottsági ülések során a parlamenti többség érvényre juttatja álláspontját.
Még ha véletlenül egyet is ért ellenzékével, akkor is leszavazza a javaslatát, majd átfogalmazva beterjeszti és elfogadja, mint saját javaslatot – ez hozzátartozik a parlamenti táncrendhez mindenhol a világban.
Ami gond, hogy az ellenzék nem tudja eljuttatni álláspontját és kritikáját a választókhoz, emiatt valóban sérül a demokrácia, hiszen a választó választási lehetőségét teszik tönkre azzal, mikor csak az egy libacomb közül engedik választani, a másikat meg eldugják.
De emiatt sem háboroghatunk, mert tíz év folyamatos kormányzás után ilyen médiahelyzetben találni magunkat több mint bűn, ostobaság.

Mondják néhányan - meglehetősen erőszakosan - hogy ki kellene vonulni a parlamenti munkából.
Orbán megköszönné, bár felettébb sajnálná, hogy nem röhöghet a vergődésünkön, de ez a lényegen semmit sem változtatna, csak anyagi forrásainkat szűkítené, a megszólalási lehetőségeinket végérvényesen elvenné, és a teljes megsemmisüléshez vezetne, lásd kisgazdák, MDF, SZDSZ, - ha valakinek hiányzik a sorból az MSZP meg a DK, hát csak vonuljon ki bátran.
A Parlament meg zavartalanul tovább működik, lesznek benne kormánypártok – Fidesz, KDNP, meg lesz ellenzék is, LMP és Jobbik, meg lesznek függetlenek is, - ők azok, akik nem akarnak visszamenni karosszérialakatosnak.

Azon is verdesik magukat a földhöz néhányan, hogy a Jobbik parlamenti tisztséget – bizottsági elnöki helyet – kapott.
Ideje lenne tudomásul venni – a Jobbiknak majd ugyanannyi volt a választója, mint a demokratáknak, amit szintén magunknak köszönhetünk.
Amikor hatalmon voltunk, akkor ahelyett, hogy szétzavartuk volna a nácikat, elteszetoszáskodtunk velük, eltűrtük a szabadcsapataikat, ma is szabadlábon van a terrorista pirotechnikus Budaházy, ma is büntetlenül zsidózhat, cigányozhat bármelyikük, hirdethetik a náci-nyilas eszméket, parádézhat feloszlatott szervezetük, - min is csodálkozunk?

Azt mondják sokan, hogy van néhány vezető politikusunk, aki Orbán kottájából fújja a harsonát.
Van hát, de azért tehetik ezt, mert saját kottánk nincs, a legjobbjaink is csak olyanok, mint a cigányprímás, akinek mikor szóltak, hogy kilóg a farkad a gatyából, akkor mondta, hogy azt nem ismerem, de ha dúdolja, akkor eljátszom!
Magukat láthatólag komolyan vevő emberek ötletelnek, mint a gyerekek, hülyeségeket beszélnek, hamis illúziókba ringatják a választót, kóvályognak, mit az ökrösszekér, melynek részeg hajtója leesett a bakról.
A pártok meg jelszavakat árulnak program helyett, Mari néninek nem azt mondják, hogy hogyan akarják biztosítani a téli tüzelőjét, hanem szabadságot és hiteles narratívát kínálnak neki, mire is Mari néni visszaszól a televíziónak és elmagyarázza, hogy hova dugja fel a narratíváját az élettől elszakadt politikus, ott lesz majd jó helyen, éppen a szabadság mellett.

Lehetne folytatni, de minek, láthatólag most is inkább illúziókra van igény, meg önjelölt megváltókra, akiknek nem igazán drága a jövőnk, viszont az mindent megér, hogy a nevük öt napig forogjon a médiában.
Nem lenne baj az sem, ha első kanyarban a vezetők tanulgatnának demokráciát, később talán akkor a választó is megtanulná, hogy döntésének súlya van és hogy a nemdöntés is döntés – általában a legrosszabb döntés…
Hát, majd meglátjuk, de addig is, próbáljuk legalább nem becsapni saját magunkat, ha javasolhatom…

:O)))

ILLÚZIÓK NÉLKÜL

Szarkalábból nem lehet kötelet fonni, várat építeni is nehézkes.
Választási vereségből erkölcsi, nopláne politikai győzelmet kovácsolni sem tanácsos, mert van anyag, melyet, ha kalapáccsal ütni kezdenek, akkor fröcsög, és mindenki tele lesz pöttyökkel, mintha a macska illetlenkedett volna bele a ventilátorba - pedig önkiszolgálók voltunk.

Nem, nem jó az nekünk, hogy veszítettünk a választáson, nem jó az nekünk, ha abban bízunk, hogy Orbán bandája nem tölti ki a ciklust, nekünk az lett volna jó, ha megnyerjük a választást és nekikezdünk a trágyadomb eltakarításának.
Minden nap, melyet ez a banda hatalomban tölt, csak növeli a bajt, nagyobb trágyadombot pedig csak nagyobb ráfordítással lehet eltüntetni, a gyerekeink fognak fizetni az ostobaságainkért.

Az a legnagyobb baj, ha nem nézünk szembe a helyzettel, továbbra is csak magunkat hülyítjük, holott a cél éppenhogy az lenne, hogy megokosodjunk, mert azt már láthattuk, hogy az ostoba viselkedés hová vezet.
El kell fogadnunk a realitásokat, azokból kiindulva kell korrigálni politikai nézeteinket, stratégiánkat, taktikánkat, mert illúziókra építkezni életveszélyes.
Egy erős ember megengedheti magának, hogy náthásan is odaálljon verekedni, de akit már legyengített egy rakás betegség, azt egy nátha is elviheti, még mielőtt felemelhetné a kezét a védekezésre.

Vegyük hát tudomásul: elvert bennünket a jobboldal, nem kicsit – nagyon.
Vegyük tudomásul azt is, hogy bár Orbán tróger, de ha neki ma annyi szavazata lenne, amennyit mi kaptunk, nekünk meg annyi, amennyit ő, még akkor sem lenne biztos a siker, hiszen a Jobbik is annyi szavazatot kapott, mint mi, és ha kell, összenő, ami összetartozik.
Azt is nyugodtan tudomásul vehetjük, hogy a következő négy év Orbáné, ha te vért izzadsz, akkor sem fogja megengedni magának a bukás rettenetes kockázatát.
Hacsak nincs valamilyen olyan politikai világfelfordulás, mely felértékelné Magyarország geopolitikai szerepét (ilyen egyébként fogalmilag kizárt), akkor bizony a Dilis négy évig ott fog ülni a nyakadban az új hátizsákjával a hátán és véresre rugdalja az oldaladat, hogy valamiféle eredményt fel tudjon mutatni.

És mondok neked egy rosszabb hírt is - nem négy évre tervez, hanem a lehető legtöbbre, és ha ehhez át kell alakítania az államot, hát át fogja alakítani.
Ha pedig az kell hozzá, hogy kellemesen csiklandós nyelvükkel minél többen oda tudjanak férkőzni Szent Seggéhez, akkor minden magyar fejét kocka alakúra vagdaltatja, erre lesz vállalkozó bőven azok közül, akik már ma is narancssárga kockával a nyakukon közlekednek.
Ne gondold azt sem, hogy a nép majd máról-holnapra ráébred, hogy mi vagyunk az igaziak, Viktor meg csak kisiklás az ország dicsőség felé vezető útján.
Gondolj Sztálinra, akit még hatvan évvel halála után is istenként tisztel az orosz muzsik, jussanak eszedbe a kenderesi cselédek, zsellérek nyálcsorgató utódai, jusson eszedbe Kertész Ákos.

És jusson eszedbe a magyar történelem, melynek során a túlélés biztosítéka soha nem az egyébként büszkén emlegetett bátor ellenállás szép meséje volt, hanem az éppen odatartott segg bátor nyalogatása.
Ne hidd, hogy a már ezer éve bevált módszert könnyű lecserélni valami eurokonform megoldásra.
A magyar nép soha nem arról volt híres, hogy képes lett volna finom disztinkciókat tenni, magyarembernek az agresszivitás az erővel, a szemét hazudozás a székely góbé furfangos természetével, a valóságtól való bátor elrugaszkodás pedig a sajátosan magyar gondolkodásmóddal azonos.
Emellett még imádja szemközthazudni isönmagát, kis álomvilágában békésen kerülgetni a hazugságok hegycsúcsait és ringatózni az önáltatás tengerén.
Itt lenne az ideje hát felmérni a károkat a léket kapott csatahajón és elkezdeni a javítást, miközben azzal sem kellene áltatni magunkat, hogy ezt nem ellenséges tűzben kell tenni.
Viktorunk célja a magyar baloldal teljes megsemmisítése és céljainak kisajátítása, anélkül, hogy azok valóraváltását akár egy percig is komolyan venné, lévén, hogy a Fidesz Orbán és a nagytőke pártja, még ha neki személyesen dugdosni is kell a rablott jószágot.

Végig kell gondolni minden érdekeltnek - elsősorban a Szocialista Pártnak, - hogy mit kell tennie, mert ma már csak egy pumaszőrszál választja el őket attól, hogy potenciális szövetségeseik elkezdjenek azon tépelődni, hogy az összefogás velük inkább hoz, vagy visz szavazatokat.
A többiek sem ülhetnek a babérjaikon, hanem zöldágra kell jutniuk - önmagukkal elsősorban – hogyan képzelik a közeljövőt, mondjuk az önkormányzati választásokkal bezárólag.
És el kell kezdeni a felkészülést az önkormányzati választásokra, meg kell kezdeni a helyi jelöltek „felépítését”, ki kell dolgozni azt a háromezer helyi programot, melyben megmondjuk, mit kínálunk a következő négy évben, ha a lakosság nekünk adja a bizalmat.

Óriási munka, óriási önkéntes apparátust igényel,
 Ehhez pedig fel kell lelkesíteni a vert hadakat, célt és értelmet kell mutatni a munkájukhoz, támogatni és segíteni kell őket.
Nem csak bölcs tanácsokkal, de konkrét dolgokkal is, felkészítésekkel, módszertannal, érvekkel, ahogy illik.
Helyt kell állni, mert ha nem állunk helyt, akkor a helyzet tovább romlik.
Nem kellene hagyni…

:O)))

POLITIKAMENTESEN.

Nagyon tetszenek nekem az apolitikus emberek.

Körülbelül azokkal vannak nálam egy kategóriában, akik nem néznek televíziót, meg akik nem használnak netet, mobiltelefont, mert az igazán vájtagyú értelmiségit vagy az annak látszó embert nem az minősíti, hogy lépést tud-e tartani a világgal, hanem az arisztokratikus távolságtartás a világ hívságaitól.

Nem az a példás értelmiségi, aki meg tud szerkeszteni egy szöveget, hanem az, aki grafitceruzával, jobb esetben töltőtollal, pedáns sorokban veti papírra magvas gondolatait, mert ugye a tartalom és forma dialektikus egységének érvényesülnie kell, avítt gondolatokhoz avítt eszközök dukálnak.

Meg hát, ugye, adunk az előkelőségre is, merthogy a politika világa oly mocskos, hogy megérinteni is csak csipkekesztyűben lehet, ezért aztán jól teszi az ember, ha van a készleten néhány pár, fekete is meg fehér is, merthogy ezek az embereknek az árnyalatokhoz sincs sok érzékük – fehér és fekete a választék, elég is az!

Nagy dolog a sznobizmus, a mi értelmiségünk pedig mindig hajlamos volt a sznob viselkedésre, de a főcsapás iránya azért koronként változott.

Volt, amikor a sznob ifjúság operába járt, ma sikk nem szeretni a komolyzenét, volt, amikor a sznob nem olvasott krimit, legalábbis nyilvánosan nem, szóval nem volt mindig az apolitikus magatartás a sznob jellemzője - például rendszerváltás idején az összes sznob pártoskodott, alapított, csatlakozott, szót emelt, meg jelvényeket tűzött a hasára, hadd tudja meg a világ, hogy ki a komcsik elleni harc igazi hőse.

Azt mondják az okosok, hogy az ember viszonyaiban az - aki, tehát bárki hiába is hordana egy lakatlan szigeten Rolex órát, a kutyát nem érdekelné, ellenben aki nem mászna fel a pálmafára kókuszdióért, vagy nem vadászna libára kavicsokkal, az éhenveszne.

A civilizált társadalomban az embert környezete teszi azzá, aki, és ha a környezet azt mondja, hogy idén a sárga alsónadrághoz lila zakót visel az előkelő és társadalmilag jelentős ember, akkor bizony lila zakóért fog rohangálni a fél ország értelmiségi fele - már az a fele, amelyiket még nem hajigáltak ki az állásából, mert azért az ilyen események tudják ám formálni a gondolkodást nagyon!

Ha a véleményformáló elit azt mondja, hogy igaz értelmiségi rovásírással ír, akkor nem marad vessző széles e hazában megfaragatlanul, ha például azt, hogy a politika mocskos dolog és a politikai állásfoglalás - egyáltalán a politika maga - tisztátalan, mint Allah gyermekének az eb húsa, akkor a lakosság undorodva fordul el a pártoktól és rettenetesen civil lesz.

Meg borzasztóan apolitikus, ebbéli véleménye pedig megszilárdul, mint birkagané a napon: a politikus mind csibész, tolvaj, hazug állat, ellentétben vele, aki maga a hamvas ártatlanság, az önzetlen segítőkészség, a megtestesült jóemberség, állatot ment, szemetet szed, felkarol egy embert, aki vagy megérdemli, vagy nem.

Esténként pedig büszkén néz a tükörbe: valamit tettem embertársaimért.

De szavazni például nem megy el, mert az ő jóembersége odáig nem terjed, hogy szembenézzen vele: az ő szavazatának hiánya is közrejátszik abban, hogy a viszonyok olyanok legyenek, hogy az egyéni jótékonykodásnak szükségét érezze.

Persze az ilyen emberek nem társadalmi szinten kívánnak megoldani problémákat, nem a koszos és kissé delikát illatú cigánycsaládon segítenek szívesen, hanem a kellőképpen alázatos, csendes, konfliktusmentes elesett emberen.

Emberi dolog ez, de a társadalomnak a nagyhangú, koszos páriáit is fel kellene tudni emelni.

Nem kétséges, az alamizsnálkodás is segítség, de a hatása társadalmi szinten nulla, emellett szerintem nem is egészséges egy társadalmat egyéni alamizsnálkodásra felépíteni, még akkor sem, ha az állam a vörösiszap-katasztrófa kapcsán végképp eljátszotta a maradék kis bizalmat is, és ma már senki sem szívesen adja támogatását állami kezekbe - tudja, igen hamar magánzsebekben köthet az ki.

Ma civilnek és apolitikusnak illik lenni, pedighát láthatjuk, hogy mire vezet az, ha a politikát amatőrök kívánják csinálni, apolitikusan.

Egy eredménye lesz, hogy a viszonyok még zavarosabbá válnak, és éppenhogy azt a rendszert erősítik, mely ellen a civilnek nevezett csoportok fel szeretnének lépni.

Merthogy szervezett erővel szembe csak szervezett erőt lehet állítani, minden más törekvés illúzió és néphülyítés, legyenek bármennyire is szépek a tömegszórakoztatásra szánt szívmelengető szólamok. szólamok.

Párttal szemben csak párt tud fellépni, mert a párt víziót ad és a fennálló rendszer kritikáját, társadalmi csoportot vagy osztályt képvisel, nézeteket képes ütköztetni, ellentétben a civil szervezetek kissé anarchisztikus világával, ahol soha nem lehet tudni, hogy egy első pillantásra rokonszenves vezetőben mikor szabadul el a kis zöld agyevő bogár és áll be gazdája Gárdistának, például.

Fontosak persze a civil szervezetek is, de csak az olyanok, melyek folyamatosan dolgoznak, leginkább a társadalom valamelyik speciális szegmensében – védik az emberi jogokat, az információszabadságot, dolgoznak a tájékoztatás szabadságáért, vagy felkarolják például a cukorbetegek ügyét, mikor éppen meg akarják gyilkolni azokat, amikor idióta hivatalnokok el akarják venni tőlük az ártámogatott inzulint.

Vagy itt az ingyensör ügye, ugye…

A civil mozgalmak terepe az a rés, melyet az állam vagy a pártok nem képesek, vagy nem akarnak betölteni.
Politikai szerepük pedig abban állna, hogy választások idején azt a politikai formációt támogatják, melyről feltételezhető, hogy az általuk képviselt elveket juttatják érvényre azon a területen, melynek jobbátételéért dolgoznak.

Szóval ne utáljuk helyből a politikát és ne utáljuk a politikusokat sem, csak azokat, akik közülük korrupt vagy gerinctelen viselkedésükkel rászolgálnak.

De még az ő esetükben se kapkodjunk az ítélkezéssel, mert lehet, csak a politikai ellenfél kívánja ellehetetleníteni őket, - láthatunk erre nem egy példát…

Talán apolitikuséknak el lehetne kezdeni gondolkodni azon, hogy melyik pártot kellene támogatniuk – magánszemélyként és szervezetként egyaránt.

A civileket meg tartsák el a civilek, mert igen könnyen prostituálódik az a szervezet, amelyik az állami ciciken lóg.

Hej, de sok évnek kell itt még eltelni, mire normális viszonyok alakulnak ki majd végre - más országokban is évszázadokra volt szükség, akkor nálunk vajon mennyi kell majd?

Ha így folytatjuk, tán az egész harmadik évezred…

:O))))

TÖMEG, NYOMOR

Valószínűleg csalódást hozott azoknak a mai nap, akik abban bíztak, hogy a Vezér melletti tüntetés kudarcot vall, és csak néhányan lézengenek majd az Andrássy úton.

Nem megy ez ilyen egyszerűen, ezt jól példázta a mai tüntetés, mely a hangzatos Békemenet címet viselte.

Hogy ki itt a békétlen, egy percig ne éljen kétség bennünk, a hős jobboldali szabadságharcos, Széles Gábor megmondta nekünk.

Békétlenek a mai ellenzék tagjai, akik lám, legutóbb az Operánál sem tudtak szépen, békésen tüntetni, hanem a szélsőjobb és a szélsőbal (!) összeverekedett és méltatlan módon viselkedett, beleértve Szentmihályi Szabó Péter másik szabadsághősünk hátának lökdösését is.

Hogy az Operaházi tüntetést éppen a szélsőjobb iparkodott megzavarni, az valahogy most a feledés homályába merült, mint ahogy az is, hogy éppenséggel azokra az érkező szocialistákra támadt rá a nyilas csőcselék, akikről azért túlzás lenne azt állítani, hogy baloldali szélsőségesek.

A tüntetők valóban sokan voltak, még ha a szervezők által erőltetett milliós nagyságrendet nem is érték el, ami nem is csoda, ha azt vesszük, hogy Budapest lakosainak száma összesen sem éri el a kétmilliót.

Százezer ember Budapestre szállításához meg kellene vagy kétezer busz, annyit pedig még Széles Gábor sem tud kiállítani, pedig ő már tönkretett egy Ikaruszt…

Hogy miért erőltetgeti a jobboldal a számháborút, azt a fene se érti, de valamiért azt hiszik, ha gyakorolgatják a szorzótáblát, akkor azzal meggyőzőbb lesz a teljesítményük.

Így lesz aztán kétmilliós a tüntetés, így lövik ki szemek százait a gyurcsányista rendőrök – ebbe bizony bele kell törődnünk, mint ahogy abba is, hogy az ellenzék megmozdulásainál az üres utcát mutogatják.

Így van ez, a magyar jobboldal mindig is a mesterségesen fenntartott illúziók világa volt.

Ma is azt tanulmányozhattuk leginkább, hogy mennyire képtelen szembenézni a valósággal a magyar jobboldal.

Ez nem egy rendkívüli dolog, soha nem volt képes erre.

Amikor aztán a valóság és az illúzióik konfliktusából kékre-zöldre vert fejjel került ki az ország, akkor is mindig találtak felmentést maguk és fékezett habzású hőseik számára, lett légyen álláspontjuk bármennyire embertelen vagy ostoba is.

Aztán lehet hosszan – volt, hogy évtizedekig is – siratni magunkat, hogy a magyar egy sorsüldözte nép, egy égő áldozat a világ oltárán.

Égő…

Egy nép, mely évszázadokon át pőre testével védte a hálátlan nyugatot az török áfium ellen, oszt mostan tessék - bántják a legkisebb herciget, aki csak a szent magyar függetlenséget akarja védeni bátor kiállásával, meg a gatyából kilógó csupasz seggével.

Hogy a török még mindig itt ülne a nyakunkon és Bayer Zsolt és Bencsik András helyett a müezzin kántálná a nemzeti imát, ha a Habsburgok – igaz önös érdekből, de – ki nem verik őket Magyarországról, az senkit sem érdekel.

Mindenesetre azok az idős és fiatalabb hölgyek és férfiak, akik ott vonultak büszkén emelt fejjel, nemigen tartoznak a meggyőzhető kategóriába.

Hiába mondja el nekik akárki, hogy a demokrácia élhetőbb társadalom az önkényuralomnál, nem hallgatnak rá, hiszen nekik kell egy apafigura, aki majd eldönti helyettük a világ sorát, aki majd megmondja nekik, hogy merre van az előre.

Félnek a világtól, félnek, hogy nekik kell gondoskodni önmagukról.

Kell egy vezér, de nagyon!

Aki majd megerősíti bennük a hitet, hogy ők egytől-egyig csupa Dobó Katica és Rozgonyi Cicelle, míg a férfiak egytől egyik daliák - ilyenkor valahogy átmenetileg lemúlik róluk a kappanháj meg a sörhas.

Ősi dolgok ezek, az ősember is ott ugrált a tűz körül sokadmagával és fennhangon, bátran szidta a kardfogú tigrist meg a mamutot, szinte az önkívületig belelovallva magát szép álomvilágába.

Hiába mondaná most is nekik akárki, hogy néném – bátyám, nem az IMF jön ide diktálni, hanem mi megyünk hozzájuk pénzt kunyerálni, el sem hinné, hiszen a Nemzeti Főokos évek óta mást mond neki.

Hiába mondaná akárki, hogy ha Európa kidob bennünket, akkor itt addig, míg csak magunk is meg nem okosodunk, addig nyomor és mai szemmel elképzelhetetlenül szegény világ jönne, zavarodott hülyének minősítené a hír hozóját.

Persze a zsigerei mélyén érzi a félelmet, hát kiabál.

A magyarság legnagyobb átka a magyar jobboldal rettenetes és végtelen butasága.

Ha valaki azt mondja nekik, hogy talán akkor már elég a hazudozásból és szembe kellene nézni a problémáinkkal, akkor azt világgá kergeti, majd boldogan beleájul annak a kóklernek a karjaiba, ki gátlástalanul kínál neki festett egeket, munkamentes gyarapodást, teljesítmény nélküli életszínvonalat, miközben, mint hipnotizőr a ceruzáját, a nemzeti zászlót tartja az orra elé.

Ha a médium transzba esett, akkor néhányszor jól fenéken rúgja és elveszi a pénztárcáját, - lám ezekkel mindent meg lehet csinálni!

A magyar jobboldal a magyar nemzet szőke nője, akinél egy liba is sokkal okosabb, mert a liba legalább beáll az eresz alá, ha jön a jégeső.

A mi szőke nőnk meg, mikor meghallja a tetőn kopogó galambtojásnyi jég kopogását, akkor kiballag a szabad ég alá, megfenyegetni, aki kopogott.

A magyar jobboldalnak minden ab ovo jár, merthogy ez így rendeltetett, ami gond van, azt a baloldal rontotta el, két nemzetre rontás között.

Egyébként ez a társaság piromán is, imád játszani a tűzzel, kitéve mellesleg sajátmagát és gyermekeit is a veszélynek, merthogy neki nincs veszélyérzete, neki igaza van.

Nem tanult meg soha sem együttműködni, sem beilleszkedni sehova, nem tanul a múltjából, a hibáiból, de mások hibáiból sem.

Most éppen a bolsevizmus hibáit és bűneit próbálja megismételni, de ennek kivitelezhetetlenségéről sem lehet meggyőzni – erőlködik, míg csak be nem csinál nagy buzgalmában.

Egyetlen dolog tud valamit javítani rajta – a nyomor.

Mikor majd erkölcsileg és anyagilag is nyakig nyomorban kell léteznie, akkor, talán néhány év után eljut közülük néhányuknak majd az agyáig, hogy mit is rontottunk el ezzel az ostoba hepciáskodással, a buta hiszékenységgel, a tanulásképtelenséggel.

Ha történelmünk során tudtunk volna alkalmazkodni, tanulni és némi szerénységet tanúsítani, ma jobban állhatnánk, mint Ausztria.

Sajnos, a magyar jobboldalt csak idomítani lehet: Állj két lábra Viktorka!

Ügyes!

Itt van neked egy kockacukor…

A történelemmel nem érdemes szembefordulni, bele kell simulni a nagy áradatába és akkor – ha szerencsénk is van az okos döntés mellé – felvirágozhat az ország.

Lehet próbálkozni persze a szembefordulással is, de akkor ez az áradat ide-oda dobálja majd a Magyarország nevű jelentéktelen kis kavicsit, míg el nem porlad végképp.

Tudjátok, jobboldali barátaink: maroknyi magyar porlik mint a szikla…

:O)))

TÜRELEM!

Reménykedünk...

Most, hogy a mi Fénylő Csillagunk, Megmentőnk, Az Ember, Aki Soha Nem Hazudott hibát hibára halmoz és vadul szkanderezget Európával, a baloldali szimpatizánsok egy részén optimista érzések lettek úrrá.

Azt gondolják sokan, hogy ezzel Orbánnak annyi, már csak hetek, maximum hónapok vannak hátra és a Vezér daliás léptekkel megy oda, ahova való – a történelem trágyadombjára.

Hát ez bizony sajnálatos tévedés, ez a szép és kétségkívül kívánatos helyzet mostanában nemigen fog bekövetkezni, és talán nem kellene eddigi csalódásainkat újabbakkal tetézni.

Az, hogy az Unióban támadják mitugrász miniszterelnökünket, az csak egy lépés a vágyott eredmény felé, de aki ebből messzemenő következtetéseket akar levonni, az bizony hibázik.

Olyan ez, mint egy nő első kedves mosolya, tévedés azt hinni, hogy erre azonnali lepedőakrobatikai mutatványokat lehet építeni, - sajnos a dolog általában nem megy ilyen simán, ki kell várni mindennek az idejét.

Márpedig Orbán bukásának ideje még odébb van, merthogy két dologhoz kétségtelenül nagyon ért: a népbutításhoz és saját hatalmának bebetonozásához.
Első miniszterelnöksége idején örökül hagyta utódaira Poltot és Járait, meg is lett az eredménye.
Polt, amikor bemutatták neki az áldozatot késsel a hátában, akkor faarccal ráakasztotta a kés nyelére a kalapját és nem talált bűncselekményre utaló nyomot.
Így aztán Kaya Ibrahim messze vitorlázhatott az Ezüsthajón, és a miniszterelnök családjának juttatott visszanemtérítendő adománya sem keltett érdeklődést benne.
Járai a forint árfolyamát manipulálgatta, alávágva ezzel a koalíciós kormánynak.
Igaz, a fagyi később visszanyalt, merthogy most sem úgy mozog az árfolyampolitika, ahogy azt a Vezér gazdái szeretnék,- a kettő között az a különbség, hogy Járai szakmai elismertsége lényegesen gyengébb, mint Simoré, akiért az Európai Központi Bank is kiállt.
Sajnos a mai helyzet sokkal brutálisabb a 2002-es helyzetnél, ma minden centralizált, minden állami és állam által befolyásolható pozícióban Orbán vazallusai üldögélnek, akiknek többsége nem szakmai teljesítménye alapján került a beosztásába, hanem egyetlen kritérium alapján, ez pedig a politikai megbízhatóság és Orbánhoz való feltétlen hűség.
Minden szál Orbánhoz vezet, ez ugyan nagyon remek egy későbbi nyomozás tekintetében, de ma még azért eléggé kellemetlen.
Így aztán nagyon nehéz lesz a Mi Kincsünket kibillenteni a pozíciójából, mivelhogy ellenfeleinek sem pénze, sem formális, sem informális befolyása nincs a dolgok menetére.
A legnagyobb baj az, hogy a magyar választó egyelőre hallgat.
Ennek oka egyrészt a félelem, másrészt pedig híveinek kivárása, - nekik nagyon tetszenek azok az intézkedések, melyekkel ez a felelőtlen kókler tönkreteszi az országot.
Ők nem látják azt, hogy a európai multikkal ujjat húzni mennyire veszélyes mutatvány egy olyan országban, ahol a GDP jelentős részét ők realizálják, nem látják azt, hogy mennyire veszélyes és perspektívában rájuk is visszaütő dolog a demokrácia korlátozása, az egyszemélyi hatalom megteremtése.
A mai jobboldalnak már nincsenek személyes emlékei sem Rákosiról, sem elődeiről, történelmi ismereteik pedig igencsak hézagosak.
Emellett nagyrészük a demokráciáról azt hiszi, hogy az azzal a helyzettel azonos, amikor ők vannak hatalmon, és csak és kizárólag ők mondják meg a frankót.
Ők még várják a csodát, ami a kisembereknek természetesen nem fog bekövetkezni, hiszen mitől is következne be, mikor a gazdaság helyzete az egész világban olyan, hogy nálunk lényegesen gazdagabb országoknak is összébb kell húzni a gatyamadzagot, és ez errefelé sem kerülhető el, hazudozzon bármit is Orbán.
De ez nem változtat azon a tényen, hogy még mindig sokan bizakodnak, és még hisznek a meséknek.
Márpedig belső ellenállás nélkül nem lesz itt semmiféle változás, az ellenállás pedig nem terem magától, vagy amikor már magától terem, akkor gyakran már több kárt okoz az országnak, mint amennyi hasznot hajt.
A hatalommal szembeni demokratikus szembeszegülést szervezni és irányítani kell, és miután ezen a területen is vannak problémák, ez sem segíti elő a mielőbbi hatalomváltást.
Halkan jegyzem meg, hogy jelenleg a baloldal - és ebbe beleértem a baloldali liberálisokat is - nehezen tudna kiállítani egy ütőképes politikusgárdát, hadd ne taglaljam most, hogy miért.

Gyurcsánnyal kapcsolatban is egyre több a kritikai megjegyzés, sokan türelmetlenek és sokkal markánsabb politizálást várnának el tőle.

Szomorú, de magam sem látom azt, hogy csapatot építene, akik alternatívát képeznének a jelenlegi helyzet megoldása érdekében.

Természetesen érthető, hogy a baloldalt inkább egyben kell tartani, mint osztódva szaporodni és marginalizálódni, de talán a baloldalnak se lenne kedvezőtlen, ha lenne egy olyan politikai áramlat, amely mögött tömegek állnak.

Nagy csalódás lenne számomra, ha kiderülne, hogy Gyurcsány a kamarillapolitizáláson túl többre nem képes.

De vele is türelmesnek kell lennünk, hiszen nem könnyű a helyzete, rendkívül körültekintően kell eljárnia úgy a saját, mint a baloldal érdekében.

Tulajdonképpen ez az a fél év, amikor Vityka beszorított állapotban van – reflektorfényben álldogál éppen, letolt gatyával – most nem fog antidemokratikus intézkedéseket hozni, Legfeljebb sunyin, mint az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökének jog és hatáskörével kapcsolatban, folytatva ezzel hatalmának bebetonozását - de most nem fog a trambulinról pisilni a medencébe.

Ne legyenek illúzióink, mikor megszűnik világpolitikai tényező lenni, akkor semmi sem ment meg bennünket tőle, rosszabb lesz a helyzet, mint volt.

Persze beharangozott gazdasági intézkedéseit még elő kell vezetnie mostanában, de majd odataknyol valamit, oszt jónapot, - csodát nemigen várhatunk tőle.
És reménykedni is csak valami rendkívüli dologban reménykedhetünk, mint például a Gripen-ügy vizsgálatának folytatása.
Mint egy internetes topikban írják "Elképzelhető, hogy felgyorsul a JAS 39 Gripen eladásával kapcsolatos korrupciós gyanú nyomozása. Eddig elég langyos volt, mindössze 1 ügyész és 1 rendőr nyomozott. A cseh és a dél-afrikai eladáson kívül Mo. is érintett és a szálak itt is korrupcióhoz vezetnek. Alapos a gyanú, hogy Mo-on 5 személy összesen 125 Millió SEK-nek megfelelő összeget kapott.”
Van egy link is hozzá, sajnos nem magyarul: http://svtplay.se/t/103535/uppdrag_granskning - hátha valaki ért svéd nyelven..,.
Ha ezt kiderítik, akkor abból a hurokból Orbán nem fogja tudni kihúzni a nyakát, de ez az ügy még
évekig tart, még ha tisztességesen nyomoznak, akkor is…
Szóval türelem és ne éljünk álomvilágban, - a sültlibához meg kell várni, míg az a liba felcseperedik, szépen kihízik, lesz neki formás püspökfalatja meg melle,szép combjai, aztán kell még hozzá majd serpenyő, meg aztán meg is kell spékelni finom füstöltszalonnával, és akkor jöhet a vöröskáposzta és lehet lakmározni.
Ha türelmetlenek vagyunk, tojásrántotta lesz a dologból és éhenmaradunk.
Érdemesebb türelmesnek lenni…


:O))))

A bejegyzés itt is olvasható: http://kapcsolat.hu/blog/turelem_20110126

JÓ LESZ NEKÜNK...

A Tárki közvéleménykutatása szerint.
Ha a Fidesz nagyarányú győzelmet arat, akkor a válaszadók 52%-a javulást vár az ország helyzetében, 29%-a pedig romlást.
Nemigen változik a kép akkor sem, amikor a Fidesz lehetséges kétharmados győzelméről tesznek fel kérdést a kutatók - ez esetben a választók 50%- a vár javulást és 30%-a romlást.
Na, ezzel a helyzettel lesz nehéz megküzdenie a Fidesznek, itten van ugyanis ma az eb - jelen esetben a csodavárás - elhantolva.
És itt látható az a kb. húsz százalék is, aki a véleményét nem mondja meg, vagy akinek nincs még kiforrott véleménye, - akiken a valóságos választás során rengeteg múlik majd.
Az itt a kérdés, mivel tudja a változást váró tömeget kielégíteni a Fidesz, merthogy az minden józan elemző által egybehangzóan megerősített tény, hogy a jelenlegi gazdaságpolitikától nem lehet markánsan eltérni.
És a fiúk ügyes próbálkozáásához, a költségvetés fellazításához sem fog hozzájárulni az IMF, potyogjanak bármennyire is csontvázak az égből a megregulázott cigánygyerekek mellett...
A Fidesz áldásos tevékenységének és végletekig durva retorikájának eredményeképpen ma már igen erős ingerek kellenek ahhoz, hogy a társadalom érdeklődésének ingerküszöbét elérjék a politikusok, mellesleg olyan általános utálat övezi őket fideszestől-mindenestől, hogy nagyon nehéz lesz előadni a "mindenki sáros, csak mi vagyunk illatos virágszál" című előadást.
A Fidesz valószínűleg nyerni fog, habár nem olyan fölénnyel, mint sokan gondolnák, - a hatalom utáni kapkodásának nagy igyekezetében viszont olyan helyzetbe hozta magát, melyet maga is bánni fog.
Ma a Zeneakadémián ünnepelte a Fidesz 22. születésnapját - már féltem, hogy ebből az alkalomból kiderül, hogy Viktor hegedülni is tud, csak eddig még soha nem próbálta.

Értdekes dolgokat mondott, - egyrészt azt, hogy "Ha az egyén vagy egy közösség hű akar lenni önmagához, akkor emlékeznie kell arra, hogy hol, mikor és milyen körülmények között született".

Szép gondolat ez, nagy kár, hogy elméleti síkon marad az ügy, - Viktor maga is elcsodálkozna a Fidesz és önmaga születéskori állapotán - nagy kár, hogy mára mindkettőt elfeledte.

Valószínűleg ezért eshetnek ki a száján olyan, a polgári demokráciákban kissé szokatlannak tünő mondatok, mint pl az, hogy elkötelezettnek, erősnek és szilárdnak kell lenni, hogy Magyarország többé ne legyen reményvesztett, dühös és kiábrándult ország.

És ez csak úgy lehetséges, ha a Fidesz a magyarság egészét képviseli, ha a választók azt érzik: felekezeti hovatartozástól, pártállástól függetlenül valamennyien számíthatnak a Fideszre.

Nos, hát engem ne képviseljen se ez a szélkakas, se a pártja.

És ne akarjon ha lehet kizárólagosan népboldogítani sem, merthogy a polgári demokráciák általában és konkrétan politikailag is a versenyre épülnek, akik pedig ezidáig kizárólagos népboldogítók akartak lenni, azokat bolsevikoknak hívták.

Viktor Viktorovics Orbánról nem lehet feltételezni, hogy ezt nem tanulta meg anno, viszont az mindenki számára gyanús lehetne, hogy a politikai harc szervezésének modelljét Lenintől és részben Sztálintól plagizálja, - csak Lenin nem talált '17-ben elfoglalható TV székházat, be kellett érnie a távíróhivatallal.

És a vezetőtársak körében elvégzett tisztogatást sem lehet ma bizonyos okok folytán nyolc gramm ólommal elrendezni,  maradt a száműzetés Brüsszelbe, - igaz, hogy arról nem szólnak a hírek, hogy kinek van jégcsákánya a pártban...

Szóval ismeri ő a modellt és úgy tünik, használhatónak tartja, - mgtetszett neki...

Nekem nem annyira...

:O)))

* A kép címe: Add vissza a ceruzámat!
Viktor új uzsonnástáskát kapott, de ez az izé marha sok helyet foglalt el a szalonna elől...
A képről lemaradt a lány, aki a gombokat nyomogatja.