2014. április 24., csütörtök

ILLÚZIÓK NÉLKÜL

Szarkalábból nem lehet kötelet fonni, várat építeni is nehézkes.
Választási vereségből erkölcsi, nopláne politikai győzelmet kovácsolni sem tanácsos, mert van anyag, melyet, ha kalapáccsal ütni kezdenek, akkor fröcsög, és mindenki tele lesz pöttyökkel, mintha a macska illetlenkedett volna bele a ventilátorba - pedig önkiszolgálók voltunk.


Nem, nem jó az nekünk, hogy veszítettünk a választáson, nem jó az nekünk, ha abban bízunk, hogy Orbán bandája nem tölti ki a ciklust, nekünk az lett volna jó, ha megnyerjük a választást és nekikezdünk a trágyadomb eltakarításának.
Minden nap, melyet ez a banda hatalomban tölt, csak növeli a bajt, nagyobb trágyadombot pedig csak nagyobb ráfordítással lehet eltüntetni, a gyerekeink fognak fizetni az ostobaságainkért.


Az a legnagyobb baj, ha nem nézünk szembe a helyzettel, továbbra is csak magunkat hülyítjük, holott a cél éppenhogy az lenne, hogy megokosodjunk, mert azt már láthattuk, hogy az ostoba viselkedés hová vezet.
El kell fogadnunk a realitásokat, azokból kiindulva kell korrigálni politikai nézeteinket, stratégiánkat, taktikánkat, mert illúziókra építkezni életveszélyes.
Egy erős ember megengedheti magának, hogy náthásan is odaálljon verekedni, de akit már legyengített egy rakás betegség, azt egy nátha is elviheti, még mielőtt felemelhetné a kezét a védekezésre.


Vegyük hát tudomásul: elvert bennünket a jobboldal, nem kicsit – nagyon.
Vegyük tudomásul azt is, hogy bár Orbán tróger, de ha neki ma annyi szavazata lenne, amennyit mi kaptunk, nekünk meg annyi, amennyit ő, még akkor sem lenne biztos a siker, hiszen a Jobbik is annyi szavazatot kapott, mint mi, és ha kell, összenő, ami összetartozik.
Azt is nyugodtan tudomásul vehetjük, hogy a következő négy év Orbáné, ha te vért izzadsz, akkor sem fogja megengedni magának a bukás rettenetes kockázatát.
Hacsak nincs valamilyen olyan politikai világfelfordulás, mely felértékelné Magyarország geopolitikai szerepét (ilyen egyébként fogalmilag kizárt), akkor bizony a Dilis négy évig ott fog ülni a nyakadban az új hátizsákjával a hátán és véresre rugdalja az oldaladat, hogy valamiféle eredményt fel tudjon mutatni.


És mondok neked egy rosszabb hírt is - nem négy évre tervez, hanem a lehető legtöbbre, és ha ehhez át kell alakítania az államot, hát át fogja alakítani.
Ha pedig az kell hozzá, hogy kellemesen csiklandós nyelvükkel minél többen oda tudjanak férkőzni Szent Seggéhez, akkor minden magyar fejét kocka alakúra vagdaltatja, erre lesz vállalkozó bőven azok közül, akik már ma is narancssárga kockával a nyakukon közlekednek.
Ne gondold azt sem, hogy a nép majd máról-holnapra ráébred, hogy mi vagyunk az igaziak, Viktor meg csak kisiklás az ország dicsőség felé vezető útján.
Gondolj Sztálinra, akit még hatvan évvel halála után is istenként tisztel az orosz muzsik, jussanak eszedbe a kenderesi cselédek, zsellérek nyálcsorgató utódai, jusson eszedbe Kertész Ákos.


És jusson eszedbe a magyar történelem, melynek során a túlélés biztosítéka soha nem az egyébként büszkén emlegetett bátor ellenállás szép meséje volt, hanem az éppen odatartott segg bátor nyalogatása.
Ne hidd, hogy a már ezer éve bevált módszert könnyű lecserélni valami eurokonform megoldásra.
A magyar nép soha nem arról volt híres, hogy képes lett volna finom disztinkciókat tenni, magyarembernek az agresszivitás az erővel, a szemét hazudozás a székely góbé furfangos természetével, a valóságtól való bátor elrugaszkodás pedig a sajátosan magyar gondolkodásmóddal azonos.
Emellett még imádja szemközthazudni isönmagát, kis álomvilágában békésen kerülgetni a hazugságok hegycsúcsait és ringatózni az önáltatás tengerén.
Itt lenne az ideje hát felmérni a károkat a léket kapott csatahajón és elkezdeni a javítást, miközben azzal sem kellene áltatni magunkat, hogy ezt nem ellenséges tűzben kell tenni.
Viktorunk célja a magyar baloldal teljes megsemmisítése és céljainak kisajátítása, anélkül, hogy azok valóraváltását akár egy percig is komolyan venné, lévén, hogy a Fidesz Orbán és a nagytőke pártja, még ha neki személyesen dugdosni is kell a rablott jószágot.


Végig kell gondolni minden érdekeltnek - elsősorban a Szocialista Pártnak, - hogy mit kell tennie, mert ma már csak egy pumaszőrszál választja el őket attól, hogy potenciális szövetségeseik elkezdjenek azon tépelődni, hogy az összefogás velük inkább hoz, vagy visz szavazatokat.
A többiek sem ülhetnek a babérjaikon, hanem zöldágra kell jutniuk - önmagukkal elsősorban – hogyan képzelik a közeljövőt, mondjuk az önkormányzati választásokkal bezárólag.
És el kell kezdeni a felkészülést az önkormányzati választásokra, meg kell kezdeni a helyi jelöltek „felépítését”, ki kell dolgozni azt a háromezer helyi programot, melyben megmondjuk, mit kínálunk a következő négy évben, ha a lakosság nekünk adja a bizalmat.


Óriási munka, óriási önkéntes apparátust igényel,
 Ehhez pedig fel kell lelkesíteni a vert hadakat, célt és értelmet kell mutatni a munkájukhoz, támogatni és segíteni kell őket.
Nem csak bölcs tanácsokkal, de konkrét dolgokkal is, felkészítésekkel, módszertannal, érvekkel, ahogy illik.
Helyt kell állni, mert ha nem állunk helyt, akkor a helyzet tovább romlik.
Nem kellene hagyni…

:O)))


29 megjegyzés:

Névtelen írta...

Mindaddig, amig a baloldal vissza nem szerzi a jogos jussat az MTV-ben es a Magyar Radioban, nincs eselye a fidesz es a Jobbik ellen. Az MTV es az MR a magyar nep kozos tulajdona, amelyben a partok azonos feltetelekkel vehetnek reszt a politikai celjaik ismerteteseben. Az MTV-t es az MR-t a hatalmon levo kormany vagy part nem sajatithatja ki.
Az ellenzeki partoknak a birosaghoz kellene fordulniok, hogy ebbe a ket tajekoztato intezmenyben, amely a nep kozos tulajdona, s birosag mondja ki hogy a kormanyon levo partnak es az ellenzeknek azonosak a jogai.

Névtelen írta...

Egy Szanyit képes indítani - mit indítani, egyenesen listavezető! - az MSZP, akkor a magam részéről nincs az a protest
szavazat, amelyet erre a pártra adhatnék. Más tekintetben is csupán eszetlen kapkodást érzékelek a pártban, a rossz emlékű rendpártiság emlegetésétől kezdve a fővárosi polgármesteri cím érdekében való gyanús összefogásig változatos idétlenségeket hordanak össze újabban.
Az összefogás többi pártja is padlón van, fogalmam nincs, kikre is voksoljak tulajdonképpen az EP-választáson, hogy ne kidobott szavazat legyen,ám a teljes hitelvesztés figuráit se támogassam.
Reménytelennek látom a helyzetet pillanatnyilag, mely pillanat attól tartok sok évet jelenthet, mire kitermeli a magyar társadalom az új demokratikus ellenzéket.
Csak az a baj, nincs hová alámerülni, hacsak nem a csatornába.

pretty írta...

Én már elveszítettem minden reményem,hogy ebben az országban olyan életet lehessen élni,ahol az emberek örülnek embertársuk sikerének és nem ellene munkálkodnak.A magyar emberek sohasem fognak megváltozni.Az ember elolvassa a Jókay, Mikszáth stb.könyveit,azt gondolhatja a mai eseteket írnak le.Milyen emberek azok akik az elmenekült Kossuthot akarták megválasztani képviselőjüknek? Most is külföldön élő egyéneket fognak bejuttatni az unióba,hogy a mi érdekeinket képviselje.Igaza van Kertész Ákosnak erre egy példát is tudok:Egy szövetkezetben olyan embert választottak elnöknek,aki korábban jegyző volt,a idős tagok úgy köszöntötték: kezét csókolom Feri bácsi.

hello írta...

Az elmúlt napok híreit próbálom nem elvi, csupán praktikus módon értelmezni.

Az MSZP felajánlkozása az LMP-nek számomra 3 dologról szól:
- Nem hisznek a saját jelöltjükben, tehát inkább meg akarnak spórolni még egy látványos vereséget,
- Ez a gesztus olyan, mint amikor az emlős állatok a hátukra fekve adják meg magukat az erősebbnek tartott félnek - mert hát tudják, tudjuk az LMP és a Fidesz viszonyát... :-((
Ráadásul az LMP erre való látványos és hangos elutasító reakciója is jó nagy blama az MSZP-nek.
- Hallottam olyat, hogy Gy.F. felajánlotta a DK támogatását Horváth Csabának, amennyiben átad nekik az MSZP 1 listás helyet, amellyel Varju Lászlót behozhatták volna, és ezzel már 5 fővel frakciót alakíthattak volna - na, ezt NEM, azt újfent megakadályozták, ehelyett akkor inkább nem is indítják Horváth Csabát!!?!! :-((

Alapból a pozitív gondolkodás vezérli az életemet - ezekben a dolgokban azonban egyre kevésbé találok pozitív fogódzókat.

Öreg harcos írta...

Kedves Pupu!!!
Csodálom a türelmedet...
Szerinted van, aki meghallja, elolvassa és fel is fogja, azt amiről írsz?????
Számomra figyelmeztető jel, hogy egyre inkább komoly a hangvételed.

hello írta...

Esküszöm, nem vadászom az ilyen témájú cikkeket, de óhatatlanul beléjük ütközöm a neten olvasgatás közben:

http://sztarklikk.hu/egyeb/sztarklikk-kozelet/81674/

"Ki kapirgál az MSZP szemétdombján?"

a stop.hu-ról

Geza írta...

Gondoltam, hogy a hozzaszolasok majd pozitvok lesznek, ugyhogy majd en szinesse tehetem azzal a kepet, hogy kifejezem keserves egyetertesemet irasod elso 3/4 reszevel. Sajnos ugy latszik akik Teged olvasnak, szinten tisztaban vannak a helyzettel, es maara mar biztos, hogy itt nem egy rovid kisiklasrol van szo. Az agonia sokaig fog tartani, es a poszt-orbani eraban szo sem lesz szep ujrakezdesrol, hanem csak a takony tovabb szinesiteserol. Az a nagy helyzet, hogy Teged sem ertelek, mikor az EP meg az oszi onkorm. valasztasokra valo felkeszulesre buzditassz. Jo, ne veszitsuk el a hitunket, de nem tudom ki fog kozulunk attol beizgulni, ha (jo esetben) 4-5 baloldali kepviselo kijut az EP-be, vagy par onkormanyzatban ott lesz (megintcsak mutatoban) nehany kozulunk. Az a helyzet, hogy ez a rendszer bszottul legalizalodott, es ez ellen nem tudom, mit tudunk tenni. En biztos nem eertek hozza, hogy a baloldalnak milyen strategiat kellene kovetni, azert mikor az AN-nen megjelent egyik jegyzet alapjan a jelenlegi alkotmanyra feleskudo DK kepviseloket lattam magam elott, akkor azert rohadtul libaboros lettem egy enyhe hanyingerel kiserve.

hello írta...

A mai poszt rajz-illusztrációjához adalékként is felfogható az alábbi hír:

A választások után egy-két héttel az emberek a valóságosnál nagyobb arányban emlékeznek arra, hogy részt vettek a választásokon - állapította meg a Tárki a parlamenti választások utáni kutatásában, amelynek eredményét csütörtökön juttatták el az MTI-nek.

Az április 6-i választásokon a részvételi arány 62 százalék volt, ehhez képest pár nappal ezután a kutatásban adott válaszuk alapján nagyobb arányban, 73 százaléknyian emlékeznek úgy, hogy elmentek szavazni. A megkérdezettek a teljes népesség körében 31 százaléknyian a Fidesz-KDNP-re, 11 százaléknyian a baloldali listára, 8 százaléknyian a Jobbikra, 2 százaléknyian pedig az LMP-re szavaztak emlékeik szerint.
>>>>>>>>>

Vagy a Tárki által alkalmazott mintavétel torzítana csupán ennyire?

hello írta...

Gézának igaza van: a felesküvés a tákolmányra keményen tudathasadásos kihívás lesz azoknak, akik pontosan tisztában vannak annak az elfogadhatatlan részeivel.

kekec írta...

Ha már úgysem alakíthat a DK frakciót, mert az Mszp-FideSS nagykoalíció megakadályozza, akkor talán meg lehetne fogadni Bartus tanácsát a bojkottról. Előzőleg nem lett volna hatásos a sok bizniszpárt elfedte volna, de az nagyot szólna, ha nem esküdnének fel a Tákolmányra, és távol maradnának a parlamenttől. Ekkor ugyanis egyedül is hatásosan átvinnék az információt, hogy márpedig ez bojkott!
Akkor harcolhatnának a külföldön dolgozó félmillió ember szavazati jogáért, a kiegyensúlyozott közmédiáért - és egyáltalán
a demokráciáért. "Függetlenként" meg sem szólalhatnak - akkor meg nem mindegy? NEM!

promenad írta...

Prettynek : Jókay nevű írónk nem volt,
Talán Jókai Mórra gondoltál ?
Egyebekben igazad van.

öcsike írta...

Csókolom Pupu bácsi!
Tegnap este mikor apukám hazajött, nagyon rossz kedvű volt, csak annyit mondott anyunak, hogy - tölts valami erőset. Nagymama megkérdezte, hogy hol volt és mit csinált, mire apu csak annyit mondott, hogy gordont, vagy kordont bontottak. (nem tudom, hogy mi a kettő között a különbség.)
Aztán átjött a szomszédból a Gyula bácsi és azt kérdezte apától, hogy kire fog szavazni az ejrópai képviselő választáson, de apa azt mondta, hogy nem érdekli őt az egész, mire Gyula bácsi megkérdezte, hogy - de akkor ki fog minket megvédeni ejrópában, mire apa azt mondta, - védjen meg téged Gyula a Morvay Krisztina, meg a Szanyi Tibor

Aztán apa töltött Gyula bácsinak is valami erőset és csendben tovább ittak.

asta írta...

Hogy mit lehetne tenni? Mondanak mindenfélét, csak azt nem, amit mondani kellene. Itt kezdődik minden.
Nézegetem a vita műsorokat pl. Csatt. Ott ül két-két ember és a jobbos fél felmossa a padlót a két másik tehetetlennel. Pedig nincs igazuk! Ez hogy lehet?

Ezen gondolkodtam és erre jutottam:
A baloldal rendre hagy ráégetni magára olyan dolgokat, amit a jobboldal addig szajkóz, míg hozzászokik a fülünk. A másik fél pedig nem tud érvelni. A vita során ő maga is kiinduló pontként veszi a hazugságot, bűntudatot érez és hiteltelenné válik azonnal.

Csak egy aktuális példa: az európai parlamenti szoci szereplésről volt szó, ahol simán rajtuk ragadt, hogy minden kritikát ők súgtak, azaz a magyar érdekek ellen dolgoztak. És nem volt egy ember, aki feltette volna a kérdést, ami a lényeg: mi a magyarok érdeke, és felsorolta volna a tényeket, ami nem érdekünk.

Hát nincs egyetlen ember, aki képes lenne vitatkozni? Pont olyanokat válogatnak össze és ültetnek oda, akik képtelenek egyetlen értelmes érvet felsorakoztatni, miközben a jobbos nagyágyúk ülnek velük szemben a maguk fölényes magabiztosságával. Így aztán még az a kis szeglet, ahol megnyilvánulhatna az ellenzék, elveszik, nincs hatása, sőt kontra produktív. Ugyanennek a műsornak a párhuzamosa a HírTV-n sokkal jobb. Furcsa? Igen. Ott legalább van néha érdemi vita és vannak normális érvek is.
Hát ide jutottunk: a saját TV-nek gondolt intézmény rosszabbul teljesít....
Pedig mennyire fontos lenne....

sicc írta...

promenadnak és Perettynek...
Csak az igazság kedvéért.
Jókai Mórt eredetileg Ásvai Jókay Móricnak hívták, csak később, már író korában változtatott nevet.

kalmik írta...

Kedves Pupu!
Szinte minden írásodat elolvasom, és közben egyetértően bólogatok, de most hiányérzetem támadt. Amit írtál, az nagyon jó, de szerintem kevés, mert van itt egy nagyon fontos momentum,amiről szinte szó sem esik. Mindenki az MSZP, a baloldal megújulásának szükségességéről beszél, ami érthető, de nem esik szó a baloldalinak vélt, vélemény formáló értelmiség jelentős részének szerep tévesztéséről. Azokról, akik immár tizenkét éve nem ismerik föl, hogy a demokráciára nem a baloldal jelenti a veszélyt, hanem a Fidesz, vagy ha felismeri, baloldali fóbiája miatt mégis Gyurcsányt, és a baloldalt akarja legyőzni. Ez történt az utóbbi négy évben is.Mindent elkövettek,hogy az egyetlen erőt felmutatni képes pártot, és az egyetlen akció képes politikust, Gyurcsány Ferencet a víz alá nyomják, ellehetetlenítsék, elriasszák tőlük az embereket. Sikerült, mert mintegy 800 ezer potenciális baloldali szavazót űztek el az urnáktól.
Nem akarok felmenteni senkit, minden politikus,és minden párt vizsgálja meg mit tett jól, és mit nem. Szembesítsék őket hibáikkal, mulasztásaikkal. De az tarthatatlan, hogy a bűnbak gyártók felelősségét soha nem vesszük górcső alá.

asta írta...

kalmiknak

Nagyon aktuális témát pedzegetsz. Valójában én is erről írtam. Elképesztő, amit művelnek. Számomra mostanra teljesen hiteltelenné váltak. Nem arról és nem úgy beszélnek, ahogy kellene. Gyurcsány a tipikus példa arra, hogyan hagyták ráégni a bűnbak szerepet... és most is ezt folytatják. Ezért van igaza PuPunak: ebből még hosszú ideig nem lesz kibontakozás. Nincs kivel...nincs igazi alternatíva, ill. nincs ember, aki ezt fel tudná mutatni úgy, hogy ezt mások is megértsék. Aki lenne, azt meg visszahúzzák. Fel kéne ébredni már...

Donáto írta...

Azt mondta a kolléganőm, aki egyedül neveli a két fiát, hogy nem tudja, mit fog adni holnap a gyerekeinek, mert elfogyott a kosztpénze.

Majd még hozzátette, hogy STADION lesz! de hogy mit esznek majd, még nem tudja...

okleveles írta...

Alapjában jó az írás, de a lényeget kalmik és asta írta meg. Ezek itt a fő gondok. Erről kellene százzal beszélni.

szánhúzó kutya írta...

A magyar társadalmat nem politikai pártok fogják meggyógyítani, hanem az egészséges emberi kapcsolatok, viszonyok, bánásmódok...

Unknown írta...

Kedves asta!
Teljesen egyetértek. Az ATV valamikor lojális műsorai a tulajdonos elkötelezettsége (HIT gyülekezet) és a műsorvezetők új helyzethez való igazodása miatt kezdenek teljesen átcsapni az eddig megszokott dolgok ellenkezőjébe.
Ne legyenek kétségeid affelől, hogy OV leszalámizós taktikája nem gyűri hamarosan maga alá ezt az egész látszólag még nekünk kedvező struktúrát.
És ez nem tegnap kezdődött. Gondolj vissza, hogy bennünket már az elmúlt négy évben eddig is keményebben kérdeztek mint ellenfeleinket. Ha hozzánk tartozónak hitt elemzőt (pl. az általam nem igazán kedvelt KL politológust) szólaltattak meg az, ha egyet ütött jobbra az egy levegővétellel képes volt azonnal egyet balra is ütni. A műsorvezetők, ha kérdést tettek fel, akkor azonnal úgy kezdték, hogy volt nyolc évük rá...stb. Még az általam nagyrabecsült MT (Újságíróklub) is gyakran mutogatott visszafelé.
Magyarán szólva a mondanivaló negatív kicsengése volt általában a meghatározó.
Csoda, hogy a közvélekedés ma olyan, amilyen.
Van egy régi mondás miszerint; - minek nekem az ellenség, ha ilyen barátaim vannak - tökéletesen fedi ezt a mai helyzetet. Az ellenzéki oldalnak nincsenek mértéktartó és odaadó barátai és ha mégis léteznek, azok vagy hallgatnak vagy bátortalanul szólalnak meg.
Manapság nem sikk a Fidesz ellenfelének lenni. Sokat kockáztatnak azok akik a mai beágyzottságú adminisztáció ellenében szólalnak meg.
Az általad hivatkozott CSATT című műsort már régóta egyáltalán nem nézem, mert RE mindig olyan vendégeket hív, akiknek egyrészről semmi közük a baloldalhoz, a másik fél képviselői pedig nem reálisan gondolkodó - szektás - jobboldaliak. A műsorvezető meg csak a mikrofont tartja és nem azt teszi amit tennie kellene. Tudjuk, hogy a műsorvezetőnek az a legfőbb feladata, hogy felkészülten üljön le a vendégeivel szemben, számukra megválaszolható kérdéseket tegyen fel és mederben tartsa a beszélgetést. Ő ki tudja miért ebben a műsorában nem ezt teszi.
Azt sem tartom kizártnak, hogy valamiféle kiegyensúlyozás érdekében ez számára a felsőbb utasítás.

Mit lehetne ebben a helyzetben tenni?
A demokratikus ellenzéki pártoknak össze kellene fogni(??) és közösen valamilyen külföldi állomásról bérelt műsoridőben önálló műsort kellene sugározni. A mai műholdas rendszerben ez biztosan jó minőségben megoldható és ennek a nézettsége garantáltan nagyobb lehet mint a jelenlegi ATV műsoráé. Ugyanis már alapból is több helyre eljutatható.

Sajnos ide jutottunk! Hagytuk elfoglalni a markunkban tartott nyomtatott és elektronikus média jelentős részét, hagytuk, hogy a Fidesz ellenzékből kiépíthesse a saját kommunikációs birodalmát. A lúzereknek mindenhol a világon ez a sorsuk!
Most aztán azon igyekezhetünk, hogy a 50-60-as évekhez hasonlóan külföldről sugározzunk magyar Rádió és TV-adást.

Gyáva és balf*sz népnek még hazája sincs!
Hogy aztán ez jogilag és anyagilag nem ütközik-e akadályokba azt én nem tudom, ezt nem is az én feladatom megoldani. Szponzorációra bizonyos, hogy szükség lesz!
Ha viszont nem csinálnak az arra illetékesek semmit, akkor még az unokáink is a Fidesz jogutód pártjainak uralmát lesznek kénytelenek elviselni.
Csak remélni lehet, hogy nem az É-koreai modell szerint.

plebejus írta...

Kedves Csaba!

Erre már én is gondoltam, talán jó ötlet lehet! Meg kellene próbálni az illetékeseknek színvonalas baloldali műsorokkal!

pleinair írta...

A nép soha nem fog a gyöngék mellé állni, - mert mint azt Spiró mondta - a nép számára a túlélés a fontos.
Nem számít hány km autópályát épített a baloldali kormány, nem számít az 50%-os bér- és családi pótlék emelés, 13. havi nyugdíj, stb, ha mindezt a baloldal szemérmesen agyonhallgatja, vagy csak rendre elfelejti hangoztatni, akkor is, ha néha alkalma nyílik rá.
Miközben az értelmiségi elit bőszen ostorozza a vereséget szenvedő baloldal pártjait, elköveti a legnagyobb bűnt: hallgat annak eredményeiről, pozitívumairól, és ezzel hallgatólagosan Orbán hatalma mellé áll.
'A nép eddig jól választott - mondta Spiró, - ' most a nép valami ellen szavazott.' mert "erre az ellenzékre nem lehetett rászavazni."
Ebből következik, hogy Orbán hatalomban tartására van szüksége a népnek, mert ez a hatalom biztosítja számára a túlélést - a túlvilágon.
Az ellenzék legnagyobb bűne abban rejlik, hogy vezető politikusai saját pecsenyéjük sütögetése közben egymást gyöngítve elfeledkeznek az egységes erő felmutatásának fontosságáról. Így aztán a baloldal nem csak gyöngének látszik, de azzá is vált. Az ezen fölbátorodott kis megélhetési véleményformáló hiénák pedig érezve a sebzett "állat" szagát, bele-bele marnak, ezzel is gyorsítva a kimúlás folyamatát.

Meg kellene végre érteni, hogy önpusztító széthúzással, ruháink örökös megszaggatásával, defenzívába vonultan nem lehet erőt sugallni. A legtetszetősebb programok se érnek fel a szocialista kormányok pozitívumainak szünet hangos sulykolásával. Erre minden adandó alkalmat fel kellene használni.

Ami a jószándékú baloldali véleményformálókat illeti, tőlük elvárható, hogy gondolkozzanak, és ne csak saját okosságukat fitogtassa, mikor a választás vesztesét élve-boncolgatják. Gondoljanak szavuk súlyára, következményére is.

Kalmik és Asta véleményével egyetértek.

asta írta...

pjeinair

Spiró fantasztikus volt. A színtiszta realitás. Kár, hogy csak ritkán szólal meg. Ő soha nem akart belemerülni a politikába... ő annál bölcsebb. Bár lenne a politikusaink között is ilyen.

És mégis mit lehetne tenni? Igen, nagyon jó lenne egy ...sok saját medium. Sokkal hatékonyabb Internetes tevékenység, mert amit most látok az a legalacsonyabb színvonal. Kellene egy alulról építkezés, csoportok, programok szervezése a civil szféra bevonása semleges területeken..
Teljesen más hozzáállás a kommunikációban, párbeszéd az ellen oldallal, béke teremtés, az eredmények felmutatása, az önostorozás beszüntetése, más stílus.... nagyon sok dolgot lehetne tenni, csak egyet nem: így folytatni.

Unknown írta...

Tisztelt plebejus és plenair!
Elsőként plebejushoz:
Örülök, hogy az ötlettel egyetértesz! Én csak attól félek, hogy ezeket a bejegyzéseket rajtunk kívül nem olvassa senki. Aki ebben - vagy bármiben illetékes lehet - az lehet, hogy azt sem tudja, hogy létezik egy ilyen oldal.

Tisztelt plenair!
Én megértem, hogy valaki a dolgok jelenlegi állása miatt a kelleténél zaklatottabb.
De azért meg kellene maradni a realitás talaján.
Az első 12 évvel szerintem nem kell foglalkozni. Átmeneti időszakot éltünk meg, ahol építés alig, rombolás pedig "dögivel" történt. Aztán 2001-ben Orbánék lejtmenetbe fordították az autó kormányát. Amit Bokros a mi segítségünkkel és áldozatvállalásunkkal rendbehozott az azonnal elkezdett kifolyni a kincstárból. Medgyessyék majdnem üres kasszát vettek át és mégis ráfejeltek bőséggel a költekezésre. Gyurcsány ezt folytatta, mert nem tehetett mást.
Aztán 2006-ban beindult valami ami előremutatónak tűnt. Csak, hát jött az a bizonyos öszödi beszéd, amivel a Fidesz felforgatta az egész országot. Gyurcsány és kormánya viharos ellenszélben tovább építkezett és ahelyett, hogy megálljt parancsolt volna ezeknek az "államellenes" cselekményeknek, bizonytalanságával felerősítette a jobboldal előnyomulását. Aztán jött a gazd-i válság, majd 2010. A többit már tudjuk.
Ezt csak azért írtam le, mert érdemes minden ügyet összefüggéseiben vizsgálni.
Ha az MSzP-nek egyeduralmi törekvései lettek volna, akkor volt idő, hogy megtehetett volna sok mindent. Nem tette. Nem bontotta vissza a demokratikus intézményeket, egyedül a önkormányzati képviselők választásáról szóló törvényt változtatta meg.
Ezen oknál fogva nem értem a Fideszt, hiszen az MSzp nyolc éve nem nyert önkormányzati választásokat, ergo ezt a törvényt anno nem éppen a saját képére alakította át.
A kommunikáció teljhatalmú irányításával soha sem rendelkezett. Mindig arra törekedett, hogy ezeknek a vezetői konszenzusos alapon kerüljenek megválasztásra. Kényesen ügyelt arra, hogy még véletlenül se szóljon bele a hírközlő média munkájába. Hogy mondhatta volna el szabadon azt amit akart, amikor semmi köze sem volt a műsorszerkesztéshez!
Arról pedig, hogy ki mennyit lopott érdemes lenne egy vitát lefolytatni.

Pl. meg tudná-e mondani valaki, hogy jórészt jobboldali irányítású ügyészség, hány MSzP-s politikust itélt el jogerősen. Hát lehet, hogy egy kezeden meg tudnád számolni.

A médiára visszatérve ma már én is azt mondom, hogy hiba volt ennyire demokratának lenni, de a mi lett volna ha kezdetű mondatoknak ugyebár nincs semmi értelme.

Amit ezzel kapcsolatban írtál azzal maximálisan egyet lehet érteni. Ez lenne az ideális állapot.
A felvázolt gondolatsornak egyetlen baja van, hogy az egész csak egy fikció! Arról, hogy miért gondolom így, a fentiekben már írtam.

Amit te vázoltál fel arra azt szokták mondani, hogy a mai orbáni világban ilyen állat nincs!

civilhuszár írta...

Orbán is bukott kétszer orbitálisat
és mégsem hullott szét a Fidesz.
Ez a foléyama5t megilleti az MSZP-t is, amely párt nem törekedett sohasem egyeduralomra.
Majd megtanulja valóban megbűnhődni a nép, a múltat és a jövendőt.
Csak pár ökörkörös szavazáson kell túl lennie.

asta írta...

Kedves civilhuszár

Hogy kit mi illet meg, az senkit nem érdekel. Csak az érdekel, ki mit képes teljesíteni. Ez a mai MSZP már nem a régi. A teljesítménye pedig nulla minusz ötven.... sajnos. És a mostani állapotokat nézve, ennél többre nem is látszik képesnek. Nincs egyetlen húzó embere se.. én legalábbis nem látok.

civilhuszár írta...

Tisztelt asta !

Meg lehet érteni az előállt helyzetet az MSZP háza táján. Ennyi szavazója mindig lesz mint ami utóbb volt, mert annyi bűnt nem követtek el a nép ellen, mint az Orbán rezsim kompániája.
Egyben számításba kell venni az érvágásként értékelhető DK által elvitt tagságot, tömeget.
Ez a párt is változhat előnyére.
A Fidesz tábora is követte a változóvezért a balliberális-polgári jobbközép, majd a félázsiai nemzeti-bolsevik szocialista ideológiák során.
Az MSZP-nek is előállhat egy embere, aki nem támadható a Fidesz
aljas karaktergyilkoló gépezetével.
Meg kell tanulniuk, hogy nincs kibeszélés, egységes elveket kell fórumaikon az emberekkel ismertetni, sulykolni.

hello írta...

Kedves Csaba!

A http://www.pupublogja.hu/ főoldalán oldalt, a "Kedvenc helyeim" felsorolás alatt megtalálod az általam is idézett adatot.

Mikor megnyitom az oldalt, kíváncsiságból gyakran ezt is meg szoktam nézni, ezért emlékszem a korábbi adatokra is.

Egyébként, ha bárki véleményére reagálni akarsz, ne fogd vissza magad, természetesen nem tilos. Páran olykor megtesszük, de folyamatos vita nem kerekedik belőle.
Azzal nem értek egyet, hogy a monológok unalmasak lennének - akik ide járnak, érdekes meglátásaik, gondolatmeneteik vannak, és fogalmazásgátlót sem szednek.

hello írta...

Bocs, a 21:34-esem valahogy eltévedt: nem ide, hanem a Qui prodestbe szántam.