013. november 22., péntek
MAGYAR ALKONY
A demokrácia legfőbb hiányossága az, hogy azok, akikre rá lett bízva a hatalom gyakorlása, többnyire nem mernek élni vele, rettegve attól, hogy szép, elvont szabadság-eszményeik esetleg sérülhetnek.
Ennek következtében aztán a szélsőségesek elpofátlanodnak, fel-alá masíroznak, ott marconáznak a településeken, ijesztgetve a zsidókat és a cigányokat, valamint a nálunk tanuló, vagy éppen csak erre járó színesbőrű népességet, bizonyítva, hogy az emberi agy fejlődése roppant lassú és nehézkes folyamat.
Bizonyára van ebben jelentősége a földrajzi fekvésnek is, mert mintha a Lajtától nyugatra az emberi agy fejlődése némileg gyorsabb lenne, mindenesetre arrafelé képesek mai életük megkönnyítésére használni a múltat, míg mifelénk inkább csak hamisítani szeretik azt.
Sokszor elgondolkodom azon, hogy melyik társaság az ostobább – azok, akik az országot már egyszer a szakadék mélyére lökték, kiirtva és kiirtatva a társadalom tíz százalékát, vagy azok, akik ismerik előbbiek embertelen céljait és módszereit, ismerik sztereotip baromságaikat, de mégsem élnek hatalmukkal, hagyják őket idétlenkedni.
Azt szokták mondani, hogy a történelem néha ismétli önmagát, de ami első alkalommal tragédia volt, az az ismétlésben komédia lesz.
Az csak a baj, hogy erre semmiféle garancia nincs, és a fenének sincs kedve megvárni napjaink kísérletének eredményét.
Merthogy folyik a kísérlet, folyik a próbálkozás az ismétlésre ezerrel, a történelmet kedvelő és abból tanulni is hajlandó ember meg csak néz ki a fejéből bután, elálmélkodva honfitársai feledékenységén.
Igen, elcsodálkozva azon, hogy a XXI. században még mindig hatnak ugyanazok a bornírt baromságok, m int egy évszázaddal ezelőtt, egyesek még ma is érvényesnek tekintik a nácizmus avítt jelszavait, ostoba elveit.
Száz évvel ezelőtt még lehetett mentséget találni a nép egyszerű gyermekének nácizmusára, még lehetett azt feltételezni, hogy szegény ostoba, nem tudta, hogy hová vezet az út, melyre akkor lépett, amikor beállt a nácik soraiba, de mára már ez a mentség sincs meg, hiszen megfizettük a tandíjat, a nemzet egytizede életével fizetett a megokosodásunkért.
Hát, vagy kevés volt az áldozat, vagy ez a nép nagyon buta, de nem úgy tűnik, hogy mélyen a lelkébe égett volna a fajelmélet tagadása, az ember és ember között fajelméleti alapon történő különbségtétel tilalma, vagy a revansizmus, a sovinizmus elutasítása.
Nálunk, a Nagy Magyar Cirkuszban persze a fő műsorszám nem az antiszemitizmus volt, ez csak a nacionalizmus-sovinizmus, a revansizmus elmaradhatatlan kísérőjelenségeként tündökölt, annak volt kötelező kelléke, mint szmokingnak a fekete nyakkendő, de – a korabeli bon-mot szerint – egy úrnak nem illett antiszemitábbnak lenni a szükségesnél.
Ez azért nem gátolta meg őket abban, hogy szó szerint kiirtsák a vidék magyar zsidóságát, miután már tudták, hogy – szintén az ő döntésük következményeképpen milyen sorsra jutottak a hazánkban élő, magyar állampolgárság nélküli zsidók tízezrei.
A nácizmus és a nyilasmozgalom a lumpenproletariátus köreiben örvendett népszerűségnek, és ilyen tekintetben a helyzet csak annyiban változott, hogy a mai urak inkább csak urizálnak, de származásukat, neveltetésüket és mentalitásukat tekintve echte viceházmesterek.
Meg kell csak nézni, ahogy nagyokat cuppantva harapdálják a valamilyen szempontból meghódítani kívánt hölgyek kezét, kacsótól-hónaljig, ahogy átlökik asszonyaikat különféle vak komondorokon, ahogy zord pofával ijesztgetnek negyvenkilós cigányasszonyokat, hogy aztán mikor egy-egy tökösebb cigánygyerek belever egyet a pofájukba, akkor lehazudva az égről a csillagokat is, siránkozzanak, meg panaszkodjanak.
Ha nem lennének agresszívek, talán még nevetségesnek is lehetne mondani őket, de sajnos ma azért már túl vagyunk azon a ponton, hogy idióták jelmezbáljaként kezeljük a problémát.
Nem egyszerre, nem hétfőről-keddre jutottunk idáig, apránként, lépésről-lépésre szoktattak hozzá jelenlétükhöz, ideológiájukhoz, létükhöz.
Először még tiltakoztak, ha valaki nyilasoknak nevezte őket, eleinte egyenruháik is még inkább csak Józsi pincért idézték a Töketlen Kakas névre hallgató vendéglőből – ma már erről szó sincs.
Militáns jellegük megjelenik egyenruháikban is, nem szólva a neten fellelhető képeikről, melyeken – egyelőre szakasz-erőben – géppisztolyokkal pózolnak.
Amikor rendezvényük van, a kakasok csupasz seggel menekülnek a magukat csendőröknek képzelő suttyók kalapdíszítő késztetései elől, ők meg ijesztő pofákat vágnak, és ehhez még csak erőlködniük sem kell, jobbak, mint egy halogén-tök, ez kétségtelen…
A hatalom meg hagyja őket, hiszen szavazótábora és a szélsőjobb tábora összeér, részben át is fedi egymást.
A magukat radikálisnak aposztrofáló szélsőjobboldaliak és a futball-huligánok kigyúrt hordái együtt verték a rendőröket a 2006-os Orbán-puccs napjaiban, hogy aztán együtt dicsőüljenek meg, miközben a társadalom a rendőrség szétverése után mára szinte védtelen maradt.
Évek óta provokálják a társadalmat, provokálják a zsidókat, a cigányokat, és csak isteni szerencsének köszönhető, hogy még nem ravatalozták fel korunk magyar Horst Wesselét, akit aztán lehetne bőgve siratni és indokul használni az erőszakra.
Ezeknek az embereknek nem kell a demokrácia, ezek az emberek nem magyar-szakon, hanem erőszakon végeztek, ezeknek vezér kell, Vezér kell, és a mai helyzet nekik kedvez.
Van Vezér, aki az erő kultuszát hirdeti, mutat nekik ellenségképet, kellőképpen nacionalista is, csakúgy, mint ők, lenézi a demokratikus hülyéskedéseket, azokra csak akkor hivatkozik, ha körülötte szorul a hurok.
Igaz, a pedigréjével van egy kis baj, hiszen száz százalékos árjának nehezen mondható, de a Szent Cél érdekében apróbb engedményeket hajlandóak tenni.
Most új pártjuk alakult, hiszen dicső hazánkban hálistennek már akkorára duzzadt a csőcselék, hogy kétfelé osztva, akár két párt is futja belőle, úgyhogy lesz Magyar Hajnal is, amelyik a magyar és fehér azonosságtudat dolomitszilárd elvi alapján áll.
Támogatja a szabad fegyverviselést, kötelességének tartja, hogy küzdjön az elcsatolt magyar területek revíziójáért, ellensége a „gyarmatosító cionizmusnak”.
Hát úgy kellettek nekünk, mint üveges tótnak a hanyattesés, de Orbánnak ők a hab a tortán - már a szélsőjobb sem egységes, remek.
Mindenesetre már megfenyegette őket, hogy ha nem bírnak magukkal. majd kioszt pár pofont, mint Horthy, oszt jónapot.
Azóta eltelt pár év, pofon még nem csattant.
Hogy Horthy pofozkodása hova vezetett, azt néhányan ismerjük, a többség meg – úgy tűnik - másként tudja.
Amelyik politikus ma tűri ezt a bandát, az támogatja is egyben.
Hogy a rendszerváltáskor megjövendölt legsötétebb prognózisaink beválnak, azt sem gondoltuk volna, de hogy népünk visszaigazolja Rákosit, aki a tízmillió fasiszta országát vizionálta, azt végképp nem hittük, pedig igencsak ütemesen lépkedünk arrafelé.
A fasizmus nem ott kezdődik, hogy személyesen lökjük be a koncentrációs tábor kapuján a másik magyart, a fasizmus ott kezdődik, hogy amikor ennek szükségességét valaki először hirdetni kezdi, akkor a társadalom nem védekezik ellene, mint egy gusztustalan járvány ellen.
Nem lesz mentségünk, ha itt még egyszer a történelemben nácizmus lesz – és nem lesz tovább Magyarország sem.
Sem demokratikus, sem náci - semmilyen sem lesz
:O))) Ennek következtében aztán a szélsőségesek elpofátlanodnak, fel-alá masíroznak, ott marconáznak a településeken, ijesztgetve a zsidókat és a cigányokat, valamint a nálunk tanuló, vagy éppen csak erre járó színesbőrű népességet, bizonyítva, hogy az emberi agy fejlődése roppant lassú és nehézkes folyamat.
Bizonyára van ebben jelentősége a földrajzi fekvésnek is, mert mintha a Lajtától nyugatra az emberi agy fejlődése némileg gyorsabb lenne, mindenesetre arrafelé képesek mai életük megkönnyítésére használni a múltat, míg mifelénk inkább csak hamisítani szeretik azt.
Sokszor elgondolkodom azon, hogy melyik társaság az ostobább – azok, akik az országot már egyszer a szakadék mélyére lökték, kiirtva és kiirtatva a társadalom tíz százalékát, vagy azok, akik ismerik előbbiek embertelen céljait és módszereit, ismerik sztereotip baromságaikat, de mégsem élnek hatalmukkal, hagyják őket idétlenkedni.
Azt szokták mondani, hogy a történelem néha ismétli önmagát, de ami első alkalommal tragédia volt, az az ismétlésben komédia lesz.
Az csak a baj, hogy erre semmiféle garancia nincs, és a fenének sincs kedve megvárni napjaink kísérletének eredményét.
Merthogy folyik a kísérlet, folyik a próbálkozás az ismétlésre ezerrel, a történelmet kedvelő és abból tanulni is hajlandó ember meg csak néz ki a fejéből bután, elálmélkodva honfitársai feledékenységén.
Igen, elcsodálkozva azon, hogy a XXI. században még mindig hatnak ugyanazok a bornírt baromságok, m int egy évszázaddal ezelőtt, egyesek még ma is érvényesnek tekintik a nácizmus avítt jelszavait, ostoba elveit.
Száz évvel ezelőtt még lehetett mentséget találni a nép egyszerű gyermekének nácizmusára, még lehetett azt feltételezni, hogy szegény ostoba, nem tudta, hogy hová vezet az út, melyre akkor lépett, amikor beállt a nácik soraiba, de mára már ez a mentség sincs meg, hiszen megfizettük a tandíjat, a nemzet egytizede életével fizetett a megokosodásunkért.
Hát, vagy kevés volt az áldozat, vagy ez a nép nagyon buta, de nem úgy tűnik, hogy mélyen a lelkébe égett volna a fajelmélet tagadása, az ember és ember között fajelméleti alapon történő különbségtétel tilalma, vagy a revansizmus, a sovinizmus elutasítása.
Nálunk, a Nagy Magyar Cirkuszban persze a fő műsorszám nem az antiszemitizmus volt, ez csak a nacionalizmus-sovinizmus, a revansizmus elmaradhatatlan kísérőjelenségeként tündökölt, annak volt kötelező kelléke, mint szmokingnak a fekete nyakkendő, de – a korabeli bon-mot szerint – egy úrnak nem illett antiszemitábbnak lenni a szükségesnél.
Ez azért nem gátolta meg őket abban, hogy szó szerint kiirtsák a vidék magyar zsidóságát, miután már tudták, hogy – szintén az ő döntésük következményeképpen milyen sorsra jutottak a hazánkban élő, magyar állampolgárság nélküli zsidók tízezrei.
A nácizmus és a nyilasmozgalom a lumpenproletariátus köreiben örvendett népszerűségnek, és ilyen tekintetben a helyzet csak annyiban változott, hogy a mai urak inkább csak urizálnak, de származásukat, neveltetésüket és mentalitásukat tekintve echte viceházmesterek.
Meg kell csak nézni, ahogy nagyokat cuppantva harapdálják a valamilyen szempontból meghódítani kívánt hölgyek kezét, kacsótól-hónaljig, ahogy átlökik asszonyaikat különféle vak komondorokon, ahogy zord pofával ijesztgetnek negyvenkilós cigányasszonyokat, hogy aztán mikor egy-egy tökösebb cigánygyerek belever egyet a pofájukba, akkor lehazudva az égről a csillagokat is, siránkozzanak, meg panaszkodjanak.
Ha nem lennének agresszívek, talán még nevetségesnek is lehetne mondani őket, de sajnos ma azért már túl vagyunk azon a ponton, hogy idióták jelmezbáljaként kezeljük a problémát.
Nem egyszerre, nem hétfőről-keddre jutottunk idáig, apránként, lépésről-lépésre szoktattak hozzá jelenlétükhöz, ideológiájukhoz, létükhöz.
Először még tiltakoztak, ha valaki nyilasoknak nevezte őket, eleinte egyenruháik is még inkább csak Józsi pincért idézték a Töketlen Kakas névre hallgató vendéglőből – ma már erről szó sincs.
Militáns jellegük megjelenik egyenruháikban is, nem szólva a neten fellelhető képeikről, melyeken – egyelőre szakasz-erőben – géppisztolyokkal pózolnak.
Amikor rendezvényük van, a kakasok csupasz seggel menekülnek a magukat csendőröknek képzelő suttyók kalapdíszítő késztetései elől, ők meg ijesztő pofákat vágnak, és ehhez még csak erőlködniük sem kell, jobbak, mint egy halogén-tök, ez kétségtelen…
A hatalom meg hagyja őket, hiszen szavazótábora és a szélsőjobb tábora összeér, részben át is fedi egymást.
A magukat radikálisnak aposztrofáló szélsőjobboldaliak és a futball-huligánok kigyúrt hordái együtt verték a rendőröket a 2006-os Orbán-puccs napjaiban, hogy aztán együtt dicsőüljenek meg, miközben a társadalom a rendőrség szétverése után mára szinte védtelen maradt.
Évek óta provokálják a társadalmat, provokálják a zsidókat, a cigányokat, és csak isteni szerencsének köszönhető, hogy még nem ravatalozták fel korunk magyar Horst Wesselét, akit aztán lehetne bőgve siratni és indokul használni az erőszakra.
Ezeknek az embereknek nem kell a demokrácia, ezek az emberek nem magyar-szakon, hanem erőszakon végeztek, ezeknek vezér kell, Vezér kell, és a mai helyzet nekik kedvez.
Van Vezér, aki az erő kultuszát hirdeti, mutat nekik ellenségképet, kellőképpen nacionalista is, csakúgy, mint ők, lenézi a demokratikus hülyéskedéseket, azokra csak akkor hivatkozik, ha körülötte szorul a hurok.
Igaz, a pedigréjével van egy kis baj, hiszen száz százalékos árjának nehezen mondható, de a Szent Cél érdekében apróbb engedményeket hajlandóak tenni.
Most új pártjuk alakult, hiszen dicső hazánkban hálistennek már akkorára duzzadt a csőcselék, hogy kétfelé osztva, akár két párt is futja belőle, úgyhogy lesz Magyar Hajnal is, amelyik a magyar és fehér azonosságtudat dolomitszilárd elvi alapján áll.
Támogatja a szabad fegyverviselést, kötelességének tartja, hogy küzdjön az elcsatolt magyar területek revíziójáért, ellensége a „gyarmatosító cionizmusnak”.
Hát úgy kellettek nekünk, mint üveges tótnak a hanyattesés, de Orbánnak ők a hab a tortán - már a szélsőjobb sem egységes, remek.
Mindenesetre már megfenyegette őket, hogy ha nem bírnak magukkal. majd kioszt pár pofont, mint Horthy, oszt jónapot.
Azóta eltelt pár év, pofon még nem csattant.
Hogy Horthy pofozkodása hova vezetett, azt néhányan ismerjük, a többség meg – úgy tűnik - másként tudja.
Amelyik politikus ma tűri ezt a bandát, az támogatja is egyben.
Hogy a rendszerváltáskor megjövendölt legsötétebb prognózisaink beválnak, azt sem gondoltuk volna, de hogy népünk visszaigazolja Rákosit, aki a tízmillió fasiszta országát vizionálta, azt végképp nem hittük, pedig igencsak ütemesen lépkedünk arrafelé.
A fasizmus nem ott kezdődik, hogy személyesen lökjük be a koncentrációs tábor kapuján a másik magyart, a fasizmus ott kezdődik, hogy amikor ennek szükségességét valaki először hirdetni kezdi, akkor a társadalom nem védekezik ellene, mint egy gusztustalan járvány ellen.
Nem lesz mentségünk, ha itt még egyszer a történelemben nácizmus lesz – és nem lesz tovább Magyarország sem.
Sem demokratikus, sem náci - semmilyen sem lesz
7 megjegyzés:
Mostanában ismétli 6 részben az m3 Fehér Klára: "A tenger" c. regényének tévés adaptációját.
Igen plasztikus, szemléletes képet fest a nyilas uralom "hétköznapi" megnyilvánulásairól - miközben a legdurvább részleteket még mellőzi is -, valamint arról is, hogy ezek a jellegzetes figurák miként mentették át magukat a felszabadulás utáni magyar viszonyok közé.
Az utolsó részét ma vetítik.
Újkorában nem láttam, most igen.
Nem tudom, hányan nézik, de tartok tőle, hogy a Jobbik szimpatizánsai nem, pedig nagyon rájuk fért volna egy kis emlékezet frissítés, miről is szólnak, hová is vezettek azok az eszmék, amiknek a felélesztését támogatják!
Bénázzatok csak posztokat keresgéljetek balosok.FIDESZ nyer és ORBÁN miniszterelnök ur.
Töketlenek csak magyarázkodnak.Nem szájalni kell cselekedni.
Fidesz szárnyal.
Így van, ahogy írod. Aki nem tesz ellenük, az tulajdonképpen támogatja az "új nyilasokat."
2009 június 9-én jogerős bírósági ítélet mondta ki a Magyar Gárda feloszlatását. Az akkor hatalmon lévők mégsem tartották fontosnak másnaptól kezdve a Gárda állandó vegzálását, ellehetetlenítését. Miért?
Trombitás,
Válassz!
Fidesz v közmunka!?
Nektek csak a közmunka mert egyedül bénák vagytok.
Proviék unatkoznak, ubrokaszezon van.
1944-45-ben még kamasz gyerek voltam, de világosan emlékszem az akkori eseményekre, és elképedve látom, hogy magukat történésznek, politikusnak mondó alakok gátlástalanúl hazudnak.Fennen hirdetik, - ráadásúl még hülye emlékművet is kreálnak hazugságaikhoz - hogy a zsidók deportálása a német megszállás következménye. Tény, hogy a Kállay kormány még nem deportált, mert -hülyén,naivan - a nyugati hatalmak segítségével próbált az értelmetlen háborúból kiszállni, annak ellenére, hogy a nyugatiak egyértelműen közölték, csak a a SzU-val tárgyalhatnak - ezt onnan tudom, hogy Apám és barátai tárgyalták ezeket és én hallgathattam őket -. A német megszállás csak azért volt, nehogy kiugorjon az ország a háborúból, mert a front már a Kárpátok elő terében folyt. A német megszállás kétségtelenűl elmozdította Kállay-t és a vele rokonszenvező politikusokat -de az új kormányt ugyan az a Horthy nevezte ki, aki a Kállay kormányt kinevezte, tehát itt nem volt kényszer. Azt már meg sem kell említeni, hogy a Sztójai kormány tagjai - talán Kunder kivételével -, mindegyik a honvédség, a csendőrség,a közigazgatás,és a korábbi kormányok tagjai voltak.
Azt is emlgetik, hogy hazánkat a SzU megszállta. Nem! Mi magyarok támadtuk meg a SzU-t, minden józan, Molotov figyelmeztetése ellenére - de nem csak a Szu-t támadtuk meg, de hadat üzentünk az USA-nak, Angliának. Gondolkodott itt valaki, vagy tisztában voltak az erő viszonyokkal, a hadseregek felállításának, szállításának, az utánpótlásnak megoldásával?
Az orosz csapatok úgy kerültek hazánk földjére, hogy a hazájukat megtámadó német és magyar csapatokat, súlyos harcokban idáig üldözték. Még emlékszem, kis cserkészként az előző évek során fennen énekeltük kirándulásról hazatérve: Magyar honvéd áll túl a Dnyeperen, Körülötte már égnek a falvak ..., Katonáink bugyos nadrágban, fűzős bakancsban, béleletlen katona köpenyben fagytak meg a 40 fokos orosz télben, fagytak halálra a Don kanyarban. De a Főméltóságú Asszony és barátnői, tea délutánokon lelkesen kötöttek "hős honvédeinknek" érmelegítőket. Fegyvert, élelmiszert, a védelemhez szükséges létszámot nem tudták biztosítani,maradt a hazafias kitartás. Jellemzően: a doni katasztrófáról a hazai közönség nem kapott híreket,és amikor Jány vezérezredes tisztje a katasztrófa után a HM-ben járt, további parancsokat várva, az őt fogadó tiszt megkérdezte: Hogy ityeg a fityeg? Ilyen baromságra - a későbbi időkben - csak Für Lajos volt képes.
Olyan országvezetésünk volt, aki nem fogta fel, hogy a Vörös Hadsereg 1943 januártól 1944 márciusáig Volgától a Kárpátokig jutott súlyos harcok árán, csak idő kérdése, mikor érnek ide. Hazánk a SzU fegyvertársa,Anglia, nevezetesen Churhill egyetértésével került a SzU érdekszférájába, ahogy Nyugat Európa az USA, Anglia és Franciaország "megszállása" alá.
Az 1956-os "forradalommal" kapcsolatban arról sem hallottam semmit,arra is kiváncsi lennék, milyen politikai, gazdasági, tsd-i, katonai, védelmi elképzelése, programmja volt pl-ul Dudásnak, Pongrátznak, de Nagy Imrének, hacsak az nem: a kormány helyén van, csapataink harcban állnak, mi meg iszkolunk a jugó követségre, nyugatra. Na Dudás és Kovács Bácsi nem futott.
Hallott valaki arról, hogy a NATo bármi néven nevezhető katonai segítséget igért volna, vagy lett volna erre szándéka,lehetősége. Napokban e-mailon kaptam egy hírt, Caudillo Vezér 100000 harcost akart küldeni a segítségünkre, de hogy milyen szállitó eszközökkel, milyen útvonalon, arról a nagy politikusok, hadvezérek nem szóltak, különös tekintettel Ausztria előző évben kötött semlegességi szerződésére.
Az ostobaság, a hűlyítés re jellemző, 1956 november végén valamelyik rádión - Amerika Hangján, Szabad Európán - Bell ezredes öblös hangon mondta félóránkint: kitartás, az ENSZ csapatok a határon állnak, órák kérdése, mikor lépik át a határt.Van még kérdés a nagy nemzeti hülyítésről?
Megjegyzés küldése