2016. augusztus 2., kedd

UBORKASZEZON - KOVÁSZ NÉLKÜL

Uborkaszezonnak nevezik ezt az időszakot már régóta.
De még az uborkát is szeletelve kapjuk, mint büntiben levő apáca a kolostorban...
Nyár van, a politika csendben csordogál, hír alig van, a politikus nyaral.
Nehéz dolga van, hiszen nemigen villoghat azzal, amit fáradságos munkával összeszedett, hiszen neki illik puritánnak mutatkoznia.
Közben a fene eszi azért, hogy végre valahol megmutathassa, hogy ő nem egy senki, nem egy a lesajnált milliókból, nem a rabszolgák közül való, hanem ő egy Valaki.

Egy tényező, az ország dolgát intéző Nagyember.

Kénytelen külföldre utazni, ahol az igazi luxustól ugyan fényévekre, de a honi körülmények között egy falusi nábobnak is becsületére váló, all inclusive ellátást nyújtó szállodában anélkül ejtőzhet, hogy rettegnie kellene a honi bulvár mészárosaitól, akik ha észreveszik, hát azonnal fasírtot csinálnak belőle.
A másik, amelyik már évek óta harácsol, most végre fellopakodhat yachtja fedélzetére, mely strómanja nevén van.
De ki se kell futnia, és máris tengeribeteg, mert retteg attól, hogy ez a hajó lesz az ő Titanicja.
A harmadiknak végre van kis ideje az elemcserére, bevonul hát egy hétre a mosolygósba, boldogan és zavartalanul lengeti a nyelvét, hiszen fotós a környéken szál se, ha meg odatévedne, majd eltanácsolják a rohatt migráncs terroristáját az erre szakosodott szervek.


Hogy a kormánypártok oldalán ez a helyzet, az még csak rendjén is van, örömteli dolog ez, hiszen addig se okoznak további károkat.
De az ellenzék se igen aktivizálja magát, ül, mint szaracén a fűben és elégedett napközisként bámul bele a világba.
Talán az egy LMP kivételével, velük kapcsolatban már csak az a kérdés, hogy ellenzékiek-e, vagy harcosok a trójai faló hasából.
Legutóbbi teljesítményük Posványoson nagyon szép volt, megint sikerült a választók fejét összezavarniuk, de már kimagyarázták magukat, - nem így, hanem úgy gondolták, és aki a szavazásra biztatott kijelentette, hogy el se megy oda.
Persze egy hír cáfolata feleannyi figyelmet sem kap, mint a hír maga, és ezt az is tudja, aki a hírt generálta, meg az is, aki cáfolta, de hát ne legyünk telhetetlenek, hiszen az elvi magatartás ennél a pártnál elsőrendű szempont.


A szocialisták láthatólag belefáradtak saját magukba, meg a pártelnök-választásba, így aztán eltűntek, mint vadlúd a hajnali ködben, gondolom, kerülik a feltűnést, abból nem lehet gond.
Talán csak a földekről szóló népszavazási kezdeményezés elbaltázása vált ki halovány érdeklődést a média azon részéből, melyet még nem zabált fel a Takony Művek, hiszen ennyire amatőr módon eljárni még a Szocialista Párttól is szokatlan.
A szocialistáknál mindezzel Gőgösnek kellett volna megbirkózni, ami ebben a politikai heislyzetben, a diktatúra körülményei között szinte megoldhatatlan feladat, hiszen az emberek félnek nevüket adni a véleményükhöz.
Ezt a kampányt szakembereknek illett volna tervezni.
Hol vannak már azok az idők, mikor a szakértelem olcsó bolsevista trükknek számított, a szocialisták - és a teljes demokratikus oldal felhagyott a trükközéssel már évek óta...



Van, aki remek madártejeket készít, aztán időnként előugrik, mint kakukk az órából és elkápáztatja híveit, de pártja üldögél, mint liba télen a jégen, mikor odafagyott a püspökfalatja.
A Jobbik se dönget, ellenség kiiktatva, lehet kirándulni járni, hova máshova - Felcsútra, vonatozni.
A legjobban azért kétfarkúék tetszenek, ők nekikezdtek a street art múvelésének, kipingálták a járdát szép színesre, nekem tetszik, de volt állampolgár, akinek nem, hát rájuk küldte a zsarukat.
Azoknak is tetszett, de hát ez nem jelentett semmit, - eljárást indítanak ellenük, mert festékükkel kárt tettek a gödrökben.
Márpedig Gödörnek lenni kell, nem csak az Erzsébet téren, hiszen az szimbola, az erő manifesztációja, tanú-lyuk, hogy mindenki értse: ahol Orbán Viktor toppant egyet  a lábával, ott kő kövön nem marad.


Hogy a hatalom a humorra így reagál, az jó jel, hiszen aki mosolygás helyett vicsorog, az fél.
Az ellenzéknek pedig fontos lenne ez az időszak, hiszen ilyenkor lenne lehetőség arra, hogy megmutassák magukat, ilyenkor könnyebb bejutni a médiába, hiszen hírínség van.
Természetesen nem tömeggyűlésekkel, hiszen a trópusi időjárás nem tesz jót az ilyen típusú összejöveteleknek, de valamiféle könnyebb rendezvényre - kevés politikát ígérve - el lehetne csalni az embereket.
És ha jó emlékekkel mennének haza, akkor talán eszükbe jutna meghallgatni komoly témákban is az adott párt szavát.
Persze ez reménytelen.



Meg kell említenem, hogy ez a helyzet a bloggereknek is gondot okoz, hiszen senkikről csak semmit lehet írni.
Jobb lenne pedig dicsérni őket.



Illúzió...


:O)))

18 megjegyzés:

Névtelen írta...

Az elso hasonlat nem melto hozzad! Kikerem magamnak minden no es minden hivo neveben!
Nem hivo feminista

PuPu írta...

Ösrégi vicc ez, szerintem nem bántó, nem kellene mindent véresen komolyan venni.
Tulajdonképpen mit is kérsz ki?
:)

Névtelen írta...

Ez olyan régi , mármint az uborka szeletelés meg az apáca , hogy szakálla van . Nem is tudja " feminista " miért zajong .

Cereus írta...

Tudom,ez is régi.De igaz !

Általában az okos hülyéskedik, a hülye pedig okoskodik. Sajnálom, ezt sem én találtam ki, csak idéztem.

Kapat írta...

PuPukám, tudom, hogy nem kedveled a szembedícsérést, fordíts hát hátat addig, míg ezt olvasod! :-)
Ez olyan igazi keser-édes iromány volt. Nagyon felvidított!!!
Keser, mert hiszen ebben élünk, édes mint az üdítő fagylalt ebben a tikkasztó fülledt időben (és térben).
Imádom a fagyit, szeretek nevetni is, még akkor is, ha nincs sok okunk rá.
Köszi, igazán jólesett! :-))

csakafidesz? írta...

Névtelen jókedvének fokozásáho én is elmondok egy öreg szakállas "apácaviccet".

Anyám, terhes vagyok - szól az apáca a zárdafőnöknek.
- Hogyan történhetett ez meg veled?
- Pontosan nem tudom, de úgy látszik, hogy az ember már a saját sárgarépájában sem bízhat meg-
- Rendben van, ezentúl reszelve kapjátok a sárgarépát.

hello írta...

Kovász helyett:

Orbán nagyon fél - mondja a pszichológus

Csige Attila írta...

hello...
Ezt a "velemenyt" nagyon sok embernek el kellene olvasni!!!
Mas; En nagyon jol szorakoztam egy ehhez a tamahoz kapcsolodo kisfilmen.Erdemes megnezni!
Internet;Orbán - A Bukás (Hitler utolsó napjai) - YouTube

Moon River írta...

Még jó...(a fenti vita kapcsán..), hogy az okos tud hülyeségeket mondani.., ha akar. Ellenben ez a hülyéknek..fordítva (bár szisztematikusan látunk erre erőfeszítéseket, kedvencem Kósa), nem szokott sikerülni. Hát, nem vigasz, de valami. Uborkaszezonhoz passzol. Abban tökéletesen egyetértek, hogy tán ez is jobb, mint a "munkájuk"...többször félálomban, padokra borulva.

Névtelen írta...

Na, itt egy méretes uborka a bloggernek.

http://444.hu/2016/08/03/a-dk-alelnok-vagyonbevallasaban-alig-talaltunk-valamit-aztan-megneztuk-a-cegeit

Tejüvegzseb.
http://uvegzseb.dkp.hu/

http://index.hu/belfold/2016/05/01/gyurcsany_ferenc_inkabb_maradok_tisztesseges_es_szegeny/

csakafidesz? írta...

A 444.hu feltáró írásában nincs semmi rendkívüli. Azt mindenki tudja, hogy a hatalomban levők mindig "saját kapura játszanak."
Abban van különbség, hogy mindemellett hagyják-e élni az "istenadtát" vagy úgy gondolják, hogy mivel minden az övék ők határozhatnak lét, nem-lét kérdéséról
- Minek a magasszinvonalú egészségügy, ha hamarosan összeomlik a nyugsjrendszer?
- Minek a jövőbe beruházni amikor egyszer úgyis véget ér a hatalom. Amíg viszont van addig ki kell belőle venni amit csak lehet.

Ősszességében itt nem ténybeli, hanem nagyságrendi kérdésekről van szó!

Az külön bája a történetnek, ahogyan LM volt szocialista belügyminiszter megnyilatkozott. Akkor amikor ez történhetett,vajon miért hallgatott? Törvényes kötelessége lett volna feljelentést tenni. Ja csak mosz világosodott meg? No, nem...!
Nagy kérdés, hogy ebből miként lesz ellenzéki összefogás? Hölgyeim és Uraim! Nem ártana már valamit elkezdeni e-körül is, mert a 444-hez hasonló tényfeltáró "kútmérgezések" hamarosan szétverik a még meglévő ezirányú törekvéseket is.
És ez még csak a kezdet...

Névtelen írta...

Ja, és ráadásul, LM egy dékás polgármester kerületében kapott jegyzői állást. :(

http://index.hu/belfold/2014/11/19/lamperth_jegyzo_xv_kerulet/

promenad írta...

Névtelennek !
LM Gyurcsány egyik legnagyobb tévedése volt !Még a jelenlegi poziciójában is lötyög rajta a cipő !

Névtelen írta...

Kedves Pupu, nem igaz, hogy nincsen téma mostanság. Bauer Tamás pl nagyot ment a Facén, kétszer is.
Demokraták, ébresztő!

https://www.facebook.com/notes/bauer-tam%C3%A1s/e%C3%B6rsi-m%C3%A1ty%C3%A1s-nem-%C3%A9rti/1206323429388180?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201608

https://www.facebook.com/notes/bauer-tam%C3%A1s/diadal/1205837622770094?comment_id=1205926042761252&reply_comment_id=1206311756056014&comment_tracking=%7B%22tn%22%3A%22R%22%7D

És ne feledd, mindjárt kezdődik az Olimpia, lesz ubi dögivel. Addig is, egy érdekesség a témában.
http://index.hu/tudomany/tortenelem/2016/08/03/jesse_owensnek_hitler_is_gratulalt_de_roosevelt_nem_fogadta/

Erzsébet Kovács írta...

Kedves PuPu!
Nagyon jókat írtál, mint mindig.
A néma csönd nem véletlen.Mindenki lapít.
Kiéheztetett,agyvérszegény néptől nem kell
tartani, egy féltéglát sem tudnának már felemelni.
Már vágy sincs bennük egy jobb élet iránt.
Ez már maga a Szahara, a sakálok földje.
Egymást rágják.És az alak és identitásváltóké.
Ki hitte volna ....mindenki a rétesért áll sorba.
Ennyi fért itt ebbe a pár sorba.

anteus írta...

"Nagy kérdés, hogy ebből miként lesz ellenzéki összefogás?"

Mi van, ha már van ilyen összefogás? Csak párt nincs amelyik artikulálná?

Attól hogy ezek sápognak (Ja nem. Hápognak. Ez sem. Gágognak - na ez az.) meg közönyösekről keseregnek, még semmi nem igazolja, hogy nincs Orbánellenes egyetértés. Ami tény, hogy "ezekkel nem".

Vagy olvastatok már arról, hogy feltették volna a kérdést: miért nem kellünk nekik?

csakafidesz? írta...

Anteus!
Lehet, hogy van civil ellenzéki összefogás - de nem látszik - viszont a választásokon kizárólag pártok és pártszerű képződmények indulhatnak.
Ezért volt a nagy sóhaj, mert pártok közötti összefogás kellene!

Az utolsóként feltett kérdésedre, te tudod a választ? Biztos vagyok benne, hogy nem.
Aki azt hiszi, hogy a civilek mindegyike echte becsületes ember - látszetra most igen, de mi lesz, ha hatalomra kerülnek -, az nagyon téved.
Mondhatnám, hogy csupa éhes ember, aki csak azt várja, hogy a fazék közelébe kerüljön.

Wolk írta...

Helyszín: Loro Park. Szép szőke kislánnyal, molett nem szép szőke anyuka. Bizonyára azt gondolja, itt csak ő lehet magyar mert minden második szava baszd meg... A kislánya persze ért magyarul, de erre nincs tekintettel.
Hogy pártkatonáné-e nem tudom de feltételezhető.