2017. október 23., hétfő

AZ ILLÚZIÓK NÉPÉNEK FORRADALMA

Már megint eljött a nap, mikor a nép egy része feszeng, más része meg szent hevülettel hirdet hülyeségeket, alkalmat keresve önmaga ünneplésére.
Nemigen lesz ebből már nemzeti ünnep soha, egymásközt szólva alkalmatlan is erre a feladatra.
Szanyi meg elkövette azt a bűnt, hogy megmutatta a valóság egy kis részletét, és azt várta, hogy olvasói majd megértik azt, amit mondani akar, de hát ugyan miért is értették volna meg, mikor ennél sokkal egyszerűbb dolgokkal sem tudnak megbirkózni?
Valószínűleg rosszul gondolkodunk, talán nekünk is a zsigeri érzelmekre kellene játszanunk?

Minden magyarázkodás helyett el kellene mondanunk ezerszer, hogy a cigányok amihez hozzáférnek azt ellopják, hogy a klérus azért gazdagodik szemérmetlenül, lehányva Krisztus tanítását, mert egy zsidó vezeti őket, hogy a románoknak több joguk van ebben az országban, mint azoknak, akik itt élnek, hogy a hatalmasoknak aranyból van a vécékeféjük nyele és, hogy a bankelnök hatalmával visszaélve zaklatta titkárnőjét, de félt a botránytól, hát elvette feleségül?


Kit érdekel, hogy hány szegény van az országban, kit érdekel, hogy kinek a gyereke tanulhat tovább, hogy kiből lesz milliomos, hogy az újságírókról lista készül, ki foglalkoztatható és ki nem, kit érdekel, hogy kinek a fia kap többmilliárdos, vissza nem térítendó támogatást, földbérletet, kisvasutat, magánrepülőteret, yachtkikötőt az Adrián és olajkutat Azerbajdzsánban?
Kit érdekel, hova megy a pénz, amit ellopnak tőled - egy dolog érdekes: hogy büszkék lehessünk magunkra, meg forradalmárkodhassunk időnként, aztán győzelmet hazudhassunk az örök vereségből.
Nincs ok a csodálkozásra, ez az ország egy rövidebb időszakot leszámítva mindig ilyen volt, tehetségtelen politikusok rossz helyzetértékelésének áldozata.

Ez a pechünk, de, hogy soha nem tanulunk belőle, az már a bűnünk.
Mi soha nem vagyunk képesek szembenézni önmagunkkal, esendő hőseink vétkeivel, mi egy olyan hősgyár vagyunk, melynek szinte minden terméke selejtes, amelyik meg nem, azt rendszerint mi magunk vágjuk földhöz.


Kossuth apánk éppolyan vértehetségtelen politikus volt, mint Mohács előtt és után az ország vezetői, vagy a ma a "se kiköpni, se lenyelni" állapotában leledző Nagy Imre, vagy a két világháború közötti időszak prefasiszta politikusai.
Mohács, Világos, Arad éppúgy ennek a következménye, mint ötvenhat bukása.

Mégis képesek vagyunk Kossuth apánkról zengeni, Horthyt elnéző nosztalgiával kezelni, az ország három részre szakadását a törökökre fogni, a második világháború következményeiért és ötvenhatért az oroszokat hibáztatni, ötvenhattal kapcsolatban forradalomról és szabadságharcról hablatyolni.
Aztán ha véletlenül megjelenik egy kép a hős harcosokról, akkor méltatlankodni, mert a igazság nem olyan szép, mint amilyet a tükörbe nézve látunk.
Melyik iskolásgyerek tud ma öt értelmes mondatot összekaparni Deák Ferencről, melyik fiatal tud akárcsak tárgyilagos értékelést adni Kádárról és koráról?
Felettébb kevesen, sajnos.
Pedig ők voltak azok, akik nagy nehezen helyrehozták a lánglelkű hősök bűneit, és élhető országot teremtettek tízmillió magyarnak.



Ma megint veszélyben vagyunk, mert Orbán ki akarja vezetni az országot az Unióból, ami azzal járna, hogy a négymillió szegény helyett nyolcmillió lenne, hogy egy koszos kis balkáni enklávé lennénk saját hülyeségünk fogságában.
A történelem arra tanítana - ha lenne rá tanulási vágy - hogy szembe kell néznünk a realitásokkal, a realitás pedig az, hogy egy ilyen kicsi, természeti kincseket nélkülöző országnak alkalmazkodnia kell, bele kell simulnia környezetébe.

Ez a környezet pedig az Európai Unió, melynek ereje és teljesítménye jólétünk alapja.
Az Unió pedig nem attól lesz erős, ha jégcsákánnyal verjük a falait, hanem attól lesz erős, ha belátható időn belül állam lesz, közös pénzügyekkel, hadsereggel és jogrenddel.
Ma azt írják a plakátokra, hogy választanunk kell az Unió és Putyin között, pedig ez nem így igaz, nekünk az Unióban kell élnünk Putyin - azaz Oroszország - mellett.
Mi már nemigen engedhetjük meg magunknak a vesztett csatákat, a hősies bukásokat, mert ez az ország nem a Hősemberképző, hanem ez egy olyan európai ország, melynek polgárai végre nyugalomban és jólétben szeretnének élni.
Mindahányan, nem csak Orbán családja és sleppje...



Itt a nép a libacombot nem képviselői útján, hanem személyesen szeretné elfogyasztani, lehetőleg piroskáposztával, ehhez pedig béke kell.
Béke az Unión belül, béke közelebbi és távolabbi szomszédainkkal, béke az országon belül, mert a politikai harc nem állandó gyűlölködést jelent, hanem vitákat és kompromisszumokat.

Ötvenhat tanulsága az, hogy a szélsőségekre nem vevő a nép, és nem kíván vissza idejétmúlt politikai struktúrákat.
Meg az, hogy a politikus dolga nem a gyűlölet szítása, mert nagy a kockázat, - lehet, ez vezet majd az ország megszűnéséhez.
Ez az ország akkor lesz ismét élhető, ha mindenkinek jut ennivaló, a gyerekeknek tanulási lehetőség, lesz munkahely, lesz társadalmi mobilitás, tehát a legszegényebbek gyerekéből is lehet iskolázott, magas beosztást betöltő ember.
1956 eseményei messze nem voltak olyan szépek, mint ahogy ma lefestik, de ez talán természetes is.
Az viszont nem természetes, ha a ma ifjúságát a Piroska és a farkas mintájára megírt történelmen kívánjuk felnevelni.
A farkas ugyanis átharapta a nagymama torkát, feltépte a hasát és kihúzta a nagymama belét - a vadász, mikor lelőtte és rátalált a nagymamára, a nagymama már felettébb büdös volt, Piroska meg évekig járt pszichoterápiára, de normális életet már soha nem tudott ezután élni.

A valóság csúnya, de hasznos útmutatást ad a jövőre nézve.

Mikor hallgatjátok a betörött kirakatban levő, pénzzel teli cipősdoboz meséjét, akkor gondoljatok arra, hogy ugyan, ki csaphatta a hóna alá esténként?
Aztán ha kiderül, hogy a plakáton nem az van, akit hősnek neveztek ki, akkor jusson eszetekbe Franczia Kiss Mihály és Szálasi is a hősök parcellájából, már csak, hogy teljes legyen a kép.

Emlékezzünk hát ma 1956 összes áldozatára, beleértve a kivégzetteket és a kivégzettek áldozatait is.
Többségük maga is áldozat - a történelem áldozata.
De azért ne felejtsük a bűnöket se...


:O)))

41 megjegyzés:

nemóvatos írta...

Október 23 van akinek ünnepi, van akinek gyász, de a többségnek csupán üres munkaszüneti nap.
Ilyenné tette az aktuálpolitikusi érdek.
Talán ha államférfiak vezetik tartósan az országot....

kekec írta...

Pupu, március 15-öt legalább már tényleg egységes nemzeti ünnepként éljük meg, gondolom mert már meghalt mindenki rokona, akit akkor sérelem ért. "Lamberg szivében kés, Latour nyakán. Kötél, s utánok több is jön talán"
Akkora a hiszti jobboldalon Szanyikapitány posztja miatt, hogy a naivabb fiatalkák komolyan hihetik, hogy az egész kép egy gonosz fotoshop eredménye. Pedig csak bemutatta, hogy hova fajult, amikor a trágya a vödör tiszta víz tetejére feljött.
Mondjuk Szanyi is várhatott volna még pár napot a poszttal, mivel 23-án még nem voltak lincselések. Gondolom viszont, hogy akkor nem szólt volna ekkorát.

kiskato írta...

@kekec
Szanyi nagyon jókor jelentkezett a posztjával, hizen ha "kiünnepelték" magukat az emberek, nem foglalkoznak már a témával...Pedig ha 23.-a nem lett volna, az utána lévő két hét sem lett volna.... aminek nem lett volna szabad lennie...
S hogy ma hogyan lenne egy ilyen, egyre többet emlegetett, fenyegetésnek is használt "forradalom" idején, azt csak sejteni és félni lehet...

Ottilia Marton írta...

Én , gyerekként megélve az eseményt, arra emlékezem, hogy könyvek égtek a kapunk előtt, és apám jutalomkönyveit anyám a kemencébe rejtette a benne található emblémák miatt.
Zengett a kannás bor fűtötte heje huja!

Aztán eltűnt a fél családom Amerikába , Ausztráliába-- de már 1968-ban hazalátogattak világot járt módjára, és engem egy családi beszélgetés közben jótékony legyintéssel intéztek el: agymosott.
Aztán eljutottunk a máig. Rég nem vagyok már bármiért is lelkesedő. A hazaffyságért legkevéssé nem!
Nem hallgatok ünnepi beszédeket, de ilyenkor előveszem apámra emlékezve a kemencét megélt könyveket.

anteus írta...

Tunya álmainkat a jég veri.
Higgadt, keserű és okos- jó írás.

De a vöröskáposzta legyen vöröskáposzta.

góbé írta...


Emeszpéé... Molnár Gyula ugyan kinek akar megfelelni az elhatárolódással Szanyitól, aki mindössze arra hivta fel a figyelmet, sokrétübb, összetettebb a dolog annál, minthogy egy hamis, hősi mitosznak hozsannázzon egy ország, (fidesz)állami irányitással.

Azt is mondhatná, -Molnár- és milyen igaza lenne, örvendjünk ! Mert győzött a népakarat / népfelkelés / forradalom - kinek mi tetszik, - hiszen sok durvaság, tévelygés után, Kádár rendszere döntően megvalósitotta a szándékot, vágyakat, mely okt. 23.-án utcára vitt százezreket.

Ilyet soha nem fog emeszpés mondani. Eddig csak az 1990. előtti múltjukat tagadták meg, ma már a 2010. előttit is. Súlyos identitászavarukban magukat teszik gyökértelenné, észre sem véve hogy 10 év alatt másfél-millió szavazót veszitettek. Ráadásul ezt még fokozni is tudják.





poldijoe írta...

Nagyon jó írás. Sajnos!

Joebacsi írta...

Pupu

Egy kérdésem lenne

Ezt írod: "Ma megint veszélyben vagyunk, mert Orbán ki akarja vezetni az országot az Unióból"

Tisztelettel kérdezem, nem unod még ezt a bérrettegést? Már a 2010es kampányt is erre a baromságra építették a bukott szocik,és azóta is hetente bejelentik.
Azért mert bebeszélitek magatoknak, még nem lesz igaz!

Bartus már 2011ben ettől rettegett:

http://nepszava.com/2011/12/magyarorszag/kilepteti-orban-magyarorszagot-az-europabol.html

Meg Bajnai is:
(mielőtt lefikáznád a forrást, szólok, hogy ez még a G-nap előtti Origo)

http://www.origo.hu/itthon/20130516-bajnai-orban-kivezeti-az-orszagot-az-eubol.html


Attól, hogy valamit sokszor mondtok el, még nem lesz igaz.


Más:

"yachtkikötőt az Adrián"
Itt ugye Puch Lacira gondoltál?
https://444.hu/2017/01/19/luxusjachtja-van-az-egykori-mszp-penztarnok-puch-laszlo-csaladjanak-horvatorszagban

Mindegy nyugodtan tilts ki a szólásszabadság és a demokrácia nevében.
Jut eszebe, elmarad a beharangozott Gulyás féle "forradalom" az eső miatt! :)))


Góbé

Az mszp nem 10 év alatt vesztett másfél millió szavazót, hanem 4-5 hónap alatt. Ha nem hiszel nekem, nézd meg a 2006os önkormányzat eredményeket, vagy az akkori közvéleménykutatásokat, gyakorlatilag 2006 nyara óta fofyamatosan a 20-25 százalékos zónában vannak

PuPu írta...

Joebácsi, engem nem érdekel, hogy minek tartasz, de a te haverod javasolta, hogy annak higgyünk, amit tesz.
Gondolom, régen jártál szemészeten, ideje lenne felkeresned.
És nem Puchról beszéltem, ha viszont kitalálod, hogy kiről, nyerhetsz egy hangszórót és helyet cserélhetsz a tüzoltóval.
Egyébként a nettó nácik kivételével nem szoktam moderálni senkit, legfeljebb még azokat, akik nem a témával foglalkoznak.
És nem érdekel sem Gulyás, sem a forradalma.

:O)))

KCsJ írta...

Kedves PuPu!
Dicséretesen nagyon jó az írásod. Minden sorával egyet lehet érteni.
Az illustráció is dbbenetesen eltalált. mert ez volt a 23-i tiszta forradalomból spontán módon kialakult szabadságharc egyik jellemzően visszataszító arca.
Szanyi "kapitány" nagy hibát követett el akkor, amikor posztjára szemléltetésképpen nem a Köztársaság-téri székház falánál készített képeket állította ki, ahol a feltartott kezú ÁVS-s sorkatonák kivégzését lehet látni. A közvélemény szemében az biztosan nagyobbat szólt volna!
Azt ugyanis mindenki érti, hogy megadást mutató katonát etikailag megengedhetetlen kivégezni

1970 írta...

Kedves Pupu!

A tegnapi napon azon gondolkodtam, mikor láttam Szanyi T. bejegyzését, meg a körülötte kavart hisztit, hogy biztosan születik itt is egy poszt erről. Bejött:)
Szanyiról sok mindent lehet mondani, sok negatívumot, de ez a karakán állásfoglalása önmagáért beszél. Ahogy az is, ahogy szinte azonnal elindult a hisztériaáradat (sajnos az MSzP vezetői részéről is!), mintha ez a kép, nem is '56-ban született volna (ráadásul nem is a "mocskoskommunistaárulók" "fotósoppolták" össze, hanem a Time magazin fotósa tette világhírűvé).
(Tavaly, ha jól emlékszem Havas Szófia ugyancsak karakán véleménye váltott ki ugyanilyen cirkuszt, holott nagyon itt lenne az ideje végre rendbe tenni ezt az egész '56-os dolgot, rámutatva annak valós folyamataira, összetettségére, és bizony ehhez hasonló borzalmaira is).
Végül egy adalék:
Én egy olyan bp-i kerületben élek, ahol eltemették anno a Köztársaság téri pogrom egyik áldozatát (akinek a szívét kivágták, és százasokkal teletűzdelték). Édesanyám akkor 8 éves volt, és együtt járt iskolába ennek a bestiális módon meggyilkolt ezredesnek a lányával. Elmondta, hogy minden gyermek tudott a történtekről, szóbeszéd volt köztük a későbbiekben is, az iskolában, mert annak a két hétnek a mindennapi tapasztalatai bizony az akkori gyermeki lelkeket sem hagyták érintetlenül:(

asta írta...

Csak egy rövidke megjegyzés...hogy el ne maradjon ezen a napon: A kép ugye akkor lett volna reális, ha mellé tetted volna a Kossuth téri és mosonmagyaróvári áldozatok fotóit is....mert az volt előbb. Csak a rend kedvéért.

Kapat írta...

Nagyon tetszik a Deák Ferenc-Kádár párhuzam. Az embereknek legfontosabb a hétköznapok biztonsága, az állandó feszültségektől mentes nyugalom, egy bármilyen szerény, de élhető világ.
Hiábavaló bármilyen hazaffyas tányérban elénktálalt hazugság, ha nincs létbiztonság, ha éhes a gyerekem, ha nincs otthonom, munkám stb. Remélem, ha lassan is, megszületik az emberekben a szembeheszállás gondolata, felismerve a hazug, néphülyítő lózungokat. A hazaffyas szólamok erősen hatnak kishazánkban. A baj az, hogy mi elég sokáig ringatjuk magunkat a méltatlanul bántott, hős nemzet illúziójában, a harc szükségességében a világ ellen, melyben egyetlen személy, a szeretett vezér alkalmas vezetni a népét. Ezek az ünnepek éppen ezen illúziók, nagyszerűségünk bizonygatására, életben tartására alkalmasak. Remélem, előbb-utóbb azért eljön az igazság, a megvilágosodás pillanata, nem csak nézni, látni is képesek lesznek az emberek!

Joebacsi írta...


Pupu

Nem emlékszem, hogy bármikor is téged személyedben minősítettelek volna! Ha igen, akkor elhatárolódok magamtól :)

Amúgy érdekes ez a "haverom" féle idézet is: amikor a wikileaksen Clintonról/Sorosról/Rotschildokról/a pápáról (az előző - XVI. Benedek) jelenik meg valami, akkor természetesen orosz machináció, hazugság minden szava, bezzeg ezt a szintén a wikileaksen megjelent idézetet már évek óta kész tényként idézgetitek.
Hogy is mondjam: szelektív... :)))

Írod továbbá, hogy "a hatalmasoknak aranyból van a vécékeféjük nyele"
Gondolom erre gondolsz: http://nepszava.hu/cikk/1116579-luxusjobboldal-aranyvecet-is-epitenek-orban-dolgozoszobajaba

Ezzel szemben a valóság:

http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A16H1847.KOR&timeshift=fffffff4&txtreferer=00000001.TXT

vagy

www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/MK16216.pdf

"Budapest I. kerület Színház utca 1-3. és 5-11. szám alatti ingatlanban egyedi belsőépítészeti kialakítás kivitelezéséhez szükséges 3925,0 millió forint forrásnak a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XI. "

Jó, tudom, egy igazi demokratának igazából mindegy, hogy egy szobáról vagy 2 komplett épületről van szó...


Egy kérdés, komolyan érdekelne a véleményed: ha szerinted a mostani Szanyi post korrekt, akkor a tavalyi Havas Szófia interjúval is közösséget vállalsz? (szerintem van átfedés a kettő között)


Attila írta...

Üdv!

asta!

A Kossuth téri vérengzés a mai napig nincs tisztázva kik követték el. Mára oda jutottunk, h azt csakis a kommunisták követték el, ami persze egyáltalán nem biztos. Számos provokáció létezett már a nagyvilágban. Az egyik legismertebb a glewitzi rádióadó ellen elkövetett német provokáció, ami Hitlernek legitimációt adott Lengyelország megtámadásához. Erről ennyit!

Mosonmagyaróvár? Ott is vannak kérdőjelek, ami megmaradtak. Erre alkalmasak lennének a történészek, de nekik sem sikerült teljesen tisztázni az eseményeket.

Attila

1970 írta...

asta

A kép sajnos realitás így is.
Annak pedig ideje lenne véget vetni, hogy egy véres pogromot egy másik véres eseménnyel magyarázzunk, pláne indokoljunk. Egy polgárháborús állapot önmagában szörnyű, ahol mindenkit érnek sérelmek,tragédiák. Az viszont nem megy, hogy valamit (mindig) agyonhallgatunk, mintha meg sem történet volna...

PuPu írta...

Kedves asta, a mosonmagyaróvári laktanya előtt történtekért ma sem tudni ki a felelős - én ezt a géppuska kezelőjének idegességével magyarázom.
Mert azt azért ne feledd, a laktanyát támadás fenyegette, nem az arrafelé sétálók közül kerültek ki az áldozatok.
És hát, a te szisztémád szerint akkor Vági százados zászlórúddal keresztülszúrt szívének és a kórház első emeletéről kihajigált határőrtisztek tetméről készült felvételeknek is szerepelnie kellene - de hát ezt mi már ezerszer átbeszéltük.
A Kossuth téri sortűz elkövetői ismeretlenek, de a célt elérték - a népü és a szovjet katonák spontán barátkozásának azonnal vége lett.
Cui prodest?

:O)))

PuPu írta...

Joebácsi, az idézet nem a wikileaks terméke, hanem diplomaták előtt hangzott el.
Emellett én nem szoktam az oroszokat emlegetni, merthogy az a ti taktikátok, ha egy tény nem tetszik, akkor Putyin (az imprilisták, Soros meg a tuggyukkik) aknamunkáját emlegetni a ti szokásotok.
Te ne gondolj arra, hogy én mit gondolok, bőven elég, ha arra gondolsz, hogy négymillió szegénységben élő, lepukkant oktatás és döglődő egészségügy mellett mellett a négyezer milliárdra éppen azért lett szükség, mert a kicsiköcsi kinőtte a Parlament Nándorfehérvári termét, és az ablakából nem látja jól a Várat, míg a Várból látni fogja a Parlamentet, meg a parlamenti dolgozószobáját, elvégre tökegolyója is kettő van nekije...
És persze, hogy közösséget vállalok Havas Szonjával, tökös csaj és nem szokott hazudni...
:O)))

PuPu írta...

Kedves Kapat, tökéletesen igazad van.
Egymás ellen fordítani az embereket legkönnyebb, mikor nincs létbiztonság, és amíg egymást ütik, nem veszik észre, hogy kifosztják őket.

:O)))

jarisz írta...

Jol csinalta Szanyi kapitany..Igy legalabbb. Belebaszott egy kovet a fidiota allovizbe.:))))..
Gulaschnak frakc,veznek levelet irt lesz.
LESZ ITT meg tovabb..HARA-KIRI.Nehogyma a fudesz hatarozza meg a kozbeszedet. !!
HAJRA SZANYI UR !:-P ..
Egyebkent:
1956 un firradalom egy sima pogromma valt. Erre hivta fel a figyelmet...
Kinyalhattyak az UN. forradalmarozok.:(((((

Commune írta...

Szanyi jól megtrollkodta az ünnepet :) Amúgy nem is értem a felháborodást: megtörtént vagy nem történt meg, ami a képen látható?

magyarmagyar írta...

Commune írta...
Szanyi jól megtrollkodta az ünnepet

Má miféle ünnepről beszélsz? Október 23? Ez ünnep? Kinek?

magyarmagyar írta...

Commune írta...

megtörtént vagy nem történt meg, ami a képen látható?

Á, dehogy! Az összes felvétel a II világháborúról, a haláltáborokról, mind csupa photoshop. A ballibek és Soros műve mind. Csak sokáig titkolták ezt a nagyszerű szoftvert, megvárták a nyilvánosságra hozatallal a számítástechnika kifejlődését. Nem buta ez a Sorosördög... De te annál inkább.











1970 írta...

Kedves magyarmagyar!

Szerintem félreértetted Commune bejegyzését, ő is valami hasonlóra utalt. A dolog megtörtént, pontosan ez az oka a hisztériának, ami Szanyi "trollkodását" követte: végre valaki a pofájukba vágta azt, amiről mélyen hallgatnak.

Névtelen írta...

neveletlen

http://index.hu/belfold/2017/10/23/oktober_23._2017./indul_az_ellenzeki_koszoruzas_gyulekeznek_a_kossuth_ternel/

Újra itt van a nagy csapat, 2014 reload.
Kb. ezek az arcok néznek majd megint döbbenten az újabb fideszes kétharmadra, 2018 áprilisában.

magyarmagyar írta...

1970 írta...

Hát nekem nem úgy tűnt. Ha félreértettem, akkor bocsi.

Cereus írta...


Kedves PuPu !

Kifejezem nagyrabecsülésemet, ez bejegyzésed tárgyilagosan tökéletes.

Azért is mert, mi megéltük, nekünk nem lehet valótlant hazudni. A ferde szemű történésznő három évesen, valószínű már szobatisztán, éleslátásával rekonstruálta az akkori eseményeket. Ezért van is mit elferdítenie.
Akik ma beszédeket mondtak azoknak információjuk csak annyi, hogy ott voltam ahol mesélték !

NewTiborc írta...

Gerő A. barom történész most magyarázta meg az ATV-n, hogy természetes velejárója a forradalomnak a lincselés.Érthető, mert a forradalmároknak sérelmei voltak.Magukat megadó katonák mészárlása az is jogos és nem büntetendő? Történész úr tanuljon történelmet.
Szerinte Viktor egyedül űzte ki az oroszokat, bátor beszédével. Bátor volt,mert szerinte nem tudta, hogy már akkor aláírták a kivonulási megállapodást. Persze, Pozsgay és Horváth et. csak a beszédet írta meg, adta oda a fiatal úrnak és ezt elfelejtette megmondani. Ezt el is higgyem? Történész uram nem ártana pár dolognak utána nézni.

süni írta...

Egy emlék hely koszorúzásán vettem részt, ahol kénytelen voltam végig hallgatni egy fideszes parlamenti képviselő beszédét. A 10-12 percből fél perc kárörvendés az ellenzéken az időjárás miatt, 3 perc ˝mocskos kommunistázás˝,újabb 3 perc ˝sorosozás˝ még néhány hangzatos lózung a többi blabla. A hányinger környékezett!

Kedves PuPu! Nagy élvezettel olvasom minden írásod. Gratulálok!

Olasz Ildikó írta...

Pupu!
Ami a libacombot meg a piros káposztát, az iskolát meg a többit illeti, amit felsoroltál,ahhoz hogy béke legyen, ahhoz az kell, hogy az ország újra talpra álljon. De mikor? ha ma elhajtanánk ezt a bandát, szerinted mennyi békés időre volna szükség ahhoz, hogy az elvakultak szeme kinyíljon, és a pince mélységű árok egy kissé betakaródjon? De lesz-e egyáltalán ilyen idő, vagy egy folyamatos lázítás következik? Gondolj vissza 2002-re, amikor OV kijelentette, hogy az ország nem lehet ellenzékben. Ettől kezdve minden kezdeményezést megakadályozott, a siketeket és a vakokat egy ügyes összefogásba terelte, mely a mai napig működik, sőt bővül.
Alig várja, hogy a provokációira valaki eldobjon egy fél téglát, és máris nyakunkban lesz az egész felfegyverzett banda. És ezzel már kint is leszünk Európából.
A szent és hótiszta forradalom rögtön elfelejtődik, és a ma "elkent" és "arról nem beszélünk", meg a "lincselés a jogos felháborodás következménye" elfelejtődik, és valamelyik stadion közepén összezsúfolva találjuk magunkat.

Névtelen írta...

Kommentár nélkül.
https://www.google.hu/search?q=life+magazine+1956+hungarian+revolution&client=firefox-b&dcr=0&tbm=isch&source=iu&pf=m&ictx=1&fir=QipVkx_hmB-RRM%253A%252CAHCSplEhY4qhfM%252C_&usg=__YlNnFfsIdJNaMxPsBRO6BT5w-vQ%3D&sa=X&ved=0ahUKEwij1a6RhYjXAhWIPxQKHSFjBqAQ9QEILjAA#imgrc=QipVkx_hmB-RRM:

Promenad írta...

Gyerekként éltem meg 56-ot.
Szörnyü volt... nekem ez az évforduló soha nem lesz ünnep.
De ugy látom,másnak sem.

talalom írta...

"S hogy ma hogyan lenne egy ilyen, egyre többet emlegetett, fenyegetésnek is használt "forradalom" idején, azt csak sejteni és félni lehet..." - írta kiskato.
Kérlek, ne feledjétek: 2006-ban a főpróba megvolt. Az előadás nem aratott sikert,de azért előrevetítette, mire számíthatunk.
A főpróba kitervelői úgy döntöttek: a sikerhez további sokkolás szükségeltetik.
A szörnyű,hogy szinte senki nem hajlandó végiggondolni az akkori eseményeket nemzetközi kontextusban. Naná, ez bezavarna a fennkölt szemforgatásba.
Van egy munka:Ellenforradalom tollal és fegyverrel a címe, Berecz János írta, úgy 35-40 éve. Az MSZMP ideológusa természetesen egy nézőpontból boncolgatja az eseményeket - de az egész mű kizárólag dokumentumokra épül - nem vágyálmokra és feltételezésekre.
Bár a NATO - az észak atlanti katonai szövetség már 1949-ben megalakult Washingtonban, a Varsói Szerződés csak 1955 májusában. Vagyis ekkorra vált világossá, hogy a Szovjetunió képes a békekötés során kialkudott befolyási övezeteit megtartani. Ausztria ügyében kompromisszum született: 1955-ben nyerte el a független státuszt - vagyis a Szövetséges Ellenőrző Bizottság valamennyi tagja (angol,amerikai,francia, szovjet) elhagyta a területét. Ez adta a reményt Nagy Imrének, hogy Magyarország is megkaphatja ezt a státuszt.Csakhogy: míg Ausztriát "Megszállt" országként kezelték,Magyarországot "vesztesként". Ne feledjétek: a hidegháború teljes erővel zajlott, ebben jelentősége volt minden talpalatnyi földnek, nemcsak Európában, Afrikában is.(Szuezi csatorna - rémlik? Annak az volt a lényege, hogy Egyiptomban szovjetbarát kormány került hatalomra,és államosította a szuezi csatornát,amit az addigi tőkés tulajdonosok rossznéven vettek.) Szóval a nyugatiak offenzívát indítottak a szovjet blokk leggyengébb országaiban: Lengyelországban és Magyarországon. (Október 23-án a lengyel munkássággal való szolidaritási tüntetésre kértek engedélyt.)
Elnézést,ha mindenki által ismert tényeket sorolok, de a beszédekből valahogy mindig kimaradnak azok a fránya tények. A mai kormányfő külpolitikájából meg a külvilág ismerete.

1970 írta...

Kedves Promenad!

Nekem sem, holott én akkor még "tervben sem voltam" (szüleim 8 évesek voltak). Édesanyám a mai napig emleget olyan szörnyűségeket, amiket gyermekként élt át, és örökre megmaradtak benne. A nagymamám mindig "forradalomként" emlegette az akkor történteket, és mindig azt mondta, "csak forradalom ne legyen soha többet".

Kedves talalom!

Attól tartok, manapság ész érveket, tényeket sorolni sajnos hiábavaló törekvés, mert a közállapotok olyan szintre süllyedtek, ahol ezek szinte semmit sem számítanak. Néha azt érzem, a totális őrület uralkodik az országon.

sphagin írta...

Érdekes, hogy nem nagyon olvasok azokról a fekete listákról, amelyeket a "hős" forradalmárok állítottak össze minden településen, a likvidálandókról !
Ez is megmutatná, hogy a lincselések nem "véletlenül" voltak !

A fekete listákról tudok, mert akkor hallottam róla elég sokszor.
El tudom képzelni, hogy, ha idejük lett volna rá, végre is hajtották volna.
Azok az áldozatok vajon kinek a számláján szerepeltek volna.

Biztos Gyurcsányra kennék azt is !

talalom írta...

Kedves 1970!
Akkor a szüleid korosztálya vagyok, harmadikos voltam. A Bakáts térnél laktunk, a Ráday utcában, úgyhogy jutott a "jóból". Első nap 8 után 5 perccel ébredtem, és kifogásoltam Anyunál, hogy nem keltett föl, elkések az iskolából. Mire Anyu: nem lehet iskolába menni, katonatisztek járnak az utcán. Miért pont tisztek?Nem tudom. De nem is érdekelt,aludtam boldogan tovább. Anyu meg a házban lakó nagynénémmel a nagy ruháskosárba rakosgatta a szervizt, az üveg készleteket,hogy azok mennek a pincébe. Később mi a nővéremmel,meg a húgommal játszottunk a kisszobában, Anyuék a szűkös készleteket vették számba.(Gondolhatod: 26-án kaptak (volna) fizetést, ami jó, ha kitartott két hétig - nemhogy készletek!) Úgy fél tíz tájban berohant a viceházmesterné, a húgomat fölkapta,benyomta a szekrény oldalához, engem utána ráncigált, a nővéremre meg ráordított, hogy hasalj! Abban a pillanatban felugatott a kapualjban egy géppuska,géppisztoly? Pár percig tartott, de a hangja! Össze sem hasonlítható az akciófilmek hangzavarával.
Ezután a házmester bezárta a kaput(akkor még csak éjszakára voltak zárva a kapuk). A Ráday utcai kollégium a fegyveresek egyik bázisa volt. A következő napokban a fél ház hozzánk költözött: nagy keletje lett a mi sötét, udvarmélyi,földszinti, ám nem belőhető lakásunknak. Kártyáztunk a gyertyafénynél (a villany hamarosan kialudt), az asszonyok az összes létező edényben vizet gyűjtöttek az alig csöpögő csapokból.A felnőttek tanácstalanok voltak,bár lelkesek is: kispolgári környezet, nem túl tájékozott,ám nagyonmagyar. Aztán egyre fenyegetőbbek lettek a hírek: Mindszenthy beszédére emlékszem: na, akkor a felnőttek picit meginogtak nagy hazafiságukban.
Már készülődtek a hétfői munkakezdésre, tervezgettek,vitatkoztak,amikor beütött a
menkű:nyikorgó tankok képében. A Ráday utcába nem jöttek be azon a részen - keskeny utca. A Boráros tér felől a szélesebb Közraktár utcán jöttek:a Bakáts utcába is befordult egy: az belelőtt a templomtoronyba - évekig nem volt harangozás, mert statikailag megrendült a torony. Közel van oda a Kilián is,meg a Corvin köz is: a felnőttek szerint Budáról lőtték ezeket aknavetővel.Na,az egyik belebotlott a házunk tetejébe - elvitt egy kéményt, meg egy darabot a tetőből. Legalább két évig úgy fűtöttünk, hogy az egyik ablaktáblába egy fémlemezt tett a nagybátyám,azon dugtuk ki a füstcsövet. Na,akkor lezúdultunk a pincébe:megint nálunk "vendégeskedtek", merthogy a kocsmát ugyan 1952-ben államosították, de megmaradt a nagy borospince - sajnos üresen - ahol villanyvilágítás is volt - ha volt éppen villany. Nem sokat voltunk a pincében - tán két-három éjszakát. Viszont úgy február közepéig tartott az iskolai szénszünet. Nagyon nagy rémületre nem emlékszem, de a folyamatos bizonytalan szorongásra igen. Meg persze a fellobbanó reményekre a "ruszkik haza Nagy a család (több mint 30 unokatestvérem van/volt), de nálunk senki nem vett részt közvetlenül a harcokban. Ketten disszidáltak:mindketten sorkatonák voltak akkor. Az unokabátyám Budapesten szolgált,lehet, neki volt köze a harcokhoz, a nagybátyám viszont a jugo határon volt határőr: állítása szerint kíváncsiságból ment el.

1970 írta...

Kedves talalom!

Ezeket a történeteket talán össze kellene gyűjteni és közzétenni, hogy a tények és az eseményeket átéltek elbeszélései alapján lehessen megismerni a történéseket, ne az aktuálpolitikai handabandázások, hazugságok és ferdítések mentén.

Névtelen írta...

"csinált" ünnep.... Ennek a rendszernek, és mai urainknak is kell egy ünnep, ami során előadást rendezhetnek nekünk.
Kedves Talalom ! köszönjük az emlékeidet. Én 11 éves voltam akkor. Láthattam, hogy a környezetemben kik lettek "szabadságharcosok"...no, nem a rajtuk lógó fegyverek miatt, hanem az addigi életvitelük miatt. Ők voltak a hétvégeken rendszeresen bepiáló, és utána a szegény édesanyjukkal balhézó szomszédaink....

Pupu ! Köszönöm az írásod.

furnan

talalom írta...

Minden ilyen felfordulásnál az "eltérő" életvitelűek az elsők, vagy a nagyon fiatalok. A mi házunk szolid ház volt - a háború előtt a háziúr gyerekes családnak nem adott ki lakást. Anyuéknak albérletbe kellett menniük,amikor a nővérem megszületett: nem maradhattak a kocsma mögötti lakásban. Én már 47-ben oda születtem.
DE. Azt még a nyálas szemforgatók között se feledjük: az ötvenhatos lázadásnak is köszönhető, hogy később Kádárék nagyobb mozgásteret kaptak a Szovjetuniótól!

1970 írta...

Kedves talalom!

Ez azért nem ilyen egyszerű szerintem. Az 1950-es évek vége felé (talán) a románok is nagyobb mozgásteret kaptak a Szu-tól: a csapatokat is kivonták onnan. Aztán 1965 táján hatalomra került NC, és tudjuk, mi lett belőle.....
Nagyon meghatározó a személyiség szerepe a folyamatok alakulásában, azt hiszem. Brezsnyev (úgy tudom, Kádár nem igazán csípte őt) nem az az ember volt, aki habozott volna, ha bárhol be kellett avatkoznia. Nagyon nagy művészet lehetett (egyben óriási történelmi teljesítmény szerintem)ilyen körülmények között lavírozva egy olyan országot teremteni, ami itt '56 és '89 között volt.
Sajnos azt látom, hogy a történelem visszaüt, és most kapjuk nyakunkba azt az őrületet, amiből mi (Kádárnak hála) kimaradtunk.

Névtelen írta...

Hát azért néhány képet is meg kellene nézni. Még a PuPu-nak is.
Pl a Life 956-os képeit. PuPU te hülye vagy az ellenőrzéseiddel. Majd meggondolom, hogy olvaslak-e.