2017. október 28., szombat

MINISZTERELNÖKI CASTING

Balázs Péter az új divatnak megfelelően bejelentkezett a miniszterelnök-jelölti posztra.
Orbán Viktor jelölése - mint ezt egyszer kifejtette - természetes, hiszen ő a miniszterelnökséghez ért, innen a négymillió szegény, az oktatás, az egészségügy és a társadalom remek állapota - ellenben a túloldalon láthatólag senki nem ért ehhez.
A vérfagyasztó az, hogy ez az állítás egyre igazabbnak is tűnik.
Most az a divat, hogy néhányan kegyet gyakorolnak, és bejelentik, hogy elvállalják a miniszterelnöki posztra történő jelölést, témát adva ezzel az egyre inkább elbulvárosodó médiának, meg a politika iránt érdeklődőknek.

Orbán meg szívja a fogát, Szél Bernadettet indítani a baloldali szavazótábor megosztása céljából felesleges pénzkidobás volt, hiszen tovább osztani ezt a tábort művészet lenne.
Szorgalmasan asszisztálnak ehhez a pártok vezetői is, végre van miről nyilatkozni, az ő arcképük is megjelenik a lapokban, lehet otthon mutogatni, nézd csak Klárikám, kormánydöntő tényezők vagyunk mi, a vak is láthassa!


Normális helyeken ez úgy megy, hogy a pártok kiválasztják a posztra alkalmasnak vélt embereket, a listát megküldik egymásnak, majd megállapodnak.
És addig nem pofáznak, nem ötletelgetnek, hanem kussolnak, de nagyon, mert félnek attól, hogy elbizonytalanítják a választót, akinek pedig biztosnak kell lennie abban, hogy az ellenzék közös jelöltje a választható legjobb megoldás.
Egyébként a jelölt már akkor halott, amikor még szaporán szedi a levegőt.
Nem kellene elvégezni a pártoknak a Fidesz munkáját, karaktergyilkolássza csak ő a jelöltjeinket, akár még hibát is véthetnek, mint történt ez anno Horn Gyula esetében is.
Az önjelöltekkel meg el kellene beszélgetni, merthogy ők az a farok, mely csóválni kívánja a kutyát -  lenyomva kétfarkúékat némelyikük hármat is csóválna egyszerre.


A mai helyzetben mindegyik párt azt akarja, hogy a többiek álljanak be mögé, majd ők vezetik a demokráciáért vívott áldozatos harcot, hiszen az elmúlt évek során is sikert sikerre halmoztak.
Nem fog ez így menni.

Komoly politikus helyében én még az olyan súlytalan vitákon sem vennék részt, ahol pártvezetők egymás szapulásával töltik az időt, ezzel csak megerősítik a választóban a meggyőződést, hogy ezek úgy vannak a Fidesszel, mint Orbán a kádári diktatúrával - nem ellene van kifogásuk, csak önmagukat hiányolják a húsosfazék mellől.


A választó új arcokat vár, mert egyrészt a régiekkel tele van a hócipője, másrészt meg a magyar csodaváró nép, mi a kezébe nyomjuk akárkinek a nagyollót, hogy szabja ki a gálaruhánkat, mert azt állította, hogy ő kiváló szabó.
Pedig már tettünk ilyet, és ha jól meggondoljuk, el is szabta az országot rendesen, most délcegen áll, mert mozdulni nem tud, hiszen akkor itthon is észreveszik, hogy kilóg a seggünk a gatyából.

Pedig lennének alkalmas jelöltek, Marosán György például, vagy Magyar György, őket még nem koptatta el az idő, de nem lehetett csendben keresgélni, most meg már nincs rá idő.
Így aztán eljött az egyéni ambíciók ideje.
Most éppen Balázs Péter jelentkezett,.
Inkább nem taglalnám, miért melléfogás, hogy nem a külügyminiszteri posztra, de csoda, vagy a tehetetlenség kompromisszuma lenne, ha a pártok rábólintatának személyére, - a DK már udvariasan de nemet mondott az ötletre...


Azt mondják a politikusok, hogy nincs alkalmas jelölt, igaz, nem is nagyon keresik.
Aki ma itt a közéletben forog, mind itt forgott már tizenöt éve is, egyedül a Fidesz érzi a tömegek új arcok iránti igényét, ezért erőit időnként ide-oda csoportosítja, egy darabig az emberek elégedettek is ezzel, főleg, ha az átigazolt játékos aktív.
Szívem szerint azt látnám legjobbnak, ha a demokratikus pártok megegyeznének mint közös jelöltben Soros György személyében.
Ő nem tagja egyetlen pártnak sem, ért a pénzügyekhez, az ország vagyonát nem Rasira hagyná, hanem rád meg rám, de az nem igaz, megmondták már a Cion bölcsei is.
Remek kapcsolatrendszere van, okos és ha indulna - és talán ez lenne a tiszta nyereség - , Orbánt megütné a guta.

Jelzem, ebből az aspektusból szemlélve a dolgot szóba jöhet még Szanyi Tibor is, mint az MSZP miniszterelnök-jelöltje, és ha már közös jelölt nincs, akkor a DK is indíthatná Gyurcsány Ferencet, -  ha már megállapodni nem lehetett, tulajdonképpen nem mindegy?
Persze Vona igy is - úgy is indulni fog a pozícióért, és nem kizárt, hogy a protest-szavazatokkal meglepetést tud okozni, amúgy meg őt is a sajátjai fogják megbuktatni.



Mindjárt november van, már régen nem ennek a témának illene előtérben lenni, de hát ez Magyarország, ahol Orbán egyre vadabbul lop, mert ő azért tudja, miket művelt, és ha el is bukik egyszer majd, hagy a családnak dús örökséget.
Amilyen balfaxok, ezek úgyem tudják elvenni tőlük.
Holnap óraátállítás van, jön a tél, hideg napok jönnek a demokratákra is - köszönhetően legfőképpen saját maguknak.
Ott állnak majd tavasszal a szavazófülkében, és nem azt nézegetik majd, hogy kire szavazzanak, hanem, hogy kire nem.

Mindegy. 
Lesz négy évünk a következő pofáraesésig, magyarember nem tanul semmiből, de legalább lassan...


:O))) 

29 megjegyzés:

Attila írta...

Üdv!

Sajnos minden szó igaz. Amíg ezek a balfékek egymást buzerálják, a fidesz hátradőlve röhögcsélhet. Simán fog nyerni a haramia banda, csak a % mértéke a kérdéses. Ehhez azért kell egy végtelenül buta, tájékozatlan tömeg is, ami rendelkezésre áll.

Attila

nemóvatos írta...

Balázs Péter nem jelentkezett, sőt a minelnöki posztot (Olga minden próbálkozásával szemben)diplomatikusan hárította.
Vagy van valami konkrétum PuPu állítása mellett?
A többi stimmel.
Sajnos.

PuPu írta...

https://www.hirkereso.hu/search/?q=Bal%C3%A1zs+P%C3%A9ter&timelimit=720

:O)))

Joebacsi írta...

Pupu

Értem, hogy mindenáron kellett Orbánoznod egyet, de szerintem a jelenlegi balfaszkodás már neki se érdeke. Azért ne felejtsük, hogy az "elvtársaknak" több évtizedes rutinjuk van a miniszterelnökök/jelöltek megbuktatásában/megfúrásában. Így járt Bajnai,Meggyesi,Kiss Péter,Németh Miklós....

Amíg az mszp (és a dk) vezeti az ellenzéket, addig teljesen felesleges bármiféle összefogásról beszélni. Több szavazatuk nem lesz vele, hiába szeretné ESETLEG az emberek többsége a fidesz-kormányzat leváltását, ha egy újabb mszp-"szdsz" kormány az alternatíva, akkor inkább nem kérnek belőle

PuPu írta...

Hát ilyen ez az élet Joebacsi, majd Vona alatt jobb lesz...
:O)))

góbé írta...


Van azért némi pozitiv elmozdulásnak látszó halovány mozzanat is. Érdekes volt Vona beszéde, 23.-án. Mintha nyitott volna az ellenzék pártjai felé, bár sokan ezt csupán a baloldalról történő szavazatvadászatnak tudják be.
Gyurcsány beszéde is szokatlan volt. Ugyan nem kevés fogcsikorgatással, de méltatta Kádár rendszerét...

Balázst meg kár leszólni, két okból. Két hete nem ő, mások dobták be a nevét. Kellő távolságot tartva, kulturáltan viselte. Két hét után, - illett már szintén kulturáltan reagálni. - Nálam ez nem bejelentkezés, inkább egy intelligens, tapasztalt személyiség korrekt megnyilvánulása. A másik ok, a nyilvánvaló alkalmassága.

Az a durva, hogy - állitólag - tavaly decemberig rendben folytak a dem. oldalon az egyeztetések, melybe Botka talpalt bele a klaszikus gyurcsányozással és sikerült is kilenc hónapra jegelnie a dolgot. Most mintha megindulna valami, kár hogy Gyurcsány épp most kezdi el a sértődöttet játszva elutasitani egy lehetséges közös listát.
Személyes oka ugyan lehet rá, de politikusként tanusithatna némi kompromisszum-készséget.

Joebacsi írta...

Nem ezt mondtam. 10ben még boldogan szavaztam Vonára, aztán 14ben már csak csipesszel az orromon, jövőre biztos nem fogok.
De amúgy minden hibája mellett az mszp+"szdsz" mellett még ő is kisebb rossz számomra.(és ahogy nézem a közvéleménykutatási adatokat, nagyon sokan vagyunk így)

Névtelen írta...

neveletlen

Szerintem, az lenne a tuti, ha a DK összefogna a MOMA-val, Gyurcsány lenne a mine jelölt és megcéloznák a 10+ százalékot, a hétszázát.

DarthVader írta...

Olyan cuki látni, hogy a plebs miserabilis, amelyik hatalomba segitette a pocakos tábornokot, es hülyén néz ki a fejéből amikor újra és újra az arcába tolják a bránert, most azoktól várja a megoldást, akik vélt vagy valós hibái miatt a csuti bolondra szavazott. Hát, először talán önkritikát kéne gyakorolni. Elhiszem, hogy az előző ciklusok korrekt megitéléséhez még kell ötven év, viszont akkor tessenek már belenyugodni hogy a geci is ötven évig, vagy addig marad amig ő maga akarja, vagy a teremtő magához nem szólítja. Evvan. Amig %-ban mérhető vélemény a nem a fityesz seggéből kilógokon kivül is a "Gyurcsány hazudott", addig lehet cumizni. És kell is.

Cerus írta...


Kedves PuPu !

Ezt a meccset még játsszák. Véleményem szerint nincs semmi elkésve. A választások nem idén lesznek. (PuPu ezt nem neked írom) Több rendszer dőlt már össze pár óra alatt is. Eltekintve a két kivételtől, aki itt változtatni tud és akar, majd mindenki hülye.
Elsősorban a szélhámos széltyúkokra gondolok. Gyurcsány Ferenc kérlek ne gondolkodj min.elnök
jelöltetésedben, vezesd és erősíd a DK-t. Ha nőkben gondolkodnak sokan, aki méltó kihívója lehetne Orbánnak akkor pedig csak NORMÁLISAT.
Van egy javaslatom, Dobrev Klára személyében. Ő szerintem alkalmas és támogatható lehetne.

nemóvatos írta...

Egyetértve góbé Balázs Péter pillanatnyi szerepét pontosító bejegyzésével, ammondó vagyok, hogy szinte bármelyik politikai harcos (Gyurcsány is) komoly meglepetést, esélyt és előnyt tudna előidézni, egy minden "oldalból" verbuvált, hiteles, a feladatra nyíltan vállalkozó személyekből álló árnyék/szakértői kormány (benne akár a nevezett diplomata) összehozásával. Élén egy hasonló minelnök jelölttel és annak garantálásával hogy ő (mint bába) maximum frakcióvezető lesz.
Mert mást jelent, más képességet feltételez az orbáni x@rr@l való birkózás (most is, a parlamenti bábszínházban is)ahol maga is olyan lesz, és más egy ország tisztességes vezetése.

kekec írta...

góbé
NEM LESZ egy közös lista, több kisebb lista lesz. Ideje lenne belenyugodni és leszámolni az illúzióddal. Gyurcsány nem fog belemenni egy tutiközös listába, hogy még egyszer meg tudják akadályozni a frakció alapítását. Az lmp max momentumozik, netán alakul valami lista az
új pólus körül is. Eleitől fogva mondom, hogy az év eleje óta hangoztatott "együttműködés" igen nagyon távol áll a 4 évvel ezelőtti "összefogástól". Ez világos politikai üzenet - nem tudom miért nem lehet megérteni?

Szintén eleve mondtam, hogy 4 ellenzéki lista is elfér egymás mellett (és itt ellenzéknek minősítem a jobbikot is) A 27 körzet minimumot meg lehet teljesíteni a biztos fideszes körzetekben egymás ellen indulva. Tehát igazából nem 106, hanem "csak" 79 körzetben kell megegyezni - vagy visszaléptetni egymás javára. Az se lesz fáklyásmenet!

és ezért NEM LESZ közös ME jelölt sem: listavezetők lesznek, és a választáson elért eredmény alapján kell/ene a 100 szavazatot összeszedni a ME választáshoz. A maximum, ha előre jelzik, hogy kit támogatnának. vagy legalább a háttérben megegyeznek. Különben a következő ME-t is Orbánnak fogják hívni és akár kisebbségből is képes lesz kormányozni.

és továbbra sem látom, hogy ha a Jobbik lesz a "mérleg nyelve" akkor melyik oldalra koalázik? Mert sanda gyanúm, hogy Vona eltorgyánosodna!

góbé írta...

Üdv Kekec!

Mondod: "...NEM LESZ egy közös lista, több kisebb lista lesz. Ideje lenne belenyugodni..."

Látod, pontosan ezért vagyok szomorú.

A fidesz által rabul ejtett 1,8-2 millával nem számolok, de a "maradék" 3-4 milla, - ahogy én is, többségéban a közös listát szeretné, abban bizna, egy nagyon egyszerü praktikus okból.:

Valóban kényelmesen elfér egymás mellett akár 4-5 ellenzéki lista is a Jobbikkal együtt, reményeim szerint szerezhetnek listán összesitve akár 45-55 %-ot is, igy még a fideszt is felülmulva akár kormányt is alakitva esély lenne a nerrr(brrr) felszámolására.

Csakhogy!!! A dem oldal sok kis apró listájával szemben láthatóan a Jobbiké lenne a legerősebb.
A hagyományok alapján a Jobbik adná a mini.elnököt, igy a Jobbik diktálna.
Közös listával melyet választási pártként állitanának, ezt el tudnák kerülni, a dem oldal lenne a domináns s a Jobbikról is kiderülne, tényleg akarják-e orbán leváltását, avagy csak a hatalomra hajtanak.

Egyéb aggályaidra:

Az elempé, meg momentum nálam feljtős, fidesz kreálmány.
Gyurcsánynak ma jóval kedvezőbb az alku-poziciója mint négy éve volt.
Az új pólusnak is egyfajta választási pártot kellene alakitani, különban sima szövetségben produkálniuk kellene a pártonlénti 5 %-ot amire vajmi kevés az esélyük, igy a rájuk leadott szavazatok elvesznek.

A Jobbikról: Vona 23.-i beszédében volt egy lényeges mondat, miszerint elfelejtezünk róla hogy 2017. éve egyben a (Deák Ferenc fémjelezte) Kiegyezés 150. évfordulója.
Ő már rájött, hogy a fideszt jobbról előzni nem tudja, a Nemmzeth Kotonszökevényének eltakaritása a többi ellenzéki párttal való együttmüködés nélkül nem lehetséges.
A Jobbik elindult középre, visszautja nincs !

Lehet, sőt kell e megnyilvánulást fenntartásokkal kezelni, kételyeket megfogalmazni, de seggel fordulni feléjük bármely kompromisszumot élből elutasitani durva hiba.
Eszerint sem a zemeszpé, sem a DK nem fogja föl, hogy a 2006-os 2,4 millió emeszpé szavazóból ma már 6-8-százezer a Jobbiknál kötött ki. (Ennyi fasiszta, irredenta soviniszta náci nincs az országban.)

A másik fikázásával, a békétlenséggel, ezt a tömeget fogják tovább növelni !

talalom írta...

Kekecnek igaza van! A listák ügye másodlagos! POntosabban: Azt még meg lehetne oldani: nehezen, mert a 106 egyéni körzet gyakorlatilag 3 pártnak ad lehetőséget (3x27=81, de 4x27=108!) a megegyezésre. 25 (81+25=106) körzetben tehát a kormányváltó szavazókkal kellene egyenként megegyezni, hogy a több ellenzéki jelölt közül melyikre szavazzanak - mivel nincs második forduló, nincs visszalépési lehetőség. Ráadásul a maradék 81-ben is három ellenzékinek kell maradnia - nincs második forduló, nem léphet vissza senkinek a javára, ezért kell megállapodni előre EGY közös jelöltben.
A csapda mesteri: szerintem biztosítási matematikusok dolgozták ki. Mi itt - szarozunk, hogy kisjóska vagy nagymari, - szintén nem számtanórán erősödött intimpistáink és intimpistanéink adják a muníciót a puffogásra, mi meg cumizzuk rendesen. Ebben a helyzetben kizárólag a Jobbik képes egyedül beleköpni a jelenlegi kormányfő levesébe - nem véletlen a gyalulásuk.
Az egyetlen lehetőség, hogy a 81 körzetben három párt KÖZÖS jelöltet (képviselő, nem miniszterelnök) állít, majd ez a közös jelölt (NEM LEHET VÁLTOZTATNI) legalább 60 helyen nyer is. De a kompenzáció sajátosságai miatt (a győztes képviselőre adott szavazatokkal is nyer a jelölője listája) elég, ha 50-55 ellenzéki egyénileg kerül be.

1970 írta...

"Gyurcsány beszéde is szokatlan volt. Ugyan nem kevés fogcsikorgatással, de méltatta Kádár rendszerét..."

Kedves Góbé!

Erre azért nagyon kíváncsi lennék, nem hallottam. Ugyan nem nagyon hiszem, hogy Gyurcsány végre észhez tért volna e téren, de már nagyon ideje lenne...

góbé írta...


Üdv 1970.!

http://www.atv.hu/videok/video-20171023-a-dk-unnepi-megemlekezese

25.00-27.10 között előkészit, majd a jelen rendszer összehasonlitó kritikája után 30.35-től, 45.00-ig fejti ki számomra örvendetesen módosult nézeteit. A "fogcsikorgatás" persze marad...

MoonRiver írta...

Nem értem, mi ez a fixa idea mindenkiben a miniszterelnök jelölése körül. Pupu Te is már válogattál itt ezeken az oldalakon párszor. Nem állítom, hogy lerágott csont, de lehet, hogy tiszta őrülten, én már egyszer bevettem azt a maszlagot, hogy legyen kétlépcsős a választás: először Orbánt leváltani, mindenki egyért és egy mindenkiért, és azután jöhet a tényleges választás. Álmodtam, gumicsontot rágtam, vagy mennem kell libasorban valahová??

jarisz írta...

Nekem meggyozodesem, hogy az ellenzeki partok dontesre jogosult emberei, tagjai kozul -egy- ket kiveteltol eltekintve - senki nem hiszi, hogy KULONCKODESSEL tokon lehet rugni a Genyát"
(Aki megis az a tudatlan, fidesz hivo kategoriaba tartozik)
Jelenleg folyik a helyezkedes, mert gozuk nincs mit ernek el vele.
Ha lenne nem csinalnak...!!!:-P
Egy biztos: ha bejelentik a teljes ELLENZEKI OSSZEFOGAST az drasztikusan atalakitja kozvelemeny kutatasi adatokat...
VAKAKIK OSSTESTARJAK MAGUKAT MIATTA.!!! Remelem a kishörcsög.:-))
V

Unknown írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
talalom írta...

Nem kell közös lista, elég, ha AZ EGYÉNI KÉPVISELŐJELÖLT KÖZÖS!

Promenad írta...

"Magyar ember nem tanul semmiből "
Igaz ! De legalább felejt.....

Névtelen írta...

(racionális)

Nekem mindegy ki a miniszterelnök (egyelőre jelölt, majd hivatalban lévő). Én vállalom a tanácsadó (ha lehet, akkor inkább fő-fő tanácsadó) szerepét, pénzzel együtt. Én elmondom, amit gondolok, tanácsolok, fizu a számlámra utalva, aztán...
leszarom mit csinálnak, hogyan kavarnak.

Kérem, bárki jelentkezik miniszterelnöknek, tudja: én itt vagyok és szívesen leszek a fő-fő tanácsadója (mármint a nyertesnek persze, a többi dögöljön csak meg).

Bubo írta...

Molnár Rivernek. Bokros már régen erről beszél. 500 nap. De szerintem Kuncze is fontos dolgot mondott azzal, hogy kell az élre egy hiteles jó arc.

1970 írta...

Köszönöm Góbé!

Villon írta...

Gobe!
Koszonom a linket.
Ezt a beszedet meg egyszer tanitani fogjak!

kekec írta...

talalom,
pedig azt hittem elég világosan írtam. A 27 körzetet nem MÁS-MÁS körzetben kell megvalósitani, lehet azt ugyanazokban a fidesz által biztosan nyert (tehát eleve vesztett) körzetekben is lehet teljesíteni. Amit lehet akár úgy is, hogy indít minden ellenzéki lista indít 106 jelöltet, csak éppen 79-ben kell/ene megegyezni a VISSZALÉPTETÉSEKRŐL. Addig meg hadd fordítson a fidesz időt és energiát a visszaléptetndő jelöltek karaktergyilkolására is.
Esetleg pont ők bizonyíthatnák, hogy melyik jelöltet tartják veszélyesebbnek (kvázi előválasztás :-)))
Nem igazán hiszem, hogy "független" jelölteknek sok esélyük lenne, mivel ha nem pártszinben kerül be, nem ülhet a frakcióba, és a pártok nem igazán szeretnének egy nagyobb "független" tömeget. Az más kérdés, hogy én viszont nagyon is, ha ezek nem párt- hanem ügyek mentén szavaznának. De aztán bilibe ér a kezem ébredéskor....
4 listát azért írtam, mert jelenleg ennyi látszik esélyesnek. A futottak még pártok csak tölteléknek jók (illetve rosszak) mert volt körzet, ahol 10 alatti különbség döntött, és ezek elvihetnek körzetenként ennyit.

pleinair írta...


Kekec, ügyekben elég jó például az LMP is, de pártként sehol sincs.
Ha a választók csak a saját zsebüket érintő ügyek alapján húznák be az X-et, akkor
megint a legtöbbet ígérő, leggátlástalanabb, leghazugabb párt nyerné a választást.
Szerintem az ügyek fontosak, de mégfontosabb, hogy normális erkölcsi alapon álló, etikus párt, vagy pártok kerüljenek hatalomra. Nehogy megint gazemberek martalékává váljon az ország.

katsa írta...

Hm.
Okos ember más kárán tanul.
Buta a sajátján.
Az igen hülye pedig a sajátján sem.
Na ilyen a magyar.

kekec írta...

plenair:
ügyek mentén értsd:nem a frakció vezető bekiabálására, hanem az ügyet érdemben megvizsgálva. Egyébként elég lenne a teremben a frakcióvezető a szavazatszámokat jelző tárcsával. Akkor legalább véletlenül sem nyomhatnák mellé a gombot!