2017. október 24., kedd

ZAKLATÁS. A FÉRFIAK VÉDELMÉBEN

Áll a bál kékbarisnyáéknál, megvan az ügyeletes áldozat, most éppen Marton Lászlónak hívják.
Nem is tudom miért jut eszembe a falkavadászat, amikor az ebek fogukat csattogtatva rontanak rá az űzött vadra, esélyt se adva a védekezésre, menekülésre meg aztán végképp nem.
Jelen esetben is valami ilyesmi folyik, a recept ismerős a Gyárfás-ügyből, melyet sokan - tévesen - Kiss László ügynek hívnak, mely arról szólt, hogy egy ötven évvel ezelőtti esemény tettesét üldözték majdnem halálba a széplelkek, akik büntetésért ágáltak, jóllehet a bűncselekmény elkövetője letöltötte büntetését és azóta számtalan eredményt ért el, még ha pénzbedobásra működő beszélő fókát nem is tudott kinevelni.
Mindenesetre már felhangzott a hallali, már az áldozat is érzi, hogy az ő bőrére megy a játék,  már felsorakoztak honunk csillagkeresztes szüzei, a zaklatás áldozatai, a méltóságukban sértett nők, akik a Neves Rendező  - továbbiakban N.R. áldozatai.
A botrányt kirobbantó áldozat tegnapelőtt még húszonéves volt, ma már tizennyolc, de bátran prognosztizálhatjuk, lesz még tizenhat, sőt tizennégy éves is, hiszen Kiss Lászlóból is sikeresen farigcsáltak pedofilt (" az én másodikos gyerekem is abba az uszodába jár, ki kell onnan seprűzni a rohadtat!") 


Mint ez férfikörökben közismert, egy nőt két esetben lehet vérig sérteni: ha kardélre hányod, mikor nem akarja, vagy ha nem hányod kardélre, mikor akarja.
De aztán van olyan is, amikor a nő maga sem tudja, mit akar, mert az is tetszik neki, hogy a N. R. - t eszi utána a fene, és ennek érdekében mindent meg is tesz, de meg is ijed, mert például kapcsolatban él, vagy ő csak viccelt, mikor meggyujtotta a kanócot a bombán, és most lám ott "limbálja" előtte a csúnyáját.
Persze ehhez nem kell sem színésznősködésre vágyó szűznek lenni, sem N.R.-nek, lehet ez a helyzet boltvezető és eladó, munkáltató és munkavállaló, igazgató és titkárnő, igazgató és takarítónő, eladó és vevő, orvos és paciense között is, a lényeg, hogy az aktuális történet
 legalább egyik szereplőjét szexuálisan vonzónak találja a másik.
A vonzalom hőfoka szinte mellékes, mint ahogy a mágnesnek is közömbös, hogy svédacélról vagy szarvas emblémás dunaújvárosi rozsdásról van szó - a mágnes is és a vas is saját természetének megfelelően fog viselkedni.
Ami nem mellékes, az a társadalmi státusz, mely alapvetően befolyásolja a leendő kapcsolat természetét.
Ez pedig a hatalommal van összefüggésben.
„A hatalom a legtökéletesebb afrodiziákum” – válaszolta Henry Kissinger nemzetbiztonsági tanácsadó, amikor Mao Ce-tung elnök az kérdezte tőle, hogy egy ilyen kövér férfi, mint ő, hogyan jut annyi nőhöz.
És hát kinek volna nagyobb hatalma egy színházban a rendezőnél, ha egy színésznőre szexuális hatással van a hatalom, csak rendezőt választ.
A hatalom mértéke csak akkor számít, ha egy új versenyző jelenik meg a pályán - nagyobb hatalommal, ami nagyobb szexuális vonzerőt is jelent.
Erről egyszer egy beosztottam mesélt, aki a Habselyem Kötöttárúgyárban volt művezető, és úgy emlékezett élete eme időszakára, mint a bőség és boldogság korára...


A konkrét helyzetben erőszakról nemigen beszélhetünk, ezért a felháborodott szűzeknek új fogalmat kellett kreálniuk, de hát a kreativitásukkal sosem volt annyi baj, mint ingadozó erkölcsi előítéleteikkel - megszületett hát a zaklatás remek gumifogalma.
Zaklatás az, amit a nő annak ítél meg, még akkor is, ha a cselekmény elkövetésének időpontjában ájult tisztelettel szorongatta a N.R. által népgazdasági hasznosításra felkínált Szent Uborkát, de húsz évvel később rájön, hogy őt megalázták, és azért nem rántotta ki kezét a N.R. sliccéből, mert annak sátáni ereje megtízszereződött, ő meg hangosan sikoltozni csak az ágyban szokott, ha olyanja van.
Nem akarok rosszmájú lenni, és a szokásos kilincses példázatot használni, emellett tökéletesen egyetértek azokkal a nőkkel, akik fenntartják maguknak a jogot saját szexuális cselekményeik kézbentartására, de ugye, ezen húsz évet spekulálni.. -  szerintem kissé lassú gondolkodásra vall.
Nekem legjobban valamelyik hozzászóló tetszett a facén, aki kifejtette, hogy flörtölni nem tilos, de a férfi igenis viselkedjen úgy, mintha egy dézsa jeges vízben ülne, hiszen ez alapkövetelmény.
Mindemellett a zaklatás csúf dolog.

Nálam ez azt a fogalmat takarja, ha egy nőnek magyaremberhez méltó nyíltsággal megmarkolom a fenekét, és ő nem vihog, mint akit szexni visznek, hanem rámförmed - "Nade Lajos, hát hogy gondolja ezt, meg ne próbálja mégegyszer, mert letépem a farkát és utána még tökön is rúgom" - és ennek utána ismét kísérletet teszek erogén zónáinak feltérképezésre.
No, ez zaklatás, de persze ez is a helyzettől függ, vannak nők, akik imádják a szelid erőszakot, szegény férfi meg - ha nem rendelkezik kifinomult ösztönökkel - soha ki nem ismeri magát azon, hogy egy nő aktuálisan mit is akar, további vagy lassabb nyomulást, vagy csak fut még két kört, mint az erkölcsös tyúk a kakas elől, esetleg valóban le akarja állítani az udvarlás eme kissé rusztikus formáját.


A női zaklatásról azért nem beszél senki, mert a nő magakelletését nehéz elmagyarázni, engem például a facén egy olyan bombázó oktatott mértéktartásra, aki hasig dekoltáltan csücsörítette kacsaszáját, de - barátaim mesélték - vannak olyan beosztottak is, akik az íróasztalra hajolva limbálják orruk előtt a terjedelmes tejcsárdákat, esetleg szilikonos zacskóikat.
Vot egy idő, mikor a szörme-kulcstartók voltak divatban, az egyik barátom kulcstartóját minden nap megsimogatta titkárnője, "De szép farka van Főnök!" kommentár kíséretében.
Férfi és nő kapcsolata érdekes dolog, rengetegen vannak, akik tudják egymásról, hogy ott a zsebükben a kiosztott sorszám, csak be kell váltani, de volt olyan barátom is, aki úgy ébredt, hogy ágyában ott volt mellette egy nő, úgy kellett menekülni előle, mert a férj rokon volt, a barátom meg valószínűleg mazochista és a hülyeségig tisztességes.
De a barátaimnak sok ilyen története van még, kár, hogy már öregek és nem tudják szaporítani a készletet.
Mindenesetre ez a zaklatás, amit a magyar szleng nem is ismer, helyett inkább bepróbálkozásról beszél - egy nagy marhaság.
Ha a férfiak nem zaklatták volna ebben az értelemben a nőket, hát mára már kihalt volna az emberiség.
A N.R. mikor meglátta, hogy a  színésznősködésre vágyó szűz nem követi a rendezői instrukciókat, akkor megvonta a vállát, ami tulajdonképpen akár kiválthatta is a mostani reakciót - hát Bástya elvtársnőt már meg se akarják mrényelni?


Mielőtt még nekem esne a felháborodott tyúkudvar leszögezném: a szexuális közeledést két ember ügyének tartom, azt állítom, hogy a közeledés a férfi dolga a mai magyar társadalomban, azt is állítom, hogy a közeledést az első elutasító gesztus esetén abba kell hagyni, de azt is, hogy a nőnek azonnal kell reagálnia az őt ért erőszakra.
Húsz év hosszú idő, a sérelem mértéke nem indokolja a nagy felháborodást, emellett a N.R. szerintem már nem veszélyezteti a mai nők szilárd erkölcseit, őrizhetik szűzességüket, melyet a mai lányok átlagosan előbb veszítenek el, mint befejeznék az általános iskolát.
Ami felháborít ebben a dologban, az az általánosítás.
Vannak barátaim, akik elmondták, hogy nekik még soha, egyetlen nővel sem kellett erőszakoskodniuk, nem kellett zaklatniuk se, mégsem maradtak szexuális élmények nélkül, és én azt hiszem, hogy néha nem ártana az áldozati közrehatást sem vizsgálni.
Már, ha van ebben az esetben egyáltalán bármit is vizsgálni.

Nemi erőszaknak még a kísérlete sem történt, és hogy a N.R. kigombolta a sliccét?
Hát az agresszív kismalac is azt mondta, mikor pofáraesett: kuss, én így szállok le a bicikliről!
A N.R. meg így udvarolt, tíz esetből kilencszer bejöhetett neki a dolog, hiszen ha nem jött volna be neki, akkor nem csinálta volna.


És akkor most hallali, de kérlek, kíméljetek meg a "ha a te feleséged" " ha a te lányod" tipusú korlátolt hülyeségektől, nem tartom érvnek és nem is érdekel.
Nem kell idiótát venni feleségül, és úgy kell nevelni a gyereked, hogy adott esetben tudjon reagálni.
Minden férfinak és nőnek vannak történetei, de az épeszű ember tudja az efféle történeteket helyükön kezelni, és nem csinál belőlük húsz év után ízléstelen monodrámát.

De hát persze sokfélék vagyunk... 

Ajánlom még tanulmányozásra a szűzkurva fogalmát...


:O)))

58 megjegyzés:

Villon írta...

No PuPu ebbol ismet darazsfeszek lessz.
Amikor meg fiatal voltam sokszor megkaptam noktol utolagm hogy mamlasz voltam, pedig en azt kepzeltem, hogy csal megprobaltam uriember lenni. Igaz tortenet... Egy ketszemelyes irodaban irodaban valm szemben egy no ult, akit Anikonak hivtak. Ez elott a " huszoneves kozpesen szemrevalo holgy" elott egy "izet" nem lehetett kiejteni felve a fergeteges felhaborodastol, mert ugye azt az altalanos fogalmat sok mindenre lehetett erteni. Egyszer rovidzarlatom tamadt es "elszoltam" magam imigyen; "ne szivja ki, ne razza ki,
kiszivja Aniko a legjobb porszivo." A "reakcio" pedig a kovetkezo volt...
"Birnad mi"? Errol ennyit, tisztelettel...

Kapat írta...

Más szempontok szerint tenném mérlegre a dolgot. A 20 éves hallgatás után már nem tartom elfogadhatónak a megszólalást. Tudom, ez személyes vélemény, bárki másként is megítélheti, ezt nem is vitatnám el senkitől.
Mindkét szereplő esetében hiányoznak a bizonyítékok. Megyőzően csak bizonyítékok bírtokában lehet bárkit megvádolni, vagy bármit tagadni. Az utólag felbátorodott, szintén zaklatott társak, tanúknak semmiképpen nem nevezhetőek. Minden eset más, minden ok és okozat úgyszintén. Ez az az eset, amikor belerúghatnak még egyet a már földön fekvő emberbe.
Ami viszont ennél súlyosabb, az elkövetett "bűn" és az érte elszenvedett büntetés aránytalansága.
A jogszolgáltatás alapja (normális országban), hogy az elkövetett bűn és a büntetés legyen arányoos és igazságos. Azt, hogy igazságos -e a bűntetés, egy bizonyíthatatlan bűn esetében, már ez is kérdés.
Ebben az esetben viszont az arányossággal van inkább problémám. Egy család élete és egy élet munkája ment tönkre egyetlen pillanat alatt. Ez egy ember tökéletes kisemmizése.
A méltatlannak érzett sérelem megtorlásának ezt a módját inkább utólagos elégtétel vételnek, de nevezhetném bosszúnak is. Egy nőnek, a szószerint elkövetett erőszak kivételével, minden esetben módjában áll időben mérlegelni tetteinek esetleges következményeit, és szerintem mójában van visszautasítani a nemkívánt közeledést.

Commune írta...

"Marton szívélyesen invitálta őt többször is, aztán rendszerint kettesben maradtak, aminek a végén rányomta erővel a lány fejét a nemi szervére. Azt mondja, ő nem húzta el a fejét, hagyta, hogy megtörténjen, talán mert gyenge akaratú volt és azt hitte, ilyenek a férfiak, ilyen egy viszony. "Benéztem" - tette hozzá. Az eset többször megtörtént, le is feküdtek egymással."

Ezt a hvg.hu-ról idéztem, az egyik áldozat szavai. Kérem, ha van itt női olvasó, segítsen már értelmezni az utolsó mondatot :)

oxenos írta...

Egyszer, előéletemben egy szakterület vállalati megbízottainak tartottunk kétnapos összetartást. Este, a foglalkozás és a vacsora után, néhányan egy harmonika és több liter gugyi kíséretében beültek hozzám, lazítani. Úgy este tizenegy körül, mintegy vezényszóra felkeltek, a harmonikát meg a gugyit magukkal víve, távoztak, egy kivétellel. Egy húsz- huszonkét éves kislányt ott felejtettek, aki zavartan húzta meg magát az ágyam szélén. Minden bátorságomat összeszedve, felajánlottam neki, hogy elkísérem a szobája ajtajáig...Másnap egy levelet nyomott a kezembe. Szinte hálálkodva köszönt el benne...én meg azon spekuláltam, mit tegyek azokkal, akik ott felejtették..de főnököm lehiggasztott. Előfordult már ilyesmi-mondta.

Gatya írta...

"vagy ha nem hányod kardélre, mikor akarja."
Valószínű, hogy itt lehet a kutya elásva. Marton Lászlónak abban az időben voltak gyermekei kicsik és a gyermekei édesanyja pedig egy bombázó, gyönyörű nő. Ez a színésznő fel nem állhat mellette, nincs benne semmi szépség,semmi vonzó. Ellenben elég gátlastalannak látszik meztelen képei láttán. Még túlsulya sem tartotta vissza hogy ruha nélkül mutatkozzon. A neten meg lehet tekinteni.

talalom írta...

Nagyon félve szólok,mert az egyik lapban megjelent egy másik, régen történt zaklatás híre alatt olyan ocsmányság indult el, hogy a gálám jött ki. Szóvá tettem, hogy hol a modi, mert a legrandább csámcsogások zajlottak a hölgy külsejével kapcsolatban. És még az egyik jóbarátom (férfinemű) is félreértette.
Minden társaságban,munkahelyen fel-felszikrázik a levegő nincs ebben semmi baj, feldobja a hangulatot, sőt inspiráló is lehet a munkában. Szerintem tudják a férfiak is, hogy a nőkben is megvan a fellobbanó vágy - gyakran teljesen megmagyarázhatatlanul - csak fiziológiai okokból nem olyan feltűnő.
Egy kicsi - hat személyes munkahelyre új munkatárs érkezett: egyetlen férfi az öt nő közé.Nem is férfi,inkább fiú - de micsoda fiú! Válogatott sportoló, ehhez képest szerény és kedves:nagyon meg akarta tanulni a szakmát, mert tudta, hogy előbb-utóbb szüksége lesz megélhetésre. (Nem fociban utazott, így nem nagyon fizették akkoriban.) Mindenki ismeri az ilyen helyzetet - pl.azt,amikor a hölgyek megkérik a munkatársat, ugyan nyomogassa meg a hátukat,nyakukat. Én ettől megőrültem: az ilyen nyilvános tapizás a fájó tagokon nem segít. Mindig köszönettel elhárítottam a "segítséget". Őszintén? Pont azért, mert úgy éreztem,ha hozzám nyúl, ráugrok. Ráadásul akkor egy minden szempontból nagyon,nagyon, nagyon jó párom volt - kell egy tízéves kapcsolatot veszélyeztetni egy ilyen marhasággal?
Néha azt gondolom, hogy fiatal koromban is nagyon csúnya lehettem, hogy velem nem estek meg effajta zaklatások. A 35.osztálytalálkozón aztán megkérdeztem az osztály egykori Adoniszát,akivel ugyan jó barátságban voltunk anno, de velem nem próbálkozott, holott az a típus volt,aki azt hiszi, ha kihagy egy lehetőséget,azt az orrára húzzák a másvilágon. Azt felelte:Te mindig olyan komoly voltál,Veled nem lehetett csak úgy cicázni.
Tudjátok mit? Elhiszem:)))

góbé írta...


PuPunak volt egy nagyon fontos mondata, amit érdemes továbbgondolni, mielőtt megint előjönne a "himsoviniztaság":

"...A N.R. meg így udvarolt, tíz esetből kilencszer bejöhetett neki a dolog, hiszen ha nem jött volna be neki, akkor nem csinálta volna..."

Nem Martont és a hozzá hasonlókat védve, - nem kenyerem az efféle erőteljes "udvarlás" - de fel kell vessem a tetszőlegesen kiválasztott hölgykoszorú kilenc ( aki sokallja legyen 6-8 ) tagjának felelősségét !

Az áldozatok legalább annyira -ha nem jobban- e lazább erkölcsü hölgytársaik tevékenységének köszönhetik azzá válásukat, mint kizárólag Martonnak akiben ezen hölgyek rendszeresen, éveken át megerősitették a bunkó udvarlás helyes és eredményes voltát.

kekec írta...

PuPu nagyon remélem, hogy nem azért tartod "bocsánatos bűnnek" Molnár és az őfajtája cselekedetét, mert magad is "udvaroltál" ilyen módon! Mert azért a szexuális próbálkozás normális esetben nem a sliccnyitogatással kezdődik. És azért a nagyságrend már jelent valamit. 2 és féltucat?
Egyébként büntetőjogi axioma, hogy nem a büntetés nagysága, hanem az elkerülhetetlensége rendelkezik visszatartó erővel. Ezek a mettozások az áldozatoknak jelenthet feloldó katarzist, de főleg visszatartó erőt jelenthet a jövőre nézve. Mert már nem lesz kockázat nélküli.
"Ahogy Feldmár András pszichiáter mondja:

„A trauma tulajdonképpen nem az, ami történt veled, hanem az, hogy soha senkivel nem lehetett erről beszélni. Az az élmény megfagyott."

Sokszor maga az áldozat is „megfagy”, miközben elszenvedi az erőszakot. Leblokkol, nem tudja, hogyan reagáljon, mit tegyen. Nem ismeri fel a bántalmazó helyzetet, amiben van.

Egy társadalom is „fagyottnak” tekinthető, ha nem beszél a traumáiról, az erőszakról. Ezért fontos, hogy elkezdjük felolvasztani, megkapirgálni, feltörni ezeket a befagyott emlékeket egyéni és társadalmi szinten is.

Mert a szavaknak erejük van – és ez az erő a gyógyulást is magával hozhatja.

Dr. Gyurkó Szilvia"
https://wmn.hu/ugy/46433-barkibol-lehet-aldozat---az-eroszak-amirol-beszelni-kell

PuPu írta...

Kedves kekec, nő annyi volt és van, mint a tenger, egy normális férfinak nincs szüksége erőszakra, zaklatásra, inkább még cikk-cakkban is kell futnia a sok kalandvágyó, boldogtalan szépasszony elől, merthogy szinte minden asszony boldogtalan valahol...
De azért kérdeznék valamit: Ha holnap megharagszik a pasijára az a nő, aki az út szélén álló autóban kényezteti szájával, és elmeséli, hogy a szemétláda az ölébe húzta, te meg tudod állapítani az igazságot?
Mert én nem, és ebből a szempontból a férfiak teljességgel kiszolgáltatottak - főleg visszamenőleg.
Én nem is foglalkoznék olyan ügyekkel, melyeket nem azon melegében intéztek el a felek.
Emellett hiszem, ha egy nő nem akar kézzel vagy szájjal valakit kielégíteni, akkor képes a védekezésre, mert lehet, hogy újdonságot mondok, de a műszer felettébb érzékeny, nemigen bírja a herék összeszorítását, a csípést, a harapást - aztán tegyél igazsáűgot, hogy aki nem tanúsított ellenállást, az miért nem?
Az erőszak meg más műfaj, az nem tartozik ide, mikor egy nőt kékre-zöldre vernek.
És azon is eltöprenghetsz, hogy ha minden nő sorbaállna, aki előléptetésért, fizetésemelésért, vagy csak a főnök szeretője megtisztelő címért vágta magát hanyatt, akkor innen Vlagyivosztokig állna a sor.
És akkor azokról még nem is esett szó, akik csak az élvezetért, vagy vonzalom okán, vegyi alapon...

:O)))

Kerekes Zs írta...

Tartok tőle, hogy ez már egy meglehetőst elrontott helyzet és tyúk tojás vita.
A „nem zaklatás” egy tanult képesség, ahogy az is, hogy amíg dühöng a tesztoszteron, addig azt préselünk ki a pasiból amit csak akarunk.
És egyben azt is gondolom, hogy amíg a ” legősibb mesterség” kifejezés bármilyen enyhe módon is pc, addig a labda a férfiak felén pattog, kereslet hiányában ugyanis minden üzlet csődbe megy :)
Zaklatásról meg:
Asszonyom, eltöltene velem egy éjszakát egymillió dollárért?
Örömmel uram!
És tíz dollárért?
Minek néz engem?
Azt már megbeszéltük, csak az árról vitatkozunk! :)
Valamint, én - úgy is mint utolsó porcikámig feminista- azt gondolom, hogy Karinthy ezt a problémát is remekül oldotta meg, amikor azt mondta: Ha egyedül vagyok egy szobában ember vagyok, ha bejön egy nő, férfi leszek, és annyira leszek férfi, amennyire a nő a nő, aki bejött..
Azaz, ha én emberként jelenek meg, lesz szíves senki sem mást látni bennem!
Azaz van ám pattogó labda ezen a térfélen is :)

PuPu írta...

Kedves Zs., a kínálat keresletet gerjeszt, ha például elmész egy szép zöldségespult előtt, könnyen vásárló leszel...
De most itt nem a kurvákról beszélgetünk, akik egyébként sokat tesznek azért, hogy a férfinak ne kelljen erőszakoskodni, hanem honunk szűzeről, akik állítólag kényszerből szopják a faxt.
Nem kedvelem a feministákat, mint ahogy nem vagyok oda a fallokratákért sem, én embereket szeretek magam körül látni, akik között vannak nők és vannak férfiak, és általában egy fárfi és egy nő ad ki egy egész embert - de lehetnek persze más variációk is.
Mindenesetre minden szexuális szituációt külön kell vizsgálni, kinek a vöröshajú nő, kinek a színházi rendező a gyengéje, de egy biztos: normál menetben aki nem akarja más farkát fogdosni, az nem teszi - nem egy megoldhatatlan probléma.
Abban viszont igazad van, hogy ez egy meglehetősen elrontott helyzet...

:O)))

hello írta...

PuPu, teljesen egyetértünk - mondom ezt nő létemre!
Hányok a képmutatástól, az álszentségtől, azok minden formájában!

1970 írta...

"Valamint, én - úgy is mint utolsó porcikámig feminista-"

Kedves Kerekes Zs!

Ugyan nem teljesen tartozik ide (egy kicsit azért talán...), de a 19. század második felében, a feminizmus igen kora hajnalán, a magyar nőnevelés egyik komoly úttörője meghirdette, hogy "ki kell söpörni a férfiakat az óvodából, mert lelkületüknél fogva nem alkalmasak a kisgyermekek nevelésére". 1828-ban hozta létre Brunszvik Teréz az első óvodáját, és eleinte a "gyermekkertészek" java része férfi volt. A századfordulóra olyan "jól" sikerült a fenti célkitűzés, hogy az óvodákban nyomokban sem maradtak szinte férfiak.
Azt pedig tudjuk, mi lett azóta az óvodapedagógus szakma nemi megoszlásával. (Pedig a közhiedelemmel ellentétben ez is férfi szakma volt eredendően).
Bocsánat a kitérőért, csak arra szerettem volna rámutatni, hogy a feminizmusnak igen komoly negatív hatásai (is) voltak.

zabhegyező írta...

Nagyon csodáltam Schilling Árpádot, amikor kiállt a nyilvánosság elé a felesége védelmében. Kevés ilyen jófej férj van, gondoltam. Aztán megnéztem a Krétakör aktuálisan a Facebook-ra feltett részletét. És már nem csodáltam Schillinget. Aki rendezőként ilyen szerepre kárhoztatja a feleségét, mellesleg saját magát is, az már nem késztet csodálkozásra. Sőt.

Kovács Erzsébet írta...

Ezt a darabot már le lehetne venni, túl van hajtva.
Én is mindent el tudok képzelni, miért van ez a felhajtás,például, nincs vevő a színház műsorára.
És Marton László nagy hangzatos kijelentése, hogy hazugság az élet,itt talán mindenki hazudik.
Vagy mindenki inpotens. Elméletileg is, meg gyakorlatilag is. Túl van ez már tárgyalva.Ez a reklám.

MoonRiver írta...

Valóban daràzsfèszek, de nem úgy. Az el lett itt felejtve, hogy mindennek rendelt ideje vagyon. Az amerikàs kipattanàs ès botrànyhullàm nèlkül, nagy valószínűsèggel nem lett volna N.R. ügy. Nem foglalok àllàst,semmi kedvem hozzà. Lelombozott a megközelítès hangneme, igazi macsó bejegyzès született. Nem szeretnèk fèlreèrtèst, mèg egyszer mondom, az íràs szempontjàból èrdektelen, kinek adunk igazat.

mavtelep írta...

Nos, ha eddig tartott a téma, rendben van, - de miként anno színházat lehetett csinálni az érem harmadik oldaláról, akkor ez most se hagyjuk ki!
Miért nem szólt egyetlen leány sem rögtön a megalázó szitut követően ? Egyiknek sem jutott eszébe, hogy ha már ő így járt, akkor legalább NE kerüljön ilyen helyzetbe a következő 5-10 fiatal ? Azt nem hiszem el, hogy egyik sem panaszkodott egyetlen barátnőjének sem.
Szervusztok, jó napot !

Névtelen írta...

(A)
Az USA államaiban a jog kicsit különbözik, a közhangulat is. Amit szabad UTAH-ban, azt Kaliforniában nem és fordítva. Egy lány büntit kapott, mert nem tartotta be a szabályokat és feljelentette az apját. Elítélték az apát, erre rövid időn belül több száz hasonló esetben kerültek apák börtönbe. Majd, kiderült, ezeket sorban felül kellett bírálni, mert egyszerűen hamisak voltak.

Kell egy közhangulat, amiben egy ilyen hirtelen "sikkes" lesz, és az a z érzésem, megsértődne már egy nő, hogyha őt nem akarta volna ... van azért ő olyan jó....

Nem is ez a lényeg, mert a férfi/nő komplex viszonyait, értse meg mindenki. Azonban, mit tehet az, akit megvádolnak? A másik mond valamit és kész az ítélet. A bíróság meg nagyrészt tehetetlen lenne, ezért, nem kell mást tenni, mint eljátszani Putifárné-t, Józsefet lecsukják ("a kis szarjankó mit képzel"), aztán küzdhet, hogy újra szabad legyen.

Én egy bírósági perben 3 évig azt hittem, a bíróság hülyeséget nem csinál. Aztán jött egy másik ügyvéd, és hirtelen megváltoztak az állítások, a barátnők mint tanúk jelen lettek, és ... nem ismertem a történetre. Aztán a bíró egyszer kimondott egy ítéletet, mintha ez lenne az tény. Szerencsére mondjuk ott volt az 1000 oldalból 400 amiben más történt. Ezért a 9 éves bírósági eljárást megsemmisítették, de aki hazudott, a hamis tanúkat és a többit nem büntették. A bírót, aki baromságot döntött és 9 évig ebből élt, nem meri senki megtámadni, beperelni, mert a bírók összetartanak és az ügyvéd soha nem fog pert nyerni, aki egy ilyet elkezd.

Nem a valóban bántott nőkről van szó ebben az ügyben, hanem a sok hamis bántalmazásról, zaklatásról, ami soha nem történt meg. Ezeket a nőket kellene kényszermunkára ítélni.

Kapat írta...

Ez is egy el nem hanyagolható szempont! Sőt, emberileg nagyon is fontos! Mert a dolgok márcsak olyanok, hogy mindig több oldaluk van. Mielőtt még egyoldalúan véleményt alkotunk: "Vocem mittere in alteram partem" /Seneca/
Érdemes meghallgatni Verebes István ma esti Egyenes Beszédben elmondott véleményét. Erre is utaltam tegnap esti bejegyzésemben.

http://www.atv.hu/videok/video-20171025-verebes-istvan

glorianna írta...

Ez nem Marton László története, nem Sárosdi Lilláé és a többi nőé. Itt a Vígszínház és Eszenyi a valódi célpont - Marton kinyírása csak a választott módszer által hozott járulékos haszon. A nők sztorii életszerűtlenek és mind egy kaptafára készültek, mintha egy közepesen tehetségtelen kezdő színdarabíró fércelte volna össze.

Ottilia Marton írta...

- És ez végül is mint ma már látszik Eszenyi Enikő ellen kezd fordulni.Neki 2020-ig van mandátuma . megválasztása a Víg színház melléállása okán lett.

Kerekes Zs írta...

Nos, Pupu, pont ezt értem én feminizmus alatt:
"De most itt nem a kurvákról beszélgetünk, akik egyébként sokat tesznek azért, hogy a férfinak ne kelljen erőszakoskodni", hogy ezzel komoly bajaim vannak.
Ha egy embernek elfogadható, hogy egy emberből eszköz lesz, akkor az is elfogadható kell legyen, hogy belőle tegyenek azt..
Tudod, az irányelv: Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája mindenkor egyszersmind általános törvényhozás elveként érvényesülhessen...
Valamint azt is értem, hogy senkinek semmi köze - akinek én nem akarom- ahhoz, hogy a szaporodásban milyen helyet töltök be, foglalkozzon azzal, hogy mit teszek/tettem le az asztalra.
Meg azt is, hogy egy hím nem feltétlenül férfi, sőt egy férfi nem feltétlenül hím, azaz az ember nem fehér, katolikus és férfi :)

PuPu írta...

WASP?
������

glorianna írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
glorianna írta...

Azon cseppet csudálkozom, h ha a felvonult(atott) nők _most_ annyira rosszul érzik magukat azért mert x (azaz: 2-50) évvel ezelőtt eszköznek tekintette őket Marton, akkor miért nem érzik, hogy a "kiállásukkal" prostituálódnak csak igazán... ugyan nem szexuálisan, de annál erőteljesebben.
(Az előző hsz ugyanezt tartalmazta, csak nick nélkül - azért töröltem)

NewTiborc írta...

Nem érdekes? Mintha a Kiss László-Gyárfás darabot olvasnám.
Valóban ki a célpont és ki az áldozat?
Ha célt érnek mi lesz az eredmény?
Lásd Úszószövetség,most nagyon jó ugye? És Katinkának tisztára nyalták a .....
Most ugyanaz zajlik.

pleinair írta...


Szerintem nem kell itt célpontot keresni. Senki nem fog perelni.
A sok tanú vallomása miatt tagadhatatlanná vált vád okán Marton egy bocsánatkéréssel végét vethetné az ügyön való további csámcsogásnak. Visszatérhetne rendezői munkájához, kezdetben kisebb mellénnyel, de a történtek idő múltával elhomályosuló emlékével.

Verebes tegnap esti drámai megnyilvánulásán meg kellett a szívnek szakadni.
Szerinte a nagy rendező egy kávézóban haldoklott, igazságtalan, ok nélküli, csúnya vádak miatti szégyenében egy presszó mélyén bujdosott. Ott talált rá az együtt érző közönség, többek között Verebes is.

andrikó írta...

Van-e egyáltalán ügy?

Először is nem tudom megállni, ne említsem meg hogy kedvenc utálatomat, a Lehet Más is Populéista Párt elnökének határozott ítéletét egy olyan ügyben, amely nem a jó és a rossz elválasztásáról szól.

Ismerek egy olyan nőt (és férfit, de ott a megfogalmazás kissé más lenne), akiket elhalmoztak szerelmes levelekkel, aiket rengeteg randira kértek. És a barátnőjét, akit szerelmeslevelekkel zaklattak, akit az "összes férfi meg akart kefélni". Az első általánban örömmelemlékszik vissza nyaralása élményeire, barátnője pedig arra emlélkszik, hogy a pincér goromba, és a fürdőszoba koszos volt. Irígylem az elsőt, mert ő boldogan töltötte életének nagy részét, ugyanakkor sajnálom boldogtalan barátnőjét.

Biztos mindkettőt megközelítette egy közös barát. Tételezzük fel, hogy ugyanúgy viselkedett, mint a N.R. (idézet PuPu-tól). A "Zaklatási Ügy" arról szól, hogy a két barátnő hogyan élta meg az esetet. Úgy látszik, népszerűbb a "reklamáló" barátnő oldalára, vagy ellen állást foglalni.

DE MIÉRT KELL ÁLLÁST FOGLALNI egy olyan kérdésben amelyikben (természetesen feltételezve, hogy az állítólagos zaklató elfogadta a visszautasítást - esetleg még bocsánatot is kért) nem történt semmi természet- vagy társadalom ellenes.

Egyszerűbb bűnt és bűnöst kiáltani, mint elismerni, hogy az állatvédőknek az egér védelmében semmi joga elítélni a macska viselkedését. (Természetesen nem azt értem, hogy a férfi ilyen, hanem azt, hogy a nő is éppen olyan.

Kapat írta...

Ime:

http://hvg.hu/elet/20171026_Bocsanatot_kert_Marton_Laszlo

Levanszarva Mégaszaris írta...

Eggyel kevesebb (kerekes zs, 2017. október 26. 6:30 )
Adott már alád ágytálat nővér? Cserélte lepedődet? Jártál-e már masszőrnél, pedikűrösnél? Dááááájerolt már fodrász?
Ezekben az esetekben (és még millióban) a te értelmezésed szerint eszközt csináltál embertársadból! ("tárgyiasítottad")

Levanszarva Mégaszaris írta...

Szeretkezd meg, hát senki nem hajlandó elvégezni egy egyszerű bizinyítási kísérletet? Egy korabeli "menő" BMW hátsó ülésére üljön be egy átlagos termetű nő és próbáljon mellé térdelni egy átlagos termetű férfi. Aztán nézzük meg, mi sülhet ki belőle!
(a régi londoni taxikat kivéve - ahol előírás volt, hogy egy átlagos termetű gentleman cilinderrel a fején kényelmesen tudjon utazni - a hátsó ülésen feltérdelő férfi egyszerűen nonszensz!)

KCsJ írta...

Kommentár nélkül!

https://youtu.be/uAyQ9kvs9vc

Kiváncsi lennék, hogy a "Marton-ügy" és a YouTube-on nyilvánossá tett szinházi előadás között létezhet-e összefüggés?
A kirobbantott botrány tulajdonképpen kinek az ügye?

Erzsébet írta...

Jó lenne talan mar beken hagyni ezt az embert. Ilyen alapon a fél orszag ferfiait lehetne vádolni. Fiatal koromban - mert szép voltam - minden korulottem levo ferfi es fiu meg szeretett volna kefélni. Volt aki szépen lepattant, volt akit nyomatekosabban kellet - akar 2 év is beletelt - elhajtani. Felnott voltam, megoldottam. Semmi lelkibetegsegem nem lett belole. Marton Úrral is talalkoztam tobbszor is, 20 evvel ezelott. Ő is vonzó volt és még mindig szép voltam és fiatal. De soha-soha nem tett ajanlatot. Életem egyik legudvariasabb, legtisztelet tudobb emberenek ismertem meg.
S igen, lehetne beken hagyni, mert ez senkinek sem jo.Bele kellene gondolni abba is h mit erezhetnek a gyermekei. Kb azt erzem, ez olyan eset, mint amikor a ciganyok holtra vernek valakit, mert majdnem elutotte a gyermeket az illeto. S végul: ez egy keresztény ország?

Czékus Lajos írta...

Kezdek gyanakodni, hogy ezt a sztorit Habony rendelte meg, mert akárhová kattintok, mindenhol ezzel a történettel találkozom (majdnem azt írtam, hogy ezzel a régimódi történettel...)

mavtelep írta...

Czékus Lajos
Biztos lehetsz abban - én az vagyok -, hogy ez megrendelés volt. A színészi alakítás sajnos ramatyra sikeredett : a színésznő, miután a földbe döngölt egy embert, most elégedett egy bocsánatkéréssel ? 20 év után ? (Ezt másképp kellett volna megrendezni)
Szervusztok, jó napot

1970 írta...

Kedves mavtelep!

A célpontok listáján Eszenyi Enikő is igen előkelő helyen van...

jarisz írta...

Az jutott eszembe, hogy beszélgessünk mostmár a zenéről.
Keféltetek már zongorán.?????
FRENETIKUS.:-P (b)

PuPu írta...

És mi van, ha melléütsz, vagy nem vagy fogékony a ritmusra!
:O)))

DarthVader írta...

En Marton helyeben nem vedekeztem hanem tamadtam volna:
"Igen, minden szembejovot megprobaltam magameva tenni- mindenfele eroszak nelkul -, sot most is megprobalok minden szembejovot magameva tenni, peldanak okaert holnap delutan 16.30-kor a Rottenbiller utcaban van dolgom , ha valakit erdekel, viszont a muvesznot jo hir megsertese miatt be fogom perelni mivel himtagom qualitasait ledegradalta, a valosagnak nem megfelelonek irta le, ezzel jovobeni eselyeimet jelentosen rontotta. " Es tobbet nem szolalnek meg a temaban. Az orszag nagy resze rohogne az egeszen. Az "aldozatoknak" meg: még a hazassagkoteskor is azt mondja a pap hogy vagy most szoljon, akinek a csoret bassza, vagy kussoljon orokre.

Valaki, aki nagyon unja írta...

Egyetértek - Kapat 2017. október 24. 21:25., mávtelep, és sokan még.
Amiben tűpontosan a véleményemet mondtátok - a nem szólok, ha mással is megtörténik, úgy járt és a bűn és bűnhődés, amennyiben volt bűn, mert szerintem még "eset" sem biztos.

(Próbálnék a másik serpenyőjébe is érveket gyűjteni, de nekem nem tűnik túl visszafogott személyiségnek, kevéssé fér bele a képbe a prűdériára való hajlam.
http://index.hu/mindekozben/poszt/2015/06/10/a_fekete_ruhas_apolonorol_keszit_darabot_a_kretakor_az_uj_schilling-rendezest_novemberben_lathatjuk_es_mar_most_hozza_is_jarulhatunk/)
Ráadásul emlékeim szerint egy autó még alvásra sem alkalmas, nemhogy a társas szex bármely élvezhető fajtájára - élvezze bárki is.

S.L. akkor, 20 évvel ezelőtt elég butácska volt, és most sem volt túl okos. Egy nő legyen eszes és előrelátó, különben megtörténhet, hogy a saját kárán tanul.
S legyen egyértelmű, mint gyalogos a zebrán, különben könnyen pórul jár. Két ember kapcsolata jelekből áll, egyik adja, másik értelmezi. Lehetnek félreértések mindkét részről - ezért két ember ügye, és CSAK az övék.
Ha nem feltűnősködni akart volna, elmondja, mi történt, miért most beszél róla, sat, sat, s a többiről hallgat.
Majd fog egy papírt, ceruzát, tollat, bármit, és kiírja a búbánatát egy személyes levélben annak, akivel ezt állítólag 20 éve nem sikerült tisztáznia. Nélkülünk.

Nekünk maradt volna a probléma lényege, amire érdemes megoldást keresni - ami ebben az esetben tökéletesen elveszett. Mintha leöntöttek volna egy értékes képet.
Több a kár, mint a haszon.

Olvastam a levelet. Semmi mást nem látok, mint, amit sokan állítanak (akik Marton mellé mertek állni) - korrektséget.
https://librarius.hu/2017/10/23/marton-laszlo-az-ertekteremto-radnoti-zsuzsa-levele/
https://szinhaz.org/csak-szinhaz/csak-szinhaz-hirek/2017/10/23/kornis-mihaly-levele-marton-laszlo-ugyeben/

Nem látok beismerést, bár már habzó szájjal, örömittasan bizonygatják a vádlók, hogy lám-lám, győztünk. Pedig ez csak a rövidre zárás tipikus esete. A családért, a gyerekekért, azért, hogy ne rajta csámcsogjon ez a bulvárország, ez a fene igényes facebook-nép.

S az Eszenyi-témához. Lehetséges, de miért nem az egész színház? A Víg nem lehet a hatalom kedvence, simán leamortizálandó. S ahogy hős színészeink kiállását látom, kezdhetjük siratni.

nemóvatos írta...

Marton színházi rendezői profizmusa (rafkós közleménye) nyomán tegnapra ez a vihar nagyobbra sikeredett az éjjeliben, mint a résztvevők előre elképzelték.
A tartalma minden esetre rendesen szétfröccsent és a takarítás helyett a természetes lebomlás lesz a "megoldás".
Tisztább a helyzet aligha lesz, de még néhányan kavarni fognak és persze lesznek naiv "hősök", megmondóemberek, kavarógép médiaszemélyiségek.
Szerencsére lesz (gerjesztve ha kell) más szenzáció is hamarosan.

talalom írta...

Jarisz, te hóttszentség, hogy férfi vagy. Vagy nem a klasszikus pózra gondoltál. Zongorááánnn????

pleinair írta...

Andrikó,

tetszik a macska-egér hasonlatod. A macska, mint ártatlan ragadozó azonos a hímnemű emberrel, kinek számára természet adta áldozatok nőnemű fajtársaik.
Ennél is jobban tetszett egy nagyon régen látott film, aminek szereplői önálló életet élő falloszok voltak, akik a férfiembert irányították, annyira, hogy tulajdonosuk nem is jutott szóhoz, meg se jelenhetett a vásznon.
A sok humoros jelenet mélyén nagy igazság rejtőzött: ahogy a macska nem vonható felelősségre a génjeibe kódolt ragadozóhajlam miatt, úgy a hímembertől se kérhető számon a farokvezérelt viselkedés.
Vagy azért egy emberi társadalomban vannak ennek határai? van valami ösztönök fölötti, ésszel kontrolláló, szabályozó, felsőbbrendű uralom?

(Kár, hogy az említett film címére sem emlékszem. A Filmmúzeumban láttam, betegre röhögtem magam. Jó lenne újra megnézni. :))) )



pleinair írta...

Talalom, a zeneszerető ember zongorai magasságokba emeli az élvezetet. Csak megfelelően nagy darab partner kell hozzá. Minimum egy Botka. Aki pedig az emberminiszter elvárását követve dalol is közben, annak rezonálnak a zongora húrjai. Lehet, hogy ez fokozza az élmény csúcsrajuttatását.

Névtelen írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Névtelen írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
anteus írta...

Egy réges- régi olasz filmban mondják ki az öregasszonyok az igazat: " mozgó tűbe nem lehet cérnát fűzni".
Ennyit a "zaklatásról."

Az erőszakot büntetni kell. Miként a bizonýíthatatlan vádat.

anteus írta...

WASP = White Anglo-Sache Protestant.
A faji felsőbbrendűséget hirdető amerikai náci szerveződés

anteus írta...

WASP = White Anglo-Sache Protestant.
A faji felsőbbrendűséget hirdető amerikai náci szerveződés

PuPu írta...

anteusnak:
Nem náci szerveződés, niindössze a származásra utaló betűszó, amit a gyakorlati életben használhatnak akár hátrányos meglülönböztetésre is, de alapvetően nincs náci tartalma.
Amerika első migránsai a Mayfloweren közülük kerültek ki...

:O)))

anteus írta...

Amúgy helyesen: Anglo-Saxon. Sorry.

PuPu írta...

Kedves névtelenek, Névtelenek, ezerszer kértem, hogy adjatok nevet magatoknak, elfogyott a türelem.
Jöhettek vissza nével. nickkel, szerintem nem túl nagy követelmény, vagy tévednék?

:O)))

anteus írta...

PuPu!
Nincs nekije? Hm.

Nem fárosz, de érdemes átfutni a WASP betűszó keresésével:

https://books.google.hu/books?id=kziqDAAAQBAJ&pg=PT137&lpg=PT137&dq=wasp+tagok&source=bl&ots=6EMPpEeSoP&sig=_XZfOp5MnwcglJPTJQStPCqOBt8&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjahsTtkJHXAhXHYlAKHZyFCeAQ6AEIqwEwDQ#v=onepage&q=wasp%20tagok&f=false

Valamelyest árnyaltabb kép alakulhat ki... :-)

anteus írta...

No jó, akkor itt: Google-ablakban:
Uzsoracivilizáció: A kamatkapitalizmus új világrendje



https://books.google.hu/books?isbn=9634263240

Ez már nyílik.

Valaki, aki nagyon unja írta...

A zaklatás fogalmának kapcsolódnia kell ahhoz, hogy a másik ne legyen partner még egy kacsintásban sem, s ez legyen egyértelmű.

A történet onnan indult, hogy Marton gaz, hatalmával visszaélő csábító, kedves, ártatlan, fiatal színésznő-jelöltek szívének, lelkének összetiprója.

A kedves lehet, az ártatlan nekem nem jön át:
https://www.youtube.com/watch?time_continue=152&v=F57Wbxlx2CI

2perc 50 körül a szerep kedvéért sem nyúlnék a kollégáim alsógatyájába. Nem hinném, hogy ez a gátlásmentesség az utóbbi években alakult ki. Hozzáteszem, nem ítélem el érte, egy előadás lehet ettől érdekesebb, elgondolkodtatóbb, csak nem játssza el akárki.
Az kell hozzá amit állítólag Marton sárba tiport.

PuPu írta...

Hát, nem egy kardinális kérdés, de a WASP nem értékjelző, csak a származást jelzi, és én nem állítanám szembe a zsidó fogalmával, mivelhogy a spanyol, magyar, orosz, piréz stb. sem tartozik a csoporthoz.
Nem kellene neki többletértelmet adni, fehér, angolszász protestáns az akit ezzel a rövidítéssel jelölünk.
Az amerikai elt egy része ide tartozik, mert ők jöttek legrégebben a mai Egyesült Államok területére, ők szervezték meg az életet, ezért hatalmas versenyelőnyük volt a későbbi migránsokkal (magyarok, tótok, lengyelek, stb..) szemben.
:O)))


pleinair írta...

Valaki, aki nagyon unja,

Nem láttam a színdarabot, csak annyit hallottam róla, hogy a meztelenséggel a rendező,
- Sárosdi Lilla férje - a kiszolgáltatottságot, a bántással szembeni védtelenséget akarta érzékeltetni.
Én elég sok aktot rajzoltam, de a férfimodellekben mindig a munka tárgyát láttam. Eszembe se jutottak szexuális gondolatok. Ezért értem meg, hogy egy színdarabbeli meztelenség felülemelkedve a prüdérián, a mondanivalót szolgálja.
A színész számára a pőreség épp olyan eszköz, mint bármi más.

1970 írta...

Kedves pleinair!

Ha megnézed a youtube-ra feltöltött - és fentebb belinkelt - darabot, akkor érzékelhető talán, hogy a mű jócskán túlmegy ezen a dolgon. Itt nem csak a meztelenségről van szó, számomra pont emiatt hiteltelen ez az egész.