2018. január 31., szerda

KOLLEKTÍV MASZTURBÁCIÓ

Olvasgatom a facebook bejegyzéseket, és a guta ütöget.
Csak a DK!
Csak a Feri!
Ki a rokonszenvesebb, Karácsony vagy Feri?
Lehet utána csinálni!
Lehet embernek lenni!

DK. A demokratikus párt.
Töröm a fejem, mi értelme van ennek?
Nem találom értelmét, sőt, a jelenlegi helyzetben egyenesen kontraproduktívnak tartom, mert a szavahihetőség rovására megy, hiszen Karácsony a szocialisták miniszterelnök-jelöltje, míg Gyurcsány úgy ezerötszázszor tette nyilvánvalóvá, hogy nem kíván ezen a választáson miniszterelnöki babérokra törni – hát akkor, hogy jön ide Karácsony?
És ki a DK jobb ötlete?


Gyurcsány vagy beszáll a ringbe, vagy nem, de ez a lebegtetéses attrakció nem tisztességes a választóval szemben, mert nem teremt tiszta helyzetet.
Mint az éleselméjű megfigyelő megállapította már régen: nem lehet egyszerre baxni és szűznek maradni, erre még a legnagyobbak sem képesek, legfeljebb a legrafináltabb hivatásosok a Rákóczi térről.
Hogy erre mi szükség van, arra a DK politikáját tervező agytrösztnek bizonyára van ideológiája, de hát ez nem jelenti azt, hogy igazuk is lenne - az ilyen viselkedés visszaüt előbb-utóbb.
Arról nem is szólva, hogy a langyos megfogalmazások hozhatnak átmeneti sikert, de ha a várt eredmény elmarad, akkor elmaradnak a választók is – némelyik örökre.
Ha van szándék az egyesült ellenzék vezetésére, akkor tessék felvállalni, ha nincs, akkor milyen politikai hasznot hozhat Karácsony Gergely támadása?
Vagy valóban az a cél, hogy dögevő pártot csináljanak a DK-ból?


És ez a kommunikáció is…
Csak a Fidesz! – hirdette nem is oly régen a mai kormánypárt, ami akkor is hülyeség volt, meg ma is az.
Nem csak a DK, de a többiek is, hiszen a DK egyedül nem képes a győzelemre, szükség van ehhez minden diktatúraellenes erő összefogására.
A DK rengeteg nemes ügyet felvállalt, és ez rendben is van, de a kormányváltáshoz minimálisan is egyszerű többség kell, masszív ellenzéki választási részvétel mellett.
Erre kellene mozgósítani, ennek fontosságát kellene magyarázni - ehelyett választanom illene Karácsony és Vona között – mecsoda marhaság!
A franc akar közöttük választani,én a demokrácia és a diktatúra között szeretnék választani  - nem a liba és a kacsa között, hanem a liba és a róka között.
A demokratikus oldal nem érdekelt egy gyenge szocialista pártban, viszont nagyot lendítene a demokrácia ügyén egy erős baloldali mellett egy erős polgári balközép párt – ez lehetne akár a DK is.
Nem hinném, hogy a DK még mindig erősen amatőr jellege hasznot hajtana a pártnak…


Két hónap múlva választások és mi felkészületlenek vagyunk.



Siralmas..

:O)))

133 megjegyzés:

Kovács Erzsébet írta...

Nagyon jó írás.

A résztvevőknek nem tudom, ebben mi a jó.
Szerintem az anyagiak miatti aggódás a fő vezérmotívum.
E miatt veszítették el a lényeglátásukat.
Remélhetőleg, még észbe kapnak.

neveletlen írta...

Kedves Pupu, itt Gyurcsány a legnagyobb 'lebegtető', fejétől bűzlik a láb. Ebben a témában legutóbb tett kijelentése a következő:

"Hallatlan, hogy egy párt minél nagyobb támogatást szeretne" – ironizált Gyurcsány, aki hangsúlyozottan nem kormányfőjelöltje a DK-nak, csak listavezetője. „Adja isten, hogy a demokratikus ellenzék nyerje a legtöbb szavazatot, és adja isten, hogy azon belül a DK-kapja a legnagyobb támogatást. Akkor én vezetem a koalíciós tárgyalásokat, és együtt eldöntjük, ki legyen a kormányfő.”
https://index.hu/belfold/2018/01/30/gyurcsany_ferenc_republikon/

Most éppen 'drukkol' az LMP-nek és Karácsonynak, akikről tegnap még azt állította, hogy lepaktáltak a Fidesz-szel.

A 'kétfenekű' beszéd igencsak jellemző Gyurcsányra, sokszor egyazon beszédében állít valamit és annak az ellenkezőjét is. De sokan beszopják a parasztvakító dumáját, oszt Csakafletóhajrádéká.

neveletlen írta...

'És ki a DK jobb ötlete?' - kérded.

„Az én fejemben van alkalmas jelölt. Én nem kívánok elindulni miniszterelnök-jelöltként.”
http://infostart.hu/belfold/2016/09/20/gyurcsany_ferenc_fejeben_van_alkalmas_miniszterelnok-jelolt/

Szóval jó másfél éve tudja a frankót, de nem mondja meg. Toljad mán az okosat Feri, egy egész ország várja lélegzet visszafojtva.

nemóvatos írta...

Gyurcsány megkerülhetetlen lett.
Kérdés:
1.) legyőzendő vagy meggyőzendő-e?
2.) ki(-k) dönti(-k) el és teszi(-k) meg?

góbé írta...


És még finom is voltál PuPu.

Lassan már rimánkodnak Gyurcsánynak hogy ugyan csináljanak már egy közös listát, - aminek alig több mint egy éve pont ő volt a fő szorgalmazója. Ez is kevés az egójának ?!?
Mindenáron meg akarja mutatni hogy a déká a legtökösebb, ő meg a tikos favorit?
Ki a faxnak mutogat! Ha g.orbán marad, 2020. után nagy eséllyel a török vagy az orosz ellenzék sorsa vár majd rá – is !

Inkább azon lenne hogy a fideszt szoritsák minél lejjebb. Együtt talán még egy kisebbségi kormányzásra is rá tudnák kényszeriteni, feltéve ha nem fordulnak seggel a jobbik felé, bezavarva őket - miután Vonát megpuccsolták, - akár egy fidesz-jobbik koalicióba…

Avagy annyira kell a kampánypénz, hogy pártocskánként akarják összeszedni azt a párszáz-millát? A legütősebb kampányfogás - bár kevesebb pénzért egy, „ A Szabad Magyar Hazáért ” választási párt lenne.

kekec írta...

Pupu, lehet, hogy örültség, amit Gyurcsány csinál "de van benne rendszer" Ugye általános szlogen, hogy "Gyurcsány többet visz, mint amennyit hoz" Ha külön indul a DK-val, szemben az mszp-vel, akik egy szimpatikus jelölttel indulnak - a választók majd eldöntik. És az a legnagyobb közvéleménykutatás lesz.
Egyébként meg teljesen őszinte volt: ha a legerősebb párt lesz a DK, ő fogja vezetni a koalíciós tárgyalásokat. Szerinted akkor milyen esélyei maradnak Karácsonynak? Lehet, hogy majd akkor fogja előhozni a fejéből a jelöltjét. De addig miért hagyná, hogy amortizálják - és elriasszák?

Névtelen írta...

István!Tényleg még finom voltál!

ott voltam a DK alakulóján mert mocsok dolognak találtam amit a mszp a pártaszavazás ügyében produkált.
És alig több mint fél év után elég lett...Akkoriban Nagy Imre és Kádár között kellet volna választani... én azt választottam, hogy inkább nem választok, és csak támogatom őket mert nem volt jobb.
Most amikor olyan témákban tolják túl a biciklit, hogy pedofil papok, állampolgárság. ukrán nyugdíj, és ezt teszik a kampányuk fő üzenetének,mintha a honban nem volnának ezeknél lényegesebb problémák, el fogok oda jutni úgy érzem, hogy megint nem választok...
(Charly-unó)

sphagin írta...

Szerintem elég sok a félreértés az okfejtésekbe.
Azt sem értem, hogy a nagy türelmetlenségben miért nem veszitek figyelembe a kényszerítő eszközöket.
Az, hogy mibe vannak kényszerítve, az ellenzéki pártok, csak úgy teljes, ha azt is figyelembe vesszük, hogy Orbánéknál van a kassza kulcsa, tehát a pénz. Nem áll messze az igazságtól, hogy az EU finanszírozza az Orbán kormányt és végül is nekik köszönhetik a boldogulásukat.
Az ellenzék ilyen helyzetben labdába se tud rúgni és, ha ügyel Orbán arra, hogy nagy társadalmi feszültség ne keletkezzen,, akkor bizony papolhat itt bár ki, bár mit, a bizonytalanok nem fognak megmozdulni. Ha még azt is figyelembe vesszük, hogy egy új rendszer, egy újabb felfordulással és bizonytalansággal jár, ráadásul kiürült kasszával kellene megcsinálni, akkor megérthetjük, ha nem is olyan nagy a lelkesedés erre a munkára !

Anélkül, hogy a saját zsírjukban ne sülnének meg a jelenlegi hatalomban lévők, anélkül nem fog itt lenni semmi komolyabb változás.
Egyszerűen öngyilkosság ugyanis egy olyan győzelem, ami azzal jár, hogy szinte semmiféle lényegi változást nem lehet végrehajtani. Ez csak egy átmeneti győzelmet jelentene, mert a következő fordulóban hatalmas bukás jöhetne !
A jelenlegi pártok ezért is óvatosak és nem akarnak nagyot meríteni, mert abba nagyon könnyen bele is pusztulhatnak.
Van változásra igény, de közel se akkora, hogy az olyanok igényeit is kielégítse, mint amilyenek mi vagyunk.
Sajnos!
Ez van, ezt kell szeretni.
Mint fent is írtam, egy olyan helyzetbe belelavírozni, ami bukást eredményezne később, óriási felelősség !
Ki meri ezt felvállalni ?
Karácsony Gergely ? Szél Bernadett ?
Gyurcsány az biztos nem, mert ettől már tapasztaltabb és jobban lát a pályán.
A lassan járj és tovább érsz elve óvatosságra int itt mindenkit.

Ez okozza azt, hogy egymást püfölik inkább, mert ez csak egy pótcselekvés, jobb híján !
Mást nem nagyon tehetnek, ugyanis, nincs meg a feltétele a nagy változásnak, illetve a választók nem tudják, látják, azt, hogy mi van valójában és merre tartunk.
Az ébredés keserű lesz és a keserű poharat fenékig kell inni !

Meg fogjuk kapni !

Unknown írta...

Haggyuk má' kekec az ilyen okoskodásokat! Gyurcsány a lepcses szájával kibeszéli saját magát is:"ha megtalál egy ilyen feladat, nem ugrok el előle" - mondta anno K. Olgának. Hiteltelenné teszi saját magát. Célja ugyanaz mint Orbánnak, a hatalom. Az a hatalom, amiben már volt részünk. Nem tudta megvédeni a demokráciát, hagyta a fidesz aljas húzásait, de ami a legnagyobb, mindig a fidesz zenéjére táncolt kormányzás helyett. Nem mellékes, hogy a munkatársait sem tudta megválogatni. Most meg 19-re lapot húz a külön indulásával. Annyi esze nincs, hogy most nem a dk támogatottságát kéne felduzzasztani (megjegyzem taszító), hanem az ördöggel is összefogni, hogy az Orbán bandát elkergessék.A Gyurcsány ambícióit ki nem szarja le ebben a helyzetben? Annyira nem politikus, hogy még a helyzetet sem tudja felmérni, ha tovább is az önös érdekei mentén halad.Arról már nem is beszélek, hogy diktatúrát választással igencsak nehéz, ha nem lehetetlen leváltani.Öngyilkos nemzet vagyunk pár ilyen embernek köszönhetően. A tagsága sem különb, ha nem képesek észhez téríteni, hiszen mindenhol a miferinket istenítik, mákszemnyi gondolkodás helyett.

neveletlen írta...

Pupu nem kicsit indulatosan írta, hogy :

'Vagy valóban az a cél, hogy dögevő pártot csináljanak a DK-ból?'

Egyelőre még nem dögevő, csak politikai ragadozó, akinek csak a saját támogatottsága számít, akár hazugságok, árulások, gyűlölet keltés árán is.

'Igaz, Gyurcsány szerint egy ilyen győzelem esetén is lehet, hogy nehezen mennének a koalíciós tárgyalások, akár új választást is ki kéne írni, „de az már egy új helyzet, akkor már megtört a Fidesz legyőzhetetlenségének mítosza.”
https://index.hu/belfold/2018/01/30/gyurcsany_ferenc_republikon/

Hülyeség mítoszról beszélni, utoljára éppen az ő vezetésével győzték le a Fideszt, igaz nagy árat fizettünk érte, minimum 12 év orbanizmust kaptunk a nyakunkba. Oszt ha tovább bontogatjuk az igazság részleteit, akkor azt is meg kéne említeni, hogy a '2018-as győzelmet' követő új választásokon a Fidesznek négyharmada lenne, mert a mai ellenzéket végleg leírnák a zemberek.
Ezért mondják sokan, azok is akik gyűlölik a jelenlegi bandát, hogy a legkisebb rossz mostanság egy minimális Fidesz többség lenne a Parlamentben, talán újabb 4 év elteltével valami csoda történik és lesz felelős, az ország vezetésére felkészült ellenzékünk (olyanok persze, akik bejárnak dolgozni a munkahelyükre). Szerintem ezt Gyurcsány is érzi, nem akar ő igazándiból győzni, azért gyalulja az ellenzéki pártokat, hogy 2022-re egyedüli kakas lehessen a szemétdombon. Vagy ha tetszik, minél többet kiharapni a dögből.

1970 írta...

"Akkoriban Nagy Imre és Kádár között kellet volna választani.."

Na, ez volt az egyik legnagyobb baklövése, de ez még a kormányfői korából ered.
Nem is értem, minek csinálta ezt:(

obsitos írta...

Hát ez az írás most nem tetszik. Kinek használ az ékverés a demokratikus oldalon belül? Nem ártana a választásokig hátra levő rövid időre türtőztetni magukat a véleményformálóknak az ellenzéki oldal gyalulásában. Ha csak nem ez a szándék.

Kapat írta...

Orbán sajnos a legalantasabb eszközökkel tartja össze a bandáját. Amíg ezek az eszközök kemény zablaként, egy kézben tudják tartani az azonos érdekű, gátlástalan társaságot, addig itt nem lesz változás.
A tehetetlenség és reménytelenség közönnyé változott, ez lett a legkritikusabb tényezője a választásoknak. (nem mennek el az emberek szavazni) Ez eleve szétzúzza a változás lehetőségét.
Nos a pártok kicsinyes önzése nem is teszi lehetővé, hogy a legfontosabb feladatuknak tekintsék ennek a ránk erőszakolt hatalomnak a megtörését.
Hiába minden erre irányuló, már majdnem könyörgése a gondolkodó embereknek, ha a pártocskák éppen most akarják kiélni magamutogató ambícióikat.
És ebben én sem látok egyetlen kivételt sem.
A választás lényege így el is tűnik. Mi között is választhatnának az emberek?
Egy hatalmas, minden eszközzel rendelkező, megfélemlítő, egzisztenciánkat veszélyeztető, számunkra ugyan egyre inkább elviselhetetlen, de rendezett massza, - vagy egy eszköztelen, erőtlen, semmiféle kiutat nem mutató, marakodó, koordinálatlan, világos és egyfelé mutató célokat kijelölni képtelen társaság között.
Amíg a fidesz belső konfliktusaival szét nem veri saját magát, vagyis amíg Orbán képes gátlástalan csapatát egyben tartani, addig az ellenzék széthúzása miatt nincs veszélyben a hatalmuk.
Garantált a 2018-as győzelmük, sőt, ha az ellenszék stratégiája nem változik, a 2/3 is.
Ami számomra nagyon elszomorító, hogy az EU képtelen a demokratikus normák betartását megkövetelni a tagállamoktól. Sőt, félő, ha Orbán számára végképp kellemetlen lesz az EU akár gyenge akadékoskodása, a pénzcsapok esetleges elzárása, a felelősségre vonás elől menekülve kilépteti az országot az EU-ból.

1970 írta...

Kedves kapat!

Teljesen egyetértek az Általad leírtakkal.

talalom írta...

Komolyan mondom, nem értelek Titeket. Beszélünk hülyeségeket dögevésről, meg ilyesmikről, holott egyszerű számtanpéldáról van szó. Amit egyébként a fidesz elvégzett: ennek a következménye a választási rendszer, a körzethatárok, a második forduló eltörlése stb.
1. 2014 bebizonyította, hogy a közös lista sem képes mozgósítani a szavazásra, leváltani a kormányt. A közvélemény-kutatások azt mutatják: az idén pláne nem. (Torzíthatnak ugyan, de ekkorát nem tévednek.)
2. A GYŐZTES egyéni képviselőre leadott voksok kb. 1,4 darabot érnek, (a kompenzációs lista miatt) tehát arra kell törekedni, hogy az egyéni körzetekben nyerjen közös jelölt. (Ebben folynak a tárgyalások és eredmények is vannak: nálunk már megvan a közös, de mszp-s jelölt, holott itt a dk-mszp nagyjából egyforma erős, de az mszp-s jelöltet egyénileg többen elfogadják.)
Példa: ha száz voksra van 4 induló (minél több jelölt van, annál kevesebb kell a győzelemhez - ezért törölték el a második fordulót), akkor 26 vokssal már nyerhető a körzet. A 26 szavazat több mint 36-ot ér, míg a második 25 szavazata csak 25-öt. (Lehet, hogy nem 1,4, de 1-nél nagyobb: tehát behozhatatlan az előny.)
Tehát: a listás szavazatok kisebbségével is nyerhet, aki a több egyéni körzetet elhozza. 2014-ben az is megmutatkozott: a közös listára sem szavaztak többen, mint külön-külön. Különben is: állítólag a Gyurcsány többet visz, mint amennyit hoz. Hát akkor?

góbé írta...


Obsitos! Azt az éket tényleg verik rendesen. Mindamellett olyannyira megtisztelő ránk, a poszt és kommentelői részére, hogy a kalapácsot mi tartjuk a kezünkben mind a 100, esetleg 200-an, hogy rögvest elalélok a büszkeségtől.

Sphaginnak külön piros pont!!:"... Ha még azt is figyelembe vesszük, hogy egy új rendszer, egy újabb felfordulással és bizonytalansággal jár, ráadásul kiürült kasszával kellene megcsinálni, akkor megérthetjük, ha nem is olyan nagy a lelkesedés erre a munkára !

Egyszerűen öngyilkosság ugyanis egy olyan győzelem, ami azzal jár, hogy szinte semmiféle lényegi változást nem lehet végrehajtani. Ez csak egy átmeneti győzelmet jelentene, mert a következő fordulóban hatalmas bukás jöhetne !
A jelenlegi pártok ezért is óvatosak és nem akarnak nagyot meríteni, mert abba nagyon könnyen bele is pusztulhatnak..."

Sphagin !!! Te mékk urat szolgálod !?!

Hogy az ország lassan beledöglik xart sem számit! Csak A Párrtunkk!!! Azéjjen!!!
Merthogy gyögyörüen, kristálytisztán leirtad, mire bazirozik G.orbán meg a fidesze.

Momentán még filózok azon, nem-e a legzseniálisabb troll vagy, avagy dupla-szemmellenzős pártapparatcsik.
Ha ez utóbbi lenne nyerő, ne feledd amit már fentebb vázoltam, 2020. után nagy eséllyel az egész dem. oldal pártostól, mindenestől, - ebben többek között ez a blog is benne van, - megy a levesbe.

Kapat! Kár az Eu-t megróni. Orbán ott minden megszavazott, teljesitette a kvótát is, melyet szintén megszavazott! Az Eu-ban nagyjából annyit számitunk, mint '86-os naptáron a légyszar. Amig ott kinn "rendesen" viselkedik, senkit nem érdekel hogy itthon mit mond és mit csinál. Úgy vannak vele, ha nekünk igy jó, nekünk a kotonszökevény kell, - márpedig ez látszik kintről -, együk meg amit főztünk, oszt kiisz.

grund írta...

Hát, megy a kavarás rendesen! Az biztos, hogy a demokratikus oldalnak nem használ a kérdéskör ilyetén felvetése. Kérdés, hogy honnan, kitől/kiktől is eredhet ez az egész? Csak találgatni lehet:
- magas hőfokon lángoló, buta/megfontolatlan hívő/k/től, vagy
- provokátor/ok/tól.

Kinek is az érdeke éket verni a demokratikus oldal amúgy is nehezen formálódó együttműködésébe? A narancstálibok természetrajzát ismerve és különösen az utóbbi napokban lelepleződött kubatovi facebook-seregről szóló írások alapján én az utóbbira tippelek. Nem kéne felülni az így keltett hullámokra, mert ezekkel még beljebb verjük azokat a bizonyos ékeket!
Nem vagyok bennfentes, de azt tudom, hogy Gyurcsányék egy ideje járják fórumaikkal az országot (nálunk pl. a kampányindító óta ismét voltak), de ezekről nem nagyon találkozom írásokkal. Ami van, az meg Gyurcsány-fóbiás alakok fröcsögéséről szól. (lásd: https://444.hu/2018/01/30/a-fidesz-kormany-legdurvabb-menekultellenes-uszitasan-is-tultesz-gyurcsany-ukranellenes-hecckampanya)

kekec írta...

Gabi Tolnai
Milyen nagy szerencse (neked) hogy Gyurcsány hülye a politikához, de te bezzeg!
Amihez hülye: az a partnerei kiválasztása és a propaganda (a személyes PR-jét persze nem ideértve).
Viszont ha "többet visz, mint amennyit hoz" egy közös listára, akkor minek erőltetni? A külön listák esélyt adnak a választóknak annak jelzésére, hogy merre tovább Orbán után? Nem kötelező menüt kapnak, hanem a la cartot. Igazából a helyi jelöltekben való megegyezés lesz döntő. Ott válik el "a szar a májtól"

góbé írta...

Kedves Talalom !

Két hibás, de szerintem legalábbis rosszul megközelitett megállapitásod van:

2014. azt bizonyitotta, ha a potenciális szövetségeseket nyirjuk a fidesz helyett, semmibe vesszük a választók tizezreinek közfelkiáltással kinyilvánitott vágyát, - 2013.okt.23. Müegyetem rakpart: ÖSSZEFOGÁST...- majd 2017.-18.-ban ezt még szemetebbül, aljasabban produkálják, józan, értelmes választó azt mondja magában, ezekre egy hangyabolyt sem lehetne bizni, nemhogy az ország vezetését.
Az összefogást ne keverjük már össze egy kaotikus, a másikat fröcskölő, köpködő, "...most muszájból kezetfogunk de akkoris útállak mint varnyú a rohadt tököt..." tipusú hiteltelen szemfényfesztéssel.

'14.-ben Gyurcsány volt a feketebárány, ma őt kérlelik. "Pártjaink" közül tetszőlegesen válassz ki kettőt, próbáld meg alátámasztani hogy találsz olyan párost amelyik még nem balhézott össze a másikkal ! Sok sikert, nem irigyellek...

A másik: Szerinted hogy lehet úgy egyéni körzetekben korrekten és hatékonyan megállapodni, ha egyébként ország-világ előtt egymásra köpködnek, a másikat fikázzák, mintha a fidesz nem is létezne???
Végül! Ha valaki még egyszer azt mondja, hogy én, meg még innen néhányan vagyunk kerékkötői
a demo. pártjaink mennybe-menetelének/győzelmének, hát összevonom a szöldököm és az mondom hogy mmrrr..., meg még azt is hogy irrgumm-burrgummm...

kekec írta...

1970
Ez a nagyimrés mizéria arra szolgált, hogy egy jobbközép irányultságot fejezzen ki. Nosztalgikus baloldali "miferink" esetében ez életveszélyes lett volna, ha tudnák értékelni a dolgokat, és nem a "Merjünk baloldaliak lenni" lebegne a szemük előtt.
De Pupu már a DK vezetősége névsoránál írt valami hasonlót: Az embernek hajtlépkedhetnéke támad, mert látja a ködbe veszni egy baloldali tömegpárt lehetőségét.
Azóta annyit korrigált óvatosan, hogy inkább balközép vonásokat hangsúlyoz. Persze ehhez hozzájárult, hogy Vona is felismerte a rést, és balról kezdte előzni Orbánt, aki túlságosan jobbra kihúzódott.És neki nagyobb esélye van a jobboldali gyurcsányfóbiások megszólítására.
Hazánkban a balközépnek lehet vagy 10-12 %-os támogatottsága. Annyival meg nem lehet hatalomra kerülni. Tehát a konszolidációs megszorításokért sem kell személyesen elvinni a balhét.

Kapat írta...

Kedves "góbé"!
Ez sajnos nem egészen így van, mert ha egy közösségbe belépünk, az ottani normákat magunkénak valljuk. Sőt, szerintem kötelezőnek kellene éreznünk! A mai Magyarország nem kerülhetne be az EU-ba.
Ugyanis ezek a legelemibb demokratikus emberi normák, melyeket jelen állapotunkban napról-napra megszegünk. Ezeknek tagadását Orbán minden fórumon megteszi, képmutatóan az EU-ban úgymond "rendesen" viselkedik. Akkor a demokrácia felszámolása, itt, európa közepén, egyúttal legalitást is nyer ebben a közösségben? Azt persze megértem, hogy az EU nem volt felkészülve jogilag ilyen renitens kilengésekre, mint amit ez a kormány produkál, de ennyi idő is kevés volt arra, hogy ennek megfékezésére szankciókat alkalmazzanak? Akkor mivégre is ez a közösség? Nem hiszem, hogy csak a pénzszivattyú szerepünket el kellene fogadnuiuk! És az ország sorsa, melyben világosan látható az emberek életének romlása, nem számít?
Nekünk pedig, éppen a demokratikus jogaink megnyírbálása okán,(pl.sajtószabadság), a helyzet ismeretének hiánya miatt "felel meg" ez a banda. Nos, ez sem érdekli az EU-t?
Nem azt esszük, amit főztünk, hanem amit ez a kormány az országra kényszerít.
Azt s sok, kizárólag saját érdeküket szolgáló, törvénnyel alátámasztott törvénytelenséget, amit Orbánék elkövetnek ellenünk, nem igaz, hogy nem látja az EU.
Mindenesetre más reményekkel léptünk be ebbe a közösségbe!

1970 írta...

Kedves kekec!

Nagy Imre a "jobbközép irányultság kifejeződése"? Ez tetszik:)
Azért én azt gondolom, a kivégzett egykori miniszterelnök alakja és neve semmilyen irányultság kifejezésére sem alkalmas. Pályafutása, személyisége inkább a politikai tehetségtelenség példája lehetne. Egy kis kavarás itt, egy kis kavarás ott, huzavona Rákosival, teszetoszaság '56-ban, végül egy beszéd (nov. 4.), aminek nem szabadott volna elhangozni.

góbé írta...




A mai Magyarország valóban nem kerülhetne be az EU-ba. Sőt, messzebb lennénk mint Szerbia, vagy lassan bármely oda törekvő.
DE! Próbálj meg az Eu fejével gondolkodni. Amerika, - főleg gazdaságilag - nem barát, ugyanakkor összeköt bennünket a NATO.
Egy közömbös, de kivetithető példa: Kina megcsinálta azt az V. generációs vadászrepülőt, ami csak az USA-nak van, az oroszok meg még csak a tesztelésnél járnak. Ez EU, bár a franciák ebben az élenjárók, le van maradva rendesen.

Olasz-, Görögországon át tizezrével jönnek a menekültek... A Brittekkel úgy kellene letárgyanli a brexitet, hogy ne az EU lássa kárát s főleg úgy hogy ne teremtsen precedenst, miszerint az uniót könnyedén meg lehet szopatni!

Muszáj lesz megcsinálni a kétsebességes Európát, de a szélsőjobb igy is túl nagy teret nyert. Ha elkapkodják, vagy eltúlozzák, Kelet-Európában komolyan eldurvulhat a helyzet. Oly cizelláltan megoldani, hogy a vesztes ne kisemmizettnek érezze magát, a győztes viszont ne éljen vissza helyzetével komoly gazdasági, politikai és morális probléma is.

Nem véletlen hogy a 40 milliós, renitens Lengyelországot előbbre vették a fegyelmezésben. Lehet mi már csak a '68-as légyszarral vagyunk paralellek...
Mint korábban jeleztem, amig kint G.orbán megfelel a minimális elvárásoknak, leszarják hogy otthon mit csinál...


woody írta...

Pupu egyetértek veled. Ami a legnagyobb hibája az ilyen postoknak, hogy félre viszi a választókat, mert az ehhez hasonlókat rendszerint a DK-sok teszik fel, így a saját szavazó, szimpatizánsaik aktivitása dönti el az eredményt, mely rendszerit Fletó hatalma győzelmével végződik és ezt Gréczyék így is kommunikálják, fenntartva a hívek aktivitását, miközben a közvélemény kutatók rendszeresen a legelutasítottabbként jelenítik meg. Ilyenkor aztán jön a hívek megjegyzése, hogy minden kutató, még az is akik nincsenek ellenük, vagy más esetben rájuk hívatkoznak, hazudnak. A FB-on nehéz reális kimutatást végezni, hisz nem mindegy ki kezdeményezi. Láttam én már olyat is, ahol az LMP-s elnök nyert. Igaz ez ő egyik híve kezdeményezte. Ráadásul az ilyen növeli a megosztást, főleg nem jó ez 2 hónappal a választás előtt. Ma van egy helyzet, akik megegyeztek, megegyeztek, akik nem, nem, ennek tükrében kell tenni mindenkinek a dolgát. A részvétel aránya egyre nagyobb befolyással fog bírni

Cereus írta...


Kedves PuPu !

Feltetted a kérdést," és te kit választanál"? A válaszom, csak az, akiben képességet érzek
a diktatórikus berendezkedés totális felszámolására.
A népszerűség csúcsán állók vagy nem értettek a focihoz, vagy még nem haraptak meg egy kutyát sem. Ha bármit is ajánlani tudok az a rövid türelem, és bizalom.
Feltétlen bizalom a győzni akarásban, és a hozzávezető profi megoldások kivitelezésének támogatásában.

Gabi Tolnai ! Ha fiú vagy akkor leírom: nagy vágómarha lehetsz ekkora intelligenciával, de ha nő vagy akkor csak gondolom.

na, oszt vótá fenn fészbukon írta...

Milyen szálakból fonódott/fonódik a rendszer?
Ezek a fonalak ki(k) kezében van(nak) - hány oldalra és milyenekre vezetnek? Mióta?
Kik az új csoportok?
Vannak közös erőforrások? Mik? Kik? Milyenek? Ki(k) használja(k)?
Kik között vannak azonos vagy eltérő világnézeti különbségek?

https://www.youtube.com/watch?v=oLOQ6ZfLHXc

Valaki, aki ... írta...

Állok, és bámulok ...
Nincs közös cél? Már megint "gyurcsányozás" van? Ki kell szaladni ebből a világból, mert hogy nem vagyunk normálisak, azt fix.

Nincs egy éve még, hogy az ellenzéki pártok nem léptek fel olyan egységesen Orbán ellen, mint amennyire megegyeztek abban, hogy Gyurcsány Ferencet nem, nem, soha!
Végig azt kommunikálta a DK, hogy gyerünk együtt - aztán megunta az ellene folyó nagy összefogást - hiszen a legkedvezőbb álláspont is az volt, hogy a DK jöhet, de Gy.F. nem.
Nem emlékszünk? Pedig így volt!

Aztán Gy.F. farka alá csapott, azt mondta, nem hallgatom ezt a sületlen baromságot tovább, mert ez nem visz sehová (még Botkát imádta az MSZP ezerrel), külön indulunk, passz.

Nekem ez logikus.

Az MSZP úgy váltogatta a jelöltjeit, mint más a ruháját. Én speciel kiütéses vagyok Kunhalmi Ágnestől, Hillertől, Mesterházitól, Tóbiástól és a sok okostól, akik azt gondolják, tőlük forog a Föld. Most azonban meg fogom szavazni a közös jelöltjüket a körzetünkben, akkor is, ha az MSZP-s. Ez a dolgom Orbánnal szemben. Pedig nagyon nehezemre esne (mindezt mondom úgy, hogy a "régi" garnitúrát jobban kedveltem).

Hahó! Ébresztő!

Gyurcsányék idején 160-180 forint volt a svájci frank, felépült egy Duna-híd, túl jónak nem, de stabilnak mondható jogrendszer szabályozta az életet, kiszámítható volt a holnapunk, ha nem is láttunk olyan messze, mint a szocializmusban (mert az egyoldalúan irányított eseménytelenségnek is megvannak a maga jó oldalai). Befejezték az ÁEK épületét, amit Orbán leállíttatott, futott a Tiszta szoftver program az oktatásban dolgozó és tanulók számára, épült 720 km autópálya, megindult a bpesti elektronikus utastájékoztatási rendszer kidolgozása (amit Vitézy Dávidék fejeztek be, learatva a babérokat), stb. , mellesleg közben volt egy pici válság is ...

Nem mondom, hogy minden tuti volt, de aki mondott át, az mondjon bét is - csak az ekézést olvasom, látom, hallom ... itt átgondoltabb véleményeket szoktam olvasni.

Hogy a DK létezik, s Gyurcsány még szereplő, azt bizonyítja, hogy az összes közül a legerősebb, mert ilyen ellenszélben gyakorlatilag kisebb csoda, hogy egyáltalán vannak (az utálatát megindokolni nem tudó sodródók ostobaságáról most ne is beszéljünk).

Hagyjuk ezt!

Menjünk megbízottként a körzetekbe - van itt olyan, aki már jelentkezett, vagy csak mások utálatában merül ki az energia?

Erzsébet írta...

Valaki, aki . írta.....egyetértek véleményével, mi célja van az ismételt gyurcsányozásnak? miért kell ezt csinálni?

talalom írta...

1. Nem értek egyet az összefogással, úgy, ahogy sokan értelmezik, de 2014-ben hallgattam: hátha bejön. Nem jött be... (Az együttműködéssel igen,de az más.)
A fidesz 1998-ban HAT párti koalícióval győzött, egyéni jelöltekkel, de listán kevesebb szavazatot kapott mint az MSZP. Olyan kicsi volt az előnye, hogy 2002-ben fordult a kocka. Akkor jött az "egyatábor", aminek következtében MIND AZ ÖT párt eltűnt - ugye nem gondoljátok, hogy létezik KDNP? Azért maradhatott a cégtáblán, hogy feledtesse a "térdre imához"-t(amit egyébként nem Orbán mondott: ha jól emlékszem, Fodor volt).
2. Egymásra vicsorgás. Én konkrétan (Botkán kívül) arra emlékszem, hogy minden "baloldali" fórum * Kérivel, Kálmánnal, az atv-vel és a Népszavával (még a Népszabadsággal) az élen azon csámcsogott hosszú perceken és oldalakon át, hogy ki, mit mondott - néha csak "állítólag" - a másikra. Az adásidő aztán el is telt azzal, hogy nem azt mondta, nem úgy értette, stb. Egyszer Gyurcsány ki is fakadt Bolgárra, akkor meg nekimentek, hogy korlátozza a sajtószabadságot.
A minap az Egyenesen-ben Kéri meg Kálmán azzal kezdte a beszélgetést, hogy mi az oka annak, hogy ellenzék felől csak a veszekedés hallik. Könyörgöm: a fő szarkavarók kifogásolják, hogy mitől bugyog??? Minden jelzőre,szófoszlányra rávetik magukat - és hang se hallik egyik párt elképzeléseiről sem. Pár napja felhívott a nővérem, hogy most már elege van Gyurcsányból, mert az atv-n azt hallotta, hogy a DK nem fogadja el közös jelöltnek azt, aki 2014-ben majdnem nyert. De én meg itt lakom, és épp aznap kaptam meg a hírlevelet arról, hogy megegyeztünk: a DK támogatja a szoci jelöltet. Az LMP-t ne számítsátok: Balónál Szél az ideje nagy részét Gyurcsány szidalmazásával - nem kritizálásával - töltötte. (Karácsony és Gyurcsány volt ott még.)
Szóval: ki vicsorog, kire? Sztem normális, versengőpártok vannak a néhai fiatal demokraták ellenében.De másutt nem hallani semmit róluk, csak az interneten lehet követni, melyik mit akar, miben tudnak együttműködni.

kekec írta...

Erzsébet
Gyurcsány nagyon jó a személyes PR-ben. "Szídják, vagy dicsérjék - csak beszéljenek róla"
A gyurcsányfóbiások nagyon sokat tettek azért, hogy ne tünjön el a jelentéktelenségben, és ekkora propagandát magáról még a vagyonával sem tudott volna megvenni.
Amíg nem lesz más táltos paripa, én beérem a szamárral is. Nehéz terepre normális népek nem is alkalmaznak mást.

Kedves 1970
Nagy Imre értékeléseddel egyetértek, viszont a nagy többség szemében mégiscsak jobbközép (mérsékelt, nyugatbarát, polgári stb) irányt képviselt. Ezért lehetett jobbos ünnepet csinálni az újratemetéséből. Gyurcsány a nagy többségnek beszélt, és erre játszott. Szerintem akkor még a mellárokat célozta (fideszből kiábrándult mérsékelt jobb) csak utána azokra Vona is rástartolt. Mindegy, hogy mi térítette észhez: némi óvatos balközépre húzodás csak használt a DK-nak. Már az én szememben, de persze ízlések és pofonok...
Gondolj csak Kerék-Bárczy lelépésére.

PuPu írta...

Mondjuk így szokott ez lenni - van egy poszt, szól valamiről, jelen esetben arról, hogy használ-e a demokratáknak a "Csak a DK!" mantrázása, meg, hogy miért is jó a választási harcnak ebben a periódusában Karácsony meg az MSZP ekézése, meg az "úgy akarok jönni, mintha mentem volna" taktika.
A végén természetesen eljutunk oda, hogy a bolsevik Nagy Imréről kiderül: polgári jobbközép politikus volt, meg elfoglaljuk magunkat az "összzefogás" és az "együttműködés" szavak teljesen felesleges szófejtésével, továbbá álmodozással majdani koalíciós tárgyalásokról, miközben éppen a lehetséges koalíciós partnerek ellen ágálunk és buzgón lökdössük őket a Fidesz karmaiba vagy a semmibe.
A választó ezt nem szereti, a baloldali választó meg egyenesen követeli az egységes választási fellépést.
Az okosabbja meg számolni is tud, és azon spekulál, hogy melyik ma a veszélyesebb: bevonni a Fidesz leváltásába a Jobbikot is, vagy hatalomban tartani Orbánt, merthogy ez a valódi tét.
Szóval, bár az igaz, hogy csak az ökör következetes, de az is igaz, hogy választók nélkül nem lehet választást nyerni.
A Parlamentbe be lehet jutni, lehet ott ütős beszédeket mondani, de ellenzékből demokratikus társadalmat építeni nincs mód.
Az ilyen "Csak a DK!" hozzászólásokról meg az a vélenényem, hogy nekem untig elég egyetlen Fidesz, a hátam közepére púpnak se kívánom ugyanezt balról előadva megtekinteni.
Csak az ország, csak a nép! - szerintem.
Persze lehet, hogy tévedek...
:O)))

1970 írta...

Kedves kekec!

Puputól elnézést kérve (olvasva a fentieket), azért meg kell jegyeznem, hogy Jánosi Katalin (NI unokája, gondolom, ő volt az, akinek '56 októberének véres végnapjaiban mesét olvasott, így nem tudott "kevésbé fontos" dolgokra koncentrálni) bizonyára sikítófrászt kapna ettől a minősítésedtől.
Szerintem NI a nagy többség számára nem mond semmit...

neveletlen írta...

pupu 9.14

Te tucc valamit. :)

PuPu írta...

Kedves 1970,
emlékeimben én is 195 magas, hollófekete hajú, világítóan kék szemű vagyok, és sármos, mint Richard Gere, apám meg, az öreg gróf, Őfőméltósága a Kormányzó Úr szárnysegédje...
Az emberek azt hiszik, a valóság nem elég a büszkeséghez, pedig Nagy Imre hozzátartozóinak is lenne mire büszkének lenniük de speciel nem mártír miniszterelnökünk politikai képességeire...

:O)))

1970 írta...

Kedves Pupu!

Igen, ami nincs arra nem lehet büszkének lenni

NewTiborc írta...

Kedves PuPu!
Azért nyisd ki már a szemecskédet légyszi!! Az ekézés nem most kezdődött. Sok sok évvel ezelőtt túllihegve a fidesz prominens emberkéit. És most sem a Gyurcsány kezdte, csak már megtelt a t@ke a Kunhalmi úrleány szövegeivel, már amikor józan volt a kicsi lány. Itt nem a Karácsony Gergelyről van szó. Te nagy f@sz módon Őt teszed fel a képre, pedig nagyon jól tudod, hogy nem vele van a probléma. Ő sohasem ócsárolt senkit sem. Úgy látom nálad nem az a hibás aki mást ócsárol, hanem aki visszaszól , no már most elég. Érdekes a Molnár Gyula megértette miről van szó, ti nem, mert kell a szenzáció.
Mindig találtok egy személyt aki hibás szerintetek, csak egyet felejtetek el, hogy a Ti felelősségetek sokkal nagyobb mert félrevezetitek az embereket. Nézd vissza bejegyzéseidet és gondolkodj el, hogy utoljára mikor foglalkoztál a regnáló hatalom vissza éléseivel?
Ha foglalkoztál is, az mindig a baloldal pocskondiázásnál kötött ki. Nektek nem napirenden tartandó a Kósa, Lázár, stb. ügyek, azon átszáguldottok mint a szuper vitorlás, de a
baloldal kritikáját azt nyomjátok éjjel nappal.
Már hallom a szöveget, a jobbító szándék!! Na ne,nem erről van szó. Nagyon sok okos ember van ebben az országban, csak éppen produkció, az nincs, az mindig a kritizált emberek feleadata lenne, ha hagynák egyesek!!!

Névtelen írta...

kekec, 1970, meg a többi HH számára Nagy Imre ürügyén!

Nagy Imre egy moszkovita gazember volt, aki a gulágra, s a halálba küldte azokat az elvtársait is, akikkel együtt ült horthy börtönében.
egy alávaló gyáva kis spicli volt, egy sima gyilkos, aki bárkit hajlandó volt bármikor hátba szúrni, halálba küldeni, ha sztálin, az oroszok úgy akarták.
nem kár érte, megérdemelte a sorsát, s azok igazi idióták, akik hősnek tartják, s akként ünneplik.
.
.
abramovics voltam, s vagyok

PuPu írta...

Kedves New Tiborc!
Én itt egy jelenségről írtam, nem ekéztem senkit, a képet pedig a DK"közeli" lapról másoltam be, miután kidühöngtem magam.
Mielőtt nekem esel, legalább ennek nézz utána...
Speciel én sz@rok a szenzációra, az én blogom nem akar sem reklámot, sem támogatókat toborozni, néhány éve így is elműködtetem az egyszemélyes szerkesztőséget...
A regnáló hatalom visszaéléseivel meg foglalkozzanak az ellenzéki pártok, mivelhogy engem nem az érdekel, hogy hogyan és mennyit lop Orbán, hanem az, hogy az ellenzék mit tesz azért, hogy ne tehesse ezt és rárohadjon a műanyag lakat.
Ha úgy látom, hogy nem ezzel foglalkoznak, akkor morgok, mert zavar a tettek és szavak elletmondása.
Nem tudom, kikkel sorolsz egy csoportba, én egyébként egyedül vagyok, ritka kivételektől eltekontve mégcsak nem is foglalkozom más bloggerek írásaival, ami itt megjelenik az az én véleményem.
Én egyébként nem akadályozlak benneteket a produkálásban, sajnos leginkább Jancsira emlékeztettek, aki odahívta Juliskát a kert végébe: Látod Julcsa? Ezt itt mind én sz@rtam!

:O))))

PuPu írta...

Te meg Abrakadabra, ne ámokfussál már megint, az élet nem fekete-fehér.
Ez az ember az életét adta az elveiért, úgyhogy megérdemel legalább egy kis tárgyilagosságot - gondolom...

:O)))

Névtelen írta...

Èrdeklödésel kisértem eddig „munkásságod“ Pupu, de amióta Mezökövesdre járok olcsó benzint tankolni, azóta egyre kevesebb idöm van.
Ebben a történetben az mindenképp pozitív, hogy világosan kitűnik a magyar társadalom remek „alapanyag”, hogyan lehet nagy részükből rasszista gyűlöletgombócokat gyúrni tulajdonképpen igen rövid idő alatt, nagyjából 20-30 hónapnyi erőteljes kampányokkal, de ugyan ennyi energiával, közpénzzel akár más irányba is lehetett volna formálni a társadalmat!
Osztán Tisztelt Mellébeszélö Polgárok!.Vajon eljutottatok már gondolatban addig a tényállásig, miszerint a magyar köz-és történelmi szereplök közül Orbán a legnagyobb hazaáruló az eddig feltárt történelmi ismeretek szerint?. Annak idején frissen megválasztott miniszterelnökként gaz, alávaló módon adott tanácsokat haverjainak – „vigyázzatok, ne mi kapjuk a legtöbbet“ – hogyan lehet annak az országnak büntetlenül erkölcsileg és gazdaságilag felmérhetetlen kárt okozni, amelynek védelmére, sérthetetlenségére, alkotmány elött esküt tett! Ha még ezt se merjük nyiltan kimondani, hát ki a frász fogja helyettünk kimondani?
A narancsbolsevik csürhének erre nem kellene büszkének lenni,hogy ilyen sikeresen mosták át az agyát.Több,mint nyolc év polgárháborús viszonyt kellett kialakitani egy ember ellen,hogy lemondása után helyzetbe tudják hozni a semmirekellö,dilettáns felcsúti tolvajt! 2/3 az eredménye annak a több,mint egy évtizede tartó,több milliárd forint közpénzt felemésztö karaktergyilkosságnak és lejárató kampánynak, amit a FizeSSnyikek folytatnak. A gondolkodni nem akaró a 98-2002 közötti időszakot elfeledő választónak, aki bedőlt az ígérgetésnek és a karaktergyilkosságnak és aki most a saját ostobaságát takargatja azzal, hogy Gyurcsány miatt van kétharmad!!Demokratikus körülmények müködtek, azokhoz hülyék voltak, ezért puccsoltak!Lényeges gondolat! A többi, önmagát "demokratikusnak" nevező erő felmérték azt, hogy pragmatikus szempontok miatt nem éri meg nekik egy nyilvánvalóan besározódott politikussal összeállni. Csak éppen azt nem nézik, hogy valójában mitől, kitől sározódott be, valamint azt nem gondolják végig, hogy ha bármelyikük olyan pozícióba jutna, hogy valós veszélyt jelentenének Orbánra, akkor ők is éppen így sározódnának be, előbb vagy utóbb, de biztosan..Orbán amióta a politikai palettán van remekül ráérezve tép szét mindenkit, aki az útjába kerül. Legyen az párt, civil kezdeményezés, vagy egy ország népessége. Végtelenül cinikus, végtelenül arrogáns ez a kurta, akaratos,,zember" Már közel 26 éve a politika bárcás kúrvája és ha nem táncolt volna az összes politikai palettán, még el is lehetne hinni, hogy, azt amit mond komolyan is gondolja.Van egy szánalmasan elmaradott, primitív, ostoba néptömeg is, akinek ez a fos itt körülöttünk a nonpluszultra. Ezt képesek akárhányszor visszatapsolni. Igy a késsel-villával enni tudóknak csak a kispad marad! A másik jómadár igazat mondott,amikor GECInek nevezte! Orbán nem vezéralkat, csupán egy évi 350-400 milliárdos médiabirodalom gyártja a mítoszt neki. A médiabirodalom és a köré húzott mítosz nélkül Orbán egy nemzeti-szotyialista senki.
Szóval majd legközelebb talán ezekre is kellene hangsúlyt helyezni Pupu, de azt amit Orbánék műveltek az elmúlt években nem csak a közpénzzel hanem a társadalmi morállal is, nem szabadna büntetlenül hagyni.

PuPu írta...

Kedves Névtelen, adj nevet magadnak!
Az elmúlt években kétezerötszáz posztot írtam, lassan nehezebb témát találni, mint megírni...
Hálistennek, mindig gondoskodnap rólam a politikusok.
Azt persze le lehetett volna írni kétezerötszázszor, hogy a hiéna dögevő, de eezt elolvasni unalmas, ellenben ha arról írsz, hogy az ember ,iért nem képes seggbelőni a gusztustalan dögöt - az érdekesebb.
Az olvasónak is.
A Szent őrület című poszt arról szól, amit te javasolsz - tízen szóltak hozzá, itt meg már eddig negyvenen...
:O)))


Névtelen írta...

Kedves Névtelen!


Légy Te az első, aki változtat és megmutatja, hogy újat épít a szeretet tégláiból...!


Üdv.: (szintén) Névtelen

PuPu írta...

Én meg a fejetekhez vágom a szeretet tégláit, ha nem adtok nevet magatoknak!
Vagyok én egy rejtvényfejtő?
:O)))

1970 írta...

Kedves Pupu!

Aki valóban az életét adta az elveiért, az egy másik Imre volt (Mezőnek voltak elvei.)

neveletlen írta...

'A bántó mamlaszság, az egészséges határozottság teljes hiánya oly szervesen része Karácsony karakterének, hogy azt képtelenség lenne ilyen hitelesen megjátszani - vagy ha igen, az minimum Golden Globe-ot érdemel.'

http://nyugatifeny.blog.hu/2018/02/01/karacsony_gergot_bevittek_az_emberek_koze_ami_ezutan_tortent_arra_senki_nem_szamitott_video

Mit árul el a hiéna kacaja?

A kutatók felfedezték, hogy a kacaj hangmagassága feltárja a hiéna életkorát, kódolt információkat tartalmaz az egyedek domináns vagy alárendelt státuszáról. Ezeket a vokalizációkat főleg az élelmiszer felett folyó viták során hallatják, például hogy akadályozzák a zsákmányhoz való hozzáférést. A kacaj lehet a frusztráció jele, de akár segítségkérő funkciója is lehet.
http://www.haziallat.hu/nagyemlos/egzotikus-fajok/mit-jelez-a-hiena-kacaja/3068/

PuPu írta...

Hát ja.
De mindenki olyan kalappal köszön, amilyen van nekije...

:O))))

kekec írta...

Pupu, látom eddig begyüjtöttél 13 "nem tetszik"-et. Nyugi, én nem voltam köztük. Viszont amit kifogásolsz, azt a közvéleménykutatók rendszeresen mérik "biztos pártválasztó" címszó alatt.
Minden pártban csak egy töredéke a szimpatizánsoknak a tényleges tagok száma, ha azok a választásukat némi trollkodással támasztják alá: miért is baj? Erősíti az összetartozás érzését bennük.

Nekem az a legnagyobb bajom az ellenzékkel, hogy nem tudtak megállapodni egy demokratikus minimumban, tehát NEM MUTATNAK KORMÁNYZÓKÉPESSÉGET. Hogy fog ez a bolhacirkusz kormányt alakítani? A választások után elkezdődik a jobbos hiszti, nem lesz idő az egyezkedésekre.

Már most egységet kellene mutatni, felállítani egy Árnyékkormányt,(lehetőleg pártsemleges szakbarbárokkal) meghirdetni egy KÖZÖS kormányprogramot, és esküdözni, hogy bármilyen arányok jönnek ki a legnagyobb közvéleménykutatásban, tartani fogják ehhez magukat. Ezt még nyomelemekben sem látom!

Így meg nem nyerhető egy választás - de minek is? Hogy pár hónap alatt megint előrehozott választás lehessen, és addig is Orbánék "ügyvivő" kormányként eltüntethessenek minden bizonyítékot? Vagy a sólyommódszerrel kisebbségből alakíthasson kormányt? A "független" képviselők meg vagy megvehetők kilóra, vagy ingyen jóhiszeműséggel. "Legolcsóbb a jó ember - egy köszönömmel is megvehető"

kekec írta...

abramovics!
Tudomásul vettem, hogy szerinted a padláslesöprő népbiztos újratemetésére ment ki az a rengeteg bolsevik a Hősök terére. Csak akkor miért is volt rendszerváltás?

góbé írta...


Üdv PuPu! A, "... lassan nehezebb témát találni, mint megírni..." megjegyzésed inspirált, egyben érdekelne a véleményed az afféle, a lassan súlyos teherré váló munkaerőhiány megoldására kitalált nyugdijas szövetkezetekről, melyekben az évtizedes gyakorlattal, tapasztalattal rendelkező 60-70 éves kümüvest, burkolót, avagy könyvelőt, jogászt kivánják szerrvezettt formában árufeltöltőként / éjjeliőrként alkalmazni...

Ismerem, sőt elismerem álláspontodat, miszerint mint gondos gazda tied a döntés mind a téma, mind a blog iránya vonatkozásában, én meg hangosan gondolkodtam...


Névtelen írta...

teve

2018. február 1. 18:51!

hitler is az életét adta az elveiért.
légy vele tárgyilagos, meg kis színes!
közeleg a nácik által "becsület napjaként" emlegetett undorító hányinger ocsmányság, szerintem ott a helyed, már csak úgy tárgyilagosan nézve a dolgokat, eseményeket, a történelmet.

sajnos azt kell mondanom mostanra teljesen meghülyültél.
vannak olyan általad elveknek nevezett izék, vagy valamik, amikkel szemben, vagy azok estében
.
EGY ÉPESZŰ FELNŐTT EMBER NEM LEHET "TÁRGYILAGOS"!
.
FEL KÉNE VÉGRE FOGNI, HOGY BIZONYOS ESETEKBEN NINCS PARDON, MEGBOCSÁTÁS, S A TÖBBI IDIOTIZMUS!
.
.abramovics voltam, s vagyok

Névtelen írta...

kekec!

2018. február 2. 8:20!

ok! tudomásul vette mindenki, hogy egy szervilis, önálló értelemmel nem bíró seggnyaló vagy - lásd: "Pupu, látom eddig begyüjtöttél 13 "nem tetszik"-et. Nyugi, én nem voltam köztük." -
.
DE
.
megkísérelhetdéd kiemelni fejedet onnan, hová az orbánseggevége birkák fejét helyezed, még ha az a hely esetedben nem orbán seggében van, hanem máshol.
.
hülyeségeket meg végképp ne beszélj, OK?
az úgynevezett "rendszerváltás" - mely egyébiránt NEM VOLT AZ, hisz ma miben is élünk? - pedig arra irányult volna, hogy ez a kis kurvaország végre a nyugatos, demokratikus jogállami normákat követő demokrácia legyen.
ahol normális életet lehet élni, ahol van jövőképe az embereknek, ahol van jövője a gyermekeinknek, ahol létbiztonság van.

NOS, EZEKBŐL SEMMI SEM SIKERÜLT
.
viszont,
.
IDEJE LENNE MÉGIS MEGCSINÁLNI AZT A RENDSZERVÁLTÁST!
.
kínnal, keservvel fog járni, "Nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket!"
.
DE
.
NINCS MÁS ÚT!
.
ennek a magát magyarnak valló csürhének szembe kell néznie a múltjával, legyen az nem is oly távoli, s legyen az az elmúlt húsz egynehány év!
.
.
abramovics voltam,s vagyok

neveletlen írta...

Gyurcsány Ferenc szerint a korábban emlegetett külföldi bankszámlákon kívül is vannak az Orbán-kormányra vonatkozó terhelő bizonyítékok, felvételek, és még a választás előtt ki fognak szivárogni.

https://mno.hu/belfold/orban-kontra-gyurcsany-akkor-most-kinek-van-titkos-bankszamlaja-2444438

Na végre, éppen ideje, hogy virítson a Feri, mert már kezdtem azt hinni, hogy csak a lotya szája csattogott idáig.

góbé írta...


Te Abra !

Mámegginn' fontosat szóltál, de máámeginn' durván és fölösen alázva, gyalázkodva !
Bird már ki, hogy nem mindenki pont olyan mit te, vegyél erőt magadon és inkább azon gondolkodj el, miért csupán Churcillt idézted..., - ha már nagyon helyesen felveted hogy szembe kell nézni a múlttal.

Fideszéknél Horthy a'zisten ! De volt itt vagy 30-40 évig egy olyan kurzus,ahol nemigen láthattunk hajléktalant, a munkának tényleg becsülete volt. Szemlesütve, óvatosan lehetett simlizni, sumákolni nem pedig a trambulinról, ráadásul büntetlenül, ahol az volt a jelszó,
" aki nincs ellenünk, az velünk van ".

Merthogy ez is a múltunk, nem is olyan távoli és pont ezért szembe kellene nézni vele !
Érdekes módon mindenki nagy ivben kerüli...

Ha az állitólagosan dem.oldal/pártok akár kritikusan is, de felvállalnák Kádárt és a redszerét, vajon lenne-e és ha igen, mekkora hozadéka ? Szerintem elég rendesen.

Inkább ezen filózz, minthogy a nem kevés kétellyel küszködő kommentelő társakat baxtatod!

Amúgy még mindig csiplek...



1970 írta...

"Ha az állitólagosan dem.oldal/pártok akár kritikusan is, de felvállalnák Kádárt és a redszerét, vajon lenne-e és ha igen, mekkora hozadéka ? Szerintem elég rendesen."

Kedves góbé!

Na végre, hogy kimondtad!
Ez lenne a lényeg, de tartok attól, hogy nem fog bekövetkezni, mert ehhez buták:(

Valaki, aki nagyon unja Orbánékat írta...

Kedves Góbé!

Csatlakozom, ha nincs is szükséged rá.

Az "átkos" rendszert sokan ma már titokban dicsérik, mert a divat nem ezt diktálja, s mint tudjuk, a mi drága népünk divatkövető (írhatnám befolyásolható, de ez sem lenne igaz, inkább csak az életbenmaradással azonosítja a megalkuvást).

Tehát szerintem is "többet hozna, mint vinne" végre közelebb lépni ahhoz, ami jó volt, ami a tömegeknek biztonságot adott - illene elismerni. S egyetértünk, aki megteszi, kiléptethet jópár bizonytalant a ködből.

Vagy ... ígérhet az 50 fölöttieknek négynapos munkahetet ... én arra is ugranék.

neveletlen írta...

Szerintetek hiteles KG?

http://hvg.hu/itthon/20180128_Baloldali_ellenzek_Karacsony_Gergely_kommunista_partok_valasztas

1970 írta...

Kedves neveletlen!

Szerinted az ebben a cikkben leírtak hitelesek?
"Legyőzni a kádárizmust" - mintha 2018-ban ebben az országban "tombolna
a kádárizmus", és nem egy pszichopata irányította maffiaállamban élnénk, amihez az ég egy adta világon semmi köze a Kádár kornak.
Komolyan mondom az eszem megáll attól, amit jobboldali és liberális megmondóemberek
művelnek...és amilyen marhaságokat leírnak. Nulla ismeretük van az őket körülvevő társadalmi valóságról.

Valaki, aki ... írta...

Hogy hiteles-e Karácsony - lehet firnyákosabb, mint hinnétek.

Ne felejtsük el, bár 27 évvel öregebb lett mindenki, aki akkor már élt, de Kádár népszerűsége még mindig mérhető - s ezt a propagandát már rég nem fizeti senki, sőt ... a sok földből előbújó zombik, a sok köpönyegforgató, akik akkor is próbáltak magasra jutni, most is, kedveléssel szidják egykori korlátozójukat ...
Ki a szerző?
Mintha csak Orbán kabátjából bújt volna elő. Riogassunk, riogassunk ... hátha Karácsony ellen fordulunk.

Én már csak Orbánék ellen vagyok hajlandó fordulni.

kekec írta...

neveletlen
Ha valaki ott nem hiteles, az a cikk írója. "hazaáruló és tömeggyilkos Kádár"????
Azt hiszem, kevesebbért nem érdemes politizálni, mint amit Kádár tett: a nagy többségnek biztosított élhető életet, miközben hazánk nemzetközi tekintélye is JŐVAL magasabb volt, mint ma. Egyébként meg ha nem is az volt a célja: de a legközelebb hozta a társadalmat a polgárosodáshoz a többi szoci országhoz képest. Viszont történelmileg rövid idő alatt a néplélek (lásd_ Puszták népe ás Kertész Ákos) még nem változhatott: Orbán helyesen ismerte fel, hogy a "demokrácia csak egy kabát" amit le lehet vetni.
Az meg nézőpont kérdése, hogy Karácsony paktált le a törpe szélsőbal pártokkal - vagy azok támogatják egy baloldali irányban? Amit én csak helyeselni tudok: azok a töredék szavazatok is számíthatnak.

1970 írta...

Kedves kekec!

Mondd, mitől "szélsőbaloldaliak" ezek a kis alternatív baloldali tömörülések?
Attól, mert a HVG újságírója azt mondja róluk?
Ideje lenne lassan leszámolni ezzel az ostoba liberális (és ebben egyébként a jobboldallal egy húron pendülnek) mantrával: ami nem tetszik nekünk, mert nem "ballib." azt azonnal szélsőségesnek bélyegezzük, és kiszorítjuk a nyilvánosságból is.
Ezzel egy dolgot szolgál (egyébként a végtelenül ostoba HVG is): a pszichopata hatalmának fenntartását. Nem véletlen, hogy mind a Fidesznek nevezett rablóbanda, mind a liberális új tömörülések tűzzel-vassal irtják a valóban baloldali gondolatokat, törekvéseket, tömörüléseket. Az egész rendszerváltó elit ebben egy húron pendül: pontosan tudja, hogy uralmára kizárólag egy igazán hiteles baloldali szerveződés (amilyen egyébként még a horni MSzP is volt)jelenthet csak veszélyt.
Nézd meg, milyen kollektív Kádár utálat böfög ki belőlük még 28 évvel a rendszerváltás után is (és ebben tökéletesen mindegy, ballib., liberális, jobboldali, vagy fideszmaffiózó az adott társaság). Gondolkodj el egy kicsit azon, hogy ennek mi az oka! Közel 3 évtizeddel Kádár halála és a rendszer vége után mi szükség lenne erre egyébként?
(Amikor valamikor a 2000-es években bemutattak egy Nagy Imréről szóló filmet (talán a Temetetlen halott volt az?!) a HVG azon tapsikolt, hogy most már aztán biztosan mindenki "rohadttömeggyilkoshazaárulónak" fogja tartani Kádárt és rendszerét. Amikor kiderült, hogy ez nem így van, elhallgattak. Mennyire szánalmasan ostoba ez az egész. Mennyire világosan mutatja, hogy NI szerencsétlen sorsa és személye semmi másra nem alkalmas, csak ilyesmikre. Őt mindig felhasználták valamire, aztán dobták.)
Amíg egy bátor, őszinte, hiteles baloldali tömörülés nem jön elő, kritikusan felvállalva a Kádár kort, addig itt marad a mocsár, dagonya és bűzlő ürülék, amiben egyre mélyebbre süllyedünk.

egyvalaki írta...

Véleményem szerint a közös listát azért erőltetik a mszp-sek, mert nem biztosak benne, hogy a 2 párt esetén meglesz a 10%. Pláne a liberálisokkal 15% kéne. A DK-val már együtt összejönne, esetleg a 15 % is.
Ezért mantrázzák mindenhol a közös listát. Ilyen egyszerű.

NewTiborc írta...

Kedves 1970!
Nálad az 5*-os pont. Csak vigyázz, mert az okos semmittevők megesznek.

PuPu írta...

Kedves jó Abramovics, már megint hőbörögsz.
A tárgyilagosság nem azt jelenti, hogy szerelmet vallasz valakinek, hanem azt, hogy semmiféle indokkal nem titkolod el az igazságot, még akkor sem, ha nem illik bele a világképünkbe.
Mondok enked példát is erre - hogy könnyebben értsed, Hitlert használjuk a demonstrációhoz.
Hitler egy embertelen eszmét képviselt, világuralomra tört, milliók halála szárad a lelkén.
De ettől még megáll a tény, hogy az első Világháború utáni megalázott német népnek a fegyverkezéssel munkát adott, gazdasági fellendülést hozott.
Ezt hívjuk tárgyilagosságnak, és ez mindenkit kötelez, aki a történelemmel akárcsak érintőlegesen is foglalkozik.
Persze lehet handabandázni, de akkor a mai embe sose érti meg, hogy miért teltek meg a stadionok Hitler híveivel, miért ordították százezrek a Sieg! Heil! -t, miért tűrte el a német nép, hogy egy diktátor a nyakára üljön. és vágóhídra küldje a gyermekeit.
És akkor azt sem érti meg, hogy mi Orbán diktatúrájának lényege, és akkor agitálhatod akármennyit, nem fog elmenni választani.
A tárgyilagosság nem idiótizmus, hanem az események valósághű értékelése.
És ne sértegessed a többieket, mert egy képzetlen, szellemileg kihívásokkal küzdő seggfej vagy, mint ezt a minap magad is leírtad.
Vegyél vissza az arcodból,
Ha leugranál az egodról az IQ-dra azonnal kitörnéd a nyakad...

:O)))

Cereus írta...


Kedves PuPu !

Úgy látom evvel a kurva nagy "egyetértéssel nyerni fogunk"? Kérlek nézd vissza a 31-i 16.20-s bejegyzésemet. Semmit nem kibeszélve, csak próbáltam utalni várható fejleményekre, amik azóta már sejtetés formájában nyilvánosságra kerültek. Semmi konkrétum, de az ATV-nek már kritika alá kellett venni hogyha lesz is valami, AZ MÁR SEMMIRE SEM LESZ JÓ ! Erre három okoskodó félhülyét sikerült ennek "tárgyilagos" műsor vezetőnek összehoznia. Azt nem tudom hogy sikerült, és milyen szándékkal rátalálnia erre a repedtsarkú Papp Ritára, és a mindenkinek egyenesen szemébe néző Gúr Nándorra. De már nekik legalább sikerült leszarozniuk azt amit még nem is tudhatunk. Ennyi idióta láttán lassan megáll a józan ész és elvesztve hitét lekuporodik.

Attila írta...

Kedves Pupu!

Az ilyen ganészájú abrának nincs itt helye. Kéne csinálni egy új blogot, ezt meg meghagyni archívumnak, így nem veszne el semmi. Szily ezt csinálta a Cinkkel. Ha akadna egy informatikus, az biztos meg tudná csinálni.


Ünv: Attila

1970 írta...

Kedves Cereus!

Gyanítom Papp Réka Kingára gondoltál; förtelmes egy nőszemély:(

Cereus írta...


1970 Köszönöm, hogy kijavítottál !

Valóban rá gondoltam, csak annyira felbosszantott hogy a nevét is elfelejtettem.

Névtelen írta...

teve!

jó szokásodhoz híven megint hülyeségeket beszélsz.
.
DE
.
mit várjon az ember fia egy löttyedt púpu növényevőtől? he? mi? na!
tudod a példád rossz.
azért rossz, mert maga a kiindulási pont, amit választottál téves.
hiszen az, hogy hitler munkát adott a németek tömegeinek, épített autópályákat – miken ma is közlekednek – az nem képezheti alapját egy olyan átfogó viszgálatnak, mely megítéli magát az egész képet.
hiszen a csuti geci is jólétet hozott sokaknak,
.
DE
.
az egészet vizsgálva borzasztó, szörnyű az, az állapot, amit a köztörvényes bűnözők uralma előidézett ebben a kis kurvaországban.
.
nagy imrére visszatérve, csak annyit tudok továbbra is állítani, hogy egy velejéig rothadt valódi sztálinista kommunista volt, aki a scsinovnyiki alkatából következően bárkit, bármikor a bajtársai közül a bitóra juttatott.
az, hogy a számára a legrosszabb helyen volt a legrosszabbkor, lehet akár a sors igazságszolgáltatása is, hiszen „ isten nem kőműves mester” mondá a mester, s igazat szóla!
.
ha már szóba hoztad az IQ-t mint olyat, szívesen összehasonlítom a saját IQ-mat a tieddel, ha és amennyiben vállalod annak eredményének nyilvánosságra hozását.
.
DE
.
vigyázz teve!
már megmérettem, s bizony nem könnyűnek, hanem igencsak nehézsúlyúnak találtattam!
ne legyél olyan, mint a cigány lova!
„ nem vak az kérem! csak vakmerő!”
tudod az egy olyan mutató, amit nem tudsz relativizálni tárgyilagossá nyilvánítva.
.
.
abramovics voltam, s vagyok

NewTiborc írta...

Ma a Civil a pályán műsorba a Benyó Ritát sikerült meghívni.
Fájdalmas volt,nagyon zavarta, hogy a Gyurcsány az ukrán fekete nyugdíjasok ellen uszít,de az nem zavarja, hogy csalással a mi terhünkre kapnak magas nyugdíjat.
Ez a magyar értelmiség értékítélete? Jaj neked Magyarország!

talalom írta...

Bocsi, off!
ttps://index.hu/belfold/.../rendorseg_fokozott_ellenorzes_magyarorszag_teljes_terule...3 napja - Fokozott ellenőrzést rendelt el az országos rendőrfőkapitány Magyarország teljes közigazgatási területére. Ezt az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata közölte szerdán. A rendőrfőkapitány február 1-jén 0 órától június 30-án 24 óráig rendelte el a fokozott ellenőrzést

Vajon mire föl? És nem tudok arról sem, hogy a hat déli megyében fololdották volna a rendkívüli állapotot 2015 óta.

talalom írta...

Ja, a rendkívüli állapot egyik fokozatánál felfüggesztik a GYÜLEKEZÉSI JOGOT!

PuPu írta...

A scsi az káposztalé, tudod, mint ami a fejedben van.
Magyar Jóska meg leginkább azt nézi, hogy az ő személyes sorsa hogyan alakul és a lelke rendben van-e - talál-e valakit, akinél ő különb.
Neked nincs szerencséd, így jártál.
Egyébként a helyedben én is büszke lennék arra, hogy az IQ-m alig marad el a cipőméretemtől.
Abrakadabra, te felettébb buta, közönséges, képzetlen, tudálékos és udvariatlan vagy, nem akarsz véletlen máshol szerepelni?
Itt ugyanis mindenki okosabb nálad, nyomasztó lehet neked, ettől vagy talán ennyire tahó.

:O)))

Valaki, aki ... írta...

Nem gondolom, hogy nekem választani kellene - számomra mindketten kellenek.
Karácsonyra állandóan rásütik, hogy tutyi-mutyi. Nem az.

Itt egy beszélgetés, talán változik a megítélése:
https://www.youtube.com/watch?v=R9JLn-WBr0o

kekec írta...

1970
az mszp-től (ami legnagyobb jóindulattal is csak balközép) balra már hadd nevezzem szélsőbalnak a formációkat. Ez nem minősítés, csak ténymegállapítás. Szvsz a szocializmus bukása után kommunista elveket valló pártok nem igazán realisták. Azokból vársz te egy baloldali néppártot?

PuPu írta...

Kedves kekec, nem az elvekkel van itt baj, hanem a tulajdonviszonyokkal.
A magántulajdonról egy tőkés se mond le szívesen, márpedig szocializmust a magántőkére építeni olyan, mint libapörköltet főzni cserebogárból - nehézkes...
A szélsőségek attól szélsőségek, hogy a céljaikat nem a parlamenti demokrácia keretei között és eszköztárával iparkodnak elérni, tehát egyetlen bejegyzett pártra sem igaz ez a mai pártpalettán...
Szerintem.
Hogy aztán a bejegyzett baloldali kispártok realisták-e?
Fene tudja, ami tegnap irracionális volt lehet, mára reális lehetőség lett...
:O)))

Névtelen írta...

Kedves Pupu! (10:11)

Okos gondolatok. Egyetértek!

Üdvözlettel: "Ketteske"

1970 írta...

Kedves kekec!

Amennyiben a mai MSzP-ről beszélsz, azt nem igazán nevezném baloldalinak. Nem is tudom, minek nevezném.
Ez a ki kitől merre és hol áll teljesen értelmetlen ökörség. Arra jó, hogy az a hatalmi elit, amelyik jelenleg bent terpeszkedik a parlamentben, meg az az értelmiségi elit, amelyik számára az ország jelenlegi állapota tulajdonképpen teljesen megfelelő, mindenkit és minden szervezetet szélsőségesnek bélyegezzen, aki és amelyik ezt a hatalmi konstellációt akárcsak megkérdőjelezi. Ha megnézed ezt a HVG cikket, semmi másról nem szól, mint arról, hogy ezeket a szervezeteket, embereket partvonalon kívülre szorítsák. Ehhez egy dolog kell: az elhallgatás, de ha véletlenül a felszínre kerül róluk valami, akkor azonnal diszkreditálni kell őket, amire a legjobb az, ha "szélsőségesnek" nyilvánítjuk őket. Csak azért, mert valódi baloldali elveket képviselnek. Őszintén.
Mondd, kitől várja az ember a baloldal képviseletét? MSzP-től? DK-tól? Esetleg TGM-től? Együtt, LMP, Párbeszéd, Momentum és egyéb szervezetektől? Te ezektől várod? Tényleg? Sokkal reálisabb a szocialista rendszer bukása után kommunista elveket vallani, mint a fent említett szervezetektől, személytől a baloldal hiteles képviseletét várni.

Névtelen írta...

Kedves 1970! (16:15)

Igen szép eszmefuttatás.

Üdvözlettel: "Ketteske"

kekec írta...

Kedves 1970!
Egyetértek. Ezért írtam, hogy az mszp csak jóindulattal nevezhető balközépnek. De a kiszorítósdi az EGÉSZ ellenzékre vonatkozik, nem csak a "szélsőségre" Egyébként meg én a baloldalnak ERŐS és nem csak hiteles képviseletét várom el. Egy kapitalista rendszer részeként pedig piacgazdasági elveket valló párt a realista. A kis baloldali pártocskák nem azok!
Ha nem amortálta volna "nemzetünk nagyasszonya" és Pufóka a szociáldemokrata elveket, alapjaiban én szocdem szavazó lennék. De ló hiányában beérem a szamárral (DK-val) is.

Pupu
Persze lehet várni a kispártok megerősödésére, én is lerovom a "hülyegyerekek heti adóját" a lottószelvény megvásárlásával, mert adok a Szerencsejáték felügyeletnek egy esélyt, hogy eltalálja a számaimat. De azért nem erre építem a terveimet.

1970 írta...

Kedves kekec!

Egy erős baloldali képviselet csak hiteles baloldaliságon nyugodhat. Vagyis: a hitelesség az egésznek az alapja. Várhatod a világ végéig, hogy erős legyen egy magát baloldalinak hazudó párt, nem lesz az, mert nem hiteles.
Persze, piacgazdasági elveket valló párt lehet csak hiteles. És mi a véleményed az elmúlt 28 év ún. "piacgazdaságáról". Hol tart ennek "eredményeképpen" jelenleg hazánk?
Én elhiszem, hogy a piacgazdaság a szemedben a minden, csak valahogy nem arról szólt ez a közel 3 évtized, hogy nagyon működőképes lenne.
Ettől persze lehet dagonyázni a sárban még az idők végezetéig. Ezek a kis baloldali pátok legalább gondolkodnak azon, hogy lehetne ebből kilépni.

"De a kiszorítósdi az EGÉSZ ellenzékre vonatkozik, nem csak a "szélsőségre" "

Tudod, mi ebben a "mellbevágó"? Amíg a hatalom az egész ellenzéket akarja eltüntetni, addig az ellenzék meg egymást, de főleg azokat a kis baloldali szervezeteket, amelyek legalább megpróbálnak töprengeni azon, hogy ez az egész sz.r miképpen haladható meg. Az elhallgatás a legjobb (liberális és jobboldali) taktika a baloldal eltüntetésére.

Nézd meg ezt:
http://muon.hu/megalakult-a-baloldali-fiatalok-mozgalma/

Néhol megmosolyogtató, DE legalább valami azon kívül, hogy pusztítsuk egymást, hogy mi jussunk be a parlamentbe, közelebb lépve a zsírosbödönből lecsurgó cseppekhez.

góbé írta...

1970 !

"...Én elhiszem, hogy a piacgazdaság a szemedben a minden, csak valahogy nem arról szólt ez a közel 3 évtized, hogy nagyon működőképes lenne.
Ettől persze lehet dagonyázni a sárban még az idők végezetéig..."... mondtad

Ha a népmüvelő elvti' nem tud mit kezdeni a Józsi'bá által rábizott John Deere traktorral, ráadásul nagy igyekezetében, a bizonyitási kényszer okán még el is ba..- parrdonn rontja, azért ne a traktort hibáztassuk !!
Mint ahogy ha a piacgazdasági átalakulásunkat egy könyvtáros-múzeumigazgató vezényli USA befolyás, de akár diktátum alatt, akkor meg ne csodálkozzunk !!

A Horn kormány, Bokros közremüködésével egy időre még jó irányba terelte a gazdaságot, - letörte a 40, (a '92-93-ban akár vágtatónak is igérkező negyven (!!) %-os inflációt, ) aztán lazaságból, lustaságból odaangedték a fazékhoz nemmzetthy kotonszökevényünket aki majd' elájult : "Úristen, mennyit lehet innen lopni..." és "üzent" Joszif Totnak, mag Kaja Ibrahimnak, Simicskán keresztül... - Esztet sose bocsátom meg Hornnak !!
Innen már totál leszálló ágban voltunk, de ez már a sajnálatos közelmúlt.

Végül ! Figyelmezz Finnországra ! 1918-20.-ig hol svéd, hogy orosz fennhatóság alatt állt !
100 év elteltével nézz rájuk és nézz magunkra, most itéld meg az általad dehonesztált piacgazdaságot !!








1970 írta...

Kedves góbé!

Világos, Számodra a piacgazdaság a "szent tehén", ami "megfellebezhetetlen, bírálata tilos" (mint anno a parancs a katonai szolgálati szabályzat alapján).
Én másként gondolom. Elhiszem, hogy 100 éve így, meg úgy Finnországban, de napjaink valahogy nem erről szólnak. Nálunk pláne, de az EU-ban és az USA-ban sem (trumpli a legjobb bizonyítéka ennek).
Én elhiszem, hogy a körülményekre (múzeumigazgató egykori miniszterelnök megítélésében maximálisan egyetértünk, pszichopatáéban még inkább) rá lehet kenni mindent, na de közel 3 évtized után sem lehet azon gondolkodni, hogy itt valami probléma van???

"Esztet sose bocsátom meg Hornnak !!"

Amennyiben amiatt haragszol Hornra, hogy ő engedte volna oda a húsosfazékhoz ezt az őrültet (szerintem ehhez Hornnak vajmi kevés köze volt), akkor a legnagyobb haragodat azokra kellene zúdítanod, akik ezt a barmot, meg az egész kompániáját pénzelték, támogatták, nyomták előre (pl.: Soros, Konrád, egykori liberálisok és holdudvaruk, meg az említett múzeumigazgató, Torgyán, meg Dávid I., és sorolhatnám az idők végezetéig sajnos). Már, ha következetesek vagyunk...

góbé írta...


Kedves 1970 ! Nekifutok mégeccer!

Anno volt itt egy redszer, mely vallotta: "épitjük a szocializmust", "aki nincs ellenünk velünk van", ill., - ezt már Góbé mondja - arra szép szelet friss kenyérre, mely Magyarországot jelképezi, azt a kevés vajat, - mely a megtermelt javakat, azok eredményét mutatja - törekedjünk egyenlően elkenni, elosztani...,
Ez volt az a rendszer amely szinte egyedülállóan, a rendező - szocialista - elvek megtartása mellett a klasszikus piacgazdaság pozitiv hozadékkal biró vivmányait is nem csupán megkisérelte beintegrálni a rendszerbe, de valós, mérhető eredménnyel meg is tette.

Felismerte, a tervgazdálkodás nem lehet azonos a tervutasitásos rendszerrel. A dolgozót az alsó, közép, de felső szinten is érdekelté kell tenni az eredményben, a hatékonyságban.

/Anno a PG tanárom ezt értelmezni nem birta, igy a PG órákat a küzeli "Druzsba" kocsmában tartottuk meg barátaimmal, igen eredményesen..."/

A '80.-as években kibontakoztak a piacgazdaság felé történő orientáció már nem csupán csirának nevezhető intézményei. - Vgmk., gmk., "kis"-szövetkezetek... Ezeket ma egyéni vállalkozásoknak, bt-k.-nek, kft.-k-nek hivják.

A későbbi főokosok ezt, a rendszer utolsó rúgásaiként definiálták, holott - nekem ez meggyőződésem, - hogy a hatékonyság irányába való törekvés módjának felismerése volt a motiváció.
Közszájon forgott anno, az un. "konvergencia-elmélet", mely szerint a két, látszólag antagonisztikus ellentétben álló rendszer önmagáról lesikálva a fölös ellensúlyokat, átvéve a másiktól a hatékonyság irányába vezető pozitivumokat, egymás felé közelit. Hogy eléri-e
egymást s ha igen mikor, kit érdekel ha az irány jó, és esélyes...

A nicknevedből vonatkoztatva, - nehogy felkapd a vizet, - erre nemigen emlékezhetsz, akkoriban valszeg Robin Hood, vagy "Tilinidzsa teknőc" voltál valamelyik játszótéren...

Jegyzem e törekvés a Ny.-i demokráciákban sokkal rudalmasabban ment végbe, gondolj arra, mig a SU létezett, aranykora, aranyélete volt a brit, német, francia - itd...- melósnak, azóta csak nyilik ott is az a bizonyos olló...

Lehet túl korán jött Gorbacsov, vagy a SU nem birta már a nyomást, de tény, az a bizonyos orientáció félbemarad s jött az un. rendszerváltásnak titulált, az országunk kifosztását eredményező manőver.

Finnország: Ennek is nekifutok mégeccer, ott nem száz éve volt jó, hanem most.

Finnország csupán 100 éve független !! Korábban svéd, majd orosz gyarmat volt. Az elmult 100 év alatt tudományban, technikában, életszinvonalban, innovációban a legelsők közé jutott.
Példájukat az általad lefitymált piacgazdaság okán vetem fel.

Horn, 1998....

A választások első fordulóját lazán nyerték. A babérokon ülve a 2. forduló előtt ellazsálták a kampányt, nem hivták föl a választók figyelmét a várható jobboldali összebutorozás veszélyére, nem mozgósitottak. A 98-as választás volt az eddigi leggyérebb részvételü, és NEM! a jobboldali szavazók maradtak otthon.

A másik, talán a legnagyobb tévedésed: Miért azokra kellene haragudnom, akik a saját vélt, vagy valós érdekeik szerint G.orbánt támogatták??? Elveikhez igazodva tették azt ami szerintük helyes. Persze a szimpátiám nem az övék, de ugyan mit kérhetek számon rajtuk...

Annak idején sem Hunyadi János, sem Görgei Artúr nem toporzékolt a török avagy a császári sereg előtt, hogy túl sokan vagytok, meg több ágyútok van mint nekünk, ez igy nem ferr, hanem mindegyikük a saját maga oldalát igyekezett megerősiteni, ill. megfelelő stratégiát, taktikát alkalmazni.- döntően eredményesen.

Ezt vártam, várom el a "" mieinktől""...


góbé írta...


Bocs, most hogy beütöttem látom, krrrva hosszura sikeredett, ami az általam nagyrabecsült hatékonysággal szembe megy.
Azérr', hátha valaki végig birja...

1970 írta...

Kedves góbé!

Annak idején egy Helmut Schmidt nevű (egyébként óriási tekintéllyel bíró) német kancellár azt mondta (a rendszerváltás idején, amikor már egy másik Helmut volt a kancellár): "magukkal az a probléma, hogy a második lépést az első után akarják megtenni". Valami hasonlóról írtál az elején.
Finnország több tekintetben is példa lehet(pl.: oktatásügy, amit alaposabban ismerek), de ebből nem hiszem, hogy a piacgazdaság általában pozitív kicsengésűnek mondható. (Nálunk közel 3 évtizede piacgazdaság van, vagy tévedek? Legalábbis árnyaltabban kellene nézni ezt a kérdést!)

Hornnal kapcsolatban nagyon nem értünk egyet. Lehet, hogy ellazáskodták a második fordulót, de ott azért a Torgyán doktor szerepe sem elhanyagolható. Hornnak ebben a legkevesebb szerepe volt.

"Miért azokra kellene haragudnom, akik a saját vélt, vagy valós érdekeik szerint G.orbánt támogatták??? Elveikhez igazodva tették azt ami szerintük helyes."

Nem tudom, olvastad-e, egyre másra születnek mostanában a beismerések arra vonatkozóan, hogy látták a pszichopata "emberi minőségét" már '89-ben. (Legutóbb éppen Konrád Gy. vallott erről). Milyen elvekhez is igazodtak akkor? Nem éppen arról volt szó, hogy mindegy, csak bukjon az a rendszer ('89 - Konrád, SzDSZ, Mécs és mások), vagy az MSzP kormány ('98 - Torgyán, Dávid és mások). Ezek miféle elvek?

("A nicknevedből vonatkoztatva, - nehogy felkapd a vizet, - erre nemigen emlékezhetsz, akkoriban valszeg Robin Hood, vagy "Tilinidzsa teknőc" voltál valamelyik játszótéren..." - :)))) Ezen jót nevettem! Szerintem egy kicsit elcsúsztál az időben!)

neveletlen írta...

Ki a rokonszenvesebb, Karácsony vagy Feri?
Eldőlni látszik a kérdés a független közvélemény kutató szerint.
https://index.hu/belfold/2018/02/05/karacsony_nepszerusegben_beerte_orbant_de_alkalmassagban_alulmarad_median-kutatas/

Karácsony a Medián népszerűségi listáján 46 százalékon áll, holtversenyben Orbán Viktorral. Érdemes ezt a 46 százalékot úgy nézni, hogy a Mediánnál baloldali-liberális politikus Szili Katalinon kívül legutóbb 2006-ban állt ezen a szinten ...

góbé írta...


Kedves 1970 !

Nem nagyon van köztünk vita, legfeljebb a tárgyilagosságban.

Az sehova nem vezet ha azt ellenfél szemére vetjük, - mégha Torgyánnak hivják is, - ha saját érdeke szerint tesz, cselekszik. Azaz ŐŐŐ dóga. Közünk hozzá..??

Olyan hogy piacgazdaság, nálunk még sosem volt. Olyan igen, hogy a 40 év alatt megteremtett, felhalmozott értéket először xarér-hu...-, ill..-vizeletért eladtuk, a vevő meg az azt müködtető dolgozókat, sőt proletárokat(!) szétzavarta, a termelést megszüntette, a kiüresitett piacon meg ő lett a faxagyerek.
Nem mindeni csinálta igy! Vesd össze akár Miskolc-Ózd, és Kassa példáját.
Kassa ma is önti az acélt a régióra. Próbálják ingyen, vagy valamivel olcsóbban megvenni, de úgy nem adja magát !

Antallal meg elhitették az usákok, egy tömbben prolikat ne hagyjon hagyjon megmaradni...

Lehetne még ezt szinezni az eltékozolt könnyüiparral, a cukor-, dohánygyárakkal, a falvakat életben tartó TSZ-ekkel. Ebek harmincadjára került szinte minden... Lassan százak fagynak meg fütetlen lakásokban, miközben tuskólábu labdarúgóink fütött gyepen vakargatják amit a lábuk közt találnak.

Ez ! Neked ! Piacgazdaság ?!? Ugyanmmááá...

1970 írta...

Kedves góbé!

Jó, igaz, alapjaiban nem köztünk van a vita. Az eltékozolt könnyűipart, meg élelmiszeripart a saját családi érintettség révén jól ismerem. Szüleim elég sokat meséltek...
De, ha azt mondjuk a pocsék gyakorlatra, az ország tönkretételére, hogy az "nem piacgazdaság", csak a pozitív példa a "piacgazdaság", akkor az elég faramuci értelmezés. Akkor nálunk mi van? 1990 óta mindenki azzal döngette a mellét, hogy nálunk "szociális piacgazdaság" van. Akkor ez mi? A tervgazdaságon és a piacgazdaságon kívül van más is? Vagy csak a "jó gyakorlat" a piacgazdaság, a "rossz gyakorlat" nem az?

Én nem azt vetettem a szemükre, hogy a "saját érdekei szerint" cselekedtek, hanem azt, hogy ezt az őrültet támogatták. Elmondtam már, hogy számomra SENKI nem hiteles, aki akár csak egy fél másodpercig is támogatta ezt a hatalommániás őrültet és pártját. Horn szerepe a legkevesebb volt a hatalomra kerülésében, sokkal inkább azoknak vethető ez a szemére, akik pénzelték, támogatták, holott - saját beismerésük szólt erről - akkor is pontosan tisztában voltak azzal, milyen ember. Részükről talán ideje lenne egy apró bocsánatkérés...

És azok vajon mikor kérnek bocsánatot, akik felelősek azért, hogy ide jutott az ország (és amit olyan jól leírtál fentebb). Jó tudom, "mindannyian felelősek vagyunk", de ezt hagyjuk. Itt lenne az ideje 28 év után átgondolni azt, mivé lettünk, és ennek mi az oka...

NewTiborc írta...

Góbé, ne komolytalankodj, légy szíves. Ha a Hornnak nem tudsz megbocsátani, meg a hasonló politikusoknak, akkor már a regnálókat régen brutálisan bántalmaznod kellett volna, de nem tetted, csak károgsz. Mellesleg ez olyan TGM duma, miszerint nem a tolvaj a hibás ,hanem aki nem atom biztos bunkerba tette az éléskamrát, mert hátha lesz az egereknek atombombája. No ne, ez olyan van sapkája, nincs sapkája, másoknak meg nyugodtan loboghat a haja.
Az meg hogy miről ki tehet, hát nézz körül a megmondó emberek és a dicső magyar értelmiség körében. Segítsek? tudod Te magad is, csak az utolsó: Lévai Katalin elvtársnő. Te elhiszed, hogy ő azért indul mert le akarja váltani ezt a kormányt? Vajon mi az oka, hogy keresztbe tesz annak a pártnak akinek elfogadta a miniszterségét? Avagy Szél Bernike szerinted normális? Ugyanis a józan ész szerint két eset lehetséges,ha elhiszi, hogy Ő egyedül le tudja váltani a kormányt, akkor baj van az emeleten, ha meg nem hiszi el, csak kamuzik, akkor meg még nagyobb a baj, mert akkor egy politikai kalandor a háta mögött a Schiffer öcsivel. Az a legbosszantóbb, hogy kitátja száját, rád mered a szemeivel és várja, hogy tapsikolva hidd el a hülyeségeit.

góbé írta...


1770 !

Te a hiénától vársz bocsánatkérést, aki a képedbe röhög, kihasználva hogy gőzöd, gőzünk nem volt a valódi piacgazdaság mibenlétéről, - pedig ha kissé odafigyltünk volna, Marx is leirta. De erre a mocskos vitcsaftra még ő sem gondolhatott 1847-48-ban, miszerint elzavarnak a téged megillető jusstól, majd mindent felzabálnak?!?

Marx-Engels valami olyasmit mondott, hogy Te, meg én, meg sokan mások eladjuk munkaerőnket,képességünket, cserébe azért a minimumért amit a mi és családunk létfenntartására szükséges.
Az általunk megtermelt érték, vagy jószág többszöröse annak amit ellentételezésként megkapunk.
A különbözet a tőkés haszna, a profit, aminek döntő többségét rendes helyen visszaforgatja a gazdaságba, - a kisebb részét, magára forditja - osztalék. -
Ennek okán kutatásokat finansziroz, modernizál a még nagyobb hatékonyság érdekében, mely igy a tőkét is növeli. Fejleszt, innovációs programokba fektet.
Minél feljettebb, innovativabb egy rendszer, annál nagyobb szükség van egyre kvalifikáltabb proletárra, akit ennek megfelelően mert muszály, meg is fizet. ( Franciaországban a jelelegi netto minimálbér 1400 Eur. -420.000,-Ft., az árszinvonal átlagosan 15-25 %-kal nagyobb. Forrás: én. Kis számtan, kinek jobb és mennyivel...)

Vegyél rá valakit, kérdezze meg mészároslőricctől mi azaz innovácijó...!

Kotonszökevényünk EU-s pénzekkel kitömött kegyeltjei, még az életben nem mérettettek meg a valódi piacon, az un. piacgazdaságban !!
Attól faxagyerekek, hogy "törvényekkel kikövezve" nekik biztositják az EU felzárkóztatásra szánt forrásait. A nerrileg számüzött versenytársak hiján, amig g.orbán mocskos keze óvja őket esélyük nincs hogy veszitsenek.

Még mindig hiszed, hogy itt piacgazdaság van??








góbé írta...


Kedves Tiborc!

Ha az ellenfél csapata a pályán velünk szemben a győzelmre tör, nem értem min is csodálkozol.
Azonban ha egy-egy csapattársadról látszik hogy lazsál, nem teszi oda magát, nem hozza szorult helyzetben a tőle elvárható maximumot a CSAPAT érdekében, nem csupán jogos, de kötelezően elvárható a kritika, amit a pályán kemény lebaszásnak hivnak...

Amúgy miből gondolod hogy a'zelempé prominensei, avagy Lévai Katinka nálunk csapattagok?
Ennyire naiv nem lehetsz!


NewTiborc írta...

Kedves Góbé!
Bocs, hogy belepofázok az oktatásba, amit 1970!-nek nyujtol, de szerintem Ő - velem együtt - nem a hiénától vár bocsánatkérést, hanem az embereket félrevezető mindig okos észosztóktól, mint Kéri, őfelsége TGM és Horn de nem Gyula stb. és még sokan mások.
Légy szíves olvasd el az alábbi cikket és próbálj választ találni a feltett kérdésekre és talán akkor nem szegény Horn Gyula lesz a fő okozója mindennek.
https://nepszava.us/az-mszp-nem-butasagokat-beszel-hanem-hazudik/

góbé írta...


15.10.-hez! Bocs, mellényultam, természetesen a megszólitás 1970. !!!

kekec írta...

Na látjátok, Horn a legjobb példa. Merthogy 1998-ban az Mszp kapta a legtöbb szavazatot (elvileg tehát győzött, ezért eléggé ...khm fals azt mondani, hogy odaengedte Orbánékat)
Csak aztán Orbán koalíciót kötött Torgyánékkal. Mi a biztosíték arra, hogy ezt nem tudja újra megcsinálni? Pl az lmp-vel? Vagy az ellenzék által támogatott egyéni jelöltek közül néhányat bepalizva?

1970 írta...

Kedves góbé!

Ahogy itt lentebb írta NewTiborc, én nem a hiénáktól várnék némi bocsánatkérést (tőlük ezt nem érdemes várni, nekik a börtönben a helyük), hanem a rendszerváltó értelmiségnek nevezett elit tagjaitól, meg a NewTiborc által megnevezett megmondóemberektől. Szerintem nem kis részben nekik köszönhetjük azt, ami ma van. Sok mindenért bocsánatot kellene kérniük, legelsősorban is azért, mert szétcsesztek egy rendszert, ami helyett létrehozták ezt a mocskot, ami most van. Másrészt bocsánatot kellene kérniük ezért a pszichopatáért. Utóbbit mondjuk kezdhetné Soros, meg Mécs, meg Konrád, folytathatná Kéri, aztán sorban az összes többi...
Egyébként persze ez nem piacgazdaság, ez egy maffiaállam, de akkor hová tegyem az ezt megelőző 20 évet, ami megágyazott ennek az őrületnek. Teljesen jól jellemezted a fentebbi egyik beírásodban hazánk jelenkori állapotát. Siralmas, de volt egy út, ami ide vezetett.

1970 írta...

góbénak kiegészítés

Lévai Katicától bárányhimlő kiütések jelennek meg rajtam, ha meglátom:)

góbé írta...


Kedves Tiborc !

Nagyon sajnálom hogy zokon is veszed, meg oktatásnak is nevezed tőke marxi értelmezéséről leirt, végletesen leegyszerüsitett mondataimat, melyet annak alátámasztásául kivántam felhasználni 1970 felé, miszerint itt nálunk, olyan hogy piacgazdaság véleményem szerint eddig, 1948. óta még sosem volt. Előtte is alig...
Ez egy afféle sajátságos hangosan gondolkodás, mellyel nem kell azonosulni, de zokon sem kell venni ha a klasszikusokat használom vélelmezésem - mely akár hibás is lehet,- alátámasztására.

Az észosztókkal kapcsolatosan csak annyit javaslok, tedd azt a mit én. Amikor már ordit, hogy ezen "észosztók" egymással versengve lihegnek hogy fókuszba, meg képernyőre kerüljenek, s ebben az sem gátolja őket hogy rendszeresen akár önmaguknak is ellentmondanak akár egy héten 2-3-szor is, kiméld magad s ne foglakozz velük.
Hogy mások foglalkoznak esetleg, az mások dolga...

Horn Gyula:

Nagyjából 4 éve terhelem/szinesitem a blogot kommentekkel, veled együtt. Ennyi idő elég kellett vonlna hogy legyen annak leszürésére, amit már többször is virtuális papirra vetettem, Kádár óta Göncz és Horn volt volt az utolsó államférfi.
Kis odafigyeléssel, talán nem irnál ilyen blődséget nekem tulajdonitva, miszerint

"...talán akkor nem szegény Horn Gyula lesz a fő okozója mindennek..."

No akkor szájadba rágom ! Góbé szerint Horn Gyula volt az utolsó, akár a pártérdeket is az országéval szemben háttérbe szoritó Államférfi ! Bevállalta Bokrost a csomagjával, mellyel nemcsak elkerülte a vágtatónak igérkező inflációt, hanem 40-ről 10 % alá szoritotta azt, ugyanakor a gazdaságot növekedési pályára állitotta.
Bokrostól, jó politikushoz illően, - szerintem vele egyetértésben - miután Bokros népszerüsége a béka seggét verte, az eredményessége viszont bármely elődjétől és későbbi utódjától magasabb szinten volt, taktikusan megvált.

Az MDF kormány ámokfutása utáni stabilizációt, növekedést a választók is érezhették, mert a 98.-as választások 1. fordulóját simán hozta az MSZP. Mégpedig a legcsekélyebb részvétel mellett. Először, s eddig utoljára 60% alatt, a második fordulóban is !!!

Annak idején én is abban voltam az első forduló után, lefutott, megnyert a meccs. Ha választópolgár elégedetten elpihen, főleg ha nem mozgósitják, figyelmeztetik, egy dolog. De a politikus legyen résen!
Ez volt az egyetlen választás, amikor a 2. fordulóban TÖBBEN mentek el szavazni, mint az elsőben. Sajnos NEM a baloldaliak.
Hornék itt elaludtak, elbaxták! Államférfiság hiján az utódok nehogy javitani, de megközeliteni sem tudták.

NewTiborc írta...

2018. február 5. 15:32
Kedves Góbé!
Lehet, hogy kicsit naiv vagyok én inkább másnak nevezném. A lényeget megint megkerülted. Keresgélj csak, hogy kiket illene hibáztatnod, biztos fog változni a véleményed.
Ha naiv embereket keresel, nézz körül az MSZP-ben, szegény fejük képes volt elvándorolni Erdélybe egy kis megaláztatásért. Ennyire még én sem!!! Ha elötte megkérdeztek volna, azt mondtam volna nekik, fijuk nyugodtan maradjatok itthon. Ámen.

NewTiborc írta...

Kedves Góbé!
Bocsi, de bejegyzésed később jelent meg, így OK!
Egyet azért engedj meg. A neheztelő kijelentésed Horn Gyuláról a sok említett probléma környezetében azt sugallja sok olvasónak, hogy csak Ő tehet mindenről. Hidd el, ha a két bejegyzést egyben olvasom, fel sem merült volna bennem a gondolat. Lehet, hogy az én tyúk eszem az oka, de nem emlékeztem rá, hogy milyen összkép van a Te kobakodban a volt min.elnökről.

góbé írta...


Szassztok !

Mindenkinek, akik a "megmondóemberekre" mint xarkeverőre hivatkoznak!

Máá' mméér bánccsuk őket?!?
Ezek abból élnek, hogy egymással versengve, a tutibbnál, a tutibbat monggyák meg. Ha egy kicsit uncsi, vagy leült a dolog, üresjárat van, akkor bedobnak egy frenetikusat.

Lásd https://24.hu/kozelet/2018/01/19/tgm-igy-gondozd-az-orbanodat/

Filózzunk inkább azon, ki ad nekik erre municiót !

Sphagin! New Tiborc! Talalom! - a régieket mint Csakafidesz? nem is emlitem és bocs azoktól akik kimaradtak, - ha a minket vállaltan képviselő demokratikus pártok nem a trambulinról fikázva, alázva egymást abban a hitben hogy aki hangosabb és alázóbb az egyben hitelesebb is lesz, - példa rengeteg van de nem kivánok túlterjengeni, - kulráltságot, toleranciát egymás iránti empátiát tanusitanának, a "megmondóemberek" is legfeljebb tanácstalanul találgatnának, hümmögnének.

( Lehet hogy én vagyok a 100-adik??? hurrá!!!)

Névtelen írta...

te góbé!

csak annyit tudok neked mondani, amit Písekben a kapitány mondott svejknek, mikor a térképen végigkövette Budejovicei anabázisát:

"herkulesi munka volt!"
.
mármint az amit ezzel a két HH-vel folytattál eleddig,s akkor még az általad nevesített többiről nem is beszélek.
.
csak az a gond, hogy olyanok ezel mint Baloun, mikor azt mondja: nekem mindent kétszer kell elmagyarázni
.
magyarázhatsz ezeknek napestig, ha nem himbálod a tevéét az orruk elé oda se figyelnek.
.
azé csak jáccál velük, jókat derülök az értetlen fogalmatlan marhákon, meg a te értelmetlen kitartásodon
.
.
abramovics voltam, s vagyok

góbé írta...

Hájj Abra !

Ugyanmáá! Szájjááá be, csak előbb vonnyáá köbgyököt magadból !!!

Névtelen írta...

Kedves Mindenki!

"A paraszt bácsi igyekszik a Parlamentbe. Biciklijét a falnak támasztja. Mire az őrök:
- Bácsikám, hát nem gondolja komolyan, hogy csak úgy letámasztja ide a biciklijét? Hát ide
politikusok járnak!
- Politikusok? Igaza van, akkor jobb lesz, ha lelakatolom."

Üdvözlettel:"Ketteske"

kekec írta...

Kedves 1970,
tényleg Kádárhoz mérhető politikus volt Horn. Képes volt az ország érdekét a pártja érdekei elé helyezni - aztán ugyanúgy behúzta a fékeket az eredmények láttán, mint Kádár az gazdasági reformjai után. Mindkét esetben a párt "baloldali" erényeit hangoztató, viszont a saját érdekeiket követő vezetőségi tagjainak "köszönhetően" Ezért nem igazán tudok tapsikolni egy "baloldali" fordulat hangoztatására.
Azaz az mszp a legjobb példa arra, hogy "Minél inkább változik, annál inkább ugyanaz"

A megmondóemberek meg már akkor leszerepeltek a szememben, amikor öszöd után beálltak a jobbos hordába üvölteni -a fene nagy függetlenségüket hangsúlyozva. Sok még most is a saulusi úton halad, mert még a mea maxima culpa elmondáshoz és a pálforduláshoz sincs bennük intellektuális bátorság (egzisztenciális meg még kevésbé). Ezért a néhány kivétel üditő látvány, de persze az eredeti bűnűket ez nem menti.

nemóvatos írta...

Miközben csodálattal és sok esetben egyetértőleg olvasom tanult olvtársaim hozzászólásait, folyvást az foglalkoztat: vajon hogy fog kinézni az a szavazólap amelyik jól kivehetően, mondhatni tévedhetetlenül Orbánék menesztését fogja ixelhetővé tenni.
Ha lesz egyáltalán ilyen, megtisztelnek-e azzal, hogy felhívják rá a figyelmemet?
Csak, hogy ne legyek annyira magányos és tanácstalan a szavazófülkében, ha egyáltalán vonzóvá teszik számomra a szavazás lehetőségét.

neveletlen írta...

kedves nemóvatos

Én meg azt kérdezném tőled, hogy az Orbán kormány bukása után melyik változatot tartanád jobbnak a legvalószínűbbek közül.
1. Fidesz-Jobbik kormányzás esetleg kétharmaddal.
2. A DK-tól a Jobbikig koalíció, mindegyik párt kormánybuktató potenciállal.

nemóvatos írta...

De csak a játék kedvéért: ha csak ezek a neveletlen megoldások vannak, akkor a 2.
(noha nem gondolom reális opciónak, de egy végigvitt elszámoltatással a fene tudja)

Névtelen írta...

Kedves Mindannyian!

Egy kis vidámság...

”Meghal egy ember és felkerül a Mennyországba. Békésen telnek napjai, ám az egyik
napon valami halk csilingelést hall. Nem tudja mire vélni a dolgot, megkérdezi hát
Szent Pétert.
- Tudod, fiam, ha valaki a földön hazudik, akkor mi csilingelünk egyet, hogy
mindenki tudjon róla - válaszol Péter.
Nagyon ritkán hallható a csengettyű, ilyenkor emberünk jót derül magában.
Egyszer azonban nagy csengetés, csörgetés, harangzúgás. Megijednek a Mennyország
lakói, szaladnak Szent Péterhez, hogy mi történt.
- Ja, semmi különös, csak a földön megkezdődött a választási kampány!”

Üdvözlettel: "Ketteske"

1970 írta...

Kedves kekec!

Rendben, értem! Tudom, hogy a baloldaliság manapság szitokszó, de számomra
nem az. Tisztában vagyok azzal is, hogy ezzel a történelemben sokan visszaéltek (és talán még többen jelenünkben is visszaélnek, ami viszont a legjobban felháborít mindig), de pont az Általad megnevezett személyiségek a példák arra, hogy lehet ezt igazán pozitív módon, az emberekre odafigyelve, velük szót értve (talán ez a legfontosabb, érteni az emberek nyelvén) az ország érdekében művelni.
Nézd meg hányan visszaéltek a "hazafiasság" eszméivel, melyek jegyében emberek százezreit küldték a pusztulásba (pl.: a lovastengerész).

Névtelen írta...

"Utolsó írásom ezen a portálon. Elegem lett az őrjöngő nem-tudásból. Abból, hogy tombol a sötétség, a szellemi tömegnyomor, és minden kísérletet, ami egy ici-pici gondolkodásra késztetné az embereket, a habzó szájú tömeg kíméletlen elszántsággal tipor el, foggal-körömmel ragaszkodván önnön langymeleg, ám jól ismert nyomorúságához. Utolsó ez az írásom, úgyhogy kurva hosszú lesz. Figyelj jól."
.
valaki imigyen szóla valahol, ahol elege lett az olyan színvonaltalan, értelmetlen szellemi tömegnyomorból, mint amilyennel az találkozik, aki ide jön olvasni, írni.
.
természetesen nem várom, hogy a HH szellemi tömegnyomor képviselői, alkotói megértsenek bármit is a rövidke idézetből,
.
DE
.
mit ne mondjak jólesett, hogy más is így látja a helyzetet.
azért még nincs minden veszve, vannak a nem okosokon kívül, a HH-en kívül akik itt, e helyt tobzódva őrjöngik saját idiotizmusukat,
.
ÚJRA MONDOM: VANNAK MÉG ÉRTELMES EMBEREK!
.
.
abramovics voltam, s vagyok

Bubu64 írta...

Kedves Pupu!
Hová tűntél? Minden nap benézek, hogy olvassam az írásaidat, de sehol semmi. Mi van Veled?

Cereus írta...


Kedves PuPu barátom !

Kissé terjengősre sikeredett a hozzászólások zöme. Ami nem gondolnám hogy nagy baj lenne, de ha kérhetlek TE vezesd legjobb tudásod szerint tovább a blogodat.
Tudatom, hogy csütörtökön Gyurcsányt megyünk meghallgatni barátaimmal.
Ha valami nagy okosságról szerzek tudomást, ígérem tájékoztatni foglak a blogodon keresztül.

erospista írta...

Pupukám!
Hol merre jársz,mit csinálsz,remélem jól vagy?
Nagyon hiányolom újabb írásodat!
Kérlek ne hagyd abba!

Névtelen írta...

Kedves PuPu!

Nagyon jó és igényes ez a blog!! Rendkívül érdekesek a bejegyzések. Tetszik, hogy teljesen átláthatók a rovatok is, a megjelenése pedig rendkívül kellemes.
A komment részben "szabadon", nyitottan bárki észrevétel(eke)t tehet az adott témában, véleményezhet, kérdés(eket) vethet fel, kritiká(ka)t fogalmazhat meg. Van helye a vitának!!
A témák pedig kifogyhatatlanok... :-)

Nagyon szomorú lennék, ha leállna az oldal, és esetleg már csak archivumként szolgálna tovább...

Üdvözlettel: "Ketteske"



góbé írta...


Türelem ! Valszeg valamely kellemes osztrák faluban tartja fogságban a hó, esetleg egy dögös sioktató, a net meg ott lelanyhulhatott.
Három napja még Kekeccel társalgott...

nemóvatos írta...

Sőt, 16 órája még a "titkárságán" emlékezett meg Kádárról.

Névtelen írta...

jézus mária te szent jó isten!

elvonási tünetekkel küzdő szervilizmus tombolása kezdődik itt e helyt:

"Pupukám!
Hol merre jársz,mit csinálsz,remélem jól vagy?
Nagyon hiányolom újabb írásodat!
Kérlek ne hagyd abba!"

elvették a himbi-limbit az orra elől egy pillanatra, s máris visít


abramovics voltam, s vagyok

Névtelen írta...

te góbé!

nem szívesen teszem, mert a tevével finoman fogalmazva is,
.
DE
.
nem vagyunk barátok.
.
De
.
felhívom figyelmedet arra a tényre, hogy a bloggazda nem oly rég vesztette el élete párját, így gondolom nem egy csinos síoktatón töri a fejét ippeg.
merre jár, mit csinál az az ő dolga, ha és amennyiben iderittyent egy eszement marhaságot, vagy esetleg - tán éppen véletlenül - egy értelmes akármit, arról majd folyik itt a diskurzus.
.
.
abramovics voltam, s vagyok

góbé írta...


Most lefőztél Abra, röstellkedem is...
Lehet hogy a vagánykodó, hőbörgő, kőkemény páncélod legbelül mindenáron titkolt, de nagyon is méltányolható képességeket, - úgy is mint tolerencia, empátiáta, - rejt...?!?...

----

Nemó! Ezt a "titkárságot" megvilágitanád? Persze csak akkor ha közöm is van, lehet hozzá...

1970 írta...

Kedves góbé!

Ez nem "vagánykodó, kőkemény páncél", az teljesen már. Nézd meg a 9:28-as beírást, és
rögtön látni fogod, hogy ez színtiszta bunkóság.

Kedves Pupu!

Én is remélem, minden rendben van Veled!

Névtelen írta...

te góbé!

NEM FŐZTELEK LE!

a herkulesi munka, amit végeztél egy kissé rád is hatással vaolt,
.
DE
.
kire nem?

a HH-k természetesen ebbe nem értendők bele, mert ők csak a himbi-limbi nyelvet értik.
.
.
amúgy ez a titkárság dolog, meg az egyik HH utánad következő megnyilvánulása szerintem sok mindenben, ha nem teljes egészében engem igazol azon ténymegállapításomban, hogy ez itt nem egy értelmes beszélgetéseket, hovatovább esetenként vitákat lebonyolítható felület.
hanem inkább egy teve, és a baráti köre, mely "baráti kör" csak arra van, hogy a tevét ajnározza, imádja, s melynek hivatásos HH tagjai a napi himbi-limbi nélkül éhen halnak. csakúgy, mint a csuti geci ájult hívei.
.
.
abramovics voltam, s vagyok

Névtelen írta...

Kedves "Abra"!

Én például a Te hozzászólásaidat várom a legjobban. Szinte az összes megjegyzésed szorosan csatlakozik az adott témához...
Minden megnyilvánulásod azt sugallja számomra, hogy előítélet-mentes és abszolút toleráns vagy... Öröm olvasni a soraidat. Határozottan kellemes és jó Veled "beszélgetni"!
Külön köszönet jár azért,hogy másokért ennyire aggódsz bizonyos, főleg intimebb kérdéseket illetően. Fantasztikus, hogy mennyi mindenre van időd és energiád!

Főleg Neked küldöm...

"A fiatal hadnagy a Szaharában szolgál, idegenlégiós tisztként.
Amikor már nagyon hiányoznak neki a nők, így szól a húsz éve ott szolgáló
őrmesterhez:
- Mondja, mit csinál itt az ember, ha hm, nőre van szüksége?
- Nem érünk mi rá ilyesmire hadnagy úr, nehéz a szolgálat.
- De ha végleg magukra tör a szexőrület?
- Hát akkor ott a teve.
- Oh, te mocskos fantáziájú disznó, te elállatiasodott barom! - ordít a hadnagy, és
otthagyja az őrmestert.
De telnek, múlnak a napok... hetek... és egy éjjel a hadnagy betámolyog a
teveistállóba. Fél óra múlva félig agyonrúgva, vérző fejjel és lankadt végtagokkal
talál rá az őrmester. Jajgatva kérdezi tőle:
- Mit is mondott erről az eszeveszett tevéről? Maguk, hogy csinálják? Én nem bírtam
vele!
- Hát úgy mondtam volna hadnagy úr, ha hagyta volna befejezni a mondatot, hogy ha
ránk tör a szexőrület, felülünk a teve hátára, és innen húsz kilométerre van egy
príma kupleráj, gyönyörű nőkkel..."

:-)

Üdvözlettel: "Ketteske"

neveletlen írta...

Remélem, Pupu egészségével nincsen baj, max szalíciumra ítélték a kritikus bejegyzés miatt.
Szólt már be neki a 'G' (nem az, egy másik) oszt lehet, hogy a púpjával játszadozik.

Az íráshoz kapcsolódóan pediglen:
'A demokratikus oldal nem érdekelt egy gyenge szocialista pártban, viszont nagyot lendítene a demokrácia ügyén egy erős baloldali mellett egy erős polgári balközép párt – ez lehetne akár a DK is.'

Polgári balközepet azokból, akik még mindig Kádárról nosztalgiáznak és tagadják a magántulajdont, az olyan mint 'cserebogárból a libapörkölt'.

góbé írta...

Üdv Neveletlen !

Kádár, ( bátran lehet fogat csikorgatni ) korrekt és humánus rendszerét felhozni a feudál-fasiszta diktatúra ellenpontjaként, nem azonos a "Kádárról nosztalgiázással" !!
Különösen nem azonos a magántulajdon tagadásával 2018-ban. Errefelé hol olvastál ilyet ??

Sokkal inkább azt a hiányérzetet jelzi, mely megjelenik a brit-francia-német-osztrák igen sürüre font szociális hálóban, mely nálunk ma már teljességgel hiányzik, mégpedig úgy hogy abban az átkosban felulmúlta bármelyik emlitettet.
Ha egy csöppet összeszeded megad és megkisérelsz válaszolni arra a képtelenségre, miszerint miért jobb akár mérnöki diplomával is a farzsebben egy londoni kocsmában mosogatni, közelebb kerülhetsz a valódi, reális válaszhoz.

Más: Tagadni, vagy elitélni valamit, főleg felelősség nélkül viszonylag könnyü. Viszont az kevés hogy efféle lekezelő, nem is annyira rejtett komcsizással operálsz.

Nézz szét e szép magyar honban és segits, szerinted mely réteg, csoport, akár osztály az amelyből fel, ill. kiépülhet ebben a közegben az a bizonyos Polgári Balközép... akár éppen most 2018. legelején.

Jegyzem az nem ér ha már itt tartunk, hogy már erről lekéstünk, mega Gyurcsány, mega zorrbán...

Kovács Erzsébet írta...

Kedves Pupu!
Ez a kollektív"szex" kicsit hosszadalmasnak ígérkezik.
Így a mai bejelentések fényében, miszerint eddig 77 -en jelentkeztek fel a névjegyzékre nem kellene e áttekinteni legalább nekünk egymás közt, hogy nincsen e túltolva itt a bicikli,hogy ennyi sohasemvolt senkik pártja indulhat a választáson.
Ez az egész egy dehonesztáló folyamat, és el tudom képzelni, hogy érdekből duzzasztották fel ennyire a jelöltállítókat, kamu. csalás az egész.
Ezzel a demokráciába rúgnak akkorát, hogy aki demokrata volt eddig, az is inkább azt mondja, ott egye meg a fene.
Az egész egy nagy pankráció.
Ha hatalmad lenne,Te mit tennél?
Bár soha nem láttalak, számomra Te vagy a legokosabb ember, akinek az rásait olvastam

Ez az egész téma zsibbasztó.

1970 írta...

Kedves góbé!

Én nem "csikorgatok"; egyetértek Veled!
Hozzátenném: pont a Kádár kor hozta meg a polgárosodást az emberek nagy része számára, de sajnos ezt az elmúlt közel 3 évtizedben porrá zúzták, a "polgári" fogalmát pedig (nem kis részben a kisgömböc jóvoltából) alaposan lejáratták.
Nem igazán értem, miért csodálkoznak még mindig egyesek a nosztalgikus társadalmi attitűdön. "Tetszettek volna eredményesebb társadalompolitikát folytatni az elmúlt 28 évben" (hogy az egykori múzeumigazgató munka érdemrendes valamikori mondását használjam), nem szétzúzva a kádári polgárosodás eredményeit. Akkor nem kellene ma azon siránkozni, hogy az ún. "polgári balközépnek" nincs bázisa. (Egyébként egy őszinte, határozott és erős baloldalra ma sokkal nagyobb szükség lenne!)

Abramovics írta...

Ismetles a tudas anyja. Tehat; Abramovics voltan es vagyok a seggfejek kiralya.
Amig engem itt ki nem tiltanak, addig keverni fogom a szart.
Amen.

talalom írta...

1.Góbé! Kösz, hogy hosszan kitartottál - 98%-ban egyetértettem. Egy elég fontos dolog. Marx nem piacgazdaságról beszélt többnyire, hanem árutermelésről - van különbség. Ilyen szempontból a létezett szocializmus is piacgazdaság volt.
2. Gyakran kiderül pl., hogy xy nem is azt mondta a másikról. Azt tartom hülyeségnek, hogy nem fontos, elvi, politikai kérdésekről beszélnek a nyilvánosságban, hanem hülyeségekről. Valaki kikottyant egy nem odaillő jelzőt, és nemcsak a kormány fizette fórumok, hanem még a blogok is erről szólnak,fontos dolgokról meg nem esik szó.
Pl: Elolvastátok a stopsoros törvény-javaslatot? Fenn van a neten, 24 oldal.
EMBEREK! A lopakodó terrorkészültségről szól!
Mi meg itt azon baszakodunk, hogy ki cseszte el az elmúlt 28-40-100-500-1 millió évet?!
Én meg változatlanul azt mondom: közös munkánk volt. Az értelmiségnek, a nyilvánosságban megszólalóknak, az ország dolgát irányítóknak nagyobb a felelősségük - rendben. De ki volt az, aki a "komcsi ellenzék" tiltakozása ellenére boldogan elszaladt fél traktorkerékkel, meg kivette a földjét, hogy ne az a gaz komcsi téeszcsé gazdagodjon - aztán meg sírt, hogy miért nem hozza a kukoricáját, szántja föl a földjét, ad fizetést az állatgondozásért? Ki volt az, aki tüntetett (tény) az igazgatója mellett, hogy önálló lehessen az üzeme, a "vízfej" cégtől. Mer' ő nyereséges -csak a központ viszi el a pénzet. Na ja, csakhogy nem számolt azzal, hogy minden fejlesztési, piackutatási, kereskedelmi költséget a központ állt. Nem tudta, hogy az igazgató azért akar önálló lenni, mert megegyezett egy használt Opelben, 1-2 évi "menedzserszerződésben"egy nyugati vevővel? Aztán egy év alatt kirúgták a dolgozók felét, és legkésőbb akkor, amikor a menedzserszerződés lejárt, megszüntették a termelést is.
És a mai napig azt a néhány - tényleg nincs sok - magyar tulajdonost simfölik, akik ma is működtetik a megvett gyárat, bankot. Merhogy biztos komcsi volt, besúgó volt patás ördög volt. Tényleg, komolyan? A "nép" kizárólag tudatlan bambákból áll, akit mindenki csak becsap? Ő meg csak ártatlanul károg, mint holló a sajtja után?
Akkor majd ne lepődjetek meg, ha vizet adtok egy idegen gyereknek nyáron, bevisz a rendőr. Erre ugyanis lehetőséget ad ez a stopsoros.
A rendőr-főkapitány február 1-től június 30-ig "fokozott rendőri ellenőrzést rendelt el az ország teljes közigazgatási területére". A hat déli megyében két éve Rendkívüli állapot van bevezetve - a készültséget akár a gyülekezés megtiltásáig ki lehet terjeszteni.
A határt nem közelítheted meg 8 kilométerre. Lőrincen lakom: aggódva számolgatom, vajon ide hány kilométer Ferihegy1? (Merhogy ott is van egy schengeni határ) Nem lennék a vecsésiek helyében.

nemóvatos írta...

Góbénak titkárságilag!
https://www.facebook.com/pupu.blogja?fref=ufi

civilhuszár írta...

Értem én kérem szépen, hogy a mi Ferinket próbálják Nils Horgerssonra töpöríteni, hogy aztán húzzon el egy vadlúd hátán. :-)
De a mi Ferink nem egy született idióta, mivel a gazdaságban gazdagodott, a miniszterelnöki jövedelmét gyermek intézményeknek utalta. Az viszont, hogy a jó nép volt hülye, amely leszavazta a vizitdíjat, és az egyetemi hozzájárulást, az tuti. Még tette ezt olyan körülmények között, amikor világválság sújtotta Magyarországot, de inkább az ellenzéki Orbán aki mindent megtett hogy rosszabb legyen az országnak. Ehhez segédkezett a berepülő Sólyom az AB agymosásával. És a többi csútinak elkötelezett vazallus áruló hatalmi ágak fehérje halmazai, akiket aztán jól kidobott állásából a hazug messiás.
Nos lehet Gyurcsányt utálni, viszont azt tudomásul kell venni, hogy létrehozott egy pártot, és tisztelni kel a szavazóit is, mint ahogy elvárják minden szimpatikus párt szavazóinak tiszteletét az emberek, miközben a másik párt kiirtását is szívesen támogatják.:-))
Hajrá vadlibák ! :-D

civilhuszár írta...

11:29 jav: kell

Névtelen írta...

Kedves Mindenki!

A választás kapcsán…

"- Te! Ez a nagy szavazólap a sok párttal csak arra volt jó, hogy megtévessze a
kormányváltó egyszerű emberek tömegeit.
- Ne is mondd! Annyira szédültem az éhségtől, hogy véletlenül én sem rájuk
ikszeltem."

(Javaslom megtekintésre Balogh Judit /ATV/ Szavazz rám! című műsorát.)

Üdvözlettel: "Ketteske"

Horváth Gábor írta...

Kedves Pupu! Mi van Önnel? Nem látom az újabb írását!

Üdvözlettel:Gaben