2018. január 24., szerda

ÚJ KÖZÉPOSZTÁLY - VAGY KISNYÚL...

Karácsony van, hirtelen felindulásból.
Sok remek szakember és közéleti szereplő állt be a szocialisták és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje mögé, a névsorban átfedések is vannak a Balázs Péter egykori szocialista külügyminiszter nevével fémjelzett Válasszunk! 2018 csoporttal, de ez persze nem baj, sőt.
A névsort elégedetten lehet olvasgatni, ekkora szellemi hátországgal képesnek kellene lenni eredményt elérni, nagy kár, hogy az idő rohan és még mindig nem derült ki, hogy ez a formáció lesz-e az, amelyik az egész ellenzéket képviselni fogja?
De még az sem, hogy a demokratikusnak nevezett ellenzéki csoportot reprezentálja majd, vagy csak a szocialistákat és Karácsony híveit, vagy létrejön végre egy olyan formáció, melyben ott szerepelnek majd a DK jelöltjei is a többiek mellett - horribile dictu esetleg még a Jobbik is képviselteti magát, mint kormány - sőt, rendszerváltásban érdekelt erő?
Mert azt azért soha ne feledjük, hogy a politika elsősorban az érdekekről szól, minden más vélemény csak népbutítás.

Nagy a gyanúm, hogy illúzió lenne teljes körű együttműködést várni, jómagam még a szocialista - Párbeszéd összefogásban sem bízom túlzottan, hiszen az évek során olyan szépeket mondtak egymásra oda-vissza, hogy az egymás iránti rokonszenv feltételezése inkább a humor kategóriájába tartozik.



A választás sikere talán abban merül majd ki, hogy a szocialisták ott maradnak a Parlamentben, Karácsony csont nélkül bekerül és személyében megerősödve kerülhet ki a helyzetből.
A DK nem biztos, hogy örül ennek, hiszen kivülnézetből úgy tűnik, hogy arra játszottak, hogy a végén - potenciális és potens jelölt híján - a többiek ráfanyalodnak Gyurcsányra, aki majd széttárva kezét és némi vonakodás után elfogadja a kihívást.
Szóval, ezt azért túl nagy sikernek nem lehet tekinteni, inkább azt mondanám, hogy az ellenzék kihajigált az ablakon egy választási ciklust, és ott se tart ma, mint 2014-ben tartott.
Orbán eltartott kisujjal szürcsöli a kávéját.
Karácsony pedig okosakat mond, például, hogy új középosztályra van szükség, és ez a tudáson fog alapulni.
Szép elképzelés, csak az a baj, hogy abban az országban, ahol csőcselék is csak egy van, kevés esélye van annak, hogy a létében fennállásakor is meglehetősen gyenge, de legalább széles középosztály helyett egy újat lehet gründolni.
A középosztály elsősorban gazdasági kategória, és a kulturális máz csak erre kenhető rá, de ha nincs gazdasági alap, akkor ez a máz hamar lepattogzik és a középosztály lesüllyed - a hova is?

Merthogy nálunk nincs alsó meg felső középosztály, itt vannak gazdagok meg szegények, és az ő foltozott, de tiszta ruhájukra nem lehet középosztály által dominált társadalmat alapozni.


Ahhoz, hogy itt normális középosztály legyen, át kell rendezni a társadalmi viszonyokat, le kell nyomni az oligarchákat és vazallusaikat, mint Süsü a cölöpöt és ki kell csavarni a kezükből a libacombot, amit persze nagyon szorongatnának dolgos kezükben az érdekeltek.
Durva dolgokat kellene tenni, ezt meg nem meri felvállalni az ellenzék, ellenben tovább szaval a törvényességről, ahelyett, hogy a mai törvények törvényességét kérdőjelezné meg hangosan és határozottan.
Hogy ki mit ígérget enélkül, annak nincs jelentősége, ígérni a bolond is tud, Q.E.D...
Másik kérdés, hogy a középosztály "alapanyaga" már régen Londonban mosogat, és esze ágában sincs hazajönni olyan középosztálynak, mely kevesebbet keres egy londoni mosogatónál, ellenben elemi szabadságjogaiban korlátozzák és mindenféle bunkók napi gyakorisággal megalázzák.
Hacsak nem a közmunkásokat átminősítése lenne a megoldás, ami nem is olyan istentől-embertől elrugaszkodott ötlet, hiszen ebben az országban születtek már kinevezéssel is polgárok, pártjuk is van, kerítésük is.
Csak kultúrájuk nincs, de hát mindene nem lehet az embernek, nem igaz?

Mindenesetre elindultunk az úton, és itt már maga az is eredmény, hogy az egyik lábunkat a másik elé tesszük.


Bízzunk a csodában!



:O)))

25 megjegyzés:

Koterba írta...

"Durva dolgokat kellene tenni, ezt meg nem meri felvállalni az ellenzék, ellenben tovább szaval a törvényességről, ahelyett, hogy a mai törvények törvényességét kérdőjelezné meg hangosan és határozottan."
Törvények törvénytelenségét megkérdőjelezni? De kinek a törvényét? Hát azét. Az bizony durva lenne(volt már ilyen, csak az Németországban történt. Eredménye? Lett? Van!). Nem az országnak, hanem a Fidesznek, oligarcháinak és az ő törvénytelen tolvajlásainak.
Persze indulhatna mindjárt az egész Orbán felelősségre vonásával, akár Vona által.
Lesz ilyen bátor - még - ellenzék?
Meglátjuk.

Kapat írta...

Valóban! Egyelőre hinni csak a csodában lehet, mert a józan észt, a racionalitást még erősen keresni kellene. Anélkül pedig végzetes útra léphetünk, talán évtizedekre! :-(

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Nem tudom, hogy miért, de mindig elképedek, amikor a DK-ról, vagy Gyurcsányról írsz, szerintem elrugaszkodott dolgokat.
Gyurcsány világosan kifejtette már korábban, hogy nem akar miniszterelnök lenni, csak ezt elfelejtette mindenki.
A DK kampánya viszont nem engedi meg, hogy Gyurcsány, mint magánember ezt hangoztassa és muszály neki ehhez mérten nyilatkozni és politizálni.
Nem hinném, hogy te ezt nem tudod, mégis adod az ártatlant.
Szerintem Gyurcsány tisztában van a leendő miniszterelnök óriási feladataival és nem nagyon vágyódik erre. A személye pedig nem alkalmas arra, hogy egységet teremtsen az ellenzéki pártok között. A közös együttműködés nélkül pedig nem lehet sikeres egy kormányzás.
Nem buta gyerek Gyurcsány és te se vagy az.
Ha nincs egységes jelölt, majd lesz, ha erre szükség lesz, ha meg nem lesz rá szükség, akkor meg minek égessék le feleslegesen. A jelöltek ugyanis a sikertelen választás után, mennek a sülyesztőbe.
Szerintem elhibázott lépés a miniszterelnöki jelöltség ebben a helyzetben.
Előbb kellene a szövetség és a megegyezés és utána jöhetne a jelölés, ha van igény rá.
Az, hogy ez nem így van, csak azt jelzi, hogy nagy az össze visszaság és meg akarják határozni a jelölő pártok a többiek útját is. Magyarán, a saját táborukba igyekeznek vonni a másik pártok szavazóit.

Nekem úgy tűnik, hogy fordítva ülnek a lovon.
Ma a rendszerváltást illene előtérbe helyezni és ennek kellene meghatározni a cselekvést is.
Ezt nem vélem felfedezni, mert mindegyik párt a saját helyzetét próbálja erősíteni, elkésve már ezzel. Hál istennek Botkának.

Tényleg sutba lett dobva ez a ciklus és a túlélés a cél.
Az MSZP számára mindenképpen.

Hosszabb távon azonban nem ússzák meg a további szakadást, mert a legnagyobb gond ott van, hogy azt se tudják mit akarnak és ahányan vannak, annyifele húznak.
Nem könnyű a helyzetük és ezen nem segít a közös lista és Karácsony Gergely sem, csak eltakarja egy ideig a valóságot !

Nem lehetünk optimisták pont ezek miatt !

Promenad írta...

Az egyébként okos és szimpatijus Karácsony és valóban reményteljes csapata nem járhat sikerrel,amig Szél "Bertalan" ,Szigetvári Viktor és a többi önjáró megtorpedózza a múlhatatlanúl szükséges összefogást !

Attila írta...

Üdv!

Csodában bíznék én is. Ez pedig az lenne, ha a végtelen sötét mélymagyarok felébrednének végre. Sajnos nem fog bekövetkezni, de már annak is örülnék, ha Nagyurunk messze kerülne a 2/3-tól.

Attila

Cereus írta...


Kedves PuPu !

Bocsásd meg nekem, de én nem értem ezt a választások előtti nagy kétségbeeséseket.
Az igazi kampány még el sem kezdődött, de mi már elégedetlenek vagyunk pártjaink kampányteljesítményeivel. Persze én sem vagyok vak, de pesszimista sem.
A választók többsége Orbán és rendszerének leváltását akarja. Gyurcsány ennek érdekében teszi a dolgát, jól, taktikusan és tisztességesen.
Itt az igazi szarkeverő nem más mint a hatalmi mámortól mára megszédült Schiffer "Libája",
aki tébolyult elméjével elhiszi, hogy önmagukban is képesek választást nyerni.
Én inkább őket ostoroznám, és biztatnám nagyobb politikai szerénységre, sok tanulásra,
tisztánlátásra, hogy ne kelljen öt évenként "szilárd meggyőződésüket" változtatva még ruhatárukat is lecserélni !

Névtelen írta...

Koterba!

EZT OLVASD EL:
.
https://kolozsvaros.com/2016/07/10/bemutatkozas-radikalis-demokratak/
.
.
abramovics voltam, s vagyok
.
.
ps.: a helyi vezérteve leradikalizott e miatt engem, s mit tesz isten?
avagy a józan, paraszti ész?
ma már ő is azt képviseli, amit mi mondunk lassan nyolc éve.
mindemellett, alapvetésként ki kell mondani, hogy a 2010-es választások után a csuti geci puccsot hajtott végre a demokratikus jogállam ellen.
ebből logikusan - józan paraszti ész, ÓH! - következik, hogy
.
MINDEN TÖRVÉNYÜK, INTÉZKEDÉSÜK, NEMZETKÖZI SZERZŐDÉSÜK ÉRVÉNYTELEN!
.
természetesen tételesen meg kell vizsgálni azokat, melyek nem a maffiaállam létrehozására vonatkoznak, s esetlegesen egy új, demokratikus jogállami Magyar Köztársaság számára vállalhatók.
ezek közé például Paks 2 nem tartozik, az elios , Mészáros közbeszerzései pályázati nyereései nem tartoznak, azokat azonnal annulálni kell, s végrehajtandó börtönbúntetések mellett a vagyont vissza kell juttatni az államnak.
annak pedig gondoskodnia kell az ország számára leghasznosabb felhasználásáról, illetve akitől tövénytelen "törvényekkel" elvettek, azoknak vissza kell adni.
.
okulásért a józan paraszti ész tekintetében olvasni ezt:
.
„keresd a királyok társaságát!
.
keresd a királyok társaságát, mert egy-egy gondolatukkal hosszú évek töprengéseit spórolhatják meg neked! de ne feledd, az élet igazi királyai nem koronával a fejükön, sokkal inkább bohócsipkában, avagy átzsírosodott paraszti kalapban járnak közöttünk!”
.
ha és amennyiben a helyi vezérteve hallgatott volna erre a bölcsességre, melyet már évekkel ezelőtt több alkalommal voltam bátor megosztani vele, s az itteni nem okosokkal, abban az esetben már rég előrébb tartanánk itt is, és tán másutt is

PuPu írta...

Kedves sphagin, nincs nekem bajom Gyurcsánnyal, de azt fogadd már el te is, hogy a jelen helyzetben képtelenség bármelyik részhalmaznak győzni az egységbe forrt Fidesz tábor ellen.
És ez nem négy éve probléma, emlékezz 2014-re, amikor a választók verekedték ki maguknak a kényszerszövetséget - olyan is lett, jelzem...
A helyzet fikarcnyit se változott és megjósolnám, a következő választásra sem fog, a magyar társadalom ugyanis alapvetően kétosztatú, vannak a komcsik meg vannak a royalisták, aztán a király változhat, jöhetnek jobbról-balról hozzájuk segédcsapatok, de a lényeg marad - az ősi magyar irigység nem engedi, hogy a társadalom adjon az elesetteknek.
Kivétel persze a cukikutya meg az édicica, de embernek semmit, az dögöljön meg nyugodtan az árok szélén.
És az is a véleményem, hogy ha valaki szét akar repeszteni egy követ és talál egy rést rajta, akkor bolond, ha nem oda feszíti be a pajszert, hanem azt hirdeti, hogy majd a tíz körmünkkel képesek leszünk szétszedni - márpedig most éppen mi szorítjuk össze a Fideszt a Jobbikkal.
A politika praktikus műfaj, és attól tartok, ha nem Klára asszoby vezetné a családi vállalkozást, a cég már régen három vastag elméleti munka alatt nyugodna békében ...
Egyébként akkor lesz majd esélye a győzelemre a mi oldalunknak, ha az összes érdekelt párt együtt alapít egy választási pártot és a jelöltek annak a jelöltjei lesznek, mert addig a szekták tagjai csak saját gurujukat lesznek hajlandók imádni...A DK meg akkor lesz vonzó párt, ha kilép Gyurcsány hobbijának szerepéből és elkezd profi szervezetet építeni, igénybe véve mindenféle bolsevista trükköt, úgymint szakértelem, hálózatépítés, profi kommunikáció, stb...
Nem elé a jót akarni, mondá Váczi Mihály, és igaza volt...

:O)))

PuPu írta...

Kedves Cereus, szó sincs kétségbeesésről, de lehet, annak is eljön még az ideje - ne legyen igazam!
A választók azon többsége, aki rendszerváltozást akar, nem talál magának olyan jelöltet, akire szívesen adná a szavazatát, őket oda kellene vinni az urnákhoz, de sem nem elég motíváltak, sem nem elég dühösek, a passzivitásba menekülnek és ezzel Orbán malmára hajtják a vizet.
A választási kampány amúgy a választás eredményhirdetését követő napon kezdődik, a választók leghülyébb részét lehet csak két hónapos kampánnyal elbolondítani, és a kampány egyébként is csak egy eleme a választási harcnak.
Ma egy vérprofi gengszter áll szemben néhány jobb sorsra érdemes amatőrrel, ezen kellene változtatni.
A túlmozgásos LMP-st pedig pedig felesleges csesztetni, ő úgyi azt csinál, amit mondanak neki, nincs rá hatásunk, hiszen mégcsak választói sem vagyunk, nekünk a mieinket kell nyektetni, hogy végre térjenek már észhez, mielőtt még késő lenne...
Hát, majd meglátjuk...

:O)))

PuPu írta...

Veled meg, kedves abramovics meg nem az a baj, hogy radikális vagy(?), hanem az, hogy hőbörögsz és bunkóskodsz, ami nem radikalizmus, hanem tehetetlenség és modortalanság.
A te véleményed meg a tied, egészségedre, emellett a körülmények állandóan változnak, azokhoz kell folyamatosan alkalmazkodni, nem ugyanazt mantrázni akkor is, ha ég a ház, meg akkor is, ha beleesel a Dunába, mert nincs univerzális megoldás, azt mindig a körülményekhez kell szabni...
:O)))

sphagin írta...

Kedves PuPu !

A jelenlegi ismereteim és a napi élményeim okán, ki merem jelenteni, hogy egy MSZP-el való szövetség semmi jóval nem kecsegtet egyik párt számára sem, kivéve egy, egy alig működő pártot.
Ma pl. ott tartunk, hogy az MSZP egy része a DK melletti szövetség szerint politizál, egy részük elutasítja azt, a másik részük meg ellene van , de nyíltan és van olyan is, hogy hallgatólagosan inkább a JOBBIKOT támogatja, mint Gyurcsányt. A Balra húzódó és vonzódó egyedekről már ne is beszéljünk.
A gond ott van, hogy a jelenlegi MSZP vezetésének a papír aláírásából adódó kötelezettségeit esze ágában sincs végrehajtani, sőt hagyja a tagságát a teljes bizonytalanságban.

Ezen felül, arra a következtetésre jutottam, hogy teljesen felesleges a hasonló szövetségek kötése, mert a pártok és a szavazóik úgyis azt csinálnak, amit akarnak.
A legkisebb rossz, hogy el se mennek szavazni, ha nem a saját pártjukból van a közös jelölt. A rosszabb, hogy más pártra, mondjuk az LMP-re, vagy a JOBBIKRA adja le a szavazatát csak azért, hogy pl. a DK nehogy megerősödjön.
A választó kerületemben az MSZP vezetői nyíltan ellene vannak az MSZP -DK megállapodásnak pl- és kijelentik, hogy nem is hajtják végre ! Közben egyes vezetői titokban támogatják a DK-t és ki akarnak lépni az MSZP-ből !

Mint kiderült, ez volt már 2014-ben is.

Nesze neked szövetség és összefogás !
A választás előtt 2 hónappal !

A teljes közös lista pedig csak azt a célt szolgálja, hogy az MSZP be tudja darálni a többi pártot és mögé tudjon bújni a többieknek, mint most Karácsony Gergely mögé. A vezetőik pedig ügyeskedve meg tudják határozni, hogy kinek milyen erőviszonyt tudnak adni, illetve engedélyezni. Elég csak az, ha a saját szavazóik nem szavaznak a kisebb párt jelöltjére és már szét is tárhatják a kezüket, hogy ez van és kész.

Dehogy akarnak ők kormányváltást !
Pláne rendszerváltást !
A túlélésért küzdenek, hogy szét ne essen a párt Botka után.

Ilyen helyzetben összefogni velük, kész öngyilkosság egy kisebb pártnak.
Egyszerűen nem megbízhatók !

Ilyen helyzetben bizony hiába várunk csodákat és biztatunk összeállásra, rajtunk már az se segít.
A kisebb pártoknak pedig a létét veszélyeztetik.

Ilyen helyzetben a külön lista hozza a több szavazót és nem az összefogás, mert a saját pártjáért elmennek legalább szavazni a pártok szavazói!

Nem a hobbi miatt kényszerülnek úgy politizálni ahogy, a kisebb pártok.
A lehetőség adja meg a politizálás mikéntjét és ezt a pártok a saját bőrükön érzik.

Sajnos ez van.
Persze ettől még többet várhatunk és ezért biztathatjuk őket, vagy ahogy mondod csesztethetjük őket.

Cereus írta...


Kedves PuPu !

Tudom hogy a jobbítás szándékával bírálod a "töketlenkedő" baloldalt, amit sosem vontam kétségbe. Kérlek, fogadd el azt a állításomat hogyha a választók többsége (állítólag) Orbán váltást akar és ez nem sikerülne, amit el sem merek képzelni,nem Gyurcsányt fogjuk egyedül hibáztatni. Példának hozom, egyik-másik "okos" szomszédomat akik utálják Orbánt csak nem találnak pártot akire szavazhatnának ellene. Ezek tohonya, kényelmes, hazug emberek, akiket a fülüknél fogva sem lehet az urnához elvinni.
Ennek ellenére bízom a józan többségben, mit is tehetnék mást, hisz nekünk már nincs sokszor négy évünk.

neveletlen írta...

király vagy spangli, én is kérek! :)

neveletlen írta...

'Példának hozom, egyik-másik "okos" szomszédomat akik utálják Orbánt csak nem találnak pártot akire szavazhatnának ellene. Ezek tohonya, kényelmes, hazug emberek, akiket a fülüknél fogva sem lehet az urnához elvinni.'


Kedves Cereus, szerinted ezek a tohonya, hazug, stb. emberek a felelősek azért, mert nem találnak pártot. Majd 1 millió van belőlük! :(

Abramovics írta...

Abramovics vagyok a seggfejek kiralya.
Amig engem itt ki nem tiltanak, addig keverni fogom a szart.
Amen.

nemóvatos írta...

"(Új) középosztályt" normális társadalom és gazdaság irányítással létre lehet hozni, amihez a londoni mosogató is szívesen csatlakozna.
Remélem Karácsony Gergely is így értelmezi a célkitűzéseit.
Aki egyébként nem "csont nélkül bekerülni és személyében megerősödve kikerülni" szándékozik, hanem miniszterelnökként szolgálatra jelentkezett.(ezen nyilatkozatának egyenlőre semmi nem mond ellen).

Gyurcsány jó témákat választva igyekszik támogatottságát növelni, de egy idő után saját ígéretével (miszerint beéri egy parlamenti frakcióvezetőséggel) valamint az ellenzéki győzelem akadályozójának bélyegével praktikus együttműködésre kényszeríthető. Miként az LMP és a Momentum is.

Az ellenzék győzelmi esélyét rontó problémát a Jobbikkal való viszony jelent, amely társaságot korábban, egy potens baloldalnak, könnyebben lehetett volna domesztikálnia, csak hát a "nem-nem soha" elvakult, ötlettelen mantra miatt, szépen kierősödte az idomítható kort. Nem ártana egy Karácsony-Vona találkozó, ha másért nem a tisztánlátás kedvéért.

Félő: a pártelitek a listán akarnak maguknak parlamenti egzisztenciát, mivel olyan "minőséget" amely egyéni körzetben is versenyképes, a választók számára ismert és a többi pártelit által is elfogadható személyt jelenthetne; kevesen testesítenek meg. (Ahol ez nem így van, ott alakulgat is valami.) Pedig győzelem esetén annyi más megélhetést nyújtó lehetőség, hivatali sarzsi...stb nyílna meg.

Amíg nem mondja ki az ellenzék, hogy a jelenlegi hatalmi tömbbel szemben, csak egy (esetleg kettő) másik tömbnek van esélye és az egyéni jelöltek is ezt kell reprezentálniuk, továbbá ez a mondás/konstrukció nem jeleníthető meg egyértelműen a szavazólap szintjén (menjen/maradjon); addig dőreség a még érdeklődést mutató választókat önálló győzelemmel hitegetni.

Amennyiben Karácsony nem fárad és fásul bele az országjáró MSZP szekértolás/húzásába és józanságát megőrzi okozhat; további kellemes meglepetést.

jarisz írta...

https://zsurpubi.hu/cikk/3788-mein-fuhrer-altusz-kristof-elmondta-a-sajtonak-hogy-titokban-megis-betelepitettunk-1300-muszlimot--a-bukasrol-beszelnek-a-fidesz-fohadiszallasan-video/
Jil belekevedtek a disznoszarba.!!!!😏

jarisz írta...

https://zsurpubi.hu/cikk/3788-mein-fuhrer-altusz-kristof-elmondta-a-sajtonak-hogy-titokban-megis-betelepitettunk-1300-muszlimot--a-bukasrol-beszelnek-a-fidesz-fohadiszallasan-video/
Bocs

1970 írta...

Kedves jarisz!

Lassan már tényleg itt tartunk, és ezért nem hiszem sajnos, hogy ennek békés végkifejlete lesz:(

PuPu írta...

Kedves nemóvatos, lehetne persze jó gazdaságpolitikával új középosztályt teremteni, csak azokat nemigen lehet már beleterelni, akiket az évek során az árokparton hagytunk, akik visszasüllyedtek a közmunkás-létbe, és legfőképpen ameddig az ellenzék vezérei is azt képviselik, hogy az a demokrácia, ha én mondom meg a frankót, addig nehéz ügy lenne ez.
Karácsony meg egy kedves, rendes melák, adja az ég, hogy valami csoda folytán államférfiúi kvalitásai támadjanak, de erre sem sok az esély - az a politikai környezet, melyben ő szocializálódott éppen olyan, mint amilyen az MSZP-n belüli környezet, ahol a kamarillapolitika dívik.
Az ellenzéki ifjúzavaros tömb sem a határozott kiállásról híres, emellett szereti egymást nyírni, meg az asztala alatt bokánrugdalni.
Gyurcsány politikai félhalálában vezető szerepük volt, nélkülük Orbán soha nem tudta volna ennyire leamortizálni Ferkót, de útban volt nekik, mert amit ők rettenetes erőfeszítések közepette megcsináltak, azt Gyurcsány mosolyogva, zsebből és lazán jobban tudta, ezt pedig nehezen tolerálták, ugyanis itt mindegyik sufnipárt vezetője vezér (nem vezető...) akar lenni, egyik sem csapatjátékos.
És hát Ferkónak is megvannak a maga korlátai, azokkal a hóna alatt pedig nehéz forgolódni, ugye...
Egy olyan országban, ahol szó nélkül tűrik az önkormányzatiság felszámolását a közélet résztvevői, ahol a diákönkormányzatokat a vezetői pénzcsinálásra használják, ott akkor lesz demokrácia erős középosztállyal, mikor a puma dalol..


:O)))

PuPu írta...

Kedves cereus, amit te felismertél, azt a pártok vezetőinek már régen fel kellett volna ismerniük, de nem - különböző okoknál fogva még ma is hallgathatod a "majd mi, egyedül" című slágert, és amíg ezt hallod, addig Orbán nyeregben marad.
Karácsony meg akarhat bármit, a dolog nem személyen, hanem szemléleten múlik.
Ha a választás bukás lesz, teljesen mindegy, hogy kit hibáztatunk, mert akkor már a választás előtt elbuktuk az önkormányzati választásokat is, és győzött a totális diktatúra, mondjon bárki bármit is...
:O)))

euromilliárd írta...

Bloggazda!
És a "majd mi egyedül" című sláger helyett talán ez lesz a politikai pártok új, közös nótája amit lejjebb belinkelek? Szerinted ez a fejlemény kb. mikortól várható? Kiktől? Még megérjük?
Kitaláltam a gondolataidat?
https://www.youtube.com/watch?v=-n8D93VPPlE

nemóvatos írta...

PuPu kedves, nincs min vitába szállnom Veled, megtisztelő szavaid nyomán.
Egyenlőre tovább bizakodom, különösen az NVB legfrissebb iránymutatása tükrében, amit ugyan túlkapásnak tartok, de hátha az ellenzék benyeli és éppen ettől hoz egy ésszerű, pragmatikus, "mindentmegoldó" döntést.
Mielőtt sokadmagammal a távolmaradás mellett döntenék.

jarisz írta...

Hirtv szagertok megmagyaraztak Nem. volt egyertelmu a Tv Semmi kar nem er senkit....Regota ismert szabaly ez..
Igy nem lesz utolagis vita....!!!!!! NoGOND!😅

Kerekes Zs írta...

A középosztályról (is) eszembe jut a fiam ballagása (1991-t írunk!), amikor is magyar tanáruk zsenialitásának köszönhetően száz csillogó szemű ifjú torkából hangzott egyszerre:
„Ne félj, hajóm, rajtad a Holnap hőse, ...”
De ha megkérded a fiatalembert, aki magad voltál -és belül valahol még talán vagy is- vagy megkérdezel egy mai fiatalembert, hogy mi szeretnél lenni? , nem gondolnám, hogy egyszer is elhangzik, hogy középosztálybeli polgár, de hogy gyakran az, hogy
„Én nem leszek a szürkék hegedőse.”! Vagy az, hogy „Nem kellenek a megálmodott álmok.”
abban biztos vagyok.
Talán egy megálmodott álomtól eltekintve:

Minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek születik és marad; a
társadalmi különbségek csakis a közösség szempontjából való hasznosságon
alapulnak.
Aki véletlenül nem emlékezne erre az álomra, nos ez nem a Kommunista kiáltvány része, hanem Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatáé, mely mégiscsak annak a társadalmi rendnek az alapító okirata, melyben élnünk szerencséltetik..
Amikor középosztályról beszélünk, akkor ez implicite tartalmazza hogy vannak szélső osztályok is, és ebben az esetben mi is van a jogegyenlőséggel?
Biztos az, hogy nem lenne jobb egy osztály nélküli társadalomban élni?