2018. június 11., hétfő

SEHOL SEMMI

Na persze, itt a nyár, az uborkaszezon, amikor minden valamirevaló politikus békésen üldögél a seggén, heverészik a strandon, persze a kormánypártiak Balin vagy Mauritiuson, míg az ellenzékieknek be kell érniük Ciprussal, vagy a Török Riviérával, hadd szokják a klímát...
Persze van, aki itthon is jól tudja érezni magát - készít kurvajó madártejeket és időnként ír húsz sort híveinek, melyből tizenötben saját szobrát smirglizi, ötben meg Viktorról tesz bátor  megállapításokat, melyre viszont az érintett tesz magasról, igaza is van.
Kutya ugat, a karaván halad, Büszkeségünk meg egyébként is leszokott már a fehérvári huszárok életvitelét propagáló dalokról, mostanában a "kicsi nekem ez a ház, kirúgom az oldalát" dalt énekelve iparkodik éppen világpolitikai tényezővé válni.



Mindenesetre, mintha minden rendben lenne, mintha nem fogyna rohamosan az önkormányzati választásokig hátralevő idő, mintha az ellenzék prominensei megszerették volna a mazochista lét szépségeit, és boldogan várják, hogy mikor csapják már végre megint pofán őket a hólapáttal.
Tudom, a nyár nem a hatalmas politikai megmozdulások ideje, de a háttérmunkát azért el lehetne már kezdeni, például nem csak a szokásos módszer szerint egymásközt egyezkedni a jelöltről, de lehetne akár elkezdeni a megegyezést arról, hogy melyik körzetben ki lesz a jelölt, aztán, ha valami csoda folytán sikerülne megállapodnunk a személyről, akkor karikát az orrába, kötelet a nyakába és lehet felvezetni, hadd tekintse meg a vásárló, mit is akar megvásárolni.
A nyár erre roppant alkalmas lenne, most lehetne meghirdetni a bogrács melletti kiscsoportos beszélgetéseket, öt kiló krumplit majd megszponzorál valamelyik helyi ellenzéki nagyvállalkozó, nem kell ehhez Sorosnak lenni, de még Mészáros Lőrincnek sem.
Alkalmas ez az időszak kis költségvetésű sportrendezvények szervezésére is, például lábtenisz-bajnokságra, augusztus huszadikán is meg lehetne jelenni - mindenesetre mire elkezdődik az, amit nálunk választási küzdelemnek hívnak, addigra legalább néhányan ismerjék fel a jelöltünket, akivel élőben már találkoztak és nem plakátokról vigyorog, mint - na, ezt nem merem leírni...



Persze ezt az egészet szervezni kell, beleértve a választásra mozgósítást is, meg a szavazatszedő bizottságban helyet foglaló képviselőket is.
De itt a legfontosabb a hiteles jelölt felkutatása, merthogy helyileg ismerik egymást a népek, és a disznóságok helyben is folynak, a sötétbe borított utcák lakói fogékonyabbak arra, ha megmutatják nekik, hogy kik rendelték meg a  helyi elsötétítést egy zsák pénzért.
Egy biztos - ha nincs ennek a munkának felelős szervezője, akkor győz a kényelem, meg a hatalomhoz törleszkedés, a vesztesek pedig mi leszünk.
Nem kell mindenkivel erőltetni a közösködést, közösüljön az LMP-vel meg a Momentummal az, akinek Németh Szilárd volt az anyja, persze helyileg a személyes ismeretség felülírhatja a pártok handabandázásait.
De a munkát nem lehet megúszni, mert ha helyileg, távolabbról kisebbnek is látszik, azért az országos sz@rhegy akkora, hogy idő kell az ellapátolásához, és hát nem lehet elég korán hozzákezdeni.


Nem lenne baj, ha ezt szeretett politikusaink is felismernék...



:O)))

16 megjegyzés:

Kovács Erzsébet írta...

Azt azért elárulhatná valamelyik történelem tanár, hogy az elmúlt 2000 évben legutoljára melyik állam rendelt kardokat, több millió forintért,harcászati célra.Ez az év kérdése.
Mióta feltalálták a puskaport, erre azért nem volt példa.

Promenad írta...

Mindennel egyetértek,csakhát fájdalmasan hiányoznak a hiteles emberek. Nélkülük meg hiábavaló lenne az erőlködés.....

Kovács Erzsébet írta...

Találós kérdés:
a kard melyik fegyvernem kelléke a XXI.században Magyarországon,32 MFt végösszegű beszerzést figyelembe véve.
Konzerv nyitónak egy kicsit nagy.
/Esetleg nem tudják, ez a szó mit jelent, esetleg nem jó számot írtak le, sok volt a nulla./

Tüske Zsófia írta...

sose aggódj, Erzsébet, lesz itt még hintaló-közbeszerzés is.
de az alcsúti vályogból a Várba kerülés nem megy kard nélkül. Remélem, a kutyák nincsenek veszélyben, ha minden prominens fideszesnek szüksége lesz a családfájához kutyabőrre.

kekec írta...

Pupu, és ugyan minek? A ogy-i választásokat nyilvánvalóan vidéken nyerte meg a fidesz, a helyi választásokon még annyi esélyük sincs, hogy név nélkül lehetett akár az ellenzékre szavazni.
Vidéken meg két helyzet van: vagy egy helyi élet-halál ura, aki ellen nem mernek szavazni (de indulni sem, mert leeshet az a fránya létra a kocsiról) vagy alapjaiban meg vannak elégedve azzal, amit produkál, és nem igazán látják, hogy lehetne jobban is. Akkor meg bejön a régi népi bölcsesség: "Járt utat járatlanért el ne hagyj" Ráadásul most megint 4 évig a fidesz osztja a zsozsót, és az ellenzéki létnek sanyarú következményei lehetnek a falura-városra.
És a magyar választó lehet, hogy hülye, de nem mazochista!
Na jó: van harmadik lehetőség is: tényleg pártsemleges függetlenek vannak többségben. Ott pedig nem vevők a pártpropagandára.
Ahogy nézem, inkább azon kellene dolgozni intenzíven, hogy ne veszítsék el a még ellenzéki helyeket. Tehát a tétmérkőzésekre edzeni, és nem elaprózni a megnyerhetetlen körzetekben az energiát és az anyagi forrásokat. Na meg esetleg olyan körzetekere koncentrálni, ahol a "sötét utcák" már kezdenek néhányakat felvilágosítani.

PuPu írta...

Erzsikém, én lennék az utolsó, aki Viktort kihúzná a zavaros Tiszából, de ez a kard-dolog más ügy, ez a honvédtisztek, rendőrtisztek ünnepi ruházatának része, teljesen anakronisztikus persze, de ettől még előírás, hogy lennie kell.
Ha pedig van, akkor ára is van, meg a hozzátartozó övnek, kardbojtnak, egyéb csingilinginek, és nem egy évre vásárolnak ilyesmit.
Évente avatnak párszáz tisztet, mivel teljesítsék hazafias feladatukat, mikor vatásuk során bizonyságot kell tenni ügyességükről, miszerint nem szúrják ki egymás szemét.
hallhatsz még majd, ha jut idejük még ennél is jobban kibontakozni a kardbojt becsületéről, mely valami olyasmi, mint Magyarország történeti alkotmánya - senki sem látta, de ájultan tiszteljük.
Emellett ennek a jelentősége bagatell Orbán Várba költöztetéséhez képest, azon lehet akár már méltatlankodni is, az ugyanis a kis beteg mérték és értékvesztésének remek illusztrációja.
Persze ott is kell majd a kard, mikor felvágtat egy lopott fehér lovon az ellopott állami gazdaságok földjeiből összehordott koronázódombra a fülére csúszott Szentkoronával a fején, és kardjával a négy világtáj felé suhint, bemutatva mi vár a sorosokra, ha errefelé jönnek, hátukon egy-egy migrőnssal.
És ne feledd, a katona parancsra okos, meg arancsra hülye, míg akik nekik a parancsokat adják, azok gyárilag...
:O))) -

PuPu írta...

Kedves kekec, régi igazság, hogy védekezéssel nem lehet háborút nyerni, ahhoz támadni kell és lehetőleg áttenni az összecsapások színterét az ellenfél térfelére.
Nem véletlen írják a temetők kapuja felé sem a majdani stratégiát: Fel! Támadunk!
:O)))

PuPu írta...

Látod, kedves Zsófi, én előrelátó vagyok, nekem van kutyabőröm, igaz, a kutya még benne van, de ez csak technikai kérdés, Zsuzsikutya büszkén és boldogan áldozza a bundáját gazdái felvirágzása érdekében!
:O)))

góbé írta...


Ha már Kard(!)ügy..: mer'azéé' a 32 milla szerintem is túlzás...

A diszőrség, a zászlóvivők, ünnepeken, tisztavatáson, 30-40 éve, azóta is is diszkardot viseltek, igaz, - hál"Istennek - nem hadonásztak vele... Berozsdásodtak volna régi kardjaink? És a fegyver-anyag-karbantartás !?!
A 150-ezres néphadseregtől nem maradt vissza elég szabja annak a ma épp talán meglévő 15-ezernek?

Négy éve volt alkalmam rész venni egy rendőr-tiszt avatáson - Oroszlános Udvar !!! - mely azért maradt emlékezetes, mert 15 perc alatt nemmzetthyünk kotonszökevénye vezényletével fidesz naggyüléssé avanzsált.
Ekkor szembesültem először a ki tudja ki által és milyen indokkal, az ősi magyar vér megnyilvánulásának, tradiciónak kikiáltott " kardlengetés " intézményével, pedig nem egy fegyveres erő- és testületnek nevezett inzézményben előfordultam anno...

Mit mondjak, komoly aggodalom fogott el a minket várhatóan szolgáló és védő fiatal rendőrtiszjeink füleit és egyéb tartozékait illetően.

Ez a kardlangetés is csak olyan "hagyomány" mint a székely zászló, vagy a székely himnusz, amit val'szeg Fedák Sári énekelt először.

Azt a 32 millát meg jobb lett volna rendes kiképzésre, meg fegyverzetre, löszerre költeni, hogy ne évi, inkább havi, méginkább heti 10 löszert süssenek el leendő védelmezőink, egymás lábon-lövése helyett...

Kovács Erzsébet írta...

Kedves Pupu!
Megtisztelve érzem magam, hogy munkás szülők közalkalmazott utódjaként beavattál a katonai ünnepélyek felemelő dolgaiba.
Ha már itt tartunk, nem ártana az ünnepélyeknél megfelelő hangerősítőket alkalmazni, hogy a nagy ünnepélyek alatt a korgó gyomrok hangját kellő mértékben elnyomják.Sajnos még ezek a díszkatonák sincsenek túlfizetve, kisgyerekes családapák.Talán a csinnadrattára szánt Milliókat esetleg az alapbérezésükbe építenék be, jobban meg lennének hatódva, mint amikor egy évben egyszer a villogó kardokon megcsillan az augusztus 20.-ai napfény.
Mert enni minden nap kell, és a családjukat is el kell tartaniuk,gyomor korgás nélküli életre vágynak.Békességre.

kekec írta...

Pupu, na persze "legjobb védekezés a támadás" azonban Szun Ce szerint: ".. ha sem az ellenséget, sem magunkat nem ismerjük, akkor minden egyes csatában feltétlenül végveszély fenyeget bennünket."
Márpedig az ellenzékre nehéz ráfogni, hogy akár Orbánékat (és lehetőségeiket) akár magukat
akármennyire is ismernék. Különben nem ittak volna előre az elszámoltatható medve bőrére.
És nem legitimálták volna a 425 szavazaton múló 2/3-ot, amikor ennek többszörösét csalták el nyíltan!
Tartom, hogy nem bűn, hanem hiba volt bemenni a Parlamentbe és legitimálni azt! Ezek után nehéz lesz bárkit is rávenni helyben, hogy harcba menjen "őfelsége ellenzékéért"! Mert minek?

kekec írta...

Pupu, de egyébként igazad van: ENNEK az ellenzéknek tényleg a temetőben van a helye, valamikori ködös fel, támadásban reménykedve! Politikai hulla a szememben mind, egytől-egyig!

Kovács Erzsébet írta...

Amit a Lendvai előad egy műsorban az ATV-ben, az meg már az elviselhetőség határán van amikor MSZP-ről regél.
Még nem tudtam eldönteni, melyik borzalmasabb, nézni, ahogy hajtja a legyeket magáról és kapkodja a fejét, vagy amiket mond.Egyszerűen felejteni való.Szomorú.

nemóvatos írta...

A közelgő választásokon hús-vér képviselői, polgármesteri aspiránsok (nem pártkatonák)kellenének akik tevékenységükkel fel tudták/tudják hívni magukra a választók figyelmét.
Ha az ellenzéki oldalon vannak ilyen személyek akkor közülük a legjobb mögé kell/lehet állni (-uk akár a pártoknak is) mindenkinek, aki a jelenlegi leosztást nemkívánatosnak tartja.

Az aspirantúra lehetséges formája, hogy
-a most hatalomban lévőket (maradni szándékozókat) kényszeríteni (baxtatni) kezdik a körzet választóit valóban irritáló hiányosságok, problémák megoldása érdekében,(ld Mellár Tamás levelezése a parkok állapota tárgyában)

-szóvá teszik nyilvánosan, ÉRTHETŐEN a hatalom helyi (személyes) disznóságait,

-kielégítetlen, valós, mindennapi szükségletekre fordítják le és hozzák a választók tudomására a körzet rongyrázó, feleslege, túlárazott pénzköltéseit (Mennyi szociális tűzifa ára ment el a kilátóra? vagy Miért van edzőterem a falubusz helyett? vagy Mire a stadion a működő kórház helyett?vagy Ki melyik rokonát pénzeli közpénzből valós teljesítménnyel aránytalanul)

A NER által (pénz)mennyiséggel tuningolt, silány minőségű helytartókkal szemben csak a valódi emberi minőségnek, közösségszolgálati teljesítménynek van esélye, ha az a hátra lévő időben képes felszínre jutni.
Ennek hiányában az egyébként listás jellegű EP választás újabb "ellenzéki" bukta, ha meg összevonják vele az önkormányzatit is, akkor meg az egész el van intézve egy újabb ciklusra.

Valaki, aki írta...

Nem tudom, mit tegyünk, de azt tudom, hogy nem szabad túllépnünk, kifáradnunk, megadni magunkat, vagyis "nem ülhetünk tétlenül" (videó 38:40) . Tetszik vagy sem.

Éltünk már minőségibb életet - s lehet, hogy szidtuk több részét, mégis jobb volt, s ez nem pusztán nosztalgia.

Egy kis frissítő - hátha erőt lehet meríteni belőle (vagy legalább kedvet, ebben a mindenbe beleszontyolodott világban):
https://www.youtube.com/watch?v=TDzoC3cbkTQ

1970 írta...

Kedves Pupu!

Bocs a részbeni OFF-ért, de azt kell mondjam, ez az igazi tragédia, ami mindent elmond a jelenünkről. Az össz-európai helyzet sem szívderítő, de a hazai egyenesen szörnyű.
Mondjon bárki bármit, ez az, ami nagyon máshogy volt a Kádár korban:

https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/nagyon_szomoru_hir_a_magyarokrol.664466.html