2018. június 19., kedd

MERRE, MERRE, SZOCIALISTÁK?

Mesterházy vesztett, Tóth Bertalan pedig lábujjhegyen odamasírozott a szocialisták élére.
Nyomában ott lihegett a szavlejárt D'Artagnan, meg a szocialisták kissé sértődött üdvöskéje, aki láthatólag azt hiszi, hogy egyszerű lesz egy táborba terelni a szocialistákat, akik ma olyanok, mint a nyugger kosarából szerteszaladt csigabigák.
A szocialisták választmányának se lesz egyszerű visszaszerezni hajdani rangját, a pártok mostaanában a jól bevált Führer-elv mentén szerveződnek szektákká.
Az együttműködés demonstrálására mindenki kapott cafrangot - Mesterházy ezt volt kabinetfőnöke útján haszonélvezi, de Szanyi is alelnök lett, ami a szocialista pártstrukturában éppen annyit ér, mint pin@n a szőr - jajdeszép, ha lángvörös.


A gondot abban látom, hogy fogalmam sincs, mitől jobb vagy rosszabb Tóth Bertalan Szanyinál vagy Kunhalmi Ágnesnél, már persze, ha félreteszem a hölgy esztétikai előnyeit.
De program-szinten mindenki ugyanazokkal a lózungokkal él, és felettébb kiváncsi lennék, hogy az egyszerű, egérszürke mezei szocialista miben látja a különbségeket, és most mi az az ok, melytől majd hazarohan és kitűzi házára a szocialisták vérbordó zászlaját, a kertjében pedig két marokkal szórja szét a fehér szegfű drága pénzen beszerzett magvait.
Mondani kellene talán valmit a választónak is, első lépésként talán meg lehetett volna határozni, hogy kinek a pártja is a Szocialista Párt, kiket kíván képviselni.
Merthogy aki mindenkit képvisel, az nem képvisel senkit - saját magán kívül, ami egyénileg ugyan üdvös lehet, de pártként maga a halál.

Lehetne néhány szót szólni arról is, hogy a magát újragondoló párt kit-mit vállal a múltból, milyen a viszonya a többi demokratikus párthoz, de elsősorban a Demokratikus Koalícióhoz, mi a közös a két pártban és miben tér el a nézőpontjuk.
Aztán arról is lehetne beszélni, hogy mennyire valósak a Fidesz beépített embereiről szóló talányos és ködös megjegyzések, meg, hogy mit is kellene elérni az önkormányzati  és ami ennél talán ma fontosabb, az Európai Parlamenti választásokig, választásokon.
Mindeközben a párt kommunikációs szakembereinek vadul kellene törni okos fejecskéiket, hogy hogyan lehetne elhitetni a néppel, hogy Orbán hazudozik, lop, eszköznek használja még az Atyaúristent is, és a nép pénzén urizál.
Legutóbbi lázas víziója a térség legerősebb hadseregéről azon kívül, hogy nevetséges, a legjobb alkalom a lopásra, mert a sírköves műfogását lehet alkalmazni: csak nem sajnálja a pénzt a drága halottjától?
Csak nem sajnálja a pénzt arra, hogy szűzeinket megvédjük, mint tettük ezt 1945-ben is, és arra, hogy megvédjük anyáink, nagyanyáink kissé már hervadozó nőiességét?


Az egyik legfontosabb dolog: azonnal tisztázni a Szocialista Párt volt elnökhelyettesének, Simon Gábornak  pénzügyi botrányát, melyet - feltehetőleg valamilyen szívességért cserébe - a Fidesz sem piszkál, a szocialisták is hallgatnak, a bárányok pedig nem is tudják, hogy a szocialisták mindenkori elnöke egy, a herezacskója alá kötözött tojásgránáttal járkál, melyet Orbán akkor robbant fel, amikor kedve tartja.
Éppen jó alkalom lenne ez a morális megtisztulás manifesztálására, egyúttal a Fidesz zsarolási potenciáljának erőteljes csökkentésére, persze ehhez kellenének jó kommunikációs szakemberek is...
Még millió más feladat lenne, ezek között fontossági sorrendet kellene meghatározni, a pártközpont  bezárt irodáinak kulcsait pedig átmenetileg el kellene dobni, míg a vidéki irodák ajtajait szélesre kellene tárni azok előtt, akik meg akarják dönteni Orbán Patyomkin-országát.


Mindenkinek jár egy esély, Tóth Bertalannak is - adjuk hát meg neki, és kívánjunk hozzá sikereket.
Aztán majd meglátjuk, hogy az igét csak hirdetni tudja-e, vagy netán ragozni is...
Könnyű dolga nem lesz...


:O)))

29 megjegyzés:

1970 írta...

Jól látod, Pupu!
Annyit azért hozzátennék, hogy végre egy igazán karakán és markáns baloldali politikára is szükség lenne a kisgömböc lehúzásához a WC-n.


nemóvatos írta...

Talán ha Komjáthi Imre alelnök szíveskedne egy kissé begorombulni?
Egyébként se szót, se betűt, se figyelmet nem érdemelnek, amíg valami kézzelfogható dologgal elő nem állnak.

Kovács Erzsébet írta...

...nem jó ez a helyettes dolog......
A helyettes mindig be akarja bizonyítani, hogy itt tulajdonképpen Ő az ész....
Vannak nagy nemzetközi szervezetek, ahol körbe megy az elnöki tisztség, és aki éppen nem elnök,az helyettes.
Prózaian ez a hatökrös szekérre hasolnit a teher vontatás szempontjából, és ez nem a villogásról hanem a teljes erőbedobásról szól.
Szóval, az MSZP szekerét,még ha 6 hatökör húzná se, biztos hogy ki lehet vonszolni a szügyig érő bajból....
Majd ha munkások lesznek az MSZP-ben, azok majd megmondják a frankót, kinek hol a helye és mikor kinek kuss a neve.
Az úrhatnámság napjai már meg vannak számlálva.
Egyszer minden jobbra fordul, mert már sokszor sokáig volt nagyon sok embernek elege.Bizonyám.

Promenad írta...

A mi kis városunkban van szélesretárt kapuja a szocialistáknak. Sajnos azonban a kutya sem megy be oda.

Bubo írta...

Javasolnám megtekinteni a korfát. Ebből jól látszik, hogy az MSZP a parlamentbe se kerül be a következő választáson.

PuPu írta...

További kérdés érkezett: kit kell kinyiffantani, az ellenzéket vagy a kormányt?
Álláspontom szerint a kormányt - az ellenzék kinyiffantja saját magát, mindenféle segíítség nélkül is...
:O)))

1970 írta...

Kedves Bubo!

Körülbelül 20 éve hallgatom ezt a szöveget, de lehet még 100 évig is mondogatni:)
Végül is minek oda más a kisgömböc maffiáján kívül, nem?!

neveletlen írta...

kedves Pupu, lécci erősítsd meg, hogy kimoderáltad az alábbi háeszement :)

'Az egyik legfontosabb dolog: azonnal tisztázni a Szocialista Párt volt elnökhelyettesének, Simon Gábornak pénzügyi botrányát, melyet - feltehetőleg valamilyen szívességért cserébe …'

Kedves Pupu, leborulok a politikai éleslátásod előtt. Igen, ez most a legfontosabb dolog, a ca. kétszáz miller eredetének tisztázása, amiért egy citromsárga öves fideszes ma már le sem hajol. Ott egy picit botlik a logika, hogy ha szívességet tett a pénzért, akkor miért vezették el rabláncon, de tudjuk, a medve nem játék, a teve nem akadémikus.

Az meg, hogy a DK-hoz (5+paraszthajszál%) igazodva kéne meghatározni magukat picit nevetséges, mintha a liba a saját szara előtt verné le a vigyázzt.

Ja, és ennek a szegény Tóth gyereknek egyedül az LMP gratulált.:(

civilhuszár írta...

Tóth Bertalannak szerintem első dolga a fideszes bérencek eltávolítása a pártból. Figyelemmel Botka László megállapítására.

góbé írta...


Most megint Szanyi-kapitánynak van igaza. Az hogy emeszpé, paralellé vált a megalkuvással, besimulással, a "pártunk mindenekfölött" hozzáálással, a kollaborálással...

Ezt a kiccsávót már hiába mosdatják-vakargatják. Túl vastag, és túlontúl megkötött az a xar, amit 8 év alatt magukra kentek. Másikat kellene helyette csinálni...

Igen nehéz helyzetbe kerülnének, ha valaki egyszer föltenné nekik azt a magától értetődő, triviális kérdést: "... mondják már meg, maguk kiket is képviselnek ?!?..."

A majdnem-elnökké avanzsál Kunhalmi Ágicácska is mily frappánsan kivánta magát, mikor megkérdezték tőle, miért is osontak be a parlament kiskapuján O1G viktorra felesküdni, amikor a NÉP sok tizezred magával tüntetett az orditó választási csalássorozat ellen.

"... kellett a zsé, avagy a lé, esetlen money, zsenta, szóval a piiiiz...!!!..." Kössz...

Kibic37 írta...

@neveletlen 9:58
Már aggódtam, hogy kimarad a Gyurcsání-szál :DDD

góbé írta...


jav: kivánta helyett: kivágta...bocs...

Valaki, aki nagyon unja Orbán Viktort írta...

Kedves góbé!

Ez kitől idézet?
"... kellett a zsé, avagy a lé, esetlen money, zsenta, szóval a piiiiz...!!!..."
Lemaradtam.
Olyan origós, 888-as beütése van, de javíts ki!
Ha megmondod, leírnám a véleményemet róla.

Kedves Erzsébet!

Én bírom ezt a munkás-szálat nagyon, mert lehet, hogy nem vagyok egy sárkányölő, de sosem tagadtam meg azt, amiről egyszer kimondtam, hogy jó volt.
Ma is van becsülete a szememben mindannak, amit az ország '45 után tett, s pontosan értem, hogy '56-ban miért "javítani" akart a tömeg, elsöpörni helyett.

Azonban azon elkondolkodtam, ki is a munkás manapság?
Ha a többmilliós autóval érkező villanyszerelő, kőműves, vízvezetékszerelő, gázszerelő (kac,kac), akkor biztos, hogy rájuk gondolsz? Ők lennének azok, akiknek udvarol a nép, hogy lennének olyan kedvesek megcsinálni az elromlott csapot, az 1 db. nyílászárócserét, a zárlatos konnektort, sat, sat ... Válaszuk rendre az, hogy kis munkáért még a telefont sem emeli föl.
S ha összejön annyi szerelnivaló, ami neki már "megéri", akkor neked (nekem) már biztosan nem.

Szóval, kik lennének a munkásosztály ma?
Mert bizony az MSZP-nek lehetne a munkásokkal foglalkozni, csak gyanítom, ők sem nagyon tudják belőni, kihez is kellene hegyibeszédet intézni, mivel a mi szeretet munkásaink átmentek Lázár-oldalra, s úgy gondolják, hogy annyit érnek, amennyijük van.

S tojnak az MSZP-re, rám, Rád, mindenkire, aki visszaidézi, hogy "csak" munkások ők, mégsem tőlük forog a világ. Folyamatosan tolják az arcodba, hogy de, mégis, sőt, meg sem tudtok nélkülünk mozdulni, szóval fizessetek, én meg költöm!

Ők lennének, akire várnunk kell?

Kedves Bubo!
Én 50 körüli vagyok. Előlegezzünk meg még 20 évet nekem, de mivel elég jó egészségnek örvendek, akár 30 is benne lehet (más kérdés nem üt-e meg a guta :) . Azért célom Orbánt túlélni ...

De nem csak az idős korosztály (pl. én) gondolja azt, hogy Orbán egy erőszakos, csaló, tolvaj - szóval kicsi kielégülés az MSZP-t temetni. Csak olyan, hűha, ne haragudj, ez most gyors volt, majd legközelebb ...

1970 írta...

Kedves Kibic37!

Ugyan már, az sohasem marad ki.
Ez már valamiféle nagyon mély vonzalom lehet:)))

góbé írta...

Üdv Valaki...

Látod, annál elkeseritőbb a helyzet, hogy a 888-at sejted a háttérben, ezzel szemben a cikk a 444-en jelent meg:

„Mind Orbánnak a kottájából játszunk”
Ács Dániel
POLITIKA
június 19., kedd 17:38

ebből egy kis szösszenet:

"...Arra, hogy az ellenzéki pártok miért vették fel a mandátumukat, miért nem bojkottálják a parlamenti munkát Kunhalmi Ágnes meglepő egyenességgel reagált. Ha kivonulnak, akkor bukják a pénzt, amit szerinte a jelenlegi helyzetben nem tehetnek meg, mert a mostani ínséges időkben minden forrásra szükségük van..."

Szóval: legalább a látszatra adtak volna. Amig zajlanak a tüntetések, se mandátumfelvétel sem esküdözés, főleg nem az olyan farkasflórián-félékkel együtt, közösen !!
Láthatóan nem csak a nép, a tüntetők, az őket megválasztók, de a látszat is le van szarva.
Szégyellem hogy ezek egyikére szavaztam.

Bubo írta...

Kedves 1970 és Valaki aki nagyon unja Orbán Viktort! Ami miatt én az MSZP végét gondolom annak egyszerű oka van.
Én a szakmámból eredően foglalkozom Magyarország korösszetételével már vagy 10 éve és jövőre töltöm be a 60-at. Tegnap olvastam egy cikket. 2017 ben több mint 131 000-en haltak meg az országban és százalékosan nagyon megnövekedett az elhalálozások száma. Ez igazából nem rendkívüli dolog, ha van olyan időszak amikor valamiért nagyon sokan születtek akkor előre lehet tudni hogy kb 70 év múlva elindul egy időszak amikor meghalni fognak sokan. Persze tudom, hogy a 131 000 ember nem mind időskorú de valószínűsítem, hogy a nagyobb százaléka igen. Az ismeretségi körömben pedig MSZP szavazót csak idős korút ismerek. Négy év alatt elhunyhat vagy 500 000 ember. Ezért gondolom én, hogy az MSZP tábora akár 300 000 el is csökkenhet. Ha jól tudom legutóbb 600 000 szavazatot kapott az MSZP. Szerintem hibát követtek el akkor amikor az elnökségre jelentkező Harangozó Tamást (nem most) nem választották elnöknek. A fiatal harcosabb természetű vezetővel lett volna esély új fiatal korú szavazókat szerezni. Mert szavazókat az tud szerezni aki tud hatni, jól beszél, jól érvel. Én ezt nem látom az MSZP-ben ezért gondolom hogy nem sok jövője van.

Kovács Erzsébet írta...

Valaki aki unja Orbánt nek.
Köszönöm a kérdésed, válaszolni fogok, de most rohanok a boltba, mert 35cfok lesz, meg vihar, és a málnásomban is szedni kell, mert csócsra jár, ha idejönnél közben akár ehetnél és hakkgathatnál engemet.Keddnél előbb ne várj választ, mert a kertemben nagy munka lesz a vihar után újra kell mindent palántázni, mert az előzőeket megették a csigák.
Bár én a BM Igazgatásrendészetén voltam személyzetis a nyugdíjba vonulásom előtt,de műszerészként munkásként kezdtem a dolgozó éveimet,a roknoságomban is sok melós volt,de én TB.HR vonalon rengeteg munkással voltam napi kapcsolatba és Munkaügyi Döntőbizottsági Elnök is voltam.Megéri majd elovasni amit írok, de hogy megértsed, alapos munkát akarok elébed teríteni. Üdv.Emami
Messengerben jó lenne ha megírnád, konkrétan mi az, ami zavar a munkás mentalitásban:ide írj:
Emami Bácskai Béláné facebook.com
Kíváncsivá tettél,ki az, aki Lázár mondása után még kíváncsi a melósokra/ 6000-fős nagyvállalati ismeretemből fogok Neked meríteni/

Kovács Erzsébet írta...

Ha én Tóth Bertalan lennék az első ténykedésem lenne:
tegye az asztalra a pártpénztárnok az MSZP bugyellárist, számoljuk meg mennyi van benne,kinek mennyivel tartozunk,ki mennyivel jön nekünk, aztán monjon le vagy vissza kell hívni.Ő volt az egész játszmában a fő gonosz pók, aki a szálakat a kezében tartotta, a szereplőket mint a lovakat futtatta,néha lesre, szerintem.Hogy ennyi ideig egyeduralkodőja volt a pénzforrásnak, az magárt beszél.Egy tisztességes pért amit a Simonnal csináltak napfényre hozta volna.Én a Simonért a tűzbe tettem volna a kezem.Most jól néznék ki két leégett karral, ki kapálná meg a krumpliföldemet...HI.De már arra gondoltam, a Simon is csak egy báb volt a pénztárnok bábszinházában.És a zseton miatt mindenki kussolt,mert ha kibeszélt volna, akkor kimarad az esti rétesosztásból...HI

neveletlen írta...

kedves Kibuc37

Apró örömök teszik teljessé az életet, a gyurcsányi szál meg csak akkor obligát, ha Pupu felhozza az aktuális bejegyzésébe. Bár, a főoldalon ott fityeg a Feri, tehát akár...

Valaki, aki ... írta...

Kedves Bubo!
Teljesen jogos, és korrekt, gyakorlatilag mindenben elfogadom, amit írsz. Még az "ifjításban" is.
Ugyanakkor nagyon sok fiatal gondolkodik Orbánról úgy, ahogyan mi, ezért írtam azt, hogy az MSZP hanyatlásával nem szűnik meg az orbánellenesség.
Csak másképp akarják "megoldani" a problémát.

A huszonévesekből, szerintem, hiányzik a jövőbelátás képessége, ami az idősebb korosztálynak kétségtelen sokkal jobban megy. Sokan pártolják a Jobbikot, mert nem tököl, s egy fiatal zsigerből nem tűri szöszölést, még ha tanácsos lenne, akkor sem. Mi sem szerettük anno :) A másik kedvenc a Momentum. Mert fiatalok. (Na, persze a kétfarkúak is.)

Ha nekem ismerős a Momentum, és el is mondom nekik, hogy csak nevükben nem Fidesz, s még csak nem is a kezdeti stratégiával azonosíthatók, akkor másodpercek alatt a begyöpösödött agyúak kategóriájában találom magam, pedig az MSZP-t ki sem ejtettem a számon.
Pillanatok alatt sorolnak be hozzájuk, holott én "csak" taktikai MSZP-szavazó vagyok.

Az MSZP eltűnése azonban nem egyszerűen egy párt megszűnése lenne, hanem egy korhoz való ragaszkodás felszámolása is. Ez még jó pár évig nem fog menni, szerintem - pontosabban nem lesz gyorsabb, mint a Fidesz tábor öregedése, és kihalása.

Az tény, hogy érdemes lenne fiatalabb idolokat keresni, akár pártszövetségben gondolkodni a választásokon - ezt Karácsonyék meg is próbálták. S akkor, talán, el lehet csábítani szavazókat a Momentumtól és a Jobbiktól. Csak a vezetőknek tudni kell überelni a Momentumot és a Jobbik fiatalokat csábító erejét és gondolatait. Csak.

Én nem "polgári köröket" csinálnék, hanem bemennék az egyetemekre, főiskolákra, mert a fiataloknak a "a jó fej" idősebb is eladható, de a vonalas fiatalra nem vevők.

Kedves góbé!

Sokan szavaztak az MSZP-re, akik azt várják el cserébe, hogy létezzen, sőt ennél többet is, de ezt alaphangon. Ez tényleg nem megy pénz nélkül, s a Fidesz szemét módon él vissza a kasszakulccsal, holott a lakosságtól érkező pénzt nagyrészt éppen Pest dobja össze, az a BPest, aki nem akar Fidesz hatalmat.

Ez a kecske és káposzta esete picit elferdítve - meg kell ennie a kecskének a káposztát, hogy ne dögöljön meg, bár közben ostorozzák, hogy a szólás nem így van, mit csinál, csak azt nem mondják, hogyan legyen, hogy a káposzta is túléljen.
Vagy másképp gondolod?

góbé írta...


Kedves Valaki Aki...

Persze hogy másképp gondolom, csak arra nem reagáltál:

"Szóval: legalább a látszatra adtak volna. Amig zajlanak a tüntetések, se mandátumfelvétel sem esküdözés, főleg nem az olyan farkasflórián-félékkel együtt, közösen !!
Láthatóan nem csak a nép, a tüntetők, az őket megválasztók, de a látszat is le van szarva."

A pénzről: anélkül valóban nem megy de mint ahogy a szavazóikkal, úgy a hajdani pártvagyonnal is ugyanolyan gondatlan gazda módjára bántak. Mostanra a fidesz függő részévé váltak, és semmi dac, semmi ellenállás, pedig Hadházy példát mutatott.

Valaki, aki ... írta...

Egyetértek, valóban Hadházy jobban csinálta.

S akkor, hogyan tovább?
Azok nem jók, akik ott vannak, a Fidesz több, mint káros, az emberek vagy lusták, vagy fáradtak, vagy kiábrándultak, valami, csoda tudja megmagyarázni. Még az is lehet, hogy elégedettek. Amennyi hülyeséget le tudnak nyelni ...

Már több hete a rádiót sem hallgatom, így nyugisabb, és ha mégis be-bekapcsolom, csak felbosszantom magam a tehetetlenséggel. Mert ténylegesen senki nem csinál semmit.

Stop Soros? Elfogadták. Alkotmánymódosítás? Elfogadták.
Látjuk, hogy rossz? Igen.

Szóval, mit csináljunk?

Akiknek közszájon forog a neve, csupa-csupa "kiábrándult" fideszes.
S mi még mindig várunk.
Mire?

"Ismert, hogy nemrég Orbán mindenkit megelőzve trappolt be egy szakorvosi rendelőbe, és a kezelőből kiküldtek egy pácienst erre az időre miatta. A többi beteg pedig várt a sorára. A közfeladatokat ellátó miniszterelnök elvehet bizonyos kedvezményeket, de erre megvannak az állami intézmények és jogosítványok. Ha közrendelőbe megy, akkor várja ki a sorát.

Ám ennél is érdekesebb, vajon milyen recept kiváltása volt ennyire sürgős. Amerikában az biztos, hogy a média másról sem szólna, minthogy tudni akarja, milyen az elnök egészségi állapota, esetleg nincsenek-e mentális problémái (a jelenleginek biztosan vannak), milyen orvosi beavatkozásra van szüksége az elnöknek. Alkalmas-e a hivatala ellátására." AN.

Nálunk a média is hallgat, az emberek is, csoda, ha a politikus sem töri magát?
Na, nem mintha felmentést keresnék ...

Van valami hír a választási csalásokról? Arról sincs már szó, vagy csak én nem hallom?

1970 írta...

"Nálunk a média is hallgat, az emberek is, csoda, ha a politikus sem töri magát?
Na, nem mintha felmentést keresnék ..."

Kedves Valaki, aki!

Nem kell azon csodálkozni, hogy a média hallgat. A média egy része a kisgömböc zsebében van, másik része pedig a rendszerváltás időszakában (majd azután is jó ideig) tapsikolt neki, így most elnémultak.

"kiábrándult fideszes"
Na, ezt a kategóriát hagyjuk! Azok, akik hosszú-hosszú ideig tapsikoltak, akkor is, amikor bizonyos társadalmi csoportokat (az éppen akkor aktuális ellenséget) az agyagba döngöltek, a társadalmi szolidaritás legnagyobb "dicsőségére". Aztán amikor az ő érdekeik sérültek, amikor nekik támadtak, ordítva követelték azt a társadalmi szolidaritást, aminek a szétverésében, totális megsemmisítésében ezt megelőzően olyan bőszen kivették a részüket. Ki emelte fel a szavát a '90-es évek elején a bányászokért, a kohászokért, a munkásokért? Ki szólt az állami vállalatok (köztük a jól menő növényolajipar) totális megsemmisítése miatt, az ott dolgozók érdekében? Ki emelte fel a szavát később a "nyuggerezés", a "panelprolizás" miatt? Ki horkant fel, amikor a leszázalékoltaknak mentek neki? Vagy amikor a rendvédelmi dolgozóknak?
Emlékszel, amikor Dávid Ibolya azt mondta, hogy "nem ért a focihoz"? Aztán őt is elérte és megsemmisítette az úthenger. Szólt egyetlen szót bárkiért az a háromnevű, "kiábrándult fideszes" CEU-s oktató nő (nem jut eszembe a neve)? De hirtelen óriási lett a hangja meg az egoja:(
Tudod, akkor nyílik ki a bicska leginkább a zsebemben, amikor azok, akik tapsolva, üvöltve verték szét a kádári társadalmi szolidaritást, kohéziót, most a leghangosabban követelik azt a társadalomtól, amikor ők kerülnek veszélybe. Undorító, önző, gusztustalan mentalitás, egy pusztuló társadalom tipikus tünete:(
(A kommentedben leírtakkal teljes mértékben egyetértek, átérzem a dühödet!)

nemóvatos írta...

Töprengek itten a sok okosságon.
Netán:
A "választott" képviselők visszahívhatatlanságának intézményesített mítoszát kellene felcserélni szabályozott, ESÉLLYEL bíró visszahívási eljárásra.
Akkor a teljes politikai, kamarai és szakszervezeti elit nem tarthatja fogságában az őket megválasztókat, nem nyomhatja el csírájában az alulról (belülről) jövő kezdeményezéseket, nem etethet kongresszusokkal, választmányokkal, ciklusokkal, homályos programalkotással, miközben a köztük kiépülő személyes kapcsolatok hálója 30 éve védi őket (nabumm, kinevelt hasonszőrű utódaikat).
Hadházy jó példája a brancson kívüliségnek.
Kíváncsian figyelem Komjáthi Imre politikai sorsát, az éhségmenettől az MSZP alelnökségig és azon túl.
Nem é hasonló mákony "a választásokon pártok indul(hat)nak".
Mert hogyan nyert Márki Zay, Mellár Tamás személyisége?
Nevesíthető a "demokratikus" oldal fiaskójának felelősi köre vagy a Fidesz sikerének kovácsa?
Nemtom....

Droppa György írta...

Ez egy poénkodó cikk. Tele jó és rossz poénokkal. Az ember olvassa, várja hogy eljut a konklúzióig, de nem, mert az elmarad. Így, az MSZP teljesítményét is alulmúlja, pedig írhatott volna arról is, hogy ki az új elnök, kik az alelnökök, az elnökség tagjai, mit jelez a változás, és mindez milyen tendenciát mutat.

PuPu írta...

Kedves Gyuri, az MSZP honlapja a kért adatokat tartalmazza, változásról csak technikai értelemben beszélhetünk, tendenciáról pedig akkor érdemes beszélni, ha változik.
Poénok tekintetében pedig de gustibus... - ugye.

:O)))

1970 írta...

Tisztelt Droppa Úr!

Tudja mi az igazi vicc (sajnos poén nélkül)? Az, hogy Ön és az önhöz hasonlók egyetlen szóval, gondolattal sem értékelték (kritizálták!!!) még a rendszerváltás folyamatában játszott szerepüket.
Mondjuk kezdhetné Ön, a bős-nagymarosi vízlépcső ügyében csapott cirkusszal kapcsolatos ténykedésével. Azzal, hogy valójában mi célt szolgált ez az egész, miként vezették (tudatosan) félre az országot. Aztán folytathatnák a többiek is...sokaknak lenne miért kiejteniük a szájukon a "bocsánat" szót.
Más kritizálása helyett talán saját háza táján sepergessen egy kicsit!

(Elnézést Pupu, de pont ezekről az emberekről írtam fentebb! Semmi önkritika, csak folyamatosan mások szapulása, ami lassan 30 éve megy!)

Cereus írta...

Kedves PuPu barátom !

Úgy veszem észre, megtorpant a józanul látok harcias bátorsága. Hogy azt ne mondjam beszartak.
Amikor meglátom a zsebre dugott kézzel, rosszul szabott öltönyben peckesen közlekedő miniszter elnökömet elfog az indulat azon honfitársaim iránt, akik ők nekem józan akaratom ellenére kisebbségben megválasztották. (Csalással,megfélemlítéssel, hazugsággal és egy bablevessel).

Kedves Ferenc barátom! Ordítsátok világgá, hogy nálatok sokkal nagyobb gazemberek kerültek hatalomba, akik egyéb gaztettekre is képesek lesznek.

1970 írta...

Kedves Cereus!

Szerintem ez nem "rosszul szabott öltöny", ez valószínűleg egy normális öltöny.
A "rosszul szabott" az, aki benne van: egy torz, gnóm, felfújódott kisgömböc.