2019. november 4., hétfő

KÉSEKET A PSZICHIÁTRIÁRA

A nemzet homloklebeny nélkül is bölcs Vezére bevásárolt.
Nem, nem a gyógyszertárban, hanem a nemzetközi fegyverpiacon, így aztán ma már minden magyar állampolgár bátran számíthat arra, hogy saját aknavetője lesz, ha nem tudta volna eddig, mi hiányzott neki...
A fegyverkereskedelem óriási üzlet, ha állami tulajdonban van, úgy még nagyobb, hiszen nem ellenőrzi senki.
Szóval, vettünk fegyvergyárat, hogy legyen aknavetőnk,  és gyártunk kézifegyvert is a magyar fegyveres erők és szervezetek számára, de hogy minek, azt senki sem tudja, merthogy a nemzetközi fegyverpiac tele van márkás, bevált fegyverekkel.
Persze, mi majd megmutatjuk, hogy a magyar baka egy szál dióverő puskával is különb, mint ellenségei (kik is azok?) egy rakéta-arzenállal.

Villanyvonatja nem volt, dugóspuskája, kistankja se - mára lett, vettél neki komám, hadd örüljön a a pocakos vitéz!
Megszellőztették a vadászrepülők esetleges cseréjét is, úgy látszik nem találnak már zsákfalut, ahol ne építettek volna eddig stadiont.
Kell a lehetőség a lopásra, és erre évezredek óta legjobb eszköz a fegyverkezés, nem csodálkoznék, ha holnap hadat üzennénk Lichtensteinnek vagy Andorrának, felvirágzott vagonokban mehetsz majd megvédeni a hazát!

Ha a Gripenek helyett hadrendben tartottuk volna a MIG-eket, rengeteg pénz maradt volna az egészségügyre, azt oktatásra, a szegénység felszámolására, de nekünk Gripen kellett, hogy a Legfőbb Hadúr gazdagodásának ne álljon semmi útjába.
Ha egyszer ezeket bíróság elé állítjuk, mellettük kell állni a parlamenti többség tagjainak, akik kötelezettségüket megszegve a kormány ellenőrzése helyett a rucaseggű miniszterelnök tomporát nyalogatják, és mosolyognak hozzá, mint parasztica az angolvécén...



A másik zakkant, akire a bölcs magyar nép a pénztárcáját bízta, meg nekiment az €urónak.
Megmondta, hogy azért nem kell nekünk, mert az Unió nem állam, nincs közös költségvetése, közös pénzügyminisztériuma, nincs közös pénzügyminisztere.
Hát legyen, mert a legrosszabb államszövetség is jobb, mint a maffiaállam.
Hajdan meglehetősen jól elvoltunk a Monarchiában, akkor sem esett nagyobb csorba a szuverenitásunkon, közösen is remekül működtünk, fejlődtünk, pedig közös volt a pénzügy, hadügy, külügy...
Közben a forint ott fészkelődik a bányászbéka segge alatt, infláció nincs, csak már egy fej karalábéhoz is hitelt kell felvenni lassan - ennek a komának olyan éppen a tekintete, mint a gondolkodása.
Matolcsy sajnos nem egészen normális, de persze ez csak a véleményem, mert ezeket még egy szimpla munkaalkalmassági vizsgálatra sem lehet elküldeni, ezek helyből normálisak, mégha reggelire leharapják is a bögre fülét...
És ha megnézzük a többit, a rókaképű Rogánt, az alkotmánybíróvá nemesült Szörnyellát és társait - hát akad közöttük egy is, akire bizalommal lehetne tekinteni?
Egyszer azért végiggondolhatná a nép, hogy kiknek a kezében is adta sorsát?



A vörösterror áldozatainak emlékműve tövében veszekedik egymással két zsidó szervezet, merthogy nem hívták meg őket az avatásra.
Nevetséges, mintha a baromfifeldolgozó avatásán a libák méltatlankodnának a meghívó elmaradása okán.
Ott volt viszont az avatáson a kormányfő, akinek ősei az emlékművel ünnepelt vitézek csizmáját se pucolhatták volna, ott volt a házelnök, akinek őseit ugyanezek a vitézek hajkurászták a Tanácsköztársaság bukása után - szánalmas népség.

A vörösterror a hadban álló nemzet hátországának biztosítása volt, azok ellen léptek fel, akik zavargásokat szítottak, akik számára előbbrevaló volt a kommunisták elleni harc, mint a haza védelme.
A fehérterror meg egyszerű bosszúhadjárat volt, az áldozatok száma tízszerese volt a vörösterror áldozatainak, de ennek emlékére nem állítunk emlékművet, pedig de szép is lenne!
A felakasztott festőnő lábainál a megnyúzott pap hempereg, Franczia Kiss Mihály talpa alatt...
Ez az ország semmiből sem tanul.



Viszont  lesz mozsárágyúnk...


:O)))

7 megjegyzés:

anonymand írta...

Kedves PuPu!

Tudod mi különbözteti meg a (MAGYAR) embert az állatoktól?
Csak annyi, hogy az állatok képesek tanulni.

nemóvatos írta...

....."így aztán ma már minden magyar állampolgár bátran számíthat arra, hogy saját aknavetője lesz"....
Ezzel az opcióval többeket felcsigáztál, akik valamiféle "megoldáson" törik a buksijukat.
Kövér rendelheti Izraeltől a vaskupolát. Az is egy biznisz.

Katsa írta...

Hm.
Egyszerűbb volna egy mesterlövész puska az aknavető helyett.
Az sokkal csendesebb lenne, nem olyan durván hangos mint az aknavető.
Az emberek jobban szeretik a csendes magas intelligenciával végzett munkákat.

Promenad írta...

Meg aztán igen nagy a valószínüsége,hogy az itt gyártott aknavetők a nyakunkon maradnak,megfelelő kereslet híján. Ennyi erővel akár csúzlit is gyárthatnánk....

1970 írta...

Kedves PuPu!

Igazság szerint, ha már a népbutítás és a történelemhamisítás a céljuk, akkor csinálhatták volna legalább teljes erőbedobással. Emelhettek volna óriásszobrot Franczia Kiss Mihálynak, Héjjas Ivánnak, meg a többi közönséges tömeggyilkosnak. Talán ez lett volna igazán ehhez a haveri körhöz (nem Magyarországhoz!) méltó cselekedet.

Névtelen írta...

Hát ez borzasztó...! Folyton csak Rá gondolok...

Érte dobog a szívem...

Ha eszem jut, rögtön ellágyulok...

Akármilyen...

Nem számít...

Ő a lényeg.

Ui.: Imádom (akkor is), amikor előad valamit. Személyesen nem lehet/szabad elmondani Neki, hogy milyen cukorfalat, mert kitér a hitéből...

https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn%3AANd9GcSmb3ycHIja_CLc8HaBwE_QRJOraCmGZNjgPfCP4L6qh6b9YFMW


Czékus Lajos írta...

Nekem képletesen a mai baloldal akkor mutatta meg leginkább szánalmas voltát, mikor a TV székházban lefeküdtek a padlóra, tarkóra csukott kézzel, és valami bugyuta szöveget adtak elő külön-külön. Ez nem volt egy bátor kiállás az elveik mellett, hanem vergődés a valóságban is. Sok mindent lehetett volna tenni, mondani, de a legyőzött csapat pozitúráját előadni nagy hiba volt. Ilyen lefekvés - átvitt értelemben - jellemző az egész (maradék) baloldalra. Olyan színtelenek is.....