2020. április 7., kedd

MI LESZ VELED MAGYAREMBER?

Ezt a problémát nem lesz könnyű megoldani.
Egyre közelebb a perc, amikor a szegények utolsó tartalékai is elfogynak, és aki azt hiszi, hogy ez csak a cigányokra vonatkozik (dögöljenek éhen pereputtyostól, ugye...), az rettenetes nagyot téved.
Merthogy elfogynak a tartalékai Juliska néninek is a Práter utcából, meg Sanyi bácsinak is a Kiss János altábornagy utcából, a nyugdíjat megzabálja az infláció, a gyerekeik is vergődnek, mert a munkahelyük bezárt, a tetejében Ede is hazajött osztrákból, merthogy az ottani munkahelyek is megszűntek.
Mikor újraindul a gazdaság ott, addigra itt még csak néz ki a nép a fejéből, tanácstalanul.
A kuszaszemű zseni természetesen megoldja majd a gondot, beindulnak a nyomdagépek, csak úgy köpik kifelé a forintot, fékje ennek semmi, ezért jó, hogy nem vezettük be az eurót.
Persze a kisember megfizeti majd ennek az árát az elszaladó inflációban, és piacra kerül sok értékes dolog, lakások, műtárgyak, ékszerek, meg minden, amire kereslet támad, mert enni kell, és nem minden tél kegyes, a klímaváltozás nem túl szilárd alapja a tüzelővásárlási terveknek.
No bumm, hát majd nem százan fagynak meg, hanem ezerkétszázan, miért nem hunytak el csendesen a vírus segítségével?
A nép persze enni akar, darabideig el is lehet trükközni azzal, hogy Nagyurunk személyesen osztja a krumplit szemenként, de ha nem bírja a tempót, akkor jöhetnek mindenféle Soros-ügynökök által előidézett zavargások, megugrik a bűncselekmények száma, Mari néni tyúkjait bunkerben nevelgetheti, ha van mivel etetni őket, a városi népek meg megeszik a macskát.

Merthogy jöhet itt még aszály, muszáj és viszály - de jöhet árvíz és jégverés is, a természet találékony.
Ha csak a fele jön be egyszerre, akkor is tragédiája lesz ez a szétzilált, lezüllesztett magyar társadalomnak, melynek nagy részéből már kihalt a szolidaritás, ma már többnyire magának kapar a magyar.



Jó de hát itt vannak az erőszakszervezetek, majd azok fenntartják a rendet, gondolhatja a Nemzet Félesze, gyorsan oda is lök félmilliócskát nekik fejenként, bruttóban persze, ami nettóban úgy háromszázötvenezer lesz.
Ha azt a felvirágoztatott leosztja éves jövedelemre, akkor úgy harmincezret kapott pluszban havonta, ezért köpeti le magát, ezért teszi ki magát adott esetben a kockaköveknek - a hülyének is megéri.
Különösen, hogy a háromnegyedét elviszi az infláció, melyet a találékony statisztikák remekül kozmetikáznak, de a kofa a piacon magas ívben tesz a Statisztikai Hivatalra.
Nyugaton már pedzegetik, hogy az utolsó pillanatban vagyunk, amikor a honi helyzetet még talán meg lehet úszni egy véres forradalom nélkül, ami maga lenne a tragédia, merthogy a humánumnak nyoma se lenne, ellenben az éhes felkelők elkezdenék keresni az ellenséget, és hamar meg is találnák, hiszen harminc éve ezzel tömik a fejüket, melyben meglehetősen sok üres tér adott erre alkalmat.
Migráns híján maradnak a cigányok és a zsidók, de utóbbiakkal vigyázni kell mostanság, merthogy a légi utántöltés lehetősége erősen korlátozza a szép álmok valóraváltását, míg a cigányokkal ilyen gond nincs, India egyelőre el van foglalva saját gondjaival.
De az biztos, hogy egy ilyen helyzetben radikalizálódni fog minden társadalmi csoport, és az Isten mentese meg Magyarországot attól, hogy itt a milliónyi roma megszervezze saját fegyveres védelmét, merthogy ha még nem robbantgattak itt, hát akkor majd robbantgatnának.
Már így is a vége felé tarthat a türelmük, és van olyan pont, mikor az éhség és az elkeseredés felülírja a félelmet, olyankor pedig nem szoktak észérvekre hagyatkozni.
De az is lehet, hogy a nép végre felismeri, hogy kik lopták meg, kik züllesztették le a társadalmat, kik gyarapodnak a szegények rovására, kik uszítják egymás ellen a társadalom tagjait - mostanában épp a fiatalokat az idősek ellen -, és feldíszítik velük a körúti fákat.
Természetesen ez nem éri felkészületlenül az elitet, ötvenhatban sem találták itthon Rákosit, Gerő sem vitézkedett, a Köztársaság téren is a TEK az ÁVH katonáit lőtték halomra.


Hogy aztán a jövőben mi fog történni, az ma még rejtély, a legrosszabb változat szerint az argentin modell jön be: ezek a trágyakukacok valamilyen módon megőrzik hatalmukat, Orbán kimászik a földalatti patkányfészkéből, melyet Felcsúton építget, (a Budai Vár alatti barlangrendszer sem rossz...),  aztán sz@rér-húgyér felvásárolják a maradék országot is, közben visszamegyünk a mostani százon túl még száz évet, kezdhetünk harcolni a jobbágyfelszabadításért.
Aki megmossa a lábát a Balatonban, annak levágják térdből, aki nyulat fog az erdőben, azt lelövik, hadd tanulja meg ez az ostoba nép, hogy hol lakik a Jóisten!
Mindenki élni szeretne, ha lehet, akkor elfogadható színvonalon, szeretné, ha a gyereke egy hangyányival jobban élne, mint neki sikerült, szeretne nyugodtan enni-inni, elsörözgetni a haverokkal, kicsit pletyizni a szomszédasszonnyal, nyaralni két hetet valahol - nem emberfeletti követelmények ezek, mindössze némi belátást kellene tanúsítani a javak elosztásánál, meg az "elitnek" némi önmérsékletet, de aki elolvassa,
melyik ágazatok kerülnek támogatásra a termelés újraszervezése soránaz le kell számoljon illúzióival.
Hát, majd meglátjuk, legfőképpen akkor, mikor a Fidesz törzs-szavazóit is eléri Legmagasztosabb Oszlopszentjük tevékenységének eredménye.
Mert a hit szép dolog, de nem tölti meg a hasat - kivéve, ha az ember pap.
Na, majd ők elmagyarázzák, hogy miért kell épp oly türelmesen várni a túlvilági jólétre, mint a tizenharmadik havi nyugdíj visszaállításának egy heti részletére - februárig -, addig meg a hívek is morzsolják a rózsafüzért szorgalmasan és próbálkozzanak fényevéssel - előbb utóbb úgyis az örök világosság fényeskedik nekik...



Akik ma azt érzik, hogy a mai helyzethez vezető döntésekben tét nélkül vettek részt, remélhetőleg csalódni fognak, mert ezt a helyzetet ma már csak radikálisan lehet rendezni.
Nem kell az életükre törni, csak el kell tőlük venni a lopott holmit - kamatostól, az jobban fájna nekik, mint ha vernék őket. 
Persze ehhez tökös politikusok kellenének, akik lehetnének akár nők is.
Nők, - nem a most divatos csatakancák...
Aggódjunk és reménykedjünk, - végtére is minden rosszban van valami jó is - a válság akár jó irányú változást is hozhat.


Meglátjuk.


:O)))

31 megjegyzés:

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Remek a helyzetelemzésed , jól látod a dolgokat !

Az utolsó mondatod jó lenne, ha bejönne és tényleg jó irányba fordulnának a dolgaink.
Sajnos nem sok remény van rá, mert már elég régóta szedegetik magukat megfele és ennyi javakról már képtelenek lemondani.
Benne vannak az ördögi körbe és tőlük csak elvenni lehet, adni ők maguktól semmit nem fognak.

Elfog ez dőlni hamarosan, már a célegyenesben vagyunk.
Izgulhatunk, hogy meglátjuk e a végét, már csak a korunknál fogva is !

Üdv sphagin

lorinczy írta...

Pontos helyzetjelentés,mint mindig.Ki tudja mi lesz? Kérdés,hogy az "istenadta nép" meddig akarja még gyakorolni az éhenhalást Cipolla országában.

talalom írta...

És jön a legrosszabb forgatókönyv: a cigány, meg a zsidó mellé már felsorakoztatták a városit - főként a fővárosit, az időst (nyugdíjast naná!), pláne, ha nőnemű. Az ellenzéki, vagy csak ellentmondó ellen 18 éve erősödik a hajsza, ami 2002-ben kezdődött. De várható, hogy célkeresztbe kerül az is, aki ugyan egyetértene, de nem elég harciasan forgatja - a már nem is képletes - fegyverét. A coronavírus pusztítása elenyésző ennek a vírusos koronáriában szenvedő lénynek a rohasztó ártalmához képest.

Névtelen írta...

radikalizunk?
radikalizunk?
he? mi? na!
.
annyi tisztesség természetesen nincs benned te féreg, hogy hamut szórj a fejedre, igaz?
nagy a pofád, pedig most is le vagy maradva legalább két évvel te majomteve!
természetesen nincs annyi becsület benned, hogy megmutasd, milyen buta vagy is valójában a téged ájultan szopkodó hülyéidnek,
.
DE
.
mit is kezdjünk egy magyar néphadseregben szocializálódott állattal?
he? mi? na!
.
.
abramovics voltam, s vagyok
.
.
Ps.: látom, azért próbálkozol, s figyeled miket írok, s lefölözni próbálod az écát, hiszen magadnak annyi eszed nincs, hogy lásd miként történnek a dolgok.
argentína, mi? lopunk, teve, lopunk?
he? mi? na!

PuPu írta...

Örömmel olvasom, hogy megtanultál írni!
De korrigáld már az aláírásod!
abramovics helyett nyugodtan írd, hogy hüje, rövidebb is és igaz is lenne.
Biztos kitart a gyógyszered a járvány végéig?

:O)))

Attila írta...

Üdv!

Hasonló gondolatok kavarogtak a fejembe. Az is felmerült bennem, hogy mi lesz, ha győzelemnek fogják beállítani a vereséget? Úgy szokták. Semmi különös nem fog történni. A nép megnyugszik, lám a Felséges Padisah egymaga állította meg a járványt. Aztán jön egy kicsinyke pénzosztás és hálatelt szívvel járulhatunk kézcsókra. Nagyurunk beöltözve várja az alattvalókat és aki nem elég alázatos, azt az Ő szentséges kezével azonnal kupán vágja
a királyi jogarral. Okuljon az a buta nép belőle.

Az EPP meg totojázott, az Unió keze meg van kötve. Be kell tartani az előírásokat. Okulniuk kéne belőle, újra gondolni a szabályokat. Legfőképp a vétó jogot. Elég lenne mondjuk 80% igen. Akinek nem tetszik, mehet! Orbán miatt az Unió léte forog kockán! Ezt kéne felfogniuk az unió vezetőinek, vagy úgy járnak mint Deladier Hitlerrel.

anteus írta...

Dicsérni jöttem, nem vitázni.
Nagyon jó irás, a cella falán ez fog megjelenni, nem a mene tekel ufárszin.
De. A Köztársaság téren meggyilkolt öt kiskatona (Somogyi László túlélte, ő a balszélső, akibe pont belevág a golyó az expoziciónál) határőr volt, akik az ÁVH alárendeltségben és ezért egyenruhájában működtek.
Annyi közük volt az ÁVH-hoz mint nekem, vagy Neked.

Attila írta...

Kedves anteus!

Igazad van! 2 féle ÁVH létezett. A kék ÁVO az a politikai részleg, a zöld ÁVO pedig a határőrség. Akit behívtak, annak menni kellett, nem volt apelláta. A mai napig közönséges gyilkosságnak tartom az ott történteket, még ha volt közöttük kék ávós is. Ha már egyszer megadták magukat és fegyvertelenül kijöttek azok foglyoknak minősülnek, lemészárolni őket háborús bűntett. Apám unokaöccsét a kék ávohoz hívták be, fegyvermester volt. Köze nem volt semmilyen atrocitáshoz. Úgy úszta meg, hogy rendes emberektől civil ruhát kapott.

Attila

PuPu írta...

abramovicsnak - már csak, hogy ne gondolja magát túl okosnak:
https://www.pupublogja.hu/2013/07/utban-argentina-fele.html

1970 írta...

Kedves PuPu!

Én is csatlakozom az egyetértőkhöz; kiváló írás.
Különösen kiemelném a "persze ehhez tökös politikusok is kellenének" gondolatot. Na ez az, ami ebben az országban "hiánycikk". Nincsenek "tökös politikusaink".

(A Köztársaság térről: ott politikusokat is lemészároltak, "persze" olyanokat, akiknek az égvilágon semmi közük nem volt sem Rákosi, sem Nagy I. ostoba politikájához, kettejük buta kötélhúzásához. Gondolok elsősorban Mező Imrére, vagy az öngyilkosságba menekülő Kállai Évára.)

PuPu írta...

Kedves anteus, a Köztársaság téri pártházat két ávh szakasz védte, Várkonyi alhadnagy és Tompa hadnagyok parancsnoksága alatt, utóbbi nekem a hetvenes években kollegám volt a Határőrségnél.
Valóban voltak Budapesten határőrök is, de konkrétan itt nem.
Rendőr egyenruhába öltöztették át őket, merthogy akkortájt egy sárga félcipő is elég volt két méter kenderkötél kiérdemléséhez...
:(

PuPu írta...

Kedves Attila, a "kékávó" a mai készenléti rendőrségnek felel meg, esetleg a TEK lehet még összehasonlítási alap.
Az ÁVH "fénykorában" a Hatóság önálló szervezet volt, később - még 56 előtt- a Belügyminisztérium alárendeltségébe került.
A politikai nyomozók is a testület kötelékébe tartoztak, de ők valamennyien hivatásosok voltak, jónéhányan közülük tettesek és áldozatok is egyúttal.
A "zöldávó" a Határőrség volt, egyértelmű feladattal.
A "forradalmárok" előszeretettel mosták egybe a két szervezetet, meg a politikai nyomozókat a sorállományú, objektum és vasútbiztosítást ellátó alegységekkel.
Ennek volt tragikus következménye például a mosonmagyaróvári tömegbelövés és az utána bekövetkezett lincselés...
:(

Attila írta...

Kedves Pupu!

Sok mindent nem nem értek, többek között a mosonmagyaróvári tragikus eseményt sem. A mai értelmezés szerint a békés fegyvertelen tömeg miért a határőrök laktanyájához vonult, miért nem a Tanácsháza előtt tiltakoztak? Ez lett volna szerintem logikus, hisz politikai nyomást ott tudtak volna kifejteni. nem a laktanya előtt. Ott viszont volt bőven fegyver. Miből gondolhatták, hogy békés úton meg tudják győzni a katonákat, amikor esküjük tiltotta fegyvereik átadását. Ezért hadbíróság járt volna. Hogy mekkora civil tömeg volt a katonákkal szemben, biztosan nem lehet tudni (néhány ezren lehettek), mivel a tömeg egyre közelebb és közelebb nyomult feléjük, nyilván a fiatal kiskatonák kezdtek besz@rni. Magam is úgy lettem volna. Talán valamelyiknek a kelleténél jobban remegett a keze és eldördült egy lövés, ami után következett az lövöldözés (tömegpszichózis?). Sortűznek nem nevezném, mert senki nem adott rá parancsot.

Attila

PuPu írta...

Kedves Attila!
56 eseményei akkor lesznek tisztán érthetőek, ha megnyílnak majd a volt szovjet, amerikai, francia, angol és izraeli titkosszolgálati levéltárak.
Vannak ugyanis olyan események, melyek egyértelműen arra mutatnak, hogy a háttérben volt némi titkosszolgálati mozgás.
Ha abból indulsz ki, hogy kinek használt, akkor a Kossuth téri lövöldözés éppúgy a tömegek hergelését szolgálta, mint a mosonmagyaróvári géppuskatűz.
A tömeget valakiknek oda kellett vinni, aztán elég volt egy ideges géppuskás irányzó, aki lehet, nem is a tömegre akart lőni, csak a fejük felett akart leadni riasztó-lövéseket.
Egy olyan helyzetben, mikor a géppuska mögött fekszel és jön veled szembe ötezer ember, könnyen idegessé válhat az ember, ha a kiképzése sem volt a legjobb, akkor pláne.
Az események másnapján lincselték meg a laktanya tisztjeit - Vági századost például keresztülszúrták zászlórúddal, másik tisztet kidobtak az emeleti ablakból, Dudás alezredes, aki a parancsnok volt addigra már a csehszlovákok vendégszeretetét élvezte.
Később azt igyekeztek bizonyítani, hogy Dudás adott parancsot a géppuskásnak, de minden erőlködés dacára ez nem sikerült.
A békés tömeg is érdekes - ilyet láttunk 2006-ban is a Televízió épülete előtt is, meg később az utcákon a beindított harckocsiban ülve, meg az Alkotmány utca torkolatában rendőrt bicskázva.
A nyugatiaknak elemi érdekük volt 56-ban lekötni a szovjet hadsereget a szuezi ügyködéseik érdekében. Természetesen erre bizonyítékok nem állnak rendelkezésre, hiszen a titkosszolgálatok attól titkosszolgálatok, hogy az akcióikat fedésben hajtják végre.
Lásd: a határokat támadó migránsok esetét legutóbb.
A politika piszkos dolog, miközben gyönyörű eszmékre hivatkozik...
Persze ez a poszt nem a múltról szólna, hanem arról, mi lesz velünk a jövőben?

:O)))

góbé írta...


Vagytok itt néhányan - a korábbi soraitok között olvasva, - akik elég közel álltak/állnak a magospolitikához...
Tudtok-e válaszolni, javaslatot tenni, esetleg továbbitani az illetékes-elvtársak felé, az alábbi "saláta"-kérdéseket:

Hős honvédeinknek ki adott olyan parancsot hogy a "háton vagy vállon" helyett ugyan miért tűzkész állapotban hordják szuperkarabélyaikat ?? Létezik virusölő lőszer??

Vagy: mi lesz azokkal a minden bevételüket elvesztett családokkal, ahol a korábban ugyan jogkövető családfő, - a gyereknek enni kell adni! - jelszóval kifosztja a bezárni kényszerült kocsmákat, éttermeket, kifőzdéket, bármit, avagy már úgyis minde3n-mindegy alapon, felfegyvezkezve "kéreget" az élelmiszeboltban, vagy akár a tehetős szomszédjánál.
Közveszély helyszinén elkövetett lopás/rablás miatt hónapokig előzetes vár rá, de mi lesz ha ez tömegessé válik !!!

Esetleg fellelhető némi összefüggés a két dolog között és ezért hanyagolják a munkavállalók, és egyéb kiszolgáltatottak támogatását ...?!?

Attila írta...

Üdv!

Igazad van Pupu, eltértem a témától. Van ez így néha.

Attila

kekec írta...

Pupu, egy régi emlékezetes írásodat is idézhetted volna a Orbánról és bombáról: "Most elvágom a kéket"
Sajnos Isten igazságos, és nagyjából kiegyenlíti a dolgokat. Anno mi sajnálkoztunk a szegény nyomorba döntött erdélyieken, akik az ottani kárpátok géniusza gazdaságpolitikai elképzeléseinek estek áldozatul. Most rajtunk a sor, és majd rajtunk sajnálkoznak a környező országok.
Kiváncsi vagyok, hogy az éhenhaltakról is lesz statisztika?
A sajnálatos az, hogy a gonosazságuk nem öncélú, mivel arra játszanak, hogy a többi ország fenntartja a vásárlóerőt, ezért az "olcsósított" magyar munkaeőrvel a válság után előállított termékekre majd lesz fizetőképes kereslet.
Egyébként meg Simicska feldicsérte Orbánt, a geciben van DNS, az valamivel magasabb rendű, mint a csak RNS-t tartalmaó vírus. Helyesen: O 1 V.

talalom írta...

Góbé! Nagyon rossz érzéseim vannak. De már évek óta. Évek óta folyik az uszítás - migránsok, civilek, cigányok, "nemmagyarok", ellenzékiek és ellentmondók ellen. Ez most elviselhetetlen mértékig fokozódott - és bekerültek a körbe az idősek, városiak, főként fővárosiak. A kormányerő fölötti hatalmat teljes egészében átvette a 2006-os csőcselék. Nem csoda - a kormányfő kizárólag ezen a nyelven ért, mint minden (juszt is) falusi, sötét, agresszív bugris.
"Brüsszelt" mintha ritkábban emlegetnék így, név szerint: tán attól tartanak, karanténba vágja őket egy járőr...
Igyekszem juszt se félni - de azért aggódom erősen.

neveletlen írta...

Bocsi, de ezt látnotok kell! :(
https://magyarhang.org/belfold/2020/04/08/egyetlen-kepben-a-magyar-egeszsegugy-es-orban-viktor/

Tényleg, mi lesz velünk magyar emberekkel?!

Névtelen írta...

Emlékszik még valaki, mi történt Romániában- hogy mely folyamatok vezettek Ceaușescu bukásához 1989-ben?
Az utoló csepp Tőkés László elhurcolása volt...
Mi hol tartunk ?
e-Rika

kekec írta...

Még Putyinnak is több esze van, mint a mi kárpáti géniuszunknak! Bejelentette, hogy közvetlenül fogják támogatni a munkájukat elvesztő EMBEREKET (a vállalkozások mellett)
Szerintem egyébként az emberek támogatásának a vásárlóerő fenntartása és humanitárius szempontok mellett van egy gyakorlati oka: egyszerűen nem tudja lekezelni a megugró igények feldolgozását az államapparátus, ezért érdemes elbírási igény (munkaerő, idő) közbeiktatása nélkül segítséget adni.
Egyébként van gyakorlati megfontolás az x/70 %-os támogatás munkahelyhez kötésének Orbánnál is: az otthon maradó ne adj isten szörfözget a neten, és találkozik a szürkeállományát szép fehérree mosó és kisimítgató kormánypropagandán kívül más véleményekkel is. Ez úgy hiányzik neki, mint üveges tótnak a hanyatesés.

1970 írta...

"Évek óta folyik az uszítás - migránsok, civilek, cigányok, "nemmagyarok", ellenzékiek és ellentmondók ellen."

Kedves talalom!

Teljesen igazad van, azzal a kiegészítéssel, hogy ez az uszítás nem "évek", hanem "évtizedek" óta folyik. Emlékszel a taxisblokádra? Emlékszik még valaki A. József néhai miniszterelnökre, vagy az ő néhai belügyminiszterére, H. Balázsra? És arra, hogy simán kirobbantottak volna egy polgárháborút, saját honfitársaik nagy része elleni uszítással? (És még ez a néhai miniszterelnök nevezte magát lélekben 15 millió magyar miniszterelnökének. Jó vicc!) Vagy emlékszel a 2002-es választás előtti helyzetre, amikor kisgömböc szépen kettéosztotta a társadalmat, majd az egyik részét a másik ellen uszította? (Ami azóta is tart..., sőt fokozódik, ahogy írtad is.)

talalom írta...

Kekec! Mielőtt még bárki hanyattesne a "bértámogatás"-tól, mondom: NEM A BÉREK PÓTLÁSÁRÓL VAN SZÓ! Csak a csökkentett munkaidő miatt csökkent részfizetés pótlásáról! Példa: ha egy ember 8 órában 8000 forintot kapott, hat órára meg csak hatot, akkor a "kiegészítés" nem a nyolcezer, hanem a kétezer forint 70%-a, vagyis 1400 forint!!! Ez is csak akkor, ha 15-50 százalékos a munkaidő csökkentés! Akinek 100 százalékban megszűnt a munkaideje - pl. autógyári beszállító kisvállalkozó melósa -, annak SEMMI NEM JÁR! A 0 munkaidő 0 fizetésének a 70 százaléka is nulla!!!

kekec írta...

Kedves talalom

Az általad hozott számtani példákat jelzi a szövegemban az "X" Viszont nem volt annyi eszük, hogy a munkaIDŐcsökkentéshez kötötték volna, hanem a megrendelésállomány ilyen arányú csükkenését kellene igazolni. Az alsó 15 % tehát eleve kizárja a parlóra került 0 %-os bevételű cégeket. Hadd hulljon a férgese! avagy "Akinwk semmije sincs, az annyit is ér!"
Az meg hab a tortán, hogy pofára fog mennyi, merthpgy az igazolásokat majd jól "elbirálgatják"

Névtelen írta...

Úgy döntöttem, Angyalkám, hogy nem fogok reagálni a csúnya megjegyzésekre, és megvárom mindig, amíg elcsendesedik a vihar... Állandóan "elköszönök", miközben nem is gondolom komolyan a búcsút, nagyon fontos vagy nekem és annak örülök, ha boldog vagy...

Mi már készen vagyunk a húsvéti menüvel... ;-))

Elárulok valamit. Pl. az Édesanyámnak nagyon nehéz elfogadnia, hogy pl. a testvéremék nem a hagyományok szerint élnek és ők nemrég mentek vásárolni... Most nyugtattam meg... Hiába mondom neki, hogy nem vagyunk egyformák és hozzám se hasonlítson senki mást... Azt is tapasztalom, hogy néhanapján a kollégák is elcsodálkoznak dolgokon... Én mostanában korán elmegyek vásárolni és intézni az ügyeimet, és ilyenkorra már készen vagyok az aznapi dolgaimmal... Én ilyen vagyok, más másmilyen, ettől is szép az élet...

Egyetlen nagy problémám, hogy a fogínyem miatt rettenetesen szenvedek napok óta, de igyekszem leküzdeni a fájdalmaimat.

Nem is gondoltam, hogy sokkal higgadtabb vagyok az ügyfelünk koronavírus-gyanújával, mint a munkatársaink egy része... Magam is meglepődtem... Tegnap felköszöntöttem Zsoltit a névnapján, és átküldte a messengeres levelezésüket... Írtam neki is és Anikónak is, hoggyék el, hogy amszk, a kesztyű, és az folyamatos fertőtlenítés csodákra képes...
Bevallom azt is, hogy a Mamának el sem mesélem a benti dolgokat, mert csak feleslegesen idegeskedne, így is félt engem és a kollégákat...

Szóval...

Ma is... Örökké...

SZERETLEK.

Ui.: Június 9-ig remélem javulás várható...
Vinném a csokit az Apucimnak...
Nehezen jön össze a randi...
;-))

stirlitz írta...

Az senki nem mondja hogy RÉSZUmunkaidőre fiztnek magyarul 90 % nemfog semit kapni: pl pincér, audi alkalmazott stb mivel 8 órábol = 4 munkadó + 4 * 0.7 fizetnek MAGYARUL LEGTÖBB LÓFASZT FOGG KAPNI !!!
ja igen NEMZETBIZTONSAGILAG FONTOS ÁGAZATNAK KELL LENNI és mi a fontoss a kormány dönt el vagyis viktor legtöbb ember semmit sem fog kapni

KZs írta...

Kedves Pupu!
Ez a vírus is az bizonyította be, hogy határok csak a fejünkben vannak, bolygónk egyetlen szerves organikus egység.
A gondolatainkat megfertöző vírus is szedi folyamatosan millió szám az áldozatokat, mi meg önhittségünkben azt hittük, hogy védettek vagyunk ellene :

https://www.erdekesvilag.hu/megdobbento-adatok-az-ehinseg-vilagterkepe/

Hát nem vagyunk azok.
A termelőerők és eszközök magántulajdonán alapuló nemzetállamokra tagolt piacgazdaság eredményét láthatod itt..
Ha meg akarjuk változtatni a világot, először a saját gondolkodásunkat kell megváltoztatnunk.....

talalom írta...

nnna, mára kiderült, mi olyan fontos. A másodvonalbeli focistákat támogatják...

góbé írta...

Nem tudom hogy vagytok vele, de én nagyon hiányolom a "mi, demo pártjaink" kiállását a méltatlanul és gusztustalanul megtámadott Karácsony + a főváros mellett. A visszautasitáson túl, ellenlépéseknek is lenne helye.
Akinek van esélye, szólhatna "nagyjainknak"....

1970 írta...

"A termelőerők és eszközök magántulajdonán alapuló nemzetállamokra tagolt piacgazdaság eredményét láthatod itt.."

Kedves KZs!

Pontosan a lényegre mutattál rá.

góbé írta...


Ha ezt elovassátok, nem vetődik fel a kérdés, hogy a MOK - az új vezetésü Magyar Orvosi Kamara - miért nem szólitja fel tagjait hogy a -hippokratészi - esküjükhöz hiven, polgárilag és tesületileg engedetlenkedve, elhatárolódjanak és visszautasitsák a nemmzetth kotonszökevénye által Kásler szájába adott parancsot...?
https://index.hu/belfold/2020/04/15/korhaz_kiurites_utan_hazakerulnek_hozzatartozokhoz_a_betegek/

Vagy ezt: https://www.blogaszat.hu/2020/04/a-jarvany-okozta-ellatasi-zavaroknak.html

Vagy iszonyatos durranás előtt állunk a járvány tekintetében, melyet ők maguk akarnak időziteni, az adatokkal manipulálva, Budapest, Karácsony, meg a többi renitens eltakaritása okán, avagy a Btk. által is honorált dologról lehet szó...:

Emberiesség elleni bűncselekmény:

143. § (1) Aki a lakosság elleni átfogó vagy módszeres támadás részeként

b) a lakosságot vagy annak egy részét olyan életfeltételek közé kényszeríti, amelyek azt vagy annak egyes tagjait pusztulással fenyegetik,....

.......(3) E § alkalmazásában polgári lakosság elleni átfogó vagy módszeres támadásnak minősül minden olyan magatartás, amely magában foglalja az (1) bekezdésben írt cselekmények polgári lakosság elleni sorozatos elkövetését, egy állam vagy szervezet politikájának végrehajtása vagy elősegítése érdekében.

Lehet egyéb indok értelmezés is, segithetnétek megtalálni...