2021. január 5., kedd

A BIZONYTALANSÁG KORA




Hát, ami azt illeti, a szocializmus negyven éve alatt is meg lehetett különböztetni korszakokat, melyek részben az ország külpolitikai helyzetét, részben a belső hatalom állapotát tükrözték, de a rendszerváltás utáni éveket se tekinthetjük egységes egésznek, ez is több korszakra osztható.
Kezdődött a rendszerváltás után a nagy remények korszakával, mikor minden osztályvezető-helyettes azt hitte, hogy eljött az ő világa, ideért Amerika, a korlátlan lehetőségekkel.
Nem mondom, voltak néhányan, akik azt hitték a törvényesség fellazulásával, hogy ezt nevezik szabadságnak, és elkezdték szétrabolni az országot, és mire körülnéztél kihúzták a feneked alól a gyárat, intézetet, üzemet és nem adtak helyette semmit, legfeljebb egy papírzsebkemdőt, hjogy legyen mivel törölgetni a csipát a szemedből.
A kor sztárjai többnyire el is tüntek mára, aki meg nem, az besorolt a szervezett bűnözés hierarchiájába, és mára már lelkesen szolgálja az aktuális Keresztapát, aki jelen esetben éppen olyan, mintha az ominózus film Clemenzája és Don Vitó hozta volna össze egy Szájer által látogatott partin.


A következő korszak a marakodások kora volt, ekkor már az ország vagyonán úgy marakodtak a szereplők, mint döglött kiselefánton a hiénacsorda, egykoszból elkezdődött a viszonylag normális népség mesterséges hülyítése, a gyárilag hülyék meg nekiláttak a halott feltámasztásának, Horthy és Szálasi megdicsőült, előkerültek bárcabitorló kurvák és ostoba stricik, akik kinevezték egymást ötvenhatos hősnek.
Az értelmiség egy része meglátta a kínálkozó lehetőséget, sietősen becsomagolták tehetségtelenségüket piros-fehér-zöld zászlóba, lett is aztán belőlük színigazgató meg múzeumigazgató, azóta is ott ülnek az üres színházakban, meg az általuk múzeumoknak nevezett panoptikumokban, és próbálnak rettegést kelteni a szovjet óvóhelyi 
légszűrő berendezés tövében.
Ez volt az a korszak, az a fekete lyuk, mely elnyelte a normalitást, úgyhogy - szinte törvényszerűen -  eljött az ideje a harmadik kornak, a Cosa Nostra felemelkedésének, melyet nemigen tört meg a szocialista párt átmeneti feltámadása sem, hiszen addigra a hajdani MSZMP tagjai is el voltak már foglalva a hullarablással meg saját érdekeik hajkurászásával.
Hosszú időn keresztül a baloldal saját múltjának megtagadásán fáradozott, melyen csak röhögött a felettébb pragmatikus ifjúság, akik számára az ideológia csak reklám-értékkel bírt, elveik nem voltak csak jelszavaik, viszont az első perctől kezdve loptak.
Először csak Boss öltönyöket maguknak, aztán ki-ki tehetsége szerint kőbányát, nyomdát, ezt-azt...


Mára már valószínűleg ők is csak mosolyognak ifjúkoruk vicces kis tolvajlásain, a koron, melyben egy nyolcszáz milliós sikerdíjon alapuló botránnyal meg lehetett buktatni a rendszeerváltás egyik vezető pártját, annak makulátlan erkölcsű elnökét, viszont remek próba volt a tömegmanipuláció felhasználásához.
Aztán jöttek a ma már közismert dolgok, a választási térkép megbuherálásától a gigantikus rablásokig, jöttek a strómanok meg az engedelmes vazallusok, a nép meg csak lesett bután, mint tyúk a piros kukoricára.
Néha még tapsoltak is, és az enyveskezű bűnözőt kikiáltották zseninek, korunk Cipollája pedig a mai napig hülyíti hálás népét.
Azt mondjuk nem lehet mondani, hogy a nép elégedett, merthogy az átlagember számára menet közben eltűnt az egészségügy, az oktatás, a kulturális élet, sokak számára a kenyér és a fűtött lakás is.
De ezt mind megemésztette az ország, de az, hogy hogyan fogja megemészteni az általános bizonytalanságot, a létbiztonság, a jogbiztonság, a közbiztonság hiányát,  az még kérdéses.


Az átlagember a biztonságot keresi, a kiszámíthatóságot, az átláthatóságot, de most úgy támolyog a társadalom, mint mosóteknő a viharos Atlanti óceánon.
Tulajdonképpen szeretne hinni vezetőinek, de minden nap új és új helyzetekkel kell megbirkóznia, körülötte megszűntek a kapaszkodók, nincs, akiben igazán bízhatna, vagy akinek a segítségére számíthatna.
A politika nem ad támaszt.
A társadalom atomizálódott, már nincsenek munkahelyi kollektívák, mert az emberek félnek egymással nyíltan beszélni, a létbiztonság hiánya pedig felerősíti az egoizmust.
Lazulnak a családi kapcsolatok is, a férfiak nem tudnak mit kezdeni az új kihívásokkal, sok esetben nem tudják biztosítani szeretteik eltartását, melynek kötelessége társadalmi elvárásként nyomasztja őket, miközben barátkoznak a nők új ambicióival egy macsó társadalomban.
A társadalmi mobilitás jóformán megszűnt, egész társadalmi csoportok alól húzták ki a szőnyeget és dobták oda őket bűnbaknak.
Megszünt a létbiztonság, egészen a szélsőségekig menően, emberek százezreinek nem jár az egészségügyi ellátás, a közbiztonság minden statisztika ellenére csapnivaló, környezetvédelem nulla és akkor még itt a vírus is, ki tudja, ki és mikor köpi rád a halált?
Az embereket migránsokkal, vírusokkal, EU-val ijesztgetik, látja a nagy rablásokat és tolvajlásokat, átverik nyugdíjpénztárral, megbuherált közbeszerzésekkel, ostoba baleket farigcsálnak belőle. miközben a nemzetről papolnak.
Munkahelyek mentek és mennek a levesbe, akik nem akarják oltatni magukat, azokat fenyegetik, akik szeretnének túlesni az oltáson, azoknak nincs elegendő vakcina, a pedagógusokat felparancsolták a katedrára, de az oltási tervből kihagyják őket, ha betegek, ugrik a fizetés, de persze legyenek nyugodtak, miközben egy egész ország idegbeteg lassan.


Közben meg nézhetjük, ahogy a kettéfűrészelt óriás hülyeségeket beszél, bizonygatja, hogy itt minden a legnagyobb rendben van és tíz év múlva tízmilló Alizka sétál majd csodaországban.
Semmi nincs rendben, legkevésbé a társadalom, mert már gyomorrontása van a hazudozástól, a be nem tartott ígéretektől, frusztrált a gyűlölködéstől, az egymással szembeni türelmetlenségtől, az országszerte divatozó agresszív viselkedéstől.
A beszari Harcimarci a kevlár alsógatyájában meg katonásdit játszik, tankokat vásárolgat,  meg lehet, atombiztos bunkert épít magának a hatrvanpusztai majorságban, miközben emberek fagynak meg, gyerekek éheznek abban az országban, mely vele járatja le magát a világban.
Az ember nehezen viseli a feszültséget, márpedig a társadalmi bizonytalanság feszültséget generál, és lehet, ebbe többen halnak bele, mint a koronavírusba.
Szörnyű lesz ennek az oprszágrontó tíz évnek a következménye, húsz év alatt se lehet majd helyreállítani a társadalom nyugalmát, békességét, mert ez érdekli az embereket, nem a GDP meg a sportakadémiák a Kárpát-medencében.
Volt már mentálisan beteg politikus az ország élén, a Dunába robbantott hidak mellett fényképezték le hajdan.
Most mit fogunk fényképezni? A tönkrement családokat? Gyerekeket, akiknek nem jut hétvégén egy tányér meleg étel? Vagy az évente halálra fagyottak százait?
Orbán beírta magát a történelemkönyvekbe.
Előkelő társaságba, Szálasi, Horthy, Rákosi, meg a geszti bolond mellé.
Szánalmas.


:O)))   

4 megjegyzés:

Ottilia Marton írta...

az 1948-tól számolt 67 miniszterelnök közül Orbán kormányzása a leghosszabb idejű 15 év , de a hónapok száma miatt megelőzte Tisza Kálmánt 15 év , és Lázár György 12 év--
Egy ""leg""-je már így is van

1970 írta...

Kedves PuPu!

Az utolsó gondolatod (az "illusztris társaságról")különösen jó, ahogy a poszt egész tartalma is. Attól tartok, ennek a 10 évnek még rosszabb hatása lesz, mint akár a geszti bolond, akár a lovastengerész, akár a nemzetvezető, vagy Sztálin legjobb magyar tanítványa korának, mert a társadalom mára a végletekig atomizálódott, az emberek egymásra néznek ferde szemmel, vagy éppen gyűlölettel. Korábban ez nem volt, ahogy volt mindig valamilyen alternatíva is. Most mi van?

pleinair írta...


Ady Endre: Sírni, sírni, sírni

Várni, ha éjfélt üt az óra,
Egy közeledő koporsóra.

Nem kérdeni, hogy kit temetnek,
Csöngetyűzni a gyász-menetnek.

Ezüst sátrak, fekete leplek
Alatt lóbálni egy keresztet.

Állni gyászban, súlyos ezüstben,
Fuldokolni a fáklyafüstben.

Zörgő árnyakkal harcra kelni,
Fojtott zsolozsmát énekelni.

Hallgatni orgonák búgását,
Síri harangok mély zúgását.

Lépni mély, tárt sírokon által
Komor pappal, néma szolgákkal.

Remegve, bújva, lesve, lopva
Nézni egy idegen halottra.

Fázni holdas, babonás éjen
Tömjén-árban, lihegve mélyen.

Tagadni multat, mellet verve,
Megbabonázva, térdepelve.

Megbánni mindent. Törve, gyónva
Borulni rá egy koporsóra.

Testamentumot, szörnyüt, írni
És sírni, sírni, sírni, sírni.


Sírni a tehetetlenségtől, egy jobb világ szétzilált romjain, sírni, sírni, sírni.

Anarchista írta...

Megint nagyon jól sikerült összeszedni a lényeget. Annyit tennék hozzá, hogy néha Mussollini-hez is hasonlítjak a dagadt felcsútit. Szerintem röhelyes a patkányt összevetni a hiénával. Hogy is mondjam? Más súlycsoport!
De ha felidézem tanulmányaimból, hogy a "Duce", hogyan végezte - fejjel lefelő fellógatva egy milánói benzinkút tetőszrkezetére... Ahol aztán "dicső" népe kifejezhetten "háláját"...
Ha csak ebben fog hasonlítani rá akkor én kérek egy kávét.

Ja! És ez esetben a fotóhoz is meg lenne a téma! A cím: "A történelem (kicsiben) ismétli önmagát. Szagos is, ronda is, jelentéktelen is... De mienk!"