2024. július 6., szombat

A BÉKE DUNDI ANGYALA

Láng Anna illusztációja


A béke dundi angyala leszállt Kijevben, majd ugyanazzal a lendülettel továbbreppent Moszkvába, ahol már várta sokat próbált, Barátság érdemrenddel kitüntetett külügyminisztere.
Tudom, tudom, ez a "dundi" kifejezés kissé eufemesztikus, de hát mégis  - a világ egy ilyen nagyformátumú politikusára a "csüngőhasú" kifejezés erősen dehonesztáló lenne.
Nem is merném megkockáztatni, nehogy annak dacára, hogy földszinten lakom, kiessek egy ötödik emeleti ablakból - merthogy Reménységünk tanulékonyságát azért nem vonhatja kétségbe senki, és a drúzsba az drúzsba, Magyarország pedig világhatalom, mint tudjuk.
Ez az "angyal" besorolás is necces kissé, hiszen akárhonnan vizsgáljuk a dolgot, egy angyalnak mindenképpen ott a helye a Pride-on, míg a Békameneten való részvétele egyéni döntés, ugye.
Az angyalok ugyanis zsidó hagyomány szerint mindahányan férfiak, míg a keresztény dogmák szerint mindahányan nem nélküliek, és akárhogy is erőlködök, egyik alapján se tudom őket heteroszexuálisnak tekinteni.
De semmi gond, hősünk macsó, ezenkívül volt már KISZ-titkár, liberális ifjú, konzervatív polgár, és most a történelem vihara átsodorta a szélsőjobb partvonalaihoz.
Rossz nyelvek szerint ő ihlette Erdős Virág: Az átváltozóművész dala című versét, melynek sora - "vedd fel az eget és vedd fel a szárnyad" viszont most őt inspirálta.
Hívei kacskaringóit híven követve követve vallják, hogy csak az ökör és ő következetes, és bár a gondolatot vélhetőleg Bismarcktól lopta, hasznosságához nem férhet kétség.


Nagyurunk bajban van.
Európa urai, akiktől az ellopni való pénz csordogál kigolyózták őt a Kaszinóból.
Külön dühítő lehet, hogy  a fagyi visszanyalt, majdnem olyan karaktergyilkosság áldozata, mint Gyurcsány és Soros, csak ő éppen európai méretekben kapja azt, amiről azt gondolta, hogy csak hazai méretekben válik be.
Csinálhat bármit, van rajta sapka vagy nincs, füstszűrürős a cigije vagy mezitlábas, - már a Kazbek márkájú szopókással is megprónálkozott - mindegy.
Jót már csak akkor tehetne, ha átadná halhatatlan lelkét az örökkévalóságnak, de ehhez egyelőre sok kedve nincs.
És libája is akad még, mint a viccbéli rabbinak.
Most éppen új pártcsaládot gründol, Abschnitzli lesz a neve, politikai irányvonalát tekintve pedig szélsőjobboldali populista kleptokrata pártcsalád lesz.
A szállongó hírek szerint némi - nem is olyan apró - pénz árán engedélyt kapott a Trumphoz való törleszkedésre, és ez a pénz nem lehetett kevés, mert még vállonveregetést is kapott.
Tán még igéretet is, hogy győzelem esetén ismét megnézheti a Fehér Házban a magyar prímás képét.
Kapkod a mi Boldogságunk, mint szlovák  szomszédunk az anyja szoknyájához, ahogy a mondás tartja, és az sem kizárt, hogy az életbenmaradásához elegendő politikai tőkét gereblyéz össze.

Az ukrán háborúnak, - hacsak Putyint fel nem dühítik valami extrém baromsággal - lassan vége.
Mindenkinek terhes már a konfliktus, mely napi szinten hordozza magában egy atomháború lehetőségét.
Ha a NATO-nak nem is sikerült elérnie a vágyott célt, Oroszország stratégiai megroppantását, Oroszország szétszabdalását, azért a finneket és a svédeket sikerült beterelniük az akolba, újabb, Ramstein méretű bázis épülhet Oroszország kötnyékén, Romániában, már ha a békekötésnél beleegyeznek az oroszok.
Ha nem, akkor épülhet kínai vagy orosz bázis Kubában, Nicaraguában, Afrikában néhány helyen, ,felkelés törhet ki Moldáviában.
Befagyhat a fenekünk, ha a tehenek nem elegendő mennyiségű szellentéssel szabályozák az időjárást, ha meg igen   Boston, New York, Miami, New Orleans, Sanghaj, Bangkok lakosai beiratkozhatnak úszótanfolyamra.
Ez a béke nem Oroszország és Ukrajna között jön majd létre, hanem a vezető nyugati államok lesznek egyik oldalról a résztvevői, vagy ha nem, akkor ugyanúgy a helyzet áldozatai, mint a keletiek.
Hogy Orbán most próbálkozik, azon nem kell csodálkozni, hiszen politikai túlélése múlik rajta, de túldimenzionálni se kell, hiszen súlya és elvei ennek a pojácának, akit bölcs népünk ki tudja hányadszor ültet a nyakunkba - nincs.
És nincs a baloldalnak se érvényes válasza a jelenségre, viszont Bismarckkal együtt megállapíthatjuk, nagyon kovetkezetesek vagyunk.


MI lesz ebből?
Ki tudja, hiszen az állampolgár gyanútlan éli az életét, ahogy tudja.
Ahogy Hiroshima és Nagaszaki lakosai is élték, a bomba előtti percig.
Jó lenne megúszni...

:O)))

7 megjegyzés:

kekec írta...

Előbb-utóbb Ukrajnában vagy békekötés vagy "ideiglenes" tűzszünet lesz (de semmi sem olyan állandó, mint amit ideiglenesnek szántak, hogy csak a VII kerületi gang-dúcokra és É-D Koreára utaljak), És akkor a mi kis kárpáti géniuszunk majd verheti a mellét, hogy ő teremtette" És még ezt is beszopják majd tőle!

Nyista írta...

Kedves Pupu! Örülök, hogy nincs a baloldalnak érvényes válasza, mert ez azt jelenti, hogy van baloldal. Élt bennem egy olyan rémes meggyőződés, hogy magyarországon már nincs is baloldal...

1970 írta...

Kedves PuPu!

Mi lesz ebből? Már lett sajnos, láthatjuk a minket körülvevő világot. A "béke dundi angyala" (nagyon tetszik kisgömböc ilyen új jelzője), bár szerintem az "angyal" jelzőtől azért távol áll. Talán inkább az ördög, igaz annak sem lenne alkalmas. Inkább Döbrögivel tudnám azonosítani: ugyanaz a primitív butaság, ami párosul egy ostoba nagyravágyással, "ki ha én nem" mentalitással. A bolha p.csén a pattanás...világpolitikai szinten. (Fazekas Mihály, ha feltámadna, újra megírhatná a Ludas Matyit...)
És sajnos vannak olyanok is, akik öregségükre hülyülnek meg véglegesen:
https://www.blikk.hu/sztarvilag/hazai-sztarok/koncz-gabor-dutyi-zugpecazas-harom-nap-szuletesnap-emlek/spcqfz2
Kisgömböc, mint "egyenes, bátor ember" - szegénykém, nagyon elment a maradék esze is Koncznak.

Nyista írta...

Kedves 1970! Azért Koncz Gábort sosem a nagy eszéért szerettük. Mondjuk én sosem szerettem! Ha a korábbi képességeiből még veszít egy kicsit akkor ki lehet ültetni muskátlinak...

PuPu írta...

Kedves Nyista, Magyarországon van baloldal, csak azon kívül, hogy nincs érvébyes válasza a kor magyarországi kihívásira (sem), hiteles szervezete sincs.
Majd lesz, a történelem mindig kitermeli a fejlődéshez szükséges eszméket, szervezeteket.
Kommunista - optimista...
:O)))

Névtelen írta...

Ez a félév Orbán életének a csúcsa. Erre várt egész életében. Világpolitikai szereplő, a legnagyobbakkal tárgyal.

A megítélése sose érdekelte.
Az sem. hogy a magyarokra mint a világ hülyéire néznek...

anteus írta...

Folytatva az előző, "névtelen" mondatokat: bosszút fog állni.
Vele "nem lehet így bánni".
Első lépésben felállította az Új Európai Tengelyt.
Európa megint a németektől függ.
Remélem, mindez hülyeség... de ijesztő történelmi analógiák sora tűnik elő.
Tételesen kimutathatóak.