ANGYALOM GÁBRIEL

Gábriel nem olyan, mint a cölöpteknős, melyről szeretett vezérünkhöz hasonlítva példálózni szoktak elvetemült libernyákok.
A cölöpteknős olyan, melyről a nép egyszerű gyermeke köztudomásúlag nem tudja, hogyan került az oszlop tetejére, de azt nagyon is, hogy nem a természetes közegében van és azonnali feladat levenni onnan, még mielőtt végképpen elhatalmasodik rajta a kór és leharapja a bögre fülét.
Gábriel a Hösök terén a maga oszlopa tetjén áll rendesen megszoborva, egyik kezében az apostoli kettöskereszt, másikban a Szentkorona, imígyen jelképezve valamelyik Szilveszter pápa álmát, akinek volt egy felesleges koronája.
Ezt - arkangyali sugallatra - annak adta, aki ébredése után először jelentkezett érte.

És lám, jött István, lenyomta a lengyel versenyzőt, min Süsü a cölöpöt, ennek folyományaként - miután derekas vérfürdőt vett és feltrancsírozta a másik szektában üdvözülő rokonságot -, lett egy szent királyunk.
Itt volt az ideje, hiszen a magyarság olyan volt, mint ma az ellenzék - hét vezére volt, és ahogy el tudom képzelni hetvenhét vezér-jelöltje, de közismert és  vonzó programja semmi, hát ezen segített Szent István.
Ő tisztában volt a propaganda jelentőségével, ezért a négyfelé vágott Koppányt az ország négy legjelentősebb várának kapuja fölé installáltatta, majd a sámánokból és táltosokból átképzett papok megkérdezték a népet: Akarsz te lenni a soros? 
Nem akartak, csak vedelték a kumiszt és elmentek kalandozni.
A Szent Király fegyveres erejét adó német lovagok pedig bekvártélyozták magukat, leszármazottaik ma is köztünk élnek, ők a maguk egyszerű módján sikeresen bővítették a Lebensraumot.
Gábrielt viszont eszi a korrózió, de olyan magasan van, hogy a csámcsogás alig hallik.
Mikor a altisztjelöltek eskütételét nézi  elhűl, és majdnem leszédül, mikor meglátja a honvédelmi minisztert, amint szédült gólyaként kóvályog, mellette a vezérkari főnök pedig hasztalan igyekszik ritmusra lépve tartani vele a lépést. 
Aztán megnyugodva látja, hogy az altisztté átlényegült hajdani tiszthelyettesek az összes kellék és jelmez és alabárd jelenlétében sikeresen kihagynak a honvédség életéből és a történelmi zászlók közül negyvenöt évet, az altisztjelöltek apáinak generációit, tanúsítva, hogy faterék bizonyára nélkülözték a  hazafiságot.
Viszont odacipelnek egy autentikus lyukas zászlót, melyen a lyuk ötvenhat eszmeiségét, a honvédelmi miniszter giccsparádéja, a vitézi címek, a jutasi hősök emlegetése  a Horthy-nosztalgia feléledését hívatott jelképezni.
Miután a tíz katonanóta dallamaiból összelopott altiszti induló dallamára szegények elmasíroztak, Gábriel kitárja szárnyait és ha minden sikerül, úgy ezek segítsége nélkül földet ér.
Egy évig restaurálják majd, addig a tervek szerint egy kitárt szárnyú pockos szarka ül a helyére.
Vagy a cölöpteknős.


Érdeklődésre tarthat számot a hír, mely szerint az EU szeretett táposcsirkéje, a harci kakas ambiciójával rendelkező Jeanne d'Nagyarc, Ursula von der Leyen, a brüsszeli szűz ismét az Európai Bizottság elnöke lett.
Megnyugtató fejlemény, a kontraszt hatása: ilyen környezetben a Mi Reménységünk, az Ártány  - Graz ide, Graz oda - nem is tűnik annyira hülyének, inkább Ursula és társai, Pistorius, Borell és társaik szorulnának vele együtt kezelésre.
Ha valaki, én aztán nagy híve vagyok az Uniónak, de kezdem azt hinni, hogy valamiféle fertőző góc, aki valamelyik testület tagja lesz, az elveszti a normális gondolkodásra való képességét.
Vonatkozik ez a magyar képviselőkre is, beleértve azokat is, akiket az ellenzéknek nevezett szerencsétlen katyvasz delegált.
Alapkérdésként mindig felmerül bennem, hogy Európának miért nem volt jó az évtizedeken keresztül tartó béke, a normális kereskedelem, az energiabiztonság, a szabad utazás - miért nem volt jó Merkel?
Angela gyere vissza, mkinden meg van bocsájtva!
Hallgattam minap Dobrev Klára tőle szokatlan kirohanását Nagyurunk Béke és Baksismissziója ellen.
Elképedtem, én őt mindig egy racionális gondolkodású érett politikusnak gondoltam, akire bátran rá lehet bízni az országot, éléskamrástól, mindenestől.
Erre tessék.
Verik az ukránokat, mint Samu a répát, minden komoly intézmény azon tanakodik, hogy decemberre véget ér-e ez a rémálom, és nyilvánvaló, hogy az ukránoknak az oroszlakta részeket el kell engedniük.
Az is nyilvánvaló - Trump füle a megmondhatója -, hogy az amerikai elnökválasztást akkor is ő nyeri, ha Biden egy zavarosabb percében nem száll fel metró helyett a Bajkál-Amúr Magisztrál egy kocsijába, és akkor Ukrajnának annyi, Trump pedig béke-nobeldíjas lesz.
Ilyen helyzetben egy kis ország felelős politikusa kussol és les, mint a luki nyúl, hogy merre fejlődik a dolog, mert biztosra soha nem lehet menni.
Viszont tizenegy időzónát odébbtolni körülményes, ezért valószínű, hogy Oroszország továbbra is itt marad a szomszédban, és hogy közös határ lesz-e, azt éppen most intézik Ursula és társai.
Emberileg érthető, hogy amikor Putyin ejtette Gyurcsányt és lepacsizott - vagy megmutatta, mit tud róla - Viktorral, akkor ez nagy csapás lehetett a volt miniszterelnök egojára, aki nem vette komolyan D'Israeli bon motját: Angliának nincsenek barátai, nincsenek ellenségei, Angliának érdekei vannak .
És ez igaz minden hatalomra, a politika pedig nem a sértődősködés terepe.
Szóval megfontoltabbnak kellene lenni, és nem írhat mindent felül Orbán gyúlölete, mert az csak gödörből-gödörbe visz.
Klárát továbbra is tisztelem, Ferkót is kedvelem, de a helyükben most nem ficeregnék, mint a sajtkukac, hanem azon törném a fejem, hogy 2026-ban milyen felállásban kellene rommá vernem Orbánt és szopottfejű reinkarnációját.

Egyébként rohadt meleg van, dehát a nyár erről nevezetes, gyermekkorunkban is volt negyven fokos hőség, mezitláb nem lehetett lemenni a Dunára, a por olyan volt, mint a púder, és  sütötte a talpad.
Viszont fiatalok voltunk, és a vízparton igen jól éreztük magunkat, a Böbét óránként kétszer bedobtuk a vízbe, ő meg visongott, - hej, de szép idők is voltak!

:O)))