2012. március 7., szerda

NEMZETISÉGEK, KISEBBSÉGEK

Határozati javaslatot nyújtott be a parlamentnek szerdán Navracsics Tibor, kezdeményezve, hogy december 18-a a kisebbségek napja helyett a nemzetiségek napja nevet viselje.
Navracsics Tibor nem ostoba, még akkor sem tartom annak, ha az iskolai végzettség és a szellemi képességek között nemigen fedezek fel állandó korrelációt.
Navracsics pontosan tudja, hogy amit kezdeményez, az mit jelent, éppen ezért ő egy olyan okos ember, akinek az erkölcsi érzéke erősen a nulla felé konvergál, nullán értve Orbán Viktort és az ő mentális állapotát.
Bár azt már sokszor hallottam, hogy létezik az a pénz, amitől az embernek korpás lesz a haja, utalva az ominózus televízió-reklám neves színészének motivációjára, de Navracsicsnál lassan már csak olyan pénz jöhet számításba, melytől a korpából kivakarhatja a feje búbját.
A magas állású politikus kívülről egészen úgy néz ki, mint egy úriember, de azt azért bátran állíthatjuk, hogy úriember vele glaszékesztyűben sem fogna kezet, és ha ezen felháborodva párbajra hívná, akkor minden bizonnyal következmények nélkül visszautasíthatná, ugyanis Navracsics nem az, aminek látszik.
Az egykor oly ígéretesen indult politikus első lépése a morális pöcegödör felé frakcióvezetői tevékenységéhez kötődik, amikor is a Gyurcsány elleni hajcihőben olyan hangon szólalt meg, amelyre addigi viselkedése nem adott magyarázatot, hozzávetőleg olyan meglepetést keltve, mintha Pippa Middleton hangosakat szellentve cipelte volna testvére menyasszonyi ruhájának uszályát a Westminsterben, hogy úgy mondjam, nem funkcionálisan alkalmazva férfiak felajzására termett világhírű popsiját.
Az ilyen embereket azért lehet joggal egy görényhez hasonlítani, mert nem az anyagi szükség viszi rá őket egy elmebeteg uralmához való asszisztálásra, hanem a hatalomvágy és a bírvágy, ezáltal egy idő után már maguk is olyan tüneteket kezdenek produkálni, hogy az embernek hányingere támad, ha csak eszébe jut is egyikük-másikuk.
Itt van ez a törvény - kezdeményezés is.
"A nemzetiségek ügye melletti elkötelezettség további megerősítésére" az Országgyűlés december 18-át - mint az ENSZ nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségek jogairól szóló nyilatkozata elfogadásának a napját - a nemzetiségek napjának nyilvánítja - rögzíti az előterjesztés.
Indoklásában Navracsics Tibor emlékeztet: az új alaptörvény a korábban alkalmazott "nemzeti és etnikai kisebbség" kifejezés helyett a "nemzetiség" fogalmat vezette be, amelyet a szintén január 1-jén hatályba lépett, új nemzetiségi törvény is alkalmaz – írja Hír24.
Szerintem a tervezett változtatás bár valóban a nemzetiségek ügye melletti további elkötelezettségnek tekinthető, mindössze az ENSZ nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségek jogairól szóló nyilatkozatának szellemiségével ellentétes, ugyanis kirekesztő.
Mintha a viziszárnyasok napján a libákat és a szárcsákat nem lehetne ünnepelni, mert egyik túl fehér, a másik túl fekete, emellett egyikük pónemje sem tetszik a vadkacsáknak.
Ha valaki megnézi, hogy Magyarországon ma ki tekinthető nemzetiségnek, akkor világosan kiderül, hogy a magyarságnak van legalább két olyan államalkotó kisebbsége, melyre ez a meghatározás nem illik rá, nevezetesen a zsidóság és a cigányság.
Hogy őket ki kellene rekeszteni a nemzetből, régi kívánsága ez a jobboldalnak, különösen a szélsőjobbnak, hát most akkor ez a kívánság ki vagyon szolgálva és több mint egymillió embert úgy szórtunk ki az ablakon, mint fejletlen környezettudatosságú sofőr a hamutartó tartalmát útközben.
Természetesen csodálkozni nem kell, csak regisztrálni, hogy az orbánista megosztó és konfrontatív politika újabb állomásához végeztünk, és csak reménykedhetünk abban, hogy a végállomást nem Auschwitznak fogják hívni.
Természetesen a többségi társadalom kussol, mint ahogy kussolt a múlt században a zsidótörvények meg a numerus clausus idején is, merthogy a mi nemzetünk jótulajdonságainak végeláthatatlan sorában ott szerepel a tanulásra való képtelenség is, emellett mi vagyunk Chuck Norris népe, az egyetlen nép a világon, mely képes arra, hogy ugyanabba a folyóba ötször – hatszor is belelépjen.
A többségi társadalom természetesen téved, mert a jog már csak olyan dolog, ha egyvalakitől elveszik vagy korlátozzák, akkor azt bármikor, bárkivel ismét megtehetik, hiszen hogy ki cigány vagy zsidó ebben az országban, azt a vezér mondja meg, még az érzőlelkű zongoraművész is inkább csak számlálgatja őket.
Szóval, már megint hátrafelé masírozunk, mint a rák és könnyen meglehet, ugyanoda jutunk vissza, ahonnan elindultunk.
Nem kell csodálkozni, ha majd a kalauz bejelenti: Trianon, 2020, lehet kiszállni!

:O)))

Nincsenek megjegyzések: