2014. január 21., kedd

CAVINTONT A MAGYARNAK

A magyar politikai élet a rossz memóriára épül.
Csinálhatsz ebben az országban bármit, ha megfelelően hosszan el tudod húzni az eljárást, akkor a kutya se hederít rád többet, az ügyed alszik, mint a tej, már ha azt a tejet nem valamelyik üzletláncban veszed, mert ha elköveted ezt a hibát, akkor a tejedet benevezheted bátran a „Világ legéberebbje” vetélkedőre.

A jog maga is elismeri az idő erodáló hatását egy eljárásra, más a megítélése egy ezelőtt tíz évvel elkövetett bűncselekménynek, meg más, ha tegnapelőtt követted el.
Ha tegnapelőtt követted el, akkor azért arra oda kell figyelni, hogy nehogy ítélet szülessen, aztán menet közben majd minden tompul, kezdve a tanúk emlékezetétől a közvélemény érdeklődéséig.
Ezért is volt nagy találmány a perek áthelyezése egyik bíróságról a másikra, majd visszahelyezésük és az eljárás újrakezdése, de a bírók nyugalmazása sem volt rossz trükk – új bíró újrakezdődő eljárást eredményezett.

A közvélemény meg leginkább az aranyhalra hasonlít – az utolsó három másodpercről vannak emlékei, aztán az adatok törlésre kerülnek, ezért is hazudozhat ennyire gátlástalanul szeretett kormánypártunk, teljességgel légbőlkapott adatokkal etetve a nagyérdeműt – magyarember úgysem emlékszik semmire.
Szép példa erre a gázárak és a rezsicsökkentés körüli vicceskedés, mikor komoly pofával kijelentik, hogy a zelmúltnyolcév alatt tizenöt gázáremelés volt, csak azt felejtik el hozzátenni, hogy mennyi volt kormányváltáskor a gáz ára, meg mennyi most a rezsicsökkentés után, hogy a két időpont közötti árakról szó se essék.

Mindenesetre az „ügyek” tekintetében még ennél is rosszabb a helyzet, hiszen a közvélemény olyan, mint a csecsemő, állandóan etetni és altatni kell, és amit tegnap evett, az már ma nem elég neki, nem is érdekli, neki minden napra új idegborzolás kell, a régi meg megy a kukába.
Kit érdekel ma már Kaya Ibrahim?
Pedig hát ez a derék ember volt az, aki az egész Fidesz-vezérkar piszkos adóügyeinek eltakarítója volt, de ma már nem érdekel senkit – legfőképpen a Fidesz tagságát nem – hogy hova lett a MN. Központi Tisztiházának ára.

Az sem érdekel ma már senkit, hogy hova lett a Postabank felszámolása során szétlopott vagyon, hova lettek a Postabank spanyol ingatlanjai.
Kit érdekel ma már, hogy miért úszhatta meg szeretett miniszterelnökünk a „ne mi nyerjük a legtöbbet” ügyben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűncselekményének gyanúját.
Kit érdekel ma már a Gripen ügy, amikor éppen Paks van soron a maga néhányezer milliárdjával?
Kit zavar az, hogy az úgynevezett Kulcsár-ügyben tíz éve folyik a büntetőeljárás, Kulcsár már párnát hord a tárgyalásokra, különben a vádlottak padja már feltörte volna a seggét, de ma sincs jogerős, de még elsőfokú ítélet sem?

Zavar valakit, hogy a cigánygyilkosságok ügyében 2009 augusztusa óta – öt éve – nincs jogerős ítélet?
Az sem zavar már senkit, hogy az ügy egyre zavarosabb, úgy született elsőfokú ítélet, hogy nincs meg egy bűntárs, nincs felbujtó.
Tudja már valaki, hogy 1998-ban ki robbantgatott a Fidesz-székháznál, Torgyán lakásánál. Szájernél és miért?
Beszél még valaki Budaházyról, aki vidáman robbantgatta a szoci politikusokat, de igaza is volt, mert a végén a bíróság megmondta, hogy ez nem bűncselekmény, csak azt felejtette el hozzátenni, hogy sőt! Hazafias kötelesség!
Beszél még valaki arról, hogy a 2006-os orbánista puccskísérletben mi volt a szerepe a szélsőjobbnak, a labdarugó klubok ultráinak és miért kaptak most stadionokat a falábú fiúk?

Került szó arról, hogy ki döntött az Astoria-kereszteződés, mint nagygyűlés-színhely mellett?
Érdekel még valakit itt, hogy az államelnök Orbán haverja, hogy a bíróságokat Orbánné barátnője kézivezérelheti?
De mehetünk visszább is az időben, emlékszik még valaki arra, hogy Pintér Sándor egy laza mozdulattal felemelt a földről egy fegyvert, hogy ezzel alkalmatlanná tegye bűnjelnek?
Emlékszik még valaki a Nógrádi féle tanúvallomásra, melyben Pintért vádolta olajügyekben kenőpénzek elfogadásával?

Vagy téma még akárhol is a Békés megyei kapitányság szervezett bűnözés elleni csoportját vezető Kuzma Mihály rendőr alezredes felettébb gyanús körülmények között elkövetett „öngyilkossága”?
Emlékszik még akárki az Orbán Viktort egyéni körzetben legyőző Vancsik Zoltán meglehetősen furcsa halálára?
Orbán lovára a dohánykereskedő bűnöző, Sepsi tanyáján?

Nem érdekelnek ezek már senkit, mint ahogy elmaradt az ügynök-kérdés tisztázása is, beleértve Orbán Viktor, vagy a magyar klérus szerepét.

A legnagyobb baj mégsem ez.
A legnagyobb baj inkább az, hogy a magyar ember elfelejtette, hogy volt idő – nem is olyan régen – mikor egyenes gerinccel, büszkén, felemelt fejjel élhetett.
Talán nem ártana, ha elkezdenénk kollektíve Cavintont szedni?

:O)))

26 megjegyzés:

útkaparó írta...

PuPu, nagyon jól összeszedted a történéseket, de sajnos, a magyarnak nem kell a Cavinton, hanem kell a cumi, lehetőleg finom ánizsos, amit naponta szolgáltat is neki a regnáló banda.
Nekem még egy emblematikus kiszólás van emlékezetemben, amikor valamelyik választás előtt a nyelvlengető arra buzdította a csapatát, hogy nyugodtan sértsenek kampánycsendet, majd jönnek a jogászok, megoldják a dolgot "oszt jónapot".

Névtelen írta...

:O))) HELYETT : (((

morzsi írta...

Azt tudtam, hogy mi magyarok feledékenyek vagyunk. De, hogy ennyire hülyék, azt nem.
Most olvasom, hogy a Magyar Művészeti Akadémia, a "magyarságteljesítmény" alapján kívánja megítélni a magyar alkotókat... (Azt hittem elájulok!)

Aztán megértettem, hogy egy MaSág DB (magyarság decibel) egyenlő öt darab Bayer cikkel, vagy egy dr. Szakály Sándor nyilatkozattal, vagy egy interjú Egyeskével, stb, stb.
Hogy nem köpi szembe egyetlen újságíró azt, aki ilyen badarságot elmond?

Civil48 írta...

Kedves Pupu! Teljességgel igaz, amiről írsz. De,ki akadályozta meg a baloldalt az "elmultnyócév" alatt, hogy mindezeket kiássa?

Épeszű ember nem hoz visszamenőleges hatályú törvényeket! Mert ellenkezik minden körülöttünk lévő józan értelemmel, a világgal, azok törvényeivel. Következésképpen, aki ilyenekre tesz javaslatot az nem épeszű! Illetve, van még egy opció: velejéig romlott.
És, ehhez asszisztál minden különösebb szemrebbenés nélkül mintegy kétszázvalahány ember! (Tisztelet, annak a néhány embernek, aki már felállt közülük, felismerve a gátlástalanság, a pökhendiség, a mindenkín átgázolok mentalitás emberi tarthatatlanságát.)

Ezt az ocsmány játékot, már néhányszor eljátszották: miután elvégezték a piszkos munkát, visszaállították a régi törvényeket, ezzel védve az „övéiket”. Gondoljunk csak az elsők közöttire, a „pofátlanul magas” végkielégítések ügyére, a fizetések megnyirbálására. Azóta már osztogatják a sokmilliós prémiumokat, jutalmakat. Most már nem „pofátlanul” magas!
Borítékolni merném, hogy nem sok idő múlva (majd, ha a nagy vagyonok átkerültek az utódok nevére) újra lesz a ma „haláladónak” aposztrofált örökösödési illeték is.

Tele van az ország ilyen 2,55%-os-okkal., és tobzódik a hozzá nem értés. Ez az igazi, milliárdokkal mérhető kára az országnak!
Mégsem ébred az ország, mert, a zöm nem olvas, nem hall, nem lát. Csak néz, bele a semmibe. Újságot nem járat, mert nem jut rá, vagy járat, de annak 95 %-a ugyanazt a hazugságot sulykolja , ennélfogva nem lát.
Sohasem gondoltam volna, hogy a paraszt-, és munkásemberek fiaiból, unokáiból lett értelmiségiek ennyire szervilis, talpnyaló senkikké válnak a „hatalom” mámorától, a hatalom közelségétől. Vagy, tán éppen azért van így, – rövid volt (kevés?) az első generációs szakasz?
Mikor lesz itt (lesz-e egyáltalán) európai, netán amerikai jegyeket hordó demokrácia?Megjósolhatatlan!

De az is hozzátartozik a teljességhez, hogy a sok megteendő társadalmi reformmal, - amelyek éppenséggel nem baloldali megoldásokat kívánnak - adós maradt a baloldal. Talán rosszul értelmezetten, a fájdalommentes megoldásban bízva(!?), vagy az egység hiánya miatti torzsalkodások okán, - de mindkettő esetben a gazdaságra is, a demokráciára is károsan.
Hogy, okultak e belőle azt talán leközvetítik a választások.

Egy bizonyos, csak a jól működő gazdaság lehet a társadalom stabil alapja, sem jobboldali, sem baloldali ésszerűség nincs, csak ésszerűség.
Éppen ezért szocialista kapitalizmus sincs! És, mégis annyian hiszik!
Üdvözletel:Civil 48

Anikó írta...

Nagyon jól pontokba szedted, így van, nemcsak feledékenyek, hanem hatalmas hülyék is vagyunk, én már csak azt tenném még hozzá, hogy mellettünk állampolgárok mellett felelős a teljes baloldal,a balközép ha van ilyen /lehet, hogy ilyen-olyan érintettségük okán???/, az MSZP, a liberálisok, szociáldemokraták, természetesen a jobboldalon lévő normálisan gondolkodó emberek, mert nekik sem lehet mindegy hol élnek és kikkel vannak összebútorozkodva /vajon ezek hol lapulnak most???/, és azok az újságírók is akiknek kutya kötelességük lenne ébren tartani a közvélemény figyelmét.
Szóval sokan lennénk. Katasztrófa.

kiközösített írta...

Olyan típusú Cavintont kéne találni ami az elmúlt száz év történelmi sebeit is egészségesen és végérvényesen gyógyítja! Lehetőleg egyéb mellékhatások és további szövődmények nélkül...

Névtelen írta...

PuPu mellé Civil48-tól:
"Egy bizonyos, csak a jól működő gazdaság lehet a társadalom stabil alapja, sem jobboldali, sem baloldali ésszerűség nincs, csak ésszerűség.
Éppen ezért szocialista kapitalizmus sincs!" - Így bizony! :)

Névtelen írta...

Civil48-nak

"aki ilyenekre tesz javaslatot az nem épeszű! Illetve, van még egy opció: velejéig romlott."
Nos, akkor Te valószínűleg tudsz olyan megoldást mondani arra a problémára, hogy a Fidesz által , törvényekkel "törvényessé" tett lopásért, hogyan vonják felelősségre őket.Mit teszel a 20 éves trafikkoncesszióval, a 20 éves földbérlettel. a nyilvánvalóan elcsal közbeszerzésekkel.Én bárhogy töröm a fejem, nem jut eszembe semmi, azon kívül, hogy egyes büntető tényállásoknál az elévülési időt megduplázom, triplázom, illetve törvényi erővel semmisé teszek nyilvánvalóan egyoldalú szerződéseket.Akkor én most nem vagyok épeszű, vagy velejéig romlott vagyok?

morzsi írta...

Névtelen 12:44-nek.
Kedves ismeretlen! A földügyekhez nem értek, de a trafik törvény megkerüléséhez lenne ötletem. Az új kormány helyében létrehoznék egy Magyar Dohánybolt vállalatot, engedélyezném, hogy mint korábban, bárki árusíthasson dohány termékeket, de kikötném, hogy nem a mai 19%-os haszonnal, hanem a korábban volt 4-5% haszon mellett. Aztán Gyulai Zsolték törjék a fejüket, hogyan adják el a drágább cigarettát, mi legyen a tejüveggel láthatatlanná tett boltokkal.
Egyáltalán, egy baloldali választási siker esetén kéne használnunk a fejünket! Üdv: - morzsi -

morzsi írta...

Névtelen 12:44-nek.
Kedves ismeretlen! A földügyekhez nem értek, de a trafik törvény megkerüléséhez lenne ötletem. Az új kormány helyében létrehoznék egy Magyar Dohánybolt vállalatot, engedélyezném, hogy mint korábban, bárki árusíthasson dohány termékeket, de kikötném, hogy nem a mai 19%-os haszonnal, hanem a korábban volt 4-5% haszon mellett. Aztán Gyulai Zsolték törjék a fejüket, hogyan adják el a drágább cigarettát, mi legyen a tejüveggel láthatatlanná tett boltokkal.
Egyáltalán, egy baloldali választási siker esetén kéne használnunk a fejünket! Üdv: - morzsi -

Civil48 írta...

Névtelennek! (14.01.22.12.44)

PuPu által felsorolt, az emlékezetünkből kiesésre nem "ajánlott" fideszes disznóságok egy jó része már elévülési időn kívüli. Így, azokkal bizony már nem kezdhető semmi. Az élő disznóságokra meg magad adtad meg a választ, - igen, ha szükséges, akkor kiterjeszteni az elévülést, de semmiképpen nem az a megoldás, hogy mivel macerás bizonyítani, hagyjuk a feledés „jótékony” homályába veszni.
Baloldali regnálás során, nem volt arra ember, hogy „tűzben tartsa a vasat” a „ne mi nyerjük a legtöbbet”, a Kaja Ibrahim vagy a Posta-bank, stb. ügyekben?
A felelősségre vonás elmaradása sokat rontott a baloldalban „hívők”, a józanul gondolkodó pártonkívüliek értékítéletében, - a másik oldal meg vérszemet kapott. (Ennek felsorolásától eltekíntek, hiszen a blog jól felsorolta.)

kiközösített írta...

OFF
Névtelen :O))) HELYETT : ((( 7:56
Ne legyél szomorú!
Lehet, hogy közösségi tali van Csepelen, Szegeden, Gyulán, Harkányban és Körmenden :-)))
ON

promenad írta...




Valami újra,hatékonyabbra lenne szükség ..ACavinton már egy régen lejárt gyógyszer !

kiközösített írta...

Civil48 13:28
A mások disznóságainak feltárására csak akkor van erkölcsi alapunk (ami még nem konfliktusrendezési szakértelem), ha először mindenki saját magát és "háza táját" is lecsutakolta - ha ez szükséges - és folyamatosan rendben is tartja!

Névtelen írta...

kiközösített 13:28-nak:

:)

Névtelen írta...

morzsi-nak!

"Nem jó" az ötlet a trafikokra. Illetve jó, nekem tetszik, csak a lényegről felejtkezel meg:koncesszió.Az is visszamenőleges törvénykezés lenne, amit te javasolsz, ugyanis a 20 éves koncesszió garantálja a konkurencia kizárását 20 évre.Nem rég volt a z adott törvényben módosítás, amely kártérítést garantál ilyen estre a megnyer trafikosoknak.Nem finnyáskodni: disznóólat nem tudsz úgy kitakarítani, hogy ne piszkold be magad.Ha rendet akarsz, akkor félre kell tenni a finnyáskodást...

Névtelen írta...

Szeretném hallani az elképzeléseket arról, mi lesz
1. az Alaptörvénnyel,
2. a kétharmados adó-törvényekkel,
3. a választási törvénnyel,
4. az Alkotmány Bíróság jogkörével és a jelenlegi személyi összetételével,
5. az Ügyészség vezetésével,
6. a közszolgálati tv, rádió jelenlegi vezetésével és műsor készítőivel,
7. a Költségvetési tanáccsal,
8. az Állami Számvevőszék vezetésével,
9. az MNB vezetésével,
10. a TEK –kel,
11. a földbérletekkel,
12. a trafikokkal,
13. a Közgéppel,
14. a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal,
15. a helyi önkormányzatok elkobzott vagyonával,
16. a Takarékszövetkezetek szétverésének rendezésével,
17. a Terror Házával,
18. a Veritas Történetkutató Intézettel,
19. a Századvég és az egyéb hasonlóan független tanácsadó szerveztek milliárdos támogatásaival,
20. a Heti Válasz és a többi jobboldali sajtó támogatásával,
21. a felcsúti stadionnal?
Egyáltalán - mi lesz a KÖZTÁRSASÁGGAL?
Mi lesz a fülkeforradalmárokkal?
Mi lesz a lenyúlt vagyonnal?
A listát esetleg lehet még bővíteni...

„okleveles”

sphagin írta...

Kedves névtelen !

A morzsinak adott válaszodra a jó megoldás, ha a koncessziót nem bántjuk, de a trafik engedélyeket visszaadjuk a régi tulajoknak is !
Az árusítások kiváltságának a megszüntetése a legjobb módszer, hogy a károsultakat kárpótolni tudjuk, és nem is kerül semmibe.

A többi elrendeződik magától.

Üdv sphagin

pleinair írta...

Össze kellene állítani Orbán morális értelemben soha el nem évülő bűntetteinek hosszú listáját. Ellenzéki konzultáció címen minden postaládába, minden családhoz eljuttatni.
Hadd lássák a fülkeforradalmárok, akik a Gyurcsány kormány minden intézkedése ellen élőlánccal, sztrájkkal tiltakoztak az egészségügyben, az oktatási intézményekben, stb, hogy míg ma gerinctelenül lapító alattvalókként kussolnak, saját módszeres kirablásuk fölött hunytak szemet. És lássák azok is, akiknek csak a hazug, kormányt dicsőítő médiumokból van módjuk tájékozódni.

sphagin írta...

Kedves névtelen !

Hogy mi lesz az általad felsoroltakkal ?

Szerintem hasonló sors vár rájuk mint a trafikokkal, csak meg kell találni, hogy mi a legjobb megoldás pl. a lehető legkisebb fájdalommal járó megoldásokat.
Az MTV-t pl meg kell szüntetni, helyette lehet egy Közszolgálati TV-t üzemeltetni.
STB.
Azért azt is kell látni, hogy sok minden függ attól, hogy mi lesz a választás végeredménye, mert nem mindent lehet így helyre tenni.

Ha szerény felhatalmazást kap az ellenzék, akkor ennek megfelelő helyretevés is várható, ha többet, akkor több akkor akár az egész kártékony elfuserált dolgokat rendbe lehet tenni.

Ez a választás tétje is !

Üdv sphagin.

hello írta...

Én még azt se zárom ki, hogy az emberek felfogták, hogy a jelen rezsimben a jó emlékezet káros lehet az egészségükre.
Ezért aztán, ha a kollektív amnézia nem is tört ki, de inkább gondosan titkolják, nem emlegetik fel, amiről jobban vagy kevésbé pontosan, de volt tudomásuk.

Hogy ez az önvédelmi reflex társadalmi szinten mit eredményez, azt nem nehéz kikövetkeztetni.
Egyébként egy teljesen más témában tartott mai kofenrecián Ungváry Rudolf elég drasztikusan ábrándította ki a hallgatóságát abból, hogy itt egyhamar bármit demokratikus úton meg lehet változtatni...

a_huje írta...

Ami azt illeti, Cavintonra nekem is szükségem volna, de kivételesen én nem a Fidesz baromságait felejtettem el, hanem azokat a dolgokat, amiket Gyurcsány követett el. Miután megszületett az ellenzéki összefogás, az együtt egyik képviselője nem felejtette el megemlíteni, Gyurcsányt, meg hogy nem felejtik el, de azt elfelejtette, hogy pontosan mit is? Ennek az ellenzéknek, és benne főleg az MSZP-nek az a legnagyobb hibája, hogy nem vállalja fel az elmúlt 8 évet. Nem képesek kommunikálni, hogy a Fidesz és Orbán csak azt örökölte, amiért keményen megküzdött, az összes átalakítási kísérlet megakadályozásával, népszavazással, ellen kampánnyal és az alkotmányos puccskísérletével. Ehelyett mennyivel egyszerűbb Gyurcsányozni még nekik is! Aztán csodálkozzunk azon, amit PuPu írt, hogy milyen feledékeny az ember!

Cereus írta...

Ha (ellenzékinek) látszó valakit akaratom ellenére megsértenék, elöljáróban elnézést kérek. Nekünk most az számít, hogy Ungváry mit filozofál, vagy a nemzetközi szélhámos Havas hány rendszeren keresztül hirdethette túlélését jelentő baromságait egy választási műsorban? Itt nincs megalkuvás! A buta , ostoba ellenzékieknek terelik el figyelmét, napi szőke Selmeczik, nagy pénzért korpás hajúvá váló Hoppálok. Miközben a mi középcsatárunk (Puskás balösszekötő mellett) elherdálta a nyugdíjkasszát ,egyedül vásárolta meg a jövőnket bizonytalanná tévő atomreaktor blokkokat, amihez minden bizonnyal gátakat kell építeni vagy( Bőst -Nagymarost?)a biztonságos működtetés miatt. Hallgatnak a zöldek, de hallgat nagypofájú Illésünk is, és csendesen várakozik, mint egy rakás szar a fűben lopózva, a bánáti bazsarózsánk zengői bakancsos megmentője a "pécsváradi hős" Sólyom László Elnök Úr is ! Gumicsontokat rágatnak velünk a kormánypártiak ,miközben már észrevehetően jelen van a rasszizmus, nyomulnak a fasiszták, a kancsal szemű ideológusaikkal megtámogatva. Ha nincs megfelelő válasz, ami IGAZ és nagyon kemény, akkor üzenem a DK-nak, és Gyurcsány Ferencnek veszíteni egyedül is tudnak.

hello írta...

Kedves Cereus!

Hogy számodra minek "látszom" a hsz-om (-aim) alapján, szíved joga megítélni.
Viszont nem tudom, mennyire ismered Ungváry Rudolfot - az általad felsoroltakkal együtt emlegetni, bocs, de kapitális tévedés.
Bizonyíték rá sok egyéb mellett
csak ez a 2 mondatnyi idézet egy tavalyi nyilatkozatából: "Csak a magyar társadalom kisebbségének van egyelőre immunválasza a fasizmusnak arra a mutált formájára, amellyel ma Magyarországon szembe kell nézni. Nem néhány év, és nem egy választási forduló alatt fog ez megváltozni."

Cáfold meg, ha úgy gondolod, nincs igaza.

1ügyű írta...

A többség már azt is elfelejtette, hogy mennyi kopogtató cédulát kapott az LMP a Fidesztől. Igen, 2010-ben...
Aki nem megy el szavazni idén, az utána ne siránkozzon, hogy (még) rosszabb lesz az élete.
https://fbcdn-sphotos-c-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn2/t1/q71/1514981_648610181843878_2133677070_n.jpg
https://fbcdn-sphotos-f-a.akamaihd.net/hphotos-ak-frc3/q71/1506692_700691119965520_124188021_n.jpg
http://24.media.tumblr.com/666539832c8d5ba547bc64b8cbc4d4e4/tumblr_mzskz9T7a51s5vskxo1_500.jpg

Cereus írta...

Kedves Helló!

Kérlek, azért mert felvetted azt az inget amit írásaid ismeretében, egyáltalán nem Neked szántam, ennek ellenére megkövetlek. Abban igazad van, nem kellett volna egy mondatban említenem Ungváryt Havassal.
Kérdésedre válaszolva igen, ismerem Ungváry Rudolfot, szellemiségét pedig nagyra értékelem.
Ismerem a riport teljes tartalmát is, melyből idéztél. Indulatosra sikeredett írásomba pedig csak azért hoztam szóba Ungváryt, mert bár egyetértek vele, csak igaz mondatainak értelmezése során, forradalmi hevületben élő, választásra készülő szomszédnéni kezéből kiesett a kávéscsésze.

Üdv. Cereus