2014. január 6., hétfő

KONCEPCIÓVÁLTÁS

Mr. X?





A részeg becsönget otthon:
- Asszony, hozd a lavórt! Hányni fogok!
- Itt van drágám!
- Már késő, koncepciót váltottam, becsináltam!
(Ismeretlen szerző műve)



Kálmán Olga szenvedett.
Ha csak kicsit is elengedi magát, hát elképesztő dolgokat tudott volna beszélgetőtársai fejéhez vágni, de hát, mint tudjuk, az úrilány disztingvált és választékos, mint örmény katonatiszt frizurája az azeri borbély munkája nyomán…
Komolyan mondom, nem könnyű az újságíró, még a sztárújságíró élete sem, hiszen az emberi kisszerűség és erkölcstelenség olyan töménységben jön vele szembe, hogy ha pálinka lenne, már tisztaszesznek kellene hívni.

Mint tudjuk, a mai nap vezető híre – hacsak a Vezér sajátszerkesztésű újságjának a hírét nem számítjuk – Bajnai, majd Mesterházy nyilatkozata volt a választási együttműködés újragondolásáról és kibővítéséről.
Hát, mit mondjak, nem volt könnyű mutatvány ezt elővezetni, hozzávetőleg egyenértékű volt azzal, mintha fel kellett volna nyalniuk a padlóról azt az esztétikus kis kupacot, melyet ők csináltak oda, nem is oly régen.

Merthogy október vége azért még nem veszett az idők homályába, még akkor sem, ha a magyar választó az aranyhallal van versenyben a legrövidebb memória birtokosa címért, és emlékszik arra, hogy a pódium előtti tömeg az „összefogás” szót skandálva fejezte ki vágyát az ésszerűség diadalára.
Akkor azok, akik valamilyen rejtélyes oknál fogva nagyon optimisták voltak, igen sértett pofával közlekedtek és azt szidták, aki már akkor is, sőt, Bajnai színrelépése óta folyamatosan azt a receptet ajánlgatta, melyet most megkísérelnek megfőzni, pedig benne sincs a szezon legnépszerűbb szakácskönyvében - kimaradt belőle, mint a híres-neves madártej.

A Vatikán is üzent, hogy Bíboros Urunk figyelje tüzetesen az eseményeket, mert valószínűleg Önelégült Szent Attis és Málészájú Boldog Gordon csodaszámba menő megvilágosodásának lehettünk tanúi,
innen pedig már csak egy lépés, hogy megcsókolják Luci Ferkó testvérük markáns, de jóindulatot sugárzó ábrázatát, miután megáldotta őket.

Szóval elérkezett a várva várt nagy összeborulás ígérete, és az Úr segedelmével el lehet kezdeni azokat a tárgyalásokat, melyeket már máskor is lehetett volna kezdeni.
Épeszű ellenzék esetén már akkor, mikor az Operaházból a légópincén keresztül lopták ki a diadalát ünneplő Vezért, a magyar ellenzék esetében pedig, a realitásokat figyelembevéve akkor, amikor Bajnai kikiáltotta magát az ellenzék közös jelöltjének, félszemmel lesve az októberi Dunát, hogy nem fagyott-e menet közben be.
Mert ha befagy, akkor persze tartani lehetett volna, hogy megjelennek Viktor talpasai, oszt akkor azért annyira bátrak nem vagyunk, Orbán népe is megpucolt 2006-ban, mikor a Vezér elporzott a páncélozott BMW-vel a Führerbunkerbe - lelkesítő vezér nélkül ritka a győzelem.

De persze akkor csak egyetlen párt akarta a tárgyalásokat, azzal viszont senki sem akart tárgyalni, így az azóta eltelt idő ráment arra, hogy ehhez az elhatározáshoz ideológiai hátteret konstruáljanak, majd úgy csináljanak, mintha tárgyalni akarnának, hogy aztán bebizonyítsák, hogy a tárgyalások sikere nem rajtuk múlott.
Közben az LMP is küldött nekik segédcsapatokat, melyek mögött akkora tömeg állt, mint amekkora az átigazoltak családja - leszámítva az épeszűeket, de a szájuk akkora volt, mintha övék lenne az abszolút többség.
Szánalmas és kiábrándító huzakodásba kezdtek, majd most, amikor már úgy merült fel a kérdés, hogy létükben fenyegeti őket a választói akarat semmibevétele, hát most fordítottak egyet a köpönyegen.
Akkor, amikor – mint liba a tepsiben a vándorlási ötletével - gyakorlatilag már kissé késésben van a demokratikus ellenzék, hiszen idáig sikeresen el tudták húzni az időt azok, akik ebben érdekeltek.

Igaz, ennek nagy ára volt számukra is, hiszen a szavazóbázisuk kopott, mint Julcsa muffja a bálban, de mostmár ott tartottak, hogy a saját szervezeteik (már, amelyiknek van ilyen…) is szembefordultak velük, és félő volt, hogy az ő nevükhöz fog kötődni a magyar baloldal szégyenteljes felszámolása.
A dolog ma úgy áll, hogy az Együtt-PM már pártként is kérdéses, hogy bejutna-e a Parlamentbe, mert pártszövetségként már biztosan nem, a szocialisták pedig azt kockáztatják, hogy kiderül valós támogatottságuk.
Ők ugyanis nem listákat vezetnek a szavazótáborukról, hanem a szocialista Kubatov a temetőkbe járkál, hogy a fejfákról frissítse a tagnyilvántartást.
Bevallom, én ezekre egy lyukas kétfillérest se bíznék, és rettegnék tőlük, mint a tűztől, arra meg kiemelten figyelnék, hogy egyikük se kerüljön mögém.

Ezekben még betyárbecsület sincs, most körbeállnak és egymásra mutogatnak Bajnaival, miszerint a szocialisták álláspontja mindig is rigid volt, míg a szocialisták szerint Bajnaiék nem akartak egy asztalnál ülni Gyurcsánnyal, és ők nyitottak mindenre, például Botkát szívesen hozzáadnák Niedermüllerhez, de persze Gyurcsány személyéről még tárgyalásokat kell folytatni, mondta Attis, a nagyeszű.
És egy kivételesen tiszta pillanatát kihasználva Szanyi kapitány is kifejtette, hogy bizony, nem egyszerű dolog a rántottából tojást csinálni, ami nagy igazság.
Hát még mennyivel nehezebb az így létrehozott tojásból kikelteni a szabadság dalos madarát, mely jelen állapotában igennagyon hasonlít a múltszázad eleji kuplé kalappal letakart madarához, melyet a rendőr óvatosan megvizsgált, benyúlva a kalap alá, de miután igen gyenge volt a jószág, hát összenyomta véletlenül – csingilingi prutty.

Nézem ezt a helyzetet jobbról – vizsgálom balról, de bármerről is nézem, ez egy igen szépen megkoreografált balett zárótételének tűnik.
Történjen úgy, mintha történne valami, de ne történjen semmi, mondja a rendező, a színészek meg buzgón követik az utasításokat.
Ami a DK részére a kockázat ebben az ügyben, hogy miután belehúzták a teljesen kilátástalan tárgyalgatásokba, majd elhúzzák az időt, aztán olyan feltételeket diktálnak, melyeket épeszű pártvezetés nem fogadhat el.
Választások előtt egy hónappal majd széttárják karjaikat: mi akartuk az összefogást, ők nem akarják.

Ez egyébként is bevált, már régebben is, de ha most sikerül elhúzni az időt, akkor már kevés marad  az önálló kampányra, és a demokratikus oldal vereségéért rá lehet tolni a felelősséget Gyurcsányra.
Mindenesetre roppant nagyon kell figyelni, mert ennek a választásnak nem csak Orbán a tétje, tétje ennek az is, hogy sikerül-e a politikai ellenfelet saját oldalának opportunistáit felhasználva kiszorítani a közéletből, hogy a Kedves vezető nyugodtabban tudjon aludni, hogy ne üljön álmában a mellyére a nagyorrú patás, aki már magával a tekintetével is el tudja apasztani amúgy bőségesen csordogáló tejét.

Mindenesetre én a DK helyében vagy igen szoros határidőt szabnék, vagy a megbeszélések ideje alatt is folytatnám a kampányt, tenném a dolgom, mígcsak megállapodás nincs.
És ragaszkodnék egy külső jelölthöz a miniszterelnöki pozícióra, mert Mesterházy sikeresen kinyírta önmagát is, ezzel az emberrel választást nyerni nem lehet, és még mielőtt valakinek eldurranna az agya, Botkánál még ő is jobb…

Hogy ennek dacára miért gondolom mégis, hogy meg kell teremteni az összefogást?
Azért, mert nem a pártvezetők választanak, a munka javát sem ők végzik a győzelem érdekében, hanem a pártok támogatói, az önkéntesek, a pártok tagjai, a szomszéd, a rokonság, a munkatársak.
És a tapasztalat azt mondja: tűzz valakire egy jelvényt és elkezd annak felirata szerint viselkedni.
Hát jó szöveget kell ráírni, mert hitet kap attól, ha látja, hogy sokan akarják azt, amit ő is akar.
És ez a hit vonzani fogja a bizonytalanokat is, hiszen, ha a szomszéd érdemesnek tartja az Összefogás jelöltjére adni a szavazatát, akkor talán érdemes neki is oda húzni az ikszet.
Az egyre nagyobb tömeg egyre nagyobb erőt és hitet ad, és eljön az a pont, amikor már senkit sem érdekel, hogy mit akarnak a pártvezetők, mert nem ők akarnak, hanem mi akarunk, egy jobb, egy békésebb és boldogabb magánéletre módot adó országot.
Erre hajtsunk!

:O)))

27 megjegyzés:

Zsuzsanna írta...

felhúztam magam ma este én is kedves Pupu, de tudtam Te helyre teszed a dolgokat. Mindjárt jobban alszom, köszönöm

Tüske Zsófia írta...

PuPu, igaziból zabos vagyok emiatt a kétfenekű szándékú összefogási kísérlet miatt - de eltanulták ezt Orbántól, csuhajja..... de a hasonlataidon nagyon jókat nevettem... Kösz!

krezirezi írta...

Kösz PuPu :)
Fájt néznem nekem is, könnyem nem csordult sem a bánattól, sem örömömben. Inkább talán eltöprengtem ezen a mi narancsunkon :) (nem azon a fonnyadt, poshadt és bévül rettenest penészesen, hanem emezen a kicsiny, egészen citromformán. Ha nem erőlködnének, még tán a nevin is nevezhetnénk. Olyan, amilyen, de a mienk :) Másrészről pedig... savanya, az igaz... de van benne vitamin, ahogy írtad :) Jó lesz a vírusból kigyógyuláshoz.

árok szélén kácsatojás írta...

Pilinszky János:
"Egy debreceni egyetemista megkérdezte tőlem egyszer:
- Mondja meg nekem őszintén: magyar költő ön?
Dühbe gurultam, és kérdéssel feleltem:
- Milyen országban élek, és milyen nyelven írok én?
És elmondtam néhány mozzanatot az életemből, amelyet Magyarországon vagy magyarként éltem meg. Később Simone Weilnél olvastam, akit Heidegger is a legnagyobbak közé sorol, hogy hogyan szabad szeretni a hazát. Azt írja: úgy, ahogy Homérosz az Iliászban, úgy ahogy Jézus, amikor siratja Jeruzsálemet, és úgy, ahogy a népdalok. Vagyis a hazát egyedül részvéttel szabad és lehet szeretni. Mert aki büszkén szereti, vagy mást kizárva...de ha részvét van a szeretetedben, akkor mélyen átéled, hogy törékeny, hogy halandó, s ez nem csökkenthető elem, sőt ettől még szebb lesz."

Öreg írta...

Kövezzetek meg, de nekem más a véleményem.
Mégpedig az, hogy most nem személyekről, nem pártokról, hanem az országról van szó. És ezt minden pátosz nélkül mondom. Az országot kell megmenteni ettől a gátlástalan Fidesztől és talpasaitól. megmenteni pedig csak úgy lehet, ha a választásokon legyőzzük őket.
Ezt pedig csak széleskörű összefogással, együttes erővel lehet. Összefogni viszont csak úgy lehet valakivel, ha nem sértjük meg, nem alázzuk, nem pocskondiázzuk. Én legalábbis nem tudnék öszintén szövetségre lépni olyannal, aki úton-útfélen emberi méltóságomban sértegetne.
Ezért úgy vélem, most félre kellene tenni az indulatokat és örülni egymásnak. Csak így lehet igazi összefogás. Minden más csak időhúzás, taktikázás.

moose írta...

- Luci Ferkó már régóta mondja, hogy ő már hátralépett, nem akar minelnök lenni
- Málészájú Boldog Gordon ma reggel a Startban olyasmiket mondott,hogyhát látják az országjáráson, hogy a nép követeli az összefogást és ugye akkor neki is egy sorral hátrébb kell lépnie, gondolom, akkor már ő sem gondolkodik minelnökségben
- Önelégült Szent Attison lenne a sor, hogy ő is észbe kapjon és hátrébb lépjen, mert a nép üvöltve követeli ezt tőle, … (nagyon kiváló füldugója lehet, hogy a 140 dB-t sem hallja, vagy már szétnyomta a dobhártyáját, azért nem hallja,
...jelelje már le neki valaki, hogy
" lépj hátra,alkalmatlan vagy!")

- Jöhet Bokros, mint arany középút,… amit javasol és mond,azt mindenki megérti, mert annyira kézenfekvő és logikus,…500 napos program, demokratikus Alkotmány, demokratikus jogállam helyreállítása, … szabad választások,…minden párt indulhat a saját arcával,…stb.

Gyanítom Gyurcsány is rá gondolhat, amikor azt mondja, hogy olyan kell, aki nem volt benne az utóbbi 10-12 év kormányaiban, tehát hiteles maradt,…de van kormányzati tapasztalata,…minden oldal elfogadhatja, lehet közös demokratikus ellenzéki FELKÉRÉS stb….

Ezt úgy negyed óra alatt le lehet tárgyalni,… aztán jöhet a választási teendők számbavétele és a választási szabályok ellenzéki ellenőrzési feladatainak gyakorlati megszervezése (választási SW audit kikényszerítése,… ha nem akarnak ilyet akkor a választás érvénytelen, panasszal élni EU nemtudom milyen bizottságánál,akik oda tudnak hatni,stb.), cselekvési tervének kidolgozása, feladat delegálás, EU EBESZ és aki csak kell!

… őszintén,… nagyon nem szeretném, ha a halottak is szavaznának (tudtuk és akaratuk ellenére),… akár itthon, akár külföldön,…morbid, de sajna ez egy valós opció,…
a láncszavazásra is kell megoldás,…

Kedves PuPu,… A "beszélő" becenevek zseniálisak és nagyon találóak,…respect!

Szent-Királyi István írta...

Kedves PuPu, az Öreggel értek egyet.. és csak csendben mondom, hogy nem biztos, hogy a késedelem az Együtt sara..Hibás benne, de kevésbé.. Viszont most nem ezekről, hanem az összefogásról van szó.. Gyorsan eldől, hogy azt ki is akarja valóban, ki sehogy/kényszerből..És nemcsak a háromról, hanem minden demokratikus pártról és szervezetről.. (és a Bokros-javaslatról) - meg az ORSZÁG azaz valamennyiünk jövőjéről.. azaz hogy diktatúrában vagy demokráciában akarunk-e élni.. és hajlandók vagyunk-e ezért tenni, áldozatot is vállalni.. Én bízom benne, hogy még nem ment el a vonat..

Unknown írta...

Véletlen az, hogy az éjjel nem tudtan aludni, pont ezen járt az agyam? Nincsenek véletlenek! Megérett a VETÉS! 23.-a vetése. Az összefogás kollektív akarása. És ezt /most először/ az arra hivatottak is felismerték. Kihajtott egy gyeenge palánta. amiből kinőhet az Összefogás nagy fája. Csak óvni kell még a fúvó széltől is, meg az Ujságíróklubban még mindig gyurcsányozó "avarjánosoktól".

Aki annyira feldühített, hogy az éj leple alatt szeretnék egy FELHÍVÁST intézni a Választópolgárokhoz: MEGVAN, amire vágytunk. Még nem az igazi, de még lehet belőle akár Siker is. Csak ne hagyjuk "ebek harmincadjára jutni", védjük meg minden oldali támadástól: Mert ez jelenti nekünk, magyaroknak a JÖVŐT!

Irigylem PuPut, hogy megelőzött. Fogjunk össze Mi, Választópolgárok, hogy az a kis palánta áprilisra erős fává cseperedjen. Tökmindegy mától kezdve, melyik párt milyen poziciót kap a tárgyalások során. A fő, hogy MIND KAPJON súlyának megfelelően! Nekünk ez esetben egy feladatunk marad: Vigyázni a Választás tisztaságára és X-ünket a KÖZÖS ELLENZÉKI JELÖLTRE TENNI, bárki lesz az. Ha ezt a stratégiát betartjuk, sikerülni kell, SIKERÜLNI FOG! eltakarítani a Fideszt tokkal - vonával /bocs, vonóval :P / együtt.

Jutka írta...

Gratulálok Pupu. Megint a szivemből szóltál. Én már régóta a Bokros úrra szavaznék hogy Ő legyen a miniszterelnők jelöltünk.
Szerintem is a Gy.F. is Őrá gondolt. Horn Gyulában meg volt az a képesség hogy ki tudta választani. Benne meg van az a képesség ami alkalmassá teszi erre az igen nehéz feladatra. Néha csodálom is , hogy tudja és meri is vállalni ezt. Csodálkoztam mindig , hogy amikor felmerültek mindenféle nevek pl. Tétényi Évaé, hogy nem a Bokrosra gondoltak.

Geza írta...

Kicsit megijjedtem, hogy mit irsz errol az ujevi "megvilagosodasrol", mert utaltam volna a happy-seget olvasni arrol, hogy milyen szep az elet, lesz "osszefogas". **** Nagyon megnyugodtam, amikor vegig elolvasva, nem estel a kotelezo optimizmus bunebe.

Merthogy mi is tortent ezalatt a ~2 het alatt? Nem tudjuk. Mi az, hogy "beerett oktober 23.-a" (ahogy az egyik hozzaszolo irta)? Semmi sem erett be, legfeljebb a harom ficko talkozott egymassal az unnepek alatt es megdumaltak egymast. Nem volt se koztes kozvelemenykutatas, se tuntetes, mindenki a maganeletevel volt elfoglalva.

Az lenne a legnagyobb baromsag, ha most a DK a kovetkezo honapokban a targyalasokra koncentralna. Teljes erovel kampanyolni kell, es "osszefogni" csak akkor, ha ezek a koklerek majd megfelelo ajanlatot tesznek (ami persze egyaltalan nem biztos, hogy be fog kovetkezni). Nem tudom, hogy a Gyurcsany ebben a kontextusban mennyire lesz kovetkezetes (egy kicsit felek tole, hogy nem), de az biztos, hogy a partja nyomast fog gyakorolni Raa, hogy ne setaljon be egy ostoba csapdaba.

útkaparó írta...

Ezt véletlenül a tegnapi PuPU-hoz tettem, de ide szántam.
Hiába, a ctrlC és a ctrlV más mesterek sajátja...
Szóval.
Kedves PuPu, mintha magam mondtam volna....
Tőlem csak ennyi telik:
(Az Útkaparó Imamalom ismét jelentkezik.)
Összefogást, mindenki jöjjön, Bokros legyen a miniszterelnök-jelölt, a többi meg húzza a szekeret, mind egy irányba és legyen már vége az alkalmatlan önjelöltek őrült tobzódásának.
Malom vége.
Ezt kellene mantrázni, reggel, délben, este, éjjel, álmukból felkeltve, amíg mindenki meg nem érti.
Más út nincs.
Szerintem.
(Mintha mások szerint is így lehetne.)
Gy.F.-nek nem ezekkel a szerencsétlenekkel kellene kiegyezni, mert ezekkel nem lehet, beszélgessenek, jó, de induljon már végre egy minden kirekesztéstől mentes összefogás, hogy a jónép látva lássa.

Névtelen írta...



Kedves Pupu!

Tartok tőle, hogy az van, amit Te magad írsz: "Történjen úgy, mintha történne valami, de ne történjen semmi, mondja a rendező, a színészek meg buzgón követik az utasításokat." És igen, attól is tartok, hogy "Gyurcsány (lesz) a hibás". Pedig a baloldalnak (és mindenkinek, aki nem része a "nemzetnek"), csak a VALÓDI összefogásban lenne esélye! Tehát X = Gyurcsány Ferenc, és akkor (ha sikerülne nekik hárman egy irányba hajtani a járgányt) Y-nak szerintem is a lehető legjobb választás lenne Bokros Lajos. (Istenem, de szép álom!)

Üdvözlettel: Vöröskarom

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Gondoltam, hogy írni fogsz a témáról !
Egyetértek vele, mint mindig.

A szándék tehát megváltozni látszik, csak az a kérdés, hogy a MILLASOK és a PM-esek mit szólnak ehhez ?

Nekem úgy tűnik, hogy az Együtt-PM kipukkadt és így mindjárt más a leányzó fekvése !
Egyáltalán hoznak ők valamit a konyhára, vagy csak a többiekben bízva szeretnének a felszínen maradni ?

Van itt kérdés dögivel és az idő kevés.
Még az is lehet, hogy szándékosan húzták az időt idáig.

Minden esetre a rövid határidőt én is nagyon javaslom, ha már a szándék megváltozott, akkor a cselekvés is legyen trappolósabb.

Üdv sphagin.

morzsi írta...

Kedves PuPu! Izgalmas gondolatébresztőt írtál. - A kormány leváltásában, a "banda" elzavarásában hiszek, de az összefogásban, - pláne a "széleskörűben" nem.
A magyar történelemben soha nem volt összefogás, miért pont most lenne?
A magyarok összefogása pontosan egy olyan fikció, mintha azt mondanánk, hogy Dzsudzsák Balázs a Szocsi-i Téli Olimpián a férfi óriás műlesiklásban az első helyet szerzi meg!...
Ebben az országban, az elmúlt három és fél évben az uralkodó "pártszövetség" annyi embert sértett és alázott meg, hogy az bőségesen elég szavazat a kormányváltáshoz.
Ehhez a kormányváltáshoz kívánok Neked és hűséges Olvasóidnak bátorságot és jó egészséget: - morzsi -

Névtelen írta...

Az írás nagyon jó! A történet viszont, szomorú.
"...és eljön az a pont, amikor már senkit sem érdekel, hogy mit akarnak a pártvezetők, mert nem ők akarnak, hanem mi akarunk, egy jobb, egy békésebb és boldogabb magánéletre módot adó országot.
Erre hajtsunk!"

hello írta...

Lehet, hogy a kiábrándultság és nem kevésbé a 2 szereplős paktum és szereplői iránti zsigeri megvetés már olyan szinten hatalmasodott el bennem, hogy nekik már semmit nem tudok elhinni, minden mögött ilyen-olyan taktikát, a maguk kihypózási, felelősség elhárítási manőverét, sőt, a kiszorítósdi újabb forgatókönyvét gyanítom.

De magamra erőszakolom, hogy egyelőre nyomjam el ezeket az érzéseket,viszont NAGYON FIGYELEK, mi és miként történik az elkövetkező napokban.

Aztán, ha mégsem az és úgy, ahogy az a demokratikus ellenzék HÍVEINEK (és nem a vezetőinek!)elemi érdeke, akkor nincs mese, ezekre kutyasétáltatást se szabad bízni, nemhogy egy ország jövendő sorsát, mert totálisan alkalmatlanok rá mind politikusként, mind emberi minőségükben.

kovácsmester írta...

Szerintem Bajnai most nézett hátra, s megdöbbent az Őt követő "tömegen". Attól tartok, hogy PuPu neked van igazad abban, hogy ez arról szól, így lehetne végleg leamortizálni a DK-t. ...fogd rá a nyuszra!

Ottilia Marton írta...

Nincs itt kitalálva semmi! És már idő sincs a kitalálásra.
Mit tesz lehetővé a választási törvény?
Mi lesz annak anyagi vonzatával? stb.
Mi van, ha mégse lesz siker? Ki fizet?

Szóval én az mszp-ben nem bíznék!MÁR!

Anikó írta...

Egy tanulmány volt Mesterházy arca az egyenes beszédben, ahogy kezd leesni neki, hogy elment a hajó, az, amin a miniszterelnöki álmai voltak, és erőlködött, hogy lazának látszódjon, vajon valaki meg meri mondani neki, hogy soha ebben az életben nem lenne alkalmas országvezetésre?
Hogy túl nagy neki az a cipő?
Gyurcsány ezeket úgy lemossa, mint jégeső azt a bizonyos libasz...t. Ötvenszer-százszor nagyobb formátumú politikus ezektől, remélem ő is tudja azt amit írtál is PuPu, mire kéne figyeljen és vigyázzon, nehogy csőbe húzzák. Az első menetben a többi "kicsivel" kéne sürgősen egységfrontba tömörülni /Bokros, Fodor,Kuncze,Schmuck/, majd az utolsó pillanatban jöhetne az MSZP meg az Együtt... és Bokrosnak volt tegnap egy isteni javaslata a közös miniszterelnök jelöltre, mégpedig Surányi György személyében.
Én nagyon egyet tudnék érteni vele.
Ami meg Orbánt és a leváltását illeti, nekem az a véleményem, hogy őt már nem igazán izgatja, kormányon lesz-e 2014 után vagy sem, ellenzékben is a háttérből majdnem minden szálat ők fognak mozgatni.
Orbán rájött még 2002-ben, hogy a politikai huzavona egy nagy libikóka, itt igazából csak annak van hatalma, akinél a PÉNZ van, az első ciklusban még csak gyenge próbálkozásaik voltak a mostani nagy össztüzes rabláshoz, meg azt is akkor tapasztalta meg, hogy akik őket finanszírozták azoknak kamatostól kell visszafizetni mindent, az igényeiket messzemenően figyelembe kell vennie, azok ugráltatták őt, na és ezt ő nem bírja.
Orbánnak esze ágában nem volt itt 2010-ben országot kormányozni, az hogy mellesleg ebben a hülye országban 2/3-al tudott győzni, csak cukros hab volt a tortán, ugyanis kész koncepcióval és tendenciózusan megszerzett mindent, amiben ott a pénz:
a földeket, a szőlőbirtokokat, a borászatokat, a közgépeket és egyéb közöket, sportlétesítményeket,
a sportklubokat -lásd Fradi vagy most az MTK - a takarékszövetkezeteket, nyugdíjmegtakarításokat, most jönnek egyes bankok is, ja és, hogy a milliárdos beruházásokat ki ne felejtsem.
Mert ahol a PÉNZ, ott a HATALOM.
Szerintem ennyire egyszerű ennek a "nagyformátumú" embernek a gondolkodása.
Emlékeztek hányan, szinte mindenki a közéletben, ezt a jelzőt használta rá 1990-től folyamatosan, hogy már akkor hányni tudtam volna tőle.
Az viszont sokkal érdekesebb, hogy itt a nagyon nagy kánaánból csak egy szűk kör részesül ám, a koleszos szobatársak, azok családjai, és a nagyon hűséges, többször bizonyított valódi csókosok és rokonaik.
A többiek csak morzsákat, hatalmas lózungokat kaptak/kapnak.
Arra leszek kíváncsi, hogy ezek az úgynevezett alakuló belső ellenzékük, ez a tudatlan, műveletlen, hatalmas réteg, akik mostanáig vakon hitték, hogy eljött az ő idejük, akik vagy nem tudtak érvényesülni a másik rendszerben, mert alkalmatlanok voltak bármire is, vagy nem tudtak feljebb jutni, mert nem volt hozzá meg a szükséges tudásuk, és akik most is azt hiszik, hogy az abszolút lojalitás a legfontosabb, ha igazodnak és fújják a kötelezőt, ez az érvényesülés számukra, mert ezt hitette el velük a kedves vezető, a megváltójuk, akik még talán nem is tudják, hogy ők lesznek a belső ellenzék, vajon mikor kapnak észbe,
vajon mikor esik le a tantusz, hogy ők csak marionett figurák itt a játszmában, akiket kihasználtak, elkábítottak a hülye dumákkal, a nagy cél érdekében.
A morzsák nem fognak kitartani jövőre, amikor is elválik minden.
Akkor már nem fog tovább tartani "azelmúltnyócév" meg az "öszödi beszéd" mágikus ereje, no meg a Gyucsányozás.
Amikor megtapasztalják, hogy a jó kis kényelmes, semmi munkával nem járó, csak szavazati gombok myomkodásával járó képviselői állásnak és pénzeknek fuccs.
Na akkor fogunk érdekes dolgokat látni/hallani, mert jó sokan lesznek, az önkormányzatokról nem is beszélek most, amit egy korábbi cikkedben PuPu írtad is, hogy nem tudják helyben megoldani a problémákat, ott már sokkal hamarabb jön az ébredésük, meg az elzavarásuk.
Ezek előbb-utóbb áttörik a fidesz áttörhetetlennek hitt falát és összedől a monstrum.
Remélem.

nemóvatos írta...

Riporteri kérdés:

...és hajlandó visszalépni a miniszterelnök jelöltségtől?

Válaszok:
Gyurcsány (ő már régóta): Nem akarok miniszterelnök lenni.
Bajnai (tegnap reggel): Igen
Mesterházy (tegnap este): Minden kérdésre nyitott vagyok.

A válaszokból és a metakommunikációból következően osztom PuPu aggodalmát az időhúzást és a maszatolást illetően. Azzal a kiegészítéssel, hogy nem csak a DK.-t képzelik nyuszinak, hanem Bajnait is beáldoznák a megszállott MSZP-sek meg az onnan átigazolt "jezsuiták".

Ha valaki figyelte --és remélem Bajnai ezt megtette-- Szigetvári szereplését tegnap Olgánál, láthatja, hogy mire képes egy választási matekba beleszeretett ember, és mennyire nincs fogalma a választók elvárásairól.

Az én elvárásom:
A 2/3-os győzelem esélyének megteremtése, és a demokratikus viszonyok helyreállításának garanciája.
Garancia= a leváltott rendszer és vezetői mindennemű potenciáljának azonnali blokkolása.

Aki(k)-ben ezt látom, övék a szavazatom.
Ennek hiányában bojkott.

denis írta...

PuPu, igazán köszönöm az aktuális elemzésedet! Folytatom, ahol abbahagytad. Álmodok egy legkésőbb e hét végén megtartásra kerülő sajtótájékoztatóról, amelyet minden demokratikusnak nevezett párt vezetője tartana és ahol bemutatnák az általad is remélt külsős miniszterelnök jelöltet, továbbá bejelentenék a közös lista állítás tényét. Baráti üdvözlettel: denis

kekec/éva írta...

Pupu, köszi a szöveged, már megint nagyon jó (főleg az eposzi jelzők!)
Én is Surányira szavaznék, rossz nyelvek szerint a gazdaságot nem is Bokros, hanem az ő "csúszó leértékelés" technikája stabilizálta.
És NEM volt benne a szoci kormányban- szemben Bokrossal, akivel még most is a jobbos gyerekeket riogatják. Pont annyira alkalmatlan a mérsékelt jobb megszólítására, mint Gyurcsány.
(Láttad a mai Népszava címlapját? Ahogy Gyurcsány éppen rátapos valaki tyúkszemére? Szuper!)
http://nepszava.hu/cikk/1007291-uj-forgatokonyvek-a-fidesz-ellen

kekec/éva írta...

Bocsi, de a lényeg csak a papírkiadáson látszik! Pont a lábakat vágták le a képről!

Kismaci írta...

PuPu édes, mi lenne, ha a címhez adott esetben odaírnád: röhögés alert! csak mert ciki a munkahelyen a munkaidő végén hangosan felröhögni, és ezt most nagyon nehezen kerültem el... kegyetlen vagy! :)

Én is ezt javasolnám a DK-nak egyébként.

yczimi írta...

Én nem bírtam végignézni a vergődéseket! Írásodból látom, jól tettem. :) Okfejtésed, mint oly sokszor ismét helytálló!

Névtelen írta...

Feleim! Csak akkor lesz itt összefogás, ha azt a Gyurcsány vezeti!
Másrészt, létezik még az MSZP és az Együtt nevű párt?!

Cereus írta...

PuPu
Azt írod: egyre nagyobb tömeg, egyre nagyobb erőt és hitet ad, és eljön az a PONT, amikor már senkit sem érdekel, hogy ők mit akarnak, hanem MI a VÁLASZTÓK mit akarunk!!! Egy jobb,szélhámos, hazug bitangoktól mentes élhető országot. Szerintem ez a választásokon még nem fog megvalósulni, de azután hamarosan elementáris erővel!
" Most hazajövök." Nyilatkozta az egyetlen politikai potentát. Az összefogás legfőbb képviselője, akinek van elképzelése Orbán utáni rendszer, nyomortól mentes demokratikus átalakítására. /persze ha az MSZP szarháziai hagyják./
Kedves Helló!
Nagyon egyetértek veled!
Ősszefogás!
De a bitangok kíméljenek, mert aki alkalmatlan, vagy született szélhámos avval szürkületkor bemenni az erdőbe közös egyeztetés megbeszélése életveszélyes! Gyurcsány Ferencet ennél sokkal bölcsebb politikusnak tartom.