2014. január 6., hétfő

SZÍNHÁZ AZ EGÉSZ VILÁG

Színházba vittek unokámék, ezt kaptuk tőlük karácsonyra.
Örültünk neki, jóllehet a legutóbbi színházi előadás után a feleségem megfogadta, hogy ő többet sorstragédiákat boncolgató darabra be nem teszi a lábát, hiszen a hétköznapi életben is annyi erkölcstelenséggel, képmutatással, kegyetlenséggel és ostobasággal lehet találkozni, hogy az neki bőven elég.
Erre tessék, a mai darab a Pesti Színházban Sütő András Álomkommandója volt, amiről minden elmondható, csak az nem, hogy ne sorstragédiákkal foglalkozna.

 Eltűnődtem az előadás után, hogy vajon meddig bírja még a hagyományos színház a versenyt a többi műfajjal, hiszen a film és a televízió már eltakarított mindent a pályáról, ami gondolkodásra késztethette volna az embert.
Hajdan a könyvet elolvastad és menet közben a fantáziád segítségével megcsináltad belőle a magad egyéni kis moziját, vagy elmentél színházba és utána elgondolkodtál a látottakon, használtad hozzá addig felhalmozott ismereteidet, manapság meg konyhakészen, sőt előrágva kapsz mindent, fogyaszd el és menj tovább, jöhet a következő.
A mai színház más, még ifjúságom színházától is eltér, amelyikben Bessenyei csillogtatta páratlan orgánumát, széles gesztusokkal csodálatos hősöket varázsolva elénk.
A mai színház inkább a rejtvényfejtéshez hasonlít, nem engedheted el magad, nem bóbiskolhatsz a színházi zsöllyében – már persze, ha érteni és élvezni is akarod, amit látsz.
A darabok maguk is tele vannak olyan utalásokkal, melyek megdolgoztatják asszociációs készségeidet, erre a rendezők még rá is tesznek egy lapáttal, úgyhogy aki laza szórakozásra vágyik, az nézze továbbra is Borbás Marcsi főzőműsorait, ott nem kell azon törni a fejed, hogy a főhős jól teszi-e, amit tesz, vagy paprika helyett jobb lett volna mégiscsak fahéjat szórni a kondérba.

Bevallom, a bennem dugdosott sznob igazán elégedett volt a fiatalok darab-választásával, hiszen azt igazán nem lehet mondani, hogy egy kis tingli-tangli komédiára vittek volna el, ezen a darabon egy percig sem lehetett lazítani.
A történet maga egy színházi darab bemutatásának előkészületeiről szól, egy diktatórikus berendezkedésű országban játszódik, szóval színház a színházban.
Mindamellett, hogy ugyan van egy-két látványos utalás a Ceausescu-kor Romániájára, a fejem teszem rá, hogy a nézők kilencvenkilenc százalékának nem a Conducator személye sejlett fel az Elnök említése kapcsán, és nem is Áder Jánosra gondolt senki.

Az önkényuralom ellen küzd a darab rendezőjének színész fia, akit a titkosrendőrség üldöz, és akit a színház igazgatója - állítása szerint azért, hogy megmentse a súlyosabb retorzióktól – feljelent.
A darab pedig, melyet be kívánnak mutatni egy Auschwitz – dráma.
Doktor Mengele zsidó boncmestere és az ő két gyermeke állnak a középpontban - a gyerekek ikrek, akik köztudottan a lágerorvos kedvenc kísérleti alanyai voltak.
Az apa mindenáron meg akarja menteni gyermekeit, ennek érdekében megalázkodik, megalkuszik mindennel, de semmi nem segít, gyermekeit megölik.
A darab próbái során lefogják a darab rendezőjének, aki az Auschwitz darabban a boncmester apát játssza, színész fiát, a rendező pedig – szándékán kívül - lelövi a tudtán kívül a kellék-pisztolyok közé kevert igazi pisztollyal a színigazgatót, demonstrálva ezzel azt, hogy a kisember mennyire kiszolgáltatottja a hatalomnak, mely embert ember ellen fordít.

A darab kulcsmondata az, mikor a rendező és a színigazgató vitájában elhangzik: Auschwitz nem Auschwitzban kezdődött.
Nagy igazság, nagyon jó lenne, ha a magyar társadalom ezt mélyen az eszébe vésné, de sajnos, nemigen látok erre irányuló törekvéseket.
Rengeteg az áthallás, a mondanivalót pedig nem kell aktualizálni, de társadalmunk általános állapotán mindenképpen el kellene gondolkodni.
Komoly élmény volt, lehet elspekulálgatni azon, hogy meddig éri meg megalkudni, de azon is, hogy amikor a rendező fiát, majd őt is elviszi a hatalom, akkor a többiek egy hang nélkül nézik végig az eseményeket, hiába bíztatja őket a rendező legalább verbális ellenállásra.
Ami azt illeti, ilyen szempontból mintha csak a mai magyar helyzetről írta volna darabját Sütő András – 1986-ban.

A rendezés remek, a színészek kitünőek, habár ahogy elnéztem, a Nemzeti Színházban nem biztos, hogy bemutathatták volna ezt a darabot, hiszen meztelen nő is szerepelt benne, így aztán Semjén bizonyára ráküldte volna kereszteslovagjait a rendezőre,.
De a Pesti Színházban idén tavaszig talán még elmegy…
Előadás után leültünk még egy fűtött teraszon, ittunk egy narancslevet, kicsit beszélgettünk, kicsit Európában éreztük magunkat, aztán hazaautókáztunk, a fiatalok meg hazavillamosoztak.

Örülök, hogy láthattam ezt az előadást, mert erről a témáról nem lehet eleget beszélni.
Ha valaki csak ezt a mondatot: „Auschwitz nem Auschwitzban kezdődött.” jegyzi meg belőle, már nem veszett kárba a színházjegy ára…

:O))).

22 megjegyzés:

Lusti írta...

"...a kisember mennyire kiszolgáltatottja a hatalomnak, mely embert ember ellen fordít..."

hello írta...

Bocs, hogy eltérek a témádtól, csak nem állom meg leírni azt a sajátos egybeesést, hogy reggel, a hír hallatán - még bőven a gépem kinyitása előtt - ugyanez a Shakespeare-sor jutott eszembe, amit a mai írásod címéül is adtál!
Csak nálam ezúttal kérdőjel került a végére.
Ugyanis egyelőre nem tudom eldönteni, mennyi ebben még mindig a színjáték.
Vagy vajon Gy.F.-nek az a mondata adott döntő löketet a 2 fős paktum létrehozóinak, hogy amennyiben minden részletben összejön a megegyezés, ő kész hátralépni?
Vagy lássunk csodát, tényleg eljött volna a nagy megvilágosodás pillanata náluk?

Merthogy Bajnai nyilatkozott, amelynek következtében "Mesterházy is újraírná az ellenzéki együttműködést"

http://www.hir24.hu/belfold/2014/01/06/mesterhazy-is-ujrairna-az-ellenzeki-egyuttmukodest/?WTB

terlasz írta...

Elaludni valóban nem lehetett az előadáson. Az őrületig fokozott sokkolási technika is megtette ebbéli hatását. Remek színdarab, de csak pihenten szabad megnézni,ami sajnos nekem nagyon nem jött össze.

Névtelen írta...

"Vagy vajon Gy.F.-nek az a mondata adott döntő löketet a 2 fős paktum létrehozóinak, hogy amennyiben minden részletben összejön a megegyezés, ő kész hátralépni?"
Hát persze, hogy ez elsősorban és sok szavazót fog veszíteni a DK, ha ebbe belemegy.Láttam a Bajnai beszélgetést:a szokásos mellébeszélős szánalomtenger volt:mindig is az összefogás híve volt, ezt a DK utasította el, ő hajlandó áldozatot hozni, elvárja másoktól is, stb..
Szóval nincs itt semmi megvilágosodás, a következők vannak:
-Ha maradnak az eredeti megállapodásnál, akkor valószínűleg az E14 be sem jut, az MSZP meg egy történelmi vereséget szenved.
-Egy listán indul az MSZP-E14, így is történelmi vereség, de így az MSZP rovására jutna be az E14, de az MSZP-nek sem ment el teljesen az esze.
-Ezért most már teljesen esélytelenként feldobják a közös listát, hogy kizsarolhassák a DK-tól, hogy Gyurcsány ne induljon, és valószínűleg a DK-t is a támogatottságánál kisebb mértékben akarják majd bevenni.
Szóval nem változott itt semmi, nincs megvilágosodás.A DK állapodjon már meg a MoMa-val és egy közös blokként üljenek le tárgyalni ezekkel a szerencsétlenekkel.
Bocs,PuPu,hogy offoltam, de amikor meghallgattam a Bajnai féle interjút a Start-ban, elszakadt a cérna ettől a sokadrangú politikustól...

hello írta...

Kedves Névtelen, akkor együtt kérhetjük PuPu bocsánatát, mert bár nagyon szeretem a színházat: szülinapomra is színházjegyet kértem, de ez a téma most felülírja a soros blogot.

Miután nem vagyok a facén, olvasni se igen szoktam, ezért csak sejtem, hogy az a Bajnai-szöveg, miszerint ne ott üzengessenek, Ferinek szólt.
Márpedig a nyilvánosság, mint negyedik hatalmi ág, nagyon fontos eszköz. Nem véletlenül gyűrték a lehető legtöbb formáját Orbánék maguk alá!

Szóval a Gy.F. által tett, korábbi kijelentések most válnak éles helyzetté. Egyrészt, hogy mint egy imamalom, kezdettől az 1-1 jelölt, 1 lista, 1 minelnök-jelölt szisztémát hangoztatta.
Másrészt elhangzott a már itt idézett feltétele, hogy ő akkor...
Úgyhogy, ha ennek most tényleg esélye nyílik, ebből ő nem tud kifarolni. Nyilván nem is akarna, mert azzal önmagát hiteltelenítené el.

Ezzel együtt ez még egy többismeretlenes egyenlet.

Mesterházy 3 variációs nyilatkozata, meg az a kibújócska indoklás, hogy mitől is kell most újragombolni a kabátot (mármint, hogy az E-PM pártként és nem szövetségként indul), az én gyomromat megint fölfordította.
Ez a gerincoszlop még mindig nem bír odáig eljutni, hogy OK, belátom, csőlátással olyasmi mellett izmoztam, amivel elkúrtam az egészet, de hátha a sírból még vissza tudjuk hozni, nosza, lássunk hozzá!

hello írta...

Most olvasom:

Gyurcsány örül és ugrásra kész - 10:45

A Klubrádió értesülése szerint a Demokratikus Koalíciót nem érte meglepetésként, hogy újranyitnák az ellenzéki megállapodást. Úgy tudjuk, az MSZP, a az Együtt-PM és a DK informális tárgyalásokat folytatott a témáról az elmúlt napokban.

A DK közleményt adott ki, melyben azt írta, üdvözli Bajnai Gordon és az Együtt-PM kezdeményezését a teljes körű demokratikus ellenzéki összefogás megvalósítására.

A DK álláspontja szerint az ellenzék győzelmének és az Orbán-rendszer megbuktatásának legnagyobb esélyét a közös jelöltek, a közös lista és a közös miniszterelnök-jelölt jelenti. A párt ezért bármelyik pillanatban készen áll az együttműködésről szóló érdemi tárgyalások megkezdésére - írták közleményükben.
(Klubrádió)

hello írta...

Bocsi, még 1 hír. Illusztrációjaként, hogy ez azért nem fog olyan simán menni...

Tárgyalnak a szövetség bővítéséről - Ellenzéki egyeztetés - 13:31

Az MSZP-t kampányidőszakban irányító országos választási bizottság délután tárgyal az ellenzéki szövetség kibővítésének lehetőségéről - hangzott el Szanyi Tibor sajtótájékoztatóján.

A szocialista politikust azután kérdezték újságírók, hogy Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője megállapodásuk kiterjesztése érdekében javasolt tárgyalást az MSZP-nek.
Szanyi Tibor azt mondta: az MSZP induló pozíciója a közös lista- és jelöltállítás volt 2012 novemberében, ám partnereik ezt eddig nem támogatták. A szocialista párt európai parlamenti listavezetője mindazonáltal megjegyezte, azóta kihirdették jelöltjeiket és listát is állítottak, "a rántottából pedig nem olyan egyszerű visszacsinálni a tojást". Kérdésre válaszolva Szanyi Tibor elmondta, fenntartja a Gyurcsány Ferencről korábban megfogalmazott véleményét. Hozzátette: a Demokratikus Koalíció elnöke korábban úgy nyilatkozott, hátralép, ha ő az akadálya a teljes összefogásnak. A szocialista politikus arra nem válaszolt egyértelműen, véleménye szerint Gyurcsány Ferenc akadálya-e az ellenzéki együttműködésnek, de azt mondta: a volt miniszterelnök korábban visszautasította az MSZP ajánlatát. Elmondta azt is, az MSZP-ben az elmúlt napokban nem volt téma az ellenzéki szövetség kibővítése, de Bajnai Gordon javaslata nyomán az országos választási bizottság hétfő délután erről is tárgyalni fog.

(MTI)

Névtelen írta...

A kommunikációja a Gittegyletnek megint "fantasztikus":
Gordon fel "fogja" ajánlani, Mesterházy Attilának, hogy gondolják át a szövetségüket -Így Gordon, miközben az előző mondataiban bevallja, hogy már egyeztettek Atissal.Én értem, hogy a politikában játszani kell és mi, földi halandók hülyék vagyunk ehhez, de nem lett volna "emberibb" azt mondani, hogy a helyzet megkívánta, hogy az elmúlt hetekben -látva az eddigi eredményeket -többször tárgyaljunk és be kellett látni, hogy lépni kell, mert amit eddig összehoztunk, az nem elég.Vagy bármi más.. Nem, ő hajlandó hátralépni..Gordon, nem vagyunk hülyék, te már vagy 8-9 hónapja ku*vára hátul vagy, jó lenne már elfogadni!

hello írta...

Kedves Névtelen, akkor csak a blog tartalmát offoltuk (azt sem ártó szándékkal), a címét nem, mert íme, színház az egész világ!
(A reggeli kérdőjelem helyett immár felkiáltójellel a végén.)
A politika bizonyos szereplői ráadásul igazi pojácák. Nagy küzdelem folyik közöttük a főszerepért, amelyet szíves osztanának magukra, csakhogy az élet a nagy rendező, és nem biztos, hogy tényleg ők kapják meg tőle. Akármit tesznek, elvárnák, hogy vevők legyünk az előadásukra, mi több, elragadtatottan megtapsoljuk őket.

útkaparó írta...

Itt az Útkaparó Imamalom jelentkezik.
Összefogást, mindenki jöjjön, Bokros legyen a miniszterelnök-jelölt, a többi meg húzza a szekeret, mind egy irányba és legyen már vége az alkalmatlan önjelöltek őrült tobzódásának.
Malom vége.

krezirezi írta...

Útkaparó :)
Jól nyomja az imamalmod :)
PuPu, irigyellek a színházélményedért, de be nem sárgultam, türelmetlen vagyok
a színházhoz - nem feltétlenül a színház vétke ;)
Ahhoz a színházhoz is türelmetlen voltam, amit a srácok írtak itt... hallgattam Gordont, aki arról gordonkázott, hogy blabla majdleszvalahogy, mertmejegyeztetablablablablabla... és akkor eltöprengtem... ez egy olyan színház, ahol ha nem tetszik a darab is nézni vagyok kénytelen :)

moose írta...

Kíváncsian várom PuPu következő blogját,… ami itt most történik, szerintem Őt is megihleti :)… nem szoktam eltalálni,hogy miről ír, de most nem állom meg és tippelek: "Ripacsok!" lesz a címe! :))) (vagy nem,…)

- megállapítom így a nap vége felé, hogy a kommentek nem is off-olták a Blog témáját, … (Hello- Szinház az egész világ!… éppen írni akartam, de most is olvastam előbb,…és már itt volt, :))

- Olvasgatom Bokros 140 pontját,még nem értem a végére,de eddig egyetértek Vele,… tényleg a leggyakorlatiasabb, mértéktartó és mértékadó,… szóval egyetértek "útkaparóval" legyen Bokros a "nevető harmadik",… Ő már egyszer rendberakta a kiömlő xart,… "elkanyarintotta a szekeret" a szakadéktól,…pedig Horn sem volt "piskóta",… de azért volt elég esze-mersze, hogy bevállalja Bokrost a csomagjával együtt.

Most a "népen a sor", meg a nép józan paraszti eszén,…meglátjuk,… ész vagy káposzta lé van ebben a 8,3 millió koponyában?!?

- Úgy mellesleg a választási eredményt összeszámoló és kiértékelő software-t (SW) független nemzetközi szakértőkkel AUDITÁLTATNÁM, … Szoftver leírás- ezt kell tudni!… tudja- nem tudja,… esetleg nincs felesleges osztás-szorzás a programsorokban,…teszteltetném,…majd levédetném, hogy ne lehessen a programsorokat hekkelni,... ilyesmi,… márha én lennék az ellenzék,…. ordítva követelném,… dehát nem én vagyok,… így csak szólok,… hátha olvassa valaki,akinek meghallják a hangját!

útkaparó írta...

Köszönöm krezirezi :-).
Ezt a malmot tekerem már jó ideje, ide-oda belopom a nagy okosságot, van, ahol akácfa koalíciónak álcázva.
Ostobán reménykedem, hogy megjön az esze azoknak, akiken múlik ez az összefogás a dolog.
Sok eredményét még nem látom, pedig nincs más út...

útkaparó írta...

Összefogás és dolog közé nem kell az "a".
Sajthiba volt, bocs...

hello írta...

Megy az Egyenes beszéd - Olga egyenes és logikus kérdései elől, pl. arról, hogy és eddig miért nem, egy angolnát megszégyenítő techikával siklanak ki és dumálnak mellé a nyilatkozók!
Kész vagyok tőlük!

Névtelen írta...

Én is végighallgattam a "díszes "társaságot:reggel a Start-ban Nils, Olgánál most Szigetvári,Meseházy...Megy a ripacskodás.Húúú kell majd gyomor a választás napján, hogy be bírjam húzni ezekre az x-et....

Névtelen írta...

Most van a három "fütyi" az Újságíróklubban, ezek is veszélyes figurák..

moose írta...

Addig,amíg az "okostojások" ki nem mondják, hogy az MSZP-Együtt-PM együttműködési megállapodás nyomán a többi pártnak megajánlott "együttműködési csomag" aránytalan, elfogadhatatlan (pökhendi,lekezelő,erőbőllenyomlaktekinekképzeledtemagadhogyidejösszajánlatottenni) volt mert méltánytalan és méltatlan volt a partner(nem)jelöltek felé,… addig,amíg ezt be nem ismerik MA és BG, no meg a szájkaratéban jeleskedő többi "okostojás",… lóxar lesz itt, nem összefogás,… a mai napi "okostojás" interjúk után azt látom, hogy az "árnyjátékosok" időt húznak, hazudnak,terelnek,a " vasalatlan ruhát pakolgatják egyik székről a másikra" (Parkinson törv), ahelyett,hogy kivasalnák,… mert a munka akkor lenne elvégezve,... (BG,MA,SzV,Szanyi),

…csakhogy ez most átlátszóbb, mint egy éve volt.

Úgyhogy DK, "Húzzunk bele",… hátha nem savanyúkáposztalé van abban a 8,3 millió fő választói koponyában,…aztán a végén az oly' sokat emlegetett bizalom és Választói Támogatottság ARÁNYÁBAN akár meg is egyezhet a DK,… persze az is lehet, hogy akkorra az MSZP-t és az Együtt-öt elfújja a szél!

árok szélén kácsatojás írta...

Pilinszky János:
"Az ember elsősorban az univerzum polgára, másodjára a Föld lakója, harmadszorra: egy nemzet gyermeke. S ez így igazságos, így helyes."

Névtelen írta...

Én 1987-ben láttam a darabot a Gyulai Várszínházban. Akkor még vastagon a Conducator volt az úr a szomszédban. Nálunk is még diktatúra volt, de senki nem gondolt a darab nézői közül Kádárra. Akkor nem sejtettük, hogy a Kárpátok Géniuszának már nem sok van hátra. Arra azért kíváncsi lennék, hogy az akkori főszereplő "Vágási Feri" ma eljátszaná -e a szerepet.

útkaparó írta...

Kedves PuPu, mintha magam mondtam volna....
Tőlem csak ennyi telik:
(Az Útkaparó Imamalom ismét jelentkezik.)
Összefogást, mindenki jöjjön, Bokros legyen a miniszterelnök-jelölt, a többi meg húzza a szekeret, mind egy irányba és legyen már vége az alkalmatlan önjelöltek őrült tobzódásának.
Malom vége.
Ezt kellene mantrázni, reggel, délben, este, éjjel, álmukból felkeltve, amíg mindenki meg nem érti.
Más út nincs.
Szerintem.
(Mintha mások szerint is így lehetne.)
Gy.F.-nek nem ezekkel a szerencsétlenekkel kellene kiegyezni, mert ezekkel nem lehet, beszélgessenek, jó, de induljon már végre egy minden kirekesztéstől mentes összefogás, hogy a jónép látva lássa.

vadvirág írta...

Kedves Pupu!
Úgy látom, hogy Mesterházi is Gordon elaludt egy kicsit. Szerintem már nem nyerő velük szövetkezni.(vagy ha igen, már nekik kell "befeküdni" a DK-nak. A DK a MOMa-val lenne "jó befutó" ezen az oldalon.