2014. január 29., szerda

UKRAJNA MEGMENTŐJE

Nagy híve vagyok én az elvi politizálásnak, de talán még azt is megértem, ha egy politikus nagyobb érdemi támogatottság híján minden eszközt megragad annak érdekében, hogy a politikai senkiföldjéről bemanőverezze magát egy kényelmesebb pozícióba, emberek vagyunk, ugye…
A liba sem szeret a jégen topogni süvítő szélviharban, jobban kedveli a soha be nem fagyó melegvízű tavacskát, meg Józsit, aki naponta jelenik meg a ladikkal, hogy neki kukoricát szórjon az etetőjébe.

Mégis, azt mondanám, hogy ha politikus, ha gúnár, át kell gondolnia, hogy mit csinál, mert aki csak a jólétet áhítozza és ennek érdekében mindenre képes, az könnyen a tepsiben végezheti.
Onnan jutott ez eszembe, hogy ma külpolitikailag aktivizálta magát Fodor Gábor.
A Liberálisok elnöke nyílt levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, hogy a magyar kormányfő vesse latba befolyását a visegrádi országok közös fellépéséért, a demokratikus, európai Ukrajna melletti kiállásért.
Szóval most – rettenetes önfegyelmet gyakorolva, mondhatni, megerőszakolva saját mocskos természetemet – tekintettel a választási küzdelem jelenlegi fázisára nem erőltetném Fodor Gábor politikai pályafutásának értékelését, beleértve ebbe külpolitikusi adottságait is, de azért nagyon halkan és visszafogottan azt tanácsolnám a szép szőke hercegnek, hogy energiáit átmenetileg inkább a liberális szavazók mozgósítására pazarolja, mint nyílt levelek írására.

Nyílt levelet írni ugyan népszerű feladat, hiszen aláírásával az ember máris nagyot nőtt környezete szemében, ám én még kevés olyan nyílt levelet láttam, mellyel aláírója saját sorsa megrontásán kívül bármit is elért volna.
Ezzel együtt tiszteletreméltó a szándék világunk jobbítására, de attól tartok, jobbítani való akad jókedvvel-bőséggel a világnak azon a hangyafülnyi kis szegletén is, melyet Magyarországnak hívunk.
Ameddig a saját problémáink megoldására nem vagyunk képesek, addig nem kellene mások dolgában okosnak lenni, bármennyire is határozott elképzelésekkel rendelkezünk a világjobbítás módjára vonatkozóan.


Megaztán, ugye, talán nem a legokosabb dolog egy belpolitikai kampány sűrűjéből kéréseket kiabálni a politikai ellenfél vezérének - lett légyen bármennyire is közös a politikai gyökér - mert az elmúlt évek során nyilvánvalóan és nemegyszer kiderült, hogy a levélírót kedves barátból lenézett paprikajancsivá minősítette át az a gyökér…
Persze mindenki úgy csinál magából bohócot, ahogy úri kedve tartja, de jelen esetben nem kellene elfelejteni, hogy a levelező egy politikai közösség tagja, akinek megnyilvánulásai esetleg akár a közösség megnyilatkozásának is tekinthetők, ezért aztán talán jobb lenne ilyenkor előzetesen egyeztetni, elbeszélgetni a szövetségesekkel.

Nem csak azért, mert esetleg több eszük, vagy nagyobb külpolitikai tapasztalatuk van, de azért is, hogy ne romboljuk az egységet, melyet hitelesen csak akkor lehet képviselni, ha minden résztvevő egyeztetett álláspontot képvisel, egyformán beszél, nem pedig összevissza dumál, még ha ennek több évtizedre visszanyúló tradíciói is lennének.
Az ominózus nyílt levélben Fodor Gábor arra kéri  a Viktátort, hogy mint magyar kormányfő vesse latba befolyását a visegrádi országok közös fellépéséért, a demokratikus, európai Ukrajna melletti kiállásért.


Azt írja: „Válságos napokat él át Ukrajna.
Egy ország, egy nemzet, és részben Kelet-Európa sorsa is a szemünk előtt dől el. Ukrajnában ma a szó szoros értelmében vérre megy, ami nálunk még csak politikai víziók csatája: a választás a szabadság, az európai értékek és a demokrácia útja, illetve a keleti orientáció, az oligarchikus viszonyok és a despotikus kormányzás lehetősége között.
Náluk nem politikai metafora a választás Brüsszel és Moszkva között, hanem élet és halál kérdése. A helyzet napról napra veszélyesebb és kiszámíthatatlanabb lesz”
 

Hát ez bizony szomorú, talán jobb lett volna le sem írni.

Ha valaki személyes jó viszonyban van a nehezen öregedő örökifjúval, ugyan, magyarázza már el neki, hogy nálunk nem azért nem csordogál vér a küszöb alól, mert Orbán annyira demokrata lenne – lószart Mama, hogy klasszikust idézzek.
Azért nincs még nyilvános autodafé, mert azt még a legostobábbak is szinte mind megértik, hogy Magyarországot hozzávetőleg öt perc alatt tudná gazdaságilag bedönteni a Nyugat, akkor pedig ránk igen kellemetlen napok jönnének.
Lenne éhínség, a kisember vagyonának elvesztése, zavargások, erőszak, gyilkosságok és a mainál százszor nagyobb nyomor – szóval mindaz, ami jelenleg Ukrajnában van.


A választási lehetőség persze azonos – ott is választani kell Moszkva és Brüsszel között, de ott Moszkva van olyan helyzetben, hogy gazdaságilag képes bedönteni nagy szomszédunkat.
És Moszkvának esze ágában sincs elengedni Ukrajnát, emellett az ereje is megvan a megtartásához.
Gazdaságilag, politikailag, katonailag egyaránt.
Namármost ebben a helyzetben - amikor Orbán éppen nyelvespuszit ad Putyin ánuszrózsájának, hogy forráshoz jusson és ne álljon azonnal fejre idióta gazdaságpolitikája, csak majd a választások után valamikor - azt kérni tőle, hogy forduljon nyíltan szembe Putyinnal, több mint politikai naivitás.


„Legyen Magyarország a közös föllépés motorja, Budapest pedig a helyszíne!” írja Fodor, miközben az Ukrajnában élő százötvenezer magyar rettegve várja, hogy mikor jut eszébe valamelyik eszement nacionalistának a magyar kisebbség ellen fordulni.
A politikai zavargások idején szerepet vállaló kívülálló könnyen kerülhet olyan helyzetbe, mint aki kocsmai verekedőket akar szétválasztani: mindketten ellene fordulnak és szakszerűen összeverik.
Nem lenne jó, ha ebben a helyzetben bármelyik politikusunk a magyar nemzetiség tüzén szeretné sütögetni a pecsenyéjét.


Arról nem is szólva, hogy az ukrán események engem kísértetiesen emlékeztetnek 2006 budapesti eseményeire, azzal a differenciával, hogy Ukrajna lakosainak száma éppen a négy és félszerese Magyarországénak, igaz, ez az arány Klicskó és Orbán méretei között is fennáll.
Van egy olyan jogelv, hogy a népek önrendelkezési joga.
Majd az ukránok eldöntik, hogy mit akarnak, kit akarnak vezetőjüknek, kivel szeretnének politikai, gazdasági szövetséget kötni, nem kellene ebbe nekünk beleszólnunk.
Jobban járunk, ha hallgatunk – már csak a százötvenezer magyar túsz miatt is.


Fodor Gábor pedig tanulhatna a múltból, a doktriner liberálisoknak egyszer már sikerült nullára játszani pártjukat életidegen erőszakosságukkal, nem kellene most új terepet keresni az önmegvalósításra.
Összefogásra van szükség, kollektív döntések után együttes és összehangolt fellépésre, nem pedig kidolgozatlan, végiggondolatlan egyéni bravúrszámokra.
Ha ezt nem érti meg a kócos libero, akkor kár volt előadnia a történelmi papírkosár liberális főnixét, üdvösebb lett volna szép csendesen a feledés mély homályába veszni.
Ha nem tanul végre, úgyis ez lesz a vége…

:O)))


23 megjegyzés:

köszönöm írta...

Szerintem minden korosztály és minden generáció másképp fog össze. Meg ez attól is függ, hogy mikor mennyit tanult az ember gyereke különféle Összefogás Tanodákban...

Zsuzsanna írta...

megint, mint mindig telitalálat kedves Pupu. Én fogom a ceruzát és Te megírod. Köszönöm

Névtelen írta...

"Nem csak azért, mert esetleg több eszük, vagy nagyobb külpolitikai tapasztalatuk van, de azért is, hogy ne romboljuk az egységet, melyet hitelesen csak akkor lehet képviselni, ha minden résztvevő egyeztetett álláspontot képvisel, egyformán beszél, nem pedig összevissza dumál, még ha ennek több évtizedre visszanyúló tradíciói is lennének." - ÍGY !

Névtelen írta...

Kedves Pupu! Tökéletes írás.Köszönet érte.

Névtelen írta...

Ezzel az alakkal (Fodor) még sok gond lesz.Teljes szereptévesztésben van, amióta oda került, ahol van.Már az első közös fellépése Mesterházyval és Gyurcsánnyal az "Egyenes Beszéd"-ben is megmutatta, hogy tud ökörségeket beszélni.Számomra rejtély, hogy ki tolja ezt a figurát, hogy még mindig életben van a politikában..

útkaparó írta...

Fodor Gábor politikai képességeiről megvan a magam lesújtó véleménye, nem is értem, hogyan került be az Összefogásba és méghozzá ilyen előkelő helyre, akkor, amikor Bokros Lajosnak még a neve sem hangzott el, mint lehetséges partnerüknek.
Nem tudják ezek a szerencsétlenek, kivel fognak össze? Tényleg, ki tolja őt? Azt mondják, Gyurcsány Ferenc csempészte be a csapatba, hát, nem értem...

etele1 írta...

fodor beizonyitotta hogy képes plakátolni és hogy adott helyzetben a liberális is lehet "defaultpárt" (kényszerszavazat mert a többire nem akar: Fót) valamint felmutatott egy rakás képviselőjelöltet (amive mindjárt rögtön pénze is van plakátolni)

ez fodor a magas zsarolási potenciálok közé emelkedett. ne tegyetek úgy mintha nem tudnátok miről van szó: pont igy lett a DK és az Együt is szövetséges :p

nemóvatos írta...

Kedves PuPu!
Ha a mi oldalunk politikusai ilyen élesen és tisztán látnának meg, fogalmaznának is mint TE; nem itt tartana a hatalomváltás ügye.
Ma délután a MOMA gyűlés után hátha okosabbak lesznek.

okleveles írta...

Mgint nagyon jó a dolgozat. Köszönet érte. Jók a hozzászólások is .

Névtelen írta...

etele1-nek
"fodor beizonyitotta hogy képes plakátolni és hogy adott helyzetben a liberális is lehet "defaultpárt" (kényszerszavazat mert a többire nem akar"
Csókolom, én is liberális vagyok, de mégsem szavaznék Fodorra, mert nincs miért.
Politikai teljesítménye:NULLA, mivel nincsenek szavazói (Fóttal ne gyertek mert röhögőgörcsöt kapok).Mindig azt mondja Fodor, hogy van 15-20% liberális szavazó.Ez igaz, de ezek a liberálisok nem "színtiszta" liberálisok, aki ha meghallják azt a szót, hogy Liberális,akkor ejakulálnak.Az a fajta liberális, akire Fodor hivatkozik, az olyan, mint a matematikában az átlag: a valóságban nem létezik.Vannak liberálisok az E14-nél, a DK-nál,a konzervatívoknál, kinél hogyan, mindegy de a legtöbb liberális embernél "fűszerezve" van a liberális eszme.Tehát a szavazatmaximálás itt nem állja meg a helyét.Hogy képes plakátolni, az meg a leghűbb bizonyítéka annak, hogy valakinek a tökeit a markában tartja, tehát zsarol, ergo erkölcsileg nem egy mintapéldány.Szóval nem naiv vagyok, hanem kiábrándult, hogy az Összefogásról ordít, hogy teljes mértékben elvtelen, ezt ennek az alaknak a pozíciója mutatja.

etele1 írta...

névtelennek: nincs ezzel nekem vitám. amit leirtam az nem az én véleményem, hanem az, amivel indokolható miért vették fel fordort a lisára.

ne velem vitatkozz, vitatkozz Atis-sal :p

MÁS.

pupu, olvastad már a hirt, hogy eddig 43 azaz NEGYVENHÁROM párt regisztrált?

kérdés ebből hány a fidesz segédereje és hány fog hangzavart csináli szimpla megélhetési alapon?

na ezért kellett volna a választást megnyerni egy évvel ezelőtt nem most, de a kapcsolatosok inkább a "belső harcot" vivták (antidemokratikus ocsmány fasiszta eszközökkel), Atis meg inkább bajnait darálta le.

hát ez van pupu. ha tudni akarod miért bukja el az ellenzék ezt a választást: a normál alap emberi hülyeség miatt. de nem a tizmillió marháé, hanem azé a tizé aki pártvezér it nálunk.

és ez nem is vltozik meg négy év alatt. ezért bukjátok a követező választásokat is.

Anikó írta...

Mára hogy hogy nem, vagy hallgatott a kedves vezető Fodorra, vagy valakinek másnak is eszébe jutott a környezetében, de hallom a hírekben, hogy Orbán a visegrádi négyekkel megegyezve, mindenki megbízta a maga belügyminiszterét, létrehozandó válságstábot illetően, ha eszkalálódna a helyzet Ukrajnában.
Nem is értem se az EU-t, se itt a környező országok vezetőit, miért nem állnak ki harcosabban, határozottabban Ukrajna demokratikus törekvései mellett.
Fodorról, mármint politikusi vénájáról egyébként nekem sincs túl jó véleményem, a tapasztaltak szerint, az egyenes beszédben meg is mondta, hogy semmilyen szerepre nem vágyik a jövőben, csak pártelnök szeretne maradni és szervezni tovább a liberálisokat, lehet erre alkalmasabb, még az is lehet, a tegnapi és mai hírek fényében hogy hatni tud Orbánra, terelni tudja, lehet valami maradt a régi barátságból, ez sem lenne kis dolog manapság.

etele1 írta...

Anikó: egy nyugat és kelet közötti egyszerűbb konfliktus esetén megy fel a gáz és az olaj ára mint rakéta. egy komoly katonai konfliktus esetén mi vagyunk a csatatér (közép európa) és a "vitatott terület". egyéb kérdés?

Névtelen írta...

Viktort annyira érdekli az ukrajnai magyarok helyzete, mint anno a délszláv háború esetén a délvidéki magyaroké. Akkor is kérte a nátót, hogy bombázza jobban és tőbbször a délvidéket.
Magyarok laktak ott akkor többségben.

érzelmi biztonság alapja a szeretet írta...

Érdemes elolvasni a cikket és persze a benne ajánlott könyvet is - ha majd megjelenik!
http://szuveren.hu/tarsadalom/az-aktivitas-mozgatorugoi

Jutka írta...

Kedcves Pupu!
Mi van Veled? Szerda óta nem jelentkezel. Azt nem hinném, hogy nincs miről irnod, Remélem nem vagy beteg.
Hiányolunk.
Üdv.

Annanéni írta...

Remélem csak pihenést és semmi komoly !!!
Nagyon hiányzol !!!

Annanéni írta...

Jav: pihensz.

pleinair írta...

Van úgy, hogy az ember lelkileg annyira padlón van, hogy szinte egy szót se tud kicsikarni magából.
Egy blogírónak nagy erőfeszítésébe kerülhet, hogy ilyen lelkiállapotban is szórakoztatóan, humorosan írja le - komikumára kihegyezve a tragikus helyzetet, ráadásul majdnem midig optimista végkicsengéssel nyugtva olvasóit.

Hálás vagyok Pupunak, és tisztelem azért az olvasói iránti elkötelezettségéért, aminek eredményeként minden nap új PuPu-blog olvasásában lehet részünk.

Csodálom, hogy képes minket akkor is nevettetni, mikor Őt is tehetetlen düh és fájdalom gyötri.

Bármennyire beborul az ég, reggel az Ő írását olvasva kicsit mindig kikandikál a nap a sötét felhők mögül.
Remélem "egyébként" jól van a mi Pupunk!

erospista írta...

Kedves Pupu!
Aggódva gondolok Rád!
Remélem minden rendben van körülötted!
Adj életjelt magadról!
Nagyon hiányzol

PuPu írta...

Persze, hogy jól vagyok, csalánba nem üt a ménkű!
Elmentünk egy hosszú hétvégére az öcsémékkel, azt reméltem, hogy onnan normál menetben üzemelhetek, de a bérelt nyaralóból az előző bérlő nem költözött ki, szőrin-szálán eltűnt, így aztán estefelé meguntuk és hazajöttünk.
A bérbeadó ott irult-pirult, azt mondta húsz éve foglalkozik fizetővendéglátással, de így még nem járt.
Nem is cirkuszoltunk, mert annyira nyilvánvaló volt, hogy vétlenek az ügyben.
Mikor hazaértünk, kaptunk egy sms-t, melyben gáláns kárpótlást ajánlott fel nekünk - vannak még azért korrekt emberek ebben az országban...
Köszönöm az aggodalmat!
:O)))

pleinair írta...

Nagy kő esett le szívünkről Pupu!

téli csillag írta...

A pihenés télen is nagyon fontos és egészen különleges ha abban az élményfürdőzés is lehetséges:
http://szallas.hu/harkany?gclid=CMPU0MjirbwCFQsCwwodsj8AiA