2014. július 15., kedd

DAUPHIN ÉS INFÁNSNŐ

A magyarok huszonegyedik századi első sorscsapása nevelget bennünket, mint atya hülye gyermekét, ami nem is csoda, a szerepet otthon próbálgatja a „Macsó Miska és családja” című népszínmű keretében.
Van kiken gyakorlatozni, hiszen asszonykája és a nagyszámú gyermeksereglet állandóan rendelkezésére áll, így aztán nem csoda, ha annyira belejön a dologba, hogy időnként hálás népét is gyermeknek nézi és akként is kezeli.
De ettől még saját gyermekei sorsa nem lesz könnyebb.

A nép gonosz és kegyetlen, könnyen ítélkezik, és nem mindenki olyan szerencsés, hogy megnyerő egyéniségével a kisujja köré tudja tekerni a választót, a magyar valóság pedig éppen annyira hasonlít a Római vakáció című filmre, mint Ráhel férje, Tiborcz István Gregory Peckre.
Igaz, Orbán Ráhel – bár csinos fiatalasszony - sem túlzottan emlékeztet Audrey Hepburnre, ő leginkább a kedves papa vonásait örökölte, remélhetőleg annak délceg és daliás alkata nélkül.

A mi hőseink nem robogóval száguldoznak Róma utcáin, hanem traktorral járnak fát lopni, - hozzávetőleg a traktor a különbség a szabolcsi faluszéli cigányember és közöttük – no, meg a fa mennyisége, mert azért egy traktor vontatta pótkocsival több engedély nélkül kivágott fát lehet elszállítani, mint egy vedlett Csepel kerékpárra kötözve.
Ja – és van még egy különbség, a kerékpár tulajdonosától elveszik a fát meg a kerékpárt, ő maga meg darabideig ül, mint liba a jégen és azon töri a fejét, hogy mi lesz nélküle meg a fa nélkül az asszonnyal meg a három kisgyerekkel, fel tudják-e majd törni a jeget reggelente a ceglédi kannában?

Az általam ismert ballibbant bolti eladók és nyugdíjas szomszédasszonyok körében a biztosítékot mégis inkább az verte ki, hogy a bazinagy miniszterelnöki  lagzin ellopták az infánsnő barátnőinek telefonjait.
Az a szerencsétlen helyzet állt elő,  hogy a telefon okos volt, míg a barátnők nem annyira, és akkor még a fenséges koronahercegnőről nem is ejtettünk szót.
Természetesen a legvadabb feltételezések keltek szárnyra, mit is tartalmazhat a telefonok képtára, egyesek szerint a leánybúcsú került megörökítésre, melynek keretében a hercegnő hiányos öltözékben táncolt volna az asztalon, mások szerint hangfelvétel készült arról, hogy zokogva panaszolja a barátnőinek, hogy ő tulajdonképpen az idősebb, félérett pasikra bukik - Gyurcsányba szerelmes.

Mindenesetre súlyos államtitkok birtoklásáról lehet itt szó, mert a tettes megtalálása érdekében lassan annyi pénzt költ dúsgazdag rendőrségünk, amennyiből meg lehetne oldani a devizahitelesek helyzetének rendezését is.
Én azt mondom, ne kicsinyeskedjünk, megér nekünk ennyit a Vezér és Kancellár lelki nyugalma vastagon, hiszen nyugodt állapotában is olyan-amilyen, ugye (szép, bátor, vitéz és okos) – ki tudja, ha feldúlt állapotba kerül, mire lesz képes.
Meglehet, kő kövön nem marad, a fejek pedig úgy hullnak, mint szotykos sárgabarack a fáról, gyümölcsérés idején.

A személyzettől már vettek DNS-mintát, a banda is bemutatta a hegedűtokot, melyben a géppisztolyt hordják, most éppen a szakácsnő - az alezredes úrasszony – macskája van soron.
Ha nála sem találják meg a TEK felkészült szakemberei a telkókat, hát megáll a tudomány, és akkor annyi az országnak – várhatólag hadat üzenünk az Egyesült Államoknak, ők küldenek minden szövetségesükhöz kémeket!

A legújabb érdekesség viszont a trónörököshöz kapcsolódik – rendes macsó társadalomban a leányági öröklés kizárt, ugye…
Fénykép készült arról, hogy a labdarúgó VB díszpáholyában ott gubbasztott atyja mellett, aki feltűnően hasonlít Puskás Ferencre, a hasa például ugyanakkora, mint a száguldó őrnagynak volt profi pályafutása előtt, viszont focizni inkább csak szeret.
Mindegy, majd a történészek –Schmidt Mária és aprójószágai - gondoskodnak arról, hogy a második világháború mellé megnyerjünk egy futball világbajnokságot is, góllövők Orbán (3), Messi (1) – most majd Mihály arkangyal áll az emlékművön, hóna alatt labdával, felette egy turul, őt akarja – háturul, de ő vad harcban megvédi magát.
Az emlékmű előtt bográcsban turulpörkölt – de szép is lesz!

Gazsi főherceg útiköltségét és VIP-páholyban tartózkodása jogcímét képesek firtatni mindenféle elmeháborodott slapajok, akik még nem tudják, hogy a golyóstoll mennyivel könnyebb a kalapácsnál, mellyel a követ törik a gánti kőbányában, de a tanfolyam nem marad el.
Valami isteni szerencse, hogy a demokratikus oldal ennyire bornírt - igaz, a jó gazda idejében elvetette a  magot, mely most szárba szökkent, hüje libsik egymást ölik szokás szerint, és gyurcsányoznak vadul.
Sokszor eltöprengtem már: mi lenne ezzel az országgal Gyurcsány nélkül.
Olyan lenne, mintha Mózes ott állna az engesztelőnapon, emelgetné a kezét, kecskebak meg sehol – arról nem is beszélve, hogy ezt a bánatos bakkecskét eddig akárhányszor zavarták ki a sivatagba, annyiszor tért vissza, és még hízott is – bosszantó!

Komolyra fordítva a szót, a Mi Boldogságunk, Könnyeink Felszárítója nem csak az országot tette tönkre, de a gyerekeit is.
Olyan helyzetbe taszigálta őket, melyből kitörni már soha nem fognak, mindig élni fog bennük a gyanú, hogy amit elérnek, nem saját erejükből érik el, persze ez egy idő után nem fogja zavarni őket.
De egy fiatal labdarúgónak vérciki lehet, ha arra gondol, hogy lehet, mégsem a tehetsége, hanem apukája tolja be egy elsővonalbeli csapatba, még ha az olyan is, mint a magyar csapatok általában: arról lehet megtudni, hogy labdarúgók, hogy jobb futball-cipőt hordanak, mint Ronaldó.
Ennek aztán nincs elkopva a feje, ez még labdával nem találkozott soha!


A gyerekeket lehet sajnálani, de az apát nem érdemes – a nepotizmus az ő bűne, ezért is felelnie kell egyszer, és nagyon remélem, hogy a magyar bíróságok megtalálják majd a teljes vagyonelkobzásra vonatkozó jogszabályt.
Nicu Ceausescu sorsa figyelmeztető lehetne, de a szociopata nem arról híres, hogy érdekelné saját céljain kívül bármi más, és ezen a kezelés sem segít.
Főleg olyan környezetben nem, melyben nem tudja olyan hosszúra lógatni a nyelvét, hogy hívei le ne győznék, hiszen ők vele szemben állva is képesek kinyalni a felséges tomport.
Hát így állnak dolgaink, lehet mosolyogni, és abban hinni, hogy ez a szennyözön is elmúlik egyszer, hiszen elmúlt Horthy, Szálasi és Rákosi hatalma is.
Strapabíró, bár ostoba nép vagyunk.

:O)))


16 megjegyzés:

Névtelen írta...

"Hát így állnak dolgaink..." - Így : (

Névtelen írta...

Szegény Gazsi, korábban még azt hihette, ő lesz az akit a VB-n csodálnak a nézők, az is keseű lehetett, hogy ő is egy néző és nem más. Ha egyszer tetszett a Vip páholy, akkor a vele járó kritika is tessék máskor.

csakafidesz? írta...

T. PuPu!
Ez annyira kerek, hogy csak továbbragozni lehet.
Annak meg nem sok értelme van, mert amíg nem tudj(á)uk a mieink a saját "lelki békéjüket" megteremteni igazán semmi okunk mások karikatúráját rajzolgatni.
Mi ugyanis annyira nem vagyunk egy hullámhosszon, hogy egy árva libát sem lennénk képesek teljes egyetértésben megkopasztani.
Azzal, hogy görbetükrüt állítunk ellenfelúnk elé, mi még egy cm-t sem leszünk beljebb, legfeljebb kifelé a jelenleginél is szánalmasabb képet mutatunk magunkról.

Láttad, ezt a szerencsétlen Márton gyereket az Olga műsorában? Micsoda magas szintem cigányozott, pedig lehet, hogy élő cigánnyal még soha sem találkozott. Borsodival biztos, hogy nem, mert akkor egy kicsit visszafogottabb lett volna.
Pásztor főkapitány biztos tudna néhány cifra esetről mesélni, no de hagyjuk ő jobb, ha ezentúl már meg sem szólal.
Az a lényeg, hogy ezek után már az is a "cigánybűnözésről" beszél akinek ez eddig eszébe sem jutott.
Egy dolog azért szöget ütött a fejembe. Ha annyi mindenről lehet statisztikai kimutatást készíteni akkor a bűncselekmények elkövetőinek hovatartozásáról miért nem lehet.
Ez is a mi álszent valóságmegközelítésünkhöz tartozik?

morzsi írta...

T. "csakafidesz?"-nek.
A cigánybűnözéshez fűzött mondatai kapcsán had jegyezzem meg a következőket.

1./ Tényleg nem létezik cigány bűnözés! Sem a Btk. sem a Be.(büntető eljárás jog) nem ismer és nem említ ilyent.
2./ Ha az ország ÖSSZES! - bűncselekmény, vagy szabálysértés elkövetéséért elítélt cigány származású bűnelkövetője, megbeszélné, hogy holnap július 16-án reggel 08. órától nekiállnak "bűnözni" - nem tudnának akkora károkat okozni Magyarországnak, mint azt tette Járai Zsigmond úr, vagy Matolcsy György úr.
3./ Ha a bűnelkövetők származását statisztikailag vizsgálnánk, jó eséllyel az derülne ki, hogy a "nagy halak" nem a cigányok között keresendők, hanem a nemzeti keresztény magyarok között, csak úgy, mint a 100 leggazdagabb magyar között is...

Tudom ezzel kommentelő társamat nem sikerült meggyőznöm, de ha legalább elgondolkozna rajta, már az is reményt keltő lenne...
Tisztelettel: - morzsi -

Öreg harcos írta...

Tudod, kedves Pupu, hogy számomra mi a legszomorúbb ebben az egész VIP-páholy történetben???? Hogy nem értik, ez miért oltári ciki....Természetesen a "fiúcska" nem közszereplő.., viszont abban a pillanatban mikor elfoglalta helyét a kiemelt szektorban, azzá vált...Ez annyira szánalmas és tipikus "magyaros" elintézési mód..Még azt is el tudom képzelni, hogy Viktorunk erre engedélyt kért...(amit megadtak neki, mert mi mást tehettek volna...?)

grund írta...

Kedves PuPu!
Ez talált, nem kicsit... Bár szomorú ez az egész, mégis jót röhögtem, persze kínomban. Fénylő csillagunk ismét bemutatta a világnak a csuti suttyó tempót. Ugyan mit gondolhatnak szerte a világban rólunk, magyarokról?

csakafidesz? írta...

T. Morzsi!
Lehet, hogy elkerülte a figyelmedet én a"cigánybűnözés"-t mint fogalmat szigorúan idézőjelbe tettem.
Én sem gondolom, hogy meg kellene címkézni a bűncselekmények szereplőit.
A bűnözés az nem cigány, nem fehér, nem fekete hanem az, ami.
Az viszont óriási hiba részedről, ha a fehérgalléros bűnelkövetőket egybemosod a köztörvényes piti tolvajokkal. A kettő ugyanis össze sem hasonlítható. Ha a parkban sétálva letépik az arannyakláncodat az neked jobban fáj mint az, amikor a szemed láttára az amúgy középszerűnek mondható ismerősöd egyik napről a másikra meggazdagszik és hip-hop milliárdos lesz..
Arról pedig külön vitát lehetne indítani, hogy az ügyeskedők, csalók között mi az etnikai összetétel. Én ismerek olyan nemzetiséghez tartozó embereket akik még életükben nem dolgoztak és mégis úgy élnek mint ahogy Te meg én csak szeretnénk.
Változatlanul fenntartom azt az állításomat, hogy ezekról - bár mindannyian tudunk - álszeméremből nem beszélünk.

A műbalhé - ld. GM - az mindig figyelemelterelésre jó és amig erről beszél az ország, addig egyeseknek nyugodtan kockázat nélkül lehet tovább gyarapodni.

Névtelen írta...

Szerintem rendezünk mi még foci Vb-t. Ennek két előnye lesz: 1. Igy mint házigazda szerepelni fogunk. 2. A gyerek is kijut játékosként.
A harmadik, hogy kihasználjuk a stadionokat. Lehet, hogy ezért épültek? (Csak halkan, meg ne hallják odafönn, mert még megvalósítják.)

kekec írta...

Aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók, aki pedig közszereplőknek fenntartott VIP
páholyba ül - ne lepődjön meg, hogy közszereplőnek nézik!
Mert egyébként meg kell kérdeznünk: "Mit keresett O.Gazsi
a Wizz... bocs VIP-ben?"
Aki nem közszereplő "MÉG"!?
Csak engem rázott ki ettől a szócskától a hideg?

civilhuszár írta...

Ez az orbáni cuculizmus. De nézzük el hogy a profik között kis mozgás sérültnek számító csemetének örömet akart szerezni mindenáron apuci.:-)

Geza írta...

A gyerkoc egyebkent meg nem keeteves, es valoszinu mar szobatiszta is, ugyhogy szerintem az apjaval egy elbiralas alaa esik.

Bar nem tartozik szorosan a bloghoz, de mivel minden mindennel osszefugg (es ezesetben a korrelacio az atlagnal nagyobb), nem birom megallni, hogy ne fejezzem ki felhaborodasomat azzal a gusztustalan riporttal kapcsolatban, amelyet az altalam mar regota tehetsegtelennek tartott Olga nevezetu stupid no muvelt a "gyorsbeszedu idegesito pirosruhaju vekonyszakallu valakivel" kapcsolatban, aki ott billegett a csomo nyugger kozott 12.-en a DK tuntetesen. Hat a fszi nagyot csalodott, mert a nyuggerek lenyomtak egy-ket barati sallert [nem tudom, hogy pontosan ez a legyintes milyen szintje lehet, de biztosan leetezik a testi kontaktus eme fajtaja "baratok kozott" - mint az jol ismert... Tobbszor valoszinu nem teved el a nagy tomegben, ha sok DK-s zaszlot lat. Engemet egyebkent szinteen zavart, de legfokeppen azert, mert utalom, ha valaki dumal/hangoskodik, mikozben a szoonok a legjobb igyekezete szerint probalja az uzenetet eljuttatni a normalis tobbsegnek. Az egesz dolog, meg a korulotte csapott hajciho jol tukrozi azt az ostoba leegyszerusitest, ami alapjan ma a magyar tarsadalom mukodik.

talalom írta...

Kösz Geza, így van. Ez a leegyszerűsítés működik a "cigánybűnözéssel" kapcsolatban is. Az egyik rész kardoskodik, hogy igen is, létezik ilyen, hiszen szabad szemmel láthatóan gyakran követnek el kisebb tolvajlásokat, de súlyos rablásokat is (néha indok nélküli brutalitással). És az istennek sem fogják föl, hogy a kifejezés azt a civilizált normát sérti, amely szerint nincs kollektív bűnösség,mégpedig azért, mert ha elfogadjuk, hogy van, akkor nincs megállás.És ki tudja, mikor kerül Rád a sor, mert mondjuk valamelyik "társtudós" kitalálja, hogy pl. a barna (vagy kék, zöld, mindegy) szeműek hajlamosak a bűnözésre, ezért jobb, ha megelőzésként minden barna (kék, zöld) szeműt bármilyen, akár felesleges munkára kötelezünk, aztán megtiltjuk, hogy szabadon mozogjon, aztán úgy döntünk, hogy a felesleges munka költségei magasak, minek "etetnénk" a sok léhűtő kékszeműt. Nem folytatom.
A másik egyszerűsítő véglet nem kevésbé káros. Ami szerint mindent meg lehet, sőt kötelező bocsátani, ha valaki szegény. Ahelyett, hogy összeülnénk és megbeszélnénk. Minden magyar polgárnak vannak gondjai (a gazdagnak is, de ebbe most ne menjünk bele). Miért van az, hogy különböznek a túlélési stratégiák, melyik módszer, ami rossz,melyik a hasznosabb, akár cigány, akár magyar az illető. Miért van, hogy az egyik magyar, ha pl. kólát vagy csipszet akar venni az unokájának, eladja a tyúk alól a tojást, és zsíroskenyeret reggelizik rántotta helyett. A másik magyar meg úgy érzi, hogy nyomorúsága miatt jogos, hogy a boltból fizetés nélkül viszi el megkívánt
árut, hiszen a boltos amúgy is "gazdag", ott a polcokon a sok csipsze, meg se bírná enni úgyse. Ezeket kéne megbeszélnünk, nem azt, hogy ki a bántos X. meg Y. mifene nagykutya akar lenni.

talalom írta...

Ja, a VIP fiú ügye. Úgy hülyeség, ahogy van. Én is elvittem a fiamat hogy mozogjon, ismerkedjen, aztán éljen majd a kapcsolataival. (Még az is előfordult, hogy "jogosulatlanul" zabált be egy szendvicset, valamelyik fogadáson.) Persze, hogy ezt teszi minden normális ember a gyerekével.
A baj a reakcióval van. Hogy senki nem mondja annak a szegény gyereknek, hogy figyelj Gáspár! Biztos nagyon "kúl", hogy apád ilyen magas rangra emelkedett, de ez azt is jelenti, hogy Neked nem több földi jó jár. Nem csak azt nézik a népek, hogy ilyen jóképű vagy (tényleg, alig valamiben hasonlít az apjához külsőleg), hanem a kákán is csomót keresnek, hogy hogyan élsz a lehetőségeiddel. Ezért aztán Gáspár fiam! Neked arra kell törekedned, hogy olyan okos és jó legyél, amilyen ember talán nem is létezik. Nem könnyű ez 22 évesen, nekünk se sikerült maradéktalanul, amikor ennyi idősek voltunk. De próbáld meg! Gondolkodj el pl. azon, hogy Neked ugyan természetes, hogy állami vezetők szomszédságában üldögélsz egy másoknak elérhetetlen messze lévő országban, de mi van pl. azzal az osztálytársaddal, aki semmiben sem volt gyengébb Nálad, mégse lépte át még a faluja (városa) határát. És ha úgy látod, hogy valami nincsen rendben, akkor bizony szólj, akárcsak Apádnak is. Mert Neked lehetőséged van erre is. És ne sértődj meg hülyeségeken, mert ezzel csak azt bizonyítod: fogalmad sincs, mik az igazán fontos dolgok.

Névtelen írta...

Szia PuPukám! Íme Polt Pot peti legjobb tanítványíai...Off


A barcsi ügyészség szerint büntetlenül lehet szórakozni a Holokauszttal
2014. július 16.
„Nem volt holokauszt !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
„Nagyapám elmesélte nekem, hogy csak egy halálos áldozata volt az auschwitzi munkatáborban ! Egy másnapos toronyőr aki kiesett az őrbódéból”
„Katona Attila Gój” néven így tréfálkozott egy barcsi férfi a Facebook-on. Miután tudomást szerzett róla, a Tett és Védelem Alapítvány Kuratóriumának elnöke, Bodnár Dániel feljelentést tett a felhasználó ellen a Barcsi Rendőrkapitányságon. A rendőrség a nyomozás lefolytatása után az anyagot, bíróság elé állítási javaslattal a Barcsi Járási Ügyészségnek megküldte. dr. Várkoly Balázs ügyész azonban egy nappal később a nyomozás megszüntetéséről hozott határozatot.
Indoklása szerint elfogadható a gyanusított védekezése, amely szerint a gyanúsított a Holokauszt kifejezést a mexikói katonai junta cselekedeteire vonatkoztatta. A csatolt bizonyítékok szerint Katona Attila facebook oldalán rendszeresen oszt meg náci, antiszemita tartalmakat, Szálasi idézeteket, és egész internetes tevékenysége a zsidóság elleni gyűlöletkeltésre korlátozódik, míg az általa megosztott tartalmak közt Mexikó történelme iránti érdeklődés egyáltalán nem fedezhető fel.
Az eljáró ügyész nem kívánta vizsgálni ezen körülményeket, ezért a Tett és Védelem Alapítvány panaszt nyújtott be a Somogy Megyei Főügyészséghez.


Fispán Géza
p.s.
it dúlt ez a barom..https://www.facebook.com/groups/105868106155798/659901980752405/?notif_t=group_comment_reply

morzsi írta...

"talalom"-nak tisztelettel.
Igen, ebben majdnem egyetértünk..
De mi a magyarázat arra, amikor a 'cigányok elleni sorozat gyilkosság" egyik bírája kozmetikumokat lop egy áruházban?
Súlyosabb, vagy enyhébb bűntetést szabnál ki rá?
Üdv: - morzsi -

talalom írta...

Morzsikám! Ez hogy jön ide? De, ha már. Ugyanazt a büntetést kapná, ami bárkinek jár hasonló tettért. De a bírói pályát el kéne hagynia. viszont ajánlanám neki, hogy vizsgáltassa meg magát. Létezik ugyanis a kleptománia, amikor azért adja bármi ellopására a fejét a delikvens, mert élvezi azt a megemelkedett adrenalin szintet, ami ezzel jár. A legtöbb kamasz átesik egyébként ezen a korszakon, legfeljebb nem lop, hanem lóg járművön, koncertre stb.