2014. szeptember 4., csütörtök

A KRITIKA KÍVÁNATOS IDŐPONTJA

Igen nehéz eldönteni, hogy valakinek a dolgaival kapcsolatban mikor kívánatos elmondani a véleményünket.
Annak kapcsán jutott ez eszembe, hogy így, egy hónappal a választások előtt ismét beindult egy Gyurcsányt támadó hullám, különféle helyeken leginkább a Népszabadságban megjelent cikkéért támadják, pedighát abban a cikkben csak azt írta le, amit valamennyi demokrata a bőrén érez, nevezetesen, hogy egy egységes demokrata tömb több sikerrel venné fel a harcot Orbán maffiájával, mint a jelenlegi pártstruktúra keretei között.
A véleményformálók között ott van a gyorsreagálású Szigetvári Viktor éppúgy, mint a szocialisták elnyűhetetlen Szekerese, - egyikük még el sem tudta olvasni talán a cikket, máris felháborodott, míg a másik elolvasta, majd hosszasan gondolkodott és aztán kikérte magának a pártja nevében, hogy más tanácsokat adjon nekik, nincsenek ők arra rászorulva, hiszen láthatólag felettébb sikeresek.
Mindketten jól illusztrálták Gyurcsány igazságát.
Már maga az is, hogy csak ebben az egy kérdésben vannak közös platformon, szépen demonstrálja, hogy volna itt mit tenni még a majdani győzelem érdekében, de hát vágyaink ne legyenek mértéktelenül idealisták.
Aztán megjelent egy tisztességesnek mondható elemzés Felcsúti Péter tollából – az ismert bankár összevetette a bevétel és kiadás oldalakat Gyurcsánnyal kapcsolatban, és az egyenleg nem lett túl kedvező, de ez mindegy is, mert a kérdés inkább az, hogy amit felrótt Gyurcsánynak – nevezetesen, hogy okos dolgokat rossz időzítéssel mondott el – azt miért is engedi meg saját magának?
Persze nehéz annak, aki ebben a közegben él megtartóztatni magát az azonnali reakcióktól, mégis ezt kellene tenni.
De nem lehet, mert az önjáró pártvezetők más nyakába szívesen ültetnek komisszárokat, de a saját nyakában egyik se szeretne látni senkit, aki esetenként felhívná a figyelmét a kommunikáció általános szabályaira.
Legutóbb például Falus főorvos kampánycsapatából rúgtak ki egy embert az ominózus jeges-vizes videó miatt, majd Szigetváriék bejelentették a főpolgármester-jelölt azonnali gyámság alá helyezését, szájzárat raktak rá, azt kommunikálva ezzel az ország felé, hogy lám, ez a mulya még a saját kampányát se tudja irányítani, de szavazzatok rá, mert főpolgármesternek azért jó lesz.
Nem hinném, hogy ezt a neves és képességes pártpolitikus önmagától találta volna ki, így ártani csak az ellenfél képes.
Ami a konkrét ügyet illeti, egyáltalán nem biztos, hogy Falus főorvosnak ártott az a videó, hiszen ha valaki azt mondja, hogy az esendő ember képét mutató Medgyessy kupán tudja verni a magáról mutatott képpel Orbánt.
Orbán sokak szimpátiáját azzal nyeri el, hogy olyannak mutatja magát, mint szavazóbázisa - a nép egyszerű gyermeke darálja a kolbásznakvalót, köpködi a szotyit, vágja nyakon az asszonyt, ha túl nagyra tátotta a száját – ezzel sikert arat.
Könnyű a dolga, nem kell szerepet játszania, ő ilyen a valóságban is, persze ehhez még adódik egy-két jellemvonás, melyet nem szokott propagálni.
Falus hiába darálná a kolbászt, ő nem ez a típus, nem lenne vele hiteles, de az a kissé esetlen, békés mackó-figura, melyet a videóban hozott klottgatyástól-mindenestől ő volt, szerethető volt.
De mindegy is, a lényeg az, hogy nem a jelölők dolga az, hogy jelöltjükből szánnivaló idiótát csináljanak, még, ha hivatalosan Falus az Együtt jelöltje is, akiről persze mindenki tudja, hogy a demokratikus oldal közös jelöltje, és ekként is kezeli őt minden demokrata.
Szóval, vigyázni kellene arra, akit mi akarunk pozícióba juttatni, még ha a hiúságunknak hízelegne is, hogy mi vagyunk a nagyhatalmú sündisznócska – a sünt tekintsük opcionálisnak.
Ha Falus főorvosnak van egy kampány-stábja, ezt elfogadta az összes érdekelt, akkor onnantól kezdve mindenki fogja be a száját, mert az az autó, melynek a kormányához az egész család odakapkod, hamar árokba fordul.
Jó lenne ezen elgondolkodni ambiciózus pártvezéreknek is.
Libát is egy pásztorlányka szokott terelgetni, nem az egész falu, és nem okvetlenül a bíró a legjobb libalegeltető, mégha ő lenne a legjobb bíró is, ami jelen esetben még csak nem is igaz…

:O)))

32 megjegyzés:

Anikó írta...

Sajnos árokba fognak fordulni, bár megszakad a szívem ezért a fordulásért, de sajna ezekkel így nem lesz, nem lehet semmi. Gyurcsányt lehet ekézni, kapálni, mindenért felelőssé tenni, amihez semmi köze azért is, őt ez csak erősíteni fogja, mert ezzel is tele van már mindenkinek a kukkerja, mármint az ekézéssel.
Jó lenne már új mumust keresni, pl. Orbánt vagy a talpnyalóit, de akkor azokat ezerrel kellene tépni, szaggatni, körbejárni minden szinten, sárba rántani, nem olyan lightosan, mint a Rogán lakáshelyzetét, finomkodva, hanem miszlikbe szedve, ahogy manapság az RTL híradója teszi a napi két kormánytémával, vagy Mészáros gázszerelővel.... nagyon élvezem.
Meg a Medgyessy is... kérdezem én, normális?
Gyurcsányra köpköd most???
Mit akart ezzel elérni, hol, és kinél???
Ki figyel már rá??? Senki.
Annyira pitiáner, kisstílű az egész, mint a jelenlegi ellenzéki összefogás. Pont.

hello írta...

PuPu, ahogy olvasok az elmúlt közel 2 hét történéseiről itt is, vagyok csak igazán hálás a sorsomnak, hogy 8 napig nem csak kimaradtam a ezekből a hírekből, de az egyéb pozitív élmények azt is elfeledtették velem, hogy milyen körülmények közé fogok haza visszatérni.

Tegnap megnéztem Fridi beszélgetését Gy.F.-cel. Egyre inkább az a véleményem róla, amire Fridi jó érzékkel rá is kérdezett, hogy a kívánatos politikai berendezkedést illetően nem érzékeli a sajnos valóságosan meglévő szakadékot a saját elképzelései és az ország lakosságának igényei között.
2006 nyarán, a reformokba belekezdve, meg 2008-ban a 300.- Ft-os népszavazás esetében sem mérte fel, mennyivel jár előtte az ő társadalomszemlélete a lakosság tudati állapotához, azaz felfogó- és befogadóképességéhez képest. Amiben az imádott pártja sem volt kivétel.
Azóta pedig ez csak tovább romlott, mert a folyamatos és agresszív fideszes beetetősdi ezen a talajon sikeresen meggyökeredzett.
Na, ezt megfordítani...?

asta írta...

Hellonak:
Miután tegnap nem láttam, most megnéztem ezt a Fridi interjút. Nagyon érdekes volt, de egyáltalán nem azt szűrtem le belőle, amit te.
Jelenleg Gyurcsány az egyetlen ideológus, politikus. Mondhatnám az egyetlen, aki képes távlatokban gondolkodni. Ebből az interjúból is érezhető, de ki is mondta, hogy sajnos előfordulhat az orbáni berendezkedés tartósabb fennmaradása. Neki van egy elképzelése a liberális demokráciáról és ezt mint elérendő célt fogalmazza meg. Nem is tehet mást. A cél megfogalmazása politikusi feladat.
Miután neki a politika nem megélhetés, sokkal könnyebb helyzetben van,mint a társainak többsége. Sokkal többet mer kimondani, mert megengedheti magának.
Gyurcsányt lehet szeretni vagy gyűlölni, de a tehetségét nem lehet vitatni.Éppen ezért jelenleg az egyetlen ember, aki Orbán hasonlóan tehetséges kihívója lehet.
Ezt érzik mindkét oldalon, és innen ered a sok támadás mindkét oldalról. Valahol mindenki rivális lát benne...nehéz szerep ez!

Öreg harcos írta...

Szerintem,Gyurcsánynak el kéne ballagni mondjuk Tóbiáshoz vagy Szigetvárihoz és megmondani, hogy mit csináljanak a "fűnyírójukkal", aztán hazamenni és nevelni a meglévő gyerkeket és felkészülni a picurka fogadására. Éa írni , kib@szott jó könyveket a baloldalról , a bénaságukról és "jónapot". Én ezt tenném...De , ki vagyok én??? Egy öregharcos...Veled együtt drága PUPU!!!

hello írta...

Kedves Asta, nincs közöttünk ellentmondás a lényeget illetően.
Gy.F. meggyőződése változatlan 2000 óta: egy élhető, demokratikus, nyugatos, balliberális Magyarországban hisz, ennek a megteremtéséért dolgozik.
A baj nem is ezzel és őbenne - ez szerintem és sokunk szerint is a kívánatos társadalmi modell lenne -, hanem erre a jelek szerint az ország lakossága nagyobb része fogadókészségének hiányával van.
Ezt nem látta 2006-ban és 2008-ban.
És még ma sem tart ott a magyar társadalom, hogy felfogná, miben él jelenleg, hanem tapsikol a rezsicsökkentésnek meg a többi humbugnak, ami egyfolytában árad a fideszszolgálati médiából.

Gy.F. nem tehet mást, mint rendületlenül hirdeti a maga eszméit, a hitét, hogy "Még jőni kell, még jőni fog"...
Én meg csak remélem, hogy - maradva a Szózatnál - valóban "egy jobb kor", és nem "a nagyszerű halál"...

nemóvatos írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
nemóvatos írta...

Lám-lám megint a Gyurcsány.
Szerintem Ő akkor tudna használni az országnak ha megtanulna saját megbízható csapatot építeni, egyben tartani, hatékonyan és szigorúan irányítani.
Minden más, bőven lévő, briliáns képességével csak állandóan a felszínen lesz és céltáblája a nem kevés riválisának mindkét oldalon.

Ezért aztán Öreg harcos találóan idézte őt.

A főpolgármesterkedés körüli töketlenkedés helyett egy teljes ellenzéki bojkott sokkal több haszonnal járt volna.
De hát mi lenne akkor a megélhetéssel a megélhetésieknek.

csakafidesz? írta...

T. asta!
Annyira már megismerhettél, hogy nem vagyok Gyurcsány kritikátlan rajongója. Többek között én személy szerint a jelenlegi helyzet kialakulásáért az ő "gyengekezűségét" is kárhoztatom.
Azt ő is elmondja magáról, hogy rengeteg az emberi hibája, nem hiszi magát tévedhetetlennek ennek ellenére szeretné az emberek szemét felnyitni és meggyőzni arról, hogy valódi összefogás nélkül
teljesen reménytelennek látszik a fideszhatalom megtörése.

A fentiekben leírtak ellenére én továbbra is őt tartom Orbán egyik lehetséges és esélyes kihívójának.

A jelenlegi állapotokat figyelembevéve ennek még nem jött el az ideje. Gyakran említettem és ma is az a véleményem, hogy neki egy időre vissza kellene lépnie a direkt politizálástól és kevésbbé látható módon a demokraták elméleti, ideológiai felkészítésével, módszertani támogatásával kellene foglalkoznia egy kicsit több tűzzel és forradalmisággal mint ahogy ezt eddig tette. Neki is rá kellett már jönni, hogy önmagában a szépség, jóság, kulturáltság egy ilyen "bunkó és erőszakos környezetben" nem vezet sehová. Ennek a hatalomnak kevés csak úgy odamondogatni, eredményre csak az emberek tettekre sarkalásával lehet jutni.

Ez jót tenne neki is, meg az esetleges összefogásnak is. Aztán majd mit hoz a jövő? Ki tudja. Lehetséges, hogy pont ez kell majd a győzelemhez.

Medgyessy! Amikor ment a kampánya - (2001.végétől a választásig) - még én is aktívan részt vettem benne. Közelről láttam, hogy milyen előzmények után lett belőle miniszterelnökjelölt. Véletlenül, mert nem volt más...

Gyurcsányt Kiss P. kihívójaként a vidék párttagsága választotta meg.
Akkor miről is beszél a volt miniszterelnök? Ha meg lett "puccsolva" akkor azt nem Gyurcsány, hanem az SZDSZ tette vele.

asta írta...

Hellonak

Hogy mire kész egy társadalom és mire nem a politika helyességének nem fokmérője. Sztálint és Hitlert milliók támogatták ( azaz készek voltak az ideológia befogadására) és támogatják Orbánt. És igazuk volt?/van Nem! Nagyon nem. Az ilyen típusu politikusok csak vért és szenvedést, nyomort zúdítottak a népeikre... pedig milyen szép dolgokat ígérgettek. Az emberek többsége imádja hallgatni a megnyugtató szavakat, nem akar szembenézni a valósággal, sem a realitásokkal. Ez a retorika elbájol, mert nem kell a saját teljesítő képességének hiányán keseregnie, mert ott van neki helyette a dicsővé festett múlt és a még fényesebb jövőkép. Még dolgozni sem kell érte.. adják neki a politikusok ajándékba. Hogyne szeretné....
És igaz az is, hogy az ilyen alvajáró népséget csak a nagy tragédiák tudják felébreszteni. Akkor aztán mindenki megfogadja, hogy soha többet ilyet....Csak az emlékezet véges, mert jönnek az újabb generációk, akik minden erejükkel meg akarják tapasztalni ugyanezt.. nem hisznek az idősebbeknek. A kérdés csak az, hogy eljön-e valaha is az az idő, mikor még a tragédia előtt felébrednek az alvó népek és megálljt parancsolnak a mérgező ideológiának. Van aki soha nem képes felébredni, mert nincs meg hozzá a józan esze... de ez más tészta.

Éppen ilyen korokban a legnagyobb szükség olyanokra, akik képesek fáradhatatlanul végezni azt a felvilágosító munkát, ami ennek ellenszere lehet. Meg kéne becsülni őket, legalább azoknak, akik tudván tudják, hogy rossz az irány, mégsem tesznek ellene.

Öregharcos ezt gondold át... mert ha tehetségtelen, fantáziátlan Szigetvárikban, Mesterházykban, Juhászokban hiszel, akkor itt a vég.

öcsike írta...

Kedves Pupu bácsi!
Tessék elképzelni, hogy az egyik nap meglátogatott minket az apukám.
Anyu se szó se beszéd bevonult a szobájába, csak mi maradtunk a konyhában a nagyi, az apu meg én.
Apu beszélt a minisztériumi sikereiről és elmondta, hogy bemutatták őt az "Agynak", annak az idős férfinek, aki a folyosó végén egy kényelmesen berendezett szobába van elhelyezve. Egész nap hangos nevetés hallatszik ki abból a szobából, mert "ott születnek a nagy ötletek."
Beszélik, hogy az öreg, (az Agy) régen a Kádár rendszerben kuplékat írt, de mára komoly sikerek vannak a háta mögött, mióta a NER (ezt nem tudom micsoda) működik. Például ő talált ki a nevét a Tojás Termék Tanácsnak, meg a NEBIH-nek (ez a Nemzeti Élelmiszerbiztonsági Hivatal) is ő a szülőatyja, szóval remek koponya.
Mikor aput bemutatták neki, újra elmondta a nagy ötletét, hogy a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga helyébe kellene építeni egy új stadiont, de az Agy kinevette, mondván, hogy kicsi a hely, nem fér el oda, - mire apukám azt hozta fel, hogy akkor inkább építsenek egyet a Kozma utcai zsidó temető helyébe. Erre az öreg olyan nevető görcsöt kapott, aztán konyakkal és szivarral kínálta.
Nagyi ekkor elővette a gyúrófát és csak annyit mondott: - Béluska (így szólítja, ha nagyon mérges rá) most egy perc alatt eltakarodsz, mert darabokra verem azt az ostoba fejed. Apu kicsit zavarba jött és azt mondta máris megy, mert rengeteg dolga van.
Hát így történt apukám látogatása. Kezcsókolom Pupu bácsi.

asta írta...

Ja még annyit: Gyurcsány nem balliberális, hanem polgári Magyarországról beszélt. Vigyázat! Ez nagyon nagy különbség. A polgári befogadó, a ballib kizáró, ahogy bármilyen oldal az, mert feltételezi a szembenállást.
Egy ország nem lehet sem jobboldali, sem ballib... egy országban mindig vannak különféle nézetek, amelyek egy polgári demokráciában képesek egymással vitatkozva, öldöklés nélkül is megférni. Egyiket sem szabad akár egy ilyen elnevezéssel is kizárni a hazából. Pont ezt a hibát követi el Orbán és okoz vele évtizedekre kiható károkat. Pont ezt a hibát nem szabad a demokratikus oldalnak elkövetnie.

asta írta...

csakafidesznek:

Eleinte én is úgy gondoltam, hogy Gyurcsánynak jobb lenne egy ideig félre vonulni... ma azonban, elnézve a sok luzer, szürke és fantáziátlan politikusnak nevezett tárgyat, azt mondom: jól tette, hogy maradt. Így legalább van némi élet és levegő azon az oldalon.
Mert ki fog össze kivel? A béna a sántával, a vak a sükettel? Mi sülhet ki ebből? Így legalább van aki felrázza őket:)
Tessék: ott van az OGYM tessék támogatni, ha ennél többet akarsz. Ők tenni akarnak és tesznek is.... és milyen mély hallgatás és sanda gyanakvás övezi őket.... pedig valószínűleg ez az egyetlen járható út még a pártok számára is. Hogy mi lesz belőle nem tudom, de az elveikkel egyetértek.

csakafidesz? írta...

asta-nak

Ne haragudj rám, de egyáltalán nem győztél meg.
Gyurcsánnyal együtt sincs élet a demokrata oldalon.
Ha egy szekeret nem egyirányban húznak az nem halad egy lépést sem előre és lesz majdan egy krikus pont amkor szétszakad.

Azt pedig egy szóval sem mondtam, hogy a Gyurcsány elméletileg "ezeket" segítse. Ezeket is, ha önként jelentkeznek segítségért.
Egy Szgetvári-tól egy Schiffer A.-tól el sem várom, hogy tegyen ezért akár egyetlen lépést is, de a tagságából, a jelenlegi szimpatizánsi köréből láthatóan lehetnek ilyenek. Csak lendület és feladatmeghatározás kell.

Aztán itt van ez az OGYM. Csupa lelkes, de politikailag tapasztalatlan ember. Persze nem mindenki, de ez egy más kérdés.
Ott is elkelne egy kis támogató segítség.

Tájékoztatásodra közlöm, hogy én már köztük vagyok. Ha elolvastad volna a tegnap délutáni hozzászólásomat éppen támogatólag csatlakoztam egyik barátuk ezzel kapcsolatos javaslatához.
Tedd meg, még nem késő!

Öreg harcos írta...

Azt hiszem félreértettél , drága ASTA. (persze valószínű, félreérthetően fogalmaztam). Dehogy hiszek én az általad említett "urakban". Ellenkezőleg...

miért beteg a magyar társadalom írta...


Asta 13:48
"...és milyen mély hallgatás és sanda gyanakvás övezi őket..."

Ez, még akár lehet biztató jel is, mert a finnyás társadalom, lehet, hogy már túl sok kanásztáncot ismert meg az elmúlt évtizedekben...
Egyébként Nagymamám bölcs mondása: nem kell mindjárt az első kérő ölébe befeküdni! Fiatalnak se, öregnek meg pláne!
http://www.youtube.com/watch?v=UaLjTdeqql8

csakafidesz? írta...

T.miért beteg...!
"Egyébként Nagymamám bölcs mondása: nem kell mindjárt az első kérő ölébe befeküdni! Fiatalnak se, öregnek meg pláne!"

A nagymamád elméletét az idő már régen meghaladta.
Manapság az a divat, hogy az adódó lehetőségekkel élni kell. Aztán dönteni!
Mert gondolj bele, ha elmegy az első eset anélkül, hogy megkapta volna a bizonyítás lehetőségét, akkor mi is van a másodikkal. Ő lép azonnal az első helyébe. Ha annak sem adod meg a lehetőséget, akkor a harmadik következik először? És ha kudarcos lesz a találkozásotok, akkor megsiratod az elszalasztott előző két lehetőséget?
Ez hidd el így nem működik.
Ha jó döntést akarsz hozni akkor engedni kell a "csábításnak".
Tévedés ne essék én nem a szexről, hanem az ismeretlen megismeréséről beszélek.
Először megismerni és utánna dönteni - ez a főszabály. Csalódni benne ráérsz majd később is, mert ennek a lehetősége vastagon benne van a pakliban!

asta írta...

csakafidesznek

Picit sem haragszom rád! Még csak nem is vitatkozom veled érdemben... Gyurcsány megítélése nem tartozik a lényegi problémákhoz. Minden viszonylagos. Ha a halott ellenzék összességéhez viszonyítok, akkor a DK maga az élet:O)) Ha képesek lesznek felismerni,hogy egy elszánt ma még kis csapattal együttműködjenek, hamarosan megszerezhetik a megfelelő tömegbázist is. Ha van eszük....A többiektől nem is várom, hogy ezt felfogják....
És úgy van: egy szekeret egy fele kell húzni, hogy haladjon is. Ehhez viszont szükségeltetik egy megfelelően képzett és tapasztalt vezető...ugye? És ki lehetne az... nézd végig? Az OGYM nem politikai párt, nem is készül azzá lenni, viszont lendületet képes lehet adni és ma ez a legfontosabb.

asta írta...

Öregharcosnak:

Reménykedtem benne...:O)) Üdv!

asta írta...

Miért beteg a magyar társadalom-nak:
Persze, én is így gondolom, ezért még csak figyelő állásban vagyok:)
Ámbár ha belegondolok....sok választás nincs.

grund írta...

Az már nem is feltűnő, hogy a maffiakormány és udvartartása kampányidőszakokban újra és újra felturbózza a Gyurcsány-ellenes indulathullámokat, de az igen, hogy felülnek erre a hullámra, beszállnak ebbe a kórusba a baloldal politikusai, megmondó emberei közül is többen. Mint most legutóbb pl. Medgyessy, vagy Felcsuti Péter is…
Engem az háborít fel a leginkább a Gyurcsányt ekéző, még a felkészültebbnek tartott emberek esetében is, hogy a kormányzását alapvetően befolyásoló körülményekről teljesen megfeledkeznek. Teljesen figyelmen kívül hagyják, nem beszélnek amikor minősítenek
- a minden változástól ódzkodó kormánypártról, az MSZP-ről, amelynek ősbölényei azonnal hátba támadták miniszterelnöküket, amikor pozíciójuk veszélyeztetését észlelték a belengetett reformok által,
- a mindenbe beleavatkozó, de semmiért felelősséget nem vállaló „farok csóválja a kutyát” mentalitású kényszerkoalíciós partner (SZDSZ) magatartásáról, szerepéről,
- a hatalomért minden eszközt bevető, agresszív ellenzékről,
- a 2008 évi pénzügyi-gazdasági világválságról,
- és megfeledkeznek a bazsarózsavédő Sólyom szerepéről is.
Pedig a reális kép kialakításához ezek mind szükségesek lennének. Szerintem…
Így, ezzel az ellenzékkel – beszámítva az EU „tehetetlenségét” is - ebből az egészből tényleg kinéz még az Orbán rendszernek 20-30 év is, mint ahogyan azt Ungváry Rudolf jósolta Friderikusznál.
http://www.atv.hu/videok/video-20140903-friderikusz-1-resz-2014-09-02

hello írta...

Kedves Grund, abszolút igazad van, úgy látszik, a felkent elemzők memóriája is olyan terjedelmű, mint egy aranyhalé az akváriumban.

Akik meg fikázzák Gy.F.-et - és erről a tegnapi Fridi-riportban is szó volt - egyrészt féltékenyek rá, másrészt felmérik, hogy nem igazán lehetnek a vetélytársai, ezért aztán inkább szívesen eltüntetnék a "küzdőtérről".

miért beteg a magyar társadalom írta...

Csakafidesz? 15:54

Ismered a csalódás elkerüléséről szóló viccet?
Így szól!

Házassági hirdetés
62 éves hajadon, 162 cm magas, 162 kiló, 162 centiméteres mellbőséggel társat keres.
Országjáró kalandozásai során - többek között - összegyűjtött 162 féle bőr-és nemibetegséget.
Várja hasonló természetű hűséges társát, mert ilyen adottságokkal csalódást egymásnak már nem okozhatnak a hátralévő életükben.
Majd összeteszik amijük van, hogy közösen még boldogabbak legyenek.
A társkereső bemutatkozó sorokat "Mindenből minimum 162" jeligére kér!

Nekem még van 10 évem, ha egyáltalán megérem :-)
Addig figyelem, hogy még meddig lesz hibás csakis a szavazópolgár és mikortól vállalnak majd felelősséget a képviselők is.
Vajon kik, mikor, hogyan teszik majd össze azt, amijük van...
Erre gondolsz?
Mert akkor még van tíz évem a megismerésre és a vastag csalódásra - persze ha megérem :-)))

csakafidesz? írta...

miért beteg...-nek

Nem egészen értettél. Én a te nagymamád akár "szexistának" is mondható életigazságából kiindulva próbáltam azt megmagyarázni, hogy teljesen mindegy, hogy kinek az "ölébe fekszel" először, mert ha kivárod a harmadikat az úgy lesz számodra az első, hogy az előző kettőről nem tudtál meg semmit pedig lehet, hogy ők lettek volna a jobbak.
Persze az emberi természet a jónál is mindig jobbat akar, de a válogatásnak is megvannak a maga korlátai.
Ahhoz, hogy a társadalom bizonyos szegmentjeiről pontos képed alakulhasson ki jelképesen mindegyik "ölét" meg kell ismerni.
No de, ha még ilyen fiatal(ka) vagy akkor ráérsz ismerkedni. Te még azt is megérheted, hogy itt egy más világ lesz.
Persze az, hogy milyen, soha sem lehet tudni.
A pillanatnyi állás szerint a legrosszabbra kell felkészülni!

csakafidesz? írta...

miért beteg...-nek

Ps.: Az élethez való pesszimista (negatív) hozzáállást meg sürgősen vetkőzd le. Egy ilyen fiatal asszonynak még nem lehet az a dilemmája, hogy megéri-e a holnapot, a következő hónapot, évet vagy évtizedet.
Élni kell, mert az élet egészséges lélekkel, aktív, tevékeny munkával, fontos emberi kapcsolatokkal minden zavaró körülmény ellenére még nagyon szép lehet.
Persze ha létezik valami súlyos egészségügyi probléma, az más.
Akkor bocs, nem szóltam semmit.

miért beteg a magyar társadalom írta...

Csakafiszdesz? 11:40 és 11:52

Szerencsére nem vagyok pesszimista típus, maximum érzékenyebb az átlagnál.
Érdekelne viszont egy olyan népegészségügyi tanfolyam, aminek keretében azt lehetne megtanulni, hogy miképpen legyünk optimisták, ha "...A pillanatnyi állás szerint a legrosszabbra kell felkészülni!" Nekem már csak a humorkészletem működik, de érdekelne van egyéb más tudományos irányzat is?

Sajnos már nem vagyok fiatal, erről éppen három éve világosított fel egy nálam tíz évvel idősebb férfi, pedig akkor még gyakran néztek 38-nak, de mára már kinézetre is utolértem a saját korosztályomat, felgyorsult a megöregedési folyamatom :-)

Köszönöm tapintatos megjegyzésedet az egészségi állapotomra vonatkozóan, ezúton tudatom, hogy különösebb betegségekről egyelőre még nem tudok, csupán valószínűsítehetem, hogy szívbeteg leszek én is, ahogy a családom minden tagja szívbeteg.
Hogy Magyarországon ez világviszonylatban miért kiemelkedő, erre sokféle magyarázat van?!
Nekem is vannak teóriáim. Például: meg van tiltva a boldogság és kötelező a gyűlölködés. Ha valamiről másképp gondolkodsz és azt fel mered vállalni, akkor minimum beépített ügynök leszel, aki rombolja a közösséget. Ha nyíltan konfrontálódsz akkor összeférhetetlen leszel. Ha kritikát fogalmazol meg akkor pedig ön+közveszélyes.


Szóval az a tanfolyam, az tényleg érdekelne...

csakafidesz? írta...

miért beteg...-nek

Sajnos az általad megfogalmazott - igényelt - tanfolyam nem valószínű, hogy létezik.
Viszont helyette léteznek emberi kapcsolatok, melyek kritikus helyzetben mindig segítenek.
Az optimizmus pedig nem eszköz, hanem egy lélektani állapot, mely a legnehezebb helyzetekből is kisegítheti azt, aki vágyik a segítségre. Aki lélekben erős és bízik önmagában azt olyan nagyon nagy baj nem érheti.
Azt írod: "...meg van tiltva a boldogság és kötelező a gyűlölködés."
Ez így teljesen életidegen.
A boldogság és a gyűlölet ugyanazon érzés kétféle megnyílvánulása. A gyűlölet nem más, mint negatív boldogság.

Amit a fentiek alátámasztására leírtál az a tényszerű valóság, de ezért nem kell senkit gyűlölni, mert maga az élet ilyen amióta ember él a földön.

"... senkit sem ismerhetsz meg igazi önvalójában, csak a saját szemüvegeden keresztül."

Végül ajánlanék neked egy verset:
A netről "ollóztam" ki, szerzője Teller Ede.

Vers, cím nélkül

Keresni, várni, semmit sem akarni
Szeretni, vágyni, egyedül maradni
Nézni a világot becsukott szemmel
Látni azt, amit még nem látott ember

Gyönyörködni titkos, mély harmóniákban
Emlékezni arra, amit sohasem láttam
Szeretni, imádni, a szent tisztaságot
A szelet, a havat, a felhőt, az álmot

Tenni a helyeset, nem hitvány pénzért
Nem a túlvilági, örök üdvösségért
Tudni, hogy nincs cél, tudni,hogy nincs Isten
Félni, hogy talán még igazság sincsen

Tudni, az ész rövid, az akarat gyenge
Hogy rá vagyok bízva a vak véletlenre
És makacs reménységgel mégis, mégis hinni,
Hogy amit csinálok, az nem lehet semmi

És örülni tudni a nagy megnyugvásnak
A fájdalmat, örömet gyógyító halálnak.

Remélem tetszett!

miért beteg a magyar társadalom írta...

Csakafidesz? 20:03
Szerettem volna megtudni az emailcímedet a Bloggazdától, hogy írjak Neked, de nem tudott segíteni.
Kérlek írjad meg az emailcímedet és akkor a Bloggazda ki tudja közvetíteni nekem, ha erre megkéred - persze nem nyilvánosan :-)
Szeretem a bátor embereket és mivel Púpos Teve katona is volt, ilyen módon Ő is becsületesen, kockázatmentesen tudja teljesíteni a kérésem!
Köszönöm!

csakafidesz? írta...

Kedves miért beteg...!

Kérlek ne haragudj rám azért, amit most mondani fogok.

Az e-mail címem nem publikus, még a Facebook-ismerőseim számára sem.
Ennek egyetlen méltányolható oka van.
Nem szeretném magam kitenni semmiféle inkorrekt, perverz mocskolódásnak és nem szeretném ha valaki valami bennfentes ismerőse által közvetlen vagy közvetett módon hozzájutna a lakáscímemhez.

Ilyen és hasolók miatt nem tudok kérésednek eleget tenni.
Nincs olyan emeber, akiben fenntartások nélkül meg lehetne bízni.
Bocsi és kösz, hogy megérted!

Ezen a fórumon természetesen továbbra várom kérdéseidet, amire igyekszem a legjobb tudásom szerint válaszolni.

Na és hogy tetszett a híres atomfizikus cím nélküli verse?

miért beteg a magyar társadalom írta...

Csakafidesz? 15:46
Nem azt kértem, hogy nyilvánosan add meg az emailcímedet (bár az enyémet az én beleegyezésem nélkül már közzé tették), hanem azt, hogy írjad meg a Bloggazdának emailben és majd közvetve emailben megkapom.
Sajnálom, ha perverz mocskolódás is eszedbe jutott a kérésemről és bennfentes nyomozók bekapcsolása lakcímed ügyében is :-(
Éppen a cím nélküli versről szerettem volna írni, illetve azzal kapcsolatban lett volna kérésem, de hagyjuk.
Remélem nem bántalak meg, de kérdésem ezen a fórumon több már nem lesz, így válaszadással sem terhellek.
Nem akarom magamra terelni a gyanút, ha véletlenül savanyú tejet kapsz a boltban, azt esetleg én savanyítottam/savanyíttattam meg, ha eltűnik a postaládádból egy levél, esetleg én loptam/lopattam el, ha feltörik a számítógépedet azt én rendeltem meg, vagy ha beteg lesz a kutyád, én mérgeztem/mérgeztettem meg.

Ha néha eszedbe jutok, majd olvasd el a Teller Ede verset!

További kellemes időtöltést és fórumozást!

csakafidesz? írta...

T. miért beteg...!
Sajnos tökéletesen félreértettél. Ahogy az a nagykönyben le vagyon írva.
Ki beszélt itt rólad? Nem szoktam személyeskedni még ennél fajsúlyosabb ügyekben se.
Itt pusztán arról van szó, hogy aki beleártja magát a közügyekbe az óhatatlanul kiteszi magát bizonyos maceráknak. Többek között olyanoknak, mint amire hivatkoztam.
Rólad- már megbocsáss - de nem is feltételeznék ilyent.
Nekem viszont - mivel 1992-2006. között aktív résztvevője voltam a politikai életnek - vannak ismerőseim, akik szívesen kellemetlenkednének.

Én a PuPu e-mail címét nem ismerem, igaz soha nem is kerestem vele a közvetlen kapcsolatot.

Te pedig nyugodj meg, téged eszembe sem jutott megbántani.

Aztán döntsd el, hogy van-e értelme a sértődöttet játszani.

Mindenesetre nagyon sajnálnám ha emellett döntenél.

vadvirág írta...

Kedves hozzászólók. Ne sértsétek egymást és ne sértődjetek. Folytassátok az értelmes párbeszédet, és nagyon élveztem.Üdv.

civilhuszár írta...

Kedves vadvirág !

Én már hozzászoktam, hogy ez nem a mimózák csevej helye.:-)