2014. szeptember 28., vasárnap

BOKROS ELŐRELÉP, A BALOLDAL HÁTRA

Sajtóhírek szerint a hárompárti jelölt, Falus Ferenc visszalép Bokros javára.
Mint ezerszer magírtam már, nekem semmi kifogásom nem lett volna egy négypárti Bokros jelölés ellen, ha ez a jelöltállítás normális menetében történik, de nem így történt.
Így aztán a mostani remeklésnek nem nagyon tudok örvendezni.
Ami hiba itt választástecnikailag elkövethető volt, azt a jelöltállítók mind-mind elkövették.
Többet akkor sem tehettek volna Orbán győzelméért, ha mindahányan egy narancsot vesznek a szájukba, mint újévi malac az almát, hiszen akkor hallgatniuk kellett volna, márpedig itt ahányszor kinyitotta bármelyikük is a száját, az ab ovo kontraproduktív volt.
Már persze, ha a produktum egy demokratikus főpolgármester-jelölt állítása lett volna, melyben nem minden „királycsináló” esetében vagyok biztos, hiszen ez az egész folyamat túlságosan flottul ment, mondhatnám vezényszóra, az éppen megfelelő időpontban az éppen megfelelő javaslatok vitték előre Orbán ügyét.


Így aztán eljutottunk oda, hogy a baloldalnak nincs főpolgármester-jelöltje Budapesten, ezt se hitte volna senki ezelőtt tíz évvel.
Merthogy ne feledjük, Bokros nem baloldali, pártja - melyben az utolsó tag is személyes ismerőse - egy jobbközép konzervatív párt, miként Bokros gazdasági szemlélete is ehhez a modellhez áll közel.
A kerületek egy részében áll a bál, mindenki mindenki ellen harcol, mint a legszebb maffiaháborúkban, ha valaki két hányinger között figyelemmel kíséri az eseményeket, akkor elszomorodik.
Az egész választást belengi a reménytelenség szelleme, ha valaki nem ismerte eddig a „demoralizált” kifejezés jelentését, hát most tanulmányozhatja a jelenséget a magyar baloldalon.


A kistelepüléseket letarolta a szélsőjobb, a nagyvárosokban mutatkozna még némi esély, de nem csodálkoznék, ha a jövő héten sorban kiderülne azokban is a helyi polgármester-jelöltekről, hogy pedofilok, vagy ellopták az önkormányzat által a trianoni emlékmű elé ültetett árvácska-palántákat.
Falus visszaléptetése az utolsó csapás a baloldalra, melynek megsemmisítését oly bátran ígérte meg a Vezér.
Nem is csoda, hiszen a demokratikus oldal kulcspozícióiban mára már szinte csak olyanok vannak, akikért nem szívesen tenném tűzbe a kezem, de még azt is elkerülném, hogy harc közben a hátam mögé kerüljenek.


Aki kitalálta, hogy Falus visszaléptetése bármit is hozhat a konyhára, az vagy szakmai analfabéta, vagy hivatásos kártevő.
Hogy ezt a tisztességes embert ilyen mocskos módon odadobták prédának, az jellemző az őt jelölőkre.
Hogy a karaktergyilkosság is meglehetősen jól haladt, az is nekik köszönhető, hiszen mára már a jelöltből többé-kevésbé sikerült egy nyálcsorgató idióta képét beleverni a baloldali választók egy részének tudatába – ezt nélkülük senki meg nem tudta volna tenni.
Hol volt itt a kampánystáb?
Egyáltalán – hol volt itt kampány?
Hol volt itt az irányított kommunikáció, a szervezettség, a nyilvánosság előtti megjelenések tervezettsége?
Hol voltak a támogató politikusok?
Mert nem állt mellette minden megjelenés alkalmából valamelyik fajsúlyos pártvezető?
Hol volt a Nagy Kampányguru, Szigetvári Viktor?
Miért engedte meg magának Tóbiás, hogy már induláskor semmibe vegye pártja állítólagos jelöltjét?
Miért nem lehetett látni mellette Gyurcsányt sem, egyetlen alkalmat leszámítva, az is inkább az ő – egyébként nem nagyon sikeres – haknija volt, egy Demokrata Párt ötletének közkinccsé tétele.
Ezekkel akar ő közös pártot csinálni?
Lassan, ha így folytatja, már vele sem lesz érdemes egy pártban lenni…


Szegény Falus úgy kóválygott elmagányosodva a fővárosban, mint libapotty a levegőben, ment ide-oda, előkészítetlenül, végső elkeseredésében ellátogatott a Kossuth térre is, ott aztán két magányos, kedves ellenségével – mindketten saját mozgalmuk közvitézei - eszmét cseréltek a főváros helyzetéről a végtelenül snassz sátorban, - rossz volt nézni.
Falus nem tudott olyat tenni, ami ne váltotta volna ki reménybeli választóinak halálhörgéseit, és nem volt egy pártvezető sem, aki megvédte volna.
Ha ezek még valaha is szóbaállnak egymással, senkit nem fognak találni a teljesen megzakkantakon kívül, aki elfogadjon tőlük bármilyen felkérést bármire - szerintem ezek mellé még takarítónőnek sem szegődik el senki, és sajnos, azt kell mondjam, hogy joggal.


Ha meg valaki azt hiszi, hogy Bokros majd csodát tesz, az téved.
Két hét csak arra jó, hogy eszébe juttassák a népnek a megszorításokat, melyeket már megint a szocialistákkal együtt akarnak csomagolni, mígellenben ők meg rezsit csökkentenek, meg devizahiteleseket mentenek – hogy milyen áron, az majd két-három hét múlva kerül szóba.
Azt pedig egyetlen választó sem fogja még hosszú ideig elfeledni, hogy a komcsik már megint eltöketlenkedték a választást és még arra sem voltak képesek, hogy egy valamirevaló jelöltet állítsanak, csak egymással torzsalkodtak.
Kíváncsi vagyok, Bokros kinek a jelöltje lesz hivatalosan, merthogy Falus az Együtt-PM jelöltje volt, de ez egyre kevesebbszer fog szóba kerülni, és nem lennék meglepve, ha Bokros a MoMa jelöltje maradna, és csak külső támogatókként fogadná el ezeket a szerencsétleneket.
Meg is értem, nem célszerű ezekkel még egy légtérben sem mutatkozni.


Mindegy, azért elmegyünk, leadjuk a voksunkat, és ha vége a választásnak, akkor veszünk egy mély levegőt, és elzavarjuk ezeket a bánatos francba.
Ezzel tesszük vélhetőleg a legnagyobb jót a demokratikus gondolkodású embereknek, tartozzanak bármelyik oldalhoz.
Én lennék a legboldogabb, ha tévednék, de vélhetőleg előbb leszek megboldogult, mint boldog…

:O)))

41 megjegyzés:

Geza írta...

Sajnos faajoan igaz, amirol irsz, es azt hiszem, manapsag a demokratikus oldalhoz tartozok kozul senkit sem nehez letargiaba lokni, plane, ha a folyamatot valaki elegge plasztikusan irja le.

Valoban fontos lett volna, ha a Falussal ott kampanyolt volna az osszes ajanlo szervezet, es ha a DK naggyules mellett meg legalabb egy, legalabb akkora nagysagu osszejovetel lett volna. Viszont az is igaz, hogy meeg az olyan szerencses helyzetben is, ha ez osszejott volna, a hatas akkor lett volna kello merteku, ha az a nep ingerkuszobet atlepi. Ehhez szerintem nem lett volna eleg par embernek elkiserni Falust a kulonbozo megjelenesekre, vagy par nyuggert megkerni, hogy menjen el ezugyben barhova. Ezen felul, lehet argumentalni, hogy ez, vagy az jobb lenne, az toot zicher, hogy a Bokros az egy igen konnyu preda lesz, mert a csomagjara mindenki emlekszik ugy rendesen, ahogy egy bamba nephez illik.

nemóvatos írta...

Sajnálom Kedves Teve de egy rövidebb és bizakodó írásodnak jobban örültem volna.
A jelöltváltás épp a felsorolt kérdéseid miatt (már rég) indokolt volt.
És mivel a kampányguruk(muhaha) Falust valóban feláldozták, hogy mentsék saját magukat; remélem Bokros csak segédcsapatnak fogadja el őket (a hátába kerülésre figyelve).
Javaslom figyeljük Fodor Liberálist.

Zsófi írta...

Ritkán érzem, hogy PuPuval nem értek egyet, de most mégis így van.
Az igaz, hogy ezt a főpolgármester jelölést vidáman elcseszte a demokratikus oldal, mégpedig hetekkel ezelőtt.
Falus - amúgy - szimpatikus, jó arc.
Bokrosban - ha budapesti lennék - jobban bíznék, de ez egyéni és ízlés dolga.
Orbán-ellenes, demokratikus, ha úgy tetszik koalíciós jelölt kell, és ez fontosabb, mint hogy ez esetben az illető meghatározóan baloldali legyen!
De abban szilárdan hiszek, hogy a demokratikus oldalon, Tarlós kihívójaként csak egy jelöltnek van esélye.
És ha már ezt korábban nem ismerték fel, akkor még mindig jobb későn, mint soha!
Hogy a "Hegylakó" című fantazi jelmondatát idézzem: "Csak egy maradhat"!

Botütő vagyok a politikai játszmákhoz, taktikához. Ezt csak a zsigereimben érzem. És nagyot tévedhetek.

Már nem kell sokat aludni, hogy kiderüljön, valóban olyan hatalmas politikai hiba volt-e ez a visszalépés!

Névtelen írta...

pupu!! annyi jót írtál már, hogy igazán elfér a felsorolásban EZ A NAGY MARHASÁG is..

Unknown írta...

Senki nem akadályozta a baloldalt abban, hogy időben a legesélyesebb demokrata főpolgármesterjelölt mögé álljon.
Szerencsére mégis megtette, így adva annak esélyt, hogy idén legalább a fővárost vissza tudjuk venni a diktatúrától.
Remélem ezzel egy olyan lavina indul el, ami majd végül maga alá temeti a rezsimet.
És akkor megbeszéljük a baloldal kérdését is, valszeg egy valódi demokráciában lesz bőven szimpatizánsuk is...

Vaslabda írta...

Egy valódi kampánystáb nem engedte volna nyilvánosságra hozni a vizes-vödrös filmet, szerintem végtelenül kínos volt.

Névtelen írta...

"Ami hiba itt választástecHnikailag elkövethető volt, azt a jelöltállítók mind-mind elkövették."

"...szerintem ezek mellé még takarítónőnek sem szegődik el senki, és sajnos, azt kell mondjam, hogy joggal."
ÍGY : (

promenad írta...

nem kellett volna engedni Horváth Csabával szemben a baloldali törpe-pártok zsarolásának ! Sokkal jobban állnánk /ha nem is gyözelemre /

Névtelen írta...

Gólyapötty az a libapötty amelyik a levegőben kóvályog.

Névtelen írta...

Illetve potty....

Unknown írta...

"Lassan, ha így folytatja, már vele sem lesz érdemes egy pártban lenni…"
számomra ez a legfájóbb megjegyzés, mert elvonatkoztatva a személytől, lassan maga a helyzet is ilyen lesz. Már odáig fognak jutni gondolkodásban nagyon sokan, hogy demokratának sem érdemes lenni. Jön a magamba fordulás, magamnak élés, oszt jónapot. Nekem legyen egy tál lencsém, aki meg tud az lopjon annyit amennyit nem szégyell. Robotnak lesz itt jó lenni.................

Kibic37 írta...


Csizmadia Ervin azt fejtegette tegnap a Klubrádióban, hogy Magyarországon még mindig a monarchista gondolkodásmód dominál. Ebben kivételesen egyet is értettem vele (egyebekben már nem annyira ...)
Egyébként Zsófival értek egyet, jelen helyzetben másodlagos a baloldal vs. jobboldal kérdése. Régen nem itt húzódik a törésvonal, hanem a demokraták és a monarchisták (v. ha úgy tetszik autokraták) között.
Ha egyáltalán van valami esély Tarlóssal szemben, azt kizárólag egyetlenként induló jelölttel lehet érvényesíteni. És Bokros nem rossz választás.

asta írta...

Olvasom itt a nagy fanyalgásokat... pedig ha nem vettétek volna észre, korszak váltó esemény történt: hosszú évek óta először, az ellenzék hajlandó volt felelősségteljesen viselkedni. Ez számomra nagyon pozitív dolog és reményt ad arra is, hogy a jövőben a hasonló kompromisszum készség és felelős gondolkodás nagyobb teret nyerjen.

PuPu-nak igaza van abban, amit a baloldalról írt. A baloldal szét esett és évekre lesz szüksége, hogy újra építse magát. A régi módon ez már nem fog menni, mert változtak az idők. PuPukám te a régit síratod és gyanakvással fogadod az újat. Az a "rongyos" régi meghalt... de nem kell gyászolni, mert majd feléled egy új, modernebb formában:)Éppen ideje lenne...

Ma viszont nem erről kell beszélni. Ma nem a baloldal problémája a fontos. Ma van egy helyzet, amelyet bal és jobboldali gondolkodásúaknak közösen kell megoldaniuk. Itt most csak egyetlen kérdést szabad feltenni: akarunk-e diktatúrában élni, vagy nem akarunk.
Az, hogy Bokros nem baloldali, egyáltalán nem baj. Sőt! Viszont nem autokrata, hanem egy modern jobboldal képviselője. Most pont ilyenre van szükség ebben a szituációban. Egy demokratikus jobboldal mellett tud csak egy egészséges baloldal is kifejlődni.

Ezt kellene emésztgetni és megérteni. Nem összemosni a baloldal válságát, a jelenlegi helyzet megoldási kulcsával.

Megértem... de felül kell emelkedni ezen. Ez az igazi teljesítmény és csak gratulálni tudok az ellenzéki pártok azon vezetőinek, akik ezt a döntést meghozták. Még ha nem is lesz most esetleg átütő siker ( bár az sem kizárt), a folyamat elindult és azt üdvözölni kell.

Góbé írta...

... hol van már a friss,üde, kérlelhetetlen, elkötelezett szinfolt, a HaHa, az Oktatói Hálózat, a tenyerüket mutogató "el a kezekkel a civilektől" mozgalom, stb.stb... a demokratikus oldalon. Pedig lenne okuk megálljt kiáltani, most éppen akár az egyetemi kommiszárok telepitése, meg sok más ok miatt! Lehetne még sorolni az ellenállás kis gócpontjait, akik valahogyan soha nem találnak egymásra...Lehet fanyalogni az OGYM sátrán is, de az érthetetlen hogy egyik sem keres kapcsolatot a többiekkel ! Pedig, a sokszor 2-300 fő,ha egymást elfogadnák, már több ezer is lehetne, melyre tekintve a reményvesztett, belefáradt, megfélemlitett tömeg is látná értelmét hogy felálljon a fotelből s kimenjen az utcára a többiekhez...

Mondod, a baloldalnak igy már nincs jelöltje... Először is baloldalról nem beszélnék, mert nincs! Orbánc és csapata olyan nemzeticocialista lózungotat vetett be, melyek bár populista etetések, de azokat balról előzni lehetetlen.
Azt látom, hogy van egy demokratikusnak látszó - a valódi többség népakaratát megvalósitani sajnos nem minden áron akaró oldal, melynek egyes elemei a személyes/párt/egzisztenciális érdekeiket, azért döntően fontosabbnak tartják, előtérbe helyezik. Ennek lett Áldozata a beetetett, majd magára hagyott Falus dr. is.
Ebben a játszmában még Fletó volt a legkorrektebb. Maga mellé állitotta a "kampány" egyetlen kisgyülésén, pedig látszott rajta, nem ért egyet a jelöléssel, de tartja magát a megállapodáshoz... mszptóbiás mint kiderült a nyilvánosság előtt, nem ismeri Falus doktort, Szigetváriról, aki "kialálta" már szót sem érdemes vesztegetni.
Újra kérdem, milyen "baloldalról" beszélsz: akik jégre vitték, majd röhögve otthagyták ezt a jobb sorsra érdemes, tisztességes embert, ahelyett hogy segitették, felépitették volna?

Ne fanyalogj Bokroson! Ő kész van, nem kell felépiteni, megvédeni, ezeket képes egyedül, a háttérből zajló támogatás nélkül, - melyektől mentse meg a Mindenható - megvalósitani...

Unknown írta...

Keserű írás, és teljesen igaz. Egyetlen kivétellel igaz: senki nem fogja e pártok vezetőit a választás után sem elkergetni, minden ugyanúgy fog folytatódni, majd ismétlődni 2018-ban.

denis írta...

Kedves Mindnyájan!
A családi dilemmánk, nevezetesen kire adjuk a voksunkat, Falusra, vagy Bokrosra, szerencsére megoldódni látszik. Lépjünk túl a fanyalgáson, és most már csak előre tekintsünk! Minél több budapesti választópolgár éljen a szavazati jogával és ragadja meg a Tarlós leváltására felcsillanó lehetőséget!
Üdvözlettel: denis

Kibic37 írta...


denis-nek:

Ez a lényeg! Minél nagyobb számban beállni az állva maradt Bokros mögé!

További fontos szempont, hogy nem lenne szabad megengedni, hogy Budapest "esztergomizálódjon"

Anikó írta...

Egyetértek Zsófival ma 8:18, én is ütősebbnek érzem Bokrost Tarlóssal szemben, Falus nem nyert volna hiába szimpatikus, de nem építették fel rendesen, a mögé állás is csak tessék-lássék volt.
Nem volt és nincs most kampány sem, semmilyen.
Egyáltalán az ellenzék valahogy sehol nincs. Minden megmondó emberük osztja az észt a saját blogján, pl. Mesterházy, Szanyi, de miért nem teszik a dolgukat, ha ilyen jól tudják mit kéne, meg mi a fölháborító, miért nem ordítják ezerrel utcán, tv-ben, újságban, minden lehetséges helyen???
A Tóbiás nevű MSZP pártelnököt látja-hallja valaki, valahol? Szerintem olyan, mint egy fantom.
Széthúzás van.
Csak olyan emberek nyerhetnek ellenük akiktől félnek, tartanak, mert többek, jobbak náluk, talán esélyesebbek is.
Na ilyen Gyurcsány és Bokros is.
Bokros valóban nem baloldali, de gyűlöli Orbánt, és hisz a demokráciában.
Picit most visszajöttem a teljes kétségbeesésből, megint reménykedem.

asta írta...

Góbénak:

Az OGYM más sem csinál, mint nyújtogatja a kezét:) Ki fogadta el? Ott van a téren 200 ember állandóan már másfél hónapja. És mit kapnak?... támadásokat és gyalázkodást. Pedig lehetne másképp is.
Karaktergyilkolászás folyik azonnal, mihelyt valaki kidugja a fejét a dagonyából. Gyurcsányt is ezért próbálják állandóan ellehetetleníteni. Az egyetlent, aki össze tudta volna tartani a tábort.

Finnyásan tartják el a kisujjukat a teás csészétől.. az urak. A hibátlanok és önjelölt zsenik.

asta írta...

András Böhmnek

Semmi nem folytatódhat már úgy, ahogy eddig. Azért nem, mert egyre több választó ismeri fel ezt az egyszerűen felismerhető tényt.

Már nincs többet lehetőség a " várjuk meg mi lesz belőle" dumára... már nincs mire várni, mert láthatjuk. Ma már világos, mi lett belőle.

Ezért aztán, akinek esze van, keresi az együttműködési lehetőségeket. Abbahagyja szépen a nyivákolást, a szájtépést és kikényszeríti az önjelöltekből, hogy ellássák a feladatukat, aki pedig nem, azt elzavarja. Másodszor fordul elő, hogy a szavazók elérték, amit akartak. Először azon a közös skandálós gyűlésen, és most... A választók okosabbak a vezetőiknél. Az okos politikus figyel rájuk. A buta pedig süllyed... előbb-utóbb.

Geza írta...

Az, ami az atlag ember szamara a mai esemenyekbol lathato volt a ket foszereplo nyilatkozatai alapjan, szamomra *igen pozitiv* es egyaltalan nem fanyalogni valo. Mindketten kijelentettek, hogy az onkormanyzati valasztas a rendszer elleni kiallas egyik fontos probakove lesz, es nem arrol kell, hogy szoljon, hogy hova kuldjuk kapalni a kozmunkasokat (az utobbit csak en teszem hozza). Ez a hatarozott kinyilatkoztatas most mindennel fontosabb. En remelem, hogy gyoz a Bokros, es nagyon kartekonynak tartom, ha valaki most, ezen a ponton fanyalog. Hogy jo valasztas volt-e vagy nem, az leginkabb majd a hir-tv es hasonlok rikacsolasanak mertekebol lehet lemerni. Biztos vagyok benn, hogy nagy lesz a hangzavar (az eddigi lenezo mosolygas utan). Azt is remelem, hogy Falus a gyozelem utan a szamara megfelelo poziciohoz fog jutni.

Névtelen írta...

Nem értek a közgazdasághoz, de úgy tűnik a számomra is, hogy a B.L. jó gazdasági szakember volt. Mint politikusról más a véleményem. Engem az a zokni nem zavar annyira, mint a Bokros politikai karrierje.
Tények:
pozitív:
- MDF színeiben Európa parlamenti képviselőség.
negatív:
- a 2010-es parlamenti választáson az MDF egyik fő támogatója (egyik listavezetője?) volt. A párt a parlamentbe se került be. B.L. meggyőző ereje is kevésnek bizonyult az 5%-hoz.
- 2014-es EU választásra nem sikerült összegyűjtenie a kellő számú aláírást.
- nem sikerült egy országos pártot összehoznia. (Ezt viszont megtette a DK és az Együtt is.)

Szerintem B.L. kiváló gazdasági szakember lehet, de a politika teljesítménye gyatra.
Viszont ügyes ember: kevés erőforrással zsebre vágott 3 pártot.
Ne legyen illúziónk ez a 3 párt emiatt a következő években a túlélésért fog küzdeni. Ez az eset ugyanis rávilágít arra, hogy instabilak. Értékeikhez nem ragaszkodnak. Mindenféle zoknik és teenager újságírók cikizgetése és egy nagymellényű önjelölt - politika szempontjából - dilettáns miatt.

Ha hónapokkal ezelőtt B.L.-t indítja az összefogás főpolgármester jelöltnek, akkor én is el tudtam volna ezt fogadni. Az elmúlt hetek „teljesítménye” kellett ahhoz, hogy másként tekintsek erre az emberre.

Végül is ki a loser? Aki zoknit vesz papucshoz, vagy az aki nem tudja összegyűjteni az EU választáshoz az aláírásokat?

Hibás döntéseket hibás helyzetértékelés után lehet hozni.

(Magyarázat a politikai dilettánsra: Hogy lehet valaki olyan felelőtlen politikus, hogy nem hónapok alatt, építkezve jut el a főpolgármesteri jelöléshez, hanem az utolsó pillanatban torpedóz meg egy megállapodást. Tizenkilencre lapot húz.
Mivel töltötte az idejét az elmúlt fél, egy évben, ha nem a tárgyalásokkal, építkezéssel? Feltéve, hogy tényleg főpolgármester akart lenni.
Most viszont nem állt bele a közös jelölt segítésébe, hanem a baloldal maradék szavahihetőségét zúzza szét. Egy /Bokros/ illúzióval kevesebb!!)

porge27

Geza írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
civilhuszár írta...

Nos meg kell hallgatni Bokros beszédét, és összehasonlítani Falus eddigi megnyilvánulásaival.
Tehát nem véletlen, hogy Bokros lett a végső választás.

https://www.youtube.com/watch?v=JUE3fzWSm2Y&feature=youtu.be

https://www.youtube.com/watch?v=Mn54sAh3Atg

Góbé írta...

T.Asta !
Ugyabár a " közös skandálós gyülés alatt " azt a bizonyos 2013 okt. 23.-i közös fellépést érted, ahol Gyurcsány, Bajnai, Bokros, Majtényi........

Tisztellek, de akkor a "skandálók" minden igyekezetük ellenére, nem értek el semmit. Azzal együtt sem, hogy kb. 230 km-ről én is igyekeztem a kórust megerősiteni, de ha kétezren lettünk volna sem volt esélyünk Mesterházi barátunk és csapata mérhetetlen egójával szemben.

Talán most ! Én mindenesetre okt.12-én reggel beveszek 2-3 szem airwavest..., ezen ne múljon !

Igyekezzetek! Ha nektek ott Budapesten most sem jön össze, lehúzhatjuk a rolót vagy 25 évre...

civilhuszár írta...

Kedves Góbé !
Rákosi pajtás is azt hitte, hogy úgy fog kihalni a bársonyszékből.
És hogy is végezte ?
No ennyit a 25 évről.

civilhuszár írta...

És még megjegyezni kívánom, hogy azért jelent valamint a papírból felolvasott visszalépési nyilatkozat és Bokros fejből elmondott beszéde.

csakafidesz? írta...

T.Hölgyek, Urak!
Nagyon rövid leszek, mert egyrészről a dologban nincs közvetlen érintettségem, kettő a témáról már mindent elmondtam amit lehetett.
Aki azt hiszi, hogy Bokros most ebben a helyzetben csodát hoz a pestieknek az vagy nincs magánál, vagy teljesen el van varázsolva.

Bokrost ugyanis nem Tuareg, nem a MOMA és nem a baloldali pártok tehetetlen viselkedése hozta fel, hanem maga a "király" akarata, csak azért, hogy teljes és dicsőséges lehessen a végső győzelme.
Lelkileg ugyanis nem mindegy, hogy az ellenfeleimet hogyan gyűröm magam alá. Egymással is harcoló sok kis ellenfelet nem kunszt legyőzni, no de egyet az egészen más. Különösen egy olyant, akinek az egója az eget verdesi.
Ezzel, ami most történik a teljes baloldal porig alázása, ahol nem hagyhatom figyelmen kívül Falus szándékosan felvállalt szerepét sem. (Ha megkaparnánk a felszint, lehet, hogy érdekes dolgok derülnének ki!)
A Fidesz jó propagandával felépítette a - "sehová sem tartozom, de nagyon utálom Orbánt" - jelszóval induló Bokrost, aki bement a csőbe és majd csak 12-én este szembesül azzal, hogy a túlzottan "optimista közvélekedés" ellenére ő is a bajtársa sorsára jutott.
Itt csak az nyer, akit Orbán enged nyerni. Már pedig ő nagy harcos, nem akar, nem szeret és nem tud veszíteni. No, de erről már beszéltem.
Én nem mondom, hogy ne legyen igazam, mert én 100%-ig biztos vagyok abban, hogy ez nem is lehet másképp.
A lakhelyemen biztosan elmegyek szavazni, mert a "balos" független polgármesterjelölt jó barátom és a képviselőjelöltek között is van jónéhány olyan akire szívesen adom a voksomat.
Ezt mindattól függetlenül teszem, hogy a nyerési esély ott is a 0-hoz konvergál.
A budapeszti kerületek? Fontos lenne a jó eredmény, de majd meglátjuk. Sok jóval azok sem kecsegtetnek, mert valószínűsíthető az alacsony részvétel.
Fel lehet készülni egy sárga-feketébe öltöztetett országra.
Gratula mindenkinek, aki a fennen hangoztatott kincstári optimuzmusával mindehhez hozzájárul.

Góbé írta...

Üdv Civilhuszár ! Vélelmezem, nem fogalmaztam eléggé egyértelmüen. Nyitott kapukat döngetsz ! Bokros háttal, féllábról, kézenállva tudja azt amire jelölttársai hosszu nekifutás után sem képesek, mind szakmailag, mint megnyilvánulásaiban. Szeretem, olvasom TGM-et, de Bokrosnál nem kell néha kétszer is nekifutni egy-egy körmondatnak. Világos, érthető, kemény, gondolatébresztő az érvelése,s nem emlékszem olyanra, hogy az ellen- oldal vitába szállt volna vele.
Rákosiról, meg a 25 évéről meg annyit, hogy nekem erre, koromnál fogva sajnos nincs újabb 25 évem. Nem szeretném majd csak 2040 táján, posztumusz jól érezni magam, az égi vadászmezőkön. Úgyhogy hajrá Budapest, hajrá demokraták.
Ha a szunnyadókat, megfélemlitetteket is felébresztitek, van esély!

Az OGYM-ről!
Amit Asta leirt, tökéletes diagdnózis. Nem értelek benneteket pestiek. Nálatok van koncentrálva minden s csak a fanyalgást látom.
Lehet azt mondani Gáborékról hogy kevesen vannak, hogy a kommentek alapján naivak, DE HÁT OTT VANNAK A KOSSUTH TÉREN ! Ahonnan számüzték József Attilát, Károlyi Mihályt, s csináltak egy potenciálos futballpályát.
Ha nálatok nem jön össze a sok kis elszigetelt ellenállási pontból a nagy közös, mit vártok a munkahelyeitől, a megélhetési lehetőségtől megfosztott, pőrére vetkőztetett kiszolgáltatott vidéktől...
S visszatérve arra hogy Bokros vagy más. Ez a történet már rég nem a bal vagy akármilyen oldal egységéről szól, hanem arról, hogy utolsó lehetőségként él e Budapest a reális lehetőségével mely szerint megmenti magát, vagy a fotelből végignézi hogy a vidék után a főváros, igy az egész ország a zorbánmaffia zsákmányává lesz.

asta írta...

Góbénak:

Persze... az eredmény nagyon sovánka lett, de az volt az első eset, hogy maguk a választók gyakoroltak nyomást az önjelölt vezérekre.
Ez a második próbálkozás már sikeresebb volt... ez egy folyamat, amikor remélhetőleg sokaknak kinyílik végre a szeme.
Bokros sikere természetesen nem garantált, de Falusnál sokkal esélyesebb. Bokros EU-s gyűjtését sem lehet párhuzamba vonni a mostani helyzettel.

Miért van az, hogy mindent mindennel össze kell mosni. ( ezt nem neked írom, csak általában.)

A PM pl most is a saját programjáról papol, miközben nem teszi fel a fő kérdést, amit kellene. Egy Kishantos, egy Paks2 után milyen illúzióik lehetnek még. Miféle zavaros gondolatok vannak a fejekben.

Pedig csak egyetlen kérdésre kéne válaszolni: diktatúra vagy demokrácia. És ha az utóbbi a cél, akkor annak érdekében kell tenni mindent, még akkor is, ha az egyes pártok programjai nem egyeznek több részlet kérdésben.

Jutka írta...

Most szerintem nem lehet mást csinálni mint egy emberként felsorakozni a Bokros úr mellé.
Ö demokrata és ez a lényeg.
Ha most Budapest is elesik, megnézhetjük magunkat az elkövetkező években (évtizedekben?).Kár arról vitázni, mit hogyan kellett volna.
Most ez van és kész.

Góbé írta...

No igen! nálad a pont Asta ! Kishantos, a vetés betárcsárcsázásával, 25 év után a földek kemizálásával! Paks2! Az EMFESZ kinyirása! A szélerőmü stop! a MET ZRT tej-üvegzsebbe vándorló milliárdjai! A panelprogram leállitása ! És még számolhatatlan olyan magas-labda, melyet le kellett volna csapni, nagy dobra verni, láttatni a pórnéppel a mi pártjainknak hogy hülyére veszi őket. No erről lemaradtak s valszeg nem a rövidlátásuk miatt.
Még az "átkosban" született nézet szerint: akinek érdeke, mincs hozzá hatalma, akinek van hozzá hatalma, annak nem érdeke... elv dominált.

Ezért nem fogadom el, Pupu azon aggályát, hogy a " baloldal " jelöletlen maradt a választásokra.
Ebbe pártszinten beszólni, egyiknek sincs morális alapja!

csakafidesz? írta...

T.Reménykedők!
Annak nagyon örülök, hogy fenti (14:52) néhány gondolatom a ti egyetértésetekkel is találkozott, mert ha nem így lenne, akkor biztosan reagáltatok volna rá.

Én viszont megkérdőjelezem Góbé(15:42) sorainak utolsó mondatát.
No, nem azért mert nem értek egyet vele, hanem azért mert nem értem!

Góbé írta...

Kedves "csakafidesz?"

Mint már korábban többször kinyilvánitottam véleményemet, Falus dr.-t a három baloldali demokratának tünő párt, mint legkisebb közös többszöröst küldte be az arénába, a tarlós/lázár/rogán/szájjártó, és persze orbán ellen, kitéve mindenféle hazugságra épülő dominanciának, arroganciának, gátlástalanságnak, stb..., a sor végtelen.
Miután megetették azzal, hogy ő jövőnk záloga, gyakorlatilag magára hagyták. Nem igyekeztek felépiteni, a várható kihivásoknak megfeleltetni. Ragozhatnám még, de ezt Pupu oly szemléletesen leirja, hogy azzal versenyezni lehetetlen s nem is akarok. Azt a bizonyos legkisebb közös többszöröst nem matematikailag értsd, inkább morálisan...
A három párt megkereste azt a legkevesebbet, ami közöst találtak egymásban s ehhez választottak ki valakit, szerencsétlenségére Falus dr.-t. Ő, remélem nem szigetvári javallatára lépett hátra hanem saját maga közölte, hogy tovább nem hajlandó a bohócuk lenni.

2014-áprilisában voltak a parlamenti választások. Úgy "egyesültek", hogy ország-világ szeme láttára köpködték egymást! Főleg Gyurcsányt, de Bajnai is kapott rendesen az mszp-től, féltek hogy a fejükre nő.
Az EU választáson külön indultak s kiderült az mszp. kisebb mint saját
árnyéka.
A mostani választásokra kiköhögtek egy olyan jelöltet, aki ha véletlenül nyer is, gyenge, kézben tartható, nem kell tartani tőle tőle hogy a fejükre nő.
Nem Budapest jövője, sorsa, hanem a párt és személyi érdekek domináltak a jelölt választásánál.
A tévedés jogát is fenntartva: van igy morális alapjuk a Bp.-i főpolgármester választásába beleszólni ?

Ottilia Marton írta...

http://www.atv.hu/videok/video-20140929-falus-ferenc-szerepleserol

a liberális párt a leginkorrektebb!

Attila írta...

Demokratikus érzelmű pesti lakos révén Bokrosra fogok szavazni. Falus egy szimpatikus ember, de nem igazán harcos típus. Az sem érdekel, hogy Bokros jobbos, csak vívja meg a harcát érdekünkben a vezír ellen. Ha Ő győz, akkor számíthatunk a kicsinyes bosszú(k)ra. Mit várhatunk egy focialista vezírtől? Ha nem tud szerelni, akkor gáncsolja, felrúgja az ellenfelet. Nem baj, akkor is Bokros, mint a másik nulla bármelyike. Hogy ezt a Fodort mi a túrónak vettek elő a süllyesztőből, azt felfogni nem tudom. Csináltak maguknak egy Schiffer II. pártot.

grund írta...

A balodal sajnos nem most nullázta le magát, hanem már régebben... Nem véletlenül nem tudtak egy karakteres jelölttel előállni.
És azokkal tudok egyetérteni, akik szerint fanyalgás helyett most be kell állni Bokros mögé. Mert itt most arról van szó, hogy a demokratikus erők nyernek, vagy a narancs maffia tobzódik tovább. Utána lesz idő a fanyalgásra és talán jut erő, akarat, és ész az építkezésre is.

bubo írta...

Jutka írta...

" Most szerintem nem lehet mást csinálni mint egy emberként felsorakozni a Bokros úr mellé.
Ö demokrata és ez a lényeg."

Kedves Jutka! Igen. Most ez a lényeg. Neked van igazad szerintem is. :-)

kalmik írta...

PUpu,nem az a baj, hogy Falus visszalépett, hanem az, hogy már eleve nem Bokrost jelölték. Falus Szigetvári kalapjából került elő az utolsó pillanatban, és erre Szigetvári többször nyilatkozott büszkeségtől dagadó keblekkel. Pedig Falus minden tisztessége, és szakmai sikerei ellenére ebben a politikai arénában egy lepke szellentésnyi súllyal bír. Bokros fajsúlyosabb egyéniség minden tekintetben, őt nem lehet félvállról venni. Én megrögzött baloldali vagyok,és nem értek egyet azokkal, akik gyalulják, és sározzák, és temetik a baloldalt, de falus visszalépését megkönnyebbüléssel fogadtam, mert előbb demokrata vagyok, és csak azután baloldali.

hello írta...

Ezek úgy egy rakás szerencsétlenség, ahogy vannak, mind 1 szálig.
A dilettantizmus diadala.
Komplett katasztrófa, ami nálunk politikai élet címszó alatt zajlik.
Már tényleg nem tudom, mit gondoljak.

kekec írta...

Pupu, mégis mit hívsz te BALoldalnak?
Mert a DK még vacillál, az Együtt-PM bevallottan nem az,
és az Mszp csak Horváthot nyomhatta volna előre. De nem akartak a Mesterházy szindrómába esni.
Vegyünk egy nagy levegőt, és örüljünk, hogy lassan a DEMOKRATIKUS oldalnak van közös jelöltje.