2014. szeptember 24., szerda

INCITATUS ÚJ VILÁGRENDJE

Szilárdan hiszem, hogy egy vezetőt leginkább az minősít, hogy milyen beosztottakkal meri magát körülvenni.
Meg kell mondjam, rendszerek, vezetők, Vezérek pártok jöhetnek-mehetnek, de az emberi természet nem sokat változik, a szocialista nagyüzem vezérigazgatója után ugyanúgy cipelték a táskáját, mint Rapcsák képviselő után – nyugodjék békében.
Neki legendásan nagy segge volt, két padot kellett számára biztosítani a Parlamentben, gondolom Hódmezővásárhelyen is.


Nem lehetett könnyű egy akkora segget találni, mely pótolhatta volna, de Orbán számára nincs lehetetlen, csak tehetetlen, így került képbe Lázár a Nemzet Parvenüje.
Amikor megvezéresedett Szeretett Vezetőnk, akkor ő is érezte, hogy a táskacipelés snassz dolog, legfeljebb hátizsákkal illik mutatkozni egy olyan formátumos politikusnak, akinek még a pocakos tábornokok is csípik a szemét – Napóleon szóba se jöhet.
Először Rogánnal kísérletezett, de annak is hátizsákja van – Louis Vuitton, majd szemmel kell tartani a kis oligarchapalántát… - márpedig két hátizsák nem fér meg egy csárdában, hát kikötött Szijjártónál, aki igen alkalmasnak látszott a táskahordozás nemes feladatára. Emellett szépen illusztrálta a bánatosabb férfiak reményét, hogy nem a méret a lényeg.


Az ambiciózus fiatalember, aki a családi vasútépítési háttérrel egyébként is alkalmas volt a megbízható csicskás szerepére (ugorj Petyka, vagy apád csak Märklinnek építhet pályát a szőnyegen…) remekül beleállt a feladatba, pattant, fordult, pörgött, mint majom farkán a stanicli – a könnyebb megkülönböztetés végett a staniclire rá volt nyomtatva: én vagyok a stanicli.
Aztán egyre izmosabb feladatokat kapott, bizalmi feladatokat, baltamosás, keleti nyitás, nyugati sumákolás – szóval hasznossá tette magát és ki is nőtte magát, mint a másik táskahordozó.
Ma már nekik is vannak táskahordozóik, mely tisztség a középkori fegyverhordozók pozícióját idézi a mai rohanó világban…


Ma letette a hivatali esküt, mint külgazdasági és külügyminiszter, porig alázva ezzel Horn Gyula, Kovács László és Martonyi János székét.
A jelöltet meghallgatta a parlament négy bizottsága, köztük a nemzeti összetartozás bizottsága is (franc megette azt a nemzeti összetartozást, melyre egy bizottságot kell létrehozni…), már csak az hiányzott, hogy a modern pol-beat képviselője is énekeljen a meghallgatás alatt.


Újsütetű külügyminiszterünk már beiktatása előtt megkezdte dicsőséges pályafutását.
Először kifejezte háláját az Úrnak, hogy a Vezér janicsárja lehet.
A janicsárok általában lopott gyerekek voltak, akiket aztán némi agymosás után a szultán feltétlen hívévé neveltek.
Azt nem cizellálta, hogy őt honnan lopták el, és mennyit mellékeltek hozzá kis zacskóban, de szerintem olyan emberfia még nem született, aki ezt a villanykörtefejű komát ingyér lopta volna el…
Első diplomáciai hőstetteként Bill Clintont nyilvánította debilnek, akit gaz tanácsadói félrevezettek, azóta kiderült, hogy vagy ugyanazok Obama tanácsadói is, mint Clintoné, vagy Amerika tele van hülye tanácsadókkal.
Esetleg exportálnunk kellene egyet-kettőt, Magyarország felsóhajtana, míg az amerikai elnök - ha okosabb nem is - biztosan gazdagabb lenne.



Helyzetelemzést is adott egykoszból, - azt találta mondani, hogy „új világrend van születőben", ennek megfelelően Magyarország külpolitikáját is meg kell újítani, új feladat a magyar gazdasági érdekek érvényesítése, de a klasszikus diplomáciai feladatokat továbbra is hibátlanul el kell végezni.
Magvas gondolatok.
Az új világrend vélhetően azt jelenti, hogy ezentúl mindenki a saját szövetségesei seggét rugdalja szakmányban, a demokráciát meg az jelenti, ha valaki élet-halál ura, és tart kétszáz marhát, akik fel tudják emelni a mellső lábukat vezényszóra.


Ebben az egészben az a legszörnyűbb, hogy ez az emberi minőség miniszteri stallumot kaphat egy olyan országban, ahol bármelyik diplomaosztás alkalmával, de még a libaólban is  csak nála okosabb élőlények jöhetnek vele szemben.
Személyében a kétlábon járó szervilizmust tisztelhetjük, a kártételeiért pedig majd közösen álljuk a cechet, köszönet az otthonülőknek meg a Fidesz szavazóinak.
Ha valaki eddig nem tudta volna, mi az a kontraszelekció, hát most megtekintheti.
Ez még csak a kezdet, Caligulánál is eltartott darabideig, mire a lovát ki tudta neveztetni konzulnak,  pedig az jólnevelt ló volt, nem szarta összevissza az istállót…
Gratulálunk, Excellenciás úr!




:O)))

17 megjegyzés:

Donáto írta...

Szijjártó nekem is csípi a szemem.
Ennek sem gyerekszobéja, sem más nem volt.
Az csak a sors fintora, hogy ez a srác külügyminiszter lett.
Egy dolog a volt USA elnöknek fügét mutatni, de hogy a jekenlegit is kioktatja, - az már sok!
A jenkik nem britek, azok ha rossz napjuk van, úgy "odacsesznek", hogy Orbánék attól koldulnak. Velük nem lehet megcsinálni mint Merkellel, hogy "le nacsasszonyozzuk" meg ilyenek.
Ők büszkén vállalják, hogy a cowboyoktól származnak, először csípőből tüzelnek, aztán kérdeznek.

Kovácsmester írta...

Tévedsz kedves Donáto. Volt gyerekszobája, csak a tehén volt a radiátor. Egyébként meg ilyen helyre ilyen köll, különb helyre meg különb. Szerintem az amik le sem sz@rják. Elmondták a véleményüket, oszt jó napot.

Kibic37 írta...

Szíjjártó Gyurcsány permanens ekézésével alapozta meg karrierjét a fideszben. Egyéb "érdeme" aligha volt.

MoonRiver írta...

Néha én is elgondolkodom azon, hol van már az a 25 évvel ezelőtti korszak, és milyen nevek voltak akkoriban. Színészek, újságírók, művészek hittek és álltak a politikusok mellé. Nagy Attila, Darvas Iván, Pécsi Ildikó, Alföldi Róbert, Bánffy György, sorolhatnám a neveket. Hittek a változásban, a jövőben, ami nem jött el. Kóklerek strómanok, gazfickók világa ez, a szikrányi becsület sem dívik már. S a lejjebbnél is mindig van lejjebb. Akik belül vannak, már nem is látják, megvakultak a hatalomtól, mint a bányaló a sötéttől. Keresik már Szijjártó méltó utódját?

csakafidesz? írta...

Kibic37-nek.
Ebből is látszik, hogy kicsi hazánk "nagy embere" milyen szempontok szerint válogatja össze a munkatársait.

Itt nem az számít, hogy valaki tekintélyes, megfelelő külpolitikai gyakorlattal rendelkező, komolynak látszó ember-e, itt egyedül az a döntő, hogy a vezér kinek mit köszönhet.
Ha kiderül, hogy sokat a hűségjutalom sem maradhat el.

Aztán, ha ezek után még annyira sem vesznek komolyan bennünket, mint eddig tették, azon ne csodálkozzunk.
Én se vennék komolyan - közel a 70-hez - egy olyan emberkét, akinek még ott van a tejcsepp a szája szegletében.
Neki elvileg még tanulnia és nem csinálnia kellene a "szakmát".

csakafidesz? írta...

Moon River-nek!
Bocs, kijavítalak mert biztosan elírtad.
Alföldi Róbert soha sem volt képviselő.
Az MSZP frakció soraiban az édesapja Alföldi Albert politizált.

Jutka írta...

Ennél lejebb már nem is lehet menni..... vagy igen?
Én még nagyon jól emlékszem arra , hogy viselkedett a Navrasics a Parlametben.Milyen ordenáré szavakkal szólalt fel.Gondolom meg vannak ezek a felvételek valahol. Nagyon a kedvébe akart már akkor is járni a vezérnek.
Vagyon vizsgálat........ ? nevetséges. A R. A.-nál hol tart az egész?
Sajnos ilyen emberekkel járatjuk le Magyarorszagot.Öt sem fogja senki emberfia fogadni a civilizáltabb világban.
Baroso megjegyzése után egy normál országban botrány van. Itt?
Kiváncsi vagyok mikor üzenünk hadat az USA-nak, Norvégiának.....illetve meddig türnek meg benünket az EU-ban.
Talán ez lenne az utolsó pont , hogy felébredjen Magyarország amikor a jelenleg kinnt dolgozó 500 000 honpolgárunknak haza kell jönnie, vagy menedék jogot kell kérnie.

nemóvatos írta...

Gratulálok Kedves Teve!
Bár a hozzászólások megpróbálják a maró csipkelődésedet komoly irányba terelni, én azt mondom a Szógyártó gyerek nem éri meg.
Csak nevetni és poénkodni érdemes rajta.
Na meg a saját nyomorunkon is.
Tehetünk mást?

Kibic37 írta...


csakafidesz?-nek

Autoriter rendszerek és diktatúrák egyik legfőbb ismérve. Kontraszelekció a javából.

Ha belegondolunk, hogy a magyar külpolitika évtizedeken át sikerágazat volt, és most egy gátlástalan tenyérbemászó nyikhaj oktatja ki az Egyesült Államok volt és jelenkori elnökeit, akkor tényleg nem tudja az ember, hogy sírjon, vagy röhögjön. Bár, ha megfogadjuk nemóvatos intelmeit, akkor inkább az utóbbit választjuk.

Minden esetre a helyzet emlékeztet arra, amikor Fülig Jimmiből király lett. Igaz ő szóvivőként nem hazudta le a csillagokat az égről.

morzsi írta...

Nem kell mindent az árnyékos oldalról nézni.
Szijjártó például bejelentette, hogy abbahagyja a kispályás focit (a futsalt) ahogy kinevezik külügyminiszternek.
Különben is, hogy nézne ki, hogy egy focimeccs után, törött lábbal, lágyékig gipszben jelenne meg az EU külügyminisztereinek értékezletén? Mit mondhatna? Hogy "gipsz májling"?
Halálra röhögné magát mindenki. Vagy így is?

DarthVader írta...

Úgy látszik, van, ami azért tényleg sok :) Ezen is besírtam:

http://hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20140924_Level_Obama_elnoknek

"Mi ilyen jó humorú nép vagyunk.

Nem tudunk ellenállni a bennünk rejlő szórakoztatási hajlamnak, és mindenből tréfát csinálunk. Most őszintén, nézzen rá erre az emberre, el tudja képzelni, hogy TÉNYLEG ő a külügyminiszter? Na ugye!"

És alatta a kép.

Amúgy a Caligula párhuzam kérdéses. Caligula nem azért nevezte ki a lovát konzulnak, mert alkalmasnak látta a feladatra, hanem azért, hogy a szenátusnak megmutassa, mennyire tartja őket fontosnak/képesnek. Szerintem Orbán nem feltétlen tudja, hogy Petyánk alkalmatlan külügyminiszternek (is, mint minden másnak), és a kinevezésével nem a kormánytagoknak üzen, hanem főként a külföldi diplomatáknak. Olyat, amit nem is sejt.

nemóvatos írta...

Ezt a srácot a nemzetközi porondon két dolog is várja.
1.) nem veszik komolyan,
2.) át fogják verni.
De mindkét esetben mi szívunk.
Köszönjük Viktor!

Anikó írta...

Kibic37-nek, csak az egyik tétele volt Gyurcsány permanens ekézése, szemrebbenés nélkül hazudott egy dologról, majd másnap ugyanannak az ellenkezőjéről is, mindenféle erkölcsi skrupulus nélkül.
Ez hiányzik ebből a kis köcsögből a morál, az etika, a becsületesség, az egyenesség, egyszóval mindaz ami kellene egy igazi "államférfi" világképébe. Ő soha nem lesz az.
belőle zsigerileg hiányzik minden összetevő.
Ő csak egy lakáj.
És pont ugyanezek hiánya miatt kell Orbánnak, ettől tudja Orbán, hogy megbízhat benne, számíthat rá, kézben tarthatja és mindig azt fogja csinálni amit ő, mármint amit Orbán akar.
Megéri az árát, meg is kapja az árát.
Valóban nagy szégyen Horn Gyula után egy ilyen kis patkányt ott látni.

promenad írta...


" Villanykörte fejű " ???
Akkor miért nem világít ?!

PuPu írta...

Ő a fekete villanykörte.
Selmeczi Gabika meg a fekete lyuk...
Orbán meg a Fekete Lovag...
https://www.youtube.com/watch?v=DiKFV9Ka-GU

:O)))

Kibic37 írta...

Anikó-nak:
Teljesen igaz amit írsz, csak kissé visszafogottan minősítesz. Én ilyen szavakat mint morál, etika, becsületesség és főleg egyenesség, még tagadó értelemben sem használnék ezzel a köcsöggel egy mondatban.
Gyurcsánnyal kapcsolatban pedig az a kép ugrik be nekem, amikor Balatonőszödön - még évekkel az elhíresült beszéd előtt - térdig a Balatonban állva osztotta az észt újságíróknak Gyurcsány állítólagos jogtalan tulajdonszerzéséről.

DarthVader-nek:
Ez engem is mosolyra fakasztott, és csak azért nem tettem róla említést korábban, mert bizonyos averzióval viseltetek Hont Andrással szemben.
Egyébként tényleg kitűnő cikk :)))

grund írta...

Díszpintyek a köcsögfán...

https://scontent-a-cdg.xx.fbcdn.net/hphotos-xaf1/v/t1.0-9/10408586_917966978219070_5320799326160770777_n.jpg?oh=fccd8de7df830b99d39b53a0a1584115&oe=54BC5AD9

Tudom, sokan hiányoznak róla, de pótolható, ha felállítjuk az ország köcsögfáját...