2014. szeptember 29., hétfő

LÉPTÜNK EGYET ELŐRE

Vagy hátra.
Esetleg a győzelem felé.
De az is lehet, hogy a szakadék felett kóstolgatjuk a gravitációt.
Tegnap este még volt egy főpolgármester-jelölt, akit három, tegnapig még említésre méltó párt támogatott, voltak jelöltek, akiket fantompártok támogattak, meg volt Bokros, akit csak az utóbbi két-három hétben karoltak fel a civilek, már amennyiben a civil az amatőr szinonimája ebben a relációban.

Az attrakció nagy siker volt, a Fidesz rendezőjének utasításait rigorózusan betartva először meggyakták Falus ambícióit, aztán porba tiporták szegényt, majd kollektíven leszarták és otthagyták az út szélén - még be se kaparták, ahogy egy tisztességes macska teszi.

Ma délutánra kiderült, hogy Bokros nem aratott túlzott közönségsikert, ellenben már emlegetik a csomagját és egyéb viselt dolgait, mint ahogy ez várható is volt.

A magyar politika hétfejű sárkánya – összesen heten vannak, mert menet közben már nagyívű pártépítésen estek túl - Süsü, a Magyar Liberális Párt nem áll be Bokros mögé, azért, mert csak.
Továbbá Schmuck Andor jól bejáratott nyugger dalárdáit sem biztatja arra, hogy Bokrosra szavazzanak, ezzel a két csapással Tarlós Rémálma elveszíthetett akár száz szavazatot is.
Ellenben a Szocialista Párt úgy először úgy döntött, hogy eddig és ne tovább, így ők sem támogatják Bokrost, - Lukács Zoltán az országos elnökség üléséről távozóban Bokros Lajosra utalva azt mondta, számára "ez a személy" a baloldali értékekkel nem párosítható.
Aztán beszélhettek Puch Laci bácsival és rájöttek, hogy a budapesti szervezeté a döntés joga.
Így végül Kunhalmi csapata is beállt a sorba, már csak az a kérdés, hogy a százszor hülyére vett szocialista és baloldali szavazók mit gondolnak erről.
Én egyről speciel tudom, hogy mit gondol, de az nem lehet leírni a politikailag korrekt fogalmazás elfeledése nélkül.

Gyurcsány elmennydörögte, hogy  nem az az árulás, ha egy másik demokratát támogatunk, hanem az, ha senkit, és Tarlós István győz.
A közös nevező Bokros Lajos esetében az, hogy demokrata; egy széles demokratikus koalíció létrejötte miatt pedig ne legyen lelkiismeret-furdalásunk - magyarázta.
Hát nem tudom, ez a széles demokratikus koalíció nekem csak annyira széles, mint a Potyli-patak aszály idején, Bokros demokratával meg csak az a bajom, hogy szabályosan bezsarolta magát jelenlegi pozíciójába, széles demokratikus módon.

Az árulás meg az, amit a magyar ellenzék vezetői az elmúlt hónapok során tettek.
És még kedvező opció, ha találunk közöttük olyanokat, akiknek csak az a bűne, hogy annyira belebonyolódtak a figurákba, mint liba a műrepülésbe, és most kissé megszédülve nézelődnek körül a nádasban, ahová seggrepottyantak.

A Vezér az utolsó pillanatban még bevetette a nehezebb helyzetekre kifejlesztett és idejekorán rendszerbe állított csodafegyverét, a PM csapatát, mely a legdemokratikusabb magyar párt, hiszen éppen annyi vezetője van, mint tagja.
Pedig nem árultak zsákbamacskát, a párt nevében benne volt a létszám – Párbeszéd Magyarországért, márpedig egy pár két tagból áll…

Így aztán Bokros mögött ma ott áll Pusztai Erzsébet meg két és fél párt, leszámítva az ilyenkor törvényszerűen lemorzsolódó szavazókat.
Persze azok, akik ezt a neten hetek óta erőltetgették, most büszkén feszítenek, piszkosul örülnek, csak még nem tudják minek, de néhány napon belül majd megtudják, mert amit Falus kapott, az csak baráti tockos volt ahhoz a koki és sallerözönhöz képest, melyet már szépen összeraktak Bokros számára, és amit ki is fognak osztani neki, az utolsó darabig.

Kövér László már ma, Dunaújvárosban beszélt Bokros Lajosról.
Azt mondta róla, hogy miután az MDF színeiben bekerült az Európai Parlamentbe, gyakorlatilag megtagadta az őt bejuttató pártot, és az eurószkeptikus és radikális jobboldali pártokat tömörítő frakcióba ült be.
Kósa is rázendített: A főpolgármester-jelölt személyével kapcsolatos baloldali kutyakomédia Budapest semmibevétele – mondta - és felháborítónak tartja, amit "a baloldali kispártok" művelnek a fővárossal. Szerinte az, hogy Budapesten nincs baloldali főpolgármester-jelölt, a "teljes megsemmisülés felé vezető utat" jelenti a baloldalnak.
Ezzel persze nem könnyű vitatkozni, talán csak a „jelenlegi” szóval kell kiegészíteni a diagnózist.

Viszont, aki azt hiszi, hogy az aktív szavazók nem hallják meg ezeket a szövegeket, azok tévednek.
Általában hülyeség a csodavárás, csodák nemigen vannak, a helyzet meg csak rosszabb lett.
Bokrosnak sincs csapata, nincs médiája, nincs egységes támogatottsága, csak ambíciója van, habár a célját már elérte, nem esett ki a nagypolitikából és mindenképpen benne lesz a Közgyűlésben, ami majdnem olyan jó, mint a Parlament.
Ő már nyert, és persze nem biztos, hogy ez a tudat kellőképpen motiválja, de ha motivált marad is, időmilliomos akkor sem lesz belőle, két szűk hét az két hét, se nem több, se nem kevesebb.

A választás után még lejátsszák majd a Tóbiás-Kunhalmi meccset, a PM és az Együtt elköszön egymástól, Szigetvári megy a levesbe, csak Fodor Gábor gubbaszt majd a parlamenti padban, mint bánatos marabu, időnként fel-felrikkant, mikor álmában felreppen a liberális főnix.
Kinyitja a szemét és szomorúan látja, hogy nix főnix, hát bóbiskol tovább.

Gyurcsány meg ott ül illúziói romjain és bánatosan néz ki a fejéből, majd ír egy kurvajó cikket arról, hogy hogyan kell hiénára vadászni, miközben a hiéna majd rá vadászik.
Remek perspektívák, de ne búslakodjunk, az Erőd velünk van!

:O)))

52 megjegyzés:

Unknown írta...

PuPu:
Az ellenzéki pártok hibát-hibára halmoztak, de ez az egész nem ér annyit, hogy most belebetegedj.

MoonRiver írta...

Színházban nem is lenne rossz. A mindenki mindenkit félreért, a klasszikus helyzet, egyik a marháról beszél, a másik a vadászról. A nézők kacagnak a páholyban, és hazafelé még elmondanak egy-két aranyköpést. Laikusoknak elnézendő, hát esnek, kelnek. Profi politikusoktól (??) több, mint szomorú. Az előadás gyatra, a szereplők pancserek és nem tudják a szerepüket, még súgóval sem. A díszlet is mállik, a néző kioson, mintha ott sem lett volna. Pénz vissza nem jár, függöny le, villany leolt. Más helyen, majd egyszer, talán, de nem velük, és sajnos nem most.

hello írta...

Na,most lett elegem az egészből!

A helyi jelöltek miatt persze elmegyek szavazni, de szánalmas kutyakomédia ez, úgy, ahogy van.
A meghatározó élményem az undor - immár multilaterális kiadásban.

Unknown írta...

Az egy szomorú tény, hogy a magyar társadalom és politika ilyen mélyre süllyedt. De hogy lehet ezen kacarászni? Igaz, a kibicnek semmi sem drága. Kíváncsi lennék rá, a szerző kivel van, van-e egyáltalán valakivel? Ami a "bezsarolta magát" megjegyzést illeti, melyik politikai vezető nem zsarolta be magát? Másképpen soha nem lenne vezető.

PuPu írta...

Kedves Ligeti György, milyen alapon kacarásztál?
Nem szégyelled magad?
Én a könnyeimmel áztattam a klavit, míg írtam, mert én - veled ellentétben - pontosan tudom, hogy Magyarországon egy ember sem kibic, mert mindegyikünk téttel vesz részt ebben a játékban.
Amúgy meg a bezsarolásra vonatkozó állításod nem igaz, Falus például nem saját magát zsarolta be és azt is nyilvánvalóvá tette, ha van jobb jelölt, hajlandó hátralépni.
Bokros ilyet soha nem mondott, emellett a mai napig a MoMa jelöltje, aki megengedte, hogy a baloldali pártok támogassák.
Biztos vagy te abban, hogy érted, amihez hozzászólsz?
:)


Geza írta...

Kedves PuPu, szoval most adtam egy eros "dislike"-ot erre az irasodra, mert en eleg gyorsan be tudok sokalni, ha mindenhol csak a fanyalgast latom.

Mi a jo turo a baj a Bokrossal? Mi az a borzalmas kenyszer, ami miatt nem adhatja a voksat raa barki, aki a bal/demokratikus oldalon all? Az ganz zicher, hogy ha a Bokrost nem fogom feelteni, ha valaha egy jelolt vitara kerul a sor (sajnos Falussal egeszen mas lett volna a helyzet).

Mi a fenenek kell sajat magunkat allandoan pofozgatni? Ha a hulye/sunyi mszp elnoknek nem tetszik Bokros, mert oe "nem a baloldal" jeloltje, akkor meg kell kerdezni tole, hogy eddig miert nem prezentalt egyet. Az, meg hogy a "Bokros bezsarolta magat" - egyetertve Gyorgy Ligetivel - a politikaban nehezen ertelmezheteto kifejezes. Eleg csak Gyurcsany Ferenc 2004-es "hatalomatvetelere" gondolni, es maris kezdunk elgondolkozni az ilyesfajta kifejezesek valos ertelmerol.

Mindenesetre a debreceni suttyo eros kirohanasa a jelenlegi helyzettel kapcsolatban, meg Budapest "feelteese" a baloldal "idetlenkedese" miatt szamomra igen biztato jel a Bokros politikai sulyat illetoen.

Névtelen írta...

Nem Kónya volt, aki megnyilvánult Falus visszalépése okán, hanem Kósa, csak a pontosság kedvéért.
Azzal meg teljesen egyetértek, hogy jeges víz helyett a szaros dézsát öntheti magára Tóbiás és az egész országos elnökség.

nemóvatos írta...

Egy budapesti választónak három szavazata van, ha jól tudom. (Ellentétben a többi magyarral.)
Kettővel gondoskodhat a kerülete érdekéről, eggyel pedig (a főváros) jelen esetben az ország érdekéről.
Azzal, hogy csökkent a főpolgármester jelöltek száma (és ez kemény meggyőzéssel --ha tetszik zsarolással-- tovább csökkenthető)a budapesti szavazó felelőssége megnőtt.
Itt majdnem mindenki "pártokról" beszél, mond véleményt de ha idéz, akkor pártvezetőket (megmondó embereket) nevez meg.
Ezért azt javaslom a budapesti szavazóknak: hagyják a csudába a "pártokat" és a saját pecsenyét sütögető "pártra" hivatkozó politikusok helyett; alkalmas SZEMÉLYEKET válasszanak.
Lehet itt utólag (is) okoskodni, egymás szemére hányni (politikuséra úgysem tudunk, bár igény volna rá) de azt vitatni kár, hogy Orbánt Bokros tudja és akarja is megfi.gatni.
Budapestiek! Segítsetek ebben!
Ne feledjétek 56-ot is Ti kezdtétek el.

Jutka írta...

Amit tegnap a Tóbiás nyújtott az maga volt a teljes csőd. Ennél lejebb nem tudom lehet e menni.
teljesen kiábrándító volt.Horváth Csaba nem alkalmas a Főpolgármesterségre. Volt ideje bebizonyitani. Akor kire gondolhatott? Sajnos Ö sem alkalmas az MSZP vezetésére.
Egyetlen alkalmasabb jelőltnek látszik Kunhalmi Ágnes. Ha van eszük a szociknak akkor sürgösen menesztik a Tóbiást.
Nagyon örülök, hogy végül is a Bokros úr maradt. Kemény legény és nem fél.Nem zsarolható (remélem).
Végre valaki aki alkalmas ellenfél az O.V. nek és a bandájának.

Más téma, Én teljességel nem értettem mit is mondott az O.V a kereszténydemokraták összejövetelén. Még idézni sem tudom. Valahogyan nekem annak tünt , hogy ez már tényleg egy beteg elme megnyilvánulása.
Kiváncsian várom a véleményeteket.

Jutka írta...

Akkor ...... véletlenül elütöttem.
lehet, hogy mást is. Még álmos vagyok

Jutka írta...

"A politikai korrektség olyan taburendszer, amely megfoszt az őszinte beszédtől, az innovatív gondolkodástól"

Ez is volt az a mondat, amit jó lenne ha valaki nekem megmagyarázna.
Köszönöm előre is.

Kibic37 írta...


Tudom, nekem semmi se drága. (És ebben a hitemben Ligeti György kolléga is megerősített :-)). De basszus nem vesszük észre, hogy a világ kétpólusúvá vált? Vagy ők, vagy mi. Orbán és állandó jellegű tettestársai erre már rég rájöttek, csak a mi oldalunkon folyik a fanyalgás ezerrel, hogy mennyi szavazót veszít a baloldal Bokrossal. És ezeknek a lelkesítő szövegeknek olvasásával vajon hány szavazónak megy el a kedve attól, hogy az urnának még a közelébe is menjen?
Az egyetlen pragmatikus megnyilvánulást - na kitől? - Gyurcsány Ferenctől tapasztalhattuk. Szerintem ideje lenne az állítólagos baloldalnak ráébrednie, hogy minden fanyalgás széthúzás kizárólag Orbán malmára hajtja a vizet. Ismétlem, vagy ők, vagy mi. Nincs harmadik út, erről a Keresztapa gondoskodott.

Vöröskarom írta...

Most értem csak igazán, miért oltotta el a politika iránti érdeklődés legkisebb szikráját is gyerekkoromban édesapám "piszkos dolog a politika" felkiáltással. (Mostanában igyekeztem is rá gondolva kerülni a dolgot, de hát közeleg az újabb megmérettetés, mondhatnám: "kel már a bukta".)
A tegnap esti híradásokat nézve, a ma reggeli híreket, blogokat és hozzászólásokat olvasva nem tudom eldönteni, sírjak-e vagy nevessek! Ez a "mindenki mindenkitől elhatárolódik - ki kit támogat és kit nem" játék minimum Hofiért kiált. Azt hiszem, ideje lenne politikusainkat - EGYTŐL EGYIG, JOBB- ÉS BALOLDALON EGYARÁNT - VILÁGGÁ KERGETNI!!! Szégyen és gyalázat, amit művelnek, ahogy semmibe veszik a választóikat - hogy magukat hogyan járatják le, az szót se érdemel.

Hogy a konkrét témához is szóljak: én azokkal értek egyet, akik Bokrost alkalmas jelöltnek tartják, ha pesti lennék, egyértelműen rá szavaznék. (Megjegyzem: Falus Ferencet tisztességes embernek, de kevésbé alkalmas jelöltnek tartom. Amit meg a jelölői "műveltek" vele, az önmagáért beszél!) Lehet, hogy már késő, lehet, hogy még ő sem lesz elég (és biztos, hogy a Fidesz-kórus azonnal rázendít a "csomag"-ra), de Tarlóssal szemben a "kínálatból" ő a lehető legjobb választás. (Kéri László tegnap este valami olyasmit mondott: "jelöltnek jóval különb, mint a körülötte levő tarka világ" - milyen finoman fogalmazott!) És itt és most be kellene fejezni a "nyavalygást", hogy a bal oldalnak nincs jelöltje - tegyük már a mérleg másik serpenyőjébe Horváth Csabát... Szerintem a főváros irányításához a legkevésbé fontos kérdés az "oldaliság". Meg kell szervezni a Bokros-Tarlós vitát, lehetőséget kell adni, hogy mindkettő bemutassa a programját, aztán bízni kell a választókban!
Üdv. mindenkinek, HAJRÁ BUDAPEST!!!

Névtelen írta...

PuPu szeptember 30. 0:15
: ) Így.

Unknown írta...

"A választások előtti menetrendszerű ellenzéki torzsalkodások nem az együttműködés sikertelenségét, hanem annak hiányát mutatják. Ez a tanulsága a mostani történetnek is."
Gy. F.


Hát ennyi.

asta írta...

PuPukám kérlek, kérlek, hagyd már abba ezt a siránkozást! Komolyan!

Nem mintha nem lenne rá ok, mégis érthetetlen, hogy olyan világos ítéletű ember sem látja a célt, mint te vagy.

Ha már megerőszakolásnál tartunk, ebből az írásodból az jön le, mintha te akarnád megerőszakolni a valóságot.

A valóság az, hogy az MSZP nevű pártot tönkretették. Nem a Fidesz, hanem ők maguk. Már akkor, mikor Gyurcsányt kicsinálták és Mesterházyt felemelték ( hogy milyen meggondolással, máig sem értem) Miután gondosan kitakarítottak minden értelmes embert a párt környékéről is... hát ennyire telt. Kiszállt belőle az erő, amelyet még az öregek biztosítottak. Ez tényleg szomorú történet, amin lehet sírni.... nekünk is, mert most nincs egy meggyőző erő, amely ellenállást tudna tanusítani. A jelek már több éve erre mutattak, de nem ébredt föl senki. Pedig akkor kellett volna kiállni Gy. mellett és nem az iszapba nyomni. A mai napig rajta hagyták a bélyeget, amelyet a Fidesz nyomott rá kemény munkával. Senki nem elemezte akkor sem a valós helyzetet. Ma is szinte közhelynek számít, hogy Gy. rosszul kormányzott. Úgy beszélnek, mintha Gy-nak pont akkora hatalma lett volna, mint ma Orbánnak. Mintha a parlamentben nem 1 azaz egy db. többsége lett volna. Tetejében egy Horn nevű borzalommal fűszerezve. Hogy kétfrontos harcot vívott egyfolytában, hogy ezt a pártot modernizálja és valami jobbat teremtsen. Azután pedig minden hibát, amit közösen követtek el, rákentek. Annyira aranyos volt, ahogy még most is valamelyik nagyokos megint elgyurcsányozta magát. Ezért is Gy. a hibás. Nem ők, dehogy!

Tudod mit PuPukám: egy ilyen baloldalból már senki nem kér. Ez nem baloldal, hanem hülyék gyülekezete. Te is jobban tennéd, ha elővennéd a régi humorodat és röhögnél rajtuk! Ez annyira kisstílű, olyan piti, .... olyan szégyenletes! Mit siratsz rajtuk
Ha valakit siratni kellene, azok mi, párt nélküli demokraták vagyunk, meg az a sok éhező és kiszolgáltatott ember szerte Magyarországon.

Aszongya az egyik főokos, hogy most aztán nincs baloldali jelölt. Oh, borzalom! ( van itt egyáltalán baloldal? kérdezem én... tisztelettel) Hát basszus, miért nem állítottál barom???!! Meg aszongya, hogy Bokros nem fog győzni... nahát??! Ja! Nem fog, ha így álltok hozzá. Nem fog. Mert majd a Csabi győzött volna, ugye? Vagy a Falus dr... Ja! Ha nem fog győzni, akkor minek áll ki... nem? És minek vitatkozunk rajta? Bocsi ez hosszú lesz, de nem bírom abbahagyni.

Csípi a szemedet az OGYM, amelynek a nevét sem veszed a szádra, mert azok a békaemberek... komolyan ha már te is paranoiás leszel, mi lesz itt velünk?

Persze a politikában minden megtörténhet... még ez is. Leginkább pedig az történik, hogy ez az egész társulat pusztán attól fél, hogy Bokros támogatásával a pártját erősítik meg a saját rovásukra. Csak azon aggódnak. Nix Magyarország, nix Budapest! Érdek van, meg puha bársony székecske havi fixszel, mert az autófényezés sem menne nekik jobban meg kevesebbet is fizet.

És hogy ne essek a te hibádba: a dilemmánkat a szavazók fogják eldönteni, akik tudják azt, amit nem akartok látni: nem pártra, hanem személyre fognak szavazni. A közös érdekünk pedig az, hogy ezt minél többen tegyék. Az ilyen hozzáállás az érdekeink ellen való.

Ez csak kármentés.... nem az ideális megoldás.

És végül: bocsánat a kifakadásért, de nem vagyok hozzászokva, hogy éppen veled kelljen vitatkoznom... ez külön elszomorít.

promenad írta...

" Két dolog van a világon
Ami mindíg biztos:
Lapjára es' a tehénszar

S a politika piszkos "
Így !

Góbé írta...

Kösz Asta, megtakaritottál nekem legalább egy félóra szellemi tevékenységet. Amit irtál utolsó szóig igaz, szinezni esetleg lehetne még de érdemben hozzátenni nincs mit. Az utolsó mondatodhoz annyit, én is szeretnék Pupunak, újra inkább egy Karinthy gyürüt javasolni...

asta írta...

Góbénak:

Szívesen:)))

denis írta...

Kedves Mindnyájan!
Hong Kong-ban - amely 1997-ig brit gyarmat volt - több ezer diák tünet ezekben a napokban és órákban, mert 2017-ben is szabadon szeretnének jelölteket állítani a kormányzóválasztáson. Peking megváltoztatta a választási törvényt, a diákok ezért tüntetnek. Most tiltakoznak, mert nem fogadják el, hogy a kiváltságaik megnyirbálásra kerültek a 2017. évi választáson. Kérlek, mondjátok meg nekem - a kötelező szalonnyilatkozatokon túlmenően - volt egy nyikkanás is áprilisban az őszi önkrmányzati választási törvény megváltoztatása miatt Magyarországon? Nekem úgy tűnik az új játékszabályokat elfogadtuk, a pénztártól való távozás után viszont reklamációnak nincs helye, de igen is helyzet van! Demokrácia, vagy autokrácia! Válasszatok! Szépen kérem, legyen vége a fanyalgásnak, mindenki vigyen magával még két embert október 12-én! Baráti üdvözlettel: denis

Csak Ping Pong írta...

Kedvesz Denisz.
asz a leknatyob baj, hod mintent túlrakosztok. Asz eccerü emper eccerüen nem erti, hod mit akatok montani.
Ahelett, hod vilákos tömontatokban beszélnétek, mintent olan ponyolultan ítok le, hod az eccerü emper a faanak med.
Ahelett, hogy eemotátok volna, hogy a koomány azert változtat a tőővényen, hod benn maadhasson a kománban, ehelett minden féle zadvasagot hotatok össze. Meg vissza.
Ami udje nadjon elegans, de az eccerü embe nem tut emenni rajta. Mi kongiak mek cak a filágos beszedet szeetjük. Ti még nem...
Minekünk öccá foint meg öccá, asz eze. Nalatok mek lehe, hod eze kettö.
Há esz van, eszt kell enetek.

csakafidesz? írta...

T. György Ligeti!
Tegnap 23:49-kor írt soraidra már tegnap éjjel elkezdtem megírni a választ, de kifutottam az

időből és csak most tudom befejezni. A közben eltelt 12 óra alatt a dolog semmit sem

vesztett aktualitásából, ezért az alábbiakban közreadom.
Tulajdonképpen a leveledre válaszolok, de nem olyan rövid megállapításokkal, amivel Te éltél

miközben PuPu írását bíráltad.

Kezded egy ténymegállapítással, amivel egyet is lehet érteni. Ez sokunkat szomorúvá tesz.
Aztán hallottál te ezen valakit kacarászni? Szerintem nem vidult ezen senki.

Ez "a kibicnek semmi sem drága" megállapítás ugyan kinek szólt. Annak aki kétkedéssel

fogadja a jelenleg kialakult helyzetet?
Joggal teszi és ez nem szorul különösebb magyarázatra. Vagy talán annak aki, kritika nélkül

elfogadta Falus jelölését vagy az ezt követő semmitmondó tevékenységet, ami kampány ürügyén

itt lezajlott?
A jelenlegi Bokros-rajongók is csak akkor világosodtak meg, amikor a Századvég

nyílvánosságra hozta mérési eredményét. Addig miért nem jött sehonnan ez a mélyenszántó

ötlet?
Az igazi tragédia az, hogy az ellenzéki pártok létszámát ma már szinte csak a vezetői

létszáma jelenti...vidéken nagyon még az sem, mert nincsenek ellenzéki pártok. Tagság pedig

főképpen nincs. sehol, esetleg itt ott lézeng néhány szimpatizáns.
Ezek után és ilyen feltételek mellett a "szerző" ugyan kivel legyen?
Ha a Fidesz és Jobbik nem, akkor marad a reménytelenség és a lassan " magamon kívül vagyok"

érzése.

Vezetó pedig nem úgy lesz valakiből, hogy csak úgy bezsarolja magát valahová.
Vezetővé alkalmassága, képessége, tudása szervezőkészsége, empátiakészsége alapján válik

valaki.
Manapság kezd más lenni a divat, hiszen fiatal gyerekek kerülnek az iskolapadból igen magas

beosztásokba, Majd beletanul a gyerek, mondják a mecénások és arra nem is gondolnak, hogy a

tanulási idő alatt az ifjonc nem biztos, hogy a legoptimálisabb döntéseket hozza és

tapasztalatlansága más egyéb károkat is okoz. A lényeg, a maximális irányíthatóság.

Bokros esete egy érdekes történet. Pontosan azt példázza, hogy miből is lesz a cserebogár.
Adott egy szakmailag tehetséges, de politikailag nem túlzottan sikeres ember, aki megfelelő

egóval és ambícióval rendelkezik.
Mereven elzárkózik a közös jelöléstől- vajon kinnek az intenciójára, önállóan indul és

közben élénken figyeli(k), hogy mi történik.
Azt veszi(k) észre, hogy a baloldalon egy jószándékú, de egy kevésbbé ismert embert

indítanak főpolgármesterjelöltként.

Most már nem kell mást tenni, mint "baráti segítséggel" csinálni egy közvéleménykutatást ami

naná, hogy azt hozza ki, hogy ő magasan népszerűbb mint a másik és elhitetni jószándékú naív

emberekkel, hogy ő lesz a demokraták megváltója, neki van egyedül esélye Tarlóssak szemben,

miközben A "fideszes" már tudja, hogy már fényévekre elhúzott tőle is. A cumi vége édes és

sokan beveszik.

csakafidesz? írta...

folytatás:
Innen üzenem asta nevű ügyeletes naívának, hogy 13-án nagyon keserű lesz majd az ébredés.
A sok romantikus álmodozó majd akkor fogja igazán rosszul érezni magát.
Én most megígérem, hogy ha nyer a Bokros, én az életben többet nem írok egyetlen véleményt

sem. Nem a csalódottságom, hanem a tehetségtelenségem okán.

Folytatva a megkezdett gondolatsort a végére Falus helyzete teljesen ellehetetlenült, a

pártcsírák kihátráltak mögüle és ki maradt más, mint a Bokros és még néhányan (a Jobbik, a

libsik,az LMP, Schmuck A, ?)

Aztán jön a reményvesztettség jelszava: - aki demokrata Bokrosra szavaz! Ez majdnem rímel a

rosszemlékű "aki magyar velünk tart" jelszóra.

Igy lehet a óvatlan szavazókat meggyőzni arról, hogy "egy-csak egy legény van talpon a

környéken" és ez az egyetlen hiteles demokrata, akit a mi Századvég nevű intézetünk

esélyesként jelölt meg.
Hát, mi ez ha nem zsarolás, kedves György!

Én is azt mondom amit még rajtam kívül sokan - és higyjétek el hogy ez a vélemény van

többségben - hagyni kell a fenébe ezt a főpolgármesteri cirkuszt, most a kerületekre kell

koncenrálni, hogy legalább a közgyűlésben ne legyen a Fidesznek 2/3-a.

Ez most a lecke és ez nem is olyan kevés!

Aki persze szavaz a főpolgármesterre az feltétlenül Bokrosra szavazzon, mert nála

alkalmasabb jelölt nincs a palettán.

nemóvatos írta...

Csakafidesz?
Miért cirkusz a főpolgármesterre (Bokrosra) szavazás a kerületi legjobb jelöltre szavazás mellett? Minek annyi szó ha a végén egy mondat a lényeg?

hello írta...

Minden konkrét megszemélyesítés nélkül, csak úgy általánosságban jutottam arra a következtetésre, hogy mégiscsak jól van ez a világ berendezve.
Ha ugyanis a hülyeség fájna, olyan folyamatos és fülsiketítő ordítás töltené be a teret kis hazánkban, ami mellett az oroszlánüvöltés egércincogásnak hatna.

Kibic37 írta...


nemóvatos: a számból/klaviatúrámból vetted ki a szót.

asta (10:15): minden szavadat aranyba kéne foglalni! (Tudod, nekem semmi se drága ...)

Anikó írta...

Ami itt megy ellenzéki oldalon az egyszerűen hihetetlen és hiteltelen.
...hellonak üzenem, hogy nekem is, teljesen elegem van az egész kompániából.
Ezeknek eszük ágában nincs leváltani Tarlóst... valaki tudja, hogy miért???
és azt, hogy a jobb sorsra érdemes Falus hogy lett egyszeriben apolitikus??? amikor fel sem építették a kampányát, nem is kampányoltak érte semmit, nehogy má a szegény Faluson akarják elverni a port a saját tesze-tosza, szerencsétlen... szó nincs rá milyen ellenzék ez.
SZÉGYEN.
És most mindenkit arra kérnek, hogy a kerületeknél a szoci jelöltekre szavazzanak ezerrel !!!
És BUDAPEST ? az a kutyáké?
Nem kéne Bokrost támogatni, hogy Tarlós el legyen zavarva?
Fintorognak Bokroson? mert nem baloldali, de ki itt a baloldali, PuPun kívül, tessenek mutatni nekem egy baloldali értéket képviselő akárkit, csak egyetlenegyet, könyörgöm.
Hallja valaki a segélykérő szavaimat???
Van itt még egyáltalán valaki???
Ja, Orbán és a büdös, tolvaj, csaló rezsimje, na az itt van.
Nekünk annyi.

Anikó írta...

Bokrostól is félnek, tartanak fideszék, nem véletlen, hogy mind ráugrott ezerrel, vegyétek már észre ugyanaz a jelenség amit Gyurcsány is kivált belőlük.
Szegény jó Falusról hallottátok egy szavukat is??? nem, síri csönd volt, mert tudták, hogy ez lesz, ami lett is.
Bokros nem baloldali, valóban, de hisz a demokráciában, az EU-ban.
És nem itt van a lényeg valahol???? Most.

Anikó írta...

Jutka azért nem lehet megmagyarázni, mert igazad van, egy beteg elme szavai és semmit nem jelentenek.
A politikai korrektséget Orbán nem ismeri, nem is hallott róla, ő ugyan ebben a büdös életben soha korrekt nem lesz, mert zsigerileg nem tud az lenni... egy maffiózó már hogy lenne politikailag korrekt.
értelmetlen és értelmezhetetlen vele kapcsolatban ez.

Anikó írta...

Asta IX.3o,1o:15, minden szavaddal és megállapításoddal egyetértek.
Ez az igazság amit leírsz.
Nem szabadna Budapestet veszni hagyni !!!!

PuPu írta...

Kedvenc astám, nem gondolnám, hogy siránkozok, tegnap valaki lehordott, hogy hogy merek nevetni ezen a helyzeten, és hogy ki mellett vagyok. ma meg a facén kikaptam, mert vagy be kell állni Bokros mögé, vagy kussolni kell mert különben a választók kedvét szegem.
Namármost akkor induljunk el az alapoktól.
Én nem vagyok pártpropagandista, csak egy egyszerű, egérszürke mezei blogger, aki iparkodik tartani magát a műfaj szabályaihoz, tehát azt írom le, amit adott események, történések kapcsán gondolok.
Ha valakinek ez nem tetszik, akkor javaslom a Pósalaky – módszert.
Természetesen egy írásból mindenki olyan következtetést von le, amilyet akar, meg amire fussa neki, de ha képes vagy leírni egy olyan mondatot, hogy meg akarnám erőszakolni a valóságot, akkor illene hozzátenned azt is, hogy mikor történt a megpocsékolás.
Azt hiszem, hogy amit a Szocialista Pártról írtam, azt egyedül te vagy képes hízelgőnek tekinteni, a poszt meg még csak érintőlegesen sem szólt a Szocialista Párt állapotáról, ez a poszt a jelöltváltásról szólt, ennek kapcsán az egyes pártok megnyilatkozásairól.
A baloldal pedig nem párt, hanem világszemlélet, és ha annak nincs megfelelő pártképviselete, hát az bizony siralmas, merthogy nekik kellene az ország többségének érdekeit képviselni, mellesleg megmagyarázni a sok szerencsétlennek, hogy mikor és hol vezetik félre.
Így hát én azért a hülyék gyülekezetéhez sorolnám magam, nem mint szocialista párttag vagy szavazó, hanem mint PuPu, aki egyébként itt is a maga véleményét képviseli.
Gyurcsány sem ide tartozó téma, és aki benne Istent lát, az is téved, mint ahogy ő is tévedett, nem egyszer, nem kicsit, hanem túl sokszor és nagyon.
Ameddig pedig te abban a közkeletű tévedésben leledzel, hogy ha valaki nem párttag, az valami felsőbbrendű dolog, addig nem is nagyon tudok veled mit kezdeni.
A politika – de még a forradalom is szervezettséget követel, a politikai szervezetek neve pedig párt.
Azt külön köszönöm, hogy lebarmozol, hiába, az úrilány eleganciájának nincs párja – de a t6ény az, hogy nincs baloldali főpolgármester-jelölt az ország egyötödét képező fővárosban.
Mondjuk, a falvakban sincs, de mindegy.
Viszont Bokros győzelme nem rajtam fog múlni, az én véleményem egy a hétmillió választásra jogosult véleményéből.
Falus kompromisszum terméke volt, mint anno például Medgyessy és egyáltalán nem biztos, hogy éles helyzetben Bokros több szavazatot tudott volna összeszedni, mint ő – a puding próbája az, hogy megeszik, ugye.
Hogy Csabi győzött volna?
Nem hiszem, ezért is kötöttek kompromisszumot a pártok, csak menet közben történtek a szocialistáknál személyi változások, az Együtt-PM meg mindig is rühellte Bokrost, ezért eleve nem támogatták.
A DK-nál meg eltelt a két hét, amennyi az aktuális álláspont szavatossági ideje, érthetően improvizálási kényszer forgott fenn.
Jelzem, egyik párt sem kampányolt Bokros ellen.
Idáig.
Én az OGYM-et nem támadtam, igaz, nem is ugráltam az erőd falán, de kívántam sok sikert.
Éppen olyannak tekintem őket, mint téged, úgyhogy hajrá, ne fékezzétek magatokat, a Bokrost támogató nagygyűlésetek megmutatta az összefogásotokban rejlő végtelen erőtöket és mozgósítási potenciálotokat.
És igen, a politika érdekekről szól, csak nem olyan igenegyszerű módon, ahogy te azt elképzeled.
Nem minden politikus korrupt állat, vannak sokan, akik nagyon tisztességesek, és vannak tisztességtelenek is, mint ahogy ez már minden társadalomban lenni szokott.
Amúgy nekem nincs dilemmám, én nem csinálok ebből érzelmi kérdést, csak nézegetem, hogy mi folyik körülöttünk.
Amúgy pedig minden helyhatósági választáson megnő a személyiség jelentősége, azon egyszerű oknál fogva, hogy mindenki ismeri a jelöltet, - ehhez nem kell újra feltalálni a melegvizet.
./.

PuPu írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
PuPu írta...

folytatás:
Ha viszont javasolhatok valamit a régi barátságra való tekintettel: ne húzd fel magad ennyire, mert megüt a guta.
Arra is kérlek, hogy ha legközelebb leírom, hogy a bostoni kéjgázdemizsonos gyilkos túlvilágra segített húsz szűzet, meg egy nemannyira szűzet, akkor abból ne vond le azt a következtetést, hogy én támogatom a tömeggyilkot és gyűlölöm a szüzeket, mert becsapod saját magad, - mint teszed itt - mostmár hetek óta - folyamatosan.
Sajnálatos.
Én lennék egyébként a legboldogabb, ha Bokros legyőzné Tarlóst és tizenhárom demokrata kerületi polgármester is akadna, de erre kevés esélyt látok a dolgom mai állása mellett.
Csak azt tudom javasolni, hogy ne szomorkodj és ne akard a saját véleményed visszahallani tőlem, én nem a magnó szeretnék lenni, hanem tükör…
:O))))

asta írta...

Csakafidesznek

Bár nem ér meg két sort sem, de azért megjegyezném, jó lenne ha olvasás után meg is értenéd mit írtam.

Többieknek: Örülök, hogy egyetértünk, remélem a szavazók is okosabbak lesznek a pártjaiknál és elmennek szavazni... csak akkor van, ha nagyon kicsi is, de van esély a győzelemre.

Azután pedig lesz idő levonni a tanulságokat. Lehet vitatkozni, anyázni meg minden.

Attila írta...

Üdv a Pupu kedvelőknek!

Szeretem olvasni Pupu írásait, ritka amikor nem értek vele egyet. Ez most ilyen. Falus intelligens kultúrember, de szerintem ez nem elég. Sajnálom, hogy palira vették. A politika nem szerepel az angolkisasszonyok órarendjében. Baloldali, demokratikus mivoltomat nem sérti Bokros jelölése, sokkal inkább a fanyalgások. Valahol el kell kezdeni a Fényességes rendszerének a lebontását. Ha azt jobbról teszik, legyen, mert a mai baloldal képtelen erre. Csak kérdezem! Tudott az MSZP produkálni egy határozott, karakán főpolgi jelöltet? Ha Tarlós veszít, akkor pedig nagy harc lesz Bp. és a Vezír között. Bokros pedig Ütésálló. Szavazni Bokrosra fogok, kerületi szinten pedig a baloldali jelöltekre. Abcug Viktor!

Góbé írta...

Érdekes összeesküvés elméletet szőttél Csakafidesz?...

Eszerint Bokros baráti segitséget kapott, az ezek szerint baráti századvégtől, amely ugye köztudottan kormányzati meg fidesz-pénzekkel van folyamatosan kitömve. Tehát a baráti századvég, barátilag kihozta Bokrost a legtámogatottabb ellenzéki jelöltként...

Itt valami sántit !
Azzal tisztában vagyok hogy a fidesz nem egy IQ-bajnok lelőhely, de azért annyira ők sem hülyék hogy magukra húzzák Bokrost, akit lehet nemszeretni, de tisztelni muszály.
Miért akarna bárki is az oroszlánnal megküzdeni, a nyuszika helyett.

Bokros, hála Istennek, a fidesz intelligensebb részéről is jócskán tud elvinni szavazatokat, ugyanis sokan nem birják már ott sem gyomorral orbán gusztustalan nyomulását. Ezt pedig a fideszben is jól tudják.

Abban is tévedsz, hogy amit a Bokros rajongók megvilágosodásáról irsz.

Bokrost ismertem "95-96-tól, Falusról hallottam. Falus csetlett-botlott, nem hozta a várt eredményt.
Értelmes embert ilyenkor - a cél ugyebár a fidesz hegemóniájának a megtörése - nem a párthüsége kell hogy vezérelje, hanem az eredményesség !
Konkrétan ki alkalmas a kitüzött cél megvalósitására. Ha ebben kivetnivalót találsz, megértem akkor, ha a melledre tüzve viseled a párttag-könyvedet.

S végül leggorombábbnak azt tartom, hogy saját kútfőből, információ-hiányosan, Bokrost, minden alap nélkül belengeted valamiféle fidesz által irányitott baloldal-bomlasztó szerepbe.

Néhány gondolat Bokrosról:

1991.-92.-ben a betéti kamatok 25-30% körül mozogtak, a hitelkamat meg 30-40 %-nál járt. Ebből adódóan a az infláció 30 % fölött volt. nem volt hazai befektetés, munkahelyteremtés. ( pedig nagyon kellett volna, akkoriban 1,5 millió munkahely szünt meg. ) Akinek volt pénze betette a bankba 30 %-ra. Nem volt olyan gazdasági tevékenység, mely jobban fialt volna.
A 3%-os kedvezményes hosszúlejáratú lakáshitelt felvitték 15 %-ra, de azt mondták hogy a tőke felét elengedik,
ha vállalom a piaci kamatot.( a 30-40 %-ot.) Nem vállaltam alappal félve a vágtató inflációtól.
Állami alkalmazottként, középosztálybelinek besorolva, - egy fizetés, anyu gyesen, 3 gyerekkel -
1994-re azt láttam, hogy az egy főre jutó jövedelemünk, a létminimum felét
is alig éri el.
1995-ben, Bokros mindkét bajszát legszivesebben letéptem volna. Úgy jött a csomagja, mint akinek a szájáig és a xar, és még hoznak rá 2-3 vödörrel. 1996 vége felé, de főleg 97-re viszont egyértelmüen, saját zsebemen is érezve javult a helyzet, nem csak engem, de az országot is - fenntartható - növekedési pályára állitotta. Ebből az eredményből élt meg a fidesz 2001-ig, majd újra süllyedni kezdtünk. Túl hamar, és túl sokat kezdtek lopni a fiúk, meg is buktak, persze üres kincstárat hagyva maguk után.És még most sem tudom ki az a Kaya Ibrahim, meg a Yoszif Tot...

folyt.köv.




s

Góbé írta...

Bombázzák Bokrost, hogy pártja ellen fordult... ( az MDF történet )
Tessen visszaemlékezni, Bokros a Dávid Ibolya - Herényi vezette MDF-nek volt miniszterelnök, majd EU képviselő-jelöltje.
Mivel orbánc az MDF-et nem tudta a korábbi kisgazdás módszerrel bedarálni, egy, - már a nevét sem tudom a kistakonynak, valami almás, vagy almási lehet - no ezt az ifjú titánt beépitették bomlasztani és poltpéterrel karöltve az utóbbi idők egyik leggusztustalanabb módszerével, a hivatalos szerveket felhasználva lefejezték a pártot.
Bokros ezen új, már fidesz irányitású MDF vezetést, - nagyon helyesen -illegitimnek tartva közölte feléjük, hogy visszautasitja a EU parlamentből való visszahivását. ( mely egyébként ráadássul példa nélküli volt az EU történetében.)
Nem tisztem Bokrost megvédeni, ő ezt meg tudja oldani. Viszont ide aligha jut el, és nem szereteném ha fiatalabb olvasók mindenféle legendák okán hamis s képet kapva, hamis információk alapján itélnének.

Végül hidd el, Bokrosnak van olyan presztizse Európában, hogy sem anyagilag sem morálisan nem szorul valamely magyarországi főhivatal betöltésére. Én meg azt hiszem el neki, hogy amit tesz, azt az ország iránt felelősséget érző magyarként, elkötelezett demokrataként teszi.

asta írta...

Kedves PuPu!

Eszem ágában sincs felhúzni magam, legfeljebb vehemensen vitatkozom.:) A kifakadásom éle nem ellened irányult, hanem a helyzetre, amibe kerültünk a felelőtlen és nagyon hm ...hmm politikusaink miatt.
A helyzet leírása szükséges ahhoz, hogy értsük, hol tartunk és hol tart a mostani baloldalnak nevezett társulat. Nagyon tévedsz, ha azt hiszed, hogy bárkit is istenítenék. Nem vagyok sem Gyurcsány, sem Bokros fun, csak latolgatom, hogy az adott szituációban, ki mire lenne...lehetne, lehetett volna alkalmas. Látom a hibáikat is, de hibátlan ember nincs és minden viszonylagos. Csak az a kérdés, még most a konkrét esetben is, kiben van nagyobb lehetőség egy adott szituációban.

Mivel Bokros a maga személyében ( hagyjuk most a pártját, amely jelentéktelen , ma legalábbis), tehát ő magában is valaki. Eleve őt kellett volna jelölni és nem játszadozni,mint óvodások a homokozóban ( ezt már írtam). Ez annál komolyabb dolog. Ha pedig sikerült sokadszorra is el...bazilikázni, még mindig jobb időben váltani, mint ragaszkodni egy hibás döntéshez. Mindössze ennyi, amit mondani akartam. És az, hogy ez jó jelnek érzem.

Én is csak egy vagyok a szürke és mezei szavazók közül, a véleményem nem sokat számít, de bátorkodtam azt ide leírni.
Veled ellentétben ( mert most így érzem) én nem haragszom rád, azért, mert ebben a kérdésben nem egyezik a véleményünk. Nem téged barmoztalak, hanem azt, aki hülyeségeket hordott össze a világ szégyenére bele a nagy nyílvánosságba.

Mellesleg az a rossz érzésem is van, hogy nem egészen értetted, miről írtam, mert előítéletesen olvasol... bocsi... de ez az úrilányozás kicsit méltatlan volt. Majdnem olyan mint a szőkenőzés...diszkvalifikálás...ami az érvek hiánya..Ez tényleg nem vall rád.

Hát ez van... nem jó, nem örülök, de az eddig leírt véleményemet fenntartom, nem tehetek mást, mert így gondolom.

bubo írta...

„hazudtunk reggel, éjjel, meg este. Nem akarom tovább csinálni. Vagy megcsináljuk, és van hozzá egy emberetek, vagy mással megcsinálni”

Szerintem ez volta az a pont amikor az MSZP nem ismerte fel, hogy akkor ( van hozzá egy emberetek) kijelentés nagyon igaz volt és lehet hogy sokára lesz megint egy alkalmas ember.

„Soha nem fogom a magyar baloldalt bántani. Soha. De csak azért érdemes csinálni, hogy hozzányúljunk a nagy dolgokhoz. Elmagyarázni és majd hosszú bizottságokban ücsörögni és majd új munkabizottságot tartani, aztán majd kideríteni, hogy soha egyetlenegy törvényben nem tudunk megállapodni, mert újra csak azok a kompromisszumok születnek meg, ami lényegében a semmittevés kompromisszuma, hogy fönnmaradjon, ami eddig volt. Mert minden más sérti valakinek az érdekét. Ahhoz másik madám kell.”

„Az nem reform, hogy a többiek változzanak meg. Az nem reform, hogy egyébként kiállunk és mondjuk a népnek a mantrát. Az a reform, hogy hajlandóak vagyunk mi is egy sor ponton átértékelni mindazt, amit eddig gondoltunk és tettünk”.

„az a nagy gond, hogy azoknak adjuk az ingyenes állami oktatás, kérem szépen, akik a legjobb családokból jönnek. Hát ehhez képest nem az a botrány, hogy ki kell fizetni 3 százalékonként. Ha van társadalmi botrány, akkor az, hogy a felső tízezer termeli magát újra közpénzen. Mi meg ezt nem merjük kimondani, és be vagyunk szarva,”

„Megjavult az egészségügyi rendszer, fiam? Mondom: egy lószart, mama. Az az igazság, hogy fölismerik a nevedet. Ez botrány.”

„nem azért kell politikusnak lenni, mert ebből olyan kurva jól meg lehet élni. Mert már elfelejtettük, hogy milyen autófényezőnek lenni”.

Gondolom ez a mondat volt amivel se az MSZP se a Fidesz emberei nem értetek egyet.

„nem fogok játszani semmilyen játszmát sem így, sem így. Tesszük a dolgunkat. Amíg nagy tempóval lehet menni előre, addig megyünk. Ha nem lehet menni, és elmagyarázzátok, hogy igen, de… Ahhoz énszerintem én nem köllök. Ahhoz más kell”

Most az „ esély az esélyre” (változásra) az Bokros.

„Szerintem a Napnál is világosabb, hogy az önkény és demokrácia küzdelmében a demokratáknak össze kell fogniuk. Mit számít, hogy ki mennyire vörösen baloldali, liberális vagy éppen konzervatív? Amikor Bokrost támogatjuk, akkor nem az a kérdés, hogy feladjuk-e baloldaliságunkat, hanem az, hogy teljesítjük-e demokratáktól elvárható kötelességünket”

asta írta...

Góbénak:

Helyes! Az MDF története, a bukása elég szégyenletes és az utózögéi máig hatnak. Helyette jött az LMP, amely viszont jól tölti be az őfelsége ellenzéke szerepet.

Megjegyzem, a Fidesznek már csak két hete maradt Bokros leamortizálására...késésben vannak, hát most gőzerővel nekiláttak... meglátjuk mire mennek együtt a fanyalgókkal és ellendrukkerekkel.

Elég tehetségesen szokták intézni... mint tudjuk és láttuk.

csakafidesz? írta...

T.nemóvatos!
T.kibic37!

nemóvatos (14:39)-kor az én hozzászólásomhoz hozzászólva ezt írja: - "Minek annyi szó, ha a végén egy mondat a lényeg!"

kibic37 hsz-ében ezt az idézőjeles mondatot megerősítette.

A sok szó nem ez ellen a bizonyos egyetlen mondat ellen szól.
A embernek bárhova is szavaz, nem haszontalan az összefüggéseket is látni.
Nem jellemes dolog valakit alkalmatlannak mondani, ha lehetősége sincs megmérettetnie magát.
Majnem felelőtlenség esélyesnek nevezni olyant, aki a múltban egy párt arcaként egyszer már megjelent és akivel együtt maga a párt is eltünt a süllyesztőbe.
Furcsa a királycsináló szerepében tündökölni egy olyan embernek, akit csak néhány tucatnyian követnek hétről hétre. Mikor lesz ebből 2,5 millió ember? - kérdezem félve. És ők szervezik Bokros most már másfél hétre zsugorodó kampányát.

Tehát annak a bizonyos egyetlen mondatnak - ami a lényeg - a dolgok mai állása szerint nincs semmi realitása.

csakafidesz? írta...

T. Góbé!
Olvass visszafelé egy kicsit és rájössz a dolog lényegére.
Egyetlen gondolatsorból ne vionj le végső következtetést.

Hidd el, tudom, hogy mit beszélek.
Egyébként szavazzatok Bokrosra!

Annyit tennék csak hozzá, hogy Tarlós marad a főpolgármester.

Jó olvasást!

Góbé írta...

Asta ! Finoman fogalmaztál. Azok az utózöngék azt jelentik, hogy 5 éve büntetőeljárás alatt állnak, igy sem Dávid, sem Herényi nem választható! Láda pezsgőm van rá, hogy még öt évre elhúzzák a bcs.hiányos, felmentő itéletet.

Bokrost nem féltem, (remélem hogy) nem hagyott komoly támadási felületet, az intrikákat, hazugságokat meg lefújja magáról. A hirtv-szerelmeseknek persze mondhat bárki bármit, de az egy külön faj.

Góbé írta...

T csakafidesz !

Akármerről olvasom, nekem nem jön ki, hogy Bokros, akár tudtával, akár tudta nélkül a fidesz trójai falova lenne a dem.oldal bomlasztása céljából. Inkább az ellenkezője...
Meg kell nézni a hirtv-t. Falus dr.-ra egy rossz szavuk nem volt, hogy Bokros lépett előre rendesen beindultak. Ezt jó jelnek vélem...
Ha te másképp látod, elfogadom, de nem teszem magamévá. Azt mondta valaki valahol, valamikor, hogy ez a demokrácia.

Kibic37 írta...


csakafidesz?-nek

"Tehát annak a bizonyos egyetlen mondatnak - ami a lényeg - a dolgok mai állása szerint nincs semmi realitása."

Az összes többi variációnak - Tarlóst leszámítva - még annyi sincs. Szvsz.

Kibic37 írta...


Kedves csakafidesz?!

Próbálom megfejteni a mondanivalód lényegét, próbálom egyetlen vektorba koncentrálni amit írsz, és próbálom meghatározni ennek a vektornak az irányát. Bevallom, nem igazán megy.
Arról akarsz meggyőzni minket, hogy Bokrosnak semmi esélye Tarlóssal szemben? Lehet, de a többi jelöltnek - Falust is beleértve - még annyi sincs. Vagy arról akarsz meggyőzni, hogy inkább szavazzunk Tarlósra?
Különben nem értem, hogy miért támadod olyan vehemenciával a teljesen esélytelennek beállított Bokrost? Hidd el senki nem várja tőle, hogy ő fogja megváltani a világot.

csakafidesz? írta...

T. Kibic37!

Hogy miért támadom? Nem támadom csak nem értem azt a nagy felhajtást, ami körülötte kialakult.

Lehet összeesküvéselméletről beszélni, de a tények makacs dolgok.

Csupa miért az egész történet.
- Miért zárkózott el az un baloldali pártok támogatásától? Lehetett volna ő a négypárti jelölt!
- Miért indult egyedül, amikor tudva-tudta, hogy nem áll mögötte párt. Nincs pénze, kampánycsapata, ifrastruktúrája stb. Ő már akkor tudott valamit amikor mi még csak nem is sejtettünk semmit?
- Miért dobta be olyan hirtelen magát, amikor köztudott lett, hogy ki indul a baloldali demokraták támogatásával?
- A Századvég miért tartotta fontosnak megmérni a Bokros és Kutas közötti erőviszonyokat?
- Miután az eredmény köztudottá vált, miért indult be a "civil" kampány Kutas ellen?
- Miért van az, hogy most a demokratikus baloldalnak egyáltalán nincs főpolgármester jelöltje? Ez nem csak az ő szégyenük!

Arról senkit sem akarok meggyőzni, hogy kire szavazzon. Ha jólesik szavazzon Bokrosra vagy akárki másra ugyanis OV-t ma még lehetetlen legyőzni!

Az ő csapata ehhez túlontúl fegyelmezett, a mienk pedig szétszórt és fegyelmezetlen.

Ennyit a tényekről!
Egyébként a "gazdát" is kérdezheted, neki is kb. ez a véleménye.

hello írta...

Bocs, csakafidesz, ki az a Kutas?

csakafidesz? írta...

Bocs elírtam.
Helyesen dr Falus!

Csak az téved, aki dolgozik!

civilhuszár írta...

Kérem szépen, Bokros lajos Kálmán Olgánál is elmondotta, hogy koalíciós kényszer van, Orbán leváltásához.
Szerintem itt az idő, havas szavával élve, hogy egyeseknek orrbefogással is Bokrosra kell szavazni, mert így alakulhat ki egy több pártból megerősödött kormányváltó vegyes koalíció, amire van sikeres európai példa.
Nem kell nekünk két barom oldal ami egymás kinyírására szakosodott miközben az ország belerokkan.

hello írta...

Többrendbeli szócsata zajlott itt ma Bokros esélyéről. Abban nem volt azonban vita, hogy egységes ellenzéki támogatásra van, volna szükség.
Ám ezt olvasom:

"Nem tervezi a visszalépést a liberálisok főppolgármester jelöltje - 19:12

Nem tervezi a visszalépést Bodnár Zoltán, a liberálisok főpolgármester jelöltje. A Klubrádió, Szavad sáv című műsorában úgy fogalmazott, alternatívát akarnak nyújtani a fővárosiaknak."

Csak úgy magam elé, morfondírozom rajta megint csak: mire volt jó, mi a jófenéért vitték be a hátukon Fodort a parlamentbe?
Kevésnek találták az amúgy is ott lévő ellenfeleiket?
Hihetetlen, hogy ennyire nem látták, mi lesz ennek a folytatása.

Próbálok logikát találni, pedig jól ismerem a közmondást, hogy "ahol nincs, ott ne keress"!

Ottilia Marton írta...

http://www.atv.hu/videok/video-20140930-kunhalmi-agnes-eb
nem volt ez kicsi bátorság Kunhalmitól --de időt sokat nem jósolok Neki--úgy jár , mint a többi , aki az mszp-ben világosan látott valamit.

Karácsony Gergely(ék) másodszor hibáztak óriásat--Miskolc esetében és most! Ez már nem hiba ez bűn volt a sok jószándékú emberrel szemben!

és bebizonyosodott, hogy ezt a választást hagyni kellett volna a csudába--és felhasználni erőfelmérésre--és az építkezés kezdetére. Most még az se lesz---de legalább van bűnbak!