Lenyomjuk a székelyeket, fogy a magyar évről évre, egyre nagyobb ütemben.
Az idei év első negyedében negyvenkilencezer ember halt meg, és ez mintegy ötezer ötszázzal több, mint az előző év azonos időszakában elhalálozottak száma.
Egy kisebb falu...
A KSH szerint az influenzajárvány a kiváltó ok, de a szakemberek szerint ez nem valós magyarázat a trendre, mely igen baljós jövőt vetíthet elénk, ha nem sikerül valahogy megállítani a folyamatot.
Már látom lelki szemeimmel, amint szeretett miniszterelnökünk áll a kerítés mellett és promincli-cukorkával csalogatja befelé a migránsokat, akik nem átallanak vonakodni a szeretetteljes invitálástól.
Azt is mondják a szakemberek, hogy meg kellene vizsgálni a kiváltó okokat, ami nagy igazság, habár rengeteg pénzt és fáradságot meg lehet spórolni, ha körülnézünk a világban.
Azt gondolom, két oka van ennek a helyzetnek.
Az egyik a lakosság egészségügyi ellátásának romlása, mely a születéskor várható élettartamot erőteljesen csökkenti, míg a másik az ország általános állapota.
Az egészségügyi várólistákról, a finanszírozás elégtelenségéről beszélni is felesleges, már mindenkinek a könyökén jönnek ki a magyarázkodások, tenni meg nem tesz ellene senki.
A kormány visszafelé mutogat, de mindenki szívesen elfogadná a 2006-os állapotokat, akkor még volt itthon orvos is, ma meg már alig.
Hiányzik rengeteg körzeti orvos, vagy nevezd, ahogy akarod, a lényeg, hogy az alapellátás a halálán van.
A még dolgozó orvosok zöme öreg, a fiataloknak eszük ágában sincs elmenni Bivalytosznádra egy szakvizsga után, inkább elmennek a lenyugvó nap irányába, normális körülmények közé, pénzért dolgozni.
Ha valahol, hát az egészségügyben döntő szerepe van a múló időnek, hiszen akit ma még sikeresen gyógyítani tudnának, azt három hónap múlva már legfeljebb fájdalomcsillapítóval láthatják el.
A betegtársadalom kettészakadt, van, aki meg tudja magának venni a megfelelő egészségügyi ellátást, de a társadalom több, mint fele erre képtelen, nincsenek megtakarításai, nincs miből fedezni saját gyógyíttatása költségeit.
A Gyurcsány-kormány próbálta a kérdést kezelni, a Fidesz szétverte a kezdeményezést, és ingyenes gészségügyről hazudozott, a már akkor sem túl okos magyarember meg bedőlt a populizmusnak, mely a kétfarkúak ingyensörével vetekedett.
A várólista tulajdonképpen egy rövidítés, a halálra váró lista rövidítése.
A kórházak még a mai, igen gyenge kapacitásukat se tudják kihasználni, hiszen ha elfogy az adott hónapra kiutalt pénz, akkor a kórház alacsony fordulatszámon várja a következő hónapot.
Az alapellátásban sem rózsás a helyzet, ma már a parszolvencia sem segít, hiszen mi várható egy baranyai zsákfaluban, ahol nincs munkalehetőség, nincs kereset, nincs háztáji, nincs már nyugdíj se nagyon, csak nyomor van, meg közmunkának nevezett szemfényvesztés.
A Budapesten élő embereknek ritkán van fogalma arról, hogy milyen mélységei vannak a nyomornak, ebből kifolyólag igen hamar alkot elhamarkodott véleményt az ország állapotáról - persze előbb-utóbb hozzá is elér majd a szép új világ...
Nem szabad elfeledkezni a gyerekekről sem, akik nem kapják meg azokat a szervezetüknek fontos táplálékokat, melyek szükségesek lennének a normális fejlődéshez.
A társadalom egyre betegebb, a gyerekek egyre butábbak lesznek, most éljük fel éppen azt, ami a Kádár-korból még a lábas alján, ha odakozmálva is, de megmaradt.
Ha valaki nem érti, hogy miről van szó, gondoljon a cigányok helyzetére, akik ab ovo vagy tíz évvel kevesebbet élnek a társadalmi átlaghoz képest, mert az életszínvonaluk és az életmódjuk miatt sokkal több a beteg közöttük.
Ez vár a többségi társadalom alsó rétegeire is, nem libasült...
És ha lehet, akkor most ne szórakoztasson senki azzal, hogy az emberek kocsmába hordják a pénzüket, mert sok helyen már a kocsma is bezárt fizetőképes kereslet híján, és bolt sincs, csak nyomor és uzsora van.
Másik halálozási ok a létbizonytalanságból, a munkanélküliségből és kiszolgáltatottságból adódó frusztráció, mely megmérgezi a lelket, elemészti a testet és rengeteg betegséget okoz, mellyel aztán nincs aki megbirkózzon.
Az életminőség és az egészségügyi állapot között szoros összefüggés van.
Ha valaki emberhez méltó, nyugodt életet tud élni, akkor sokáig fog élni, ha azt látja, hogy már az unokái is nyomorognak, ő meg nem tud rajtuk segíteni, abba bizony bele tud halni az ember.
A rendszerváltás után volt egy időszak, amikor a felszámolt üzemek, bányák dolgozói hullottak, mint a legyek, mert képtelenek voltak feldolgozni feleslegességük és haszontalanságuk tudatát.
Ma már milliók élik meg ezt, a jövőtlenséget, a tehetetlenséget, a feleslegességet, ez pedig egyenes út a halálba.
Nem véletlen, hogy nem mindenhol a GDP a legfontosabb mérőszám, hanem a boldogság-index, az emberek elégedettségének szintje - saját életükkel.
Na, ezt nálunk talán jobb nem is mérni...
Ha egyszer ezeket elzavarja végre valaki, akkor rengeteg lesz a tennivaló, és ha lesz esze a következő politikusi generációnak, akkor először ezekkel a problémákkal fog foglalkozni, a többi ráér...
Szóval, nem kutatni kellene a halálozások számának megugrását előidéző okokat, hanem orvosolni kellene, de gyorsan, mert minden késlekedés ezrekkel és ezrekkel fog végezni.
Miért van az, hogy nem tudok optimista lenni?
:O)))
12 megjegyzés:
Ugye mint okos felderitős határőrtiszt nem gondolod,hogy a drogos Juhi,a bolond Szèl Berni ,meg a buta Botka a féleszű Ferivel képes megoldani a felvetett jelenséget?
Most képzeld, ők a demokrata oldal krémje, színe-virága - miket mondhatnak az emberek akkor rólad, a hátad mögött?...
:O)))
Szerintem bátran vonhatunk párhuzamot nerrileg, a klasszikussá vált Lánczi féle korrupció-értelmezés, - Ami korrupciónak tünik az valójában a a fidesz legfőbb politikája.. - és az egészségügy/oktatás jobb ügyhöz méltó buzgalommal történő szitemetikus, következetes lerohasztása között.
Hogy is mondta a fidesz vátesz-közgazdásza(?) Bogár úr(?! jajj): Kis hazánk legfeljebb 4-5 milliót tud elfogadható szinten eltartani, ezért a maradékot nehogy az út szélén nem hagyhatjuk, be kell rugdosni őket az árokba.
Ezt példás igyekezettel meg is teszik. Ugyan min is csodálkozunk...?
Azért nem vagy optimista Pupu, mert realista vagy. Az egészségügyből 400 mrd-ot vontak ki (a működtetésből, a haveri beruházások nem tartoznak ebbe a körbe)és 200 mrd-ot raknak nagy habveréssel vissza. Azaz még mindig hiányzik 200 mrd - 2009-hez képest. Pedig akkor válság volt...
De azt azért halkan hozzá kell tenni, hogy a halálozások növekedése természetes okból is benne van a pakliban: most érnek haldokló korba a Ratkós gyerekek, akik kiugró ágat képeztek a korfán.
Azaz tényleg kutatni kellene legalább a férfi-női és kormegoszlást a halálozásoknál.
Az egészségügy lerohasztása is összefüggésben állhat a várható irdatlan nyugdíjba vonuló tömeggel: a kasszát minden nyugdíj előtti-körüli elhullás támogatja. Azaz nem a hozzáértés hiánya miatt csökken az egészségügyre fordított pénz, hanem a gazdasági hozadéka miatt.
Névtelennek 6.06
Bolond likból bolond szél fú !
Ha hallgattál volna,bölcs maradtál volna /Bár ez a te esetedben távolról sem biztos/
Hmmm...felsoroltak HELYETT Balog tiszteletes lett az eü. felelőse. Gondolom a teológián elnézték neki azt, hogy még számolni sem tud...
Szervusztok, jó napot !
Hmmm... felsoroltak HELYETT Balog tiszteletes lett az eü. felelőse.
Gondolom a teológián elnézték neki, hogy számolni nem tud. ( lehet, hogy imádkozni sem, mert a következő ciklusban- ha nyernek - rájuk omlik az egész trágyadomb)
Szervusztok, jó napot !
"Hiányzik rengeteg körzeti orvos, vagy nevezd, ahogy akarod, a lényeg, hogy az alapellátás a halálán van.
A még dolgozó orvosok zöme öreg, a fiataloknak eszük ágában sincs elmenni Bivalytosznádra egy szakvizsga után, inkább elmennek a lenyugvó nap irányába, normális körülmények közé, pénzért dolgozni."- Az "átkosban" a falusi gyerek ha orvosi pályát választott,(mert választhatott, és ha esze volt ingyen sőt ösztöndíjjal el is végezhette az egyetemet, )szívesen visszament a saját falujába, vagy valamelyik közeli faluba, mert a tsz parasztság relatív "gazdagsága" jó megélhetési lehetőséget, a családi rokoni kapcsolatok, a közeli város kulturális kínálata meg élhető emberi viszonylatokat kínált számára. Ma egyre kisebb a lehetősége van egy falusi fiatalnak az egyetemre kerülésnek, a helyi viszonyok meg... Így nem csoda, ha fogy az itthon maradni és elhívatottságból gyógyítani akaró fiatal orvosok száma!
Múlt héten meghalt egy rokonom.
Kórházban, orvosok keze között, szívkatéterezés közben érte a halál.
Orvosában bízva, "csak egy vizsgálatra" saját lábán ment reggel férje kíséretében a kórházba.
A műtőből már holtan tolta ki az asszisztens.
Az orvos megmagyarázta a műtő előtt várakozó férjnek, mi történt vizsgálat közben. Szétdurrant egy ér, aminek következményeként a szívet elöntötte a vér. Hiába szívták le, nem tudták újraéleszteni a feleségét.
Ötven éves együttlétnek lett vége hirtelen, a Papa egyedül maradt. A csapást már nem tudja kiheverni, bizonytalanul, rémülten áll a világban, mintha az egyik lábát vesztette volna el.
Ebben a lelkiállapotban szóba se jöhet, hogy kivizsgáltassa, mi vezetett a rutinvizsgálat közben beállt halálhoz.
Az eset nem vált a kórházi műhibák statisztikai adatainak részévé, ahogy a legtöbb hasonló esetnek se marad nyoma. Mert a hozzátartozók fájdalma nagyobb annál, hogy az okok kutatásával foglalkozzanak. "Már úgyse hozhatjuk vissza", - mondják csendes beletörődéssel.
Góbé!Az a helyzet,hogy tényleg, ez nem korrupció,hanem a Párt (a néhai fiatal demokraták) politikája. Amiben az a félelmetes,hogy a Párt feje megmondta előre - csak nem hitték el neki. 15 éve mondta: erős nemzeti burzsoáziát kell teremteni, ha kell, protekcionista alapon. Mit gondoltatok? Hogy a "nemzeti burzsoázia" majd nem a szegényebb többség vérén hízik? Húsz évébe telt, amíg elérte az "egy a tábor egy a zászló"-t az ő oldalán. Nézzétek meg, hány párttal koalícióban nyert 1998-ban? Legalább 6 párt volt azon az oldalon, listán mégsem tudták lenyomni a szocialistákat. 8 év alatt ledarálta az összes pártot az ő oldalán: FKGP, MDF, NDF, KDNP: rémlik?
"Egyszer kell nyernünk, de nagyon"- megtörtént - hála a népemlékezet véges voltának. Így nekiláthatott a demokrácia felszámolásának. Szépen halad: a demokráciát ugyanis csak öntudatos, a közélet kérdéseiben aktívan résztvevő polgárok (munkások, parasztok, értelmiségiek) védhetik meg. Akár a saját populistáik ellenében is.
Egyetlen riválisával nem sikerült - eddig - leszámolnia: a jobbikkal. A liberálisabb, polgári értékeket hirdető ellenzékre szüksége van: ők a fedőszervei a közösségi pénzek lenyúlásához. Mégsem bojkottálhat az ellenzék: az csak akkor hatékony, ha teljes a bojkott. Márpedig még mindig van - szerintem indokolatlan - hit abban, hogy a Párt visszariad a diktatúra után a terrortól is. Nem fog, mert nem tud. Rajtunk múlik, mikor és hogyan állítjuk meg.
Neki elég 2 millió szavazó: az bőven megvan.
Üdv Talalom!
A fő probléma, hogy az a bizonyos "erős nemzetthy burzsoázia" létrehozása nem sikerült. Nem is ez volt a szándék, merthogy ez csupán szólamok, - a mi beetetésünk -szintjén szólt.
Ugyan miféle tőkés az, aki az ingyen megkapott EU forrásokból, a megszerzett értéktöbbletet nem bővitésre, fejlesztésre, innovációra foggatja vissza, ellenben osztalékként kiveszi és feléli / viszaszolgáltatja a hasznot az őt megbizónak... Valós, piaci, nemzetközi szinten sohasem méretett meg, szerencséjére...
A mi kis kotonszökevényünk az országot, mondhatnám a nemmzetthet a saját hitbizományaként kezelve pőrére fosztja, mire a fél ország tapsikolva hozsannázik neki.
Anno Kertész Ákos túlontúl visszafogott és toleráns volt, mikor a "magyart" alattvaló jellemként definiálta. Ettől durvább, súlyosabb a helyzet.
Kekec
Nincsenek nyugdíjba vonuló várható tömegek,mert az említett Ratkó korszakosak jó része már nyugdíjas, vagy meghalt!Évek óta az a trend , hogy csökken az öregségi nyugdíjasok száma 10-20 ezerrel!És nem növekszik!
Megjegyzés küldése