2017. november 18., szombat

KELL EGY ARC

Sajnos, kissé lassú magyarember, de legalább nem egy kapkodó idegbolond.
Ahogy haladunk a választás felé, egyre többen látják be, hogy a választási rendszer miatt csak akkor lehet világgá (Azerbajdzsán...) hajtani Pocakot, ha minden ellenzéki erő összefog, beleértve a Jobbikot is, de ez esetben akár kétharmadra is szert lehet tenni.

Ehhez az kell, hogy minden választókörzetben egyetlen jelölt álljon szembe a mameluk-sereggel, és az összes ellenzéki rá adja a szavazatát.
Persze, jó lenne még egy közös ernyőszervezet is, hogy el lehessen hozni a listás szavazatokat is, aztán egy program, mely nem a pártok saját programja, hanem a demokrácia helyreállításához szükséges azonnali intézkedéseket tartalmazza.
És hát kellene egy arc, mely meg tudná jeleníteni az összes demokratát, aki képes lenne világosan és tisztán beszélni, aki nem riadna vissza attól, hogy őszintén kell beszélnie a társadalommal, akiről elhinné a társadalom, hogy tisztességes és okos.
Nem lenne könnyű dolga a saját pecsenyéjüket sütögető pártpolitikusok között, de nem is lenne a helyzete reménytelen, hiszen a társadalom érzékelhetően egy pártok felett álló személyt szeretne támogatni, ilyet kellene találni.
Nem elég, hogy új arc legyen, de legyen épeszű is, ha lehet, bolond már vaan a készleten. 



Azt mondják a pártok, hogy ráérünk még ezzel, meg, hogy a Fidesz azonnal szétcincálná a jelöltet, jönne a karaktergyilkosság, és ez persze igaz is.
De hát mi van akkor, ha valakinek olyan a karaktere, hogy nem lehet öt perc alatt szétszedni, mert nem egy harácsoló tolvaj, hanem egy higgadt szakember, akinek nevéhez nem tapadnak sem politikailag, sem bűnügyileg értékelhető szélsőségek?
Ha olyan ember, akiről elhiszi a baloldali szavazó, hogy az átlagember értékeit nem ellopni akarja, hanem képviselni, akiről elhiszi a Jobbik szavazója is, hogy rendet és közbiztonságot akar, és nem csak a gazdagok vagyonát akarja védeni, de Mari néni libáját is?
A magyar ellenzéki politika ma ott tart, mint az ominózus cigányviccben a pöcegödörbe esett purdé szülei, akik elnézegették csemetéjüket és feltették a kérdést: megmosdassuk, vagy csináljunk másikat?
A jelenlegi pártvezetői garnitúrát elnézegetve a második variáns tűnik gazdaságosabbnak, ezért hát inkább a szakemberek között kellene keresgélni, mint a politikusok között, merthogy ott tartunk, hogy a régi mondást - katona, pap, oda megy, ahol kap - bátran ki lehet egészíteni a politikussal, aki oda megy, ahol lopni és hazudni virtus.
Persze ez tömény demagógia, de hát mit tegyünk, a nép már csak ilyen - nem a TGM és társai féle cizellált gondolatokra vevő, hanem az ilyen sarkított gondolatokra, axiómaként kezelve ezeket.



Leszenek, aki azt mondják, hogy inkább a fiatalokat kellene lehetőséghez juttatni, és ezzel a Momentumra utalnak, akik indulhatnának akár az LMP tartalékcsapataként is, hiszen ugyanazt a célt szolgálják - el akarják vonni a demokrata szavazók egy részét, főként a fiatalokat az ellenzéki összefogástól, de ezzel persze Pocak érdekeit szolgálják, lett légyen bárki is a nagypapájuk - jelzem szégyen ez valahol...
De őszintén: mit lehet várni egy olyan párttól, amelyik Pintér Sándorral levelez a UPC ügyében, merthogy a magántulajdonú tartalomszolgáltató kíínálatábaba felvette a Russia Today (RT) orosz televízió műsorát?
Talán meg kellene próbálni elektronikus zajokkal zavarni a műsort, mint hajdan a Szabad Európa Rádiót, vagy az Amerika Hangját?
Ugyan már - ezek demokraták?

Akik korlátozni akarnak abban, hogy megismerhessem a világ egyik vezető hatalmának álláspontját a világpolitika kérdéseiben?
Nevetséges, ezek semmivel sem jobbak Orbánnál, akinek nem a szocializmussal volt baja, hanem csak annak felső szintű képviselőivel, merthogy alapszervezeti szinten a kedves apuka képviselte a rendszert...

Ugye, milyen szánalmas?


Hogy ne tegyem ki magam annak, hogy azt mondja valaki, hogy nem mondok neveket, hát tessék: el tudom képzelni a politika élvonalában Magyar György jogászt, Marosán György közgazdászt, Király Júlia közgazdászt, Dávid Ferencet, a VOSZ főtitkárát és még sok más szakembert, bizonyára van minden pártnak a tarsolyában olyan embere, aki nem annyira pártpolitikus, de megkérdőjelezhetetélenül tisztességes ember.
Olyan valakinek kell lenni, aki bátor, mert itt az első perctől kezdve kemény intézkedéseket kell hozni, vagyonokat kell zárolni, személycseréket kell végrehajtani, vádat emelni, ezt pedig nem lehet tesze-tosza módon tenni, csak eltökélten előre tervezetten és határozottan.

Ezer és ezer szakember kellene a Fidesz által elfoglalt posztokra, az ügyészségre, a Nemzeti Bankba, a Rendőrség, a Honvédség vezető posztjaira, a közigazgatás kulcspozícióiba - persze ehhez parlamenti többség és szilárd politikai háttér kell.
Ha valaki miniszterelnök-jelölti tisztséget vállal, akkor annak szerződést kell kötnie a pártokkal, melyben rögzítenie kell a kormányprogramot, és a támogatás esetleges megvonása után járó kemény szankciókat, beleértve a pártvezetők felelősségét - magánvagyonukkal is.

Tudomásul kell venni: nem Fodor Gábor, mégcsak nem is Szél Bernadett fogja megbuktatni Orbánt. Utóbbi hölgy egyébként is engem leginkább Münchausen báróra emlékeztet, aki saját hajánál fogva húzta ki magát a sárból - ő is saját magát emelte meg azzal, hogy miniszterelnök-jelöltnek minősítette magát, mintha nem ismerné az alapvető számtani műveleteket.
Nem egyszerű a ma politikai helyzet, de ahogy elindul egy mozgalom, ahogy arca lesz, azonnal tisztul a kép.



Pató Pál magyarember számára rokonszenves figura, hiszen a döntés majdnem mindig kényelmetlen elfoglaltság, de talán be lehet látni, hogy elkerülhetetlen - még mielőtt kívül találjuk magunkat az Unión.
Kell egy csapat.

De Minarik nélkül soha nem lesz...


:O)))

45 megjegyzés:

Joebacsi írta...

Azért óvatosan megjegyezném,hogy a felsorolt nevekből 2 nagyon könnyen hitelteleníthető. Király J és Dávid F aktív részese volt a "trükkök százainak". Én a fidesz helyében elővenném a 2006 tavaszi pártkelte adásokat, amikor a kampányban naponta jártak be, és magyarázták, hogy milyen fantasztikus allapotban van a költségvetés...

PuPu írta...

Joebácsi, ez hülyeség, Dávid Ferenc nem viselt állami tisztséget, Király Júlia pedig az MNB alelnöke volt, és a bank nevében nem ő nyilatkozott.
Ellenben emlékszem egy ellenzéki figurára, aki 2010-ben 14. havi nyugdíjat ígért...

:O)))

Joebacsi írta...

Na most meg te terelsz! :)
Sehol se írtam az akkori munkájukról, ahogy azt se írtam, hogy az MNB nevében nyilatkozott. Ettől még tény hogy gazdasági témákban csak ők szólalhattak meg a pártkeltében (nem csak ők ketten, hanem az a kb 10 "szakértő", akik azóta is a fő megmondóemberek: Kéri, Petschnig, Lengyel, Dávid, Király, Vértes), és ők mosták tisztára szennyest.

A 14 havi nem 2006ban volt?

Joebacsi írta...

De annyiban igazat adok neked, és osztom a véleményed, hogy a jelenlegi kínálatnál például DF valószínűleg tényleg jobb lenne

nemóvatos írta...

Nos ha 106-27 egyéni választókörzetbe jutna egy-egy "mellártamás" továbbá figyelembe vennénk Gyurcsány
https://mno.hu/belfold/gyurcsany-ferenc-kesz-lenne-kiegyezni-a-jobbikkal-is-2428390

és Heller Ágnes
https://mno.hu/belfold/heller-agnes-a-jobbik-multja-helyett-a-jelenben-betoltott-szerepe-lenyeges-2428310
Jobbikkal kapcsolatos nyilatkozatát

valamint komolyan lehetne venni Vona SPINOZA-beli szereplését Rangos Katalinnal
https://www.youtube.com/watch?v=ifJdWpv3Fvc&feature=youtu.be

nem a mi fejünk fájna hanem az Orbáné. (meg azoké akik ezek után is egyedüli kormányváltást ígérgetnek)
De az is lehet, hogy sejthet valamit és azért pörgeti fel a lopógépet.

góbé írta...


Csodálom az optimizmusodat PuPu. Az elmult 6-8 hónap, de különösen a 6-7 év tanulsága alapján ezek, - a zemeszpétől a dékán át a zelempéig - Jézus Krisztusban is csak kivetnivalót találnának s remekül elmagyaráznák hogy miért is alkalmatlan jelölt.
Nálam legalábbis az jött le, hogy mindössze pártjaikat de főleg önmagukat képviselik. Engem biztosan nem.

talalom írta...

Jaj Pupu! Volt egyszer egy írásod - sajnos nem emlékszem pontosan mikor, mert idehoznám a linket. Abban nagyon világosan, néhány mondatban összefoglaltad, mi is az a demokrácia. Az elsőre emlékszem:magam is évek óta hajtogatom: a demokrácia nem az, amikor nekem van igazam.
A másik tévképzet, hogy egy "jó szakember" majd kihúzná a "népet" a bajból. Ez a "nép" is jó: milyen népet, azt a két és félmilliót, aki szentül meg van győződve arról, hogy Nagy Vezére nélkül nemzethalál lenne?
Aztán. Milyen szakmában szakember? Bokros eszméletlenül jó a pénzügyi rendszerek makrofolyamataiban - de nem bíznám rá a kényszervállalkozásom vezetését sem. Empatikus, szociálisan érzékeny ember - de a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésének esélyét szinte kizárólag az állami támogatásokban, segélyekben látja - ezzel egyébként nincs egyedül.
Dávid Ferenc? Biztos rendes ember - talán rendes magyar vállalkozó is, aki legalább 8 órára bejelenti a 12 órában dolgoztatott alkalmazottját. De úgy véli, hogy akkor lehet magyarvállalkozás sikeres, ha csökkentik az adót, és nem adnak lovat a melósok alá. Naná, ez a dolga,- de nemhogy miniszternek,az érdekegyeztetési fórum vezetőjének sem tenném meg.
Politikusnak ennél több kell/ene.
És nagyon-nagyon bocsi mindenkitől: tőlünk is elvárható lenne, - ha már lelkesen szétvertünk egy egypártrendszert, legalább ne dőljünk be minden krakélernek.Vegyük számításba: olyan nincs, hogy egy döntés mindenkinek, "a népnek", csak előnyös. Az előnyök és hátrányok kényes egyensúlyát fenntartani: ez a politikus dolga. Ebben pedig meghatározó, hogy mit gondol a világról. Na, ezt kellene megtudnunk - kikövetelnünk a voksainkra pályázó pártoktól, hogy választhassunk, ne csak szavazzunk.

andrikó írta...

Pupu, elemzésed kitűnő, megfogalmazása a Tőled megszokottan olvasmányos. A probléma egy "pártokon felülálló szakemberrel" az, hogy a feladatokhoz egy reneszánsz szakemberre lenne szükség - olyan sokrétű a helyrehozatali feladat. A politikusok közül szakmailag talán csak Bokros Lajos fogalmazta meg, hogy II. Rákosi Mátyás leváltása után bármiféle formáció egyetlen ügyben tudna teljes mellbevetésben együttműködni: a nagytakarításban, a demokrácia visszaállításában. Ezért a csupán 500-napos mandátum prktikus javaslat - egy ezutáni választás szétforgácsolt eredménye után a bejutott pártok tudnának újra veszekedni, botladozni, egymás lejáratásán szorgoskodni. De ki tudja, az 500-napos teljesímény során (ahol mindenki érdemi versenyben vesz részt) néhány valóban figyelemreméltó (akár új) szakpolitikus le tudná tenni a garast, és a "nép" véleményét nem kizárólag a populizmus formálhatná. (és ez már közelebb van a demokráciához.)

Természetesen tudom, hogy Bokros Lajost nem választaná meg a magyar nép, vagy (saját pártján kívül) egyetlen politikai párt sem.

PuPu írta...

Kedves talalom, természetesen olyan ember nincs, aki mindenkinek kedvence lenne, de azt tudomásul kellene venni, hogy megegyezési kényszer van.
Ha nem egyezünk meg egy kormányra való szakemberben, akkor nem lesz itt túró sem.
Bokrost egyébként nem is említettem, mert ő egyértelműen pártpolitikus, most pedig nem erre lenne szükség, hanem olyan emberekre, akik nem párt mellett, hanem a változtatás mellett elkötelezettek, és vállalják az ezzel járó kockázatokat.
Itt nem lehetne ortodox megoldásokkal operálni, ide tökös pasi/csaj kellene.
Nem pártokra kellene most szavazni, hanem a változásra, Orbán és tettestársai elkergetésére és felelősségrevonására.
Olyan emberek kellenek, akik széles látókörűek, nem doktrinerek, nem ostobák és bátrak.
Nem lenne egy diadalmenet, de egy ciklus alatt rendbe lehetne tenni az országot.
Gyönyörű feladat lenne...

:O)))

PuPu írta...

Az ötszáz nap illúzió, a minimális idő egy ciklus, elhalasztott önkormányzati választásokkaL
Egyszer kellene győzni, de nagyon.
Ezt Orbán mondta, aki egyébként nem hülye, csak szociopata...
:O)))

Bubo írta...

Az írásod olvasása elején gondoltam én is egy névre, aztán oda is értem. Magyar Györgyöt én is szívesen látnám egy kiegyezés élén. Ő végül is minden oldalon vállalt már jogi képviseletet.

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Úgy érzem, hogy eljutottunk oda, hogy mindegy ki, vagy mi, csak ez a banda tűnjön el.

Mindegy ki jön helyettük, csak jöjjön.
Mindegy, ha bele bukunk, csak ezeknek az ámokfutását szakítsuk meg, hátha nem sikerül újra talpra állniuk !
Mert , ha talpra állnak, akkor nekünk annyi.

A JOBBIKKAL való szövetség borítékolhatóan rövidéletűnek tűnik, a többiek sem esznek az egymás tenyeréből.
A FIDESZNEK fekszik egy ilyen helyzet.
Láthatólag felkészülten vár egy ilyen fordulatra.
Az összes bűneiket ránk fogják lőcsölni és mindennek mi leszünk az okai.
Igen, még a Paks II-nek is.

Ezzel együtt is, valahogy én is úgy látom, hogy más lehetőség nincs.

Az okfejtéseid jók, elfogadom.
Csak, legyen aki megvalósítja ezt az egészet és ne a saját hasznára akarja fordítani.

Mert, hogy egy győzelem esetén is, jó magyar szokás szerint, elkezdődne egy helyezkedés, az biztos.

Üdv Sphagin.

talalom írta...

Kedves Pupu! Bokros behelyettesíthető akár Magyar Györggyel is.Példát mondtam: egy szakterület bármily alapos ismerete nem pótolja a politikai ismeretek hiányát. Megegyezési kényszer van: írod. Maximálisan egyetértek, de úgy pontosítanék: a demokrácia folyamatos megegyezési kényszert is jelent.Nem rúgom szét az egész homokváradat, de lebontod azt a bástyát, ami az én kertemben terpeszkedik.Jó, tudom, mindenütt lassan tanul a sokaság, de azért márt túl kellene jutnunk azon, hogy minden rossz forrása a Párt. A hetvenes években szoktunk erre rá: igaz is volt. Miután egypártrendszerben minden döntés a Párté, a felelősség is azé. Ezt fogja becumizni a néhai fiatal demokraták közbeszerzési egyesülete is - de sajnos nem egy év múlva.
De majd három évtizede több párt van!!!
Ja, hogy azok az okai mindennek? Igen, pont úgy, mint a konyhakés annak, ha elvágom az ujjam.
A lehető legrosszabb válasz Sphagin-é: mint a gazda, aki jégveréskor bunkót ragad: Lássuk uramisten, mire megyünk ketten!
És még egy: könyörgöm, a lehető legmesszebbre hajtsuk,el, aki "jót akar a népnek"! Jobban szeretem, ha megmondja: ezt és ezt akarom, ennek ez az előnye, ez a hátránya. Az én hasznom ebből ez és ez. Az ingyen szolga elől sose tudod eléggé zárva tartani a kamrát...

PuPu írta...

Kedves talalom, itt már nyolc éve egypártrendszer van.
És négy éve diktatúra, leterítve matyómintás terítővel.
talán azt is el kell fogadni, hogy ha egy autó elindult a szakadék felé, az elején kell megfogni, mert ha lendületbe jön, az isten se állítja meg.
Tulajdonképpen te mit akarsz?
És kivel akarod?
Itt erőt kell állítani az erővel szembe, a szépelgés már nem segít...
Ezek csak az erőből értenek...

:O)))

mavtelep írta...

Úgy van !
És nem is olyan nehéz felmutatni az erőt ha meg van a hívószó , amely mozgósítja a tömeget.
Szvsz nagyjából ebből kéne kiindulni.
Szervusztok, jó estét !

talalom írta...

Nem egyszerű lenne leírni, hogy mit akarok: hol ezt, hol azt, mint a legtöbbünk. De közelítsünk: szabadelvű szocialista a meggyőződésem, ezt egy ehhez legközelebb álló párt tagságával is megerősítem. Az adott párt többi tagja nem pont ugyanazt gondolja, amit én, sőt előfordul, hogy a vezetőjével sem értek egyet. Akkor szólok. Eddig még nem kellett nagyon mást mondanom, mint amit gondolok. Ennyit tudok tenni: nem sok, de ennyire futja. Lehetnék (és voltam) sokkal aktívabb - de ebbe sajnos már beleszól változó fizikai erőnlétem. Most pl. Titeket "boldogítalak", és ha annyit elérek, hogy valaki - ahogy Te szoktad - akár elfogadja a mondandómat, akár rávilágít, hogy hol és miben tévedek, már úgy gondolom: tettem valamit.
Most pl. azt szeretném, ha sokan rádöbbennének: a párt (pars=rész) eszköz egy cél eléréséhez. Azok részhalmaza, akik meg tudnak egyezni a nekik legfontosabb ügyekben, hogy azután egységesen képviselhessék azt, legyen szó akár nyugdíjrendszerről, akár Európa feladatairól.
Alapjáratban: azt szeretném, ha arra használnánk ezt a csodálatos találmányt, hogy megbeszéljük egymással közös dolgainkat. Úgy látom, Te ebben partner vagy, ezért szeretek idejárni.

talalom írta...

Ja, bosi. Igen, én is úgy látom, hogy de facto egypártrendszert épített ki a kormányfő -, ahol a döntések mégcsak nem is a pártban, hanem egy szűk körben születnek, minden kontroll nélkül. PB (Politikai Bizottság) helyett CE (centrális erőtér).
De jure azonban még van lehetőség ezellen tenni.

Névtelen írta...

neveletlen

Hallatlan, hogy az LMP és a Momentum a demokratikus levegő akár 10%-át is elszívhatják a kormányváltás mellett igazán elkötelezett pártok úgymint Mszp, Jobbik, DK, stb. elől. Ha nem hajlandóak önként feloszlatni magukat, akkor rájuk kell engedni a dékás rohamnyuggereket, hadd tanuljanak egy kis demokráciát, mint anno az a Marci gyerek.
Biztos ami biztos, lassan villantani kéne az orbánverő csodapapírt is, ennek létét a demokrácia zsinórmértéke, a tolerancia bajnoka, Vona Gábor is megerősítette.
Oszt, ha létrejönne az igazhitű pártok szövetsége, annak méltó szép arca lehetne akár Király Júlia is.
Ez lenne csak igazán király. :D

1970 írta...

"hogy II. Rákosi Mátyás leváltása után"

Kedves andrikó!

Azt hiszem, "népünk (néhai) bölcs vezére", ha feltámadna erőteljesen felháborodna, és kikérné magának ezt az összehasonlítást. (És ahogy, amilyen irányban a dolgok haladnak, meg is érteném a felháborodását:)))

jarisz írta...

Kishazánkban nincs olyan szemelyiség , aki annyira NEPSZERU LENNE, hogy az összes párt "tolongana " érte. VSZ.

Ha a G@. es bandaja Levaltasa a fo cel, akkor csak a VONA marad.
MIERT:?
1,/ Ő még nem sározodott be. (a hogyan indult most nem szamit, nem lenyeges, az akkor volt....stb.stb.)
2./ Ami a legfontosabb van mögötte szponzor, (Simi.)
Mert nagyon sok della kell ám a valasztáshoz.:-P :-D
3./ Karaktergyilokhoz nagyon eros aduk kellenek

1970 írta...

jarisz

Azért "Siminek" is nagyon sokáig kellene suvickolnia a kezeit, hogy némi mocsok lejöjjön róluk. Az összeset nem fogja tudni úgysem lemosni:))

jarisz írta...

Igen, de ő magát jelölte ki célpontnak.
A POTROHOST MEG többen is kijelölték.
Kizart, hogy nincs gyilok a kezükben....,többeknek is...>:) :-h B-) .

Névtelen írta...

(racionális - kitartóan)

Ungár Péter (LMP - vezetőségi tag) múltkor nyilatkozott, hogy "nem lehet egyenlőséget tenni a felelősek között, mert pl. Medgyessy megemelte 50%-al a fizetéseket, ezért ő nem hibás, Gyurcsány meg elvette a 13. havi fizetéseket, nyugdíjat".
Mindenkinek szabad hülyének lenni, de egy párt, amelynek vezetőségi tagjának ennyire idiótának nem kellene lenni, hacsak nem a pénze miatt az. Mert ezek után megnéztem, ki a f@sz ez a csávó. Hát, Schmidt Mária (azé, a bandzsáé), és milliárdokat örökölt apjától, aki szociológusból lett vállalkozó és a kárpótlási jegyekkel megcsinált nagy stikliből lett milliárdos. Ez kis f. meg 11 éves volt 2002-ben, ezért csak olvasott arról legföljebb, mi is volt... hát akkor valaki elmagyarázhatná neki, hogy 2002-ben a köz(izéknek) emeltek, nem mindenkinek, és ez egy felelőtlen ígéret teljesítése volt, amire nem volt meg a fedezet a költségvetésben. Ezt hitelekből lehetett csak finanszírozni. Azaz, Medgyessy követte el a hibát! Olyan tempóban lett volna csak szabad ezt tenni, ahogy fedezet lett volna, folyamatosan, és egyenletesen, nem megállva. Gyurcsány öszödi kirohanása pont erről szólt, a 2008-as válság, ami közben a világgazdaság roppant meg, a német ipar rendelési tűntek el, és minden, akkor Gyurcsány a lehető legkedvezőbb feltételekkel, gyorsan és jól oldotta meg a problémát. Nincs abban az egész magát pártnak nevező szemétdombon egy olyan, akinek minimális közgazdasági ismeretei lennének?????? Másik ifjú titán, as momentumos, kötődik a kerülethez, mert ott járt egyetemre... anyám.... és mit tudsz? mit csináltál valaha az életben? te is kijöttél az egyetemről mint a nagy g* aztán majd megmondod a tutit... a p*ba az egésszel....

Névtelen írta...

neveletlen

Lendvai Ildikó (nem egy 'idióta kis f.') imígyen látta a folyamatokat:

http://ujegyenloseg.hu/beszelgetes-lendvai-ildikoval-az-mszp-negyedszazados-torteneterol/

◾A magyar gazdaság nem Medgyessy Péter alatt csúszott félre. A gyakran okolt béremelésekre szükség volt, és nem ezek tették partvonalra a költségvetést, de jó lett volna meritokratikus szerkezeti átalakításokhoz kötni azokat. Ám Medgyessy alatt még a gazdasági növekedés is magas volt.
◾Az MSZP részt vett a Fidesszel együtt abban a káros folyamatban is, amelyben az önkormányzatok eredetileg megfelelő adószedési jogát folyamatosan a központi kormányzathoz vonta. Ezzel gyakorlatilag ellehetetlenült az érdemi önkormányzatiság Magyarországon.
◾Az államháztartás drámai destabilizációja 2005-től, már Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatt indul el. Innentől jöttek létre máig ismeretlen okokból brutális mértékű költségvetési hiányok, és gyakorlatilag lenullázódott a gazdasági növekedés, amely Medgyessy alatt még magas volt.
◾A Gyurcsány-kormány hatalmas államháztartási hiányai miatt a nemzetközi gazdasági válság Magyarországot mélyebben érintette. A magyar államadósság 2002 és 2010 között a GDP 52%-áról 80%-ra ugrott fel.
◾Az Economist című brit gazdasági lap a Gyurcsány kormány korszakát „a rendszerváltás utáni Kelet-Európa legrosszabb kormányzásának” nevezte.
◾Az ez idő tájt végrehajtott infrastrukturális beruházások „a korrupció melegágyai” voltak.
◾A GDP arányos oktatási kiadásokat a szocialista-liberális koalíció 6%-ról folyamatosan 5%-ra csökkentette kormányzása alatt. A szociálpolitika ebben az időszakban is alulról felfelé oszt vissza (Ferge Zsuzsa ezt nevezi „perverz újraelosztás”-nak), nem pedig felülről lefelé, ahogy várnánk. Azaz a szocialista kormányzás elhanyagolta a humán tőke fejlesztését.

PuPu írta...

Lendvai Ildikót az egyik legtisztességsebb politikusnak tartom, de őt is megilleti a tévedés joga.
ha ezeket valóban ő fogalmazta így, akkor például tudnia kell, hogy mi okozta a költségvetés felborulását és azt is, hogy ki hozta rendbe 2006 után.
Medgyessy alatt még futott a szekér, ő éppen csak a tengelyeket törte, ezért is kellett mennie.
2005 a választások előtti év volt, épeszű politikus ilyenkor tartózkodik a megszorításoktól, 2006 után viszont Gyurcsány szorította le a költségvetési hiányt az elfogadható szintre, ami természetesen nem ment örömtüzek közepette, a Fidesz verte a balhét, miközben a hiány egyik oka éppen a Fidesz által kialakított "minél roszabb, annál jobb" helyzet volt, például a szocialistákra hagyományozott finanszírozhatatlan lakástámogatási rendszer, meg a két forduló között nullára kisöpört költségvetés.
A gazdasági növekedés forrása Medgyess alatt éppen az államháztartási hiány volt.
A magyar államadósság valóban felugrott, ennek oka tönbbek között az uniós beruházásokhoz szükséges saját erő biztosítása volt, melyből azért ne felejtsük, épült nyolcszáz kilométer autópálya, többszáz iskola, rendelőintézet, ipari park - szóval nem szállt el a levegőbe, mint az IMF hitel maradéka, a magánnyugdíjpénztári vagyon, stb. stb...
Az Economist azt ír, amit akar, és vonatkozik ez az általam szentként tisztelt Ferge Zsuzsára is, aki persze a saját szakmai elképzelései szerint súlyoz, de persze vannak a politikában más szempontok is...
Gyurcsány rengeteget hibázott, de amikor lemondott, akkor a nyugati lapok arról írtak, hogy Magyarország lehet az egyik nyertese a gazdasági-pénzügyi világválságnak, de nem lett, mert Orbánék eltapsolták az ezermilliárdokat.
Még egyet: Bajnait tartják itt csodatevőnek, pedig neki már csak annyi volt a dolga, hogy tartsa a Gyurcsány által kialakított irányt, a számokon már csak pár tizedet kellett igazítani, és bár Bajnai kedves ember, de nem buta - mindig gondol a jövőre...
Szóval, kedves neveletlen, nálam minden tiszteletem dacára nem érv, hogy ezeket Lendvai Ildikó mondta, ő elkötelezett volt az MSZP ősbölény csordája mellett, ehhez igazította mondandóját.
Azt meg, hogy az önkormányzatiság ellehetetlenítáésének felelőseit elmaszatolja, enyhén szólva is felháborítónak tartom, Gyurcsánynak ebben nincs sara.
A szociálpolitikáról pedig csak annyit, hogy ha ma élne Solt Ottília, naphosszat ülne a Kerepesiben Kédér sírjánál a kispadon, és könnyeivel öntözné a hervadt szegfűket - bocsáss meg János bátyám!

:O)))

PuPu írta...

Kedves jarisz, ki kellene már lépni a mai pártkeretek közül, nem az kell, hogy monden párt tolongjon a jelöltért, hanem az, hogy mindegyik számára elfogadható legyen valamilyen szinten.
És talán nem kell célul tűzni a világbéke megteremtését ötszáz napon belül, elég egy cikluson belül kitakarítani Augiász istállóját, herkulesi munka lenne az is!
:O)))

kekec írta...

racionális kitartóan névtelen:
máskor találd el a "név" kockát.

Mással is mellé lőttél: az első 100 napos programnak megvolt a fedezete, merthogy akkor még éppen fellendülőben volt a világgazdaság (nézd meg az adatokat, ha nem hiszed) A béreket meg azért kellett a közszférában emelni, mert I.Orbán és az ő Eltolcsyja 2 év alatt a duplájára emelte a minimálbért, ami csak a gazdaságban érvényesült, a közalkalmazotti, köztisztviselői bérekhez nem nyúlt viszont, ezért a takarító lassan annyit vagy többet keresett, mint egy évtizede dolgozó tanár, vagy ápoló. És inkább osztogasson nekik bármelyik kormány, mint a haveroknak "nemzeti tőkés" osztály felépítését kontraszelektálva.

A második 100 napos osztogatás már menthetetlen, erre is utalt Gyurcsány, amikor az elkúrTUKat emlegette. A vicc az, hogy az akkori MSZP kormányban sportminiszter volt, és 2004. augusztus 1-jén lemondott a tisztségéről,(az éppen a második 100 nap előtt volt!) tehát nem igazán értett egyet a második osztogatási hullámmal, demonstratívan kiszállt, és mégis az ő számlájára írják a nagyontájékozatlan viszont nagyon magabiztos emberek a fideszklippes agymosás következtében.

A hiteleket meg az istentelenül magasan tartott (12 %!) alapkamat miatt megugró hozamok finanszírozásához kellett felvenni, Járai (kevesebbért is akasztottak hazaárulás miatt) fideszes MNB elnöknek "köszönhetően" ajánlott irodalom ElTolcsy nyilatkozatai, hogy mennyire tudja a kormányt TÁMOGATNI a vele egyetértő MNB.

Lásd még Graham örökbecsű mondását "Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel"

És itt jön a másik legenda, aminek sokan bedőlnek, Gyurcsány lemondott miniszterként nem tudta volna "megpuccsolni" Medgyessyt, akitől az szdsz-es gazdasági miniszter menesztése miatt az szdsz megvonta a bizalmat, és ezután már az mszp sem állt mögé, amikor hisztis priomadonnaként felajánlotta a lemondását (azaz nem áldozták be miatta a koalíciót)
Ha valakit megpuccsoltak, az Kis Péter volt, akit az mszp vezetősége már lezsírozott, de a vidéki erős emberek tényleg vállon vitték be Gyurcsányt, a vezetőség akarata ellenére.
Na persze könnyű a Katit táncba vinni, ha ő is akar menni....

góbé írta...


A Medgyessy "elkurásához" egy kis szösszenet:

2002.-ben, egy majdnem haverom, aki többek között olimpiai érmes, önkormányzati képviselő - spotbizottsági elnök - nem egy bigott bár, de fideszes, mesélte: A országgyülési választások 2. fordulója előtt amikor már látszott hogy bukják a választásokat, megkérdezte tőle a polgármester, nem kell-e neki 25 millió Ft.
Meglepődött, mert tudták róla hogy csak hobbiból politizál, inkább kellett a fidesznek a neve mint neki a párt, de azzal a gondolattal hogy egyszer élünk, nem ugrott félre s elfogadta az összeget.

Nem kell nagy tálentum ahhoz hogy lássuk s az ő története is ezt támasztja alá, a fidesz teljesen kitakaritotta a kasszát, igy ment neki Medgyessy a 100 napos programnak. Lehet hogy hiba volt a zemeszpé mint párt szempontjából, de ugyanakkor elodázhatatlan is volt, a közszféra addigra jóval a létminimum alatt volt csak megfizetve.

Névtelen írta...

neveletlen

Kekecnek csak annyit, hogy gondolkodjon el a megnövekedett (Gyurcsány alatt összehordott) államháztartási hiány és a magas alapkamat közötti összefüggésről.
Oszt talán rájön, hogy a külföld csak ilyen áron volt hajlandó finanszírozni az országot, aztán később már semmilyen kamatú államkötvényt nem vettek. Ekkor kellet bevonni az IMF-et, amit megint Fletó zsenialitásának állítanak be a hívők. Persze, az ezzel járó megszorításokért már Bajnai a felelős mert mindenki hülye, csak a Feri helikopter. :)

jarisz írta...

Magyarorszagon csak kevesen tozsdeznek.(.kb 2-4% ism. szerint)
A 2008 valsag ,olyan volt mint ket egyideju lorugas....
Pont telibe kapta a Szoci kormanyazast...ime a magyar foindex grafikonja a BUX.
https://stooq.com/q/?s=^bux

25 eve vagyok a piacon, de minden orszagot agyonutott...az un. HITELVALSAG...
Volt, ahol felezodit, negyedelodott az index erteke....
A gyengebbeket poaros lolabbal......
A fentikrol valahigy mindenki elfelejtkezik....

jarisz írta...

https://stooq.com/q/?s=ym.f&c=10y&t=l&a=lg&b=0
Az USA foindex a "dowjones"

racionalis írta...

https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_%C3%A1llamad%C3%B3ss%C3%A1ga#/media/File:Hungarian_government_debt_to_GDP_ratio_1995-.png

1970 írta...

"A szociálpolitikáról pedig csak annyit, hogy ha ma élne Solt Ottília, naphosszat ülne a Kerepesiben Kédér sírjánál a kispadon, és könnyeivel öntözné a hervadt szegfűket - bocsáss meg János bátyám!"

Kedves Pupu!

Attól tartok, nem csak Solt Ottília tehette volna ezt meg (amíg élt), hanem az egész magyar rendszerváltó politikai elit, élükön leginkább a liberális értelmiség (a Fidesz is innen indult!) hangadóival (volt, aki ezt - félig-meddig meg is lépte, az írásaiban persze, TGM).
Persze nem fognak hamut szórni a fejükre, mert akkor összeomlana stabilnak hitt világképük, amit a rendszerváltás egészéről gondolnak, és amit bemagoltak (néhányuk még most is mantraként ismételgeti, pl.: Fodor Gábor).

kekec írta...

Pupu,
életszerűbb lenne nem elhalasztani az önkormányzati választásokat, hanem azokkal együtt megtartani az előrehozott országgyűlési választásokat. Már csak azért is, mert az önkormányzatok jelenleg eléggé narancsosak, kár lenne azt bebetonozni!
Egyet fizet - kettőt kap. Az sacc/kb az 500 nap körül van, és addig talán kitartana a "perverz koalíció". Az ugyanis nem lenne normális, ha egy ennyire heterogén (és egymást zsigerből utáló ellenzéki társaság) ki tudna tartani egy cikluson keresztül.
Az csak egy tisztán szakértői kormány esetén képzelhető el, amiben nem lesznek a tárcák a pártok politikai martalékai. Amire a jelen felhozatalt elnézve, kb annyi matematikai esély van, mint a lottó ötösre.

Azaz Orbán tulajdonképpen nyugodtan hátradőlhet és élvezheti a műbalhékat.
Ugyanis, ha az ellenzék nem tud megegyezni egy koalícióban, és főleg egy közös miniszterelnök-jelölt személyében, tisztán jogi alapon Áder nyugodtan adhat megbízást Orbánnak, hogy kisebbségből kormányozozzon. És neki elég 1-2 tárcát néhány fidesz-árnyalatú ellenzéknek beajánlani az egyszerű többséghez. Arról nem beszélve, hogy elvi jobboldali nacionalista alapon simán kiegyezhet a jobbikkal is. Ahogy Torgyánékkal is ki tudott...

És ha nem pártszínekben, hanem függetlenként kerülnek be az ellenzék által támogatott jelöltek, azok nem ülhetnek be egyik frakcióba sem, és egy kiszámíthatatlan szavazó tömeg jelenne meg. És nem tenném tűzbe a kezem, hogy nem vehető egyik-másik.

Szóval míg a győzelem is kétesélyes, a müködésre még nem mutattak semmiféle garanciát+ Ahhoz előre ki kellene jönni egy Árnyékkormánby listával, előre megegyezni a leosztásokban.
Nekem elég nagy a fantáziám, de ezt nehezen tudom elképzelni.
bár... ki hitte volna, hogy Simicska gecizni fog, és Kálmán Olga átigazol a Hírtv-hez?
Szóval még nem veszítettem el a reményt, csak egyre halványabb.

kekec írta...

neveletlen:
talán Te meg elgondolkodhatnál azon, hogy most együtt mozog az alapkamat a világfolyamatokkal (ha azt hiszed, hogy a nullához közelítő alapkamat tényleg Eltolcsy érdeme, akkor nem vagy magadnál) míg Járai közel a négyszeresén tartotta, amit egyáltalán nem indokolt a kockázati felárunk. Viszont ezen a hozamon bármennyi forintot el lehetett adni, az erős forint fékezte az exportot és növelte az import terheket, ami egy ennyire exportvezérelt országban még a hülye is láthatná, hogy mennyire fékezte a gazdaságot + az ésszerűtlenül magas forintkamatok felpörgették a devizahitelezést (amit még I.Orbán és az ő Eltolcsyja kezdett).
És én már unom, de elmondom újra: 2006 volt az első év, amikor uniós módszertan szerint kellett számítani a hiányt, és minden hitelfelvétel nélkül ugrott a kimutatott százalék.
Az mszp is ekkor szembesült azzal, hogy mekkora is a baj, na erre utalt az "elkúrtuk".

Ráadásul nettó hazugság a pénzügyi válság miatti forráskiszáradást ezzel összehozni. Az megint csak visszavezethető Járai működéséra, aki annyira leapasztotta a tartalékokat, hogy Simor már nem tudta annyira feltornázni, ami elég lett volna külső források nélkül a törlesztésekre. 17 ezermilliárd miatt tudták támadni a forintot, amikor minimum 23-ra lett volna szükség a pénzügyi törvényszerűségek alapján (van is valami neve a képletnek, keresd meg)
És persze a benarancsult önkormányzatok is pörgették a saját hitelfelvételeikkel az ÁLLAMadósságot - oda ugyanis beszámít.
De persze ezért is Gyurcsány a hibás! Mert nem szüntette meg az önkormányzatok bőkezű finanszírozását és nem tiltotta meg a hitelfelvételeiket - ahogy Orbán. De hát demokrata volt a szentem, nem diktátorócska.

kekec írta...

racionális:
anno Rónai Péter kifejtette, hogy a gazdaság állapota és az eddigi hitelfelvételek törlesztési terhe alapján minden kormányzat alatt mésfélszereződik a nominális adósság. Tehát I.Orbán alatt is, ha nem hiszed, nézd meg a saját linkedet. Ezért volt tragikus a GDP beesése, és a gazdaság lefékezése Orbánék gazdaságpolitikája következtében. Az ÖSSZES környező voltszoci ország különb adatokat produkált!
És nem vagyok elvakult: az, hogy az MNB tényleg támogatja a kormányt, és nem tart be neki, makrogazdaságilag jó irányba vitte a folyamatokat, az eladósodás üteme fékeződött. Amit pl a beömlő uniós források és a külföldön dolgozók hazautalásai is segítenek. Meg a manyupoknál felhalmozott adósság bedarálása is.
Csak éppen a gyomrom forog attól, hogy ehhez a forrásokat a szegényektől, elesettektől, védekezésre képtelenektől vonták el! És baloldaliként tudom, hogy nem jobboldali kormányzás esetén legalább fékezni próbálták volna az elszegényedést (nézz már utánna az adatoknak!)
és NEM az egészségügytől és az oktatástól vonták volna el a forrásokat, hogy nemzethy
tőkésosztályt gründoljanak a haveri körből.
Istenem, hálás vagyok Neked, hogy nem vagyok jobboldali, de főleg fideszes!

Névtelen írta...

neveletlen

Kedves kekec, itt engedtem el a témát. :)

'És én már unom, de elmondom újra: 2006 volt az első év, amikor uniós módszertan szerint kellett számítani a hiányt, és minden hitelfelvétel nélkül ugrott a kimutatott százalék.
Az mszp is ekkor szembesült azzal, hogy mekkora is a baj, na erre utalt az "elkúrtuk".'

kekec írta...

Neveletlen:
az unióhoz 2004-ben csatlakoztunk - az töredék év volt, még régi módszer szerint lehetett elszámolni. 2005 év volt az ELSŐ egész évünk, amiről már uniós módszertan szerint kellett beszámolni. Ami a dolog természetéből adódóan MINDIG a következő év májusára történik meg.
2006 esetében ez a választások utánra esett.
Persze, hogy elengeded a témát, ha nem tudod cáfolni!

Névtelen írta...

neveletlen

Kedves kekec, télleg utoljára ehhez. Feri itt nem az úniós módszertanról hadovált mint te, hanem megmondta a frankót. Igyál kurva sok bort, oszt jónapot!


'Meg lehet magyarázni, nyilvánvalóan végig hazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy azt, mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk? Természetesen a dolog az nem szépen, nyugodtan, aprólékosan felépített. Nem. Nem. Őrült lóhalálában készül, mert egy darabig nem csinálhattuk, nehogy kiderüljön, most meg már olyan rohadtul kell csinálnunk, hogy majdnem belegebedünk.

Aztán lassan fölbukunk. Mert nem bírjuk jobbra a tempót. Ez a helyzet. Közben meg kell állapodni még a szabaddemokratákkal, meg még miniszteri problémák, meg ismeritek. Nézzétek, a dolog az úgy áll, hogy a legrövidebb távon nincsen választás. Veres Janinak igaza van. Lehet még egy picikét itt tesza-toszáskodni, de nem sokat. Gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nekem nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább. Nincsen.'


Joebacsi írta...

Kekec, neveletlen

Lehet, hogy én tudom rosszul, de nekem úgy rémlik, hogy bármilyen módszertani váltásnál a KSH automatikusan újraszámolja 15-20 évre visszamenőleg az érintett összes adatot (pont azért, hogy ne lehessen a módszertanváltással takarózni)

kekec írta...

Neveletlen
megint nem sikerült eltalálni a "név" kockát? Egyébként meg épeszű kormány választás előtt nem kezd megszorításokba, és azokra - pont az idézett szöveg második bekezdése alapján korábban nem is volt szükség. A HITELEZŐKnek viszont a baj csak a mérleg után tűnt fel - és akkor kezdték szorongatni a kormányt. Pl. az unió nem egyszer dobta vissza a konvergenciás programot, mert nem fogadta el benne a számokat.
Egyben egyetértünk: a reformok kimunkákási folyamata (pár ember üvöltözik egymnással) nem volt igazán demokratikus, ezért nem lehetett róla a közvéleményt meggyőzni, és ezért lehetett a minden megszorításnál jelentkező társadalmi ellenállást hisztiig növelni Orbánék részéről.

Joebácsi
Rosszul tudod. Még senki és semmi nem számolta át, hogy pl a fidesz (I.Orbán) akkori hiányát hogyan módosítaná FELFELÉ azoknak a PPPbe dugott forrásainak Gyurcsány által történő visszarakatása, az államilag támogatott 30 milliós hitelek darabszám megkötés nélküli támogatása, illetve a bedarált manyupra költött évi 300 mrd hogyan módosítaná LEFELÉ az mszp -szdsz kormányok hiányát?
Az erőltetett 100 %-os minimáljövedelem miatt elmenekült könnyű- és feldolgozóipar elmaradt adóiról, viszont megnövekedett munkanélküli segélyezési terhéről már nem is szólva.
Elég sokat elmond az ellenzék impotenciájáról, hogy ezt legalább önszorgalomból nem végezték el, és nem ez fdolyik a csapból is.
Apropo csap: 5000 nyugdíjasnak osztanak laptopot, nyilván a közel 3 millióbol válogatva. Azaz várható a troll-létszám (na jó, erősen elfogult qurmánydicsőítő vélemény) erős növekedése. Kell az ilyesmi választások előtt, mint egy falat kenyér!

Joebacsi írta...

kekec

Lehet így is számolni, csak értelme nincs sok, mert számháborúhoz vezetne.
Ráadásul most kivételesen megvédem az ellenzéket, ugyanis, ha belekezdenének valami alternatív matekba, akkor lehet hogy rosszul jönnének ki belőle.
Tehát jogod van azt mondani, hogy adjuk hozzá például a manyupot a mostanihoz, de akkor legyünk tisztességesek, és a Gyurcsány kormány által "elsuchmannosított" (elkótyavetyélt) privatizációs ezermilliárdokat (Mol, Máv Cargo, Malév, Ferihegy, bankok) is az akkorihoz.

"manyupra költött évi 300 mrd hogyan módosítaná LEFELÉ az mszp -szdsz kormányok hiányát"

Ezt nem értem.
A 'manyup' államadósságból finanszírozott pénzszivattyú volt külföldi alapkezelők gyönyörűségére: befektetés, kockázat, költségek, tőke-hozam-nyugdíjgarancia abszolút mellőzésével garantált fix nyereség. Igen, ez volt a manyup, : költés, herdálás.

A manyup bevezetésével a járulék negyedét átirányították ide, azzal az ígérvénnyel, hogy majd annak felhalmozásából fizetik a nyugdíj negyedét.
A pénzt nem a tag, hanem a pénztár, illetve a megbízott alapkezelő kezelgette.
Mindenféle hozamgarancia, tőkegarancia nélkül, fix jutalékért.

Eddig vágod?

Zéró befektetés, zéró kockázatvállalás, zéró nyugdíjfizetési garancia, járulékbeszedés állami költségen, fix jutalék.
Cserébe az állam ezen alrendszere elvesztette forrásainak negyedét, aminek pótlására állampapírt kellett kibocsátani.
( Mert ugye az aktuális nyugdíjakat nem lehetett csökkenteni, hiszen velük nyert Horn is előtte )
A manyup finanszírozása miatt kibocsátott állampapírokat megvették az alapkezelgetők kamatfelárért természetesen ...


Tehát az állam MOST hitelt vesz fel, azt odaadja a külföldi alapkezelőknek, hogy MAJD 40 év múlva abból fizessék a nyugdíjak negyedét. Amire garanciát ők nem adnak, se a felhalmozott vagyonra, se a hozamra, se a nyugdíjra. Majd az állam.

Ez így összeáll benned?

A rendszer teljes felfutása cirka 40 évig tartott volna, ezalatt 20 000 Mrd Huf-nál nagyobb állami járulékot vontak volna ki a költségvetésből, ezzel együtt ugyanennyi kamatos kamattal növelték volna az államadósságot.
Természetesen az idők végezetéig, hiszen az államadósságot soha nem lehet teljesen visszafizetni (legalábbis eddig senkinek se sikerült), de a kamatait folyamatosan kell...

Manyup = államadósság

Az állam semmit de semmit nem nyert ezen a rendszeren, egyszerűen ELŐRE kifizette a nyugdíj egy részét - az alapkezelőknek. Ragozzam tovább?

No, ezt jelentette a manyup.

De ha nekem nem hiszel, a zindex is megírta:
http://index.hu/gazdasag/2014/02/21/eu_hibas_volt_a_maganpenztari_rendszer/

Egy életszerű példa a manyupra:

Olyan volt a rendszer, mintha te megfogadnád, hogy minden hónap elején félreteszel 10 ezer forintot egy borítékba. Aztán hónap végén, amikor elfogy a pénzed felveszel annyit a providenttől. Következő hónapban megint félreteszed a 10est (akkor már 20 lesz a borítékban) és hó végén megint provident, és így tovább....

1970 írta...

"Eddig vágod?"
"Ez így összeáll benned?"

OFF

Joebacsi

Mondja, miért ilyen feszült és ideges? Talán ideje lenne egy kicsit kikapcsolódnia a mindennapi robotból, elutaznia, távoli tájakat megismernie, élvezni családja és szerettei társaságát. Higgye el, csodákra képes egy hosszabb pihenés!

Joebacsi írta...

1970

Nem vagyok se ideges se feszült, csak szerintem nem érdemel finomabb cáfolatot az a vélemény, amit már 100x megcáfoltak még a "demokrata" sajtóban is (lásd a belinkelt index cikket)
A lényegen nem változtat a megfogalmazás stílusa, márpedig abba nem sikerült neked se belekötni.

Tudod, ez olyan, mint amikor Orbán zöld ingébe kapaszkodtatok, mert nem volt semmi más érdemi mondanivaló :)) (Persze a stílustanácsadóknak és önkéntes stylistoknak semmi baja nem volt Heller Ágnes kilógó köldökével a szárszói szeánszon :))
http://img4.hvg.hu/image.aspx?id=f66f7552-d1fa-43e6-8d81-c68addb0a969&view=2bc522d1-c844-4343-b563-d62642c68411

kekec írta...

Joebácsi
Nehéz valakivel vitatkozni, aki alapvető tényeket nem ismer vagy elutasít. A volt szoci országok többsége bevezette a nyugdíjrendszer "harmadik pillérét" a manyupot. Az nyilvánvaló volt, hogy ezt költségvetésdi bevétel kiesésből finanszírozták, (málunk ez évi 300 mrd) erre hivatkozva évekig próbálták elérni a brüsszeli bürökratáknál, hogy ezt ne az adósságba, hanem a felhalmozásba számíthassák bele. Az, hogy felhalmozás volt, pont az einstandolása bizonyította. Tehát teljesen jogos, hogy a korábbi mérlegeket ezzel korrigálni kellett volna - csak senki sem végezte el.
TÖRVÉNY volt arra, hogy a befolyt összeg nagy részéből MAGYAR államkötvényeket kell vásárolni, ezért mondom, hogy "bedarálták" a saját adósságát az államnak, amikor einstandoltak.
Azt meg tényleg csak a nagyonhülyéknek lehet bemesélni, hogy a részvények árfolyamának mélypontján realizált összeg "eltőzsdézés" Akkortájt az OTP-t is 3000 alatt adták, aki akkor vett, azóta megháromszorozta a vagyonát. Ezért nem árt megnézni, hogy a konszolidálás (a világ pénzügyi rendszerének helyrerázódása) után milyen eredményeket produkáltak a megmaradt manyupok! Pedig most is van "keztelési költség" de hát az van minden alapkezelőnél.
A jogi nonszenszről már nem is szólva, hogy a "nemőpénzük" hozadékát kifizették a kilépőknek. Milyen alapon? Ha az ő pénzük: akkor járt, de akkor elvették. Ha nem az ő pénzük: akkor meg nem járt volna!
Époeszü (tehát nem orbánista) államok egyébként csak felfüggesztették a válság idején a befizetéseket, de nem eliminálták a manyupokat. Csak hogy tudd_ eéúször még Eltolcsy is ezt zervezte, de aztán vérszemet kaptak.