2017. december 30., szombat

RÉGI SZILVESZTEREK

Baloldalt, háttal, sötét pulóverben Bodrogi Gyula, vele táncol Lehoczky Zsuzsa,
 a jobb szélen Psota Irén és Alfonzó. Fotó:Hangosfilm
Fiatal koromban az év utolsó napja igen jelentős ünnepnek számított.
Természetesen csak a pesti szokásokat ismerem, de valószínűleg ez vidéken is így volt, éppen csak egy-két kellék hiányzott a fővárosi ünnepséghez képest, viszont volt disznótoros, meg már a kolbászokat-disznósajtot talán le lehetett venni a füstről.
Fiúk-lányok meg mindenhol voltak, és szórakozni is szerettek mindenhol.


Középiskolás korom előtt otthon töltöttem a szilvesztereket, kellemes családi környezetben.
Az az ötvenes évek közepe felé az attrakció centrumában a rádió foglalt helyet, melynek szilveszteri műsorát az egész ország hallgatta, így aztán valóságos tragédia volt, mikor a rádió éppen a műsor előtt elromlott, majd apám megpróbálta megszerelni (egy vasas mindenhez ért, ugye...), és mikor a kettőhúsz megvágta, ő sem hagyta magát - belevágta a csavarhúzót a készülékbe, eldöntve ezzel egy új készülék beszerzésének dolgát, mely aztán ötvenhatban nagy szolgálatot tett, hiszen ezen hallgatta az egész ház a Szabad Európát, meg Londont...
Később, már az ötvenes évek végén indult a televízió kísérleti adása, mely a rádiót olyan helyzetbe hozta, mint Orbán a szocialistákat, létezett ugyan, de senki sem hallgatta.
Kivéve talán csak azokat, akik kisszékükkel nem fértek be valamelyik szerencsés szomszéd televíziója elé, vagy egész évben annyira antiszociális magatartást tanúsítottak, hogy senki sem látta őket szívesen a közkinccsé tett képernyő előtt.
Merthogy akkor még működött a civil társadalom, az irigység szintje nem múlta felül a jóindulat szintjét, és az emberek egymásban nem a migránst keresték, hanem a szomszédot, a havert, a barátot.
Mire középiskolás lettem, addigra gyakoratilag megszünt a székkel-sámlival vándorló polgárok vonulása, nálunk is csak Virágh néni és testvére, a Stefi maradt meg vendégnek, akik ilyenkor felvonultak, hozták a világ legjobb sajtos stangliját és rózsaszín cukormázzal borított puncs-tortáját, melynek semmiféle szimbolikus jelentőséget nem tulajdonítottunk, csak kistestvéremmel befaltuk.


A televízió intézménnyé nőtte ki magát, szilveszteri műsora az egész ország érdeklődését lekötötte, mindenki bőszen kritizálta, pedig a szerkesztők minden évben vért izzadtak, hogy eleget tegyenek a rendkívül nehezen teljesíthető követelményeknek.
Nem könnyű egyszerre szórakoztatni a középiskolai tanárt és a tehenészeti brigádvezetőt, és ebben senki ne keressenn érték-sorrendet, mert egy jó fejőnő többet ér egy rossz tanárnál, mindössze nem biztos, hogy mindkettejük ízlése hasonló.

Mégis sikerült néha az attrakció, a hatvanas években pedig kimondottan jól sikerült műsoroknak örülhettünk, benne a szinte családtaggá vált bemondókkal, fatornyos kis falum büszkeségével, Takács Marikával, Tamási Eszterrel, a Savanyú Jóskának becézett Varga Józseffel,  a magát sajnos Orbán cselédjeként leamortizáló Kudlik Julival. 
De a neves és nagy művészeknek sem derogált szórakoztatni bennünket, emberek voltak talpig.
Aztán később a televízió háttérbe szorult, középiskolás koromban a szilveszter a házibuliról szólt...
Mambó magnóról, később Calypso, aztán a nyugati rokonoknak köszönhetően egyre jobb márkák, Beatles, Rolling Stones, Shadows, és jöttek már a magyar előadók is, a szilveszteri szórakozás elengedhetetlen részei...


Felnőttkorunkban a baráti kör jött össze szilveszterkor, kivéve, mikor változatosságra vágyva vacsorával egybekötött műsorra fizettünk be - például a Vörös Rák étterembe, ahol a vacsorán - minő meglepetés - rákot szolgáltak fel. én pedig hanyatt-homlok elmenekültem onnan.
Akárhogyan is, Budapesten a szilveszter elengedhetetlen eseménye volt az éjfél utáni ünneplés a Nagykörúton - ezrek és ezrek sétáltak, a hideg sem volt akadály, melegítettük magunkat belsőleg, és mindenki nyugodtan sétálhatott, nem volt nagy divat idegen nőket bunkó módon zaklatni.
Ma már azokhoz az időkhöz képest csendes a Nagykörút, új szokások jönnek, új ig
Régen papírtrombitákat fújtunk, meg ördögnyelvet, petárda nem volt divatban, a tüzijátékot is letudtuk augusztus huszadikán...
Igaz, nem állt rendelkezésünkre százhúsz televíziós csatorna, mégis talán jobban éreztük magunkat, mint mai utódaink, talán éppen ezért...



Azért remélem, majd néhány évtized múltán az unokáim is kellemes szilveszterekről tudnak beszámolni, mert néha kell egy kis gondtalan vidámság, kis oldott légkőr, játék, bolondozás.
És ha mellé csipetnyi szerelem is társul, akkor szép lesz az élet, még akkor is, ha a történelem nem kényeztet el bennünket.
Már csak egyet kell aludni, nosza hát fiatalok, és fiatal lelkű öregek, keresse meg mindenki a szórakozását, választék igazán van, éljetek, éljünk vele!
Lehet kezdeni a készülődést, például lehet egy nagyot aludni, hogy holnap mindenki bírja majd a gyűrődést!



:O)))

9 megjegyzés:

hello írta...

A szilveszter alkalmas a visszatekintésre, a nosztalgiázásra is.

A legemlékezetesebb, csodálatos hangulatban töltött szilveszteri programban még nagyon fiatalon az Express szervezésében Varsóban lehetett részem: a moszkvai Kultúra és Tudomány Palotájának hasonmása hatalmas épületében, rengeteg résztvevővel, teljes nemzetközi közegben. Éjfélkor minden asztalnál a csoportok a saját himnuszukat énekelték, mégsem bántó hangzavar, hanem fantasztikus, emelkedett hangulatú egyveleg lett belőle. Teljesen természetes volt, hogy bőrszíntől, nemzetiségtől függetlenül mindnyájan testvéreknek tekintettük és öleltük meg egymást, ki-ki a saját nyelvén boldog új évet kívánva a többieknek. Sosem fogom elfelejteni, nagyon jó felidézni, pláne ebben a mai, gyűlölködő, kirekesztő szellemiségű világban.

Aztán nem hangulatrontásnak szánom, de nekem már évtizedek óta a szilveszter kora reggel a temetőben kezdődik: 1981. december 31-én hajnali 6 óra tájban halt meg kórházban az édesanyám. Azóta az év utolsó napja és a vidámság számomra nem járnak együtt.
Azt sem tudom elfelejteni, mikor aznap éjjel álomba sírtam magam, majd nem sokra rá, éjfélkor a petárdák és a dudák iszonyú zaja ébresztett fel. Pokoli volt.

A december 31. ennyire ambivalens érzéseket kavar fel bennem.

Mindnyájatoknak egy boldogabb 2018-at, és főleg jó egészséget kívánok!

Kerekes Zs írta...

Meg kell jegyeznem erről az esetről, hogy sajnos ebben az esetben is földhöz ragadt materialista vagyok, bár erre az esetre is vonatkozik a tőlem, ha nekem nem :)))
Azaz a téli napforduló - alias az új évkezdete- ezen a féltekén, ebben az éveben is december 21-én volt - ha véletlenül most éppen 22-én akkor elnézést a csillagászoktól :)- vagyis már 9 napja egy új ciklus kezdődött. Aztán hogy a katolikus egyház egykori feje mit gondolt, vagy mit nem, nem nagyon érdekli sem a Napot, sem a Földet, ők csak járják az útjukat rendületlenül :)
Azaz, ez az eset is egy azok közül,melyre vonatkozik az aranyszabály:
Ha meg akarod változtatni a világot, először neked kell megváltoznod! :)
A ciklus ezen a bolygón napfordulótól napfordulóig tart, a karácsony sem nem a szeretet, hanem a fény, az élet ünnepe..
A szeretet ünnepe minden nap, amit megélünk, aztán hogy így gondoljuk-e vagy nem, az már csak tőlünk függ.
Pupu, nem tudom, hogy jobban fáj, vagy inkább vigasz, Szabó Lőrinc azt íratta a felesége sírjára: Köszönöm, hogy engedted, hogy szeresselek.

Unknown írta...

Enged el az anyukádat, nem kívánja ő,hogy ennyi évig gyászold. A temető rendben van de utána gondolj arra ő már rég boldog....te is legyél az! BUÉK!

Unknown írta...

Igazad van a szeretet mindennapos "ünnep" kell hogy legyen!
Szabó Lőrinc pedig egy nagyon bölcs ember volt! BUÉK!

JUtka írta...

De jó hogy vagy PUPU.
Köszönjük hogy irsz és megosztod velünk a gondolataidat.
Minden jót.

Amit irtál a szilveszterről azokat én is éppen ugy átéltem. Mintha én is irhattam volna

hello írta...

Kedves Linda!

Természetesen nem "azóta gyászolom", hanem élem a normális életemet, de a dec. 31. minden évben ennek a napja.

anteus írta...

Hm.
Fusd át a "Semmiért Egészen" című versét!

Biztos, hogy a "bölcs" a legmegfelelőbb jelző?!

Ne tévesszen meg, hogy hajlamosak vagyunk ekkép érezni...

pietnik írta...

Kovács Jóska savanyú Jóska lett volna?Én nagyon bírtam a hírolvasók között,egyesek szerint gyomrával voltak problémák,és ezért látszott mindíg rosszkedvűnek.
Szerepelt az egyik szilveszteri kabaréban is,akkor ,mikor a tv bemondókat szerepeltették!
Viszont volt egy debütálása mesemondóként,amin aztán jót derültem,(röhögtem),és aminek évtizedekkel később,már jóval KJ sajnálatos halála derült fény a hátterére.
Jóskánk végigmondta a híreket,majd kis szünet után az esti mese szignálja után ismét őt mutatta a képernyő,ahol köszöntötte a gyerekeket,majd belekezdett a mesébe:
"Szervusztok ,gyerekek!Én a tyúkanyó vagyok,és itt ülök a tojásaimon"
Eddig tartott a mese kezdete,majd ugrálni kezdett a kép,és pár villanás után eltűnt a kép,és csak a sustorgás hallatszott!Nekem egyből a félreértelmező szótáram nyílott ki,és jót röhögtem az egészen,azaz,:itt ülök a tojásaimon.
Aztán lassan visszajött a kép,de sok értelme nem volt.hát én is mentem a dolgomra,röhögve a,szerintem,csak általam vélt sztorin röhögcsélve.Volt feleségem még akkor sem értette,hogy min nevetek,mikor elmagyaráztam neki.
Aztán feledésbe merült az egész,eszembe sem jutott az egész pár évvel ezelőttig,amikor is az egyik tv adásban előkerült a szó,a régi,népszerű bemondókról,és egy-egy derűs epizódról velük kapcsolatban.
Ebben a műsorban mesélte az egykori műsorszerkesztő,hogy "akkor" ,azt hiszem, a meseolvasó
Takács Mari hiányzott,és a mesét is KJ.-nak kellett beolvasni,ami azokkal az ominózus szavakkal kezdődött!Amint KJ. beolvasta ezeket a szavakat olyan fergeteges röhögés söpört végig a stábon,sőt,az egész részlegen,hogy le kellett az egész adást keverni,és legalább húsz percig senki nem volt képes a műsor folytatására!Ezért volt a sistergő képernyő!
Ekkor értettem meg az egész műsorszünet lényegét,és emlékeztem vissza erre a "mesére""

pietnik írta...

Bocsi mindenkitől! Varga Józsefről van szó!