2018. február 26., hétfő

A MATEMATIKA DIADALA

Elnézegetem, amint mindenki ünnepli magát, merthogy Hódmezővásárhelyen sikerült lenyomni egy sallert Orbánnak és bandájának.
No lám, mondják most azok, akik idáig hülyeségnek tartották az összefogást, nyelvészkedtek meg értelmetlennek nevezték, ezzel elbizonytalanítva a baloldali és a liberális népséget, miközben azzal traktálták őket, hogy majd ők, egyedül, majd akkorát durrantanak a nulláslisztbe, hogy elfújják a maffiaállamot, dagadt vezérével egyetemben.
Most mindenki úgy tesz, mintha vak lenne, jóllehet mindenki tudja, hogy ezt az eredményt a Jobbiktól a Balfácánokig terjedő együttműködés eredményezte, aminek előfeltétele egy mindenki számára elfogadható jelölt volt.
Erről most sem esik szó, csak a dicsőségről, meg gigászi győzelmünkről.


Nem tudom, Hódmezővásárhelyen hogyan folyt a választási mozgósítás, de azt tudom, ha felénk a mostani helyzethez hasonlóan folytatódik, akkor itt győzelem soha nem lesz.
Tegnap voltam a helyi piacon, ahol a piac minden bejáratánál dolgoztak az LMP aktivistái, ott volt a Jobbik és talán még az Együtt is, de se a szocialistákkal, se a DK aktivistáival nem lehetett találkozni.

Hihetetlenül jól van ez az LMP eleresztve - már anyagilag, de én persze a jelölőlistáikért sem aggódom magam halálra, meglesz az is, kétségkívül...
Ez a körzet Pest-megyei, tradicionálisan baloldali körzet, itt a jobboldal soha nem tud nyerni, itt csak a baloldal tud veszíteni - úgy tűnik, ezen dolgoznak most is éppen.
A közös jelöltről nincs kint plakát, a neve sem ment át a köztudatba, a halásztelkieken kívül kevesen ismerik, kevés lesz ez egy választási győzelemhez egy olyan körzetben, ahol a települések a Duna két partján fekszenek, és a legközelebbi híd Dunaújvárosban van...
A Jobbik természetesen mindenhol ott van, és miután radikális párt, hát nagy a vonzereje, hiszen annyi mindent kínál a nép egyszerű gyermeke számára: ellenségképet, aktivitási lehetőséget, ideológiát, dicső múltat - nosztalgiát az idősebbjének a sohasemvolt Magyarország után és csillámló jövőt a felnövekvő ifjúságnak,.
Ehhez persze meg kell fegyelmezni a cigányt, a zsidót, a migránst és a pirézt is, lehetőleg tettlegesen - ez persze tetszik a magyarnak, megfegyelmezni mindig nagyon szeretett, főleg, ha a fegyelmezendő eleve gyengébb volt...


Aki azt hiszi, hogy Hódmezővásárhely után a Fidesz összerogyott, az nagyot téved.
Lehet, ez a pofon kellett is nekik, még időben, és hogy nem fogják kímélni a pénzt meg az energiát, arra mérget lehet venni.
Lesz bográcsgulyás meg libacomb, remek igéretek, diadal-jelentések, érzékeltetni fogják az erőt, mely velük van.
A Sötétség Ura pedig hetente fog nemzetiszínű homokot szórni a választók szemébe, megvédve minket mindentől és mindenkitől - kivéve saját magát...
Várható, hogy egyre aktívabbak lesznem azok a pártok is, melyeket eleve abból a célból hoztak létre, hogy szavazatot zsákmányoljanak és zavart keltsenek, nem szólva a magányos harcosokként tündöklő fodorgáborokról, lengyellászlókról és számos társukról, akik majd fintorognak és büszkén hirdetik, hogy számukra legfontosabbak az elvek, és legyen inkább Orbanisztán, mint az összes diktatúra-ellenes erő összefogása.
Olyanok ők, mint a vakok, és rettenetesen hasonlítanak ellenfeleikre, akik szerint a liberálisok a legnagyobb veszedelem, pedig ma a dolgokat éppen nem a liberalizmus-fasizmus síkon kellene értelmezni, hanem a diktatúra-demokrácia síkján, vagy mehetünk mindahányan a mohácsi síkra, már képletesen, persze,


Némelyik politikusunk egyébként is olyan, hogy inkább a busójáráshoz passzol, mint  politikához.
Legutóbb Bokros Lajos dühített fel, akit eddig tiszteltem és kedveltem, de infantilis kirohanása inkább hajzott egy bánatos kurvára, akinek nem fizették ki a fuvart, mint felelős politikusra, akire akár a gyerekeim jövőjét is bízhatom.

De elmondhatnám ugyanezt Lévai Katalinról is, aki sokáig emekül adta a vörös dáma szerepét, csak mostanában szilikatalinosodott el...
Mindenesetre most kell észnél lenni, befejezni az alibizést és odatenni magát minden pártnak, demokratikus csoportosulásnak, és jelen kell lenni mindenhol, főleg vidéken!
Nem szabad elhinni, hogy akkor most már hátradőlhetünk, mert megfordult a trend.
Megfordul hát, ehhez mindössze hatvankét százalékos részvételi arány, meg egy mindenkinek elfogadható jelölt kell.


Van miért és van min dolgozni, reméljük hát a legjobbakat...
Orbán felavatta a Nemzeti Lovardát, a Tattersallt,  valaki összeszámolhatná, hogy a lelkesítő aktus után minden ló megvan-e?



:O)))

31 megjegyzés:

magyarmagyar írta...

"sohasemvolt Magyarország"

Magyarország tényleg sosemvolt, Magyar Királyság, Osztrák-Magyar Monarchia (nem Magyar-Osztrák, csak a súlyozás miatt :-)) Kaiserlich und Königlich) az igen. Magyarországot nagyurunk und büszkeségünk, magyar sorscsapásunk hozta létre miután nem bírta elviselni a szeme a "köztársaság" szót. Végül is igaz, ez már vikitársaság, de hogy ez milyen hülyén mutatna a határon az országnévtáblán...

Promenad írta...

Így igaz,ahogy mondod :egyelőre csak a csatát nyertük meg , a háborút még messze nem.
/De ez a lószámlálás frenetikus ! /

neveletlen írta...

'Most mindenki úgy tesz, mintha vak lenne, jóllehet mindenki tudja, hogy ezt az eredményt a Jobbiktól a Balfácánokig terjedő együttműködés eredményezte, aminek előfeltétele egy mindenki számára elfogadható jelölt volt.'

Bizony, nem árt megjegyezni, hogy egy keresztény, jobboldali-konzervatív jelölt győzte le a fideszest, nem pedig a baloldal valamelyik jeles képviselője.
Nagyon úgy néz ki, hogy jobboldali szavazatok nélkül nem lehet nyerni, végig kéne gondolni, hogyan lehetne ezeket az embereket megszólítani és nem elriasztani.

'Márki-Zay Péter többször kiemelte, hogy ő a Fideszhez hasonlóan jobboldali, keresztény-konzervatív értékeket vall, és a Fidesszel nem is elsősorban értékvitája van, hanem csak a lopásból meg a korrupcióból lett elege.'
https://444.hu/2018/02/26/a-fideszt-szeretik-az-emberek-de-a-lopast-nem

'A szeretet hatalma legyőzte a hatalom szeretetét – jelentette ki a beszédében.'
http://www.vasarhely24.com/vasarhely/marki-zay-peter-nyerte-vasarhelyi-polgarmester-valasztast


'Ez elsősorban Márki-Zay Péter győzelme. Az ő sikere. Minden más csak ezután jön. Neki gratuláljunk. Tudom, hogy Péter erős fenntartásokkal beszél a baloldalról. De nincs ezzel semmi baj. Ma nem az a kérdés, hogy bal- vagy jobboldali demokraták vezetik a városokat, az országot.'
http://web.dkp.hu/kozlemeny-reagalas-a-marki-zay-peter-hodmezovasarhelyi-gyozelmere/

Helyes a bőgés, ezért javasolnám pl. az egyház ellenes kirohanások átmeneti felfüggesztését, csínján bánni a kollaboráns, fideszbérenc, stb. billogozással és békén hagyni a határon túliakat. Persze, akinek nem inge... :)

nemóvatos írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Névtelen írta...

Ha a pártok pártpolitikai önzőségük miatt ezt a választást elszúrják, soha többé nem veszek részt választáson és azt hiszem ezzel a nézetemmel nem leszek egyedül.

1970 írta...

"Bizony, nem árt megjegyezni, hogy egy keresztény, jobboldali-konzervatív jelölt győzte le a fideszest, nem pedig a baloldal valamelyik jeles képviselője.
Nagyon úgy néz ki, hogy jobboldali szavazatok nélkül nem lehet nyerni, végig kéne gondolni, hogyan lehetne ezeket az embereket megszólítani és nem elriasztani."

Kedves neveletlen!

Amiképpen a hódmezővásárhelyi eredmény nem vetíthető ki az egész országra, ugyanúgy ez a megállapításod sem igaz generálisan mindenütt.

L.Alex mondom a magamét írta...

ez kimondottan jó írás :)

talalom írta...

Pupukám! Örülök, hogy mégsem bízod e beszélgetőfórum sorsát végképp ránk, - na persze, hogy most sem (és most is) értek Veled egyet: csak részben. Itt nálunk Pestlőrinc)2011 (a DK megalakulása) óta MINDEN SZOMBATON - -20 és +40 fokban is - találkozhatsz Velünk a kerületi piacnál,(ha van több résztvevő is, akkor szerdán is és a Havanna lakótelep piacán is). Ez a nagyjából 600 alkalom összesen kb. 10-12 társunknak köszönhető, és sajnos én nem vagyok benne. KB 5 éve erősen romlik az állóképességem, nem függetlenül a saját gyengeségemtől: láncdohányos vagyok vagy 55 éve.De a többiek sem tinik, sőt mégcsak nem is negyvenesek, harmincasok, a legjellemzőbb a 60+. De azért itt a DK masszívan 10% fölött áll, ennek ellenére 2014-ben az összefogás közös jelöltje, az mszp-s Kunhalmi Ági mindössze 56 szavazattal maradt le. És már két hónapja megegyeztünk az MSZP-PM tandemmel, hogy most is őt támogatjuk - nem itt lakik ugyan, de rengeteget dolgozik (politikusok ugye nem dolgoznak, csak ingyen akarnak zsíros állást?): hetente kétszer-háromszor is itt van, mi meg megyünk a fórumára, gyűjtjük neki az aláírásokat. A mi választókerületi elnökünk inkább majd polgármester-jelöltnek lesz alkalmas: volt már alpolgármester itt, a szabaddemokraták színeiben. De pont olyan lelkesen hordja ki a saját autójával a kitelepülésekhez az asztalt, meg a szóróanyagokat, meg az otthon főzött kávét-teát az asztaloknál álldogálóknak, mintha ő lenne a képviselő-jelölt.
Mi a baj mégis? Csak a saját bajomat tudom mondani: Hogy a fenében nem sikerült az elmúlt években egyetlen, legalább mozgásképes negyvenest sem összeszednünk? A pártházunk minden héten kétszer nyitva: soha, senki a lábát be nem tette. Rettentő lelkifurdalásom van: választókerületi elnökünk naponta siránkozik, hogy menjünk kitelepülésre, vigyük szét a környezetünkben az irodában halmozódó szórólapokat, tájékoztató anyagokat, jelentkezzünk szavazatszámláló bizottságba. És én, aki 1989 őszén, az alig két héttel azelőtt alakult MSZP színeiben kockára téve mindent indultam helyi képviselőnek(tanácstagnak), azt is vállalva, hogy a fiam biciklijét azzal utálják ki a panel tárolójából, hogy az a kommunista kurva anyád. Aztán még tíz évig: plakátozás éjfélig (szigorúan munka után, hiszen az egzisztenciám nem függhet semmiféle párttól). És most itt állok, azzal a tapasztalattal, hogy jobb, ha semmire se jelentkezem, mert úgysem tudok odamenni. Hiszen az imént alig vonszoltam magam haza a két megállóra lévő üzletből. A fiam? Hát ő jó egzisztenciát épített, amiből még engem is tud támogatni - de majd beledöglik hogy erre az egzisztenciára 1985 óta nem látott módon rátelepedett a ner, mindenféle szakmai hozzáértést nélkülözve. És még azt sem tudom neki mondani: hagyd a francba őket - és akkor ki tudja hitelezni akár hónapokig a villanyszámlámat? Vagy fordítva: tudom én az unokám elitiskolájának költségeit, vagy akár a fiam házának számláit fizetni, akár egyetlen hónapig? Nem. Hát akkor megkérhetem, hogy vigye szét a szórólapjainkat helyettem, amikor lájkolni sem szabad neki meggondolatlanul?
A francba:hogy váltam ilyen tehetetlen vénséggé?

Névtelen írta...

"ezt az eredményt a Jobbiktól a Balfácánokig terjedő együttműködés eredményezte,"

A kevésbé tájékozottaknál pedig: független (jelölt nevének olvasása) a szavazólapon. A pártok nevének láttára már heródot kap a választók többsége. A független jelölt nevének látványa kiküszöbölheti a pártok iránt megnyilvánuló ellenszenvet. (Még így is marad egy pártlogó a szavazólapon.

Nem lehetne az összefogás és a közös jelöltállítás eredményeként talpon maradó, helyileg ismert, elfogadható, netán hiteles jelöltek neve mellé a független szót odaírni? A közös megyegyezés alapján a jelölt ugyanis minden másik párttól független, így valóban az lenne a neve mellett is.

Pupu mit gondolsz róla?

(Amadeus)

Névtelen írta...

Utólagos jav.:

heródot kap helyett: herót

(Még így is marad egy pártlogó a szavazólapon.)

Amadeus

neveletlen írta...

kedves 1970

Pupu a 'matematika diadaláról' írt, azaz arról, hogy az ellenzéki pártokra adható szavazatok a Jobbiktól a Balfácánokig összeadódtak. Én egy szóval sem mondtam, hogy országos szinten a jobboldali az esélyes jelölt (Angyalföldön pl biztosan nem) de erős fideszes körzetben egy kevésbé elutasított párt jelöltje inkább nyerő. Márki-Zay hangsúlyozottan jobboldali, saját elmondása szerint fideszes értékrendet vall, ezért volt itt és most ő legalkalmasabb.
Függetlenekkel viszont nem lehet feltölteni a Parlamentet, a mostanihoz hasonló összefogás csak önkormányzati választásokon működik nagyobb számban.

A mai hírek megerősítették, hogy sem az MszpéP sem a Jobbik nem akar együttműködni a másikkal, az utóbbi leginkább senkivel, nagyon valószínű, hogy a matek diadala nem megismételhető.
Új elem viszont, hogy a DK egyezkedne a kollaboráns, fideszbérenc, stb. LMP-vel. Hogy mik vannak!:)
https://index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/02/26/gyurcsany_koordinalna_az_lmp-vel_a_jobbikkal_mar_nem_olyan_elutasito/

PuPu írta...

Gyurcsány arról híresült el, hogy mindig kiválóan meg tudta válogatni, ki az, aki majd hátba szúrja.
Nagy a gyanúm, itt arra játszana, hogy inkább Szél Bernadett, mint a szocik Karácsonya, ami viszont totális melléfogás lenne az én igenszerény véleményem szerint.
De hát ki tudhatja, milyen megfontolások szerint döntenek a mi fékezett habzású Isteneink ott fenn, a Parnasszuson?

:O)))

PuPu írta...

A jelöltek függetlenségének feltüntetése olcsó és régóta alkalmazott trükk, én mégis azt mondanám, hogy a választás előtti négy évben kell a jelöltnek megalapoznia az indulását, és akkor saját szektája tagjain túl is szerezhet elismeerést - és szavazatot is...
A jelöltet nem hatvan nap alatt kell megismernie a választónak, hanem a két választás közötti teljes időszakban.
Ha azt akarja, hogy elfogadják a rendszerkritikáját és a terveit, ehhez el kell fogadtatni a saját hitelességét, ez pedig nem ulti, nem bemondásra működik.
Szerintem...

:O)))

PuPu írta...

Kedves talalom, vén az országút, mi kissé túlérettek vagyunk legfeljebb.

:O)))

neveletlen írta...

Dehogy akar Gyurcsány választani Karácsony és Szél között, ő egyszerűbben gondolkodik, csakadéká oszt jónapot, aktuális célja pedig a szocik legyőzése. Amikor megtudta, hogy az Mszp és az LMP közeledik egymáshoz, ő is elkezdett dörgölőzni, nehogy lépés hátrányba kerüljön.
Remélem, ilyen hidegben nem kell majd mennetek az LMP irodája elé összefogást! rikoltozni, mert a végén még megfáztok.

jejec írta...

Akkor adjunk a mateknak is egy kicsit!
Egyrészt a Kiskunhalasi 2/3-os fidesz győzelemhez nem árt tudni, hogy 2800 választóból elment szavazni 670, ebből a fideszre szavazott 460, azaz még a választók 20-%-a SEM.
Az államtitkár veszített a harmadik kis választáson, azaz az ellenzék a 3 választásból 2-t nyert. Ezt hívom én 2/3-nak!
Másrészt a 2014-es országgyűlési választáson Hódmezővásárhelyen az összefogás (mszp, dk, stb) 25,64 %-ot, a Jobbik 20,75 %-ot, a Lmp 5.21 %-ot (összesen 51.70 %-ot) kapott, és volt egy marék negyed százalékos pártocska. Ehhez képest tényleg "hozott" a mostani koordinálás 57,59 %-ot.
Jó, tudom, hogy az ogy-i és nem (mint most) polgármesteri választás volt. De ha a 2014-es polgármesterit nézzük, még kiugróbb az eredmény: fidesz 61.03%, Jobbik 17,11%, Mszp-Dk-egyéb 14,89, Európai baloldal 6,87, összesenh 38.87%. Na EHHEZ mérjük az 57,59 %-ot!

Tehát tisztán matematikai alapon is igazolható a koordinálás eredményessége.

kekex írta...

Bocs kekex az előző hsz

nemóvatos írta...

Korábbi bejegyzésem visszatéve:
Az egyéni jelöltállítás még mindig a pártelit hitbizománya az esetek többségében.
Alig van pl.: Mellár, Magyar, Steimetz, Kész, Márki-Zay.... kvalitású egyéni jelölt.
A jelen politikai viszonyok közepette is 4 éves ciklusban, mandátumban gondolkoznak a pártelitek.
A teljes szavazásra jogosult 8 millióból kivonva 2 millió (25%) fideszest, a maradék 6 milliót három részre (MSZP/PM/DK, JOBBIK, "kicsik") forgácsolják, a "majd mi egyedül" lózungjával és nagy részvételre meg "taktikai szavazásra" buzdítanak annak reményében, hogy nekik lesz 25%-nál több szavazatuk, mert "a választó okos".
Pedig nem.
Ő ha Orbánűzni akar, akkor csak egy erre garanciát jelentő nevet akar látni a szavazólapján, akiről a kampány is szól a körzetében. Ez esetben fog csak a listás szavazatával taktikázni.
A sok lúd disznót győz reménye 100 %-os részvétel esetén volna tán megalapozott. Mégis mekkorára számítanak?

És kiegészítve.

Bokrost a mainstream ellenzéki töketlenkedés, bizonytalankodás, a 4 évre szóló egzisztenciaféltés kényszerítette "hisztire". Mint ahogy Lévainak (és Lattmannak) is ugyanez nyit teret.
Meg a lehetséges 2/3-os, tetterős győzelem, mint cél látható feladása.

1970 írta...

"Márki-Zay hangsúlyozottan jobboldali, saját elmondása szerint fideszes értékrendet vall."

Kedves neveletlen!

Ez elég nagy baj. Nem az, hogy jobboldali, hanem a "fideszes értékrend vallása". Amennyiben belegondolsz egy kicsit az ún. "fideszes értékrendbe" (lásd elmúlt harminc év!), akkor látni fogod, milyen súlyos probléma, ha valaki ezt az "értékrendet" vallja.

civilhuszár írta...

A pártját eláruló Szili Katalin volt az egyik elrettentő példa anno, aki mivel nem lett köztársasági elnök, jól átállt az ellenség táborába a fideszbe.

Számomra a másik elrettentő áruló az MSZP színében lett fehérvári lengyel származású Warvasovszky Tihamér polgármester volt, aki kapott is egy fasza Számvevőszéki alelnöki posztot 30 ezüst helyett.

Azon pedig nem is csodálkozok, hogy egyes egyedek értelmetlen jelöltetésüket erőltetik, mert vagy túlértékeli saját személyét, vagy szándékosan aljas indokból segíti a fideszes jelölt esélyét.

Jó magam vagyok olyan gyerekesen naiv, hogy április 08-n sok körzetben fog érvényesülni Hódmezővásárhely döntési bátorsága. Én merek nagyokat álmodni. :-))

civilhuszár írta...

ui. Azért Warvasovszki is rájött, hogy mibe lépett át. Nézegetheti is a talpát. :-)

Hoppá! Távozik az Állami Számvevőszék alelnöke?
A jobbik büntetése kapcsán rágott be.
https://alfahir.hu/2017/10/19/allami_szamvevoszek_lemondas

talalom írta...

Elnézést,kicsit kiborultam fentebb. Meghalt Julika. Alig hatvan volt, kistermetű, jóalakú, mindig mosolygó. Mosolygott,ha a piacon a képébe vágták a nyilasok a szórólapot,ha a parlamenti tüntetésre igyekezve letörpézték.
Szidjátok csak nyugodtan a "pártokat", amik nem viszik az öletekbe a mannát, ajnározzátok a "függetleneket". Ugyan már, mitől "független" egy felnőtt ember? Legfeljebb a tényektől.

neveletlen írta...

kedves 1970

Most akkor örülünk Márki-Zay győzelmének?

sphagin írta...

Szerintem maradjunk annyiban, hogy a Dk és Gyurcsány is a koordinált indulás híve.
Ez is egy összefogás persze, de nem összeborulás !
Elég csak az MSZP -DK "összefogást" nézni és máris világos a kép.

Az MSZP nem indít jelöltet, így nekik ezért nem is kell kampányolni, 60 körzet az övé, ahol viszont kell.
Nagy kérdés, hogy a lista miatt kell e kampányolni ezekben a körzetekben egymás ellen ?

Szögezzük le, hogy az ellenzék erőforrása igen kevéske és azt jól be kell osztani, nem jut mindenhova.
A PuPu által említett körzetben is lehet, hogy már működik egy hallgatólagos megállapodás, amely alapján nem szaggatják az istrángot a körzetért egyesek.

A hallgatólagos megállapodás is együttműködés egy formája, csak le lehet tagadni.

Ha tanultak a Hódmezővásárhelyi példából, akkor ilyen irányba való elmozdulást várok.

Gyurcsánnyal nem szívesen kötnek hallgatólagos megállapodást, mert ő nem üzletképes.
Ezért utálták már a kezdetektől fogva, még a saját pártjában is. A húsosfazék azért elég csábító és nincs szükség olyanra, aki a kezünkre csap, ha észre vesz valamit.

A JOBBIK pontosan ezért nem fog össze senkivel, mert tudja, hogy nem engedik úgyse, hogy a FIDESZ politikáját vigye, a saját hasznára. Egyedül szeretné az egészet. A FIDESSZES
átvándorlók segítségével a szakmai hozzáállás is meglenne.
A gond ott van, hogy ez a politika sokáig már nem vihető, elfogytak az éltető tartalékai.
Csaba László most nyilatkozott erről és van benne valami.

Egy gyenge FIDESZ győzelem, amely koalícióra kényszerítené őket, az maga lenne a bukás számukra ! Az LMP segítené őket.
Ez kellene, hogy a saját zsírjukban süljenek meg és ne tudjanak visszajönni !

Az ellenzéki oldalon is tisztulna a kép.

1970 írta...

Kedves neveletlen!

Azt nem tudom, hogy ki, minek örül, én nem igazán.

neveletlen írta...

kedves nemóvatos

ha úgy gondolod, hogy Steinmetz független jelölt, akkor tévedni méltóztatsz, ő a Jobbik Somogy megye 3. számú választókerületi jelöltje.
https://www.jobbik.hu/orszaggyulesi-kepviselojeloltjeink-2018

Továbbá, nem árt óvatosnak lenni a 'valóban' független jelöltekkel szemben sem.
Pl egy baloldali érzelmű ember támogathatja-e Kész Zoltánt, aki zömében szoci szavazatokkal nyert, utána pedig látványosan összebútorozik Fodorral, akit az egész Mszp egy emberként utál? Meg a Feri is, aki az akkor még puszipajtás Bokrossal együtt hajtották el az ellenzéki egyeztetésről.

https://cink.hu/fodor-gabor-nincs-tobbe-egyedul-kesz-zoltan-melleje-sz-1692093212
'A liberális értékek képviselőinek száma váratlanul megduplázódott a parlamentben. Kész Zoltán, a veszprémi időközi választások Koplárovics Bélája a Klurádiónak azt mondta, azokkal szeretne együttműködni, akik a leginkább támogatták őt a kampányban. Fodor Gábor a Nr 1.

1970 írta...

Kedves neveletlen!

Ilyesmin nem szomorkodom, legfeljebb azon, hova juttatta országunkat
a rendszerváltás elitje.
Az ilyen primitív "dalokkal" pedig nem engem kell megcéloznod (valamit nagyon benéztél).

neveletlen írta...

Kedves Pupu, lécci töröld a 13:53-at.
Köszönöm.

talalom írta...

Kösz neveletlen, az összes néhai és még élő "rohamnyugger" nevében. Éljenek a pártatlan, meg független idióták!

nemóvatos írta...

Kedves neveletlen!

A párt-hitbizomány ellen ágálva kvalitást (minőség) írtam.
De ismertséget, legalább helyi elismertséget is írhattam volna korábbi életút vagy személyes mozgósítási teljesítmény alapján.
Mindegy is csak ne kizárólag pártkarriert befutott niemandok kellenének!

Tom Taylor írta...

Nem lesz itt bográcsgulyás, meg libacomb!
Ide TEK kamion fog jönni, meg mindenhova, ahol probléma lehet. Nem választósegg-kinyalás lesz, hanem megfélemlítés, ezerrel. Persze nem a felszínen, hanem az agyakban. Nem Sorossal, nem Fletóval, se nem Brüsszellel nem fognak jönni. Hanem a megélhetéssel fognak jönni! Ha nem ide szavazol, mész a levesbe, az egész családoddal együtt! Ha nem a Fideszre szavazol, rá fogsz b*szi! Ezerrel. Éhen döglesz, a pereputtyoddal együtt! Ez lesz. Innen már nincs visszaút, sajnos.