2018. február 8., csütörtök

VÍRUS

Most nem a számítógépem a szenvedő áldozat, hanem én...
Elkapott ez a rohadt vírus, ágynak döntött, pedig lázam alig volt, és az se magas, mégis megviselt rettenetesen.
Fájt a fejem, köhögtem, mikor köhögtem, fájt a mellem, náthás lettem, olyan vagyok, mint egy üveggyapottal kitömött fejű plüssteve, a teve egyetlen normális életfunkcióját se tudom produkálni, Hogy leköpjem az ellent, az is nagy nehézségekbe kerül.
Írni meg aztán végképp.
Napját nem tudom, mikor voltam ilyen beteg, de már szedem össze magam, lassan megpróbálok visszarázódni a megszokott rendbe, remélem, sikerülni fog!


Mindenesetre nagy megnyugvást adott, hogy láttam, olvasóim remekül feltalálják magukat nélkülem is, a kommentek adtak olvasnivalót azoknak is, akik nem szeretnek írni.
Szeretem, hogy ide nagy többségükben értelmes emberek járnak beszélgetni, Abrakadabra meg arra jó, hogy mindenki el tudja képzelni, milyen lenne, ha a khmmmm... - mondjuk nem annyira szofisztikált gondolkodásúak is ideszoknának - brrrrrrrr...
Az is megnyugtatott, hogy nem kell aggódnom a politikai viszonyok viharos, forradalmi jellegű változásaitól, merthogy egy hete legalább nem történt semmiféle változás,  a választókra borított szar szintjének növekedése is megfelelt az előre jelzettnek, hajóvonták találkozása tilos!
Mára megnyugodhattam atekintetben is, hogy a politikai élet megőrizte egészséges humorát, végre megszólalt Fodor Gábor, kinek csapata lassan már olyasmi, mint a Kétfarkú Kutya Párt, ők az Egyfarkú Kutyaütők, mínusz Bősz Anett, aki teljes sikerrel adja a liberálisok Kunhalmi Ágnesének szerepét.
A liberálisok megtartották soros választmányi ülésüket Bősz Anett spejzában, minekutána Fodor Gábor bejelentette, hogy azt kérték a szocialisták választmányától, hogy a liberálisok választmányának tagjai (Bősz Anett és Sermer Ádám) felszólalhassanak a szocialista választmányi ülésen.
Amennyiben kérésüknek a szocialisták nem tesznek eleget, úgy a Liberálisok (Bősz Anett és Sermer Ádám) egyedül indulnak a választáson.

Azért lássuk be, kell ahhoz egyfajta mazochizmus, hogy egy sokrahivatott pártvezér választásról-választásra csak szopjon, még akkor is, ha hívei (Bősz Anett és Sermer Ádám) kitartó támogatásukkal megédesítik napjait.
Lassan felmerül a kérdés: az öregedés amúgy is szörnyű körülményei közepette kell ez neki tulajdonképpen?
Persze abbahagyni sem szabad, hiszen pártja olyan az LMP mellett, mint Thürmer pártja a szocialisták mellett, emellett erre a Gazda még nem adott erre utasítást.
Fodorra sokszor mondták, hogy alaptulajdonsága a lustaság, én mégis azt mondanám, még ez a szorgalom is túlhajtott...
Már csak az a kérdés, hogy miért kellett csodálkozni azon, mikor a szocialisták vezetői körbeálltak és egymásra mutogattak, mutatván, hogy ki Orbán ügynöke.
Kedvelem Molnár Gyulát, valószínűleg békeidőben jó pártelnök lenne, csak most éppen nincsenek békeidők...


Megyek, nyögök még kicsit, tipedig ne felejtsétek, mikor indultok cseresznyét szedni: Sapka, sál!
Ezeken meg már dühöngeni se lehet, inkább csak szánakozva mosolyogni...

:O)))

75 megjegyzés:

Kovács Erzsébet írta...

Köszönjük a helyzetjelentést Pupu!
A humorod kifogástalan, úgyhogy mint Főnixmadár fogsz itt bennünket a lelki útmutatóddal
életben tartani, mikor már a teljes kilátástalanság miatt magunkba roskadnánk.Várunk!

civilhuszár írta...

Üdv PuPu !

Mielőbbi felerősödést és megegészségesedést kívánok !

Fájjon a nemzet veje feje ! :-))

1970 írta...

Kedves Pupu!

Jobbulást kívánok. Jó látni, hogy a humorod a régi.

Bubu64 írta...

Megnyugtattál kedves Pupu, hogy jelentkeztél. Gyógyulást kívánok!

pretty írta...

Mielőbbi gyógyulást kívánok!

Névtelen írta...

Kedves PuPu!

"Kígyómáj és medvefarok, múljon el az összes bajod!
Nyusziláb és békaháj, a betegség odébbáll!"

Mielőbbi gyógyulást kívánok!!

Üdvözlettel: "Ketteske"

Névtelen írta...

látod teve!

mi lenne veled nélkülem?
himbiznéd a limbidet a helyi hülyéknek, akik annak minden nedvét gondolkodás nélkül nyelik,
.
DE
.
van egy legény a gáton!
egy legény, ki gátat vet a HH-k ömlengésének, ki tükröt tart a HH-k elé, bárha azok a látványtól, melyet ők maguk képeznek a tükörben nem megrémülnek, hanem elégedetten dőlnek hátra, vagy kihúzzák magukat, düllesztik mellüket, s büszkén fel, s alá tántorognak, mint miként anno hofi mondta a futballbírókról:

a nézők kiabálták nekik - Hülye vagy! Hülye vagy! - meg - Húha anyád! Húha anyád! - azok meg büszkén forogva, mint tyúk a lószarban pipiskedtek, hogy: Igen! Én vagyok a hülye!,
meg : Igen! az én húha anyámat!
.
száz szónak is egy a vége teve!
jelenleg döglődöl,
.
DE
.
van még fű a mezőn, krakagyil a sivatagban, jő a tuareg, legelsz egy kicsit, s megint tejet adsz a híveknek.
én meg mint megkerülhetetlen alapvetés tovább kísérletezem a lehetetlennel, azaz a HH-k észre térítésével.
.
.
ketteske!
máá lóbájja a teve a himbi-limbit, itt az idő cuppannyá rá!
.
.
abramovics voltam, s vagyok
.
.
ps.:
csak mert "úgy szereted a kommentjeimet", azért említettelek meg, mint amúgy említésre sem méltó lényegtelen lényt ketteske

Villon írta...

Remelem nem feledkeztel meg a STROH rumrol.
Szereny velemenyem szerint ennek az Osztrak produktumnak nem az a legnagyobb erenye, hogy 80 fokos, hanem az, hogy a rumok kozotti versenyben utolerhetetlen aromaja van. Tovabbi kellemes gyogulast!

Abramovics írta...

Majdnem elfelejtettem… Tehát, ismetlés a tudás anyja. Vagyis.. Abramovics voltan és vagyok a seggfejek királya.
Amíg engem itt ki nem tiltanak, addig ismét es ismét kavarni fogom a szart.
Amen.

Névtelen írta...

Kedves "Abra"!

Oh, Te királyok királya! Mily megtiszteltetésként ért, hogy kegyelmes uraságod megemlítette a nevemet! Álom vagy valóság? Bevallom, zavarban vagyok, hisz nem tudom, hogy miként tudnám méltó módon megköszönni azt, hogy lényegtelen lényemet egy ily nemes ember mégis gondolatába foglalta?! Mily nagyok is a Te tetteid!
Szerintem drága kincs minden szavad, melyből kissé mintha a féltékenység érződne...
:-)

Szóval, a liberálisok...

Üdvözlettel: "Ketteske"

talalom írta...

Gyógyulj Pupu! De a májadat hagyd meg "rosszmájnak". Körülöttem mindenki hasonlóan van: én majd akkor esek ágynak, ha már mindenki felépült.
Parkinsonnénak (annak is van törvénykönyve) vannak szabályai az együttélésről. Az egyik: az lehet beteg, aki először szólt...
Persze én is már csak a macskákkal "versenyezhetek" - a "többiek" a testvéreim, gyerek máshol élnek. De azért van telefon, ha nagy lenne a szükség.
Ugye van "telefonod"?

góbé írta...


Üdv PuPu ! Amúgy...iszol te rendesen..?? Mármint preventive...

góbé írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
góbé írta...


A fellélegzés után adjunk a "melónak" is teret. Fodrozódik az MSZP...?

Azon gondolkodom, vajon mit tudhat ez lagalét(r)a Fodor, hogy négy éve is bevették szólóban a tuti helyre, - akkor Gyurcsány.
Ő meg kiválóan elvolt egymagában, nem hozott és vitt semmit sehova, se előre se hátra, egyszer villantott csupán, mikor a migráncs-népszavazáson való részvételre buzditott, nem kis megrökönyödésre.
Most meg a zemeszpé tüsténkedik körülötte, igaz nem túl nagy elánnal. Próbálják egy egyéni helyre bedugdosni ahol ugyan nem nyerhet, de a zemeszpé máá'-megin rendesen tökönszúrta saját magát azt a - nem is olyan biztos hogy csak! - látszatot keltve, Vona érdekében a saját emberét fautolja.
Ha meg hozzáveszem a p.-ladányi Bangóné ráinditását a korábban győző csepeli demokratikus jelöltre, komolyan el kell gondolkodjam, az én fejemben van katyvasz, vagy inkább a Molnár Gyuláéban...

Részben a személyes elfogultság okán, részben mert Molnár, mintha úszna az árral, - amikor Botka keménykedik melléáll. Aztán Karácsony is jó lesz, meg mostmár az általuk korábban kiközösitett Gyurcsány is megkaphatja a 3. helyet a listán...itd...- katyvasz-ügyben bizony Molnárra szavazok.

Mindig elfelejtem hogy az emeszpé tájékán logikát keresni fölösleges. Ha mégis találni valamit, az meg elég förtelmes...

Kovács Erzsébet írta...

A Fodor egy a sok közül, akik a Soros tyúkanyó fészkéből kikelt kiscsibe.
Ahogy elnézitek az osztálytablót,mindenkinek van egy kis szerepe.
Ez azért nem semmi, Soros most már Amerikát is megveszi.
Itt már semmin sem lehet csodálkozni.
Itt a pénz viszi a prímet.
Lehetsz olyan pocsék, mint az okádás,olyan rosszindulatú, hogy a szép
hazánkon átvezényelnéd egész Afrika szegénység súlytotta világának
minden nyomorúságát,visszavetnéd az országot vagy 200 évvel az időben.
lehetsz olyan,mint a 101 kiskutya című mesefilmben a szörnyella de frász,
az nem baj.Csak legyen jó sok pénzed, legyél kitömve zsozsóval, még az
európaparlamentben is csücsörített szájjal fogadnak az előljárók.

Ébredjetek már fel.
Ez a PÉNZ című nagydráma utolsó felvonása előtti csend.
És a Szél Bernadettnek abban van igaza, hogy aki már volt államfő,
az már ne legyen még egyszer.

Új idők új dalaihoz új emberek kellenek.
Az igazi dal az lesz, ha a Váci út felel nekünk.
Ha a baloldal még nem feküdt be a pénznek,akkor
meg tudják csinálni, vér nélkül.

Most ugye jól jönnének a melósok, aki fél szavakból megértik egymást.
Meg kellene adni az esélyt, hogy még egyszer igazi május elseje legyen.
És akár egész évben Karácsony!

NewTiborc írta...

Mielőbbi gyógyulást!!
Valami van a levegőben, már több hete én is sem egészséges, sem beteg nem vagyok. Magyarul, sem elkap, sem elhagy.

Névtelen írta...

Kedves góbé!

A minap Bangóné Borbély Ildikó képviselő asszony ételosztást szervezett Budapest egyik olyan kerületében, ahol indulni szeretne a választáson. Volt nagy „csinnadratta”, azonban rászoruló személy csekély számban "akadt" az eseményen. A helyi újság 6 főt írt. Én 4 főt számoltam össze… Olyan felvételeket igyekeztek készíteni az „akcióról”, minthogyha „tömegek” álltak volna sorba az élelemért. Tudom, mert az egyik szomszédom próbálta „beszervezni” járókelőket… Fő a hitelesség...!

Üdvözlettel: „ketteske”

kekec írta...

Pupu, jobbulást kívánok (bár rajtad kevés javitanivaló akad)

Valaki, aki nagyon unja írta...

Kedves Pupu!

Csatlakozom az előttem szólókhoz (úgy látszik már semmi eredetire nem futja): Jobbulást!
Az alkoholról pedig jó tudni, hogy nem csak öl, butít és nyomorba dönt, de tartósít is!

Pár napja nem vagyok képes már rádiót sem hallgatni - teljes ostobaság, ami ott is zajlik.

Úgy döntöttem, hogy egyszerűen Orbánt fogom magam elé képzelni kart karba öltve Rogánnal és nagy kedvencemmel, Semjénnel (hogy ott egye meg a fene mindhármat, ahol éppen vannak). Minden olyan pillanatban a díszes társaságra fogok koncentrálni, amikor elkezdeném csóválni én is fejem arra, miért most kezdett pártalapításba Lévai, miért most sértődik vérig Hiesz György, amikor a munka dandárját éljük, függetlenül attól, igaza van-e avagy nincsen, miért nem küzd, és barmolja le azokat, akik szerinte barmok? Miért fontoskodik Fodor Gábor, amikor max. agitálnia kellene, miszerint mindenki menjen szavazni, aki él és mozog, s lehetőleg vigyen magával még egy embert. Ha lehet szavazóképeset.

Szóval, odalépek, lekapcsolom a rádiót, felidézem, mennyire utálom ezt a bagázst, akik megint kedvenc játékukat játszák, és most éppen a 3-as metró állomásait nevezgetik át, mert olyan régen nem neveztek át semmit, ideje.
Koncentrálok, és azt mondom, mész szavazni és kész.
Április 8-án reggelig eldől, kire. Ráérünk, minek kapkodni.

Néha azért elkap a reménykedés - nem lehet, hogy a mi drágáink látnak valamit, amit mi nem?

"A székely bácsi ül a szekéren. Egyszer csak megállnak a lovak. A bácsi jól odasóz nekik:
- Gyííí!
A lovak meg sem moccannak. A bácsi újra odacsap az ostorral:
- Gyííí!
A lovak megint nem mozdulnak. A bácsi leszáll a bakról, előremegy a lovakhoz, és észreveszi, hogy közvetlenül a lovak előtt egy óriási szakadék tátong. Erre visszamászik a bakra és így szól:
- Helyesbítek: Hóóó!"

Cereus írta...


Kedves PuPu !

Úgy látszik sem vírus, sem az idő vasfoga egyenlőre, remélem egy jó ideig még nem talál fogást rajtunk !
Mint ígértem most röviden írok egy pécsi párt rendezvényről, aminek főszereplője "a hazug, a szemkilövető, adócsaló, kerítést lebontani akaró" Gyurcsány Nyílt Követendő Egyenes Ferenc volt az előadója. A terem tömve volt. Akik nem fértek be, ők az előcsarnokban kivetítőn láthatták programbeszédét. Siker volt! Igaz nem frenetikusan Orbáni, de csak azért mert itt kritikusan gondolkodó emberek vettek részt, akik önként, és nem beterelve tapsolónak voltak jelen.
Képzeld PuPu ! Itt még kérdezni is lehetett ! Válasz is volt rá !
A beszéd bizakodóan optimista volt, nagy titkok még nem kerültek terítékre. Üdvözöllek.

1970 írta...

Kedves Valaki, aki...!

Javaslom, hogy ezt a "díszes" kompániát egészítsd még ki rezsiszilárddal, mert akkor teljes biztonsággal elfog az undor, és hosszú ideig nem is fog megszűnni:)
De azért életedet ne uralják el ennyire ezek a beteg alakok, nem érnek annyit!

Névtelen írta...

Kedves Mindenki!

"Egy hajléktalan már majdnem éhen hal, végső kétségbeesésében elmegy a német követség elé,
és egy darab száraz kenyérre elkezdi kenni a kutyaszart, mert abból van bőven Budapesten.
Meglátja a nagykövet, és lerohan:
- Ember, mit csinál?
- Nagykövet úr, éhes vagyok de nincs pénzem, hát kutyaszart kenek a kenyérre, mert az
bőven van itt!
- Tudja mit, itt van 10 euró! Vegyen magának valamit, de innen menjen el!
A fószer megy is boldogan. És ha már ilyen jól sikerült a próba, elmegy az amerikai követség elé is. Meglátja a nagykövet, és lerohan:
- Ember, mit csinál?
- Nagykövet úr, éhes vagyok de nincs pénzem, hát kutyaszart kenek a kenyérre!
- Tudja mit, itt van 20 dollár! Vegyen magának valamit, de innen menjen el.
A fószer úgy gondolkozik, ha egy nagykövet ennyit ad, mennyit kaphat a miniszterelnöktől... Reggel leül a Lánchí­dhoz. Jön is a miniszterelnök futva és meglátja a hajléktalant, ahogy keni a kenyérre a kutyaszart.
Odaszalad hozzá:
- Ember, mit csinál?
- Miniszterelnök úr, éhes vagyok, de nincs pénzem, hát kutyaszart kenek a kenyérre!
- Azt látom, de ilyen vastagon?! És a többieknek akkor mi marad?!"

Üdvözlettel: "Ketteske"

neveletlen írta...

Az ellenzéki politikus beszéde előtt élő cigányzenével, operettekkel szórakoztatták a választópolgárokat, de 3900 forintért világoskék DK-s esőkabátot is lehetett vásárolni.
https://mno.hu/belfold/gyurcsany-orban-korrupt-diszno-gonosz-diktator-es-hazudik-2446294

Kedves Cereus, itt voltál-e nem véletlenül, oszt ha igen, milyen volt pl a mjúzik és megérte-e 4 rugóért az esőkabát, plíz.

jarisz írta...

A G...@ nevű korrupt nagyon szürke arcu lett, ha jól látom a penztáros tivin. 😏
Csak nem beakasztott neki az OLAF A VEJ SZERVEZETT BŰNÖZÉSBEN VALÓ felemlegetesevel????🤗🍝
Ha ehhez hozzáteszik w KISVASÚT ELLENŐRZÉST IS, AKKOR KAKUKK NEKIK.
Remelem egy ÜTŐS PLAKÁTON VISZONTLATJUK AZ ÉLETMÛVET.😁

NewTiborc írta...

Aki mno-t olvas az olyan is.Nyakon felül valami katyvasz.
Több szót nem érdemel.

Cereus írta...


Kedves neveletlen ! Vagy Abramovics !

Szívesen válaszolok minden kérdésedre, ha az általam világosan megfogalmazott pécsi rendezvényről kérdezel. Sajnos itt Pécsett, nem tellett a rendezőknek élőzenére, mert ez a szép városunk sajnos teljesen eladósodott. Helyette viszont jelen volt cserdi polgármestere megbújva a tömegben, de miután felismerték Gyurcsány felkérte, hogy a mellettem ülő rendkívül okos cigány embernek, a "cigányság jövőbeni sorsát" érintő kérdésére válaszoljon.
Itt nem csak idősek de fiatalok is voltak szép számmal. Előttem konkrétan két szép fiatal göndör hajú tini ült. A kabátokat viszont ott olcsón adhatták, mert én ugyan sötétkéket vásároltam nemrégen hatezerért üzletben.

1970 írta...

Kedves Cereus!

Cserdi polgármestere az egyik legértelmesebb ember ma Magyarországon, és ő tesz is valami hasznosat a közösségéért.

Cereus írta...


Barátom 1970 !

Meggyőződésem, bár korkülönbség van köztünk, alig tér el magyarságunk történetének sorskérdései és annak megítélésében álláspontunk.
Bogdán László mélyen őszinte, segítőkész és nem csak cserdi szegény polgáraival. Szerintem képes lenne a cigányság jövőbeni, valódi beépülését (asszimilációját) békésen megoldani a magyar társadalomba.
Mai Hir tévés esetről röviden. Végignéztem egy agyament, nagypofájú, "igazláglátó" barom tobzódását, a magyar baloldali vezetők legyalázását illetően. A tébolyult elmét, aki minden szembejövőbe úgy érzi alanyi jogon belerúghat, meggyalázhat Puzsér Róbertnek hívnak.

Valaki, aki írta...

Kedves 1970!

Köszönöm a jó tanácsot, "rezsiszilárdnak" nem sikerült képbe kerülnie nálam, mondhatnám perifériára szorult. Sosem bírtam a szolgalelkű-agresszív típust, a talpnyaló másodhegedűst.
Ráadásul ahányszor mégis beúszik valamelyik hírbe, tehetségtelen fura utánzó játékot játszik - szerintem azt képzeli magáról, ő a magyar Bud Spencer. Fájdalmas ... fájdalmasan gyenge.

Azonban kis hazánkban erre az emberre is van vevő, még újságot is kapot, igaz "csak" a Csepeli Hírmondót, de mernék esküdni rá, hogy minden példányt bekötve őriz.

https://kolozsvaros.com/rovidek/szilard-a-reneszansz-ember/

Ha nem vagyunk hajlandók küzdeni ezek ellen a seftelő tolvaj senkiházik ellen, megérdemeljük őket!

Nincs lassan olyan hely, bevásárlás, gyógyszertár, állateledel bolt, munkahely, ahol ne mondjam el, hogy milyen szűklátókörű ostoba lehet az, aki még mindig erre a nagyképű lopkovic társaságra szavaz. S mintha a csapot nyitnám ki: dől a panasz.

Azért (csak így magunk között szólva), amikor megláttam a Hiller-Kunhalmi-Mesterházi-Tóbiás listát, eldöntöttem, hogy másra szavazok, mert Orbánékon kívül még ők verik le a lécet.
Kunhalmi Ágnest legfeljebb kormány-szóvivőnek tudnám elképzelni. S ha Hiller megint miniszter lesz, én is kivándorlok, az hétszentség!

1970 írta...

Kedves Cereus!

Megtisztelő, köszönöm!

Bogdán Lászlót pont emiatt szorítják partvonalra, csinálják ki. Ilyen emberekre ma nincs szükség a politikai életben. Sajnos, idáig süllyedt ez az ország:(

Puzsért én egy műsorában (valami listákon sorolta a közszereplőket) néztem, de csak egyszer. Gondoltam nevetni fogok egy jót egy őrült tobzódásán, de a végére sírni lett volna kedvem. Igen, ez egy tébolyult elme, és aki ezt képernyőre engedi, azzal is nagy baj van.
A legmegdöbbentőbb az, hogy mellé ült Czeglédi Zoltán politológus, aki azért nem ez a szint, bár írásai alapján nem áll messze már tőle (a Kéri, Hont, Seres-féle okoskodó megmondóemberek egyike). Úgy látszik, van annyi pénz, amiért korpásodik az ő haja is:)

1970 írta...

Kedves Valaki, aki...!

Nem tudom, mi vezetné őt arra, hogy "magyar Bud Spencernek" képzelje magát, de ettől az őrült alaktól az is kitelik. Pusztán az undor végletekig fokozása miatt javasoltam a személyét, mert ő azért az aljának is a legalja.

Magunk között szólva: én azért Hillerről ennél jobb véleménnyel vagyok, legalábbis a miniszteri tevékenysége nálam pozitívabb, mint a Fodor-Magyar-féle oktatásirányítás. Kunhalmi egy nagypofájú nő, az ilyenekre azért szükség van időnként. A másik kettőt hagyjuk (bár Mesterházit sajnáltam egy időben, amikor a 2010-es balhét vele vitették el; akkor azt hittem, többre hivatott, de csalódtam).

neveletlen írta...

kedves 1970, lécci nevezzél mán meg valakit, aki a te szemedben hiteles 'megmondóember'.
Ja és kihagytad Horn Gábort, gondolom őt sem komázzátok. :)

PuPu írta...

Magyar Bálint jó oktatáspolitikus, Fodor annak sem volt jó.
Hiller is érti az oktatáspolitikát.
Nem velük van a baj, hanem a baloldal zavarodottságával...
:O)))

Névtelen írta...

Kedves neveletlen!

Sok évvel ezelőtt ismertem meg Németh Szilárdot. Többször találkoztam és beszélgettem vele pl. bevásárlás közben. Akkoriban még lelkes és befolyásoktól mentes fiatalember volt. Feltehetően a későbbiekben Őt is megbabonázta a siker, a hatalom, a pénz… Azon gondolkodom, hogy Ő valamit biztos jobban tud/ért, mint én, hogy vajon miért az egyik legfontosabb beruházás (lesz) Csepelen pl. egy lőtér kiépítése…


Kedves 1970!

Pécs valóban nagyon gyönyörű hely. Sokszor bejártam a környéket (még Polski Fiattal is!). Különösen szép a Nemzeti Színház épülete, amelyet - mint megannyi mindent - sajnos elég sokáig hagytak elkótyavetyélni. Szerintem erre a szépséges városra is jellemző, hogy sokan élnek kiszolgáltatottan, vannak hátrányos helyzetben, ráadásul növekszik a bűncselekmények száma is. Dehát az érdekek…
Szeretnélek megnyugtatni, hogy Bogdán László nincs egyedül: ismerek még néhány hasonlóan tehetséges és motivált cigány embert.


Kedves PuPu!

Szeretettel várom a további színvonalas írásaidat…


"Miniszterek és államtitkárok ellátogatnak az egyik óvodába, megnézik, hogyan élnek a gyerekeink. A látogatás végén a kultuszminiszter megjegyzi:
- A gyerekeknek túl nagy az ebédadagjuk, ennek a fele is éppen elegendő. A kelleténél jóval több játékuk van, takarékossági szempontból kevesebbet kell játékokra költeni.
Másik alkalommal, ugyanez a csapat meglátogat egy általános iskolát. A látogatás végén a kultuszminiszter ismét megjegyzést tesz:
- A gyerekeknek túl nagy az ebédadagjuk, ennek a fele is bőségesen elegendő. Fölösleges minden iskolának számítógép, elegendő, ha minden másodikban van.
A legközelebbi alkalommal, egy neves büntetés-végrehajtó intézetet látogat meg a kis team. Mikor a látogatás végére érnek, miniszterünk megjegyzi:
- Itt a raboknak nagyon gyenge a koszt, fel kell javítani, több hús jár nekik. Újabb konditermet kell nyitni nekik, és lehetővé kell tenni, hogy minden szinten legyen Internet-elérés.
Mire az egyik társa megkérdezi:
- Te viccelsz? Az ovisoknak, meg az iskolásoknak az ételt felére csökkentetted, a játékot, meg a számítógépet elvetted tőlük, itt pedig a raboknak a lehető legmaximálisabb kedvezményeket akarod adni?
- Dehogyis viccelek, óvodába meg iskolába már nem fogunk járni, de ide még bármelyikünk bekerülhet.”

És még egy…

"A tánctanár egy "politikustánc" nevű új gyakorlatot mutat be az osztálynak:
- Roppant egyszerű a koreográfia, könnyű megtanulni. Kezdem: három lépést előre, kettőt vissza, egyet jobbra, egyet balra, majd teljes fordulat...”


Üdvözlettel: "Ketteske"

neveletlen írta...

Kedves New Tiborcz, milyen hírforrást kéne olvasnia egy nemkatyvaszosnak?
Oszt akkor nem is volt cigányzene meg esőkabát, ha az mno írta?

talalom írta...

Pupukám! OFF, elnézést. Nagyon fontos, írj erről! Többen, kint dolgozók jelezték, hogy nem tudnak regisztrálni, így nem mennek szavazni. A szavazásra jogosultak névsora - a választói névjegyzék - a magyar népességnyilvántartás alapján, az itthoni lakcímek szerint áll össze. Tehát: aki kinn dolgozik, de van hazai lakcíme, szerepel a lakhelye szerinti névjegyzékben, NEM kell regisztrálnia. Ha kinn akar szavazni, kell kérnie egy igazolást a lakhelye szerinti jegyzőtől (helyi választási iroda vezetőjétől), hogy ott lehúzzák a névjegyzékről. Ennek az igazolásnak az alapján felveszik a kinti szavazóhelyen (ezért nem lehet a kinn dolgozóknak levélben szavazniuk).
Egyébként én nem birkóznák "édesvéreimmel": csak személyesen lehet szavazni, a lakóhelyen illetékes szavazókerületben: passz.

Kovács Erzsébet írta...

Figyeljétek Fodor Gábort.Miután az MSZP nem támogatta, hova fogja sodorni a soros.
Fodorról nekem mindig az IKV gyorsszolgálati munkacsoportja ugrik be.
Ez a csoport akkor lépett akcióba,amikor már mindenütt úszott valami...
Két külön szerszámkészletük volt, egy a szennyvizes, és egy ívóvizes.
Hogy minden fertőzés ki legyen zárva,és egy fertőtlenítő, takarító csapat.
Állandó 24 órás készenléti pótlékot kaptak,bármikor bevethetők voltak.
A politikai életben Fodor az ügyeletes egyszemélyes gyorsszolgálat.
A soros sakktábláján a fehér ló.
Magasról figyeli az eseményeket,és amikor már majdnem mindenki a partvonalon kívúl van, üres a terep,akkor pár lépéssel áthág az egész mezőnyön,és nem kérdés, kinek a sorsa érdekében.

Minden elismerésem az MSZP-é, hogy nélkülözi a jelenlétét.
Van még remény.

A munkásokat kérdezzétek,Ők megmondják Nektek a frankót.
Melyik szerszámkészletet, mikor, milyen sorrendben kell használni.
Mert ha egy piszkos franciakulccsal babrálja meg valaki az ivóvizes vezetékeket, abba nagyon sokan belepusztulnának.
A melósok tiszta emberek,csak tiszta eszközökkel dolgoznak, a helyén van a szívük, a lelkük.
Csak tiszta forrásból merítsetek.Nem fogtok csalatkozni.
Munkásököl vasököl, oda csap, ahova köll.

NewTiborc írta...

Neveletlen!!
Füstölögj csak magadban. Válasz nuku!

Névtelen írta...

Kedves talalom! (12:17)

Nagyon jó a problémafelvetésed. Engem is érdekel a téma, mert több ismerősöm dolgozik pl. Angliában, Írországban, Luxemburgban...

Üdvözlettel: "Ketteske"

1970 írta...

Kedves neveletlen!

Hát persze, Horn Gábor.... a 2008-as szereplése kifejezetten a "hitelességének" jó példája. Meg Kéri, aki 2010-ben ódákat írt a Fidesz nevű rablóbandához.
Tőlem, nyugodtan imádd őket, a te dolgod.
(Viszont: ismerem Horn Gábor édesapját, aki mérföldekkel értelmesebb a fiánál, és a mentalitása is gyökeresen más. Na, ő hiteles a szememben! De, ha pontosan végigolvastad volna, amit írtam, akkor láthattad volna, hogy kifejezetten egy ilyen - ha tetszik "megmondóembernek" is nevezhető - emberkéről írtam, pozitív hangvétellel.)

Kedves "Ketteske"!

A gond az, hogy pont az ilyen embereket lehetetlenítik el.

1970 írta...

Kedves Pupu!

Magyar Bálinton nem fogunk összeveszni:)A többiben egyetértünk!

Valaki, aki írta...

Kötözködnék - mi lenne Hiller Istvánban jó - hogy nem csinált bajt?

Mi a "jó oktatáspolitikus" cím alapja?
Magyar Bálintról pedig, sok egyéb mellett: soha annyi számítógép kihelyezés, internet kiépítés nem történt az iskolákban, mint az ő idejében, létezett számítástechnikai pótlék IKT eszközök alkalmazása eseténe, de tény, voltak nagyon elrugaszkodott ötletek is.

Az ötletek azonban, szerintem, nem csípőből voltak rosszak, csak hiányzott a párbeszéd. Ha megtették volna, hogy kicsit figyelnek a rendszer szereplőire, kérnek némi visszajelzést, meghallhatták volna, éppen mire alkalmatlan a rendszer (főleg pár év alatti változásokra!), s felfigyelhettek volna a banánhéjakra is. Mert volt bőven.

Azt viszont nem lehet kihagyni, hogy sok intézményben még mindig abból élnek, amit akkor kaptak, pályáztak, stb.. Ugyan kerülnek az iskolákba leselejtezett vállalati gépek, így a géppark nem 12-13 éves, de azért ilyen is akad szép számmal. Sőt, olyan ahol egyáltalán nincs, még több.

S ha még idekeverem a pedagógusok felkészüléséhez használatos eszközöket - pl. számítógép, s rajta legálisan futó op.rendszerek, internet-elérés, kiszolgáló szoftverek, tananyagkészítő programok - rá fogunk jönni, hogy ilyen legfeljebb a pedagógus otthonában található, saját pénzes megoldás. Ma erre épül a "megújulás". (S akkor a már gyenge teljesítményű hardveres részt szintén nem feszegettük.)

2018 eleje van. Az elmúlt 10-11 évben nem volt fejlődés, előrelépés, s ebben Hiller keze is benne van.
Hallottam beszélni, nem az értelmével van baj (már jobb Balognál), önmagában értelmes, okos, de nem volt jó miniszter, mert ő ugyan túlélte azt a néhány évet, de közben az oktatásügy több sebből vérzett, 2010-ben is bőven a földön volt.

Orbánék pitiáner, erőszakos hozzáállása annyi rontott, hogy nem felszedték a földről, hanem átlépték, sőt közben még meg is köpködték, s ha szabad a képzavart folytatnom, még féllábbal a hátára is ráálltak.

góbé írta...


Tekintve hogy kiszinesedett a poszt mely egyáltalán nem volt hátrányára, talán az is megér egy belegondolást, ha már eza nerr-lovag Kálomista megpuccsolta saját filmjét: - Kojot - mi lehet a háttérben.
A filmhétre nem engedte, ellenben, szerintem saját magát tökönszúrva feltette a jútubra.

Érdemes, sőt ajánlott megnézni. A film tipikus rendszerkritika, mely nem nélkülözi a szimbólumokat sem mintegy előre vetitve, a nerréknek, nerrékre veszélyes dolgokat. Az a csoda hogy nerrileg még nincs betiltva...

Névtelen írta...

Kedves 1970!

Sajnos igazad van. Egyetértek Veled!


Kedves Valaki, aki...!

Neked...

"- Miért akar az egér belépni a Fideszbe?
- ???
- Azért, hogy patkány lehessen!"


Mindenkinek...

"Az oktatási miniszter elmegy a borbélyhoz. Mikor belép, a borbély felkiált:
- Jó napot kívánok, drága miniszter úr!!! Milyen frizurát parancsol?
- Hát maga ismer engem?
- Persze miniszter úr, tudja, én azelőtt tanár voltam, de kevés volt a fizetés, nem tudtam eltartani a családot, így hát elszegődtem fodrásznak.
Kész a frizura, a miniszter megy haza taxival, ahogy beszáll, a taxis így szól hozzá:
- Jó napot kívánok, drága miniszter úr! Hová lesz a fuvar?
- Hát maga is ismer engem?
- Persze miniszter úr, tudja, én azelőtt tanár voltam, de kevés volt a fizetés, nem tudtam eltartani a családot, így hát elszegődtem taxisnak.
Hazaérnek, kiszáll a taxiból, odamegy hozzá egy rongyos koldus:
- Jaj, aranyos drága miniszter úr! Adjon egy pár forintot, otthon éhen hal az asszony, meg a gyerekek.
- Ember, csak azt ne mondja, hogy maga is tanár volt!
- Jaj, dehogy, drága miniszter úr! Én még mindig az vagyok, csak lyukasórám van."

Üdvözlettel: "Ketteske"




Valaki, aki írta...

Ketteske! Ez jó!

A Kojot - én is megnéztem tegnap, ugyan hibás, kimerevedik néhol a kép, de mit lehet várni ... ha szándékos, azért, ha nem, akkor még inkább.
Tegnap még csak 32 ezer párszáznál tartott a nézettség, most meghaladta már a 72 ezret.

https://www.youtube.com/watch?v=x2_EwkoNrBI

Kicsit túl szájbarágósan "felcsútis" történet, de nem baj, hátha leesik még egy-két tantusz a fanklub-tagoknál is.

Névtelen írta...

Kedves Valaki, aki...!

Köszönöm szépen, hogy átküldted a linket! Biztos, hogy megnézem a filmet!

"- Miért nem látni Orbán Viktort szunyókálni a Parlamentben?
- ???
- Mert az ördög sohasem alszik!"

Üdvözlettel: "Ketteske"

Valaki, aki írta...

Már fenn van a videán is - ez jobb (nálam a youtubos állandóan lefagyott, de ez lehet, h. gépfüggő :).

https://videa.hu/videok/film-animacio/kojot-2017-magyar-akciofilm-bdrip-bNXOUPsOSI14M8Gy

Névtelen írta...

Kedves Valaki, aki...!


Oké, köszönöm! Ez igazán kedves Tőled!
Nagyon kiváncsi vagyok, és még ma feltétlenül megnézem.

Üdvözlettel: "Ketteske"

1970 írta...

Kedves Valaki, aki...!

Magyar Bálint esetében az informatikai fejlesztés valóban pozitív volt, de semmi többet nem tudok sajnos a nevéhez kötni. Írtad, hogy "hiányzott a párbeszéd", ami tény. Ugyanúgy, mint Fodor G. esetében. Ennek legfőbb oka az volt, hogy egyik sem értett valójában sem a pedagógiához, sem a közoktatási rendszerhez. Hiller e tekintetben sokkal inkább alkalmas volt e terület vezetésére.
Az viszont tény, hogy irtózatosan sokat zuhant az oktatás (itt most beleértve a felsőoktatást is) színvonala az elmúlt 8 évben, és - tapasztalom nap mint nap - botrányos az EMMI "szakemberi" állománya, élén a miniszterrel.
Sajnos az oktatási rendszer színvonala lassan 3 évtizede zuhan, és csak azért működik még, mert volt honnan zuhanni...

Névtelen írta...

te góbé!

a film betyárosan jó, még aznap este megnéztem, amikor elérhető lett.
.
DE
.
arról is érdemes lenne beszélni a film kapcsán is, vagy csak úgy magáért, hogy a faszi, aki a közmunkás szakszervezet elnöke vagy mi, azt mondta,
.
IDEJE ELŐVENNI A NÁDPÁLCÁT!
.
a Rónai Egonnak mondta a lázár féreg beszólása miatt.
amúgy szerintem ez a nádpálcás dolog eléggé radikális kis megoldás lesz, még akár demokratikusan is.
.
.
abramovics voltam, s vagyok

góbé írta...


Nemzetiszinü, demokratikus nádpálcát ?

Nagyon időszerü lenne, főleg azért, mert lassan nyilt "titok" hogy közmunkát csak az kap ápr. 8 után, aki a telefonjával lefényképezve igazolja hogy "jó helyre" tette az X-et.
Akinek nincs telefonja annak adnak.

Igaz, igy a választás se nem titkos, se nem szabad, de legalább nerrileg demokratikus.

Szóvá kellene ezt tenni az illetékesek, - demo. pártjaink - részéről, megoldási javallatokkal, különben...nádpálca...

Névtelen írta...

Kedves Valaki, aki...!

Megnéztem a filmet. Nekem tetszett! Szerintem igencsak tartalmas és lebilincselő alkotás. Mindenképpen érdemes megtekinteni. Jól ábrázolja a mai magyar valóságot: farkastörvények uralkodnak.
Még egyszer köszönöm Neked, hogy propagáltad!

Mindenkinek...

"- Doktor Úr, én Orbán Viktortól szeretnék mesterségesen gyereket!
- Semmi gond, holnap jöjjön a rendelőmbe!
A nő elmegy, sorra kerül, egyből felül a székbe és szétteszi a lábát.
Az orvos letolja a nadrágját és előveszi a szerszámját. Erre a nő felkiált:
- De doktor Úr, én Orbán Viktortól akarok gyereket!
- Nyugodjon meg asszonyom, tele van a tököm Orbán Viktorral!"

Üdvözlettel: "Ketteske"

Névtelen írta...

te góbé!

mivel a múltkorában említetted a hsz-mal kapcsolatban a témát, ha még nem olvastad:
.
http://168ora.hu/itthon/szembenezes-csodje-ungvary-krisztian-szonyeg-ala-soport-multrol-145106
.
megjegyezni kívánom, hogy egy olyan lap oldalán jelent meg a cikk, mely a lubavicsi szektán, s abból kifolyólag köves slomó "tulajdonában" van
.
.
abramovics voltam, s vagyok

Névtelen írta...

szektán keresztül, s abból...
.
.
jav. én

CsipkeRózsa írta...

Egyik videó sem nyílik meg,

Nem érhető el:

https://www.youtube.com/watch?v=x2_EwkoNrBI


Törölt videó:

https://videa.hu/videok/film-animacio/kojot-2017-magyar-akciofilm-bdrip-bNXOUPsOSI14M8Gy

Kibic37 írta...

Próbáld itt:
https://mno.hu/grund/a-filmhetrol-kitiltottak-de-ingyen-megnezheto-a-kojot-2446161

1970 írta...

Kedves góbé!

nádpálca, nemzetiszín, nyílt szavazás és egyebek

Feltámadt a lovastengerész???

góbé írta...

Üdv Abra !

Tisztelem, becsülöm Ungvári Krisztiánt, azon kevesek egyike akik csak a valóság irányában elkötelezettek, de azért vannak fenntartásaim, ezen már fölös dolog vekengeni...

Lett volna két tisztességes út az elmúlt 28 év alatt, de egyiket sem vállalta be semmelyik kormány.
VAGY: azt mondták volna '90.-ben hogy kompletten feltárunk mindent, fel és leszámolunk mindennel és mindenkivel,
VAGY tudomásul vesszük, hogy minden rendszer, minden állam, minden ország, szükségszerüen titkosszolgálati eszközökkel is védi magát. Aki nem igy tesz a kiszolgáltatottá válik, az elháritók nem háritják el a külföldi hirszerzőket, a nemlétező hirszerzők hiján megint csak a kiszolgáltatottság fokozódik.
Épeszü államszervezet ilyentet nem engedhet meg magának ! Ennek okán kinyilvánitjuk hogy az operativ tevékenység, a titkosszolgálatok müködése elengedhetetlen, megvalósitunk ha szükséges egy belső tisztulási folyamatot, magától értetődően a sajtó, a nyilvánosság teljes kizárásával.

Egyik sem nyert. Huszonéve, napi politikai érdekek mentén meszgerélnek, ügynököznek, kiteregették a számukra hasznos szennyest pro és kontra és azzal sem törődtek hogy igy a rendszert teszik tönkre, müködésképtelenné, számtalanszor saját szájiz szerint szét, meg át, meg össze, meg visszaszervezve.
Ment a III/III-asozás, lexarva hogy elég rendesen dolgoztak nálunk román, cseszlovák, jugó, orosz, meg ny.-európai hirszerzők, akiket illett volna elháritani, nomeg viszonzásképp, hogy le ne maradjunk, a mi hirszerzőinket sem kellett volna ledarálni.

Medgyessyt is leügynöközte a bárgyú siserehad! Medgyessy '77.-82 között szt.(!) /szigoruan titkos/ állományu tiszt volt az állambiztonság pénzügyi vonalán, a BM -Belügyminisztérium- alkalmazásában, nem beszervezett ügynök! Valóban a népgazdaságot, a forintot védte.
Ha szükséges ill. lehetséges volt, ő szervezhetett be ügynököket de szerintem csak irányitott. Tessen belegondolni, egy Honeckernek, vagy Ceausescunak de akár Brezsnyvnek is valszeg jobban csipte a szemét Kádár rendszere mint a akár a németeknek, vagy angoloknak...

Nem értem, mit kell ezen csodálkozni, ma sincs másképp, legfeljebb hatékonységban, mert ma nem az ország hanem a fidesz irányában, az ő érdekei mentén van elkötelezettség, mely a legritkább esetben találkozik az Ország érdekével...

Nevetséges és félelmetesen ostoba dolog egy kormányt, egy országot elitélni, megróni azért, mert más államokhoz hasonlóan, sőt azok ellenében megvédi magát...titkosan !

Névtelen írta...

Kedves CsipkeRózsa!

Én tegnap Valaki, aki... jóvoltából meg tudtam nézni a filmet a Videán.
Mára valóban törölték a videót.

Keresgéltem Neked és javaslom, hogy az alábbi linken próbáld meg megtekinteni az alkotást:

https://www.youtube.com/watch?v=blgOHimlrwg

Üdvözlettel: "Ketteske"





góbé írta...


Üdv 1970!

Nem !!...támadt fel, csak tobzódva reinkarnálódik éppen most. Már festik neki fehérre a hintalovat!
A DK, a Jobbik, az LMP elvan magában. Ahogy elnézem, Gergő mostanság csinál Karácsonyt a zemeszpének. Csekély az esély, de nem kizárt hogy talán, összesen, esetleg, az 51-52% besikeredik.
Ha Vona nem hagyja magát megpuccsolni, nemzetthünk kotonszökevénye beszorulhat egy kisebbségi kormányzásba...
A fentieknek most kellene a lovak közé csapni.

Névtelen írta...

te góbé!

ez mind rendben van, amit írsz,
.
DE
.
akkor mi legyen? he? mi? na!
szerintem az a szembenézés nem úszható meg.
kíméletlen kegyetlenséggel kell végigvinni tekintet nélkül bárkire.
tudom, tétlen tettnek sok a barátja,
.
DE
.
jobb későn, mint soha!

szerinted?
.
.
abramovics voltam, s vagyok

CsipkeRózsa írta...

Tisztelt Kibic37
Tisztelt "Ketteske"

Köszönöm a filmet, mind a kettő megnyílik.



Névtelen írta...

Kedves CsipkeRózsa!

Nagyon szívesen!

Üdvözlettel: "Ketteske"

1970 írta...

Kedves góbé!

Ungváry Krisztián nem a valóság, inkább a lovastengerész irányában elkötelezett (imádja, ahogy anno Beke Kata is szerelmes volt a néhai legfőbb hadúrba).
Kevés hamisabb és elfogultabb történészt ismerek. Nálam akkor verte ki a biztosítékot, amikor Moldova Kádár könyvét akarta zúzdába küldetni. Pusztán csak azért, mert nem tetszett neki, amit Moldova írt.
Egyébként az Általad leírtakkal egyetértek, a végletekig fokozott néphülyítés ez az ügynökösdi, na meg takargatni kell a mocskot valamivel (Ungvárynak is).

Abramovics írta...

Majdnem elfelejtettem… Tehát, ismetlés a tudás anyja. Vagyis.. Abramovics voltan és vagyok a seggfejek királya.
Amíg engem itt ki nem tiltanak, addig ismét es ismét kavarni fogom a szart.
Amen.

góbé írta...


Abra! Szerintem már nagyon meccs után vagyunk. A keményebb zürösebb dolgokat már rég bezuzták, vagy 60-200 évre titkositották. Megint felhorgad a klasszikus axióma: akinek érdeke, nincs hozzá hatalma, akinek lenne hatalma annak meg nem érdeke rendbe tenni a dolgokat...
28 év után felejtős. Előre kéne nézni...
Essük nekik?? Most ?? A III/III volt akikre a belső ellenzék - Demszky, Solt, stb... gyepálása volt bizva... Most tapossunk, takaritsunk, mikor a klasszikusok már nyugdijba mentek, vagy elhaláloztak?? Előre kellene nézni! Erről a szekérről nyugodj bele, lemaradtunk...

1970.!

Nem zárom ki igazadat, de ebben a gyér, sekélyes felhozatalban számomra még értéket képvisel.
El nem dobom magam tőlük, megvan a magam saját magam, - akár hibás - véleménye is melyen sem ő, sem más nem változtat.

Pl.: Mátyást sokak szapulják, főleg magukat történésznek nevezők - hogy nem a török ellen fektetett be minden energiát, fölös drága hadjáratokat vezetett Európa ellen. Holott mindössze felismerte, a magyar királyság önmagában nem tud a töröknek ellenállni. Különösen úgy nem, hogy örök ellenfele, Frigyes mozgósitva nemegyszer a német fejedelmeket hátba támadta. Sokak, többek között a pápa megrökönyödésére Mehmed szultánnal békét kötött, majd elfoglalta Bécset, a cseh királyságot is megkivánta.

Pedig mindössze annyi történt hogy felismerte: a törököt csupán az egyesült Európa tudná megállitani. Más lehetőség nem lévén, először Európát kellett meghóditani s Német-Római császárként esélye lett volna a török ellen...Nem jött össze neki...

Vagy más: Kossuth volt valóságban diktátor, rákényszeritett az országra egy trónfosztást mellyel morális alapot adott az orosz beavatkozásra arról nem beszélve, hogy a seregben is morális káoszt okozott. Addig a magyar király által szentesitett, magyar kormány hadserege védte az országot! A trónfosztással nem Ferenc Józsefet, hanem V.Fredinándot, s az általa szentesitett magyar kormányt és magyar sereget nullázták le!
Ne feledjük, Ferenc József csak 1867.-ben lett magyar király!!!

Ráadásul 1849 nyarán, amikor látta hogy akár komoly gond is lehet, a seregeket a török határ, a lehetséges menekülés irányába rendelte, ahelyett hogy - mint Görgei javasolta -Komáromra támaszkodva verjék meg Haynaut, a cárral meg egyezzenek ki. Még a trónfosztást is mint átmeneti választ Olmützre akár el is tudták volna a cárral fogadtatni.
Görgei jobb belátása ellenére engedelmeskedett Kossuthnak, a cár seregét megkerülve, megelőzve, beért... Dembinszky fővezér közben szokása szerint Temesvárnál csatát vesztett, Kossuth lelécelt törökbe, hátrafordulva szólt Görgeynek hogy oldja meg. Megtette. Első kedvenc Lajosunk meg árulót csinált belőle.
El ne hidd hogy régen, a "hősi" időkben más volt a magyar...Ugyanazt a xart tapossuk immár többszáz éve...




1970 írta...

Kedves góbé!

A felhozott példáid alapvetően igazak, Kossuth főleg. Mátyás és Bethlen Gábor komoly reálpolitikusok voltak, igazi államférfiak. A 19. századból Deák volt ilyen, a 20. századból pedig Kádár szerintem.
Ungváry vonzódik ahhoz az ún. "úri világhoz", ami a 19. század végétől ennek az országnak és nemzetnek annyi szenvedést, kínt és súlyos (ember)veszteséget okozott. Ennek a világnak legostobább képviselője volt a lovastengerész, aki a haza számára legdöntőbb történelmi pillanatokban a lehető legrosszabb megoldásokat választotta. (Főleg: a háborúba lépés, '44 márciusa és '44 októbere, hogy a '19-20-as viselt dolgairól ne is beszéljünk.) (Sajátos módon Nagy Imre ugyanilyen ostoba politikát folytatott '56-ban - a nov. 4-i beszéde a magyar történelem egyik legsúlyosabb baklövése volt -, ahogy az ötvenes évek huzavonáiért, az ország toporgásáért Rákosi mellett nagyon súlyos felelősség terheli őt is.)
Egyes történészek azonban csak azt a "romantikus", de hazug mítoszt látják némelyik történelmi figuránkban, ahogy lelkesít, toboroz, vagy éppen egy fehér lovon bevágtat ide-oda. Miközben az igazi reálpolitikát folytató államférfiakat pedig a földbe döngölik.

talalom írta...

Góbénak tökéletesen igaza van:minden állam tart külső és BELSŐ titkosszolgálatot is. A gond akkor van, amikor a állam szétesik (korrupció, diktatúra vagy fegyveres konfliktus miatt), és megszűnik a titkosszolgálatok felett a parlamenti kontroll.
A mai kormányzatot egyre látványosabban zsarolja a titkosszolgálat - nyilván múltbéli, leginkább 2006-2008 táján történhetett szolgálatok fejében kéri a "bérét".
Könyörgöm, olvassátok el a "stopsorost" - nem hosszú. A terror lopakodó előre nyomulásáról van szó. Szavazzatok bárkikre, csak ezekre ne! Ja, meg a jobbikákra se! Ők ugyanis nem "lopakodnának", bele a közepébe mindenkinek, aki "nem magyar".
A diktatúra élhető is lehet, sőt, kényelmes. A terror azonban más tészta - ez a tét!

góbé írta...


Kedves Talalom !

Én ezt mondjuk pont forditva látom... Mondod:"... A mai kormányzatot egyre látványosabban zsarolja a titkosszolgálat - nyilván múltbéli, leginkább 2006-2008 táján történhetett szolgálatok fejében kéri a "bérét"..."

Lehet tévedek, de úgy vélem, hogy sajnos a kormány szoritja sarokba az ügyészség, a rendőrség s a biróságok nem kevés része után, avagy azokkal szinkronban a titkosszolgálatokat is...

A stoppsorossal sajnos nagyon igazad van! Az EU, Európa hagyni fogja azzal a meggondolással, ha a H. magyarnak ez kell, kapja is meg... Tudod, a régi naptár meg rajta lévő a légyszar effektus.

nemóvatos írta...

Jobb ha tudjátok kedves vitatkozók, hogy a titkos-"szolgálatokat" csak egy másik titkos-"szolgálat" tudja látszólag megzsarolni, sarokba szorítani, de ebből is általában alku lesz a közös béke és a további "üzelmek/üzletek" érdekében.
Egy kormány max "megnyerni/venni" tudja őket, ideig óráig mert a titkosok csak akkor szolgálnak (látszólag) ha az nekik megéri. Öntörvényűek, önérdekeltek éppen a titkosság pajzsa mögött és a történészek is csak annyit tudhatnak meg a múltjukból amennyit ők elárulnak (hagynak) belőle.
Ezzel együtt lehet/kell élni és az a jó államvezetés amelyik ezt az attitűdöt az ország javára tudja optimalizálni.

neveletlen írta...

Kedves góbé, lécci mondjad el (persze, nem kérlek államtitok sértésre) hogyan lehetett titkosszolgálati eszközökkel védeni a ruppót.

'Medgyessyt is leügynöközte a bárgyú siserehad! Medgyessy '77.-82 között szt.(!) /szigoruan titkos/ állományu tiszt volt az állambiztonság pénzügyi vonalán, a BM -Belügyminisztérium- alkalmazásában, nem beszervezett ügynök! Valóban a népgazdaságot, a forintot védte.'

1970 írta...

Kedves talalom!

A diktatúra általában nem az állam "szétesésének" példája.

neveletlen írta...

kedves nemóvatos

'Öntörvényűek, önérdekeltek éppen a titkosság pajzsa mögött és a történészek is csak annyit tudhatnak meg a múltjukból amennyit ők elárulnak (hagynak) belőle.'

Szerintem a csehek és a németek előttünk járnak a múlt feldolgozásában, hány törvény javaslatot utasított már el a 'magyar' országgyűlés ebben a témában.
Nekünk csak a bulvár marad, hogy az Apró klán, meg ilyesmi.
https://index.hu/belfold/1piroska3970/


nemóvatos írta...

Kedves neveletlen!
A bulvárral etetik a népet és akik --mint írod-- előttünk járnak, azok sem fognak a végére járni, még ha jobbszándékú kormányuk is van.

akárki írta...

"Nagyon időszerü lenne, főleg azért, mert lassan nyilt "titok" hogy közmunkát csak az kap ápr. 8 után, aki a telefonjával lefényképezve igazolja hogy "jó helyre" tette az X-et.
Akinek nincs telefonja annak adnak. "
Ennek kicselezésére ajánlotta valaki a klubrádióban, hogy a fénykép elkészülte után még néhány x-et berajzolva érvényteleníthető a szavazólap.