2018. augusztus 21., kedd

TÚL AZ ÜNNEPEN ÉS A JÓZAN ÉSZ HATÁRÁN

Szerintem az ünnepek nem a világ nagy kérdéseinek eldöntésére valók, hanem arra, hogy együtt örüljünk annak, hogy két fülünk van, mégsem vagyunk fazekak, ellenben mint nemzet még létezünk, ellentétben a longobárdokkal, akik hajdan komolyabb világpolitikai tényezők voltak, mint maga Orbán Viktor.
Mifelénk viszont az ünnep harcra való, mindenkinek ott kell harcolnia, ahová a nemzet állította, kinek az Adrián, a szigetén, kinek meg az árokparton, a közmunka közben, a háziasszonynak fakanállal kezében - a sors és a Fidesz rendelése szerint.
Azért az ünnep csak ünnep, ilyenkor ünnepelni kell - mikor-mit.
Augusztus 20. eleinte egyházi ünnep volt, államalapító Szent István királyunk ünnepe, aki idegen csapatok élén, kötésig vérben gázolva, rokonait is irtva hozta létre a magyar államot, melyhez az engedélyt és a koronát a pápától kapta.

A tényt azonnal közzé is tette a korabeli médiában, a nagybácsi felnégyelt testének egy-egy darabját a korabeli erősségek kapujára szegeztette - szép látvány lehetett, melyből mindenki megtudhatta, hogy a szeretetet hirdető egyház megkezdte áldásos tevékenységét hazánkban.
Az idők változtak, a szentek neve napját az emberek lelkesen ünnepelték - addig se kellett robotolni, aztán jöttek a komcsik, és az ünnepből az Új Kenyér Ünnepét, majd a Magyar Népköztársaság Alkotmányának ünnepét kreálták.
Ma az újságírók nagy része a hatalomhoz való hűségéért kap felületet a néphülyítésre, a szakmaiság bolsevista ármány, így aztán olvasni se igen tudnak, de buzgón írkálják, hogy augusztus 20. a Magyar Népköztársaság ünnepe volt.
Nem volt - az Alkotmány ünnepe volt, merthogy akkortájt még volt alkotmány, ami egy olyan törvény, melynek rendelkezéseivel szemben semmiféle más törvény nem állhat, még fülkeforradalmi jelleggel sem, mert az maga az államcsíny, mégha a csínytevők ezt legalább olyan gondosan titkolják is, mint nagyüzemi tolvajlásaikat.



Azért szép volt az ünnep.
Volt nagyívű ünnepi beszéd, a Nagy Ho-Ho-Horgász tartotta, aki az idők folyamán megvalósította a lehetetlent, senkibbé tette magát, mint nagy elődje, aki úgy volt doktor, hogy nem volt doktor.
De a dekor gyönyörű volt.
A Parlamenten ismét megjelent a vörös zászló, igaz, a közepén kereszttel, mintha Bouillon Viktor éppen kereszteseit toborozná Jeruzsálem megmentésére, természetesen Netanjahu izraeli miniszterelnök egyetértésével, aki éppen most munkálkodik Izrael szétcincálásán.
Nagyon tetszett, még jobban tetszett volna, ha a két zászló a Szent István Bazilikán lógott volna, merthogy ott éppen a megfelelő helyen nézegethette volna a nép, de a Parlamenten, a nemzeti és a székely zászló társaságában kissé nevetséges volt - ezeknek cseppnyi érzékük sincs a szimbólumokhoz.
Ha lenne, pártjuk címere már régen egy szarka lenne, csőrében az országgal...
Mindenesetre megnyugtató, hogy az Unió zászlaja nincs a sokat próbált épületen, még akkor sem, ha az egész épületet be lehetne burkoni öteurós bankjegyekkel, amivel arra akartak rábírni bennünket, hogy viselkedjünk végre európai módon.
De mi persze nem, mi még mindig azon vacillálunk, hogy kik is vagyunk tulajdonképpen - most éppen keresztény konzervatívok, és a kereszténység itt a katolikus egyházat jelenti.
Ha benne lennének a protestáns egyházak is, akkor legalább az egyik zászlón a nyársra tűzött sündisznó is ott lenne, de nincs, hogy a Dávid-csillagról már szó se essék.
És hát van párszáz magyar muszlim is, szerintem ők is a nemzet részei, tetszik-nem tetszik a regnáló hatalomnak, akkor is.

Persze lehet itt ágálni, de felesleges.
Mi majd kihalunk, de a kilencvenes évek nemzedéke elülteti a bölcsődések buksijába, hogy a felhő szélén maga az Atyaúristen lógázza a lábát, mellette jobbján Jézus Krisztus, balján Mészáros Viktor, így aztán hamar megtanulják, hol lakik a jóisten...



A tüzijáték kissé karcsúra sikeredett, jóllehet indulásként drónok népesítették be az égboltot, kis lámpácskáikkal először a Dunaújvárosi Vasmű logóját varázsolták az égre - ott ragyogott a csoda szar vas, aztán a kereszt is megjelent, forgott, mint majom farkán a stanicli, Szent Péter megdöbbenve szemlélhette a profán attrakciót.
Régen a tüzijáték centruma a Gellérthegy volt, onnan 235 méterrel magasabbra szálltak a rakéták, mint manapság az uszályokról, de hát azt még a csepeli proli is láthatta, ami hedonista életvitelre serkentette volna, ami a munkaalapú társadalom megcsúfolásával lenne egyenlő.

Ma a fő szempont, hogy a NER lágy, barna krémje a Parlamentből tudja nézni a tűzijátékot, hallgatni a vízizenét, a proli meg kapcsolja be a tévéjét, vagy vándoroljon, mintha az El Camino utját járná, kit érdekel, nem igaz?
Elmaradt a görögtűz is, török barátainkra való tekintettel, akik úgy szeretik a görögöket, mint mi román szomszédainkat, hála kormányunk áldásos tevékenységének.



Szóval, szerintem jók a ünnepek, de talán jobb lenne úgy száz évig szüneteltetni az ünneplést és mélyen hallgatni történelmi hőseinkről - nem kizárt, hogy jobban járnánk...


:O)))

12 megjegyzés:

Limor írta...

Szép, kacskaringós ódára sikerült pupu ölyvtárs műve augusztus 20 kapcsán ami ugyi a magyarság ünnepe. Mármost csak azt nem értem, hogy jön ide Netanyahu aki "éppen szétcincálni készül Izraelt"?! 1. Nem jön ide. 2. Tán mégiscsak tájékozódnia kéne pupu ölyvtársnak Netanyahu szándékairól mielőtt helyette eldöntené, hogy mit is akar tenni Izrael jövőjét illetőleg...
U.i.: ha pedig lusta rá akkor elárulhatom: nincsen ilyen szándéka.

PuPu írta...

Nyugodtan leszakadhatsz rólam, kedves Limor, magas ez neked, mint libának a farzseb.
Gondolom, Netanjahu veled egyeztette az elképzeléseit, melyek egyébként az ő és a te szándékodtól függetlenül működnek majd.
Hajdan Gorbacsov is naggyá akarta tenni a Szovjetuniót, Horthy meg Magyarországot, ugye.
Csak gondolatkísérletnek javaslom, mit szólnál, ha Magyarországot nemzetállammá nyilvánítanánk, államvallás a katolikus, melyben a zsidók speciális jogokat kapnának, például dupla adót fizethetnek és vérüket adhatnák a hazáért - gondolom, rád jönne a sikítófrász.
De a poszt nem erről szól, talán arra is szorítkozhatnál, habár a te dolgod.
Én meg egyként utálom a nacionalistákat, a sovén hülyeséget, úgyhogy, ha kérhetlek, ne fárassz és ne itt próbáld megélni megkopott zsidó identitásod, bármely vonzó is az ötlet.
Attól, hogy zsidó találta ki, lehet még valami hülyeség (vagy belpolitikai pávatánc, már amennyiben Bibi egy páva...)
Legyünk már észnél, ha én demokrata vagyok, akkor egyszerűen nem tetszhet nekem, ha valaki politikai súlyt ad a mi kis diktátorocskánknak.
Sem itt, sem Jeruzsálemben...

:O)))

Limor írta...

Te meg szorítkozz a fényes magyarságodra és ne keverd a Gizikét a gőzekével!
Zsidó identitásom meg változatlanul friss állapotban van... :-)))

Limor írta...

Áááá, most olvasom csak, hogy a demokratikus szellemű blog szerzőjének "jóvá kell hagynia" a küldött megjegyzéseket. Éljen a demokratikus szólásszabadság! :-)))

PuPu írta...

Mit tegyünk, tele van a világ manifeszt Limorokkal, a többieket kímélni szeretném...
Esetleg van még érdemben is valami, vagy tovább himbáltatod állkapcsod a széllel?
:O)))

talalom írta...

Azért volt érzékük a propagandához a korabeli sámánoknak: nem idegesítették a pórnépet az ünnepi időpontok hektikus változtatásával. Szépen odatették az ünnepüket a régiekre téli napfordulóra a karácsonyt, tavaszköszöntő rituálénak ott a húsvét. A legnagyobb mezőgazdasági munka - a gabona learatása, ezzel a téli élelem megszerzése - bevégzésének ünnepére meg augusztus közepe-vége. Első István (ateista vagyok, nekem nincs szent ember) is ekkortájt ült törvényt - augusztus 16. és 20. között ingadoznak a történelmi bizonyítékok: dehát mindkettő igaz lehet, hiszen István nem használt Gergely-naptárt - az csak úgy 200 évvel később született.
Nekem a legszimpatikusabb a "pogány" új kenyér ünnepe - régebben legalább ilyenkor szó esett azokról is, akik megszántották, bevetették a földet, majd begyűjtötték az életet, amit szó szerint tessék érteni: ezen a tájon a telet csak gabonával lehetett túlélni. (Jóvanna, elismerem: nehéz lehetne egy John Deer-t felmutatni, és azután vonulni siránkozva.)
Így hát ezen az ünnepen mindenkinek azt kívánom: jusson bőséggel az új kenyérből a téli napokon is.

Unknown írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Frizette45 írta...

Kedves PuPU....teljesen folosleges volt Netanyahut belekeverni ebbe a posztba,mert ugy tunik fogalmad sincs az israeli torvenyekrol.....semmi nem valtozott, sem az arabok,sem a druzok helyzete....volt egy balos-szelso balos hoborges,jol feltuzeltek a druzokat a nagy semmiert...de hogy hogy is kerul a csizma az asztalra, azt mg Te sem igazan tuodo megindoklini.Jo volt egyet zsidozni-persze csak burkoltan......hat nem gratulalok hozza....

Attila írta...

Üdv!

Limor!

Mi a bánatnak jöttél ide, ha még a bejegyzést sem tudod értelmezni. Megsúgnám még, hogy a demokrácia nem azonos az anarchiával, feltéve ha tudod mi az utóbbi. Ha máshol nem, a Wikin megtalálhatod. Az olyanok miatt kell moderálás, mint te vagy.

Attila

1970 írta...

Kedves talalom!

Pontosítsunk egy kicsit: a kereszténység települt rá azokra a korábbi pogány
ünnepekre, amelyekről írtál. A korabeli pogány ünnepek a természet körforgásához kapcsolódtak, a kereszténység "telepítette rá" erre a vallási, egyházi szimbolikát.

talalom írta...

1970! Rosszul fogalmaztam: de én mindenféle papot sámánnak titulálok.

Villon írta...

Manapsag nagyon nehez objektiven tajekozodni, mert "minden cigany a sajat lovat dicseri". Engedjetek meg nekem egy kis kiegeszitest. Van egy baratom, aki rendszeresen olvassa az izraeli lapokat. O mondta nekem, hogy Netanjahu "gyengeden" figyelmeztette Orbant a MO-on elharapodzo antiszemitizmusra. Meglebegtette, hogy szukseg szerint bekuldheti a Moszad-ot. Gondolom a kep igy egy kisse arnyaltabb.