2018. augusztus 30., csütörtök

VAKÁCIÓ VÉGE, LEMERÜLNI!

Régi a vicc: az elhunyt kopog a Mennyország kapuján, Szent Péter mondja neki, hogy nem engedi be, mert nem élt Istennek tetsző életet, - igaz, túl nagy disznóságokat se követett el, ezért választhat, a Pokol melyik bugyrában kíván bűnhődni.
Az első bugyorban egy kondérban ülnek a bűnösök, az ördögök szorgalmasan hordják a fát a tűzre a kondér alá, a Sátán pedig egy vasvillával bele-beleszúr a fenekükbe.
Nem tetszik.

A második bugyorban a bűnösök üvegtörmeléken sétálva, mezítláb, óriási kőtáblát cipelnek a hátukon, rajta a felirat: Legközelebb jó leszek!
Körülöttük az ördögök ordítoznak, korbáccsal és tüzes piszkavasakkal serkentik őket futásra, közben a hangszórókból Orbán beszédei hallatszanak a kereszténydemokráciáról, a lelki fájdalom, melyet ezzel okoznak, meghaladja a kilences fokozatot a Richter-skálán.

Ez sem tetszik.
Az utolsó bugyorban halk zene szól, az ördögök barátságosan beszélgetnek a bűnösökkel, akik egy szarral teli tó partján heverészve iszogatnak, parfümmel permetezik magukat, cigarettáznak, társalognak.
No, ez se maga a kéjhömpöly, de ez jó lesz!
Szent Péter bólint, magára hagyja, bűnösünk elheveredik, de ekkor felhangzik a hangszórókból: Cigarettaszünetnek vége, lemerülni!



Ebben az állapotban van ma az ellenzék, és attól tartok, hogy a nyár elmúltával akik még ma úgy is érzik, hogy nincs nagy baj, nemsokára fuldokolni fognak Orbán intézkedéseinek szartengerében, és ne legyen kétségünk, Vezérünk kreatív, lelke pedig szelíd.
Ez már kora gyermekkorában is megmutatkozott, amikor az iskolapadban legyeket fogdosott, és egyenként kitépte - először a szárnyaikat, majd a lábaikat, a macska farkához hosszú madzagon sörösdobozokat kötött, a kutya etetőtálját pedig tíz centivel a lánca végétől helyezte el.
Az ellenzék itt nyugat felé pislog, de könnyen lehet, hogy arrafelé is fog épülni kerítés, ez csak annak kérdése, hogy mikor fogy el annyira a munkaerő a Nemzet Menekülése során, hogy már személyzet se jut Rogán villájába, mely együtt tágul a világegyetemmel, csak gyorsabb ütemben.
Ebben az országban mostanában már állítottak le útépítést azért, mert a kialakult forgalmi dugó miatt a helyi polgármester nem jutott el a Fővárosi Közgyűlésbe időre, ő pedig csak egy mitugrász kis polgármester, mi lesz, ha nemzeti nagyjaink érzik magukat akadályoztatva?


Indul a tanítás az iskolákban is, remek hírekről lehet olvasni, például össze akarják vonni a kémia. a fizika és a biológia tantárgyakat, továbbá kétféle tankönyv készülne, egy állami és egy egyházi szemléletű, az állami ugyanazt tartalmazná, mint az egyházi, csak olvasása közben nem kellene térdelni és tömjént szagolni.
Felül akarják vizsgálni a száz fő alatti létszámú iskolák létjogosultságát is, segítve ezzel is a kitelepülések lakosságmegtartó képességét, a magyar falu felvirágoztatását is - a bolt, a kocsma, az orvos, a védőnői hálózat megszüntetése után a lépés logikusnak mondható, és innen már csak egy lépés a tanulók felszámolása.
Az oktatási rendszer irányítóit úgyis csak zavarja ez a sok rendetlen, fecsegő kölyök.
Aki úgy mellesleg fél évszázada olyan táskákkal jár iskolába, mely alatt egy tengerészgyalogos is roskadozna, és olyan remek tankönyvekből tanul a még remekebb tantervek alapján, hogy mire befejezi az iskolát, legfeljebb képregények olvasására képes, már, ha nincs a buborékban szöveg.
Viszont elvileg tud titrálni és deriválni, igaz, gyakorlatilag azt se tudja, hogy a száznak hány százaléka a kettő.
De természetesen az összevont tantárgyat - mely jó magyar szokás szerint felöleli majd a Larousse Enciklopédia teljes anyagát, kiegészítve a Nagy Brehm aktuális kiadásával, továbbá a Scollen-Wright-Berry féle Fizika Enciklopédiával - éppen olyan sikeresen fogják oktatni lelkes pedagógusaink, mint hajdan az orosz nyelvet.
Igaz, az angol nyelv oktatására sem lehetünk túl büszkék, ezzel körülbelül úgy vagyunk, mintha elrendelnénk, hogy mindenki tudjon úszni, aztán a medence és úszómester híján a homokozóban vízilabdázó gyerekeket belelöknénk a mélyvízbe, amelyik életben marad, az meg is érdemli.

Szóval, még nyílnak a völgyben a kerti virágok, de lesznek itt még szélviharok meg fogcsikorgató hideg is, persze életrevaló ellenzékünk még mindig egymás legyilkolásával van elfoglalva, ahelyett, hogy az útszéli fákat nézegetné, melyik mire alkalmas.
Nyugodtak lehetnek, Kubatovnak erről is lehet már listája, személyekhez rendelve.
Hát jöjjön akkor az ősz, lesz, ami lesz...

:O)))

22 megjegyzés:

Kovács Erzsébet írta...

Kedves Pupu!

Lassan úgy leszek Veled, mint Petőfi a Kárpátok hegyláncaival.Csodállak, csodállak, de ez a fájó humor számomra.Nem szeretem.
Az utolsó mondat különösen, lössz, ami lössz!
Valahogy egy kibic hangja sejlik át a sorokon.Ez bizonyára a tanácstalanságodat fejezi ki önkéntelen.
Én azt írtam volna a végére, ide munkás ököl köll,ami oda csap, ahova köll.
Ilyen egyszerű.
Egyéb kérdés esetén kérdezze román orvosát, gyógyszerészét, akik a rapid megoldásokat látták közelről.
Ha nem akarjuk úgy nézni a felhőket a karácsonyi égen,mint Csau a sortűz után, tágra nyílt szemekkel,csodálkozva, hogy vele is megtörténhetett egyszer.
Veled, velem , akárkivel,ha ez így megy tovább.

De csak egyszer.
Mert ez a csodaszer egyszer használatos.
Mert már a szánk széléig ér az a te csodálatos tavad, amiről írtál,lemerülés előtt.

Itt a nagy Hamleti kérdés...élni,vagy merülni.
Pillanatnyilag majdnem azonos.
Ez az a bizonyos pont.

PuPu írta...

Erzsike, kedves!
Bevallom, nekem is vannak problémáim a hozzászólásaiddal kapcsolatban, néha úgy érzem, mintha Krupszkajával társalognék.
Ami nagyon rendjén is lenne, ha a világ nem változott volna meg körülöttünk, de megváltozott.
Ezen ne csak a hatalmi viszonyok megváltozását kell értenünk, hanem az egész társadalom, benne az egyének, a család, a társadalmi viszonyok változását is, és ezek a változások sok esetben nehezen mondhatók előremutató változásoknak.
A társadalom pávatáncot jár - egy lépés előre, aztán egy vagy kettő vissza.
A mai gyerek azt hiszi, hogy munkás az, aki koszos ruhában nagykalapáccsal veri a vasat, társadalmilag egy milliméterrel a hajléktalan felett foglal helyet, nem túl okos és nagyon buta és műveletlen.
Ha azt mondod egy rendszergazdának, hogy ő munkás, akkor jobb esetben kiröhög, jóllehet a csupasz seggén kívül neki is csak a munkaereje van, amit fizetésre cserélhet.
Ha valaki jól megfizeti, eszében sincs forradalmárkodni, belesimul a hétköznapokba, és ha a megélhetésétől való megfosztástól retteg, akkor még kevésbé.
A multi pedig megfizeti - a helyi viszonyokhoz képest elfogadhatóan - az alkalmazottait, ellenben világgá hajtja a szakszervezeteket, legalábbis amelyiknek enyhén rózsaszín árnyalata van, azt biztosan.
Maradnak a Cser Ágnes típusú politikai prostik, tisztelet a nem túl nagy számú kivételnek.
Emellett a társadalom fél.
Fél a migránsoktól, a gazdag a szegénytől és a szegénytől a gazdag, magyar a magyartól, a munkanélküliségtől, az egyéni komfortzónájából való kibillentéstől...
Kitől várod te ma itt, hogy ökölbe szorítsa a kezét?
Nopláne, üssön...
A baloldal legnagyobb baja, hogy nem képes még az önmeghatározásra sem, csak az ellen védekezik, amit az erőre kapott jobboldal és az emberi butaság tart róla.
A hajdani prolik parvenü kölykei szégyellik apáikat és számukra kívánatos ősöket hazudnak maguknak.
És igen, a kártyajátékban a kibic az, akinek nem osztottak lapot és csak nézi, ahogy mások játszanak.
Öreg vagyok már és nincs kedvem beszállni az iszapbirkózásba.
Talán még a nyugdíjasokkal tudnám elképzelni magam, a járókeretes forradalom élén.
Bevesszük a vérnyomáscsökkentőt, a vízhajtót, oszt döntsd a tőkét, ne siránkozz - nem igaz?
Az erő nélküli fenyegetőzést hőbörgésnek hívják, ehhez sok kedvem nincs...

:O)))

Villon írta...

PuPu.
Tokeletesen igazad van.
"Emellett a társadalom fél.
Fél a migránsoktól, a gazdag a szegénytől és a szegénytől a gazdag, magyar a magyartól, a munkanélküliségtől, az egyéni komfortzónájából való kibillentéstől..."
Ehhez meg hozzatennem , hogy az emberek felnek a BOSSZUTOL.Talan ne felejtsuk el, hogy egy diktaturaban szenvedunk. Ugy gondolom, hogy ez az aljas banda csak a neveto harmadik a vilag szinpadan, ertsed ez alatt az igazi jatekosoknak van fontosabb dolga is , hogy veluk erdemben foglalakozzanak. De, azert a remeny hal meg utoljara...

Kovács Erzsébet írta...

Igazatok van.
És akkor mi van?
Ez van.A PÉNZ hatalmát éljük,még így leírva nem láttam.De ez a tény.Egy embernek mennél több pénze van, annál jobban elszakad a valóságtól,az emberi érzések megértésétől, hogy mennyi az a pénz,amiből fizikai hiányérzet nélkül, a "társadalmi elfogadottság" szintjén tudsz élni, ahol nem gond a háztartás higéniájához való szerek megvásárlása, a szerény, de változatos étkezés, a szerény de elfogadható ruházkodás, az elvásult ruhák időnkénti cseréje,az agyonmosott zokni szára nem marad a kezedben,mert már több éves, a cipőd sem csámpás, nem sír le rólad, hogy milyen szegény vagy.

Nem akarom József Attilát idézni, a "de szeretnék gazdag lenni.." verssorát,mert egy fiatal lélek sóvárgása a mai ehte gazdagoknak csak egy mosoly a bajusz alatt....
De igen kérem.Szegények vagyunk.Ez nem egy-két éves szegénység, hanem évtizedes. És a szegény ember,aki nem a parkban kéreget, hanem éli a kis életét az nagyon szégyenlős, nem teregeti a nincstelenségének foszlott lepedőit a nagy nyilvánosság elé.Korgó gyomorral is igyekszik a külvilág felé a jól disztingvál polgár sziluettjét adni.

Ez a legfájóbb az egészben,a tehetetlenség olyan foka,amelyet ép ésszel felfogsz,és tudod, soha az életben nem lesz már jobb az életed.Félsz a teljes lealázottságtól, attól hogy a nyugdíjemelés összege nem lesz annyi, hogy meg tudd magad ezen a szerény szinten tartani, hogy még lejjebb kell adnod az igényeidet.

Kikodult,kiéhezett elszegényedett tömegek haragjától, elkeseredettségétől mentsen meg minket a Jóisten.
Talán nem kellene olyan észveszejtő módom szórni az adózók pénzét, talán központilag be kéne avatkozni azoknak az élelmiszereknek az árrés kialakításába, amire minden embernek szüksége van, hogy a munkaerejét fenn tudja tartani.A zsíroskenyéren élő nemzet agyilag kikodul,nagy szellemi potenciált nem lehet várni tőle.A reménytelenség bizonyos foka szellemi meghasonlást és önsorsrontó cselekedeteket válthat ki.
Az évkezdés az iskolai gondok a szülőket túl nagy lelki prés alá helyezik.
Az élelmiszerek, a papírárúk,a mosószerek árát az ÁFA vonatkozásában a legkisebbre kellene venni.
Itt a téli élelmiszerek beszerzésének ideje, kedvezményes alma és burgonyavásárokat kellene tartani.
Az OEP vonatkozásában is át kéne már végre nézni, mi mennyi...
Miért nem ingyenesek a gyerek szemüvegek, az öregek járókeretei, a kötszerekre miért nincs támogatás, a gyógyszerek árait is revidiálni kellene.A lázcsillapítók, a megfázás ellen gyógyszerek árait miért nem vizsgálja a versenyhivatal.A szemcseppek, a műkönny, a szemészeti gyógyszerek kész aranybánya a gyógyszergyártóknak, annyit kérnek érte, amennyit nem szégyenlenek, a kutya meg nem kérdezi miért?Miért kerül ennyibe az, hogy élünk?
És fűtés.És a villany, és a gáz?
És a ruhaneműk.És a cipők....

Nem akarok a Sanselizén sétálni, divatosan, de egy valamire való rendes szandál, cipő sportcipő 15.000Ft alatt nincs, a téliek, ami 1 télnél többet kibír, az még többe kerül.

Miért nálunk a legmagasabb az ÁFA a volt szocialista országok közül.
Miért vagyunk mi a legjobban lerongyolódva.
Miért olcsóbb minden élelmiszer a környező országokban.

Talán az eszünkhöz kéne már kapni....
Még kér a nép, addig adjatok neki....
Talán nem kéne megvárni, míg elfogy az utolsó kanál cukor, az utolsó kanál liszt,és az éhen jövő menő emberek esnek össze az utcán az alultápláltság miatt, akik lehet hogy kövérek, mert csak zsíros kenyéren élnek.

Ennek a nagy hallárénak nagyon rossz vége lesz.
Ha az éhes nép megindul,azt nem fogja senki elfelejteni.
Aki életben marad.

Promenad írta...

Erzsébet Kovács !
Kétségkivül nagy-nagy okosságokat írtál,csak hát a terjedelem...
Szerintem a kommentnek nem szabadna meghaladni a bloggét.
De egyébként is.a kevesebb több lenne!

Kovács Erzsébet írta...

Promenádnak:
Vannak újságírók, akik írásai elférnek
egy gyufásdoboz címkéjén.
Oda valók, annyi hely elég.
Még sok is.

1970 írta...

"Miért vagyunk mi a legjobban lerongyolódva."

Kedves Erzsébet!

Nem véletlen, hogy ez az rendszer, ami közel 30 éve itt kiépült, a társadalmi szolidaritást és a társadalmi kohéziót az elsők között rombolta le, a helyét pedig sóval hintette be. A kisgömböcnek már csak az i-re kellett a pontot feltenni...
A jogosan feltett kérdéseivel ezért nem foglalkozik senki.
Majd amikor egy valódi baloldali (nem ballib!!!) program mentén újraépítik ezt a társadalmi szolidaritást (ahogy ezt Kádár megtette egykor), mellé újjáépítve az egykor működő hazai ipart (nem összeszerelő üzemként működtetve az országot, ahogy tegnap Róna P. mondta!), a mezőgazdaságot, megállítva az eü. és az oktatási rendszer pusztulását, akkor lesz itt társadalmi szintű változás. Addig zuhanunk, és szakadunk le folyamatosan (már a románoktól is!).

talalom írta...

Erzsébet Kovács!
Csodálkozom, hogy nem találkoztál a PÉNZ HATALMA kifejezéssel: szélsőjobboldali portálok kedvenc szava, főként így, csupa nagybetűvel. Használják még egy szóként: PÉNZHATALOM.
Nem értek egyet Promenaddal: szerintem nem nagy okosságokat írtál, hanem téveszméken lovagolsz. Pl: az állami támogatások ügye. Ez tulajdonképpen újraelosztás, ami - tapasztalat a hetvenes évekből: állami ingyen lakás - szintén a hatalomban lévőknek kedvez. A munkaerő árát kellene megfizettetni: de ez csak a bérmunkások összefogásával érhető el, folyamatos alkuk során. Ebben a szintén bérmunkás értelmiségiek felelőssége igen nagy, de azért a kétkeziek készséges meghunyászkodása sem elhanyagolható.

Villon írta...

Mindenkinek!
Regi igaz mondas, egy fecske nem csinal nyarat.
A tortenelem szamtalanszor bebizonyitotta, hogy a diktaturakat nagyon nehez megdonteni.
Konnyu masnak a "szerszamaval" a csalant verni, ertem ez alatt, konnyu mondani, hogy mit kellene valakinek/valakiknek csinalni. "Feleleosok" vannak, de ettol legalbbis pillanatnyilag nem fog a helyzet magvaltozni. Amint PuPu is megjegyezte,hoborgesnek nem sok ertelme van. Gondoljatok arra , hogy Simicska hogy jart, pedig o sem egy kispalyas..
Csak remelni tudom, hogy egyszer majd elszakad a cerna. Aztan a lavinat nem lehet majd megallitani.Felreertesk elkerulese vegett megtiszteltetesnek ereznem, ha en kezbesithetnem ki a selyemzsinort...

Kovács Erzsébet írta...

tal alomnak:
1.elárultad magad,szélsőjobbos oldalakat preferálsz,én azt sem tudtam, van ilyen./Pupu szerint aki nálam balosabb, az már leesett a térképről is./
2.Megtaláltad a varázsigét, ami a demokratikus forradalmakat követi: újraelosztás.
3.Én egy rapidabb megoldás híve lennék,egy forradalom nélküli átrendeződésé,ami elébe menne a nagyobb bajok bekövetkezésének,a NÉPJÓLÉTI kormánybiztos, az biztos hogy jobban kellene, mint a dohányzásellenes biztos, az biztos...

Ha nem stadionok épülnének, és nem zakatolna Orbán Viktor álma 15M veszteséggel, talán eljöhetne az a bizonyos Kánaán /ami nem a veszprémi kínai bolt/, hanem mindenki egyaránt vehetne a bőség kosarából a Tescóba, és lenne pénze is, hogy a pénztánál kifizesse.
Ha már olyan magasságokból nézed az életünket, mintha Te magad lennél az a Jóisten, ha már adni nem tudsz senkinek se kalácsot , se tanácsot, akkor legalább fogd már vissza magad a kétkeziek készséges meghunyászkodását méltató sunyi deklarációddal.
A spanyol viaszkot sem te találtad fel, naugye.
Amit te téveszmének mondasz,az maga az élet.Persze, én egy jobbikossal nem állnék egy gyékényre sose.

1970 írta...

"Ez tulajdonképpen újraelosztás, ami - tapasztalat a hetvenes évekből: állami ingyen lakás - szintén a hatalomban lévőknek kedvez."

Kedves talalom!

Ne haragudj, biztosan azt fogod megint mondani, hogy kötekedek, de ismét kapitális baromságot írtál. A szüleim a hetvenes években kaptak lakást, ekkor tapasztaltam meg szüleimmel együtt (egy panelház tizedik emeletén), hogy mit jelent az összkomfort, amikor nem kell kimenni az udvari vécébe, nem kell a közös mosókonyhában fürdeni, etc. Százezrek számára jelentett ekkor valódi minőségi változást az életében a panel, az udvari putris, közös mellékhelyiségek helyett (ezért is utálom, ha szidják a panelházakat).
Ja, és nem volt ingyen, a szüleim kifizették, csak tudod olyan OTP kölcsönszerződések voltak, amelyeknek a törlesztőrészlete stabil volt, nem szállt el a csillagos égig. (Nézd meg, mi folyik napjainkban e téren!).
És még egy: stabil munkája volt a szüleimnek, aminek révén nyugodtan tervezhették a jövőt.
Ha az, a hatalomban lévőknek kedvez, hogy az ország lakosságának többségét segítik, támogatják, a kisemberek gyarapodását biztosítják, gyermekeik mobilitását lehetővé teszik, akkor nem bánom, kedvezzen a hatalomnak. Csak könyörgöm, mikor jön egy ilyen vezetés az ország élén??? Lassan 3 évtizede várom...

Névtelen írta...

"mi lesz, ha nemzeti nagyjaink érzik magukat akadályoztatva?"


Nem érzik, mert a kiglancolt fekete Audijuk stb. tetején ott virít a kék sziréna, s ha bekapcsolja a kocsi pilótája, számukra nincs semmilyen akadály.

A legújabb Gulyás Gergelyé, a maga kb. 30 évével. Milyen karriert várhat még ezek után a fiatalember, aki ilyen fiatalon ennyire kiváltságos lett? Meg is van hökkenve a pártpolitikai fejlmények ilyetén menetén.
(Amadeus)

Kapat írta...

Igad van 1970!
Még ezer "maradi", populista, de (szerintem) igaz érvet sorolhatnánk fel, ami inkább az "átkos" mellett szólna. Ez manapság nem divat, túlhaladta a kor. Ez egy kegyetlen, embertelen világ, akinek ez tetszik, hát.....

talalom írta...

1970!
Stimmel.32 éves voltam, amikor először ülhettem saját fürdőszobába - a panelt mindig megvédtem: szerintem ma is élhetőbb a lakótelep, mint a Belváros, vagy egyik másik "lakópark". 12% készpénz, 35 évre szóló hitel, 3%-os fix kamattal. (Ez a szövetkezeti konstrukció, öröklakásnál 50% készpénz, 6%-os hitel.)
Mellékesen: nagymama 32nm lakásában 6 év, szoba-konyhás "átmenetiben" 4 év. (Már gyerekkel.) És még mindig látótávolságban sem volt normális lakás. Miközben gyermektelenek már régen új lakásban lubickoltak.Az verte ki a biztosítékot, amikor az egyik "fontos" iroda titkárnője mintegy nászajándékba kapott egy lakást. Áprilisban protekciót kértem egy nagyon magas posztban lévő "ismerőstől".Akkor láttam először - mármint személyesen, nem a tévében. Októberben költöztünk. Azóta is verem a fejem a falba: megtehettem volna 10 évvel korábban: legfeljebb az elveim korábban sérülnek, viszont akkor még kaphattam volna ingyenlakást. Viszont megspórolok 10 évnyi munkát, rengeteg pénzt,amit az ámenetiekre fordítottunk, hogy lakhatóbb legyen mégis.
De nincs vége: 15 év múlva - nyista 3% kamat. Lehet 12%,vagy piaci - ez akkor 30-32% volt. A piaci kamathoz elengedik a tartozás felét. Ezt választottam: ha csökken a tartozás, a kamat is csökken, és hátha lesz jobb a piaci kamat is. A törlesztőm 2700 forint lett - a 230 helyett. A fizetésem 7500 forint volt (plusz gyerek).

talalom írta...

Bocsánat, mert még mindig nincs vége. Jött a lakásprivatizáció.
Miközben én már 12 éve a dupláját fizettem a saját lakásért havonta (törlesztő+közös költség), nyögöm a 30%-os kamatot, aközben a "tanácsiak" - önkormányzattól függően - 0-2%-os kamatért, a piaci érték 10-20 %-áért megvehették a lakást.
Poén: a falvakban élőknek ennyi sem jutott.
Nem azt mondom, hogy ez jó volt vagy rossz volt: fenntarthatatlan volt, és az újraelosztás rendszerének igazságtalansága.
Erzsébet! Pedig néha nem ártana körülnézni jobbos helyeken: igen tanulságos látni, ahogy a széljobb, meg a szélbal összeér.

Kovács Erzsébet írta...

talalomnak: kösz, de én már a 75.évemet kezdtem a minap.
Tudom, mint a kertemben a lugas alatt a lehullott leveleket, egy kupacba hordta a szél a szemetet.
Sajnos a jobb és baloldal összehajolása a korrupció melegágya, mert aki elfödi a bajt,az nagyon nagy károkat okoz.
Az emberek abban a hamis tudatban élnek, hogy jól mennek a dolgok, mert sem a jobboldal, sem a baloldal
"nem zörög" , ha nem fúj a szél.
És a szélcsend nem annak a jele, hogy minden rendben van.Attól még nagy vihar is lehet.Ha a megmondó embereket is símán kieggyelik, mint a saláta közül a gazt - az elmúlt hónapok leköszönt nagy tisztségviselőit, riportereket,neveket nem írok.Ez annak a jele,mintha a fojtást erősítenék meg a puskacsőben. Avagy a spájzomban a meggybor, ki is szokta lökni a dugót, és akkor még a plafont is újra kell meszelnem.Volt már ilyen, jó régen...
A Tanú című fim megtekintését ajánlanám minden tétova mélázónak szíves okulásul.Kevés a gátőr,az a baj.

kekec írta...

Pupu,
az ellenzékben melyik az édicica, és melyik a cukikutya? Mivel azt ígérted az előző posztnál, hogy csaak erről írsz.

Erzsike drága!
Egy kissé túltengtél, de nem csoda ha egysíkú vagy. Aki elzárkózik a széles spektrumú olvasástól, az mind így jár! Ajánlom, hogy Alfahírtől az Origóig olvasgass. Nem kell elfogadni más nézőpontokat - de nem árt ismerni őket. Szélesíti a látókört. A Munkáswok Lapjához képest biztosan.

1970 írta...

"Nem azt mondom, hogy ez jó volt vagy rossz volt: fenntarthatatlan volt, és az újraelosztás rendszerének igazságtalansága."

Kedves talalom!

Szinte imamalomszerűen ismételgeted ezt a szöveget; jó betanította Neked ezt a mantrát Pozsgay et. és társasága, meg a rendszerváltó jobboldali és ballib értelmiség:)
Azt persze egyik sem mondta el, hogy ugyan mitől is volt az fenntarthatatlan, főképp annak a fényében, hogy ez a rendszerváltó elit helyette (28 év alatt) letette az asztalra ezt a sz.rt, ami nem hiszem, hogy olyan nagyon "fenntartható" lenne, mégis működtetik a haszonélvezői.

A lakásügyről: én egészen mást tapasztaltam gyermekfejjel, és nem volt benne protekció. Nyilván akkor sem volt mentes a korrupciótól a világ, de hát azért ég és föld az akkori és a mai világ. Ahogy Kapat nagyon helyesen írta: "ez egy kegyetlen embertelen világ, akinek ez tetszik, hát..."

(Mellesleg: szüleim hamar kifizették a törlesztőket, nem volt vele gond. Igaz, mindig sokat dolgoztak, de legalább látható volt az értelme. Mondd, ma milyen kilátása van egy ugyanilyen helyzetben lévő fiatalnak???)

1970 írta...

Még egy dolog talalomnak:

A falvakban élőknek sokkal többet adott az a rendszer; ezt viszont saját családi tapasztalataimból tudom. (Nem Rákosiról beszélek, hanem a '60-as, '70-es évekről, ami kivakarta a magyar falut a sz.rból!)

Névtelen írta...

No comment...

"Vade Retro Satana!"

nemóvatos írta...

Oszt errefelé a fészbukon jártatok-e mán?
"Demokraták a gyülekezés jogának korlátozása ellen"
Talán akár néma, de tartós jelenlét is segíthetne szeptember 8-tól.

Névtelen írta...

Drága PuPuka, kérlek, nem feledkezz meg az ünnepi beszédről!!

https://fuhu.hu/wp-content/uploads/2017/10/orban.jpg

http://pestibulvar.hu/wp-content/uploads/2017/08/00462591.jpeg

https://hu.budapestbeacon.com/wp-content/uploads/2015/05/M%c3%a9sz%c3%a1ros-L%c5%91rinc-Orb%c3%a1n-Viktor.jpg

Üdvözlettel: Anonymous de Fidesnik