2018. augusztus 24., péntek

ZSIDÓZZUNK EGYET

Drúz szent hely Nebi Shoaib-ban, drúz cserkészcsapat látogatja.
Leírtam az előző posztban egy mondatot, eleven parazsat gyűjtve a fejemre, jóllehet fogalmam sem volt, hogy ezzel bármelyik olvasóm lelkivilágába gázolnék.
Az ominózus mondat ez volt: "
A Parlamenten ismét megjelent a vörös zászló, igaz, a közepén kereszttel, mintha Bouillon Viktor éppen kereszteseit toborozná Jeruzsálem megmentésére, természetesen Netanjahu izraeli miniszterelnök egyetértésével, aki éppen most munkálkodik Izrael szétcincálásán."
Hát bizony, nem gondoltam volna, hogy mi lesz erre a reakció, azt hittem, az én olvasóim felvilágosult, XXI. századi emberek, akik a nacionalizmust nemigen kedvelik, de kiderült, hogy rosszul hittem.
Először a blogon kaptam meg a magamét, aztán a facebookon is, mondván, hogy fogalmam sincs arról, hogy mi folyik Izraelben, egyébként se írjak róla, merthogy augusztus 20. a magyarság ünnepe, és hogy jön ide Netanjahu, egyébként meg semmi sem változott az izraeli törvények terén, és egyébként is kuss.
Volt egy pont, amiikor úgy gondoltam, nem érdemes folytatni a süketek párbeszédét, de néhányan képtelenek abbahagyni, mondják a magukét, Frizette 45 egyenesen ezt írta: "
Jo volt egyet zsidozni-persze csak burkoltan......hat nem gratulalok hozza...."
Hát nem is kell, de ha már, akkor zsidózzunk egyet!



Drúz tiltakozó nagygyűlés Tel Avivban.
Izraelben, - elsősorban belpolitikai okokból - a sokfelől (többek között korrupciós vádakkal) szorongatott Netanjahu az ősi recept szerint kijátszotta a nacionalista kártyát, mely vagy tetszett az izraeli állampolgároknak, vagy nem, de mindenképpen különbséget tett zsidó és egyéb származású állampolgárok között.
Utóbbiaknak a "nemzetállam" meghatározás egyértelműen nem tetszett, legfőképpen a drúzoknak nem, akik úgy százhúszezren élnek Izraelben teljes jogú állampolgárként, a környező országokban pedig további másfélmilliónyian.
Aki ebből nem képes értelmes következtetéseket levonni, az itt nyugodtan abbahagyhatja az olvasást, nekik írok majd egy édicicás-cukikutyás posztot.
Amikor azt írtam, hogy Netanjahu éppen most készül szétcincálni Izraelt, azzal azt próbáltam érzékeltetni, hogy éppen úgy próbálja megosztani a társadalmat, mint Orbán itthon a mi társadalmunkat, melyet az engem itt bírálók igen vehemensen szoktak szidni - jelzem joggal, és nekem eszemben sincs ezt a jogukat kétségbe vonni, hiszen a vélemény szabad - egyelőre...




Nem nekem tesz rosszat, aki itt Netanjahu mellett ágál, hanem a zsidóságnak is, hiszen szerintem számukra is a demokrácia a követendő út, a demokrácia pedig nem egyeztethető össze a nemzetállami nacionalizmussal, melynek oly szép  példáját mutatta Ceaușescu hajdan.
A zsidó nacionalizmus egy fikarcnyival sem jobb az összes többi nacionalizmusnál, de nem vonom kétségbe, hogy ennek ugyanúgy vannak hívei a zsidók között, mint a nagymagyar nacionalizmusnak itthon.
Attól, hogy valami támadhatatlan, mert Netanjahu mást gondol róla, az éppen olyan tévedés, mint az Orbán-hívők hasonló megnyilatkozásai -  nem vall valamiféle következetes gondolkodásra, de hát mindenkinek megvan a joga a saját véleményhez - idáig úgy gondoltam, nekem is.
A blog egy vélemény-műfaj, amit leírok, az az én véleményem, amit lehet vitatni, lehet kritizálni, de ha kérhetem, ne ilyen óvodás szinten, miszerint: hüje vagy.
Mert ha az is lennék, nem köteles senki olvasni, Pósalaky úrnál a recept, lehet kölcsönkérni Nyilas Misitől...
Egyébként meg Izrael történelme érdekelt, elolvastam az összes magyarul is hozzáférhető írást, elemzést, regényt, vannak a családban zsidók is és nekik is vannak történeteik, nem szólva arról, hogy köztudottan tágítom a látóköröm színes képesújságokból szerzett ismeretekkel és keresztrejtvény-fejtéssel is.


Van egy régi vicc: a Moszkvai Filharmonikusok koncertet adnak New Yorkban, Hruscsov büszkén mondja Kennedynek: látja, negyvenhat zsidó játszik közöttük.
És a New Yorki Filharmonikusok között hány zsidó van?
?

Mi nem számoljuk...
Per tangentem említeném, nekem nincsenek zsidó barátaim sem, nekem barátaim vannak, lehet közöttük olyan, akinek történetesen zsidó felmenői vannak, de nem ez a szempont, mikor barátot választok, hanem az emberi minőség.
Amikor Vágó István valamiről véleményt mond, és a kedves kommentelő azt írja, hogy csodálkozik, hiszen Vágó is a mieink közül való, akkor elkeseredem, hiszen ez azt jelenti, hogy ebben a halmazban én nem vagyok benne, hiszen a mieink ab ovo feltételezi a  tieiteket is, és ezzel akkor se fogok egyetérteni, ha maga Bibi hirdeti meg az Olajfák Hegyén.
Nálunk családi álláspont a filoszemitizmus, apám 1943-ban a villamoson beszélgetésbe keveredett egy emberrel, aki elkezdett zsidózni, erre a kalauz részvételével ledobták a villamosról az Erzsébet híd közepén, mert apám mondta, hogy nem érti mi a baja a zsidókkal, ő is az, és mégis milyen szépen elbeszélgettek...
Aztán fellépett a hátsó ütközőre (tujázás - ismerős még valakinek a szó?), de hirtelen kinyílt a villamos hátsó ablaka és a kalauz a sin-homokozó ládából vigyorogva lapátolta fejére a homokot.
De 1944 telén mint magyar katona őrzött néhány társával egy zárdát, melyben az apácák zsidó gyerekeket bujtattak, és ez akkor nem volt már túl vicces..
Semmiféle elismerést sem kaptak érte, igaz, nem is tartottak igényt ilyesmire, tették, amit a lelkiismeretük diktált.

Szóval, engem talán nem kellene nevelgetni, általában elégedett vagyok magammal, és egyébként is - kiesek már a nevelhetőségi korból.

Kéretik tudomásul venni...

:O)))

15 megjegyzés:

Unknown írta...

tudod pupu az ÍRÁSTUDÓK FELELŐSSÉGE téged is terhel...................szinte visszavonhatatlanul elb............ tátok , mentségedre legyen mondva : a történelem során eddig mindig így tett az un. "értelmiség " - a gyárilag is hülye - néppel..

Névtelen írta...


"Kéretik tudomásul venni..." - Így : )

talalom írta...

Ez jó volt Pupu.Én csak egy echte gój vagyok - véletlenül tudom, hogy dédszüleimig minden felmenőm katolikus volt: mégcsak egy református se akadt köztük. Pontosabban: nem véletlenül, mert a szüleim házasságkötésekor (941-ben) be kellett szerezniük a papírokat,amiket Anyukám megőrzött. (Vajh miért?)
Mégcsak azt sem mondhatom, hogy filoszemita volt a család:mentek a zsidóviccek, és Anyu is bosszankodva csóválta a fejét, ha csúnya ráncot vasalt az ingbe: No, ebbe jókora zsidó sikerült! (A tujázáshoz hasonlóan régi mondás.) Ehhez képest a legjobb barátnője egy zsidó asszony volt -akiről csak évtizedek múltán derült ki, hogy zsidó,annyira titkolta.
A nácizmus visszahatása - meg a magyar illetőségű nácik mentegetése, hogy mi, háború után születetettek nem sokat tudtunk a zsidóságról.
A holokauszt máig ható ártalma, hogy nem illendő kimondani: a cionizmus pont akkora ótvar rasszizmus, mint bármely más sovinizmus.

1970 írta...

Kedves talalom!

Az utolsó mondatod nagyon pontos, de folytatásra érdemes: a cionizmus ugyanúgy a társadalom megosztására, a társadalmi szolidaritás végzetes szétrombolására szolgáló ideológia, mint a hasonlóan gusztustalan hazai változata. Ebben pedig az izraeli miniszterelnök, meg a "mi pici kis gömböckénk" tökéletesen egy húron pendül.

Kapat írta...

Igazad van PuPu! Nem akartam véleményezni az általam is helytelenített beírásokat, mert még egy frontot nyitni, egy újabb különbségtételt kiemelni, felnagyítani, feleslegesnek éreztem. De mégis visszás, hogy demokratának hogyan jut eszébe még egy olyan pontot keresni, ahol megosztható ez az amúgy is (orbánék jóvoltából) ezerfelé húzó kis ország. A mi hazánknál vegyesebb, több népből álló népessége kevés országnak van. Teljesen hibás dolog, ezek mentén egy újabb törésvonalat keresni. Valójában ilyen egy demokratikusan gondolkodó embernek eszébe sem jutna.
Ami pedig Netanjahu példáját illeti, (ami szerintem minden célzatosság nélkül simán csak példa volt), egy felróható dolgot én is hozzátennék. Ha semmi más nem is, a barátai minősítik az embert. Most azután lehet szörnyűlködni, de hogy tegyek hozzá még valamit, én magam örmény származású vagyok. Ebből soha az életem során sem előnyöm, sem átrányom nem született. Hasonló módon zsidó osztályrársaimnak sem. Nem is tudtuk hogy ki micsoda. Az viszont annál inkább elég korán kiderült, hogy milyen jellem valaki. De ez minden esetben tökéletesen független vot a rassztól, melynek tagjaként született.
Szerintem is jó lenne itt abbahagyni az ilyen újabb megkülönböztetéseket és ennek kepcsán a személyes támadásokat, melyek igazságtalanok, méltatlanok és ezért végtelenül bántóak.

édicica-cukikutya írta...

Szerintem nem kellene abbahagyni semmit, inkább meg kellene tanulni beszélni, beszélgetni az igazságtalanságokról, a méltatlanságokról és a különféle bántásokról - és azok ki nem mondott (több generációs) következményeiről!!!!

Vajon mire gondolhatott még a Bloggazda?
Arra, hogy például Bécsben a zsidó negyedben lakók biztonságát különleges rendvédelem őrzi?
Arra, hogy nálunk már évtizedek óta nagyobb védelem illeti meg a különféle besúgókat (és ezen hálózatok üzemeltetőit), mint a besúgottakat?

Villon írta...

A "zsidokrol" nekem egy meglehetosen praktikus velemenyem van.
Ha valaki nalam "okosabb", azt en a szovetsegesemnek szeretnem megszerezni, nem pedig az ellensegemnek.Egyemkent pedig az emberi erteket es a jellemet illeti, Kapat-nak tokeletesen igaza van.

kekec írta...

Villon (na és persze Pupu)
a zsidók többsége (majd mind, tisztelet a kivételnek) egy-egy kis Cyrano de Bergerac "magamat kigúnyolom, ha kell, de hogy más tegye, ezt nem tűröm el" azaz személyes sértésnek vesz bármiféle kritikus megjegyzést. Mondjuk a magyarok sem különböznek, Kertész Ákos erről köteteket mesélhetne az alattvalóság kapcsán.
Egyébként meg személyes véleményem alapján a zsidók (átlagban) azért okosabbak, mert a hülyébbek áldozatul estek a pogromoknak, azaz a természetes kiválasztás agyra szelektált.
Ilyen szelekciós nyomás hiányában náluk is elindult az átlagosodás.

góbé írta...


Ahogy látom, nemzetthyünk kotonszökevénye által bevezetett trend, miszerint aki nem zsidózik az nincsen is, rendesen müxik !!
Igyekezvén megfelelni e kihivásnak közlöm hogy énmeg józsiszemita vagyok.
Sokat filóztam a janiszemitaságon is, de végül elvetettem. A zantiszemitaságon való filózás mán ciki és uncsi, a zafféle Limornádéknek való...

Nagy kár, hogy bármily hangyányi kapcsolatot vélvén, hisztis kirohanásban reménylik megtorolni az őket ért "sérelmeket" - Ahogy Moldova is, - érintettként - kifejezte ebbéli aggályait...

Jutka írta...

Számos israeli nem helyesli a miniszterelnőkük politikáját. Sőt a hadsereg tisztjei is kiálltak a drúz katonatársaik mellett.
Ök ott élnek és naponta szembesülnek a halállal és a merényletekkel. nekünk innen nem szabadna semmilyen véleményt mondanunk.

Névtelen írta...

Csak nem a Judith Katona csattogtatta megint a fogsorát? habzószájú nő. szerinte a zsidóállamnak használni kellene az atomot az arabok ellen..2x letiltatott a facen, mert mertem bírálni izrael politikáját...

Promenad írta...

Nagyon szomorú,hogy ez még ma is téma,amin el lehet csámcsogni. Darázsfészekbe nyultál,kedves Pupu..........

PuPu írta...

Tudom, kedcves Promenad, de talán itt az ideje különbséget tenni az antiszemitizmus, meg Izrael állam valamelyik politikusának, valamely politikai megnyilvánulásának bírálata között.
Egyesek - zsidók - lassan megkövezik a Zsidó Világkongresszus elnökét is, merthogy nem tetszik neki Netanjahu politikája.
Én sem látom be, miért is kellene az izraeli miniszterelnökből szent tehenet csinálni, aki mellesleg támogatja a mi felfuvalkodott békánkat (rana rupta, ugye...), azt meg végképp nem, hogy miért nem lehet nekem véleményem az izraeli belpolitikáról.
Érzékeny terület ez, empátiával kell bánni vele, de ez is része kell legyen a múlttal való szembenézésnek, mondjuk valahol a konklúziók között.
De azért ma majd a cukikutyusról meg édicicáról írok...
Lehet, azért is kikapok majd...

:)

1970 írta...

Kedves Promenad!

Amikor valaki bírálja BN (vagy Izrael állam) politikáját és azt kapja, hogy antiszemita (vagy legalábbis "nem jó zsidó"), akkor ez meglehetősen egybecseng azzal, mikor a kisgömböc politikájának kritikájára válaszul azonnal az illető magyarságát vonják kétségbe. Ez a két ótvaros hazugság egy és ugyanazon tőről fakad.

anteus írta...

Ez igen, Pupu!
Amúgy:gyöngyöt a disznók elé...